A Henkel és a Plastic Bank Kairóban megnyitotta az első három műanyaghulladék gyűjtőközpontját. A projekt a Henkel és a szociális vállalkozás közötti sikeres és hosszú távú partnerség része. A közös cél: a műanyaghulladék környezetbe kerülésének megakadályozása egyúttal hosszú távú pozitív társadalmi hatás elérése.

Az egyiptomi környezeti, társadalmi és gazdasági helyzet javítása érdekében a Henkel és a Plastic Bank első lépésként három műanyaghulladék gyűjtőközpontot nyitott. A partnerek együtt azon dolgoznak, hogy az elkövetkező években folyamatosan bővítsék elkötelezettségüket, és 2023-ig elérjék az évi 5000 tonna műanyaghulladék összegyűjtését. Az emberek leadhatják az összegyűjtött műanyaghulladékot a gyűjtőközpontokban, amelyért cserébe pénzt kapnak. Ez a folyamat megakadályozza a műanyag bejutását a folyókba és az óceánokba, egyúttal javítja a helyi lakosság olykor nehéz életkörülményeit. A Plastic Bank újra feldolgozza a műanyagot, és úgynevezett Social Plastic®-ként visszavezeti az értékláncba. 2017-ben a Henkel volt az első olyan globális fogyasztási cikkeket gyártó vállalat, amely partnerségre lépett a Plastic Bankkal, és már piacra dobott Social Plastic®-ből készült termékcsomagolást.

„A Henkel fenntarthatóság iránti elkötelezettsége mélyen gyökerezik vállalati kultúránkban, szerves eleme Céltudatos Növekedés stratégiai keretünknek. A Plastic Bankkal folytatott egyedülálló együttműködés elősegíti, hogy egyre több újrahasznosított műanyagot integráljunk termékeink csomagolásába, támogatja a körforgásos gazdaság előmozdítását valamint a műanyaghulladék elkerülését célzó ambiciózus céljainkat” – mondja Carsten Knobel, a Henkel igazgatóságának elnöke.

          

„A környezetbe kerülő műanyaghulladék az egyik legnagyobb globális kihívás, és globális fogyasztási cikkeket gyártó vállalatként tökéletesen tisztában vagyunk a felelősségünkkel. A Plastic Bankkal való együttműködésünk fantasztikus példa a partnerség erejére, pozitív hozzájárulás mind környezeti, mind társadalmi hatásokhoz. Nagyon örülünk, hogy tovább mélyíthetjük együttműködésünket a Plastic Bankkal. Közös összefogással ösztönözhetjük a társadalmi fejlődést az egész világon, és ezzel egyidejűleg elősegíthetjük a környezetben lévő műanyaghulladék csökkentését és a körforgásos gazdaság előmozdítását” – teszi hozzá Sylvie Nicol, HR igazgató, a Henkel Fenntarthatósági Tanácsának elnöke.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a Henkellel együttműködve bővíthetjük az újrafeldolgozási infrastruktúrákat és elősegíthetjük a fenntartható csomagolási megoldásokat” – nyilatkozta David Katz, a Plastic Bank alapítója és vezérigazgatója. „Partnerségünk kezdete óta a Henkel több mint 1,7 millió kilogramm műanyaghulladék összegyűjtésében segített, megakadályozva ezzel, hogy több mint 86 millió műanyag flakon kerüljön az óceánba. Új egyiptomi gyűjtőközpontjainkkal újabb fontos lépést teszünk azért, hogy kevesebb műanyag kerüljön az óceánokba, valamint javítsuk az afrikai kontinensen élők életszínvonalát.”

Hulladék átalakítása lehetőséggé

A Plastic Bank újrahasznosító ökoszisztémákat hoz létre olyan országokban, ahol még mindig nincs megfelelő hulladékgazdálkodási infrastruktúra. A gyűjtők az összegyűjtött anyagokért támogatást kapnak, ami segít fedezni családjuk alapvető szükségleteit, például élelmiszerek, üzemanyag, iskolai tandíj vagy egészségbiztosítás révén. Az összegyűjtött műanyagot Social Plastic® termékként dolgozzák fel, amely így visszakerül az ellátási láncba például termékek csomagolásaiba.

Egyiptomban a Henkel és a Plastic Bank két év alatt közel 1000 munkahelyet kíván létrehozni, a hosszú távú újrahasznosítási infrastruktúra kiépítése több mint 4000 egyiptomi állampolgár életére lesz közvetlen pozitív hatással. A 2017-ben Haitin elindított sikeres partnerség eredményeire támaszkodnak a vállalatok.

A Henkel már több csomagolásába beépítette a Social Plastic® újrahasznosított terméket. A Nature Box szépségmárka volt az első, amely bevezette a Social Plastic® használatát teljes szortimentjének műanyag flakon csomagolásához, a flakonok 98 százalékban Social Plastic®-ból készülnek. A Laundry & Home Care Pro Nature tisztítószerei PET-flakonjai például 100 százalékban újrahasznosított műanyagból készülnek, amelyek 50 százaléka Social Plastic®.

Elkötelezettség a körforgásos gazdaság mellett

A Plastic Bankkal való partnerség mindössze egy a Henkel számos tevékenységei és kezdeményezései közül, amely a körforgásos gazdaság elősegítését és a fenntartható csomagolási megoldások népszerűsítését szolgálja. A vállalat ambiciózus csomagolási célokat fogalmazott meg a zárt láncú műanyag-újrahasznosítás előmozdítása érdekében: 2025-re az összes csomagolás újrahasznosítható vagy újrafelhasználható lesz*, és a fogyasztási cikkek csomagolásában az újrahasznosított műanyag aránya 30 százalékra emelkedik. Ma már számos termék csomagolása 100%-ban újrahasznosított műanyagból készül. A fenntarthatóság terén elért haladás előmozdításában a Henkel az értéklánc mentén számos partnereivel működik együtt, valamint több országokon átnyúló kezdeményezésben vesz részt. A Henkel tagja például a New Plastics Economy-nak, valamint alapító tagja a globális Alliance to End Plastic Waste-nek.

* Kivéve azokat a ragasztó termékeket, amelyekben a maradékanyagok befolyásolhatják az újrahasznosíthatóságot vagy szennyezik az újrahasznosítási folyamatokat.

A biodiverzitás megőrzése és növelése, azon belül is a beporzó rovarok megóvása továbbra is fontos része a Syngenta fenntarthatósági tervének, a Good Growth Plannek. Ezzel összhangban, és azzal a céllal, hogy felhívjuk társadalom a figyelmét a téma fontosságára, a Syngenta Magyarország a Mondolo civil szervezettel együttműködésben valósítja meg Beporzó Hadművelet nevű, közösségi és szemléletformáló projektjét.

A Syngenta Magyarország támogatásával Szegeden megvalósuló “Beporzó Hadművelet” célja, hogy felhívja a figyelmet a beporzók fontosságára, életterüket megismertesse és közelebb hozza a városi lakossághoz.

 

Az emberiség jövőjének egyik kulcsa

Az ökológiai rendszerek egyik alappillére a beporzó fajok jólléte. A mai virágos növényfajok mintegy 87 százaléka rovarbeporzású, míg a termesztett növényeink 85 százalékának van szüksége rovarok segítségére a szaporodásban. Végső soron a teljes mezőgazdasági termelés igen jelentős része nyugszik a beporzó fajok, vagyis a pollinátorok vállán.

Ebből egyenesen következik, hogy az emberiség jövőjének egyik kulcsa is, hogy odafigyeljünk ezekre a rovarokra. A beporzó fajok védelme, támogatása nemcsak a mezőgazdaság számára kiemelten fontos, hanem a nagy népsűrűségű városokban is.

Streetart, méhlegelő és rovarhotel

A projekt keretében a beporzókat középpontba állító, óriási falfestmény készül a fűtőmű egyik belvárosi épületének falára júniusban. Ezen kívül városszerte tíz helyszínen alakítottunk ki méhlegelőt a Syngenta méhlegelő mix magkeverékének felhasználásával. Minden méhlegelő mellé kihelyeztünk egy-egy rovarhotelt is, amely olyan, mesterségesen létrehozott beporzóbarát eszköz, ahol e fajok elsősorban búvó- és peterakóhelyre találhatnak. A projekt minden helyszínére kerül egy-egy, a beporzó rovarok és életmódjuk jobb megismerését segítő, QR-kóddal ellátott, információs tábla is.

Az együttműködés részeként civil partnerünk blogján rendszeresen olvashatnak az érdeklődők a beporzókkal kapcsolatos témájú írásokat, kezdve azzal, hogy milyen fajok tartoznak ide, miről ismerhetjük fel őket, milyen tévhitekkel kell leszámolnunk velük kapcsolatban, egészen addig, hogy hogyan készítsünk rovarhotelt házilag vagy alakítsuk ki otthon a saját méhlegelőnket, illetve egy beporzókkal foglalkozó, tematikus microsite-ot is létrehozunk a projekt keretében.

Szektorközi összefogás

A Szegeden zajló projekt a Mondolo Egyesület és a SZETÁV Szegedi Távfűtő Kft. VÁROSMETAMORFÓZIS című természetvédelmi street art programjának negyedik állomása, melyhez vállalatunkon kívül új partnerként csatlakozott a Szegedi Környezetgazdálkodási Nkft., a Szegedi Füvészkert, a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a Szegedi Tudományegyetem.

A társadalmi igények és a digitalizáció nyújtotta lehetőségek kettőse határozta meg a K&H elmúlt évi társadalmi felelősségvállalási tevékenységét, aminek köszönhetően hatékony eszközöket tudott nyújtani a vírusjárvány megelőzése és kezelése érdekében. Az új eszközök bevezetésével olyan innovatív megoldások váltak a pénzügyi szolgáltatások részévé, amelyek használata hosszú távon beépül a mindennapi ügyintézésbe.

A tavalyi év semmihez sem fogható év volt, aminek társadalmi szerepvállalását így összegezte David Moucheron, a K&H vezérigazgatója: „2020 még inkább megerősítette elkötelezettségünket, hogy vezető pénzintézetként felelősek vagyunk a társadalomért és a környezetért, amiben dolgozunk és élünk. Ennek a szemléletnek a hatékony, a társadalom számára valós értéket teremtő megvalósításához azonban két dolgot mindenképpen szem előtt kell tartanunk. Egyrészt mindig az aktuális társadalmi igényekre kell reagálnunk, másrészt a lehető legjobban ki kell használnunk a technológiai fejlődés és innováció nyújtotta lehetőségeket. Az elmúlt évben ezért kiemelten a vírusjárvány terjedésének megelőzésére fókuszáltunk, mégpedig úgy, hogy ösztönöztük a digitális szolgáltatások minél szélesebb körű használatát, és több mint 50 millió forint értékben segítettük a hazai egészségügyet a járvány elleni küzdelemben. Emellett szolidaritást vállaltunk ügyfeleink felé a gazdasági válság idején, többek között azzal, hogy a pandémia kezdetekor időszakosan teljesítettnek tekintettük a számlacsomag kedvezmény feltételeit, amivel több mint 400 ezer lakossági ügyfél számlavezetési kiadásai csökkentek, illetve a szerződési feltételektől pozitívan eltérve térítettük a biztosítási károkat.”

 

fenntartható pénzügyek

Habár hazai és nemzetközi szinten egyaránt növekvő tendenciát mutat a mindennapi pénzügyek minél egyszerűbb, digitális eszközökkel történő megvalósítása, a vírushelyzet évekkel felgyorsította a biztonságos és innovatív banki megoldások alkalmazását. A K&H Banknak 2020-ban 570 ezer digitálisan aktív ügyfele volt, ami a teljes ügyfélkör 82%-át jelentette. Pénzintézeti tevékenységen túl a K&H elkötelezett a környezetre gyakorolt káros hatások korlátozásában és a klímasemlegesség irányába. 2020-ig 53%-kal csökkentette az egy főre jutó széndioxid-kibocsátást a 2015-ös értékekhez képest. A saját fenntartható működésén túl pedig az ügyfelek és a munkatársak felé is ösztönzi a pozitív, környezettudatos szemléletmód megvalósítását, többek között a kollégák és az üzleti partnerek érzékenyítésén, a felelős befektetési lehetőségek biztosításán és a felelős hitelezési politika kidolgozása és bevezetése révén.

 

társadalmi szerepvállalás digitálisan

A kiemelt társadalmi felelősségvállalási területeken, azaz a környezetvédelem, az egészségügy, a pénzügyi oktatás és a vállalkozásösztönzés támogatása terén indított kezdeményezések is alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. Így például a K&H Vigyázz, kész, pénz pénzügyi vetélkedő középdöntője és döntője már egy teljesen új, online platformon került megrendezésre. A közös sportélményre vágyók a megváltozott helyzetre tekintettel virtuális formában vehettek részt a K&H mozdulj! félmaraton és futófesztiválon, az e-sport tehetségek pedig a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságon, a K&H e-kupa FIFA’21 versenyen és a K&H Junior Rocket League Kupán mérhették össze tudásukat és teljesítményüket. A K&H e-dukáció program a digitalizáció világában segített eligazodni olyan gyakorlati ismeretekkel, mint az adathalász kísérletek felismerése, a helyes jelszóhasználat vagy a vírusvédelem.

 

A K&H Csoport 2020-as fenntarthatósági jelentése itt tekinthető meg: https://www.kh.hu/csoport/fenntarthatosagi-jelentesek

A HungaroControl fenntarthatósági kezdeményezései egyikeként tavaly karbonsemlegessé tette legnagyobb éves rendezvényét. A példamutató környezetvédelmi kezdeményezést a Budapest Airport által működtetett Greenairport Program Az év partnere díjjal ismerte el a 2021. április 20-án megrendezett online partnertalálkozóján.

A virtuális díjátadón Kiss Anita, a HungaroControl kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója elmondta: a magyar légiforgalmi szolgálat alapértékként tekint a környezettudatosságra és a társadalmi felelősségvállalásra, éppen ezért az elmúlt években számos eszközzel támogatta az iparág fenntarthatósági céljait.

„Felelős állami vállalatként, a rendezvényeink karbonsemlegessé tételével példát szeretnénk mutatni. Ez a díj pedig arra ösztönöz bennünket, hogy a további munkánk során is a zöldebb jövő elérésére törekedjünk” – tette hozzá.

A HungaroControl 2020 elején tűzte ki célul, hogy rendezvényei szén-dioxid-kibocsátását fák ültetésével ellensúlyozza. A társaság elsőként az éves partnertalálkozóját tette karbonsemlegessé. Az eseményhez kapcsolódó kibocsátást a legapróbb részletekig kiszámolták, illetve azt is, hogy a környezeti terhelés hány fa telepítésével kompenzálható. A kezdeményezés utolsó lépéseként 123 őshonos gyümölcsfát ültettek el iskolák, óvodák és szociális intézmények udvarán, így a gyakorlatban is karbonsemlegessé tehették a rendezvényt.

Karbonsemleges rendezvényekkel a zöldebb jövőért (hungarocontrol.hu)

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NM Zrt.) 2021-ben a Business Council for Sustainable Development in Hungary (BCSDH) szervezet tagjaként mutatkozhat be. Hisszük, hogy a fenntarthatóság kizárólag összefogással érhető el, ez alatt a társadalmi, környezeti és gazdasági fenntarthatóságot egyaránt értjük, komplex és átfogó fogalomként, a hétköznapi és gazdasági élet, a társadalom és környezet minden elemére erőteljes hatást gyakorolva.

Társaságunk tevékenysége során biztosítja a Magyarországon elérhető országosan egységes mobilfizetéssel történő közterületi parkolás megfizetését, a magyarországi autópályamatrica és használatarányos útdíj mobiltelefonon történő megvásárlását, a helyi és helyközi közösségi közlekedésben, valamint kulturális létesítményekben használt jegyek és bérletek elektronikus megvásárlását. Szolgáltatásaink által lehetővé válik a korszerű, gyors, készpénzkímélő, egészségügyi kockázatokat csökkentő, innovatív fizetés, valamint az egységes mobiltelefonos jegy alkalmazása.

Az NM Zrt. által kínált szolgáltatások köre folyamatosan bővül, a Társaság 2021-ben is folytatja innovációs tevékenységét, mellyel proaktívan járul hozzá a társadalmi és gazdasági digitalizációs törekvésekhez, a magyar lakosság digitális edukációjához.

Célunk, hogy ügyfeleink számára kényelmes és biztonságos, innovatív fizetési megoldásokat kínáljunk a hétköznapi élet számos területén, mellyel jelentősen csökken a felhasználás során a környezeti terhelés, valamint a lakosság egészségügyi kockázata, legyen szó akár belépőjegy vásárlásról, az okos város és a körkörös/körforgásos gazdaság nyújtotta előnyök maradéktalan kiaknázásáról, vagy a közösségi közlekedés optimális igénybevételéről.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. rendszerein keresztül bonyolított mobilfizetési tranzakciókkal a felhasználók közvetlen módon bekapcsolódhatnak a hazai klímavédelembe, környezeti felelősségvállalásunk a karbonlábnyom csökkentő intézkedések informatikai támogatásában is megvalósul.

Társaságunk tevékenységével szeretne európai szinten is példaértékű, környezetbarát, egységes és intelligens rendszerben működő digitális ökoszisztémát biztosítani a felhasználók legszélesebb köre részére, a hosszú távú, értékteremtő szempontok integrálása, a felelős vállalatirányítás, az etikus működés, az alapértékek tisztelete és átláthatóság kritériumának való teljeskörű megfeleléssel.

Reméljük, hogy a BCSDH-ban részesei lehetünk a fenntarthatóságot előmozdító közös gondolkodásnak, innovatív ötletekkel szolgálhatunk a közös célok eléréséhez, és kaphatunk is inspiráló, előre mozdító ötleteket, gondolatokat.

 

A Tesco sajátmárkás háztartási termékei ezentúl 100 százalékban újrahasznosítható csomagolásban kerülnek a polcokra változatlan áron. A zöld-fehér, újrahasznosíthatóságot jelölő logóval ellátott termékek újabb fontos elemei az áruházlánc fenntartható csomagolás terén végzett tevékenységének, és hozzájárulnak a körforgásos rendszer minél szélesebb körű alkalmazásához. A Tescóban ezenkívül már elérhetők a környezetbarát módon előállított, „Made Mindfully” F&F ruházati termékek, amelyekkel a vállalat további lépéseket tesz a fenntartható működés megvalósításáért.

2019-ben a Tesco vállalta, hogy sajátmárkás termékeinek csomagolását Közép-Európában 2025-ig teljesen újrahasznosíthatóvá teszi. A Tesco háztartási cikkek új csomagolásának bevezetésével a vállalat most először egy teljes termékkategória esetében valósítja meg célkitűzését. Változatlan ár mellett a vásárlók közel 200 különböző, újrahasznosítható csomagolású háztartási termék közül válogathatnak majd a mosószerektől a tisztítószerekig, melyeket az áruházlánc folyamatosan vezet be kínálatába. A termékek egy részének nemcsak a csomagolása újrahasznosítható, de már eleve újrahasznosított anyagból (rPET) készül.

Az új csomagolást a Tesco a lakossági hulladék újrahasznosítási szabályainak figyelembevételével fejlesztette ki, ami azt jelenti, hogy a vásárlók a háztartási cikkeket használat után a lakóhelyükön található megfelelő szelektív hulladékgyűjtőbe tudják kidobni, így azok biztosan újrahasznosításra kerülnek.

Nem csupán sajátmárkás termékeinek csomagolását zöldíti a Tesco, hanem a szállító partnereitől érkező kínálatban is igyekszik fenntartható választási lehetőséget biztosítani vásárlóinak. Így már környezetbarát, megújuló alapanyagokból, például bambuszból készülő takarítóeszközök, illetve újrahasznosított műanyagból készülő és 100 százalékban újrahasznosítható tároló dobozok is elérhetők az áruházak polcain. A kínálatban összesen 29 eszköz, például seprűk, lapátok, kefék, illetve szennyestartók és különböző méretű kosarak várnak a környezettudatos vásárlókra.

Az ökotudatos szemlélet az áruházlánc F&F ruházati kollekciójában is megjelenik. A klímaválság és az egyre fontosabbá váló környezetvédelem a vásárlók döntéseire is hatással van ruhatáruk összeállításában, az F&F ezért nemrég bevezette „Made Mindfully” kollekcióját, amelynek darabjai környezetbarát módon készülnek, azaz előállításuk kevesebb környezeti terheléssel jár, mint a hagyományos termékeké. A kínálatban megtalálhatók többek között több mint 50 százalékban fenntartható forrásból származó anyagot tartalmazó női ruhaneműk, 100 százalékban organikus pamutból készült gyerekruhák és organikus pamutból készült farmerek, amelyek előállításánál 80 millió liter vizet takarítottak meg. Jelenleg az F&F ruházati termékek több mint felénél használnak megbízható forrásból származó anyagot, a cél pedig, hogy az arány 2030-ra elérje a 100 százalékot.

Cél: nettó zéró CO2 kibocsátás globális szinten 2050-re1
▪ CO2 kibocsátások jelentős, 25 százalékos csökkentése már 2030-ra
▪ Akár 4 mrd € értékű beruházások a 2030-ig tartó tervekben

A BASF a klímasemlegesség felé vezető úton az eddigieknél is nagyravágyóbb célokat tűz ki maga elé, hiszen 2050-re nettó zéró kibocsátást kíván elérni. A vállalat az alacsony kibocsátású és CO2 mentes technológiák fejlesztésében elért legfrissebb eredmények alapján a 2030-ig tartó középtávú, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló célját is jelentősen növeli: a BASF a jelenlegi szándékai alapján 2018-hoz képest 25 százalékkal tervezi világszerte csökkenteni üvegházhatású gáz-kibocsátásait, és mindezt a célzott növekedés és a dél-kínai nagy Verbund gyár építése ellenére kívánja elérni. Ez a tervezett növekedés hatásainak figyelembevétele nélkül azt jelenti, hogy a CO2 kibocsátásokat a jelenlegi üzleti tevékenységek körében a felére kell csökkenteni az évtized végére. A BASF összességében akár 1 mrd € értékű beruházást tervez megvalósítani 2025-ig az új éghajlat-politikai célkitűzései eléréséhez, ezt pedig további 2 és 3 mrd € közötti beruházás követi majd 2030-ig.

A BASF Csoport globális kibocsátásai 21,9 millió tonna CO2 egyenértéket értek el 2018-ban. 1990-ben ez az érték nagyjából kétszerese volt ennek. A 2030-ra tervezett új kibocsátási cél az 1990. évi szintekhez képest körülbelül 60 százalékos csökkentést jelent, ami meghaladja az Európai Unió mínusz 55 százalékos célarányát.

„Új éghajlat-politikai céljaink hangsúlyosabbá teszik eltökéltségünket és a BASF Párizsi Éghajlatváltozási Megállapodást támogató vállalását. A klímaváltozás: a XXI. század előtt álló legnagyobb kihívás. Ha meg akarunk ennek felelni, át kell alakítanunk folyamatainkat és termékportfóliónkat. Ezt az átalakítást pedig már most fel kell gyorsítanunk. Először az ide vezető utunk első – nem pedig utolsó – lépéseire kell összpontosítanunk. A BASF épp emiatt fogja növelni a megújuló energiaforrások felhasználását, illetve fel fogjuk gyorsítani a vegyszerek gyártását támogató új CO2 mentes folyamatok kifejlesztését és alkalmazását. Átláthatósággal, valamint a BASF termékek egész értéklánc mentén okozott karbonlábnyomának rendszerezett és egyre nagyobb mértékű csökkentésére vonatkozó felajánlásunkkal tudjuk segíteni a legkülönfélébb iparágakban működő ügyfeleinket abban, hogy ők is csökkentsék saját termékeik karbonlábnyomát” – mondta Dr. Martin Brudermüller, a BASF SE igazgatótanácsának elnöke.

A BASF új technológiákkal váltja fel a fosszilis tüzelőanyagokat

A 2050-re nettó zéró CO2 kibocsátás elérését célzó hosszútávú átmeneti időszak középpontjában az olyan új technológiák állnak, amik a fosszilis tüzelőanyagokat, mint például a földgázt megújuló forrásokból származó elektromos árammal fogják felváltani. A legtöbb ilyen technológia kifejlesztésében – partnereivel karöltve – úttörő szerepet vállal a BASF, és a fejlesztés jelenleg a kísérleti szakaszban tart. Az ilyen jellegű technológiák jelentős kibővítésére csak 2030 után nyílik majd komolyabb lehetőség. De ahhoz, hogy addig is felgyorsítsuk a CO2 kibocsátások csökkentését, a BASF továbbra is módszeresen hajtja végre a meglévő gyártelepein szükséges állandó fejlesztési folyamatokat. A vállalat ráadásul – villamosenergia-szükségletének kielégítése céljából – fokozatosan át fog térni a megújuló források használatára, és ennek megvalósításához szélerőmű-parkokban szándékozik befektetni.

A BASF jelenlegi fejlesztései közé sorolható egyik legfontosabb új technológia a vegyipari alapanyagok (pl. etilén, propilén vagy butadién) előállításában használandó elektromos fűtésű hő-krakkolók kifejlesztésére irányul. E fenti vegyi anyagok több értéklánc építőelemei és a vegyipari gyártás elengedhetetlen alapkövei. Számos vegyipari gyártási folyamat másik fontos alapanyaga a hidrogén. A BASF a hidrogén CO2 mentes előállításához egyszerre két folyamatot is futtat párhuzamosan: a kereskedelmi viszonylatban is elérhető víz-elektrolízist, valamint a metán pirolízist, amihez a BASF egy új folyamat-technológiát is kidolgozott. Az energiahatékonyság fokozásának másik fontos módját a hulladékhőből CO2 mentes gőzt termelő elektromos hőszivattyúk használata jelenti. A BASF céljai között szerepel az, hogy a Siemens Energy-vel együttműködve fokozatosan ipari méretekre terjessze ki ezt a technológiát és egész telephelyek hulladékhőjének visszanyerésében hasznosítsa.

A BASF számításai szerint a klímasemleges gyártási folyamatokra való átállás a következő évtizedben a villamosenergia-igény ugrásszerű növekedéséhez fog vezetni a vállalatcsoport főbb telephelyein, azon belül a ludwigshafeni legnagyobb gyártelepen is. A vállalatcsoport villamosenergia szükséglete várhatóan a mainak több, mint háromszorosára fog nőni nagyjából 2035-től.

“Mindez új gyártelepek fejlesztését és megépítését elősegítő beruházásokat fog igényelni. A vegyipari előállítás átalakításának egyik előfeltétele a megújuló villamosenergia nagy mennyiségben és versenyképes áron való megbízható rendelkezésre állása. De jelenleg még nem ez a helyzet Németországban. Éppen ezért, saját igényeinek kielégítése céljából a BASF részt kíván venni megújuló energiatermelésre szakosodott létesítményeket célzó beruházásokban. A szabályozási keretrendszer feltételei is alapvetően fontosak az átalakítás gazdasági megvalósíthatóságához” – tette hozzá Brudermüller.

 

A BASF számos kiemelt projekten is dolgozik

A megújuló energiaforrásokat célzó tervezett beruházások mellett a BASF több egyedi kiemelt projektet is folytat:

  •  A BASF a SABIC és a Linde vállalatokkal közösen a világ első elektromos fűtésű gőzkrakkolójához szükséges kísérleti kemence megvalósításán dolgozik. Ez a hagyományos krakkolókhoz képest a vegyipari alapanyagok csaknem CO2 mentes előállítását tenné lehetővé. A szükséges finanszírozás biztosítása esetén a kísérleti üzem beindítása várhatóan már akár 2023-ban kezdetét veheti.
  • A BASF a földgázból származó hidrogén CO2 mentes előállítását lehetővé tevő metán pirolízis technológia kifejlesztésén dolgozik. A metán pirolízis a kibocsátásmentes hidrogén-előállítás egyéb folyamataihoz képest csak nagyjából ötödannyi elektromos energiát vesz fel. Ludwigshafen-ben már meg is épült a kísérleti reaktor, és beindítása jelenleg folyamatban van. A projekt pénzügyi forrásait a Német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium biztosította.
  • A BASF a Siemens Energy-vel közös együttműködés keretein belül jelenleg egy 50 MW kapacitású olyan PEM (protoncserélő membrános) víz-elektrolízis rendszer megépítésének különféle lehetőségeit vizsgálja ludwigshafeni telephelyén, amivel vízből és elektromos áramból CO2 mentesen állítható elő hidrogén. Ezt a CO2 mentes hidrogént a vállalat legfőképpen a Verbund-ban használná nyersanyagként, de korlátozott mértékben a mobilitási piac beindításának támogatására is felhasználná a Rajna-Neckar nagyvárosi régióban.
  • A BASF az antwerpeni telephelyen beruházásokat tervez megvalósítani az Északi-tenger alatt futó egyik legnagyobb széndioxid-leválasztási és -tárolási (CCS) projektben is. Az Antwerp@C konzorciumban részvevő partnerekkel közösen így mód nyílik arra, hogy a vegyipari alapanyagok előállításából származó évi 1 millió tonnánál is több CO2 kibocsátását lehessen megelőzni. A beruházást érintő végleges döntés 2022-re van előirányozva.

Fenn kell tartani a versenyképességet

A BASF a 2050-re elérendő klímasemlegesség jegyében nagyratörő célt tűzött ki maga elé, hiszen a vállalat meg van győződve ennek hosszútávú stratégiai szükségességéről, valamint műszaki megvalósíthatóságáról. A mostani keretfeltételek mellett azonban a legtöbb új technológia még nem állja a versenyt. Miután a jelenlegi rendkívül hatékony gyártási folyamatok új üzemekkel való leváltása kifejezetten tőkeintenzív beruházást igényel, a BASF olyan európai és nemzeti programokból igyekszik ehhez a finanszírozást megteremteni, mint például az IPCEI (közös európai érdeket szolgáló fontos projektek).

 

“Bizonyosak vagyunk abban, hogy végül az összes érintett közös lépéseket fog megtenni annak érdekében, hogy ez az egy évszázadban egyszer adódó átalakítás gazdaságilag is sikeres legyen. Ez persze azzal is együtt jár, hogy a fogyasztóknak el kell fogadniuk az egész értékláncban jellemző CO2 mentes termékek magasabb – a nagyobb működési költségeket és kiegészítő beruházásokat ellentételező – árait. Ennek megvalósításához pedig olyan újfajta együttműködést kell kialakítani az iparág és a politikai döntéshozók között, ami pozitív, eredmény-orientált szabályozásokhoz vezet és fenntartja nemzetközi versenyképességünket” – magyarázta Brudermüller.

 

 

2025-re a Nestlé csomagolóanyagainak 100%-a újrahasznosítható vagy újrafelhasználható lesz. Ennek fontos lépéseként áprilistól cégünk egy limitált szériában teszt jelleggel papíralapú változtatban is piacra dobja az egyik legnépszerűbb márkája, a NESCAFÉ 3in1 Classic instant kávék csomagolását. Az új formátumot a világon először a magyar fogyasztók próbálhatják ki. 

A Nestlé célja, hogy csomagolóanyagai ne a hulladéklerakókban, vagy ami még rosszabb, a környezetben végezzék, hanem a fogyasztók közreműködésével folyamatos körforgásban tartsák őket. Ennek érdekében vállalta, hogy a következő négy évben minden terméke csomagolását újrahasznosíthatóvá vagy újrahasználhatóvá teszi. Az új, limitált szériás csomagolás támogatja a Nestlé ezen törekvéseit, valamint a NESCAFÉ azon célját, hogy az alapanyagok beszerzésétől kezdve a gyártáson és a csomagolóanyagokon keresztül a felelős kávéfogyasztásig élen járjon a fenntarthatóság területén.

A NESCAFÉ a piacon elsőként Magyarországon teszteli a 3in1 Classic termékek papíralapú csomagolását, ami a megszokott csomagolással párhuzamosan, a készlet erejéig lesz elérhető a SPAR és az INTERSPAR üzletekben. Az új papíralapú csomagolás szelektíven, a papírhulladékkal együtt gyűjthető, széles körben újrahasznosítható, azaz amennyiben kiépített rá az infrastruktúra, újrafeldolgozásra kerülhet.

“Ez az innováció az első lépés annak érdekében, hogy a kávéitalpor mixek csomagolóanyagai is környezetbarátabbak legyenek. A termékek kiszerelése, ízvilága, receptúrája változatlan marad  – ugyanakkor lehetővé teszi a fogyasztók tudatosabb választását”  – mondja Bagi Bernadett, a NESCAFÉ Brand Menedzsere.

A Nestlé több eszközzel támogatja a hazai szelektív hulladékgyűjtési- válogatási- és újrahasznosítási struktúra fejlesztését, és edukációs kampányokkal segíti a lakosságot az ökológiai lábnyomuk csökkentésében. A NESCAFÉ több mint 80 év tapasztalatát és munkáját fektette fenntarthatósági törekvéseinek és folyamatainak fejlesztésébe, hogy a kávé a jövőben is széles körben elérhető maradjon. A márka a Grown Respectfully program keretében 2010 óta világszerte több, mint 700 000 termelőt támogatott egészségesebb, ellenállóbb, és jobb minőségű kávé előállításában és ezáltal életminőségük javításában.

Az Unilever eddig több mint 300 millió forint értékű adománnyal segítette a járvány elleni küzdelmet Magyarországon. Április hónapban a Honvédkórház dolgozóit 1000 darab ajándékcsomaggal, az Országos Mentőszolgálat munkatársait pedig 4600 Lifebuoy Total higiénikus kézgéllel segítette.

„Bár a járványhelyzet miatti korlátozások az Unilever olyan fontos üzletágait is érzékenyen érintették, mint a jégkrémek vagy a közétkeztetésbe szánt professzionális termékek, kötelességünknek éreztük, hogy folyamatosan segítsük és elismerjük a pandémia ellen küzdők munkáját” – mondta az Unilever Magyarország ügyvezetője, Alberto Di Leo.

A Honvédkórház dolgozóinak felajánlott 1000 db ajándékcsomaggal az intézmény dolgozóinak helytállását szeretné megköszönni a vállalat. Az összesen körülbelül 5 millió forint értékű adományt 2021. április 23-án adták át a Waberers logisztai partner közreműködésével.

Korábban a hónapban az Országos Mentőszolgálat kollégáinak biztonságához járult hozzá a cég körülbelül 4,5 millió forint értékű adománnyal, amely a nemrégiben újra bevezetésre kerül Lifebuoy termékekből állt.

Az OMSZ-nek adományozott Lifebuoy Total higiénikus kézgél termékek antibakteriális összetevőt, alkoholt, valamint E- és B3-vitamint tartalmazó formulája segít eltávolítani a baktériumokat és megvédeni a kezeket a kiszáradástól. A kézgél praktikus, úti kiszerelésben kapható: könnyen, víz nélkül használható bárhol és bármikor.

„Az Országos Mentőszolgálat bajtársai nap mint nap hatalmas erőfeszítéseket tesznek, így különösen jólesik a vállalatok és civilek részéről tapasztalható összefogás, támogatás” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

 

 

 

 

A Continental technológiai vállalat új stratégiát jelentett be tömlő és cső üzletága számára, amely két fő célkitűzés körül mozog: „Egyrészről nagyobb hangsúlyt fektetünk az e-mobilitásra, mint komoly növekedési piacra. Másrészről pedig elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy segítsünk az autógyártóknak tovább csökkenteni a kibocsátást és megfelelni az egyre szigorodó emissziós előírásoknak” – magyarázza Philip Nelles, a Continental Mobile Fluid Systems, azaz az autóipari tömlők és csövek gyártásáért felelős üzleti egységének igazgatója.

 

„A tömlők és csövek mindenképpen nélkülözhetetlen tényezőt jelentenek az emissziómentes és alacsony kibocsátással járó mobilitás megteremtésében. Mi ebben a körben tesszük meg jelentős hozzájárulásunkat a fenntartható mobilitás felé, és a beérkező megrendelések már most alátámasztják mindezt. Csak tavaly nagyjából 275 millió euró értékben kaptunk megrendeléseket német, ázsiai és észak-amerikai vállalatok által gyártott járművek akkumulátoros és hibrid meghajtásában használt tömlőkre és csövekre” – folytatja Nelles. Ez az emelkedő tendencia a zéró emissziós elektromos és hibrid járművek iránti növekvő globális keresletnek köszönhető.

A Continental váci gyárában is fókuszban a fenntartható mobilitás

„A Continental váci gyáregységében a jelent és a jövőt egyaránt jelentő fém és műanyag csőrendszerek előállításával a környezettudatos iparági trendeket tudjuk kiszolgálni. A termék portfólió átalakulásával a károsanyag kibocsátás csökkentése kerül fókuszba, mely által meghatározó szereplővé válunk ezen szegmensben. Magas igénybevételnek ellenálló, kis súlyú, szenzorokkal ellátott megoldások segítik vevőinket az elvárások teljesítésében, melyeket modern, munkavállaló központú környezetben állítunk elő. Célunk az innováció alkalmazásával a magasabb hozzáadott érték előállítása, mely meghatározó mértékben hozzájárul a versenyképességünk erősítéséhez” – teszi hozzá Purgel Csaba, a Continental váci gyárának ügyvezető igazgatója.

A kifinomult hőkezelés meghosszabbítja az elektromos és hibrid járművek hatótávolságát

A Continental tömlőinek és csöveinek legfőbb jellemzője a kifinomult hőkezelés. Erre azért van szükség, mert az elektromos járművek akkumulátorai akkor a leghatékonyabbak, ha 20 és 40°C közötti hőmérsékleten működnek. Az akkumulátor élettartama a környezeti hőmérséklet függvényében, hűtéssel vagy fűtéssel növelhető meg.

Ehhez összetett áramkörökre van szükség, amelyek lényegesen nagyobb követelményeket támasztanak az egyes alkatrészekkel szemben, ideértve a tömlőket és a csöveket is. A tömlők és csövek segítenek hidegen tartani az akkumulátorokat és a rendkívül érzékeny vezérlő áramköröket az elektromos és hibrid járművekben. Ez többek közt jótékony hatással van az akkumulátoros járművek hatótávolságára is.

“Emellett az anyagok optimális keverékének köszönhetően jelentős súlymegtakarítást is sikerül elérnünk. Hiszen minél kevesebb a jármű súlya, annál kevesebb energia veszik el a gyorsulás és a fékezés során, és annál tovább is tud menni” – magyarázza Nelles. A kisebb keresztmetszetű csövek – például a nagynyomású oldalon és az akkumulátor hűtőcsövei esetén – súlyt takarítanak meg, mivel a korábbi rendszerekhez képest kevesebb hűtőfolyadékra van szükség. A gumi, poliamid és alumínium megfelelő keveréke, és a csövek hatékony geometriája biztosítja az így kapott rendszerek megfelelő eredendő stabilitását. Ennek érdekében nagyteljesítményű műanyagokat használnak a Continental csöveinek és összekötő elemeinek fejlesztése során.

A Continental jövőre felkészített tömlői és csövei abból is profitálnak, hogy a vállalat globális erőfeszítéseket tesz a műanyagokkal kapcsolatos szakértelmének bővítéséért. „Az a célunk, hogy a legjobb pozícióban legyünk akkor, amikor az ígéretes e-mobilitás növekedési piac igényeinek kielégítésére kerül a sor. Ezért van szükségünk korszerű fejlesztőközpontokra és mérnökökre, akik elkötelezettek a jövőt érintő úttörő szerep mellett, és ez pontosan az, amit mi is képviselünk” – jelentette ki Nelles.

A Continental csúcstechnológiás csöveinek egy másik ígéretes alkalmazására az R744-et, azaz a jelenleg elérhető leginkább klímabarát hűtőközeget használó légkondicionáló rendszerekben nyílik lehetőség. Ezek a következő generációs csövek segítenek a súlymegtakarításban, miközben az utastér hőmérsékletét rendkívül hatékonyan és klímabarát módon szabályozzák. A jármű hőmérsékletszabályozó-rendszerének szerves részeként hozzájárulnak a hatékonyság és a hatótávolság növeléséhez.

Alacsony kibocsátású mobilitás: tömlők és csövek az egyre szigorúbb emissziós előírások betartásának megkönnyítésére

A Continental továbbá segít az autóipari gyártóknak abban, hogy megfeleljenek az egyre keményebb kipufogógáz- és emissziós előírásoknak.

„Hatékony tömlő- és csőrendszereink segítségével ügyfeleink következetes és fenntartható módon csökkenthetik a szénhidrogének, a szén- és nitrogén-oxidok, valamint a részecskék kibocsátását, például részecskeszűrőket vagy szelektív katalitikus redukciót (SCR) tartalmazó kipufogógáz-tisztítási technológiák révén” – magyarázza Nelles. A kisebb súly pedig mindemellett alacsonyabb kibocsátással is jár.

A Continental mérnökei további súlycsökkentést érnek el, miközben növelik a teljesítményt. A műanyag alkatrészek csökkentik a jármű tömegét, ezzel is hozzájárulva az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztáshoz és a szén-dioxid-kibocsátáshoz. Hasonlóképpen, a jelenleg népszerű plug-in hibrid meghajtások esetén is csökken a belső égésű motorok és kiegészítő alkatrészeik számára elérhető hely a motorháztető alatt. Ez viszont emelkedett követelményeket támaszt az érintett csövekkel és csatlakozókkal szemben a megnövekedett nyomás és hőterhelés miatt a könnyebb, magas szinten tömörített (kicsinyített) meghajtások során.

Például az újonnan kifejlesztett belső égésű motorokban használt kiegészítő alkatrészeknek ki kell állniuk 3000 óra folyamatos használat mellett a 160°C-os hőmérsékletet, valamint az akár 210°C-t is elérő csúcsokat. A nagyteljesítményű műanyagok, például a hőstabilizált poliamid, teljes mértékben megfelelnek ezeknek a követelményeknek. Sok esetben a nagyon vékony falú, formázható rozsdamentes acélcsövek jelentik a legjobb kompromisszumot a tartósság és a súlycsökkentés között a turbófeltöltő alkalmazások számára.

Növekszik az igény a tiszta, emissziómentes mobilitásra

Jól példázza a piac dinamikus növekedését a Német Közúti Közlekedési Hatóság jelentése, miszerint 2020-ban 194.163 új elektromos autót és 200.469 plug-in hibridet regisztráltak. Az előző évhez képest ez kétszer annyi új elektromos autót, és több mint háromszor annyi hibrid modell regisztrációt jelent. A legfrissebb Continental Mobilitási Tanulmány is emelkedő keresletről számol be. A tanulmány szerint Németországban az elektromos autó vásárlása iránti érdeklődés 17-ről 35%-ra ugrott, azaz több mint a kétszeresére nőtt 2013 óta. A tanulmány egy másik megállapítása azt mutatja, hogy Kínában még sokkal nagyobb a piaci fogékonyság az elektromos járművek iránt. Az ázsiai országban megkérdezettek 86 százaléka jelezte, hogy el tudják képzelni azt, hogy egy elektromos autót vásároljanak. „Ez szintén jelentős lendületet adhat az elektromobilitásnak” – teszi hozzá Nelles az Ázsiában megfigyelhető piaci növekedést érintő kilátások kapcsán.

“Ennek a gyorsan növekvő piacnak az optimális kiszolgálása érdekében stratégiai jelentőségű belső átalakítást hajtottunk végre, összevontuk szakértelmünket, és egyúttal megerősítettük együttműködésünket külső partnereinkkel” – teszi hozzá Nelles. Az aft automotive-val tavaly indított JoinPlas közös vállalkozás például az új kialakítású tengelykapcsolók gyártására koncentrál, kifejezetten az alkalmazáshoz igazított műanyagok felhasználásával. Ezek gyártására a tervek szerint akár már 2021 végén is sor kerülhet Németországban.

A 2020 decemberének elején meghirdetett „Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez” programmal a Continental a világ első autóipari beszállítójává válik, amely ötvözi a kibocsátásmentes mobilitás és a szén-dioxid-semlegesség két témakörét – és ezzel egy új, nagyratörő ipari referenciaértéket állít fel. A „Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez” program részeként a Continental minden emissziómentes autó, busz és villamos – más szóval zéró kipufogógáz-kibocsátású járművek (ZTEV-ek) – által használt termékét szén-dioxid semleges úton fogja gyártani 2022-től.