A kávéfogyasztás új trendje adta az alapötletét a MAVIR fenntarthatósági akciójának, amelynek keretében három hónap alatt több mint 5.000 használt kávékapszulát gyűjtöttek össze munkatársaink. Ezeket mottónkhoz hűen – egy kávékapszula élete nem ér ott véget, hogy kifacsarjuk belőle napi koffeinadagunkat – „szőröstől-bőröstől” újrahasznosítottuk. Partnerünk volt ebben a Diverzitás Alapítvány, aki a kávézaccot szociális kertjében hasznosította, a kapszulák pedig ékszer és társasjáték formájában születtek újjá a MAVIR Családi Napján.

Az ALTEO jóvoltából 2019 májusában átadták Tiszaújváros első nyilvánosan elérhető és igénybe vehető elektromos töltőállomását. Az állomás egyszerre két gépjármű töltését is lehetővé teszi, óránként akár 22 kW teljesítménnyel. Nem csak a város életében számít mérföldkőnek: a megújuló energiaforrások hasznosításában élenjáró ALTEO portfóliójában is ez az első elektromos töltőállomás.

A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett ALTEO Nyrt. környezettudatos, a megújuló energiaforrások hasznosításán alapuló tevékenysége révén a portfóliója ezúttal egy elektromos autó töltőállomással bővült, amelyet Tiszaújvárosban telepítettek. A létesítmény Tiszaújváros első, mindenki által, a nap 24 órájában elérhető elektromos töltőállomása. A város azonban nem ismeretlen piac a cégcsoport számára, hiszen az ALTEO már évek óta több erőművet is üzemeltet Tiszaújvárosban: 29 erőművet számláló portfóliójában megtalálható a tiszaújvárosi fűtőerőmű is.

Az állomás két töltőponttal rendelkezik, így egyszerre két gépjármű töltését teszi lehetővé. A teljes feltöltés 2-5 órát vesz igénybe, a töltési teljesítmény a járműtől függően töltőpontonként a 22 kW-t is elérheti. A töltőállomás telepítésével az ALTEO hozzájárulhatott ahhoz, hogy a város fontos lépést tegyen a fenntartható, környezettudatos közlekedés megvalósítása felé.

 

Május 11-én tartották a magyar Provident anyavállalata, az International Personal Finance tagországai között zajló nemzetközi focitornát. A kupa helyszínén megrendezett jótékonysági futáson, melynek kedvezményezettje az UNICEF Magyarország volt, 100 Provident dolgozó futotta le a 800 méternyi távot, akik összesen 136.000 forintnyi adománnyal támogatták az UNICEF gyermekvédelmi programjait.

Hiszünk a fiatalok friss ötleteiben, ezért is álltunk a Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal országos alkotói pályázata mellé. Az ITM támogatásával megvalósuló felhívásra beérkező pályaművek között évről-évre egyre nagyobb hangsúllyal jelennek meg energiahatékonysági innovációk, mint például fagáz mint alternatív energia vagy az okos megszakító.

Az üzleti modellek forradalmi változása szükséges ahhoz, hogy elviselhető mértékre lassítsuk a klímaváltozást.  Még mindig lehetséges a globális hőmérséklet emelkedést 1,5°C alatt tartani, annak ellenére, hogy a World Meteorogical Organization már 2015-ben jelezte, hogy a globális felmelegedés elérte az 1 teljes Celsius fokot – mondta Dr. Ürge-Vorsatz Diana, az IPCC WGIII alelnöke, az Academia Europaea tagja, a CEU éghajlati és energiapolitikai kutatócsoportjának vezetője “A jövő vezetői” tehetségprogram ötödik szakmai napján, melyen a résztvevők a környezeti felelősség alapjait és gyakorlatát járták körbe a Budapest Airportnál, Budapesten.

Az elmúlt év augusztusában Budapesten 30 fok különbség volt a legnagyobb melegben a fával fedett területek és a betonrengetegek között. A nyarainkon a hőhullámra már nem csak egy-két napon, nem is egy-két héten, hanem több hónapon keresztül számíthatunk. Ezek és az ehhez hasonló hazai tények jelentősen befolyásolják az emberek közérzetét, mindennapi életét, de jelentős hatásai vannak a vállalatokra is.

A klímaváltozás egyértelmű kockázati tényezőt jelent az üzleti szféra számára, de egyben lehetőségeket is rejt magában – mutatott rá Prof. Dr. Ürge-Vorsatz Diana a klímaváltozásról szóló előadásában. Súlyos a helyzet, de sok minden még megmenthető, visszafordítható, ehhez azonban drasztikus és azonnali lépések szükségesek. Valódi paradigmaváltásra, új modellekre van szükség.

Hogy milyen a környezetért felelős vállalati működés, hogy miben áll a vállalatok felelőssége, és mitől lesz fenntartható egy üzleti modell, arra gyakorlati példákon keresztül kaphattak betekintést a résztvevők.

Az M Stretch Magyarország képviseletében Arató Gábor, ügyvezető igazgató rámutatott arra,  hogyan segítheti egy csomagolóanyag gyártó a partnereit abban, hogy csökkentsék a csomagolóanyag felhasználásukat.

Az Essity Hungary Kft. képviseletében, Tápai Dezső, értékesítési igazgató bemutatta, hogyan tud egy papíripari cég több évtizede felelősen és fenntarthatóan működni. A körforgásos gazdálkodás egyik legismertebb megvalósítójaként a vállalat stratégiai célja, hogy hozzájáruljanak a fenntartható és körforgásos társadalom kialakításához, ahol semmi nem megy kárba. Paper Circle Progamjuknál az erőforrások hatékony felhasználásra koncentrálnak, mind a gyártás, mind a termékek tekintetében. Emiatt például minden kivágott fa után, három újat ültetnek, és a keletkezett hulladékra erőforrásként tekintenek, amit újra fel lehet használni.

Mihály Eszter a Vertis Zrt. képviseletében arról beszélt, hogyan válhat egy vállalat karbon-semlegessé. Rámutatott arra, hogy a karbon-semlegességre való törekvés hosszú távú elköteleződés, viszont a vállalat versenyelőnyre tehet szert általa.

A nap folyamán három vállalati esettel, dilemmával foglalkoztak a résztvevők. Szabó Ibolya, a Dreher kommunikációs vezetője bemutatta a vállalat Minden doboz visszajár programját és megosztotta a fenntarthatósági érvek beépítésének problémáját a HoReCa szegmensben. Jancsár Gergely, a MOL csoport Fenntarthatósági vezetője mesélt Green Fund programjukról, ami éves keretet biztosít ahhoz, hogy a kiemelkedő környezeti előnyökkel járó projektek megvalósuljanak. Bédi Attila, az alaptevékenységében fenntarthatósággal foglalkozó Greenpro vezérigazgatója pedig a zöldenergia magasabb áron való értékesítésének dilemmáját vázolta fel.

Szarvas Gábor, a vendéglátó Budapest Airport környezetvédelmi igazgatója beszélt a reptér környezeti felelősségvállalásáról.

A napot záró izgalmas repülőtér látogatást a vezetői interjú előzte meg, melyben Kam Janduval, a Budapest Airport Zrt. kereskedelmi igazgatójával beszélgettek a résztvevők többek között vállalati kultúráról, vezetői kihívásokról, a sokszínűségről a vállalaton belül és fogyasztók között, és arról, hogyan lehet felkészíteni egy céget a változásra.

Az eseményről készült fotógaléria ide kattintva érhető el.

GREEN BRANDS AKADÉMIA II.

Üzlet-e a fenntarthatóság?

Felelős beruházások és finanszírozásuk

2019. május 21., 9:00-11:30

 

 

 

 

 

Program:

Kovács Károly

(Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség, elnök)

A „zöldség” ára és annak megtérülése,

avagy az életciklusköltség-számításban rejlő lehetőségek

 

Pozsonyi Gábor

(MagNet Közösségi Bank, igazgatósági tag)

Impact forradalom a vállalatfinanszírozásban

 

Madarász András

(Goodwill Consulting, értékesítési igazgató)

A fenntartható működés finanszírozása pályázati forrásból

 

Részvételi díj: 4900 Ft + ÁFA/fő

Helyszín: Mozsár Kávézó

(1065 Budapest, Nagymező utca 21.)

Regisztráció: www.green-brands.hu/akademia

Regisztráció határideje: 2019. május 17.

További információ: 06-1-781-9483, hungary@green-brands.org

***

Save the Date

2019. június 5. GREEN BRANDS Akadémia III.:

Zöld márkaépítés

A régi üzleti modelleket gyorsan felejtsük el! S nem divatból. Az energiát, nyersanyagot, emberi erőforrást pazarló szemléletet egyik pillanatról a másikra felváltotta a hatékonyságpörgetés. A hatékonyság ma egyet jelent a nyersanyagkímélő, hulladékot újrahasznosító, automatizált, nulla karbonkibocsátásra törekvő, összefogáson, megosztáson alapuló, értéktermelő, munkaerőt kiváltó működéssel. Ezt csak egy módon lehet: rohamos tempójú technológiai fejlesztéssel. Ha szerencsénk van, élhető marad a bolygónk is.
Azért a ma leghatékonyabb és versenyképes új gazdasági formációkat is a kőkemény üzleti érdekek hívták életre. De mégis van egy vonulat, a környezeti értékek újrateremtéséhez hozzájárulás, ami nem elhanyagolható, nagyon is emberi motiváció. Mindenki jól jár!
Előadóink, a modelleket jól ismerő, gyakorló szakemberek segítségével ismerjük és értsük meg a már világtrenddé vált  új üzleti modellek mechanizmusát, gondolkodásmódját! Váltsunk időben!

Új üzleti modellek

Hatékonyságpörgetés a nyerő

 

Időpont: 2019. május 30. (csütörtök) 9.30–16.00

Helyszín: Budapest, Experience Center és Konferenciaközpont, Szentmihályi út 171.

 

Váltson erőforrás-kímélő, hatékonyságot gyorsító üzleti modellekre!

A cég versenyképessége és az élhető bolygó megmaradása  a tét!

Program

Regisztráció: 9.00–9.30

9.35–10.00 Az üzleti modelltől az üzleti ökoszisztémáig. Repüljünk kötelékben!
Előadó: Dinya László egyetemi tanár, SZTE/EKE

10.00–10.20 Körforgásos gazdaság. Pazarlásmentesen versenyt nyerni?
Előadó: Márta Irén igazgató, BCSDH

10.20–10.40 Mennyire intelligens a vállalatod?
Előadó: Bőgel György professzor, CEU

10.40–11.00 A precíziós gazdaság kegyetlenül egyszerű logikája.
Előadó: Lipták József tulajdonos, Lipták Farm

11.00–11.20 Értékvezérelt működés és hitelesség. Kulcs a fenntartható üzleti modellhez.
Előadó: Lőrincz Szabolcs alapító partner, LEANGO Experts

11.20–11.40 Konzultáció az előadókkal, kávészünet

11.40–12.00 A folyamatvezérelt digitális vállalat és a hatékonyságpörgetés.
Előadó: Szövényi-Lux Márton ügyvezető, Festo Kft. (felkérés alatt)

12.00–12.20 A zéró carbonkibocsátásra törekvő vállalati modell.
Előadó: Trenyik Tamás projektmenedzser, hulladékhasznosítási szakember, KÖVET Egyesület

12.20–12.40 Digitális és innovatív. Új banki modell.
Előadó: Mózes Tamás szenior szegmens menedzser, K&H Bank Zrt.

12.40–13.00 SDG-tudatos vállalatok, bizniszek. A zöldtőkét is vonzza.
Előadó: Éger Ákos ügyvezető, MTVSZ

13.00–13.40 Konzultáció az előadókkal, ebédszünet

13.40–14.00 A megosztáson alapuló közösségi gazdaság.
Előadó: Mészáros Andrea főtitkár, Sharing Economy Szövetség

14.00–14.20 A valóban felelős vállalatok modellje.
Előadó: Herner Katalin ügyvezető igazgató, KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért

14.40–15.00 Közösségi finanszírozással kockázati tőkebefektetés.
Előadó: Nádasdy Kata kommunikációs vezető, Tőkeportál.hu

15.00–15.20 Az etikus üzleti jelenlét profittermelő képessége.
Előadó:Demcsák Mária, az Üzleti Etikai Díj alapítója

15.20–15.40 Konzultáció az előadókkal

 

Még rendkívüli earlybird kedvezménnyel!

 

Konferenciarészvétel feltételei

A konferencia részvételi díja 14.000 helyett earlybird kedvezménnyel: 12.000 Ft. + áfa

A konferencián résztvevőknek a következő szolgáltatásokat adjuk:

  • részvétel a szakmai programon (plenáris előadások, szakmai beszélgetések)
  • az elhangzott előadások prezentációi (melyek közzétételét az előadó engedélyezi)
  • frissítők, kávészünet, ebéd
  • féléves Piac & Profit digitális előfizetés

A részvételi díj tartalmazza a fogyasztás költségét, melyet a számlában külön tételként tüntetünk fel.

 

button_regisztracio

A konferencia a hazai energiaszektort lépéskényszerbe hozó, de előtte egyúttal új lehetőségeket is nyitó legizgalmasabb trendekre, megoldásokra és technológiákra fókuszál. A Clean Energy &Disruptive Trends Summit 2019 válaszokat keres nem csak arra a kérdésre, hogyan lehet talpon maradni a gyorsan változó körülmények közepette, de arra is, hogyan kovácsolhatnak előnyt a vállalatok az átalakulásból. A hazai energiavállalatok, az ügyfelek, illetve az energiagazdaság területére kívülről lépő társaságok életében is gyökeres átalakulást hozó változásokat és ezek várható következményeit a korábbi években megszokott módon ezúttal is a témák elismert szakértői mutatják be és értelmezik.

 

Kiemelt témák:

  • Felkészülés a szén utáni korszakra; merre mutat a fogyasztók és befektetők fenntarthatósági szempontjainak erősödése?
  • Melyek a magyarországi energiavállalatok előtt álló legsürgetőbb kihívások?
  • A magyarországi megújuló energia szektor kilátásai
  • A hazai energiaszektor beruházási lehetőségei és szükségletei
  • A hazai energiavállalatok előtt álló legsürgetőbb kihívások
  • Hogyan aknázható ki a digitalizációban rejlő potenciál?
  • Az uniós és hazai szabályozási, támogatási környezet változásai és ezek következményei
  • Egy elhanyagolt terület: az energiahatékonyság

Program, jelentkezés >> http://bit.ly/2GLOsvP

Legújabb tagunk a Silvestris & Szilas Kft., akik alaptevékenységükben is a fenntarthatóságot célozzák meg: olyan termékeket (főként illóolajokat) állítanak elő, melyek alapanyagul szolgálnak, többek között, illatanyagok, kozmetikumok, gyógyhatású készítmények, illetve élelmiszerek számára.

A körforgásos gazdaságban látják a komplex fenntarthatósági szemléletet, mely a stabil, hosszú távú, kiszámítható és felelős működést biztosítja számukra. Termelésükben magas szintű innovációra törekszenek, fel tudják dolgozni a gyógynövények olyan részeit is, melyet más felhasználó területek kidobásra ítélnek. Ezen kívül a termelési melléktermékeket is hasznosítani tudják, így pl. a biomassza kazánban keletkező hamut is tovább értékesítik.

A Silvestris számára kiemelt jelentőséggel bírnak az alapértékek, mint felelősség, őszinteség, elkötelezettség, összetartás, melyek a szervezeti kultúrát is meghatározzák, munkavállalói értékközösséget alkotva. A cég többféle tanusítvánnyal (Bio, Kosher, GMP+) is rendelkezik, melyek biztosítják a transzparens működést, és kommunikálják azt az üzleti parnerek felé.

A BCSDH-val való közös munka során olyan partnereket keresnek, akik a körforgásos gazdaság szellemiségében üzleti megoldásokat tudnak javasolni, másfelől tovább formálják gondolkodásmódjukat a tudatos és fenntartható vállalati stratégia kialakításában.

Legújabb tagunk a több, mint 18 éve alakult, 100%-ban magyar tulajdonú Gloster Infokommunikációs Kft., amely a hazai IT szektor meghatározó üzleti, informatikai megoldásszállítója. A vállalat többrétegű informatikai szolgáltatásokat nyújt nagyvállalati ügyfelei számára, mint például Ipar 4.0, IT hálózat és rendszer tervezés, üzemeltetés, biztonsági megoldások, adattárolási megoldások, vagy strukturált kábelezési szolgáltatások.

A cégt nagy figyelmet fordít a környezettudatos és zöld működésre. Saját építésű irodájukat napelemmel, környezettudatos hűtés-fűtési rendszerrel, és elektromos töltőállomással látták el, folyamatosan cserélik le autóparkjukat elektromos autókra. Belső működésük teljesen digitalizált, kiiktatva ezzel a felesleges papírhasználatot. A fenntartható, etikus működés a coaching szemléletű vezetésen túl a flexibilis foglalkoztatási formákban is megjelenik náluk, családbarát munkahelyként nagy figyelmet fordítanak az alapvető értékek tiszteletben tartására.

„Cégünk fő támogatója a HTTP Alapítványnak, amely a piacképes informatikai szaktudás minél szélesebb körben történő terjesztését tűzte ki célul. Közösen olyan megoldásokon dolgozunk, melyek elősegítik a magyarországi informatikai szakképző intézményekben a diák-tanár-tananyag hármas kapcsolatának tudatos integrációját. A BCSDH-hoz való csatlakozzással szélesíteni kívánjunk szemléletünket a környezettudatos és fenntartható lehetőségek iránt, így azt partnereinknek is tovább tudjuk adni, ezáltal követendő példa lehetünk számukra.”- mondta el Szekeres Viktor, a Gloster Infokommunikációs Kft. tulajdonosa.