Fenntarthatóság, energiamegtakarítás, környezetvédelem – e három területen pályázhattak cégek, vállalkozások, tanácsadók, szervezetek 2013-ban elindított vagy már megvalósult zöld projektekkel.

Helyszín: Falk1 Rendezvényközpont (1055 Budapest, Falk Miksa utca 1.)
Időpont: 2014. március 26., 16.00-19.00

Bővebb információ: http://www.greennovacio.hu/2013/index.php

Ismét meghirdették a Duna Ismerettár – Danube Box  országos tanulmányi versenyt. Az idei megmérettetésre február 24-ig várja a jelentkezéseket a szervező Global Water Partnership (GWP) Magyarország.

A Coca-Cola Magyarország támogatásával immár hetedik éve megrendezésre kerülő vetélkedő keretében eddig több száz iskola több mint 5000 diákja adott számot a Duna medence élővilágáról, történelméről és kulturális értékeiről megszerzett tudásáról. A rendezvény jól példázza az állami-, a civil- és a versenyszektor összefogását a környezetvédelem érdekében.

A Coca-Cola Magyarországnál hisznek abban, hogy a természetvédelem, és azon belül is a Duna-védelem területén is csak hosszú távú szemléletformálással lehet valódi eredményeket elérni. A vállalat ezért hívta életre a Duna Ismerettár oktatócsomagot és az arra épülő tanulmányi versenyt.

A Duna Ismerettár a 2006-ban Ausztriában összeállított Danube Box oktatócsomag anyagára épül. A nemzetközi oktatási program hét, Duna-menti ország civil szervezeteinek összefogásával és a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság, valamint a Coca-Cola vállalatcsoport anyagi támogatásával készült el. Elsődleges célja, hogy olyan segédeszközt adjon az oktatók kezébe, amellyel felkelthetik a tanulók érdeklődését a Duna élővilága iránt. Az oktatóanyag nemcsak ténybeli és szakmai ismereteket, hanem képanyagot, másolható munkalapokat, szerepjáték-leírásokat, játékokat, bel- és szabadtéri foglalkozásokat, valamint kulturális mellékleteket is tartalmaz (hétköznapi történeteket, legendákat, recepteket), a CD-ROM adathordozón pedig interaktív Duna-utazásban vehetnek részt a gyerekek.

A hagyományoknak megfelelően idén is két korcsoportban (11-14 évesek, 15-19 évesek) mérik össze tudásukat a fiatalok. A májusban megrendezendő döntőbe minden korcsoportból a legjobb 7-7 csapat jut tovább. A három selejtező fordulóban a csapatoknak tudásfelmérő és kreatív feladatokat kell interneten keresztül megoldania. Az első három helyezett csapat jutalma mindkét korcsoportban részvétel egy természetvédelmi táborban.

A verseny szerepel az országos tanulmányi versenyek hivatalos listáján.  Minden oktatási anyag letölthető a Duna Ismerettár honlapjáról: www.danubebox.hu. Az iskolák ugyancsak ezen a honlapon keresztül adhatják le jelentkezéseiket a versenyre.

2014 januárja óta a Toyota Motor Hungary Kft. is aktív tagként vesz részt a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) munkájában. Nemzetközi anyaszervezete, az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (World Business Council for Sustainable Development – WBCSD) célkitűzéseivel összhangban a BCSDH célja, hogy platformot biztosítson azon hazai vállalatok számára, melyek fokozottan figyelembe veszik a fenntarthatóság és a vállalati felelősségvállalás szempontjait.

A nemzetközi üzleti életben magas szinten elismert világszervezet, a WBCSD számos világvállalatot tömörít. E vállalatok egyike a Toyota Motor Corporation, amelynek teljes tevékenységét meghatározza a fenntartható fejlődés alapelve. Ennek szellemében többek között a Toyota minden üzleti partnerét, beszállítóját és viszonteladóját környezettudatos szemléletre ösztönzi, az autógyártásban pedig egyre erőteljesebben összpontosít a környezetkímélő hajtási módokra. A vállalat napjainkig több mint 6 millió full hybrid hajtású Toyota és Lexus modellt értékesített világszerte, amivel mintegy 41 millió tonna széndioxid-kibocsátástól és 15 milliárd tonna benzin felhasználásától mentesítette a környezetet.

A BCSDH munkáját is egy modern, full hybrid Toyota segíti, hiszen a szervezet a saját működésében is törekszik jó példával elöl járni.

A 15 éve fennálló Baltazár Színházat Elek Dóra hozta létre és vezeti napjainkig. A Színház komoly nemzetközi hírnevet vívott ki magának, itthon is egyre ismertebb és megbecsültebb résztvevője a színházi kultúrának.

Tagjai enyhén értelmi sérült színészek, de a színház nem „ehhez képest” jó, hanem ennek elfeledtetésével képes nagyszerű produkciók sorának előállítására – mostanra a repertoár több mint tucatnyi előadást ölel fel.

A Baltazár tagjainak továbbképzésére hozta létre a színészként velük dolgozó Müller Péter Sziámi a Dalműhelyt, ahol a résztvevők gondolataiból dalszövegeket írva beszéd-, ének-, ritmus- és színészi tanulmányok folytatása közben kialakult egy páratlan „repertoár”. Az ebből készülő CD  bemutatókoncertjére kerül sor 2014. május 26-án a Művészetek Palotája Bartók Hangversenytermében.

A program azért mondható példa nélkül állónak, mivel a dalszövegeket húsznál több, a magyar zenei életet eddig együtt még soha nem reprezentáló művész zenésítette meg és adja elő a lemezen és a koncerten.

Az „Árad a szeretet – Emberi minimum koncert” címet viselő előadáson egy-egy, a Baltazárnak készült saját dallal fellép Zorán, Szakcsi Lakatos Béla, Palya Bea, Koncz Zsuzsa, Bródy János, Szalóki Ági, Szinetár Dóra, Darvas Ferenc, Kiss Tibor (Quimby) és még sokan mások.

A koncert célja, hogy a fenntartható fejlődés szellemében a társadalmi együttélés etalonját példázva az őt megillető helyre pozícionálja ezt a világon is párját ritkító társulatot, és evvel erősítse a sérült emberek elfogadását, előítélet mentes megítélését, és előmozdítsa a fiatalabb korosztályok kultúrára való nyitását.

A koncertről a Magyar Televízió felvételt készít.

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) és a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara (Swisscham Hungary) szeretettel meghívja Önt a BCSDH ”Üzleti reggelik a fenntartható fejlődésről” sorozatának következő rendezvényére.

Az eseményt megnyitja Őexcellenciája Jean-Francois Paroz, svájci nagykövet

Vendégelőadónk Michael Nixon, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója

Időpont: 2014. február 18. (kedd), 9:00-10:30 (regisztráció, érkezés: 8:30-tól)

Helyszín: Hotel Novotel Budapest City (1123 Budapest, Alkotás u. 63-67.)

Az esemény nyelve angol.

Jelentkezés:

A részvétel a BCSDH tagjainak díjmentes.

Nem tagoknak 10 000 Ft / fő (adómentes).

Jelentkezni 2014. február 13-ig lehet Parragi Katalinnál a katalin.parragi@bcsdh.hu e-mail címen, feltüntetve nevet, beosztást és a cég/szervezet számlázási címét.

Túljelentkezés esetén a BCSDH és a Swisscham Hungary tagjai előnyt élveznek.

Lemondás: Jelentkezés lemondását 2014. február 13. 12.00 óráig lehet írásban megtenni, ezt követően a teljes összeg kiszámlázásra kerül.

Parkolás: Parkolóhelyet a hotel parkolóiban tudunk biztosítani, melynek díja 400 Ft / óra.