Játékos oktatóanyag a Telenortól a február 11-i Biztonságos Internet Napra

A szülők döntő többsége (83%-a) foglalkozik a biztonságos internethasználat témájával: a korlátozást, ellenőrzést és tiltást közel ugyanolyan arányban vetik be gyerekeiknél, mint a témáról szóló célzott közös beszélgetéseket – derül ki az Ipsos KidComm (2019) szindikált kutatásából. Ennek ellenére a gyerekek továbbra sincsenek biztonságban az online térben, ezért a Telenor játékos oktatóanyagot készített a témában – mondja a Biztonságos Internet Nap kapcsán Koren Balázs, a Telenor TudatosNet szakértője.

A Biztonságos Internet Nap az Európai Bizottság, az Európai Iskolahálózatok és az Internet Hotline-ok Nemzetközi Szövetségének együttműködésében megvalósuló Safer Internet Program (Biztonságos Internet Program – SIP) része. A Biztonságos Internet Nap célja, hogy játékos, kötetlen, interaktív formában hívja fel a gyerekek, szülők és pedagógusok figyelmét az internethasználat veszélyeire és azok kivédésének lehetőségeire. A SIP hazai koordinátora a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat.

„A gyerekek főként játszanak, YouTube-videókat néznek és chatelnek okoseszközeiken, miközben szinte meg sem fordul a fejükben, hogy e tevékenységeik közben mások adatot gyűjthetnek róluk, vagy zaklatás áldozataivá válhatnak. Miért is gondolnának erre, ha senki nem figyelmezteti őket?” – világít rá Koren Balázs, a Telenor TudatosNet szakértője. A digitális oktatással is foglalkozó szakember tapasztalatai azt mutatják, hogy a szülők szeretnének tenni a biztonságos internetes környezet megteremtéséért, de túl kevés információ áll ehhez rendelkezésükre. Ezt támasztja alá az Ipsos friss, KidComm kutatása, amely szerint a családok 40%-ában él a szülő a gyerek által látogatott oldalak ellenőrzésének lehetőségével vagy tiltással.[1] Ugyanennyien igyekeznek gyerekeikkel célzottan beszélgetni a veszélyekről, és bár jelentősen csökkent azon szülők aránya, akik nem foglalkoznak a témával, a családok 22%-ában továbbra sem téma az internet okozta veszély.

„Mindenki azt várja a szülőktől, hogy képben legyenek, de ehhez olyan segítséget kell adnunk nekik, amit egyszerűen tudnak használni a mindennapokban. Nem csak ők, hanem a gyerekek is átlátják, a családi beszélgetésekbe könnyen bevihetők a felmerült témák. Az idei Biztonságos Internet Nap apropóján éppen ezért egy olyan online játékot készítettünk, amit a gyerekek és szüleik, diákok és pedagógusok is használhatnak” – mutat rá a hipersuli.hu/tudatosnet/tananyag/ oldalon elérhető játékos oktatóanyagra a szakember. Az oktatófelület 13 témakör mentén kalauzolja végig a játékosokat a biztonságos internethasználat alapjain. Olyan kulcstémákra hoz egyszerű, közérthető válaszokat a TudatosNet szakmai csapata, mint például a biztonság, digitális lábnyom, személyes adatok, veszélyek, digitális identitás, vagy a kritikai gondolkodás.

„Miközben háztartások millióiba juttathatjuk el a szélessávú mobilnet-szolgáltatásunkat, elkötelezetten támogatjuk a gyerekeket és a szülőket abban, hogy biztonságosan mozogjanak a digitális térben. Az elmúlt 5 évben több mint 43 000 gyereket vezettünk be a biztonságos internetezés világába a programjainkon keresztül, és a szülőket is szeretnénk támogatni abban, hogy tudatosan hozzásegíthessék a gyerekeket a biztonságos internethasználathoz. Ennek pedig a játékosság és a sok-sok témába vágó beszélgetés a módja. A most indított TudatosNet anyagunk ebben lehet gyerek, szülő, tanár, felnőtt, nagyszülő és minden érdeklődő segítségére.” – világít rá a Telenor felelősségére a szolgáltató vállalati kommunikációs igazgatója, Mészáros Attila.

[1] A 2016-os mérést követően 2019 őszén ismét a 8-17 éves gyerekek médiafogyasztását és eszközhasználati szokásait vizsgálta az Ipsos KidComm szindikált kutatása személyes, szülői és gyermek kérdőíves interjúk keretében. Az összesen 800 gyerekkel és szülőjével készült tanulmány elsődleges célja az életmód, érdeklődés és médiafogyasztási szokások feltérképezése volt, amelyben nagy hangsúlyt kapott a digitális médiafogyasztás, beleértve az online és social média területét.

Esélyek és veszélyek

Egyre több ország és nemzetközi szervezet ismeri fel a globális klímaváltozás okozta kockázatok nagyságát, és ezzel párhuzamosan nő azon polgárok száma, akik akár tenni és tüntetni is készek azért, hogy kikényszerítsék kormányaik klímapolitikájának a megváltoztatását. Főként a fiatalabb generációk aktivitása vált látványossá: a svéd diáklány, Greta Thunberg által kezdeményezett péntekenkénti klímasztrájkok hatására tavaly világszerte már milliók vonultak az utcára, hogy változást követeljenek. Közben hangosabbá váltak azok a csoportok is, amelyek továbbra is tagadják, hogy az emberi tevékenység lenne a felmelegedés fő oka, és „hisztériának” tartják a radikális környezetvédők tevékenységét.

A Fenntartható fejlődés című kiadvány az idén – miközben ismerteti a világ helyzetével és a kilátásokkal kapcsolatos tanulmányokat – arra törekszik, hogy bemutassa, az egyes országok, illetve városok milyen intézkedésekkel igyekeznek megfordítani a kedvezőtlen folyamatokat. A kiadványban kiemelt figyelmet szentelünk az egészséges és fenntartható élelmezés kérdéseinek, a természeti sokszínűség (biodivertizás) megőrzésének, illetve a fenntarthatóságok szolgáló technológiai újdonságok bemutatásának.

A kiadvány ugyancsak foglalkozik a fenntarthatóság szempontjából kulcsfontosságúnak számító körforgásos gazdálkodás fejleményeivel: a hazai és nemzetközi tapasztalatok bemutatásával, a lineáris gazdálkodással való szakításnak köszönhető előnyökkel. Kiemelt teret szánunk annak, hogy megvizsgáljuk, a vállalatok – a kormányokkal, illetve a polgárokkal együttműködve – milyen szerepet játszhatnak a fenntarthatósági célok elérésében. A kiadvány fontos feladata, hogy példákkal igazolja, a fenntarthatóság és a körforgásos gazdálkodásra való áttérés valós üzleti hasznot hoz, így azok a cégek az életképesebbek, amelyek követik az új trendet.

E mellett a kiadvány foglalkozik a megújulóenergia-termeléssel és az energiatárolás új módszereivel, az EU klímaváltozás elleni harcban való részvételével, a digitalizáció és a robotizáció okozta társadalmi változások bemutatásával, illetve a klímaadaptációval, azaz azzal, hogy a társadalmak miként lehetnek képesek alkalmazkodni a megváltozott környezethez.

Tartalmi – marketing együttműködéssel kapcsolatban Tasnádi Rózsa szívesen áll rendelkezésére.

HVG Kiadó Zrt.

1037 Budapest, Montevideo u. 14.

telefon: +36 1 436-2450, fax: +36 1 436-2089, mobil: +36 30 288 6175, email: r.tasnadi@hvg.hu

A BCSDH tagok speciális kedvezményt kapnak!

A Continental környezetvédelmi stratégiájának legfőbb törekvése, hogy a vállalat tevékenységeit az értéklánc összes szintjén fenntarthatóvá tegye. A célokat, legfontosabb számokat és intézkedéseket meghatározó stratégiánk képezi a környezetgazdálkodási tevékenységünk keretrendszerét. Mindebben az ENSZ fenntartható fejlődési célokkal kapcsolatos iránymutatását követjük (SDGs).

Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a párizsi klímaegyezmény iránt – 2050-ig el kell érni a 100%-os klímasemlegességet. A következő lépéseket tervezzük megtenni:

  • Megújuló energiaforrásokból származó villamos-energia felhasználás valamennyi termelési helyszínen  2020 végéig
  • CO₂ semleges termelés 2040 végére
  • CO₂ semleges értéklánc 2050 végére

Az átfogó fenntarthatósági célok mentén haladó törekvéseink nemcsak a környezet és a társadalom irányába való felelősségteljes cselekedeteket vonják magukkal, hanem tevékenységeinkkel a saját vállalatunk számára történő értékteremtés érdekeit is támogatjuk. Az olyan kihívásokat, mint az éghajlatváltozás, a globalizáció és az urbanizáció, lehetőségeknek is tekintjük. Ezek a lehetőségek innovációs képességeinket hívják életre annak érdekében, hogy innovatív technológiákat és hatékony termékeket fejleszthessünk ki.

Ezen felül széleskörű környezetgazdálkodást követelünk meg beszállítóinktól is. Ahol szükséges, segítséget nyújtunk a hatékony környezetgazdálkodási rendszerek létrehozásában, például közös projekteken és képzéseken keresztül. A legfőbb témák között a CO₂ emisszió csökkentése, az energia- és hulladékgazdálkodás, valamint a pazarlás elkerülése szerepel.

Exkluzív vezérigazgatói reggeli a BASF szervezésében

A BASF világszerte elkötelezett a fenntartható fejlődés támogatása mellett, így Európában és Magyarországon egyaránt. A BASF volt európai elnökének, Dr. Markus Kramernek a 2019. december 10-i magyarországi látogatása során a BASF exkluzív vezérigazgatói üzleti reggelit szervezett Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetője és Őexcellenciája Elizabeth Ellison-Kramer asszony, az Osztrák Köztársaság magyarországi nagykövete részvételével. Az esemény házigazdája Dr. Thomas Narbeshuber, a BASF közép- és kelet-európai vezetője volt.

Az üzleti reggeli a konkrét tevékenységekre összpontosított a megfelelő jogszabályi keretek fontosságának kiemelésével együtt. A vendégek között a legfontosabb döntéshozó testületek képviselői mellett a magyar, a német és más nemzetközi vállalatok vezérigazgatóit, valamint a BASF számos más helyi partnerét is köszöntötte, mint például az Innovációs és Technológiai Minisztériumot. Kőrösi Csaba és Prof. Dr. Markus Kramer előadása után egy pódiumbeszélgetésre került sor, melyen részt vettek az előadók, valamint Dale A. Martin (Siemens), Simon Anita (Alteo) és Ekkehard Philipp (Fox Automotive).

Amint az az esemény címében elhangzott, az előadások és a pódiumbeszélgetés arra összpontosított, hogy a fenntarthatóság miként alakítja a vállalatokat, és hogy a döntéshozók miként tudnak megbirkózni ezzel az alapvető átalakulással.

Előadásában Kőrösi Csaba betekintést nyújtott a globális fenntarthatósági folyamatokba és felvázolta a fenntarthatóságot szolgáló jövőképet. Álláspontja szerint a fenntarthatóságot nem lehet külön tekinteni a gazdasági és társadalmi fejleményektől, minden szempontot figyelembe kell venni. Ezért új prioritásokat kell meghatároznunk, terveket kell kidolgoznunk, és meg kell változtatnunk a jelenlegi szabályokat, intézményeket és mechanizmusokat.

„A világ (beleértve az üzleti szférát is) jelenleg az eddigi legnagyobb átalakuláson megy keresztül, ami sokkal nagyobb, mint egykor az ipari forradalom volt. A hagyományos felfogás arra buzdít, hogy továbbra is tartsuk fenn a jelenlegi rendszert, adjunk hozzá még több pénzt a fenntartható megoldásokra, és ez a pluszpénz megmenti majd az életünket és a vállalkozásainkat. De ez nem jó.” – jelentette ki Kőrösi Csaba. „A piacokon napjainkban irányváltás tapasztalható. Át kell gondolnunk gazdasági tevékenységeinket, gondosan figyelembe véve az összes eszköz általános egyensúlyát, beleértve a társadalmi-, emberi-, természeti-, épített- és pénzügyi tőkét. Az integrált megközelítés elkerülhetetlenül újradefiniálja és átalakítja majd a piacokat. Az elkövetkező 15 évben 90-100 billió USD beruházás kerül fenntartható projektekbe, megoldásokba és új technológiákba. 20 éven belül a globális GDP 40%-át olyan vállalatok generálják majd, amelyek ma nem léteznek, vagy még csak kezdetleges formában vannak. Új győztesek és új vesztesek lesznek. Hol akarunk tartani országként vagy vállalatként? Itt az ideje dönteni.” – tette hozzá.

Dr. Markus Kramer, a vállalatok képviseletében cselekvésre hívta fel a politikai döntéshozókat. Meglátása szerint az iparnak óriási szerepe van az emberiség jövőjének alakításában, de a vállalatok önmagukban nem tudják megoldani a problémát, a társadalom igényeinek kielégítéséhez optimális jogszabályi keretre van szükség.

Záró mondataiban az esemény házigazdája, Dr. Thomas Narbeshuber kiemelte, hogy a beszédekben és a pódiumbeszélgetés során megfogalmazott közös céljaink eléréséhez sokkal gyakrabban van szükség olyan nyílt, nem dogmatikus párbeszédre, mint amilyen ez az üzleti reggeli volt. Éppen ezért a BASF rendszeresen tervez szervezni a jövőben is rendezvényeket az érdekelt felek számára a fenntarthatóság témájában.

A Tesco környezetvédelmi intézkedéseivel az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak (UN SDG) útmutatását követi, amellyel összhangban törekszik az újrahasznosításra és újrafelhasználásra.

A vállalat így a műanyag szemét vonatkozásában nemcsak a működésből fakadó „szemét” újrahasznosítására figyel, de a kínálat csomagolását is zöldíti. Az áruházlánc 2019 év elején jelentette be, hogy 2020 végére eltávolítja a nehezen újrahasznosítható anyagokat a saját márkás termékek csomagolásából, 2025-re pedig 100%-ban újrahasznosíthatóvá vagy újrafelhasználhatóvá teszi ezeket.

Vásárlói oldalon a zöldség-gyümölcs-, valamint a pékáruosztályokon a lédig termékek vásárlásához általában csupán egy alkalommal használt műanyag zacskók nagy mértékben hozzájárulnak a műanyag-hulladék mennyiségének növekedéséhez. Bár ezek a termékek újrahasznosíthatók, használat után rendszeresen a kommunális hulladék közt végzik.

Éppen ezért a kevesebb műanyag használatot az áruházlánc azzal is támogatja, hogy természetesen lehetővé teszi a saját, többször használatos zacskók használatát a pékáruk, valamint a zöldségek és gyümölcsök vásárlásakor. Azon vásárlók számára pedig, akik szeretnék csökkenteni saját műanyag-felhasználásukat többször használatos, biopamutból készült táskák is elérhetők már 10 Tesco áruházban, két különböző méretben.

Új tagvállalatként köszönthetjük a Neo Property Services Zrt.-t, amelyet 2009-ben alapítottak. A cég foglalkoztatottjainak száma 624 fő, 2018-as árbevételének nagysága 20 milliárd Ft. A Neo Property létesítménygazdálkodással foglalkozik, profiljukba műszaki és infrastrukturális ingatlan üzemeltetés, ingatlan kezelés, eszköz- és vagyongazdálkodás, valamint beruházási és kivitelezési projektek bonyolítása, menedzselése is tartozik.

A cég 2016-ban fogalmazta meg fenntarthatósági és CSR stratégiáját, amelynek fő irányvonalai a munkatársi szemléletformálás, a sokszínű karitatív tevékenység, valamint a megbízók részére környezettudatos (LED-esítés, szelektív hulladékgyűjtés, víz- és energiatakarékos berendezések) megoldások felajánlása, megvalósítása. A Neo Property 2006 óta rendelkezik ISO 14001-es tanúsítvánnyal, valamint hazánkban ők szerezték meg először a „BREEAM IN USE” – very good minősítést egy irodaház üzemeltetésére. Emellett megbízóik részére Zöld tanácsok címmel kiadványt készítettek, amelyben környezetkímélő tanácsokat és praktikákat foglaltak össze.

A vállalat már régóta alapvető elemként kezeli az etikus működést, 15 éve adták ki első Etikai Kódexüket, amelyet azóta folyamatosan naprakészen tartanak. A cég elkötelezett az átláthatóság iránt: a munkavállalókat (dolgozói fórum), valamint a tulajdonosokat (havi riportok) is rendszeresen tájékoztatják az eredményekről, teljesítményről. A piaci szereplők tájékoztatását pedig kiadványok, szakmai fórumok segítségével oldják meg.

A BCSDH-hoz való csatlakozásával a Neo Property szeretné kifejezni a fenntartható fejlődés, a társadalmi felelősségvállalás és környezetünk védelme iránti fokozott elköteleződését.

 

A Budapesti Értéktőzsde ismét megrendezte a BÉT Legek 2019 díjátadó gálát. A BÉT a szakmai zsűri véleménye és a tőzsdei vállalatok piaci teljesítménye alapján összesen 22 díjat adott át ma, köztük a fenntarthatóságért és felelős vállalatirányításért járó díjat, amelyet a Mol vehetett át.

A Budapesti Értéktőzsde a húsz éves múltra visszatekintő BÉT Legek rendezvény keretében idén 22 kategória alapján részesítette elismerésben a tőkepiac kimagasló teljesítményt nyújtó szereplőit. A díjak odaítéléséről az előző évekhez hasonlóan a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló, szakmai zsűri döntött, míg az év online hazairészvény-kereskedési platformja ez évben is a felhasználók online leadott szavazatai alapján került kiválasztásra.

A BÉT Legek 2019 keretében, amelynek központi témája a fenntarthatóság volt, négy új díjat is elnyerhettek a tőkepiaci vállalatok: a „Felelősségvállalás, fenntarthatóság, felelős vállalatirányítási díjat” a Mol, „Az év legnagyobb árfolyam-emelkedését elérő papír kibocsátója prémium kategóriában” díjat pedig a 4iG vehette át. Átadásra kerültek a 2019-ben elindult Növekedési Kötvényprogramhoz kapcsolódó díjak is, amelyet befektetési szolgáltatóként az OTP Bank, kibocsátóként pedig a Cordia International Zrt. kapta.

Az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cégeinek járó díjak is gazdára találtak: az első három helyen a WOOD & Company, a Concorde Értékpapír Zrt. és az Erste Befektetési Zrt. végzett. Az Erste Befektetési Zrt. három másik díjat, az év legnagyobb forgalmú határidős BUX index-kereskedő cégének, az év legnagyobb forgalmú határidős részvénykereskedő cégének és az év befektetési szolgáltatójának járó díjat is átvehette.

Az OTP-t szintén több kategóriában jutalmazta a Tőzsde, a Növekedési Kötvényprogram befektetési szolgáltatói díj mellett „Az év legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátója” díjat, illetve kibocsátóként a „Kibocsátói transzparencia díjat” is elnyerte. „Az év hazairészvény-kereskedési platformja” kategória idei nyertese a legtöbb érvényes szavazat alapján a Random Capital Zrt. Netboon online kereskedési rendszere lett.

Tagvállalataink sorába lépett a Colas Hungária Építőipari Zrt., amely 1991-es alapítása óta aktív. A cég 930 embert foglalkoztat, jegyzett alaptőkéjének nagysága pedig 5 296 890 ezer Ft. A Colas tevékenységi köre igen széles az építőiparon belül: egyebek mellett foglalkoznak fővállalkozással és kivitelezéssel, magas- és mélyépítéssel, út- és autópálya építéssel, út- és burkolatfelújítással, aszfaltgyártással és annak értékesítésével, valamint minőségellenőrzési- és független laboratóriumi vizsgálatokkal.

A Colas nagy hangsúlyt fektet a fenntartható működésre, ennek elérése érdekében az alábbi nyolc fő területet határoztak meg. Fontosnak tartják a humán tőke fejlesztését, a tudás- és egészségmenedzsment, az etikus működést, valamint a munkahelyek biztonságát. Kiemelt szerepet kap az újrahasznosítás, a másodlagos nyersanyagok használatával csökken az új alapanyagokra való igény, valamint a hulladékképződés is mérsékeltebb. A környezeti hatás csökkentése érdekében is konkrét lépéseket tesz a vállalat: egészségre és környezetre veszélytelen vagy kevésbé kockázatos anyagok fejlesztésévek foglalkoznak és alkalmazzák is ezeket. Emellett ISO 14001 szabvány szerint folytatják tevékenységüket, az energiahatékony működésért pedig bevezették az ISO 15001 szabványt.

Az etikus üzleti magatartás alapvető a cég életében, ennek tükrében a napi működés során alkalmazzák a tulajdonos, Bouygues cégcsoport Etikai Kódexét, valamint beszállítói CSR szabályzatát is. Ezentúl a hazai cégcsoportnál is kinevezésre került egy compilance officer, aki felelős az etikus működés biztosításában és az esetleges összeférhetőségi vizsgálatok lefolytatásában.

A Colas Hungária Zrt. szeretne a hazai építőipari vállalkozások közül azok közé tartozni, amelyek élen járnak a fenntarthatóságban. Az ehhez szükséges eszközök, módszerek, megközelítések és aktuális irányvonalak megismerését várják a BCSDH-hoz való csatlakozásuktól.

Legújabb tagvállalatunk a Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft., amely 1990-ben alakult és 1400 alkalmazottat foglalkoztat. A cég 2018-as árbevételének nagysága 53 milliárd euró. Tevékenységét tekintve nem háztartási hűtők és légállapot-szabályozók gyártásával foglalkozik, emellett párologtatókat, kondenzátorokat, léghűtőket, valamint egyedi kérésekhez igazított termékeket állít elő ipari vállalatok, üzemek részére.

A Güntner-Tata kiemelten fontosnak tartja a fenntarthatóság támogatását, az ökológiai egyensúly és a társadalmi életminőség javítását. A prioritások közé tartozik a munkavállalók környezettudatosságának fokozása, a veszélyes anyagok felhasználásának csökkentése, a környezetkímélő technológiák alkalmazása, valamint a környezetszennyezés megelőzése, mérséklése. Ennek érdekében a gyárban a hulladékot szelektív módon gyűjtik, emellett egyes gyártóelemek előállítása és szállítása megújuló energia alkalmazásával történik. A cég felelősséget vállal a telephelyén a környezeti állapot fenntartásáért, javításáért. Továbbá, 2018-ban a Güntner-Tata elkészítette első Fenntarthatósági Tervét, 2020-as stratégiájuk egyik fő elemét pedig a GreenGüntner irány képezi, ami a felelős, fenntartható és zöld működést segíti elő.

A cég számára az etikus működés és társadalmi szerepvállalás is lényeges. A vállalatnál többféle nemzetiség dolgozik, az egyenlő bánásmód és a vallások tiszteletben tartása céljából imaszobát alakítottak ki, valamint tolmács biztosítja az információ megfelelő áramlását. Eközben éves szinten támogatják a várost és a helyi szervezetek, óvodák, iskolák működését.

A vállalat szempontjából kulcsfontosságú a fenntarthatóság, stratégiájuk része az innovatív megoldások és lehetőségek folyamatos keresése, a BCSDH-hoz való csatlakozásukkal többek között ezt is szeretnék továbbfejleszteni.

A megújuló hitelkeret idő előtt refinanszírozásra került (összeg: 4 milliárd euró, futamidő: öt év)

Nagy érdeklődés a szindikált hitel iránt; jobb hitelfeltételek a Continental számára

Új hozzáállás a német autóiparban: a kamatfizetések a vállalat fenntarthatósági teljesítményének konkrét javulásától is függnek

Stefan Scholz, pénzügyi igazgató: „A fenntartható pénzügyi koncepció jutalmazza a fenntartható üzleti gyakorlatokat. Támogatjuk ezt a megközelítést, új hitelkeretünkön keresztül is.”

Hannover, 2019. december 4. A Continental egy új, megújuló hitelkeretről állapodott meg konzorciális bankjaival 4 milliárd euró értékben, ötéves futamidőre. A Continental így az ütemtervben szereplő dátum előtt refinanszírozza jelenlegi 3 milliárd eurós hitelkeretét, amire eredetileg 2021 áprilisában került volna sor. A hitelkeret növelésén túl a Continental kedvezőbb feltételekről is megállapodott, és a fenntarthatósági tényezőket is figyelembe vette. Ide tartozik például a villamos-energia külső, megújuló energiaforrásokból történő beszerzése. A DAX-on jegyzett vállalat így új utat tör a fenntartható pénzügyek terén. A Continental számára hitelkeretet biztosító szindikátus 27 nemzetközi bankból áll. A BNP Paribas és a Deutsche Bank fogják ellátni a vezető igazgatási feladatokat, továbbá előbbi a fenntarthatósági tanácsadó szerepét is betölti.

Rendkívül magas volt a fenntarthatósági elemekkel rendelkező új hitelkeretünk szindikált finanszírozása iránti érdeklődés. Az új hitelkeret javított feltételeket tartalmaz, amelyek szilárd mérlegszerkezetünket és pénzügyi teljesítményünket tükrözik. Ez újonnan megerősíti a bankok a Continental gazdasági erejébe és stratégiájába vetett bizalmát,” mondta Stefan Scholz, a Continental pénzügyi igazgatója.

A hitelkeret fenntarthatósági elemeivel kapcsolatban Scholz a következőket mondta: „Az igazgatótanács idén elfogadta frissített fenntarthatósági stratégiánkat. A fenntarthatósági fejlődések és az új hitelkeretünk ötvözésével egy innovatív módszer jött létre a vállalati pénzügyekben a Continental fenntarthatósági stratégiájának továbbfejlesztésére.” Majd hozzátette: „Új utakat nyitunk meg, és ezzel a fenntartható vállalati pénzügyek úttörői közé kerülünk Németországban.”

A Continental nemzetközi autóipari beszállító, gumiabroncsgyártó és ipari partner így tehát a német autóipar első vállalata, amelyik speciálisan meghatározott fenntarthatósági mutatókat is belevett a törzsbankjaival kötött hitelszerződésébe.

Mostantól kezdve a hitelkeret lehívása után történő kamatfizetések összege a DAX-on jegyzett vállalat fenntarthatósági teljesítményének javulásától is függ. A jövőben a felhalmozott kamatok csökkentésével fogják jutalmazni a vállalatot. A nem-teljesítés ugyanakkor a kamatlábak növekedését eredményezi. Mindennek alapját az elfogadott teljesítmény javulásának a Continental 2019-ben újraindított fenntarthatósági stratégiája mentén történő éves értékelése képezi. Ide tartozik a villamos-energia külső, megújuló forrásokból való beszerzése, a nők arányának növelése a vezetői pozíciókban, a balesetek és megbetegedések arányainak csökkentése, valamint az újrahasznosított hulladék arányának növelése.

A fenntartható pénzügy fogalma holisztikus szemlélettel közelíti meg a vállatokat, és jutalmazza a fenntartható üzleti gyakorlatokat. Mi, új hitelkeretünkön keresztül is, támogatjuk ezt a megközelítést,” mondta Scholz. „A fenntarthatósági elemek bizonyítják, hogy a Continental szisztematikusan végrehajtja az átfogó fenntarthatósági stratégiát, amely az idei évben került frissítésre,” magyarázta az igazgató. Ugyanekkor Scholz arra is számít, hogy a fenntarthatóság jelentőségének tudatosítása folyamatosan növekedni fog a Continentalnál.

Az új hitelkeret támogatja a Continental globális fenntarthatósági céljait. Ezek többek közt az ENSZ fenntartható fejlődési céljai (SDG) és a párizsi egyezmény útmutatását követik.

A piacon elérhető, fenntarthatósági elemeket tartalmazó hasonló hitelkeretek csak bizonyos fenntarthatósági besorolások elérésére vagy fenntartására irányulnak. Mivel a jelenlegi minősítések referenciaértékei nagymértékben különböznek, a Continental elkötelezett amellett, hogy új hitelkeretének részeként konkrét javulást érjen el a fenntarthatósági teljesítménye terén.

A világ nagyon gyors ütemben változik. Fontos számomra, hogy a lehető legkorábban és minél átfogóbb módon gyűjtsünk tapasztalatokat arról, hogy miként lehet a vállalati finanszírozást új megközelítések és technológiák révén tovább fejleszteni,” magyarázta Scholz. Az idei év elején a Continental és partnerei sikeresen tesztelték például a blokklánc technológiát a pénzpiacon, melynek köszönhetően egy kereskedelmi papír alapú tranzakció feldolgozása napok helyett, csak percekig kell, hogy tartson.