Bejelentették a 2018-as European Cleaning Awards nyerteseit, és az Essity két rangos díjat nyert el a „Legjobb gyakorlat – Fenntarthatóság” és az „Év technológiai innovációja” kategóriában.
A professzionális tisztítótermékek ágazata Európa-szerte több millió embert foglalkoztat, és elengedhetetlen szerepet játszik a higiénia, a jóllét, az arculat és a munkahelyi elégedettség terén. A díj célja, hogy elismerje és jutalmazza a munkavállalói szabályok, az ügyfelekkel folytatott kapcsolat, a fenntarthatóság, az innováció és az iparági standardok erősítésének különböző területein és szintjein megmutatkozó kiválóságot.
A vállalatnak a jólléttel, a „kevesebbel többet” elvvel és a körforgásossággal kapcsolatos kötelezettségvállalásait és tevékenységeit a zsűri a kategóriája legjobbjainak ítélte. A Tork EasyCube pedig azért lett győztes, mert az új IoT-platformnak, az ügyfelek meglátásai figyelembe vételének és az ügyfelek számára nyújtott, bizonyított értéknek köszönhetően a Tork EasyCube olyan innováció, amely folyamatosan fejlődik.
„Ez a két díj rámutat arra, hogy a Tork márka fenntarthatósági megközelítése miként teszi lehetővé az ügyfelek számára, hogy elérjék a körforgásossággal, a hulladékkezeléssel, valamint személyzetük és ügyfeleik elégedettségével kapcsolatos céljaikat. Csak akkor érhetjük el a célunkat, hogy az IoT-eszközökkel vezető szerepet töltsünk be a professzionális higiénia terén, ha továbbra is bizonyítjuk az ügyfeleink számára nyújtott értéket, az ügyfeleink sikerét, és folyamatosan frissítjük kínálatunkat” – nyilatkozta Don Lewis, az Essity professzionális higiéniáért felelős igazgatója.
Az Európa-szerte több országban elérhető Tork PaperCircle lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy csökkentsék az ökológiai lábnyomukat, és körforgást alakítsanak ki az elhasznált papírkéztörlők helyi összegyűjtésével és új papírtermékekké történő újrahasznosításával. Ennek eredményeként a jelenlegi hulladékkezelési lehetőségekhez képest 40%-kal csökken az ökológiai lábnyom*.
Más, még gyerekcipőben járó megoldásokkal ellentétben a Tork EasyCube-nak már több mint 100 ügyfele van nagy forgalmú vidámparkoktól és bevásárló központoktól kezdve egészen a repülőterekig és irodaépületekig. Az ügyfelektől származó meglátások és összesített adatok alapján az Essity egyértelműen igazolni tudja, hogy 24%-kal kevesebbszer kell körbejárniuk a takarítóknak, és a takarítás 20%-kal kevesebb időt vesz igénybe, míg a takarítás minősége és a munkavállalók elégedettsége megnövekedett.
***
A 2018-as „European Cleaning & Hygiene” díjról
A tisztítótermékek ágazatával foglalkozó egyetlen páneurópai szaklapként az European Cleaning Journal (ECJ) fő célja a legmagasabb szintű szakmai standardok támogatása azáltal, hogy az ágazat kivételes munkáit a „European Cleaning & Hygiene” díjjal jutalmazza.
*A 2017-ben végzett és az IVL, Svéd Környezetvédelmi Kutatóintézet által jóváhagyott életciklus-elemzés eredményei, amelyek során figyelembe vették az elkerült eljárásokat.


„Az Év Családbarát Vállalata 2018” fődíjat kategóriánként 1-1 vállalatnak ítélték oda, kis-, közép- és nagyvállalatokat értékelve. A nagyvállalati kategóriában olyan vállalatok voltak „versenytársaink”, mint pl. a Budapest Bank Zrt. (GE csoport), IBM Hungary ISSC, MOL Nyrt, National Instruments Hungary Kft., Szerencsejáték Zrt. Az országosan elismert, rangos díjat rugalmas munkaszervezési formák kialakításáért, nyári táborok szervezésért, női-férfi szerepek és munka-magánélet összehangolásának támogatásáért kapta a Grundfos.
A Coca-Cola Magyarország kiemelt feladatának tartja és többféle eszközzel támogatja a csomagolási hulladékok keletkezésének visszaszorítását, illetve azok minél nagyobb arányú újrahasznosítását. A cég által használt PET palackok 100%-ban újrahasznosíthatóak, az elmúlt esztendők fejlesztéseinek köszönhetően pedig ma már 15 százalékkal kevesebb műanyagra van szükség egy palack előállításához, mint 2010-ben. Mindezeken felül folyamatosan növelik az italcsomagolásokhoz felhasznált újrahasznosított műanyag mennyiségét is, melynek aránya ma már átlagosan 20 százalék.








