Izocukor, finomszesz és egy kőhajítógép – beszámoló a BCSDH hétvégéről

Izgalmas programot nyújtott a BCSDH hétvége idén is a résztvevő 13 felsővezetőnek és partnereiknek.

Első nap házigazdája Reng Zoltán ügyvezető igazgató és a Hungrana Kft. volt. A cég szabadegyházi gyárában a látogatók megismerkedhettek a gyár széles termékkínálatával és azok fenntarthatósági vonatkozásaival. Itt a kukorica minden része felhasználásra kerül, készül itt alkohol, izocukor, dextrózok, bio üzemanyag, keményítő, magas fehérje tartalmú takarmány és a biomasszából gáz is. A termékek nagy része számos hazai gyártású világmárkának jelent alapanyagot, a pudingporokkal kezdve, az üdítő és szeszesitalokon keresztül az üzemanyagig.

A nagyon szigorú ISCC EU3 szabvány szerinti működésen túl illetve azzal összhangban, a Hungrana támogatja az újrafelhasználást és anyagában történő hasznosítást, törekszik az erőforrásokkal való felelős gazdálkodásra. A fenntartható fejlődés a Hungrana Kft. egyik legfontosabb minőségfejlesztő motorja.

A gyárlátogatást követően, már a másnapi programhoz közel, a Zselicségben, Kardosfán került sor egy jó hangulatú borvacsorára.

A második napon Handó János, a Katica tanya ötletgazdája és tulajdonosa látta vendégül a csapatot Patcán, aki beszélt küldetéstudatról, a saját útjáról és arról a tudatos építkezésről, ami a Katica tanyát mára egy éves szinten 78.000 látogatót fogadó élményközponttá tette. A Katica Tanya Élményközpont egy olyan öko-tudatos családi park, amelynek fontos küldetése a fenntarthatósági szemléletformálás. Ezt nem mellesleg a gyakorlatban is be tudja mutatni, hiszen mára már 100%-ban megújuló energiával működik, amelyet részben a saját napelemparkjából nyer.

Szintén figyelemre méltó, a saját gyökérmezős szennyvízkezelőjük, ezzel a természetes módon működő megoldással – mindennemű vegyszer vagy energia felhasználása nélkül –tisztítják az Élményközpontban keletkező szennyvizet.

Az élményt felejthetetlenné tette egy valódi középkori kőhajító gép másolatának kipróbálása, amely a vezetők részvételével történt gondos előkészítés után több, mint 200 méterre lőtte ki a rá helyezett kőgolyót.

A két napos programot egy kellemes hangulatú ebéd zárta. Köszönjük a vendéglátó vállalatoknak és vezetőiknek a tartalmas szakmai programot és a vendéglátást.

Az esemény képválogatását itt találja.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?