Beszállítóink és szolgáltatóink kulcsfontosságúak abban, hogy szebb hétköznapokat teremtsünk az emberek többsége számára. Együtt új utakat fedezünk fel vállalkozásunk társadalmi és környezeti szempontból felelős működtetésére és növekedésére, együttműködve a kihívások megoldásában, és partnerekként a pozitív változásban. Éppen ezért határozott szándékunk a felelős beszerzési elvek támogatása az IKEA értéklánc minden szintjén.

David McCabe, ügyvezető

 

 

Cég neve:

IKEA Lakberendezési Kft.

Megvalósítás éve:

2000 óta

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Hulladékgazdálkodás, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság, Emberi jogok, Etikus működés, Átláthatóság, Fenntartható ellátási lánc

A program célja:

 

Az IKEA számára fontos, hogy az ellátási lánc egészében előtérbe helyezze a felelős és fenntartható működést, így arra is nagy figyelmet fordít, hogy milyen alvállalkozókkal dolgozik együtt.

Kiemelt célunk, hogy olyan beszállítókat válasszunk, akik osztoznak az értékeinkben és ambícióinkban, hogy pozitívan viszonyuljunk az emberekhez és a bolygóhoz. Tudjuk, hogy a felelősségteljes üzleti tevékenység csak akkor lehetséges, ha minden résztvevő ugyanazon az oldalon áll.

Az IWAY, azaz az IKEA beszállítói magatartáskódexe által meghatározott irányelveket ezért a velünk partnerségben álló cégeknek is követniük kell.

 

A program intézkedései, vállalásai:

 

A 2000-ben bevezetett IWAY az IKEA saját, a termékek, szolgáltatások, az anyagok és az alkatrészek felelősségteljes beszerzésére vonatkozó szabályrendszere.

Hosszú távú kapcsolatot szeretnénk kiépíteni a beszállítókkal, szolgáltatókkal és egyéb olyan szerződő felekkel, akik magukénak érzik az IKEA jövőképét. Ezért dolgoztuk ki az IWAY-t.

Az IWAY megfogalmazza, hogy mit várunk el az IKEA értéklánchoz tartozó beszállítóktól az emberek, a bolygó és az állatok vonatkozásában. 4 fő területen szeretnénk hatást elérni:

  • A környezeti hatások javítása
  • Tisztességes és értelmes foglalkoztatás biztosítása
  • A gyermekek jogainak tiszteletben tartása
  • Az állatok jólétének javítása az IKEA értékláncában

Világos elvárásokat és munkamódszereket fogalmazunk meg ezek tekintetében, ami kötelező minden beszállítóra és szolgáltatóra nézve, aki az IKEA-val dolgozik.

Egyes beszállítói területeken, ahol magasabb kockázati tényezőket határoztunk meg vagy jellegéből adódóan szükséges, az általánostól eltérő, konkrétebb irányelveket határoztunk meg:

Az IWAY általános szakasza, amely az IKEA összes üzleti partnerére vonatkozik, valamint további IWAY szakaszok, amelyek az érintett beszállítókra vonatkoznak, attól függően, hogy az IKEA-nál beállítottak és milyen tevékenységet folytatnak.

Elvárjuk beszállítóinktól, hogy megfeleljenek az IWAY „kötelező” és „alapvető” követelményeinek, de ezt csak minimális előírásnak tekintjük. Arra biztatjuk őket, hogy dolgozzanak a további fejlesztéseken, és a kötelező követelményeken túl is mindig törekedjenek a jobb eredményekre és a pozitívabb hatásra az üzleti, a környezetvédelmi és a helyi közösségi érdekei szerint.

Beszállítóinknak tájékoztatniuk kell az alvállalkozóikat is a kódex követelményeiről, és ebben természetesen támogatjuk őket.

Az IWAY-kódex kötelező betartása minden szolgáltatóra vonatkozik: tisztító cégekre, biztonsági cégekre, élelmiszer-, szállító és hulladékkezelő társaságokra. Az előírások betartásának hiányában a kölcsönös együttműködés megszűnik.

 

A program hatása és eredménye:

 

Kétévente végzünk ellenőrzéseket, és ezeken minden beszállítónknak meg kell felelnie az IWAY szabványoknak. A 23. pénzügyi évben 200 IWAY felülvizsgálatot (auditot) végeztünk a magas vagy kritikus kockázatú Ingka Group beszállítóinál (22. pénzügyi év: 256).

Ezen IWAY auditok 36%-a során azt találtuk, hogy nem feleltek meg az IWAY Must kritériumainknak. A beszállítóknak az auditot követő 14 napon belül meg kell állapodniuk egy cselekvési tervben a jelentős nem megfelelőségek kezelésére.

Ezenkívül 102 IWAY kezdeti értékelést végeztünk, hogy ellenőrizzük a megfelelőséget a potenciális új beszállítóknál a pályázati eljárás során (FY22: 168). Azt találtuk, hogy ezen beszállítók 20%-a nem felelt meg az összes IWAY Must-kritériumunknak. Ahol a szállító ezt nem tudta megoldani, nem folytattuk le a szerződést.

2022-ben 111 beszállító érte el, hogy 100%-ban megújuló forrásból származó áramot használ, így az ilyen beszállítók száma 268-ra nőtt.

 

Kapcsolódó linkek:

 

Beszállítók – partnereink a jobb vállalkozás működtetésében

IWAY standard

2023-as fenntarthatósági jelentés

 

 

Kapcsolódó kulcsszavak:

 

ellátási lánc, fenntartható beszerzés

 

A DPD Hungary Kft. alapértéke a fenntartható és környezettudatos fejlődés. A folyamatos károsanyag kibocsátás csökkentése összhangban van a társadalmi elvárásokkal és ezen cél mellett közösen köteleződtünk el ügyfeleinkkel, partnereinkkel és munkatársainkkal. Rengeteg fejlesztés zajlik annak érdekében, hogy a fenntartható csomagszállítás nemzetközi referenciájává váljunk.”

Czifrik Szabolcs, ügyvezető igazgató

 

Cég neve:

DPD Hungary Kft.

Megvalósítás éve:

2023

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság, Légszennyezés csökkentése, Fenntartható ellátási lánc

A program célja:

A Geopost vállalatcsoport – melynek a DPD Hungary Kft. is része – az első olyan globális csomagküldő vállalat, amelynek mind a rövid, mind a hosszú távú CO2-kibocsátás-csökkentési céljait jóváhagyta a Science Based Target Initiative (SBTi).

A tudományosan jóváhagyott cél – miszerint a Geopost 2040-re elérje a nettó zéró kibocsátást – a vállalatot egyértelmű útra tereli, hogy a fenntartható kézbesítés nemzetközi referenciájává váljon.

  • Rövid távú cél: a CO2-kibocsátás 43%-os csökkentése 2030-ig (a 2020-as bázisévhez képest)
  • Hosszú távú cél: a CO2-kibocsátás 90%-os csökkentése 2040-ig (a 2020-as bázisévhez képest)
  • Ambíció: 2040-re a nettó nulla kibocsátás elérése, a fennmaradó kibocsátás 10%-ának 2040-ig történő kompenzálásával

A program intézkedései, vállalásai:

2025-re 350 európai városban megvalósul az alacsony károsanyag-kibocsátású járművekkel történő kiszállítás, és 83 százalékkal csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása.

A kitűzött cél eléréséhez a logisztikai telephelyek és irodák energiaellátását is megújuló energiaforrásokra állítjuk át, valamint fokozzuk az energiahatékonyságot.

Célunk:

  • 2030-ra az energia 70%-a megújuló forrásokból származzon (100% 2035.)
  • A céges személygépkocsi-flottában az elektromos járművek arányát 90%-ra növeljük 2030-ra (2035-ben 100%)

A DPD Hungary Kft. is hozzájárul a vállalatcsoport céljához, annak érdekében, hogy a Geopost a fenntartható szállítás nemzetközi referenciája és az e-kereskedelem felgyorsításának vezető támogatója legyen.

A Geopost célja, hogy irányt mutasson az iparág szereplőinek. Nagy a piaci verseny a kiscsomagszállítási üzletágban Magyarországon, ezért az a célunk, hogy a magas szintű, ügyfélorientált szolgáltatásunk mellet, kiemelkedjünk a versenytársaink közül az egyedülállóan ambiciózus fenntarthatósági stratégiánk megvalósításával. Partnereink számára egyre fontosabb, hogy a mi kibocsátáscsökkentésünk nyomán az ő karbonlábnyomuk is csökken. Ezen eredményeink szemléltetése érdekében kifejlesztettünk egy eszközt, mellyel a „myDPD for business” fiókjukban naprakészen nyomon követhetik csomagjaik szállításához köthető ÜHG kibocsátásukat.

Mára már a közel 700 furgonból álló flottánk több mint 30%-a elektromos autókból áll, de év végéig még 15 autóval bővülünk, míg 2030-ra fokozatosan el nem érjük a 100%-ot. Jövő év elején 5, majd az év második felében újabb 5 új elektromos kamion érkezik a DPD flottájába, hogy az országon belüli gerincjáratok egy részében kiváltsa a hagyományos dízel kamionokat. Ezzel a lépéssel igen jelentős ÜHG kibocsátáscsökkenést érünk majd el.

A logisztikai telephelyek és irodák energiaellátását is fokozatosan megújuló energiaforrásokra állítjuk át, valamint fokozzuk az energiahatékonyságot. Jelenleg depóinkon összesen 400kW teljesítményű napelem üzemel.

A program hatása és eredménye:

• Az elmúlt években több mint 30%-ra nőtt az országos flottában az elektromos autók száma.
• Kecskemét, Pécs, Dombóvár, Komárom, Győr, Szolnok, Miskolc, Szeged, Debrecen – ezen városokban kizárólag elektromos autókkal történik a kiszállítás.
• 2023 év végéig 148 gyorstöltő, illetve 2 db villámtöltő került használatba az elektromos flottánk kiszolgálására, összesen 8 helyszínen.
Növeltük a napelemmel történő energiatermelésünk arányát, a bérelt depóink, valamint a budapesti csomagszortírozónk esetében is.
• A villamos energia felhasználásunk nagy részét megújuló forrásból vásároljuk.
• 2024 első negyedévében – 2023-hoz képest – 21%-os csomagszám emelkedést mértünk, viszont az ÜHG kibocsátásunk nem nőtt ebben az időszakban. Ez azt mutatja, hogy az egy csomagra vetített kibocsátásunk jelentősen csökkent az intézkedéseink és beruházásaink hatására.

Kapcsolódó linkek:

DPD fenntarthatósági aloldal

Geopost YT video a fenntarthatósági célokról

Kapcsolódó kulcsszavak:

fenntartható szállítmányozás, SBTi, klímavédelem, elektromos flotta, ÜHG kibocsátás

 

„Mi a Tesco-nál elkötelezettek vagyunk a klímaváltozás gyors és hatékony visszaszorításában, ezért tűztük ki azt a célt, hogy 2050-re globális szinten elérjük a karbonsemlegességet a teljes értékláncban. Már most jelentős lépéseket tettünk a saját működésünk optimalizálása kapcsán. Nagy változást akarunk elérni és egyedülálló helyzetben vagyunk, hogy az átalakulást nem csak a belső működésünkben, hanem az egész ellátási láncban véghezvigyük.”

Pálinkás Zsolt, vezérigazgató

 

Cég neve:

Tesco Global Zrt.

Megvalósítás éve:

2009 óta

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság, Fenntartható ellátási lánc

A program célja:

Fenntarthatósági szemléletünk középpontjában azok a területek állnak, ahol a legnagyobb változást érhetjük el a vásárlóink, a közösségeink és a bolygónk érdekében. Mindezt erős keretrendszerrel támogatjuk. Azokkal foglalkozunk kiemelt területekként, amelyek a leginkább befolyásolhatják üzleti teljesítményünket és ahol a legjelentősebb pozitív hatást érhetjük el. Az egyik ilyen kiemelt terület a Klímaváltozás.

A klímaváltozás kapcsán megfogalmazott célunk, hogy:

  • 2035-re saját működésünkben karbonsemlegesek legyünk
  • 2050-re a teljes ellátási láncban szeretnénk elérni a nettó zéró kibocsátást, ami összhangban áll az ENSZ által megfogalmazott céllal, a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fok alatt tartásával

A program intézkedései, vállalásai:

A klímaváltozás a bolygónk előtt álló legnagyobb kihívások egyike. Ennek megfelelően számunkra is ez az egyik legfontosabb megoldandó probléma. A jelenlegi úton haladva bolygónk hőmérséklete az évszázad végére közel három fokkal emelkedhet, ami súlyos következményekkel jár az emberiségre nézve.

A klímaváltozás hatásai veszélyeztethetik:

  • saját működésünket,
  • szállítóink üzleti tevékenységét, valamint
  • az ellátási láncunkhoz tartozó mezőgazdasági termelők és munkavállalók megélhetését, emellett
  • megváltoztathatják a vásárlók vásárlási és étkezési szokásait is.

Mérföldkövek és kezdeményezések:

  • 2009 óta azon dolgozunk, hogy felmérjük és egyben csökkentsük közvetlen károsanyag-kibocsátásunkat.
  • 2020-ban tanúsítványainkon keresztül minden áruházunkban átálltunk a 100%-ban megújuló villamos energia használatára.
  • 2021-ben új lendületet adtunk annak, hogy a saját működésünkben és az ellátási láncunkban is elérjük a karbonsemleges működést.
  • 2022-ben további lépéseket tettünk a kibocsátásunk csökkentésére, beleértve olyan energiatakarékossági intézkedéseket, mint:
    • a hűtőberendezések ajtókkal történő felszerelése, illetve
    • az alacsony kibocsátású hűtőközegekre történő átállás.
  • Emellett korszerű járművekbe, sofőrjeink képzésébe és egyéb technológiai megoldásokba is befektettünk, hogy a szállítmányozásból eredő kibocsátást is csökkenthessük.
  • Disztribúciós központunkból két teljesen elektromos kamion is szállít már árut az áruházainkba, emellett pedig a budapesti online rendelések házhozszállításához is használunk elektromos furgonokat. A környezetbarát autókban a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így tovább tudjuk csökkenteni a kibocsátásunkat.
  • A Shellel kötött együttműködésünk keretében 2025-re több mint 100 Tesco áruház parkolójába telepítünk további elektromos töltőket, ezzel is támogatva a fenntartható magáncélú közlekedést.
  • Szorosan együttműködünk a szállítóinkkal az értékláncunkban keletkező károsanyag-kibocsátás csökkentése érdekében, és a WWF-fel közösen segítséget nyújtunk nekik a fenntartható gyártási folyamatokra történő átállásban.
  • A vásárlóinknak pedig segítünk olyan étrendet kialakítani, amely összhangban van a globális klímaváltozási célkitűzésekkel.

A program hatása és eredménye:

  • 63%-kal csökkent a Tesco Magyarország Scope1 és 2 üvegházhatásúgáz-kibocsátása (2016/17-es bázisévhez képest)
  • 100%-ban megújuló energiát használunk áruházainkban tanúsítványokon keresztül
  • 100%-ban elektromos járművekkel bővítettük flottánkat, hogy csökkentsük karbonlábnyomunkat a házhozszállításban
  • Több mint 3200 tonnával csökkent CO2 kibocsátásunk 9,7 millió újrafelhasználható rekesz használatával

Kapcsolódó linkek:

Tesco Fenntarthatósági Tanösvény: felelős működésünk a gyakorlatban

Kapcsolódó kulcsszavak:

klímaváltozás, klímavédelem, karbonlábnyom, teljes értéklánc, megújuló energia

 

„A körforgásos gyárbővítési projektünk Nyírbátorban azért különleges, mert tagadhatatlan a gyártási tevékenységünk környezeti lábnyoma, így a gazdasági növekedés mellett kiemelt figyelmet kell arra is fordítanunk, hogy számos környezetvédelmi innovációt vezessünk be, mellyel ezt a lábnyomot mérsékelhetjük, vagy akár semlegesíthetjük.”

Ács Tamás, ügyvezető igazgató

Cég neve:

Unilever Magyarország Kft.

Megvalósítás éve:

2021 – 2023

Célterületek:

Körforgásos gazdaság, Klímavédelem, klímaadaptáció, Hulladékgazdálkodás, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság, Vízhasználat

A program célja:

2021-2023 között zajlott le a nyírbátori háztartásvegyipari gyárunk 15 milliárd forintos bővítése, melynél a technológiai korszerűsítés mellett a környezetvédelmi innovációk és körforgásos ipari megoldások előtérbe helyezése is rendkívüli hangsúlyt kapott.

A nyírbátori egységünk a vállalatcsoport legnagyobb hatékonysággal működő háztartásvegyipari gyára Európában, amely ráadásul a kelet-európai régió piacainak 2/3-át fedi le az itt gyártott termékekkel. A körforgásos megoldásokat az Unilever csoport fenntarthatósági törekvései inspirálták. Ez sokat segített a tervezés, megvalósítás, belső reporting és hatásmérés elvégzésében, hiszen az ambíciózus zöld megoldásokra való törekvés még egy hozzánk hasonló kis ország számára sem volt ismeretlen és ezáltal a vezetőség támogatása is adott volt hozzá.

A program intézkedései, vállalásai:

A gyárban már ma is számos környezetbarát megoldás működik, mint pl, hogy az itt előállított csomagolóanyagok körülbelül 70%-a újrahasznosított műanyagból készül, az itt keletkező szennyvíz több, mint 30%-át újra felhasználják házon belül, a maradékot pedig teljes mértékben a gyárban szűrik és tisztítják, mielőtt visszaengednék a környezetbe, vagy hogy a hálózati villamos energiát 2021-től 100%-ban megújuló energia forrásból nyerik, illetve a teljes gyártási tevékenységük már 75%-ban karbonsemleges 2024-től. A legutóbbi gyárbővítéssel és automatizált magasraktár építéssel azonban még egy szinttel magasabbra emelték a körforgásos gazdaság gyakorlatba való átültetését. Semmilyen hulladék nem került lerakóba a bontások vagy az építkezések során, hiszen azt vagy teljes egészében a helyszínen újrahasznosították, vagy szakértő partnereik révén újrahasznosíttatták. Az Unilever úgynevezett ”zero waste to landfill” stratégiája nagyon sok innovatív hulladék kezelési megoldásra sarkallotta már a múltban minket, azonban a nyírbátori példára vagyunk jelenleg a legbüszkébbek.

Hogy mennyire fenntartható a megoldásunk? Az ipari hulladékok hatékonytalan kezelése, esetleges lerakóba szállítása elavult és környezet szennyező módszer, pedig létezik rá alternatíva. Ezen felül gondoljunk csak az egyre szigorodó szabályozói környezetre (akár EU, akár helyi szinten), a növekvő szállítmányozási költségekre, a dráguló alapanyagárakra, melyek egyértelműen a nyersanyagok túlzott igénybevételét indikálják, valamint azt, hogy a föld erőforrásait felelőtlenül és sok esetben pazarlóan hasznosítjuk. Ezek mellett azt gondoljuk, nem csak hogy fenntartható a mi megoldásunk, de a közel jövőben az egyetlen járható út is lesz minden ipari szereplő számára, aki a különböző gazdasági és környezeti anomáliákkal szemben reziliens akar maradni.

A program hatása és eredménye:

A gyárbővítés miatt 54 korszerűtlen ipari silót és épületet bontottunk le a kezdetekkor, melyek maradványait a következő módon hasznosítottuk újra: A beton törmelék (13.000m3) a helyszínen ledarálásra került, majd az új csarnok épület alapjához használtuk fel. A téglahulladékot (6000m3) egy Nyírbátor környéki napelempark stabilizált talajához használták fel partnereink, illetve belső utak stabilizációjához használtuk fel telephelyen belül. A vashulladékot (3000tonna) autóipari célokra vásárolták fel tőlünk.

Kapcsolódó linkek:

Kategóriagyőztesként végeztünk a Greengage fenntarthatósági versenyen | Unilever

Hatalmas gyárbővítés Nyírbátorban a Domestosnál – Világgazdaság (vg.hu)

Kapcsolódó kulcsszavak:

körforgásos gyárfelújítás

„A Zwack történetében meghatározó az innováció. Nyitottak vagyunk az újra, nem követni, hanem formálni szeretnénk a piacot, környezetünket. Nyomot hagyunk a világban – vezető márkánk hungarikum –, de ez hosszú távon minél alacsonyabb környezeti lábnyommal kell párosuljon. A dunaharaszti gyár energetikai beruházása kiemelten fontos a CO2 semleges működés elérésében. Elhivatottságunkat jelzi, hogy a projektet a 2022-es energiaválságot megelőzően kezdtük, alacsony megtérüléssel számolva. A fenntarthatóságot ugyanis nem lehet csak számokon keresztül vizsgálni, az egyúttal elvi kérdés.”

Frank Odzuck, vezérigazgató

 

Cég neve:

Zwack Unicum Nyrt.

Megvalósítás éve:

2020. január – 2023. február

Célterületek:

Klímavédelem, klímaadaptáció, Alternatív energiafelhasználás és energiahatékonyság

A program célja:

A Zwack Unicum Nyrt. célul tűzte ki a széndioxid-semleges működés elérését hosszú távon, amit a megújuló energia használatának folyamatos bővítésével kíván megvalósítani. A legnagyobb kibocsátás-csökkentést a legnagyobb, dunaharaszti gyárunk megújuló energiával történő ellátásával tudtuk elérni. A beruházás komplexitása adja a rendszer élenjáróságát. A hőszivattyú villamosenergia igényét napelemrendszer telepítésével terveztük fedezni, egy rendszerbe integrálva és okos-vezérléssel támogatva azt. Célunk a beruházással a versenyképességünk megtartása mellett a lehető legnagyobb pozitív környezeti hatás elérése volt.

A program intézkedései, vállalásai:

Már a beruházás kezdeti tervezésekor egyértelmű volt, hogy:

  • jelentős hatást kívánunk elérni, valamint
  • a cég innováció iránti elkötelezettsége meg kell jelenjen a projekt során, mivel ez lesz az alapja későbbi energetikai fejlesztéseinknek, valamint
  • külső és belső szemléletformálásra is fel kívánjuk használni az eredményeket.

Az energiahasználat környezeti terhelésére és ennek mérséklésére a vállalat hosszú évek óta stratégiai figyelmet fordít. A telephelyekről és ezen belül a jelentős energiafelhasználási pontokról, mérőpontok telepítésével és monitorozásával 6 éve készítettünk részletes tanulmányt, amely alapján kialakítottuk az intézkedési tervet az energiafogyasztás mérséklésére. A további szintlépéshez jelentős beruházásra volt szükség, amit Dunaharasztiban valósítottunk meg; Green Projekt néven projektcsapatot hoztunk létre, rendszeres beszámolással az Igazgatóság részére.

A Dunaharaszti telephelyen a termeléshez elsősorban hőenergiára van szükség, ami a korábbi megoldásokat kiváltani képes hőszivattyúval jó hatásfokon előállítható, ugyanakkor jelentős a kapcsolódó áramfogyasztás. A vásárolt elektromos áram kiváltására született meg az ötlet, hogy kombináljuk a hőszivattyút napelemekkel, és így a napelemek által a hőszivattyúk igényéhez képest megtermelt plusz energiát a gépek működtetéséhez is fel tudjuk használni. A hőszivattyú szondamezők fölé telepítettük a 354 darabból álló, 130 kW kapacitású napelempark egyik részét, másik rész a parkolók fölött kapott helyet. A berendezések 70°C-os vízhőmérséklet előállítására is képesek. A rendszer része a 48 db egyenként 100 mély szondakút, amelyekből egyenként akár 5 kW hő is kinyerhető.

A megvalósult fejlesztés az első lépés volt a független zöldenergia ellátás terén. A telephely adottságai folytán itt lehetett a legnagyobb hatást elérni, a központi telephellyel szemben műemléki kötöttségek sem befolyásolták a műszaki megoldásokat. A rendszer az AI révén az adatok bővülésével párhuzamosan egyre hatékonyabb lehet.

A program hatása és eredménye:

Célunk a beruházással:

  • a versenyképességünk megtartása mellett
  • a lehető legnagyobb pozitív környezeti hatás elérése volt.

A beruházás tervezésekor az energetikai piacot más jellemezte, mint a 2023-as átadáskor. Ennek megfelelően kalkuláltunk a több mint félmilliárd forintos anyagi elköteleződést igénylő projekt kapcsán.

A dunaharaszti gyár éves földgáz felhasználása a korábbi évekhez képest várhatóan 70%-kal csökken. A hőszivattyús rendszer üzemeltetése révén a földgáz-megtakarításból adódó CO2 kibocsátás csökkenése 2023. március-június hónapokban közel 82 tonna volt.

Kapcsolódó linkek:

https://www.zwackunicum.hu/files/cegunk_fenntarthatosag-napjainkban__fenntarthatosagi-riport—2013–julius-22-/fenntarthatosagi_jelentes_2023_HUN_v4.pdf

Kapcsolódó kulcsszavak:

energiahatékonyság, geotermikus energia, napelempark, hőszivattyú