„A COVID19 válság talán az utolsó figyelmeztetésünk a civilizáció veszélyeztetettségére. Ugyanakkor évszázados az esély azokra a reformokra, amikkel az éghajlatváltozást teljesen, a biodiverzitást és járvány-rezilienciát jórészt meg lehet oldani” – mondta Dr. Ürge-Vorsatz Diána, az IPCC WGIII alelnöke, az Academia Europaea tagja, a CEU éghajlati és energiapolitikai kutatócsoportjának vezetője “A jövő vezetői” tehetségprogram negyedik szakmai napján, melyen a résztvevők a környezeti felelősség alapjait és gyakorlatát járták körbe online. A résztvevőket nap házigazdájaként Tápai Dezső, az Essity Hungary értékesítési igazgatója köszöntötte.

A klímaváltozás és ennek következtében például a biodiverzitás csökkenése egyértelmű kockázati tényezőt jelent nem csak az üzleti szféra, de mindannyiunk számára. Az üzleti életnek azonban lehetőségként kell tekintenie a kialakult helyzetre. Hogyan tudunk átállni egy 20. századi technológiai és gazdasági modellből egy modernebb 21. századira?  Hogyan tudunk a fogyasztás fókuszú gazdaság helyet átállni egy digitális, szolgáltatás alapú modellre, ahol az emberek jólléte kerül a központba? Súlyos a helyzet, de sok minden még megmenthető, visszafordítható, ehhez azonban drasztikus és azonnali lépések szükségesek. A klímakutató arra is rámutatott, hogy a COVID19 válság okozta széndioxid kibocsátás csökkenés hatása gyakorlatilag elhanyagolható a klímaváltozás szempontjából. Valódi paradigmaváltásra, új modellekre van szükség. „Elegendő lenne a világ éves GDP-jéne csupán 2,5 százaléka a klíma krízis megoldására” – mutatott rá Dr. Ürge-Vorsatz Diána.

Hogy milyen a környezetért felelős vállalati működés, hogy miben áll a vállalatok felelőssége, és mitől lesz fenntartható egy üzleti modell, arra gyakorlati példákon keresztül kaphattak betekintést a résztvevők.

Katerina Kolaciova a Vertis Zrt. képviseletében arról beszélt, hogyan válhat egy vállalat karbon-semlegessé a három kulcslépés mentén: „1. Mérd!, 2. Csökkentsd! 3. Kompenzáld!”. Rámutatott arra, hogy a karbon-semlegességre való törekvés hosszú távú elköteleződés, viszont a vállalat versenyelőnyre tehet szert általa.

Chrabák Péter, a Bay Zoltán Kutatóintézet kutatója a körforgásos gazdaság bevezetésének fontosságáról beszélt. Bemutatva az ennek eléréséhez szükséges vállalati környezet lehetséges eszközeit, előnyeit és már működő jó gyakorlatokat.

Jancsár Gergely, a MOL csoport Fenntarthatósági vezetője mesélt Green Fund programjukról, ami éves keretet biztosít ahhoz, hogy a kiemelkedő környezeti előnyökkel járó projektek megvalósuljanak.

Temesváry Péter, a Budapest Airport ESC menedzsere pedig beszélt a Budapest Airport környezeti felelősségvállalásáról, az utóbbi 1 év kitartó munkájáról, aminek eredménye a Budapest Airport most meghatározott fenntarthatósági stratégiája. A résztvevők számára ennek alappillérei kerültek bemutatásra.

A három vállalati példát követően kiscsoportos beszélgetések formájában járták körbe a résztvevők a BCSDH moderátorai segítségével azt, hogy a járvány után hogyan tudnak a vállalatok visszatérni a munkahelyekre és mik azok a lehetőségek, amiket kihasználva a fenntarthatósági célokhoz is hozzá tudnak járulni.

A nap házigazdája, az Essity Hungary Kft. képviseletében, Tápai Dezső, értékesítési igazgató bemutatta, hogyan tud egy papíripari cég több évtizede felelősen és fenntarthatóan működni. A körforgásos gazdálkodás egyik legismertebb megvalósítójaként a vállalat stratégiai célja, hogy hozzájáruljanak a fenntartható és körforgásos társadalom kialakításához, ahol semmi nem megy kárba. Paper Circle Progamjuknál az erőforrások hatékony felhasználásra koncentrálnak, mind a gyártás, mind a termékek tekintetében. Emiatt például minden kivágott fa után, három újat ültetnek, és a keletkezett hulladékra erőforrásként tekintenek, amit újra fel lehet használni.

A napot a vezetői interjú zárta Venter Zoltánnal, az Essity Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával, aki a résztvevőkkel többek között vállalati kultúráról, vezetői kihívásokról, a sokszínűségről a vállalaton belül és fogyasztók között beszélgettek, és arról, hogyan lehet felkészíteni egy céget a változásra.

A METRO Magyarország elkötelezett az ország élelmiszerellátásának biztosítása iránt. Munkatársaink a kialakult rendkívüli helyzetben is mindent elkövetnek azért, hogy áruházainkban a termékek elérhetősége folyamatosan biztosított legyen. A METRO kiemelt figyelmet fordít vásárlói és munkavállalói biztonságára, munkánk során szigorú, országosan egységes egészségügyi és biztonsági követelmények alapján végezzük tevékenységüket. A települések helyi szabályozásainak megfelelően több áruházukban kötelező a maszk viselése.

Ellátásbiztonság

Beszállítóinkkal együttműködve a lehető leggyorsabban reagálunk a piaci kihívásokra az áruellátás folyamatos biztosítása érdekében. Az alkalmanként megnövekedett vásárlói igények miatt sajnos előfordulhat, hogy néhány árucikk áruházainkban átmenetileg nem elérhető. A termékek pótlásán kollégáink folyamatosan dolgoznak, köszönjük türelmüket!
Kérjük egyéni vásárlóinkat, hogy egymásra való tekintettel, felelősen vásároljanak! Saját célra történő vásárlás esetén csak a szükséges, háztartási mennyiséget tegyék kosarukba.

Munkatársaink biztonsága

Kollégáink munkavégzésének segítése érdekében szigorú egészségvédelmi intézkedéseket vezettünk be. Munkatársaink számára kesztyűt, fertőtlenítőszert, és azoknak, akik igényt tartanak rá, szájmaszkot biztosítunk.
Az áruházak bejáratánál, a pultoknál és a kasszáknál folyamatosan biztosítjuk a kézfertőtlenítés lehetőségét.
A dolgozói munkaidőbeosztásokat átszerveztük, minimálisra szűkítve a műszakok közötti átfedést, ezzel is csökkentve a kockázatot. Óvintézkedésként radikálisan lecsökkentettük az áruházak közötti utazást.
Minden 65 év feletti dolgozónknak biztonságuk érdekében lehetőséget adtunk az otthonmaradásra.

Vásárlóink biztonsága

Áruházainkban fokozott hangsúlyt fektetünk a higiénés szabályok betartására, ebben számítunk az Önök együttműködésére is. A bevásárlókocsikat és a kasszazónát minden nap fertőtlenítjük. A mosdókban a szappanokat fertőtlenítő hatású kézmosókra cseréltük. A vásárlók várakozási helyét pénztárainknál felragasztott sávokkal jelezzük. Egészségünk közös megőrzése érdekében több helyen felhívjuk Vásárlóink figyelmét a kockázatcsökkentő orvosi és szakmai ajánlásokra:

  • Javasoljuk, hogy lehetőség szerint egyedül, ne csúcsidőben jöjjenek vásárolni, ezzel is segítve, hogy ne alakuljon ki tömeg. Idősebb hozzátartozóikat segítsék azzal, hogy számukra is bevásárolnak.
  • Kérjük, vásárlás közben és sorban álláskor is tartsanak legalább 1,5 méter távolságot másoktól. Javasoljuk, hogy a bevásárlókocsit mindig tartsák maguk előtt.
  • Kérjük, vásárlás közben ne érintsék meg kézzel arcukat, ajkukat, orrukat és szemüket!
  • Köhögéskor és tüsszentéskor használjanak eldobható papírzsebkendőt, és fertőtlenítsék kezüket a kihelyezett kézfertőtlenítő-szerekkel, melyeket az eladótér több pontján és a mosdókban találhatnak meg. Ezek töltöttségét folyamatosan ellenőrizzük.
  • Használják a kihelyezett csipeszeket, kesztyűket a pékárukhoz és zöldségekhez, és ne lépjenek a kordonokkal elzárt területekre.
  • Amennyiben módjukban áll, használják önkiszolgáló kasszáinkat, illetve válasszanak kártyás, érintés nélküli fizetési módot, mely gyorsabb, kényelmesebb és higiénikusabb is.
A McDonald’s kihirdette, hogy azon éttermeik, amelyek nyitva tartanak, igazodnak a március 27-én kihirdetett kormányrendelethez, miszerint március 28-tól a vendéglátó üzletben az ott foglalkoztatottak kivételével tilos tartózkodni. A vendéglátó üzletben az élelmiszer elvitelre történő megrendelése és átvétele, valamint a vételár megfizetése céljából és időtartamára korlátozódóan megengedett a tartózkodás.

VENDÉGTÉR

Egyes McDrive éttermeink a vendégtereiket zárva tartják, és csak az autóval, motorral, vagy biciklivel érkező vendégeket szolgálják ki a drive ablakoknál. Azon éttermek esetében, ahol a vendégteret továbbra is nyitva tartjuk, vendégeink kizárólag elvitelre tudnak vásárolni a pultnál, illetve a kioszknál. A vásárlást követően vendégeinknek a vendégteret azonnal el kell hagyniuk! A mosdók ebben az időszakban nem lesznek használhatók, a kézfertőtlenítő azonban továbbra is elérhető lesz.

McDRIVE és HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS

Fontos, hogy biztonsági okokból a drive ablakoknál kizárólag az autóval, motorral, vagy biciklivel érkező vendégeinket tudjuk kiszolgálni. Gyalogos vendégeinket arra kérjük, hogy elvitelre történő értékesítést is folytató éttermeinket, vagy házhoz szállítás szolgáltatásunkat vegyék igénybe. Házhoz szállítás szolgáltatásunkat a Netpincérrel együttműködésben folyamatosan bővítjük annak érdekében, hogy minél több vendégünk tudjon otthona kényelméből rendelni. A kiszállítási területekről itt lehet tájékozódni: https://www.mcdonalds.hu/mcdelivery

1,5 MÉTERES TÁVOLSÁG SZABÁLY

Vendégeinket arra kérjük, hogy mostantól minden esetben, amikor éttermünkben elvitelre vásárolnak egymástól legalább 1,5 méteres távolságot tartsanak. Ezeket a távolságokat matricákkal fogjuk jelölni a könnyebb betarthatóság érdekében.

A vendégeink és munkatársaink egészsége és biztonsága egyik elsődleges prioritásunk. Éttermeinkben folyamatosan a legszigorúbb élelmiszerbiztonsági rendszert és higiénés gyakorlatokat alkalmazzuk. Ezek szigorú betartásáról, a kézzel érintett felületek, tálcák, étkezőasztalok és székek rendszeres fertőtlenítéséről, a személyi higiénével kapcsolatos gyakorlatok következetes alkalmazásáról éttermi vezetőink gondoskodnak. A jelenlegi helyzetben mindent megteszünk, hogy felelős intézkedésekkel, üzemeltetéssel és tájékoztatással segítsük a fertőzés megelőzését. Mindenben követjük az egészségügyi szervek és a hatóságok aktuális útmutatását.

ÉTTERMI HIGIÉNÉ

  • Az éttermeinkben alkalmazott szigorú élelmiszerbiztonsági rendszer és higiénés gyakorlatok betartásáról, a kézzel érintett felületek rendszeres fertőtlenítéséről, a személyi higiénével kapcsolatos gyakorlatok következetes alkalmazásáról éttermi vezetőink gondoskodnak.
  • Dolgozóink rendszeresen, de legalább 30 percenként alapos kézmosást és fertőtlenítést végeznek.
  • A kilincseket, a rendelésfelvevő kioszkok érintőképernyőjét, bankkártya terminálokat, mechanikus védelmi eszközöket és egyéb, érintett felületeket rendszeresen fertőtlenítjük.
  • Az éttermek vendégterében vendégeink részére kézfertőtlenítő eszközöket helyeztünk ki.
  • Az önkiszolgáló pultokat átmenetileg megszüntettük, az itt lévő alapanyagokat, eszközöket a kasszás kollégák szolgálják ki vendégeink számára.
  • Éttermeinkben vendégeink és kollégáink védelmében:
    az éttermek egy részében mechanikus védelemmel láttuk el a vendégtér és drive kiszolgáló terület egyes részeit, a vendégekkel kapcsolatba kerülő kollégák kesztyűt viselnek azokban az éttermekben, ahol nincs mechanikus védelmi rész, a vendégekkel kapcsolatba kerülő kasszások és a drive kiszolgálást végző csapat munkatársai gumikesztyűt és szájmaszkot, vagy arcvédő plexit viselnek.
  • Munkatársaink a gumikesztyűket minden készpénzes, vagy egyéb, nem érintésmentes fizetést követően fertőtlenítik. Amennyiben a munkavégzés valamilyen okból megszakításra kerül, a használt gumikesztyűt kollégáink kidobják, a munkavégzés folytatásakor kötelező kézmosás után új gumikesztyűt vesznek fel.
  • A rendelést a kollégák úgy adják át a vendégeknek, hogy a kezek ne érintkezhessenek.
  • Vendégeinket kérjük, hogy készpénz helyett részesítsék előnyben a bankkártyás fizetést.
  • Éttermeinkben nem állhatnak munkába azok a dolgozók, akik a koronavírus bármely tünetét észlelik magukon, vagy az elmúlt időszakban külföldön jártak.
Sali Kapitány minden dolgozót elér az üzemben, így folyamatos a kapcsolattartás a cégvezetés és az üzemben dolgozó fizikai munkások között. A közel egy éve bevezetett chatbot most jelesre vizsgázott, hiszen amíg sok kékgallérost foglalkoztató cég azzal küzd, hogyan értesítse az e-mail címmel nem rendelkező kollégákat vészhelyzet esetén, itt működik a rutinos válságkezelő hozzáállás.

Szájmaszk, kézfertőtlenítő, karantén, vészhelyzet és home office, csak néhány fogalom, mellyel a koronavírus kapcsán a médiában találkozunk. A félelemkeltés helyett Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint most az az igazán fontos, hogy a hidegvérünket megőrizzük és azonnal, minél megnyugtatóbban, folyamatosan kommunikáljunk a dolgozók felé.

A termelővállalat minden olyan intézkedést bevezetett, ami a munkavállalóikat, vevőiket, fogyasztóikat, partnereiket és beszállítóikat védi. Napi szinten tájékozódnak a hivatalos szervek útmutatásaival kapcsolatosan, részt vesznek a vállalatcsoport központi válságstábjában, illetve hetente háromszor a vezetőségi megbeszélésen, ahol a többi ország igazgatójával egyeztetnek az aktuális helyzetről.

A folyamatosan változó helyzetre rövid idő alatt alternatív megoldásokkal reagálnak. A kommunikációban például jelesre vizsgázott a már közel egy éve működő “Sali Kapitány” chatbotjuk, amivel Viberen keresztül tudják informálni az okostelefonnal rendelkező kollégákat. Akinek nincsen mobilja, annak a faliújságon, e-mailben üzennek, illetve okostelefonnal rendelkező “mentort” jelölnek ki számukra, hogy minden információ időben célba érjen.

A kollégák a túlélésre és az újratervezésre vannak trenírozva. A módszer a bűvös kocka játék elvén működik. Az ügyvezető minden reggel megkeveri a színeket, a kollégák napközben szépen a helyére tesznek mindent, majd Zoltán újra kever. Gyors reagálás és kreatív problémamegoldás nélkül ez a feladat megoldhatatlan lenne.

„Köztudott, hogy a mi üzletágunk nagyon erősen függ az időjárástól, hiszen főként szabadföldön termelt salátákkal dolgozunk. Az összes salátaféle érzékeny, magas víztartalma miatt rövid ideig tárolható. A globális felmelegedés részeként kialakuló időjárási szélsőségek kezelése nagyon komplex működésmódot feltételez. A természeti katasztrófák egyik pillanatról a másikra csapnak le, gondoljunk a jégesőre vagy felhőszakadásra, a pár nap alatt kialakuló fagyokra vagy nyári hőségre. Nekünk abban a pillanatban újra kell terveznünk: hogyan és honnan pótoljuk a kieső alapanyagot, megbízható, auditált forrásból. A koronavírus az időjáráshoz képest is komplexebb kihívások elé állított, hiszen a teljes ellátási láncot érinti, vevőinket, beszállítóinkat, logisztikánkat és nem utolsó sorban dolgozóinkat.” – vázolta fel az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Gazsi Zoltán.

Az Eisberg Hungary-nél természetesen betartják az előírásokat, a szigorú higiénés szabályokat, mint például szájmaszk, kézfertőtlenítő használata; gyárlátogatási tilalom; testhőmérséklet mérése minden gyártelepre lépő dolgozónál és külsős partnernél; üzleti utak, nagy létszámú események, bolti és rendezvény kóstoltatások törlése. A vészhelyzeti gyártási terv startra készen, a nyersanyag-beszállítókkal és logisztikai partnerekkel napi kapcsolatot tartanak.

„Minden cégen hatalmas a nyomás, hogy megoldja az egyre komplexebbé váló helyzetet. Mi hűek vagyunk az Eisberg névhez, ami arra kötelez bennünket, hogy meg tudjunk élni a jég hátán is. Most mutatkoznak meg igazán az előnyei az elmúlt évek során kialakult rutinnak: kreatívan, felelősen újratervezünk nap mint nap. Nem tankhajónk van, nem 15 km a féktávolság. Mi kenuban utazunk, egyszerre lapátolunk.” – árulta el Gazsi Zoltán.

A jelenlegi egészségügyi/gazdasági krízis már most jól látható egyik kritikus következménye lesz a munkatársak, vezetők mentális egészségének romlása, amelyből fakadó kár mértéke gazdaságilag több 1000 milliárd €-ban lesz mérhető. A veszteség megjelenik a betegszabadságos napok számának növekedésében, illetve az aktív dolgozók teljesítményének romlásában.

Ennek a helyzetnek a megelőzésére, kezelésére tagvállalatunk, a ProSelf Int. Inc díjmentesen elérhetővé teszi a BCSDH vezetői és munkatársai számára mentális egészség támogató szoftverét, amelyet az adott helyzethez igazított – külön témaként fejlesztette ki a home office-t támogató modult.

Kelemen Attila: „ Számunkra, mint embernek, normális a válság idején szomorúnak, stresszesnek, zavartnak, ijedtnek vagy dühösnek érezni magunkat.
Azonban éppen a bizonytalanság idején kell szellemileg, fizikailag és érzelmileg különösen erősnek lennünk.
Éreznünk kell, hogy valakihez, valahová tartozunk.

A ProSelf program ebben tud segít Önnek. Négy fő területen (fizikai és mentális egészség, érzelmi és közösségi jóllét) támogatja a munkatársakat – napról napra, hétről hétre – az ismeretlen helyzetek kezelésére.

Örülünk, hogy tudunk segíteni azzal, hogy technológiánk és tapasztalatainak megosztásával hozzájárulhatunk mások életének javításához.

A programot ezen a linken éri el: www.proself.org

Kérjük ossza meg ezt a hírt kollegáival, hogy elérjék ezt a segítséget, míg vállalat vezetőknek állok rendelkezésére.

Barátsággal: Kelemen Attila”

 

Kelemen Attila

elnök-vezérigazgató
attila.kelemen@proself.org

A koronavírus-járvány magyarországi megjelenése óta hatalmas igény jelentkezik a házhoz szállításra. Ennek felel meg mostantól az Eisberg is. A cég a VEGS & BAGS webshoppal összefogva kezdte meg termékei kiszállítását, folyamatosan alkalmazkodva a piaci igényekhez. A többi házhoz szállító cég közül a kiemelt minőségellenőrzéssel, a rövid szállítási határidővel és egy környezetbarát megoldással, a visszaváltható rekesszel tűnnek ki.

Gombamód szaporodnak a zöldséget és gyümölcsöt is házhoz szállító cégek az országban, miután a #maradjotthon kampánynak eleget téve a vásárlók ritkábban járnak boltba és inkább a házhoz szállítást választják. Erre a piacra tört be az Eisberg is. Amivel pedig kiemelkedik a többi szállítócég közül, az az, hogy meglévő, már jól bevált beszállítói és logisztikai kapcsolatai révén a legjobb minőséget garantálja közvetlenül a termelőktől és gyártóktól. Az árut pedig rövid határidővel és környezetkímélő módon juttatja el a fogyasztókhoz. Egy régóta ismert és bevált beszállítójukkal, a vegsandbags.hu webshopot is üzemeltető céggel szerződtek, amely az Eisberg márkanevet és kapcsolataikat felhasználva, az Eisberg minőségi kontrolljával kiegészítve tesz mostantól eleget a megrendeléseknek.

„Összefogtunk az Eisberg bevált beszállítójával, Kovács Ervinnel és logisztikai partnerével, a Logissimo Kft.-vel, így tudott gyorsan létrejönni a projekt. Kiegészítettük a beszállítói kört, mi adjuk a minőségbiztosítási hátteret: minőségellenőreink folyamatosan kontrollálják a raktárban, hogy a terméket rendelők megbízható, kiváló ár-érték arányú árut kapjanak. Abban tűnünk ki a többi, hasonló profilú cég közül, hogy közel 30 éves zöldségtermesztési kapcsolatrendszerrel, tapasztalattal rendelkezünk, így a legtöbb zöldséget közvetlen azoktól a termelőktől rendeljük, akikkel eddig is együtt dolgoztunk. Ismerjük földjeiket, termesztési technológiájukat, termékkínálatukat, gyakran még a családjukat is” – mondja Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezető igazgatója.

Az import termékeket – pl. banán, avokádó – ők is kereskedőkön keresztül vásárolják, de csak olyanok kerülhetnek be, akik régóta a piacon vannak és az évek során megbízható kontrollt alakítottak ki.
Az Eisberg ragaszkodik az egynapos szállítási határidőhöz. Több céggel egyeztetett előzetesen, amelyek készek infrastruktúrával, hűtőautóval részt venni a kiszállításban, így a várható növekedést is képesek lesznek harmonikusan lekövetni.

„Egyedül az induláskor ideális, hatékony termékkínálat kialakításában nincs még tapasztalatunk, hiszen nem ismerjük a folyamatosan bővülő kiszállítási zónából érkező új online vásárlók igényeit, de igyekszünk minden felmerülő igényre gyorsan reagálni. Az eddigi tapasztalatok alapján a vásárlók az alapvető termékek mellett a szezonális zöldségeket keresik kiemelten. Folyamatosan frissítjük a kínálatot: ma még nincs például spárga a webshopban, de igyekszünk, hogy minden slágertermék gyorsan elérhető legyen” – teszi hozzá Gazsi Zoltán.

Amivel a cég még kitűnik a többi, hasonló profilú vállalkozás közül, az a környezetbarát csomagolás. Jelenleg 99 százalékban környezetbarát a zöldségek és gyümölcsök csomagolása, nem adnak a termékhez felesleges, plusz csomagolóanyagot, csak amihez minőségbiztosítási szempontból szükséges. Ezenkívül kiemelendő a visszaváltható rekeszes megoldás, ami szintén szimpatikus lehet a vásárlók számára.

„Újrahasznosított műanyag rekeszekben szállítunk, amelyeket a következő vásárlásnál kollégáink begyűjtenek, fertőtlenítenek és újra felhasználnak” – mondja Kovács Ervin, a VEGS & BAGS vezetője.

Azt még egyelőre nem látni, hogy ha vége a járványnak, milyen gyorsan fog visszatérni a lakosság a fizikai vásárláshoz, de az Eisberg reméli, hogy akkor is megmaradhat a vevőkör egy része, amennyiben jó minőségű és ár-érték arányú, megfelelően kialakított termékválasztékkal állnak a vevők rendelkezésére.

 

Díjmentes online tréning sorozatuk keretében a jelenlegi egészségügyi helyzetből adódó munkaerő-piaci kihívásokra szeretné a Randstad felkészíteni a bizonytalan helyzetbe került munkavállalókat.

A jelenlegi egészségügyi helyzet miatt a munkaerőpiac nagyon rövid idő alatt komoly változásokon ment keresztül.
Úgy döntöttek a Randstadnál, hogy útjára indítják azt a többrészes tréning sorozatot, amellyel a nehéz helyzetbe került munkavállalók munkaerőpiacra történő sikeres visszalépését segítik és összefognak mindazokért, akik már elvesztették az állásukat, vagy bizonytalannak élik meg a jövőt a munkahelyükkel kapcsolatban.

Mivel az élet sohasem statikus – függetlenül attól, hogy valaki aktuálisan aktív álláskereső, vagy sem – nagyon fontos, hogy naprakész és profi legyen a szakmai vizibilitása a social médiában. Ez alapvető feltétele annak, hogy a lehetőségek rátalálhassanak.

Ebben a tréningben összefoglalják azt, hogy;
– milyen részleteken múlik egy profin felépített Linkedin profil,
– milyen mélységig érdemes részletezni a szakmai tapasztalatot,
– hogy fest egy profi fotó,
– milyen módon érdemes referenciát kérni a profilunkhoz,
– hogyan érdemes bővíteni a kapcsolati hálódat.

A tréningen való részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi linken lehet megtalálni: https://forms.gle/NCzFDtkH1dZc3nb96

Csaknem 900 új dolgozót vett át más szektorokból a SPAR az elmúlt két hétben azzal, hogy azonnali munkalehetőséget biztosított országos hálózatában az álláskeresőknek. A SPAR kiemelten fontosnak tartja az összefogást a munkahelyek megőrzése érdekében.

„Ebben a jelenlegi rendkívül nehéz helyzetben kiemelt fontossággal bír a magyar gazdaság számára, hogy minél többen álláslehetőséghez juthassanak és munkahellyel rendelkezzenek. A SPAR értékteremtő vállalatként küldetésének tekinti, hogy azonnali segítséget nyújt a munkalehetőségek biztosításával azon honfitársaink számára, akik állásukat vesztették a világjárvány miatt” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Március 16-30. között csaknem 900 új munkavállalót vett fel a SPAR. A statisztikákból egyértelműen kiderül, hogy először a vendéglátás és az idegenforgalom területét érte el a válság, mert ebből a szektorból igazoltak át a kiskereskedelembe a legtöbben. A SPAR a karrier oldalán (https://www.spar.hu/karrier) folyamatosan publikálja álláshirdetéseit, amelyek nem csak országszerte az áruházakban, de a logisztikai központban, a Regnum Húsüzem és Oktatóközpontban, illetve a szintén bicskei adminisztrációs központban is kínálnak pozíciókat.

A SPAR nemrég jelentett be, hogy a rendkívüli helyzetben minden ledolgozott óra után bruttó 400 forint hűségjutalmat számol el az áruházakban, a logisztikai területen és az élelmiszertermelési területen dolgozó munkavállalói részére, amit a havi bérrel együtt utal a bankszámlákra. A 65 éves és idősebb munkavállalóit a vállalat pedig felmentette a munkavégzés alól, beleértve azokat is, akik idén töltik be 65. évüket. Az egészség megóvása miatt hozott intézkedés idejére a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő díjazás illeti meg a munkavégzés alól ideiglenesen felmentett SPAR munkatársakat.

A koronavírus minden ember, vállalat és intézmény életében gyökeres változásokat hozott. A karitatív szervezeteknek is gyorsan kellett reagálni a helyzetre. Azok, akik eddig is nehéz helyzetben voltak, most még kiszolgáltatottabbak lettek, emellett most olyan közösségek is nagyobb támogatásra szorulnak, amelyek eddig nem voltak közvetlenül veszélyeztetve. A közel 140 éve működő Magyar Vöröskereszt ezeket figyelembe véve alakította át és alakítja folyamatosan munkáját, amihez több oldalról is kapnak segítséget.

„Mint mindenki mást, úgy a Magyar Vöröskeresztet is jelentős kihívások elé állította a koronavírus, megváltoztak a mindennapjaink mind a szervezeti életet, mind a feladatellátást tekintve. A veszélyhelyzet kihirdetését követően jelentősen lecsökkent véradó eseményeink száma, ezek pótlása rendkívüli kihívás a szervezet számára. A megváltozott társadalmi-gazdasági helyzetben a szociális ellátórendszerünket is hatalmas terhelés éri, megnőtt az igény az intézményes és a lakossági segítségnyújtó szolgáltatásainkra, programjainkra egyaránt, miközben nagyon fontos odafigyelnünk a klienseink, önkénteseink és munkatársaink védelmére és egészségére is.” – mondta el Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese.

A közösségek segítése sok esetben a megfelelő tájékoztatással kezdődik. Fontos, hogy minél többekhez jussanak el azok az üzenetek, amelyek a társadalom, az egyének egészségét, biztonságát szolgálják.

A tájékoztatás és a rászorulók segítésén kívül legalább olyan fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a véradást a veszélyhelyzet alatt is szervezi a Magyar Vöröskereszt, természetesen a biztonsági előírásokat betartva. Véradókra folyamatosan szükség van és lesz is a járvány alatt. Aki vért ad, az egyik legközvetlenebb módon támogatja a hazai egészségügyet. A szervezet törekszik a véradás fontosságának folyamatos kommunikálására a járványidőszak alatt is.

A Coca‑Cola Magyarország mindezt felismerve döntött úgy, hogy április elejétől a vállalathoz tartozó márkák közösségi média csatornáit és egyéb hirdetőfelületeiket átadja a Magyar Vöröskeresztnek – melynek munkáját az elmúlt évtizedben is segítette. A „Reklám helyett segítség” kezdeményezés keretében ezeken a felületeken most a szervezet koronavírus megfékezésével kapcsolatos vagy egyéb közérdekű üzenetei jelennek meg, legyen az aktuális információ, véradás vagy egészségmegőrzési tájékoztatás. A Coca‑Cola, a Cappy, a FUZETEA, a NaturAqua, a Fanta és a Kinley Facebook oldalain már közel egy hónapja jelennek meg bejegyzések formájában ezek az üzenetek, hogy minél több embernek segítsenek a testi és a lelki egészségük megőrzésével egyaránt átvészelni a nehéz időszakot.

Sokan kérdezik, hogyan tudnának hozzájárulni a Magyar Vöröskereszt munkájához, a rászorulók támogatásához. „A leghatékonyabb segítség a jelen helyzetben a pénzadomány, melyet honlapunk online adományozási felületén keresztül, vagy bankszámlára való átutalással juttathatnak el hozzánk támogatóink. A pénzadományokat könnyen továbbítani tudjuk megyei szervezeteinknek, melyből munkatársaink az ország minden pontján a helyi aktuális igényekre reagálva állíthatnak össze segélycsomagokat vagy vásárolhatnak eszközöket. Főként tartós élelmiszerrel, tisztálkodószerekkel, tisztítószerekkel támogatjuk a nehéz helyzetbe került embereket, családokat, valamint az ország több pontján segítjük az Országos Mentőszolgálat munkáját étkeztetéssel, szállítási kapacitással és a határátkelőhelyeken testhőmérséklet-méréssel” – tájékoztatott Török Diána, a szervezet vállalati kapcsolatok és adománykezelési szakmai vezetője. Szintén nagyon jól jönnek a véradással, önkéntes munkával, hiteles forrásból származó tájékoztató anyagok megosztásával kapcsolatos hozzájárulások. És fontos megemlíteni az empátiát is, különösen az odafigyelést az idősek és a közösségeik iránt, akár a Magyar Vöröskereszt és a Coca‑Cola által kezdeményezett „Hová tetszik menni?” plakátok kihelyezésével és azon keresztüli felajánlásokkal – a konkrét pénzadományokon kívül.

A Covid-19 világjárvány kapcsán a Legrand Zrt. számára a legfontosabb, hogy megvédje munkavállalóit és azok családját. Ez a fő célja a meghozott intézkedéseknek. Továbbá a vírus terjedésének lelassítása úgy, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozza a személyekkel (munkatársakkal, ügyfelekkel, beszállítókkal, szolgáltatókkal) történő fizikai kapcsolatot. Ez azt jelenti, hogy a kormányok és az egészségügyi hatóságok által kiadott ajánlásokkal összhangban módosítani kellett a munkamódszereinket. Nyilvánvaló mindannyiunk kötelessége, hogy részt vállaljunk ebben a közös erőfeszítésben.

A Legrand Zrt. 2020. február végétől folyamatosan tájékoztatta a munkavállalókat a Covid-19 vírusról. Belső kommunikációban, plakátokon és oktatás keretein belül. Március elsejétől felfüggesztettük a külföldi utazásokat, kiküldetéseket. Megalakult az Operatív törzs, akik rendszeresen üléseznek és akik jóváhagyásával az alábbi intézkedéseket hoztuk meg a teljesség igénye nélkül a munkavállalóink egészségének megőrzése érdekében még mielőtt a kormány meghozta volna az ide vonatkozó rendeleteket:

– Külföldi magáncélú utak bejelentése
– Külföldön dolgozó hozzátartozók bejelentése
– Heti egyeztetés az üzemorvossal
– Rendezvények, oktatások, tréningek felfüggesztése
– Hőmérőzés a portánál minden belépőre
vonatkozóan (nemcsak munkavállóinknak)
– Kézfertőtlenítők, felületfertőtlenítők kihelyezése
– Fertőtlenítő takarítás elrendelése
– Beszállítókra, vendégekre vonatkozóan szabályokat fogalmaztunk meg
– A Legrand Zrt. területére belépő nem Legrand alkalmazottaknak kesztyűt, maszkot kell viselniük a benntartózkodás teljes időtartama alatt
– Home office bevezetése, kivéve a gyártásban dolgozóknak
– Online megbeszélések
– Munkahelyek átrendezése, hogy biztosítsuk a dolgozók közötti 1,5-2 m távolságot
– Plexi lapok kihelyezése a közeli munkaállomásoknál (összeszerelő üzem)
– Tárgyalók, kantin, büfé átrendezése
– Rendelkezések a közös helyiségek, például mosdók használatára, dohányzó helyek igénybevételére
– Öltözések csökkentése érdekében a termelésben dolgozók többsége munkaruhában érkezik
– Munkaidő keret elrendelése 1 évre
– Nyári kötelező leállás előrehozott kiadása
– Plusz 1 nap szabadság kiadása minden munkavállalónak augusztus 20-i héten, így 1 hét szabadságot/leállást biztosítunk a nyáron
– Fizetési moratórium kiterjesztése a munkáltatói kölcsönökre
– Riadólánc felállítása a munkavállaló gyors és hatékony ellátása érdekében
– Telefonos eszközzel rendelkező csoportok kialakítása, céges telefonok szélesebb körű kiterjesztése (pl. beírók, munkatársak stb.)
– Közös használatú automaták ideiglenes megszüntetése a Legrand Zrt. területén
– Az üzemekben, irodákban a napi bejárás bővítése COVID-19 speciális ellenőrzésekkel
– Műszak váltáskor a gépek kezelőszerveinek fertőtlenítése
– „Maradj otthon a szabadságod alatt!” igazgatói motivációs kampány
– Pandémiás csomag minden dolgozónak (maszkokat, kesztyűket tartalmaz, amiket minden dolgozónak viselnie kell)


Természetesen 2. prioritásunk az, hogy a lehető legnagyobb mértékben minimalizáljuk ennek az egészségügyi vészhelyzetnek a kereskedelmi és gazdasági hatásait. Ezért dolgoztunk ki folytonossági terveket az egyes területeken annak biztosítása érdekében, hogy tovább tudjunk fejleszteni, vásárolni, gyártani, szállítani, eladni stb. Ily módon garantáljuk az ügyfelek számára a folyamatos szolgáltatásminőséget.