2015 májusában komoly szellemi munkával kezdődött az Action 2020 Magyarország program új fejezete a programtámogató KPMG falai között. A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) 2014-ben mutatta be nagyszabású fenntarthatósági programját, amelyben a hazai üzleti vállalkozásokat hívja cselekvésre. A célkitűzések meghatározása után itt az idő, hogy a vállalatok konkrét vállalásokkal, üzleti megoldásokkal járuljanak hozzá azok megvalósulásához.

Az üzleti, a tudományos és a civil szféra több mint 60 képviselője öt szakértői csoportban vitatta meg a magyarországi Action 2020 program kapcsán a hatásmérést alkalmassá tévő mutatószámokat és kezdte el azonosítani a példamutató üzleti megoldásokat. Az egyes szférák közötti valóban élő eszmecserén, párbeszéden alapuló munka, az azonnali visszacsatolások inspiráló és kreatív keretet biztosítottak a vállalt feladatok sikeres teljesítéséhez. Ezt a fajta közvetlenséget és egyeztetési módszert érdemes lehet továbbvinnünk és akár a BCSDH egyéb munkacsoportjai számára is értéket teremthet – mondta el Ifj. Chikán Attila, az Action 2020 Magyarország munkacsoport vezetője, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója.

A2020kpmg1

A műhelymunkák során a szakértők törekedtek rá, hogy előremutató, minden kitűzött cél megvalósulását ösztönző mérőszámokat azonosítsanak. Fertetics Mandy, a BCSDH szakmai vezetője hozzátette: „Legnehezebb a mérőszámok, indikátorok azonosítása, hiszen figyelemmel kell lennünk az eltérő vállalatméretre, iparágra, tevékenységre, mégis lehetőséget kell teremteni az eredmények összesítésére is. Továbbá kihívást jelent a bázisévhez való viszonyítás vagy a fajlagos változások mérésének kérdése, a vállalati erőforrás befektetés (input oldal) illetve az eredményeket és hatásokat megragadó indikátorok kiválasztása.”

A2020kpmg2

Dr. Pintér László a Közép-európai Egyetem (CEU) Környezettudomány és Környezetpolitika Tanszékének docense és a Nemzetközi Fenntartható Fejlődési Intézet (IISD) főmunkatársa a konzultációs folyamat egyediségét méltatta: „Nemzetközi fronton jelenleg egyedülálló a magyarországi folyamat, hogy az üzleti szektor szereplői ilyen proaktív és előremutató együttműködést kezdeményeztek nemzeti szintű fenntarthatósági célok kialakítása kapcsán a tudomány és civil szféra neves szakértőivel. Már maga a részvételi folyamat példaértékű és fontos fenntarthatósági előnyöket rejt magában, nem beszélve a feltett kérdések jelentőségéről: makroszintű kockázatok üzleti integrálása, hatások mérése, szokásos üzletmeneten túlmutató üzleti megoldások keresése.”

A2020kpmg3

A tematikus műhelymunkák izgalmas kérdéseket vetettek fel a diskurzusok során, többek között a friss víz kérdéskörét, az ivóvízhálózat kapacitáskihasználásának és a vízfelhasználás hatékonyságának ellentmondását, a karbonlábnyom számítás módszertani nehézségeit, a körforgásos gazdaság gondolkodásának beépítésének igényét, a méltányos bér mérési nehézségeit, az újfajta, nem tulajdonláson alapuló fogyasztást támogató üzleti megoldások példáit.

A közös munka eredménye egy olyan Célkitűzési Segédlet, ami segítheti a vállalatokat abban, hogy olyan vállalásokat tegyenek, amelyek teljesülését nyomon tudják követni; továbbá kapcsolódó üzleti megoldásokat találhassanak, vagy saját megoldásokhoz kaphassanak ötleteket. Ezzel is inspirálva még több vállalatot, a BCSDH tagvállalatain is túl, hogy ők is hozzájáruljanak hazánk komoly társadalmi, környezeti és gazdasági kihívásainak üzleti megoldásához.

*****

Az Action 2020 Magyarország programról:

Az Action 2020 Magyarország program az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (World Business Council for Sustainable Development – WBCSD) globális Action 2020 programjának hazai adaptációja.

Az Action 2020 olyan platform, amely azonnali cselekvésre hívja az üzleti szektort és a program ehhez fogalmaz meg 2020-ig szóló célokat. Majd ezekhez a célokhoz üzleti megoldásokat rendel, hogy a fenntarthatóbb világ felé vezető úton a szükséges gyakorlati lépések megtörténjenek.
A hazai adaptáció során öt került kiválasztásra az Action 2020 Magyarország programban: élelmezés, fenntartható életmód, foglalkoztatás, klímaváltozás és víz.

A hazai célkitűzések megfogalmazásában több mint 100 tudományos és civil szakértő, valamint üzleti vállalkozás első számú vezetője vett aktívan részt.

Bővebb információ: www.action2020.hu

70 tonnával csökkent a papír felhasználás az elmúlt három évben a Coface-nál. Míg a Csoport globálisan 2012-ben még 199 tonna papírt használt, 2013- ban csupán 140 tonnát, melyet 2014-re sikerült 129 tonnára csökkenteni. Ez a tendencia egyrészt költségmegtakarítást jelent, másrészt hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb fát kelljen papírgyártásra fordítani.

A Szent István Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola és a Nyugat-magyarországi Egyetem összefogásával megvalósuló, mintegy 864,18 millió forintnyi Európai Uniós támogatású projekt a fenntartható mezőgazdálkodáshoz (hulladékgazdálkodáshoz, szennyvízkezeléshez, megújuló energiaforrásokhoz) kötődő, gyakorlatorientált képzési rendszereket kínál a felsőoktatásban tanulók számára. 2015. június 30-ig véglegesedik a gyakorlati pilléreken álló modern, nemzetközi szinten versenyképes szakoktatási tananyag.

A projekt a hulladékgazdálkodás és a szennyvízkezelés témája mellett olyan előremutató,Bologna-konform oktatási anyagokat nyújt, amelyek a hulladékok és a belőlük készült melléktermékek termőföldön történő hasznosítására, illetve az energianövények és a biomassza termelésére és felhasználására készítenek fel. A „jövő mezőgazdaságát” leképező képzési rendszer nem csak az energiahatékonyságot és a talajtermékenység megóvását, hanem a kisebb ökológiai rendszerek létrehozását is igyekszik fókuszba helyezni.

A tananyag az alábbi témákban került kidolgozásra, angol nyelvű e-learning felületre alkalmazhatóan is:

  • A hulladékgazdálkodás alapjai
  • Élelmiszeripari melléktermékek és hulladékok
  • Szennyvízkezelés
  • Biológiai hulladékkezelés
  • Melléktermékek, hulladékok és a belőlük készült termékek termőföldön történő hasznosítása
  • Energianövények, biomasszatermelés és felhasználás

A projekt megvalósítása során hatékony, interaktív tudáscsere vált lehetővé a gazdasági szereplőkkel és a szakmai szervezetekkel: a partnerek sorában a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségét, a Köztisztasági Egyesülést valamint Magyar Minőségi Komposzt Társaságot találjuk. A projekt tagjai kifejezetten törekedtek arra, hogy kiaknázzák a mezőgazdaság és a környezetipar szinergiáit.

A projekt célja, hogy az elvégzett munka során olyan ismeretanyag jöjjön létre, amely a hazai és nemzetközi színtéren egyaránt piacképes szaktudáshoz segít hozzá. A projekt alapjai gyakorlatorientált témakörök, amelyek igénylik a mérnöki menedzsment ismeretek beépítését. E témaköröket ismerő szakértők iránt mára valós munkaerő-piaci kereslet jelent meg.

Az ágazat növekvő munkaerő igényeit az Európai Uniós statisztikai becslések is alátámasztják: ha csak a hulladékgazdálkodási ágazatot nézzük, a 28 tagállamban a 2010-es 2 millióról, 2020-ra 2,5 milliónyira nőhet a betöltött munkahelyek száma.

A projekt keretében 2014 folyamán sor került egy németországi, egy lengyelországi valamint egy osztrák tanulmányútra is, amelyek célja a külföldön már régóta alkalmazott, ún. „jó gyakorlatok” („bestpractice”) elsajátítása és a magyar oktatási rendszerben való adaptálása volt.

Az „Ágazati együttműködés a hulladékgazdálkodás, szennyvízkezelés és megújuló energia képzési rendszerének fejlesztése érdekében” című program 2013. április 14-én indult és 2015. június 30-ig tart. A projektet lezáró sajtónyilvános eseményre a konzorciumvezető Szent István Egyetem szarvasi kampuszán  kerül sor.

 

A világ vízkészletének hány százaléka alkalmas emberi fogyasztásra? A CO2 kibocsátás hány százalékáért felel a légiközlekedés? Hány fokon képes még az ember munkavégzésre? Az ökoszisztéma alkalmazkodóképessége mennyire veszi figyelembe az ember szempontjait? A cégek aktív környezetvédelmi intézkedései hozhatnak-e nekik hasznot? Milyen hangos egy leszálló utasszállító gép?

A „Jövő vezetői” tehetségprogram ötödik szakmai napján, május 27-én a vállalati környezeti felelősségvállalás volt a középpontban. Bár a környezetvédelem már bizonyos szempontból „lerágott csontnak” számít, mégis izgalmas és különleges aspektusokból sikerült a program résztvevőinek körüljárniuk a témát. Olyan izgalmas előadókkal, mint Ürge-Vorsatz Diána, nemzetközi hírű klímakutató, Sipos Katalin, a WWF magyarországi ügyvezető igazgatója, Nagy Gréta, a DANDELION Környezetvédelmi Tanácsadó és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Pap Kata a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. fenntartható fejlődés menedzsere, illetve a vendéglátó Budapest Airport részéről  Szarvas Gábor, környezetvédelmi igazgató és Kis Ferenc, környezetvédelmi vezető, Munkácsi Zsuzsa környezetvédelmi specialista

Néhol sokkoló, néhol meglepő számokkal kezdődött a nap. Kevesen gondolnák, hogy a Föld vízkészletének csupán 1%-a alkalmas emberi fogyasztásra, hogy 1880 óta mért 10 legmelegebb napból 9-et a XXI. században mértek vagy hogy a globális CO2-kibocsátás csupán 2%-áért felel a légiközlekedés.

_MG_9124

Ennek tükrében különlegesen érdekes volt az előadás, amelynek középpontjában az ember által okozott károk és lehetséges túlélési stratégiák voltak. Elhangzott, hogy a az átlaghőmérséklet fokozatos emelkedése már elkerülhetetlennek tűnik, de ennek mértéke és az eloszlás kiegyensúlyozatlansága miatt feltételen szükséges a radikális emberi cselekvés.  Felmerült, hogy nem a technológiai innovációk hozzák meg elsősorban a megoldást, sokkal inkább az üzleti modellek változtatása jelentheti az előrelépést: tulajdonlás helyett kölcsönzés, mértékletesség, szükségszerűség és körforgásos gazdaság címszavakkal.

Elhangzott, hogy természet egy zárt ökológiai rendszer, rengeteg fajjal, ahol minden egyes elemnek fontos szerepe van, a kapcsolódásaik révén jutunk tiszta levegőhöz, tiszta vízhez – csak hogy a legfontosabbakat kiragadjuk – amint változás lép be, a többi elem is változik, szükségszerűen.

SPesNG

A jó esetben a vállalati stratégia részét képező vállalati természetvédelmi programok kidolgozásánál nem tehetjük meg, hogy csak egy szempont szerint optimalizálunk (pl. CO2-megkötés), hanem az ökológiai rendszerbe való integrálást kell több dimenzió mentén értékelnünk, elemeznünk.

Nem csak a termelő és gyártó cégek sajátja a vállalati környezetvédelem, hiszen a szolgáltató cégek is komoly környezeti hatásokkal rendelkeznek, akár csak üzletkötői hálózatukat érintő autó és telefonhasználatot tekintve is. Egy terméket nem lehet csupán környezetvédelmi előnyei kapcsán vizsgálni – hiszen egy elektromos autó is igazából csak akkor környezetbarát (abban az országban), ha a konnektor mögött levő energia mix nagyrészt fenntartható, megújuló.

A színes előadások után két csoportban tehették próbára tudásukat és hozzáállásukat a résztvevők, vállalati esettanulmányok elemzése során. Mindkét kihívás a víz köré összpontosult.

kiscsoportok

A délután során a reptér és a Budapest Airport volt a fókuszban: több mint 9 millió utas, közel 90 ezer gépmozgás, 7500 munkavállaló a reptéren, 1500 hektár terület – s mindezt a közel 1000 fős Budapest Airport menedzseli.

IMG_0560

A buszos bejárás még jobban érzékeltette ezeket a méreteket és a résztvevők néhány méter távolságból csodálhatták meg egy utasszállító gép leszállását.

airport

A napot Jost Lammers vezérigazgatóval folytatott beszélgetés zárta. A beszélgetés során szó volt az első számú vezető karrierpályájáról, vezetői hozzáállásáról és a kinevezések kapcsán alkotott hitvallásáról, mi alapján tanácsai a vezetők új generációjához: nyitottság és rugalmasság.

IMG_0572

További képek itt érhetők el.

A fiatalok élesebben látnak, az idősebbek mélyebben –

Generációk sokszínűsége a munkahelyen

IV. Esélykonferencia – Kerekasztalt moderált: Fertetics Mandy, a BCSDH szakmai vezetője

A jövő kiemelt kihívásának tekintik a magyarországi vállalatok a 25 év alatti Y, Z korosztályok foglalkoztatási kérdéseit – derült ki az mtd Tanácsadói Közösség által készített friss felmérésből, melynek nyilvános bemutatására a IV. Esélykonferencián került sor. Az mtd konferenciáján egyúttal első alkalommal írták alá a Sokszínűségi Egyezményt (Diversity Chartert). Közel 40 cég (külföldi, magyar, állami) csatlakozott a kezdeményezéshez, vállalva azt, hogy befogadó munkahelyi kultúrát alakít ki.

 „Az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden olyan kezdeményezést támogat, amely az esélyteremtést és a nemzedékek közötti együttműködést szolgálja, ezért hasznosnak tartja és támogatja a Sokszínűségi Egyezményt is” – mondta el megnyitójában Fűrész Tünde, Család- és Népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár. „Fontosnak tartjuk a generációs együttműködéseket, egymás értékeinek átadását. Az idősek és a fiatalok ugyanúgy erőforrások, ezért is fontos az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára ez a kezdeményezés” – tette hozzá.

„Markáns paradigma váltási szándék mutatkozik a foglalkoztatók körében. Az Y, Z generációval kapcsolatos folyamatos nehézségek, kihívások következtében a munkaadók egyre jobban fókuszálnak az idősebb korosztály (50+) vonzására, megtartására. Elmondásuk szerint azért, mert egyre inkább azt tapasztalják, hogy az idősebb munkavállalók sokkal megbízhatóbbak, lojálisabbak a szervezethez, megbecsülik a munkájukat, hosszú távon lehet velük tervezni, és a fiatal generációk esetében ez kevésbé jellemző mostanában” – számolt be Németh Judit, az mtd Tanácsadói Közösség ügyvezetője legfrissebb felmérésükről. Az esélyegyenlőségi, sokszínűségi jó gyakorlatokat feltérképező mtd Benchmark Kutatás tapasztalatait a IV. Esélykonferencia keretében tárták nyilvánosság elé. Az egy napos rendezvény során innovatív előadások és tapasztalatmegosztó kerekasztal-beszélgetések váltották egymást.

mtd2

Kormenedzsment: az idősebb munkavállalók hatékony foglalkoztatása

„A beszélgetés célja az volt, hogy képet kapjunk arról, ma hogyan közelítjük meg az idősödő munkavállalóval összefüggő egyes kérdéseket egyéni és vállalati szinten, valamint a beszélgetés során igyekeztünk feltérképezni a jó gyakorlatokat az idősebb munkavállalók hatékony foglalkoztatása, kiválasztása, motiválása érdekében” – mondta el a beszélgetés moderátora Seres Nikoletta, Business Coach Kft. képviselője.

Tudatos generációs sokszínűség a KKV szektorban

„A beszélgetéssel stimulálni, inspirálni szerettük volna a résztvevőket arra, hogy gondolják végig munkahelyük korstruktúráját, nézzenek rá, hogy milyen üzleti és emberi előnyökkel jár, ha az lényegesen sokszínűbb képet festene. A tudatosításon kívül konkrét példák, módszerek is elhangoztak. Szó volt arról is, hogyan kovácsolható versenyelőny a tudatosságból, sokszínűségből. Kiderítettük azt is, hogy a vezetőket, a tulajdonosokat mi inspirálja a sokszínűség menedzselésében” – nyilatkozott Márton-Koczó Ildikó a kerekasztal-beszélgetés moderátora.

Fiatal tehetségek vonzása és megtartása

„A beszélgetésen az új generációk toborzása, kiválasztása, motiválása tekintetében térképeztük fel a jó gyakorlatokat, mindezt a vállalati márkaépítés és a digitális technológia összefüggésében. A szakemberek arról is állást foglaltak, hogy tapasztalataik alapján miben különbözik leginkább az Y generáció és a majdani Z generáció tagjainak elérése a korábbi generációkétól. Kiderült az is, hogy a beszélgetés résztvevői leginkább milyen csatornákon igyekeznek vonzani a fiatalokat” – mondta el Márton-Koczó Ildikó a kerekasztal-beszélgetés moderátora.

Jövőkép építő kerekasztal – vajon milyen lesz a munkaerőpiac 2030-ban

„A jövőkép alkotó kerekasztal arra tett kísérletet, hogy megfejtse, milyen formában változik a foglalkoztatás, a munkaerőpiac 2030-ra. Nemzetközi kutatásokat és prognosztizálásokat elemezve megvizsgáltuk, hogy miben változnak a munkáltatók és munkavállalók, rendelkezünk-e a megfelelő készségekkel illetve fejlesztési potenciállal, és miképp befolyásolják ezek a várható trendek az esélyegyenlőséget (vice versa). Olyan izgalmas kérdéseket vitattunk meg, minthogy miképp lesz kornélküli egy vállalat, hogy mit jelent, hogy az emberek inkább vállalatokkal, mintsem vállalatoknak fognak dolgozni, hogy a technológiai vívmányok milyen kihívásokat és lehetőségeket tárnak e téren elénk és vajon a munka-magánélet jobban szétválik vagy éppen ellenkezőleg, még inkább egymásba fonódik majd?! S mindez milyen lehetőségeket vagy veszélyeket rejt magában a szellemi tőke gondozása és kiaknázása kapcsán Magyarországon és a cégeknél” – mondta el Fertetics Mandy, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért szakmai vezetője, a kerekasztal-beszélgetés moderátora.

Összefogás a diszkrimináció-mentes, esélyegyenlőséget biztosító foglalkoztatásért a generációs kihívásokkal küzdő Európai Unióban

„Mi a Nova-Papír Zrt.-nél nem csak hiszünk a sokszínűség alkotó erejében, hanem az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy üzleti szempontból is megtérülő BEFEKTETÉS. Igen, BEFEKTETÉS, csupa nagy betűvel.  Ha úgy tetszik élő példája vagyunk annak, hogy az üzleti siker és az esélyegyenlőség, vagy társadalmi felelősségvállalás járhat kéz a kézben. Mi már tudjuk, hogy lehet sikeres az a vállalkozás, ahol a különböző generációk, nők és férfiak, romák és nem romák vagy akár fogyatékkal élők alkalmazása nem hátrányt, hanem hozzáadott értéket jelentenek a cég számára” – mondta el a magyarországi Diversity Charter kezdeményezés panelbeszélgetésének nyitóbeszédében Lakatos Sándor a Nova-Papír Zrt igazgatósági tagja.

A Diversity Charter, azaz a Sokszínűségi Egyezmény kezdeményezéshez közel 40  cég (külföldi, magyar, állami) csatlakozott alapító aláíróként a panelbeszélgetést követő aláíró ceremónián.

A Sokszínű és Multigenerációs Szervezet TOP 10 díj nyertesei

A 2015. évi Sokszínű és Multigenerációs Szervezet TOP 10 díjat az alábbi foglalkoztatók nyerték el: Gábor Dénes Főiskola, Hajdu Autotechnika Zrt., Hewlett-Packard Informatikai Kft., Magyar Olaj és Gázipari Nyrt., Magyar Telekom Nyrt., McDonald’s Kft., Nestlé Hungária Kft., Provident Pénzügyi Zrt., és a KKV-különdíjat a Private Balance Kft.  nyerte.

mtd1

 

 

Közel húsz éves szakmai múlt, kormányzati és piaci tapasztalat, beosztotti és felsővezetői pozíciók jellemezték Lakatos Sándor eddigi pályafutását.
Tanulmányai befejezését követően munkaerő-piaci tanácsadóként helyezkedett el egy holland hátterű HR specialista cég munkavállalójaként, majd ezt követően szintén holland tulajdonban lévő brókercég alkalmazásában tapasztalta meg a sales munka változatosságát. A futures piaci opciók értékesítése terén elért eredményeinek köszönhetően rögtön nemzetközi környezetben tapasztalta meg első ízben a vezetői felelősség összetettségét.
2000 és 2010 között kereken 10 évet dolgozott a közigazgatásban, végig járva a hivatali ranglétra különböző szintjeit. Dolgozott referensként, tanácsosként, miniszteri biztosként és CSR igazgatóként.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviseletében, 2006-2009 között igazgatósági tagként a Nógrád Volán Zrt. menedzsmentjében vett részt a társaság irányításában.
lakatos-sandorA 2010-es választásokat követően saját vállalkozásba kezdett, tanácsadóként „testközeli” tapasztalatokra szert téve a hazai kisvállalkozások nehézségeit, kihívásait tekintve.
2014-ben egy baráti felkérésre fogadta el az Inest Nonprofit Kft. kommunikációs vezetői pozícióját. A biztonságos iratmegsemmisítéssel, szelektív papír gyűjtéssel és reciklálással foglalkozó cég kommunikációs stratégiájának kialakításával és szolgáltatásainak népszerűsítésével sikerült dinamikus fejlődési pályára állítani a vállalkozást. Ma már több, mint 1000 tonna irodai papírt gyűjt be és semmisít meg évenként a nonprofit vállalkozás, és ez a mennyiség továbbra is dinamikusan növekszik.
Még szintén 2014 őszén – tevékenysége elismeréseként – a tulajdonos maga delegálta a cég anyavállalata, a Nova-Papír Zrt. igazgatóságába azzal a feladattal, hogy a vállalat operatív vezetőjeként felügyelje a társaság piaci pozíciónk erősítését, versenyképességük növelését.

Sándor karrierje alakulásának szempontjából kiemelten fontosnak tartja azokat a tapasztalatokat, amelyeket felsőfokú tanulmányai alatt ösztöndíjasként nemzetközi közegben szerzett. Többek között Biarritzban, majd a Geel-i Egyetemen, illetve Frankfurtban volt alkalma hosszabb-rövidebb időt eltölteni és megismerkedni más (vezetési) kultúrák szokásaival, és a rendszerszintű gondolkodás fontosságával, gyakorlati hasznosságával.

SZB

A Menedzserek Országos Szövetségének (MOSZ) közgyűlése Szirmák Botondot választotta meg az 1990-ben alapított szervezet új elnökének. A Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója 2015. május 21-től tölti be új tisztségét. A két évvel ezelőtt az Év Menedzsere díjat is elnyerő vállalatvezető a MOSZ alapszabálya értelmében a következő 3 évre kapott bizalmat a hazai szakmai-érdekképviseleti szervezet vezetésére.

A Menedzserek Országos Szövetségének közgyűlése egyhangúlag választotta meg új  elnökévé Szirmák Botondot, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatóját. A pénzügyi szakember 13 éve, 2002-ben csatlakozott a Providenthez, ahol kezdetben üzletfejlesztési, majd kereskedelmi vezetőként dolgozott, 2008-tól pedig vezérigazgatója lett a cégnek. Vezetése alatt új stratégiát követve alakította át a vállalatot, amely így kimagasló sikereket, eredményeket ért el. Ennek elismeréseként 2013-ban a Menedzserek Országos Szövetsége őt választotta az Év Menedzserének. Szirmák Botond jelenleg is aktívan részt vesz a Brit Kereskedelmi Kamara és az Amerikai Kereskedelmi Kamara munkájában, valamint szorosan együttműködik Pénzügyi Vállalkozások Országos Egyesületével is.

„Megtiszteltetés, hogy a szervezet engem választott elnökének. Ezúton is szeretném megköszönni Szabó György elnök munkáját, akinek nagy szerepe van abban, hogy az elmúlt évek során a Menedzserek Országos Szövetsége ismert hazai szervezetté vált. Azon fogok dolgozni, hogy ezt a megkezdett munkát tovább folytassuk és a MOSZ egy olyan, megkerülhetetlen találkozási pont legyen a hazai vállalatvezetők körében, amely lehetőséget teremt a tapasztalatok megosztására, hozzájárul sikerességükhöz, személyes fejlődésükhöz, életcéljaik eléréséhez, valamint társadalmi szerepük kiteljesítéséhez egyaránt” – mondta el Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

Az Európai Vízügyi Szövetség (EWA) küldöttgyűlése május 14-ei tiranai ülésén beiktatta hivatalába Kovács Károlyt -a BDL Kft. ügyezető igazgatóját -, a Szövetség 2015-2017 közötti új elnökét, aki a tisztséget az osztrák Dr. Werner Flögl-től vette át.

 Kovács Károly az elkövetkező két év legfontosabb elnöki célkitűzésének a víz jelen- és jövőbeni értékének növelését, a vízszolgáltatás költséghatékonyságának biztosítását, az ivóvízbe vetett fogyasztói bizalom erősítését, a víz értékének és a szolgáltatás árának egyensúlyba helyezését tekinti, fogalmazta meg.

 Kovács Károly EWA elnöki munkájának részeként a környezeti infrastruktúra költséghatékony, fenntartható és ezáltal megfizethető fejlesztésére, valamint céljainak eléréséért azok tudományos és szakmapolitikai hátterének erősítésére, a szakmai, vállalati és civil szervezetekkel való párbeszéd és együttműködés, közös szakmai nézőpont kialakítására fókuszál.

Kovács Károly által betöltött EWA elnöki tisztség egyedülálló lehetőséget ad nemcsak a vízgazdálkodási szakembereknek, hanem egész Magyarországnak, hogy üzeneteinket eljuttathassuk Európának és rendelkezésünkre álljanak fórumok, hogy szakmai elképzeléseinket megvitassuk, és nemzetközi szinten mozgatórugói lehessünk fontos vízügyi döntéseknek.

Kovács Károly a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség színeiben 1998 óta képviseli hazánkat az EWA-ban, a teljes vízgazdálkodási szektort felölelő európai civil szervezetben. 2011 óta az EWA Elnökségének Tagja. 2013-tól alelnökként vett aktívan részt a fenntartható vízgazdálkodással, vízgyűjtő-gazdálkodással, a vízzel-, illetve talajvédelemmel kapcsolatos szakmai egyeztetésekben, együttműködésekben. Munkája során kiemelt figyelmet szentelt és szentel annak, hogy az EWA a környezeti, azon belül a klíma-, társadalmi és gazdasági változások kihívásaira megfelelő, tudományos és szakmapolitikai válaszokat biztosító civil szervezetként fejlődjön és erősödjön.

Az elnöki kinevezés megerősíti Kovács Károly elkötelezett szakmai tevékenységének elismerését, és egyben öregbíti a magyar vizes ágazat nemzetközi elismertségét.

Kovács Károly nevéhez számos környezetvédelmi technológiai fejlesztés és szabadalom fűződik. Vállalat- és projektvezetőként szerepe volt több 100 települési és ipari víz- és szennyvíztisztító telep, több ezer kilométer közcsatorna, vízellátó rendszer tervezésében, korszerűsítésében, megépítésében, üzemeltetésében, állapotfelmérésében, és vagyonértékelésében, valamint a víz, szennyvíz gyűjtését, elvezetését, tisztítását szolgáló termékek fejlesztésében, gyártásában és értékesítésében, itthon és határainkon túl. Kovács Károly nevéhez fűződik a víziközmű fejlesztések tervezését, valamint vagyonértékelését megalapozó hazai Fajlagos beruházási költségkalkulációs, illetve a nemzetközi Dinamikus Költségelemzési útmutatók kidolgozása, a Több szempontú, Integrált Közművagyon-értékelési Adatbázis (TIKA) szoftver fejlesztése, valamint ezek módszertanának hazai és nemzetközi oktatása és terjesztése.

Az Európai Vízügyi Szövetség (EWA) az egyik legnagyobb, a teljes vízipari szektort felölelő európai civil szervezet. Tagjai közt szinte az összes európai ország képviselteti magát 25 helyi szervezettel, amelyek hozzávetőlegesen 50.000 szakembert számlálnak. Az EWA az egyik legjelentősebb szakmai szervezetként hidat jelent a tagszervezetek és az EU jogalkotás között, szem előtt tartva hitvallásukat, a fenntartható vízgazdálkodást, a vízgyűjtő-gazdálkodást, és a víz-, illetve talajvédelmet.

Az EWA május 14-ei küldöttgyűlése meghozta döntését a Szövetség legrangosabb elismerésével, a Dunbar-Díj idei címzettjével kapcsolatban is. Az 1973-ban alapított díjra olyan természetes személyeket nevez a Szövetség, akik a víz- és szennyvízkezelés tudományos, technológiai vagy kutatási területén nemzetközi szinten érvényesülő hozzáadott értéket képviselnek.

Az EWA Műszaki és Tudományos Bizottságának nagy többséggel meghozott javaslatára, az EWA elnökség egyhangú támogatásával a Szövetség legrangosabb elismerését 2015-ben Dr. Somlyódy László professzor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vizi Közmű és Környezetmérnöki Tanszékének egyetemi tanára kapja a  vízminőség-szabályozás, a modellezés és monitoring, az eutrofizálódás vizsgálatával, a szennyvízkezeléssel, az árvízvédelemmel és a vízgyűjtő-gazdálkodással, valamint a regionális és globális vízzel és környezetvédelemmel kapcsolatos munkásságának nemzetközi elismertségeként. A díj az EWA novemberi konferenciáján kerül átadásra Brüsszelben.

A Provident Pénzügyi Zrt. két díjat is megszerzett a nagy presztízsű European Business Awards (EBA) idei díjkiosztóján. Az immár nyolc éve működő EBA az európai üzleti élet egyik legátfogóbb, független megmérettetése. A Londonban megrendezett díjátadón a magyar cég képviseletében Szirmák Botond vezérigazgató az Év Munkaadója kategóriájában a Nemzeti Bajnoknak járó, illetve a „Ruban d’ Honneur” díjat is átvehette. Mindez azt jelenti, hogy a neves döntéshozókból és véleményformálókból álló nemzetközi  zsűri döntése alapján nem csupán Magyarországon, de immáron Európában is a legjobb vállalatok között tartják számon a Providentet.

 EBA_2015_dijazottak

A European Business Awards „Az év munkáltatója díját” azok a cégek nyerhetik el, melyek kiemelkedő eredményeket tudnak felmutatni a munkavállalóik folyamatos motiválása és fejlesztése, a karrierlehetőségek biztosítása, valamint a munkahelyi esélyegyenlőség megteremtése terén. A nyolc évvel ezelőtt létrehozott EBA díj az európai üzleti szektor egyik legelismertebb, legnagyobb presztízsű megmérettetése. A program – melyet az RSM International adótanácsadó hálózat hívott életre – azt a célt szolgálja, hogy országhatártól, cégmérettől és iparágtól függetlenül elismerje a kimagasló teljesítményt nyújtó vállalatokat, egyúttal pedig összekösse az európai üzleti világ kiemelkedő szereplőit. Az idei megmérettetésen Európa 33 országának 24 000 vállalata vett részt, és olyan vállalatok versenyeztek a díjakért, mint a Novartis Farma, a PayPal, a Marks & Spencer, az Unicredit Factoring vagy az OSRAM. A jelölteket egy 132 fős, európai vállalatvezetőkből, akadémikusokból álló független zsűri értékelte összetett szempontrendszer alapján. A benyújtott pályázatokból választották a nemzeti bajnokokat, illetve ezek közül is azokat a pályázókat, amelyek a Ruban d’Honneur cím birtokosaként a legjobbakként szerepeltek a küzdelemben. Az Európa legjobb munkáltatója címéért zajló megmérettetésben a Provident Pénzügyi Zrt. képviselte hazánkat, elnyerve mind a nemzeti bajnoki, mind pedig a Ruban d’Honneur címet. A rangos, 400 fő részvételével megtartott nemzetközi eseményen a vállalatvezetők és döntéshozók mellett a diplomáciai testületek vezetői is megtisztelték jelenlétükkel.

„Fantasztikus eredménynek tartom, hogy ebben a közel egy évig tartó komoly megmérettetésben ilyen kimagasló eredményt tudtunk elérni. Meggyőződésem szerint mindez a Provident közel 4000 munkavállalója számára is jó visszajelzés arra vonatkozóan, hogy nem csak Magyarország, de Európa egyik legjobb munkahelyét sikerült közösen megteremtenünk az elmúlt években. A Provident 2012-ben és tavaly is Magyarország legjobb munkahelyének bizonyult az AON Hewitt Legjobb Munkahely felmérésében, az amerikai Gallup piackutató cég pedig világviszonylatban választott minket a legjobb 32 munkahely közé 2013-ban. Az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy közel 4000 munkatársunk elkötelezettségére méltán lehetünk büszkék – mondta Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

A 2015. május 14-én tartott Magyar Gazdasági Csúcstalálkozón mutatta be a Világgazdaság a legújabb kiadványát
a TOP 101 Legbefolyásosabb Üzleti Döntéshozó címmel.

Számos tagvállalatunk első számú vezetője került fel a listára, köztük Salgó István, a BCSDH elnöke is.

A listában szereplő tagvállalati vezetők:

Bogsch Erik (Richter), Hernádi Zsolt (MOL), Dale A. Martin (Siemens), Eppel János (Porsche Hungária), Zwack Sándor (Zwack), Zwack Izabella (Zwack), Baji Csaba (MVM), Erdős Mihály (Generali), Nigel Jones (Tesco), Konrad Kreutzer (E.ON), Christopher Laska (Telenor), Robert Stöllinger (KPMG)                                                                                és Szirmák Botond (Provident)

                                                                                                                                   Ezúton is gratulálunk nekik!