2019-ben a Coca-Cola HBC AG vállalatcsoport új, 2025-ig szóló növekedési stratégiát hirdetett. A vállalati stratégia öt kulcsfontosságú pillérre épül, melyek mindegyike alapvető fontosságú a felelős, fenntartható növekedéshez, mely értéket teremt a vállalat és érintettjei számára is. Ez a stratégia szorosan összekapcsolódik az ENSZ által meghatározott Fenntartható Fejlődési Célokkal (SDG-k), melyek kijelölik azt az útvonalat, amin közösen kell végigmenni a fenntartható világ megteremtéséhez.

Hazánk vezető üdítőital gyártója számára a tavalyi év üzleti eredményesség szempontjából is kiemelkedő volt. A vállalat stabil alapokon működik, sikeres pénzügyi teljesítménye pedig lehetővé teszi a hazai termelési tevékenység további bővítését. Továbbra is cél, hogy gyártási kapacitásának bővítésével valamint korszerű technológiai fejlesztéseinek köszönhetően Közép-Európa legnagyobb gyártóbázisává váljon. 2019-ben a Coca-Cola HBC Magyarország hozzávetőlegesen 5.9 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre az országban.

 

Fogyasztók egészsége és táplálkozása

Teljeskörű italgyártóként a vállalat célja, hogy olyan termékkínálatot nyújtson fogyasztóinak, amely kielégíti minden igényüket és preferenciájukat, ezért magas minőségű termékekből álló, széles portfóliót épít. 2019-ben a vállalat tovább bővítette termékportfólióját és új termékekkel lépett piacra, melyek között számos csökkentett cukor- és kalóriatartalmú ital is volt. A fogyasztók egészségének megőrzése olyan cél, amit a portfólió fejlesztése során a vállalat folyamatosan szem előtt tart. Ma már a termékválasztékban egyre nagyobb arányt képviselnek a csökkentett kalóriatartalmú italok – 2019-ben a portfólió 48%-a alacsony kalóriatartalmú vagy kalóriamentes -, és a meglévő termékek cukortartalma is folyamatosan csökken. A cég a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség tagjaival együtt önkéntesen vállalta, hogy 2020-ig 50%-kal csökkenti termékei cukor- és energiatartalmát a 2010-es évhez képest. 2019 végéig az iparág vállalatai 43%-kal csökkentették az üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalmát Magyarországon.

Körforgásban tartani

A csomagolási hulladék a Coca-Cola HBC Magyarország számára stratégiai fontos­ságú környezetvédelmi téma: olyan, az alapvető üzleti folyamatokhoz kapcso­lódó problémakörről van szó, amelynek megoldása egyre sürgetőbb. A megfelelő csomagolás a termékek frissessége és élelmiszerbiztonsági szempontok miatt is elengedhetetlen. Ugyanakkor a csomago­lóanyagok, elsősorban a műanyag csoma­golások környezetre gyakorolt hosszú távú hatása világossá tette: új, fenntartható megoldásokat kell keresni. A vállalat elkötelezett amellett, hogy ne csak szereplője, hanem motorja is legyen a változásnak. A csomagolási hulladékokkal kapcsolatos fenntarthatósági megkö­zelítést és célokat a 2018 elején bejelentett Hulladékmentes Világ stratégia foglalta egy­séges keretbe. A stratégiával a Coca-Cola HBC AG vállalatcsoport szorosan kapcso­lódik a The Coca-Cola Company törekvéseihez, és kiemelt feladatának tartja, hogy együtt és többféle eszközzel tegyen ezért a közös ügyért. A Coca-Cola HBC Magyarország 2019-ben egy új szemléletben, a körforgásos gazdaság megteremtésének ambíciójával kezdte el működési folyamatait is optimalizálni. Olyan jövőt szeretne építeni, ahol elkerülhető az alapanyagok felesleges vagy pazarló használata, és az anyagok hosszú ideig megőrzik értéküket a körforgáson belül. A vállalat arra törekszik, hogy segítse a zárt körforgású gazdasági modell építését, amely hatékony erőforrásfelhasználáson és innováción alapszik, így kisebb környezeti lábnyommal jár. A csomagolóanyagok visszagyűjtésével és újrahasznosításával megvalósítható körforgás a csomagolási hulladékok kezelésének leghatékonyabb módja, így 2019-ben a vállalat több fejlesztése és kampánya is ezt a témát célozta meg. A Coca-Cola HBC Magyarország által gyártott PET palackok 100%-ban újrahasznosítható műanyagból készülnek és folyamatosan növeli azok újrahasznosított alapanyagtartalmát. Ennek köszönhetően az újrahasznosított műanyag aránya a palackokban 2019-ben közel 24% volt. Cél, hogy ez az arány 2030-ig 50%-ra növekedjen.

Munkatársak elkötelezettsége és jól-léte

A Coca-Cola HBC Magyarország hosszú távú növekedésének és sikerének kulcsát munkatársai jelentik. A munkavállalók elégedettsége, folyamatos fejlődése, biztonsága és a vonzó előrelépési lehetőségek alapozzák meg azt a kiváló teljesítményt, ami nem csak a vállalat számára, hanem vevőpartnerei és fogyasztói számára is értéket teremt. A vállalat az elmúlt időszakban számos intézkedést tett annak érdekében, hogy a munkakörnyezet barátságos és innovatív legyen, és munkavállalói büszkék legyenek vállalatukra. A Randstad felmérése alapján 2019-ben a Coca-Cola HBC Magyarország a hazai FMCG szektor legvonzóbb és legismertebb munkahelye lett. A PwC felmérésén elnyert Nívódíj pedig azt igazolta vissza, hogy a megfelelő munkakörnyezet, a rugalmas munkavégzés, a kiszámítható munkaterhelés és a méltányos alapfizetés a pályakezdő fiatalok körében is vonzó.

Társadalmi szerepvállalás

A Coca-Cola HBC Magyarország hisz abban, hogy üzleti sikere nagyban függ azon közösségek jól-lététől és erejétől, amelyek életében jelen van, felelős működése pedig megköveteli, hogy reagáljon a közösségek igényeire és szükségleteire. Nyitottságra, partnerségre és kölcsönös tiszteletre törekszik a közösségekkel mindenhol. Önkéntes vállalati programjain és az #énjövőm programon keresztül támogatja az egyéneket és közösségeket, akikkel kapcsolatba kerül. A vállalatot érintő közösségi programokba a munkatársakat is igyekeznek aktívan bevonni. 2019 legsikeresebb eseményei a Hulladékmentes Tisza programhoz kapcsolódó önkéntes napok voltak. A programban több mint 160 kolléga vett részt és segített több mint 3,3 tonna hulladéktól mentesíteni a Tisza felső szakaszát. Természeti kincseink megóvása egyszerre teremtett lehetőséget a hulladékok újrahasznosítására és a közösségépítésre is.

 

A vállalat 2019-es Fenntarthatósági Jelentése az alábbi linken teljes terjedelmében elérhető:

https://bit.ly/30mWwO1

 

 

Második alkalommal hirdette meg idén a CheckINN GREEN pályázatot a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Magyar Turisztikai Ügynökség a társadalmilag felelősen gondolkodó és cselekvő turisztikai vállalkozások és szervezetek számára. A fődíjat pedig a Katica Tanya hozta el!

A koronavírus járvány alatt felértékelődő zöld turizmus,  zöld szemlélet adta az apropóját annak, hogy az idén második alkalommalhirdették meg a Zöldben utazunk címet viselő pályázatot, amely elsősorban a turizmushoz kapcsolódó kis-, közép- és családi vállalkozásoknak szólt.

A Katica Tanya került ki díjazottként ebben a nemes megmérettetésben, hiszen a fenntarthatóság már a kezdetektől szívügyük. 

Ahogyan küldetésükben is megfogalmazzák: Környezetükkel, az őket körülvevő állatokkal és természet iránt alázatosak, ma és a jövőben is. Lehetőségeik szerint mindent megtesznek azért, hogy a gyermekeiknek egy élhető világot hagyjanak. Csak olyan attrakciókat fejlesztenek, amelyek nem fogyasztanak energiát vagy ha igen, akkor azt saját maguk állítják elő megújuló forrásból.

A pályázatról bővebb információ itt.

A Henkel Laundry & Home Care üzletág új normákat állít fel az innováció és a fenntarthatóság ötvözésével. Termékfejlesztéseivel folyamatosan arra törekszik, hogy fogyasztóik mindennapjait megkönnyítsék. Kiváló példa erre a ProNature termékcsalád, mely a megbízható Henkel márkák bizonyítottan jó minőségű tisztítási teljesítményét kínálja még fenntarthatóbb módon, ezzel elnyerve a fogyasztók széles körének tetszését.

A ProNature szortiment már nyolc, Clin, Bref, Pur és Somat márkaterméket tartalmaz. A termékcsalád több fenntartható összetevő felhasználásával készül*. Ezenkívül a termékek műanyag csomagolása (kivéve kupak) újrahasznosított műanyagból készül és Social Plastic®-ot** tartalmaz.  A Somat ProNature doboza, valamint Bref ProNature WC frissítők hátlapja 100%-ban újrahasznosított papírból előállított. Ez csupán néhány oka annak, hogy a ProNature termékek az „Ecolabel” címkét is magunkon viselik (kivéve a Bref ProNature WC frissítők).

„A fenntarthatóság nélkülözhetetlen része tevékenységünknek, és a fő fenntarthatósági trendek kulcsfontosságú részét képezik innovációs stratégiánknak. Nagyon fontos számunkra, hogy innovatív megoldásaink fenntarthatóak legyenek és hosszú távon pozitív környezeti hatásokat érjenek el. A ProNature koncepció értékes szerepet játszik abban, hogy a Henkel elérje ambiciózus fenntarthatósági céljait. Sőt, a ProNature termékek újabb lépést jelentenek a 2025-ös csomagolási stratégiánk és céljaink megvalósítása érdekében” – hangsúlyozza Lukáš Hájek, Henkel Magyarország Laundry & Home Care üzletág igazgató.

 

Társadalmi szerepvállalás: 5 millió forint támogatás a 10 millió Fa Alapítványnak

Fenntartható és felelősségteljes fellépés jellemzi a ProNature termékcsalád és a 10 millió Fa Alapítvány együttműködését. A ProNature termékek és a fogyasztók bevonásával zajló kampány keretén belül 1000 darab fa ültetése valósul meg országszerte a következő hónapokban.

A több mint egy éve alakult 10 millió Fa közösség mára közel 150 településen van jelen és már 50 ezer fát elültettek mintegy 1,2 milliárd forint értékben közösségi finanszírozásból, elhivatott önkéntesekkel. „Hisszük, hogy a vállalatokkal történő együttműködésekből, a Henkellel való partnerségünkből olyan gyümölcsöző eredmények születnek, amelyek gyorsabban közelebb vihetnek bennünket a legfőbb cél eléréshez, a tízmillió új fa elültetéséhez“– tette hozzá az Alapítvány elnöke.

A ProNature termékcsalád és a 10 millió Fa Alapítvány együttműködésével, valamint a fogyasztók bevonásával zajló kampány keretén belül 1000 darab fa ültetése valósul meg országszerte a következő hónapokban. Az ezer db fa közül elsőként három, a budapesti Nemzeti színház előtti sétányon kapott helyett. Az ültetésben segítő csapat: Mészáros András, a Centrál színház színésze, Pokorny Lia, a 10 millió Fa nagykövete, Váradi Hanga és Váradi Zsolt, önkéntes, Dr. Aszalós Réka, a 10 millió Fa erdőökológusa, Hervai Franciska, a 10 millió Fa főkoordinátora, Bojár Iván András, a 10 millió Fa alapítója és Ferkó Andrea, a 10 millió Fa önkéntese.

Tudjon meg többet a Henkel fenntarthatósági törekvéseiről és a ProNature termékekről.

Ismerje meg a 10 millió Fa Alapítvány munkáját is.

*összehasonlítva a standard Henkel termékválasztékkal
**Social Plastic®: A Henkel immár három éve – mint az első globális fogyasztási cikkeket gyártó vállalat – partnerségre lépett a Plastic Bank szociális vállalkozással. A közös cél az óceánok műanyagszennyezésének csökkentése és egyúttal új lehetőségek teremtése a szegénységben élők számára, különösen azokban az országokban, amelyekben nincs hulladékgazdálkodási infrastruktúra. A helyi lakosság visszaviheti az összegyűjtött műanyag hulladékokat az erre kialakított gyűjtőpontokra, és pénzre, árukra vagy szolgáltatásokra cserélheti azokat. Ezzel a műanyag óceánokban jutása jelentősen csökken, és egyidejűleg új érték jön létre. Ez a műanyaghulladék Social Plastic®-ként újrafeldolgozva kerül vissza a műanyagcsomagolás gyártásba.

 

A belga tulajdonú Atenor ingatlanfejlesztő 13 éve van Magyarországon, és olyan megaprojektek fűződnek a nevéhez, mint az idén teljesen befejezett Váci Greens, vagy az első épülettel már elkészült Aréna Business Campus. Az eddig megvalósult irodaterület és a következő évekre tervezett fejlesztések majdnem 230 000 m2 tanúsított akadálymentes területet fognak létrehozni, melyhez partnerként az Access4you-t vonták be.

“Itt nincs mit mérlegelni, ez mindenkinek jár.” – mondta Borbély Zoltán, az Atenor Country Directora az akadálymentes épületekről 2020 elején egy RICS rendezvényen, ahol az inkluzív ingatlanfejlesztésről tartottak kerekasztal beszélgetést. Az Atenor erős nemzetközi vállalati kultúrájának egyik pillére az emberközpontú tervezés: olyan ingatlan beruházások megvalósítása a cél, amelyek harmonizálnak a várossal, környezettudatosak, és nem utolsó sorban az ingatlant használó emberek kényelmét és jólétét szolgálják. Az Atenor gondolkodása pedig itt egyértelmű – ha emberekről beszélnek, mindenkiről beszélnek, a speciális igényű emberekről is. A speciális igényű emberek ugyanis a társadalom 15%-át képviselik, ide tartoznak a kerekesszéket használók, mozgásukban korlátozottak, audiovizuális akadályokkal, vagy kognitív zavarral élő emberek.

Miért fontos, hogy a speciális igényű emberek számára akadálymentes létesítmények jöjjenek létre?

A világon 1,2 milliárd, Európában 120 millió, Magyarországon 1,5 millió speciális igényű ember él. Az ő integrációjuk egyrészt emberi jogi és esélyegyenlőségi szempontból megkérdőjelezhetetlenül fontos, de az egyetemes, inkluzív környezet fejlesztésével és ösztönzésével a vállalkozások és cégek számára gazdasági és üzleti előnyt is jelent. A speciális igényű emberek vásárlóereje ugyanis évi 8 milliárd dollár, munkaerőpiaci jelentőségük pedig még nagyobb. Az a szellemi tőke és tehetség, tudás, amely a speciális igényű emberek birtokában van, a vállalatok számára a fenntartható fejlődés egyik pillére lehet. Ennek egyik bizonyítéka az az egyre erősebb, globális vállalatokat gyűjtő nemzetközi trend, amely az inkluzív vállalati kultúra erősítését tűzte ki célul. A speciális igényű emberek jelenlétét az élet minden területén a hozzáférhetőség biztosítása teszi lehetővé.

Akadálymentesség hitelesen, a legmagasabb szinten

Az Atenor minden projektjében a legmagasabb szintű, hiteles akadálymentesség kialakítása mellett döntött. Az 50 000 m2-es Váci Greens E és F épületénél, illetve a 72 000 m2-es Aréna Business Campus teljes projektjénél az akadálymentesség már a tervezőasztalon előtérbe került. Az Atenor a műszaki tervek kidolgozásába rehabilitációs szakmérnököket vont be, és az Access4you 8 speciális igényű érintetti csoport számára kialakított akadálymentességi követelményrendszerét vette alapul. A követelményrendszer mind az épített környezet, a bejutás, tájékozódás és elérhető szolgáltatások használhatóságát és hozzáférhetőségét vizsgálja. Az alapszintű, mozgás típusú akadálymentességen túl az Atenor minden érintetti csoportra kiterjesztette a hozzáférhetőség igényét, ezért az elkészült projektek a felmérést követően várhatóan mind arany fokozatú, tanúsított Access4you akadálymentes irodaházak lesznek.

Nem változtatnak a módszeren

Bár a jelenlegi korona vírus által átszőtt időszakban sok vállalat újragondolja office stratégiáját, Borbély Zoltán optimista, a fejlesztések teljesítésére készülnek, nem válságra. A hosszú távú tervek között a felelősen, fenntartható módon gondolkodó bérlők megtalálása a cél. Így tovább folytatják az 15 000 m2-es bécsi úti RoseVille projektet és az 17 000 m2-es BakerStreet projektet, melyeket szintén a legmagasabb szintű akadálymentességre, arany fokozatú Access4you tanúsításra terveztek.

Januárban még becsatolt biztonsági övre, betartott sebességhatárra, kulcsra zárt ajtóra vagy szeretteinkre asszociáltunk a biztonság szó hallatán. Decemberre ugyanez a lista nagyon másként hangzik: maszk, fertőtlenítő, másfél méter távolság, otthonmaradás. Fontos, hogy a járvány leküzdéséhez olyan hétköznapi élethelyzetben is ügyeljünk a biztonságra, mint a bevásárlás – különösen karácsony előtt. A Tesco számára vásárlói és munkatársai biztonsága az első, így a tavasszal bevezetett óvintézkedéseit fenntartva és megerősítve készül az ünnepekre. Ez azonban önmagában nem elég, vásárlói közreműködésére is szükség van.

A több mint 200 Tesco üzlet mindegyikében magától értetődő a higiénés rutin. Az üzleteket – beleértve a kosarakat, bevásárlókocsikat, fogantyúkat és más területeket – a nyitás előtt fertőtlenítik, majd a nap folyamán rendszeresen, fokozott intenzitással takarítják. A pénztárakat és az ott dolgozó munkatársakat plexifallal védik, a távolságtartásban pedig, amit a hipermarketek széles folyosóin könnyebb betartani, padlómatricák segítenek. Áruházaiban a Tesco arra ösztönzi a vásárlókat, hogy vegyék igénybe az érintés nélküli kártyás fizetést, az önkiszolgáló kasszákat és a Scan & Shop szolgáltatást is. Utóbbival mindenki közvetlenül saját bevásárlószatyrába pakolhat bevásárlás közben, és nem kell az árut kipakolni a pénztárnál.

Mindemellett az ország 214 településén összesen 1,7 millió háztartás számára elérhető az áruházlánc online bevásárlás szolgáltatása. Ahol pedig még nem, ott a Tesco Doboz Webáruházban több ezer termékből válogathatnak a vásárlók a tartós élelmiszerektől a háztartásban hasznos termékekig. Így akár érintkezés nélkül is intézhető a bevásárlás.

A járvány leküzdése csak együtt sikerülhet, így a Tesco arra kéri minden vásárlóját, hogy tegyen meg maga is mindent a biztonság érdekében: fertőtlenítse a kezét a bejáratoknál – ebben segítenek a kihelyezett automaták -, mindig és folyamatosan viseljen az orrot és szájat elfedő maszkot bevásárlás közben, és tartsa a távolságot a többi vásárlótól, valamint az áruházakban dolgozóktól. Karácsony közeledtével az áruházlánc egyúttal azt tanácsolja mindenkinek, hogy a hagyományosan nagy forgalom elkerülése érdekében ne hagyja utolsó pillanatra az ajándékok és az ünnepi menü hozzávalóinak beszerzését, hanem tervezze meg előre és kezdje el időben a bevásárlást.

 

Adventkor ismét elindul az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtő kampánya, melyhez a Tesco most is csatlakozik. A vásárlók az áruházakban november 16. és december 24. között 250 forintos kuponok vásárlásával támogathatják a Segélyszervezet munkáját, amire a járvány miatt idén talán még nagyobb szükség van, mint valaha.

A Tesco idén már tizenegyedik alkalommal csatlakozik az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéséhez, melynek keretében az áruházlánc vásárlói november 16. és december 24. között a rendes és az önkiszolgáló kasszáknál kapható 250 forintos adománykuponok vásárlásával járulhatnak hozzá a szervezet munkájához. Az adománykuponok eladásából befolyó összeget a Tesco teljes egészében az Ökumenikus Segélyszervezetnek adja, akik nehéz helyzetben levő családokat és gyermekeket támogatnak belőle. Kovács Koko István, olimpiai és világbajnok ökölvívó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként áll a kampány mellé idén is.

A Tesco hisz benne, hogy minden apró figyelmesség számít, ezért a szervezet stratégiai partnereként a szeretet.éhség. kampány mellett többek között az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor kampányát is rendszeresen támogatja. A nehéz sorsú és hátrányos helyzetű gyermekeket segítő adománygyűjtéshez 2020-ban 15 millió forinttal járult hozzá. Idén, a rendkívüli körülményeket enyhítendő az áruházlánc a valaha volt legnagyobb, összesen 42 millió forint értékű élelmiszeradományával támogatta a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkáját, illetve az általuk ellátott, nehéz helyzetbe került családokat. A Tesco emellett vásárlóinak is köszönhetően idén 20 millió forinttal csatlakozott a szervezet Iskolakezdés együtt! jótékonysági felhívásához, melynek célja szintén a gyermekeket segítő munka támogatása volt.

A 35. Spar Maraton Fesztiválon kollégáik a zord idő ellenére remek eredményeket értek el, betartva a COVID helyzet adta biztonsági előrásokat. 10 kilóméteren 7 kollégájuk képviselte a Tungsramot, 30 és 42 kilométeren egy-egy kolleganő futott és még a marathon stafétaváltón is nevezett csapatuk. Az egészség védelme a Tungsram Fittungrsam programjának legfontosabb célja, melyet méltón képviseltek a Spar Maraton alkalmával is.

Idén november 5-én rendezték meg a magyarországi üzleti szektor egyik legfontosabb rendezvényét, a TOP 200 Figyelő gálát, melynek védnöke Varga Mihály pénzügyminiszter volt. Az üzleti szektor tagjaiból álló zsűri idén előszőr vállalati különdíjakat is osztott ki. Büszkék vagyunk rá, hogy a SPAR fenntarthatósági díjat a Nestlé Hungária nyerte. A díjat Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország ügyvezetője adta át Noszek Péternek, a Nestlé Hungária ügyvezetőjének.

 

A Provident társadalmi hasznosság díjat a Cseriti, az Opten stabilitási díjat a Magyar Telekom, míg a NÚSZ-KTE Közlekedési innovációs díjat Somogyi Rita, a Hungarocontrol fejlesztőmérnöke nyerte el. Az Év pénzügyi vállalkozása a Budapest Bank lett, az év innovatív vállalata pedig a Richter Gedeon.

 

Szívből gratulálunk minden díjazottnak!

Vass Dezső vezető kutató és munkatársai végzik az új alvásminőségi vizsgálathoz szükséges technológiák hardveres és szoftveres fejlesztéseit.

Részletek

Boncz Gábor vezérigazgató-helyettes képviselte a Tungsramot Zalaegerszegen, a Greentech konferencián. A rendezvény fővédnöke a köztársasági elnök volt, megnyitóbeszédét pedig Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tartotta. A fenntartható, zöld technológiai megoldásokat, állami szabályozást bemutató konferencián a vezérigazgató-helyettes a Tungsram emberi jól-lét (human wellbeing) koncepcióját mutatta be, valamint ismertette UV Sanitizer, Agritech és smart city megoldásainkat.

A magyar nyelvű előadás itt megtekinthető.