Az Agroloop Hungary Kft. missziója, hogy az európai fehérje hiányt csökkentse azzal, hogy alacsony értékű biomasszát alakítanak át értékes takarmányipari alapanyagokká a fekete katonalégy lárvák tenyésztése és feldolgozása által.

A vállalat közlése szerint minden tevékenységének és döntésének origója a fenntarthatóság. Arra törekednek, hogy a lehető legnagyobb mértékben járuljanak hozzá a körforgásos gazdaság eléréséhez.

Ennek érdekében lokális alapanyagokat használnak fel, alapelvként meghatározva, hogy maximum 125 km-es körzetben történik a beszerzés, és minimális külső erőforrást vesznek igénybe. Céljuk, hogy rövid határidővel kizárólag megújuló energiaforrásokat használjanak az üzemeinkben. Minden egyes gazdasági döntésüket pénzügyi és környezeti kritériumok megvizsgálása mellett hozzák meg, figyelve arra, hogy az a társadalom érdekeit szolgálja.

További célként fogalmazták meg, hogy 2030-ig átállítják az üzemüket kizárólag fenntartható energiaforrások használatára (napelem, geotermia). A saját működésen túlmenően, a partnervállalkozásaik ökológiai lábnyomának minimalizálása is cél.

A tagság kapcsán hangsúlyozzák, hogy a vállalkozás célja egybevág a BCSDH célkitűzéseivel. A partnereik és kapcsolatrendszerük javarésze tagja már a szervezetnek. Szeretnének példát mutatni abban, hogy a fenntarthatóságnak és a gazdasági profitabilitásnak van közös halmaza.

A 2020-ban alapított Agroloop 11 munkavállalót foglalkoztat jelenleg. Az ipari méretű üzemük 2023 elején készül el egy Budapest melletti lokáción.

Az elmúlt év nehézségei rávilágítottak a tartós partnerségek fontosságára. Hogyan lehet a gyorsan változó világban és az ebből fakadó kiszámíthatatlan helyzetekben sikeresnek maradni? Hogyan érhetünk el win-win eredményeket az üzletben? Mi az a háromlábú szék stratégia? Hogyan lesz a partnerség egy social impact startup üzleti stratégiája? „A jövő vezetői” tehetségprogramunk hatodik szakmai napján vendéglátónk, a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat segítségével a „Partnerség az érdekelt és érintett felekkel” ajánlásunkat jártuk körbe.

A partnerséget mindenki fontosnak tartja, mégis már a bevezető játékban kiderült, hogy nem egyszerű a gondolkodásmódunkat a win-win helyzetekre és partnerségre hangolni mindennapi életünkben és üzleti tárgyalásink során sem, de a résztvevők megtapasztalhatták az együttműködés örömét is. A sikeres együttműködésekre jellemző az egyenrangú, nyílt, őszinte, többirányú kommunikáció, amely közös célkitűzések felé viszik mindegyik felet, kölcsönösen előnyös és nyertes-nyertes helyzeteket teremtve. Mert az elsőre rögtön azonosítható nehézségek mögött igenis kiaknázhatóak a lehetőségek is, hiszünk abban, hogy a profit és a pozitív társadalmi hatások egyszerre is megvalósíthatóak. Az elmúlt év történései arra késztették az üzleti világot is, hogy a mindennapi életünkben jellemző versengő hozzáállásból elmozduljunk az együttműködésre alapozó és szokásos üzletmeneten túlmutató megoldások feltárása és megvalósítása felé. „A siker kulcsa a közös gondolkozás és a valódi partnerségek kialakítása közös célok mentén” – emelte ki Szederkényi Zita, „A jövő vezetői” tehetségprogram vezetője – „A jelen kihívásainak megoldására rövid az idő, ezeknek megoldása csak partnerségben megy.”

A munkaerőpiac kihívásaiba kaphattak betekintést a résztvevők Baja Sándor, a Randstad ügyvezető igazgatójának segítségével.  Egyik fontos kihívás a munkaerőpiacra kilépő jelölteknél a képzettség, tudás hiánya. Ezt bizonyítja például a letett nyelvvizsgák számának drasztikus csökkenése is. A jelen és a következő évek munkaerő piaci kihívásaira megoldás a „a jövőbe” azaz a digitalizációba és a mesterséges intelligenciába való beruházás, illetve a stratégiai HR tervezés.

Góbi-Havrancsik Dóra, a Szinergia Kft. tanácsadója mesélt a résztvevőknek a stakeholder menedzsmentről és a partnerségről. Bemutatta a stakeholderek kezelésének folyamatát. 1. Érintettek listázása, 2. Érintettek kategorizálása, 3. Milyen elvárásokat támaszt az adott érintett? 4. Hogyan kezeljem őket? 5. Nyomonkövetés. Beszélt arról, hogyan a csoportfejlődés fázisait alapul véve hogyan tudunk partnerséget kialakítani.

A felvezető előadásokat követően workshop keretében két vállalati esettanulmányról beszélgethettek a résztvevők. Galambos Vanda, az EUROAPI kommunikációs és külső vállalati kapcsolatok vezetője arra kereste a választ, hogy hogyan tudja egy újonnan alakult vállalat kialakítani a Public Affairs stratégiáját, kik a legfontosabb érintettek, mik a legfontosabb üzenetek, időzítés, taktika? Berecz Balázs, az Access4you ügyvezetője pedig bemutatta vállalata üzleti stratégiáját, és annak a kérdésnek a megválaszolására kérte a résztvevők segítségét, hogy mi az az értékajánlat, amivel meggyőznék a partnereket a hálózathoz való csatlakozáshoz? A workshop keretében két csoportban, forgószínpados módszerrel vitatták meg a kérdéseket, majd az összegyűjtött válaszok összegzésével zárták a workshopot.

A délután folyamán Cselényi Tibor, a Progress Étteremhálózat Kft. szenior minőségügyi és termékfejlesztési vezetője három McDonald’s-os partnerségi sikersztorin keresztül mutatta be a vállalat ellátási lánc menedzsmentjét. Rávilágított számtalan olyan összefüggésre, ami kívülről nem látható, de mégis kulcsfontosságúak a sikeres partneri együttműködésnek.

A sikeres partnerség bemutatására a McDonald’s legfontosabb partnerei kerekasztal-beszélgetésben vettek részt, melyből kiderült, hogy a beszállítókkal és a franchise partnerekkel megvalósított háromlábú szék stratégia a magas szintű partnerségen alapszik. „Az egyik fél fejlődésének a feltétele, hogy mindegyik fejlődik” – mondta el Cselényi Tibor. A partneri viszony nem ellenőrzésen, hanem közös gondolkozáson és tanácsadáson alapul. Esetükben pedig a valódi megrendelő vagy célcsoport maga a fogyasztó, aki besétál egy étterembe. Akkor működik jól egy üzleti partnerség, ha nem csak a profitra koncentrálnak a felek, hanem hasonló elvi közösséget vallanak. A résztvevők elmesélték azt is, hogy a nehéz időkben, például a COVID-19 pandémia során a terheken is közösen osztoztak. A beszélgetésben Cselényi Tibor, a Progress Étteremhálózat Kft. szenior minőségügyi és termékfejlesztési vezetője, Barna Nándor, a Master Good Kft. termelési igazgatója, Dávid Balázs, a HAVI Logistics beszerzési vezetője és Zsidi Sándor, az OSI Food Solutions Hungary ügyvezető igazgatója vettek részt.

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány munkáját Vadnai Ágnes, az Alapítvány kuratóriumának elnöke és a Progress Kft. üzletfejlesztési igazgatója és Dr. Kelen Kata, az Alapítvány egészségügyi bizottságának elnöke mutatta be. A Ronald McDonald Házban pedig Nagyné Bayerle Andrea, a ház vezetője vezette körbe a társaságot a házban. Az alapítvány kiemelkedő munkát végez a beteg gyermekek és családjaik támogatásában. Otthont nyújtanak az otthontól távollévő, kórházi kezelés alatt lévő betegeknek és biztosítják, hogy közel lehessen a család. A szívhez szóló, elkötelezett munka mély benyomásokat hagyott a résztvevőkben.

A napot a vezetői interjú keretében Égi Zsolttal, a Progress Étteremhálózat ügyvezető igazgatójával zártuk. A beszélgetés során szó volt a McDonald’sban megtett karrierútja mellett a McDonald’s fenntarthatósági tevékenységéről, elképzeléseiről, régi és új termékeiről, a hosszútávú terveiről, stratégiáiról is.

 

A zöldre mosás a fenntartható vállalati működés egyik legaktuálisabb kihívása, mind az ESG, mind a kommunikáció oldaláról. Az idei év sem mentes az ezzel kapcsolatos botrányoktól, amik a fogyasztóvédelmi aggályokon túl immáron az ESG értékelésekkel és a zöld energiaátállással kapcsolatban is egyre gyakrabban bukkannak fel a hírekben.

Az elmúlt egy hónapban Elon Musk tweetje keverte fel az ESG vizeit, amit pár nappal követett a Deutsche Bank DWS divíziója ellen indult vizsgálat. Mindeközben a KLM holland légitársaság ellen is jogi eljárás indult a karbonkompenzációs programjuk kapcsán. Június 14-i ESG-Kommunikációs munkacsoportunkat megelőző napon pedig a SEC (U.S. Security Exchange Commission) indított zöldre festés ellenes vizsgálatot a Goldman Sachs vállalatnál.

A joggyakorlók egyre határozottabb fellépései a jövőben csak fokozódni fognak, az Európai Unió a zöldmosás betiltására tett javaslatot egy kutatásuk alapján, miszerint az önkéntes címkerendszerek csupán 35%-a támaszkodik bizonyítható konkrét adatokra.  Itthon pedig a Gazdasági Versenyhivatal adott ki irányelveket a zöld kommunikáció témájában.

Munkacsoport-találkozónkon egyértelművé vált, hogy a kommunikációs és ESG szakembereknek kiemelt figyelmet kell fordítania a terület szabályozási változásainak közeli nyomon követesére. A Deloitte szakértői, Borek Flóra és Sándor Zsanett segített a résztvevőknek alapvető fogódzkodókat találni a kockázatok, jogi környezet és fogyasztóvédelem területén. Emellett konkrét jó gyakorlatokat és tanácsokat fogalmaztak meg a vállalatok számára, miként tudnak az ESG törekvéseiről és eredményeiről zöldre mosás elkerülésével kommunikálni.

A téma összetettsége és aktualitása velünk marad, így programjaink során továbbra is fókuszban tartjuk majd.

Az UNICEF Magyarország – a BCSDH-val partnerségben – gyerekeknek és fiatal felnőtteknek szóló tematikus kampánya idén a fenntarthatóság és környezetvédelem ügye köré szerveződik, a Deloitte szakmai támogatásával. A változatos aktivitásokon keresztül megvalósuló „klímahősök” kampány célja, hogy a felnövekvő generációkra egyre jellemzőbb úgynevezett „klímaszorongás” helyett valós tudást és kézzelfogható egyéni cselekvési, részvételi lehetőségeket adjon a fiataloknak, valamint párbeszédet teremtsen a jövő nemzedékei és a jelen döntéshozói között.  Az UNICEF a projektkoncepció megvalósításához olyan további partnereket és szponzorokat keres, akiknek a fenntarthatósági tevékenysége példamutató a jövő generációja számára. Amennyiben felkeltette érdeklődésüket a program, kérem keresse a projektcsapatot bizalommal az alábbi elérhetőségeken:

Borek Flóra

Fenntarthatóság és Klímaváltozás üzletág

Menedzser | Tanácsadás |

Deloitte Zrt.

1068 Budapest, Dózsa György út 84/C.

T: +36 (1) 428 6862 | M: +36 (20) 26 82 81 7

fborek@deloittece.com | www.deloitte.hu

A 10. születésnapját ünneplő EnergiaKözösségek program 5-10 családból álló közösségek számára tűzte ki célul, hogy legalább 9 százalékos energiamegtakarítást érjenek el bárki számára teljesíthető, egyszerű módszerekkel. A résztvevők kis csoportokba, energiatudatos közösségekbe szerveződve tippek, képzések, kihívások és szakmai anyagok segítségével útmutatást kapnak ahhoz, hogy mit tehetnek különösebb befektetés nélkül saját otthonaikban úgy, hogy közben megszokott életszínvonaluk se változzon. Az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján az EnergiaKözösségek versenyében részt vevők átlagos energiamegtakarítása 6-10% között mozog, de az igazán elkötelezettek 15-30%-ot is csökkenteni tudnak előző évi energiafogyasztásukhoz képest. Mindezzel nem csak saját életmódjuk lesz tudatosabb és zöldebb, hanem segítik, hogy az ország klímacéljai is teljesüljenek. Ahogy Dr. Bándi Gyula, a program egyik védnöke elmondta a díjkiosztó rendezvényen, a háztartások mindennapjaihoz köthető az ország végső energiafogyasztásának egyharmada.

Az idei programban 15 EnergiaKözösség szerveződött, 95 háztartás részvételével. A közösségeket energiafogyasztásuk figyelemmel kísérése mellett idén is három kihívás elé állították a szervezők. Miután egy online kérdőív segítségével felmérték és értékelték energiafogyasztási helyzetüket és szokásaikat, valamint háztartásukra szabott csökkentési vállalásokat tettek, megvizsgálták, hogy közösségeikben melyek a legproblémásabb energiafogyasztási területek. Második kihívásként a nagyböjti időszakban másfélfokos karbonböjtöt tartottak, majd az utolsó kihívásban értékelték saját eredményeiket vállalásaik függvényében, és közösen egy klímakvízt is megoldottak.

Az idei résztvevők kipróbálták a megtakarítási tippeket is, közülük sokan jelentős megtakarítással zárták a versenyt – miközben a közösségek is épültek. Idén az első helyezést a budapesti tagokból szerveződött Csiribiri közösség szerezte meg közel 27,8%-os megtakarítással. Második lett a szintén budapesti EnergiaKörTér közösség, ők 13,2%-os energiamegtakarítást értek el. Idén egy könyvtár is belépett a versenyzők közé, s a Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár közösség szekszárdi, bonyhádi és alsómocsoládi családjai 8,8%-os megtakarítással a rangos harmadik helyet szerezték meg.

A 14 közösség által megtakarított energiából

  • összesen 67 070 adag ruhát moshatnánk ki 40 fokon, amely heti 2 mosással számolva 645 család éves mosásigényét fedezné, vagy
  • a programgazda GreenDependent Intézet 6-7 fős, gödöllői társasházban található összkomfortos irodájának elektromos áram szükségletét biztosítaná 90 évig!

Miért jó, és miben segít az E.ON EnergiaKözösségek program?

Pál Norbert,
az E.ON Hungária Zrt. gazdasági igazgatója,
aki immár 7. alkalommal nyitotta meg a díjkiosztó rendezvényt

„A program jó lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők megéljék, lépésről lépésre haladva, együtt és egymástól is tanulva, közösségben nagyon sokat tudunk változni és változtatni. A programban mindenki a saját életére és háztartására szabott, egyéni vállalásokat tesz, ott hozva meg a változtatási döntéseket, ahol arra szükség és lehetőség van.”

Dr. Bándi Gyula,
a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettesés a program védnöke 5 éve

„A globális problémák, mint például a klímaválság, a háztartások mindennapi életével, fogyasztásával is szoros kapcsolatban vannak, ezért kiemelten fontos, hogy legyenek olyan programok, mint az E.ON EnergiaKözösségek, amelyek támogatják a háztartásokat abban, hogy aktívan részt vegyenek a problémák megoldásában.”

Vadovics Edina,
GreenDependent Intézet és a program szakmai vezetője a kezdetektől

„A klímacélok elérése érdekében szükséges másfélfokos életmód megvalósítása terén az EnergiaKözösségek programban való részvétel akár az egyik első fontos lépésnek is tekinthető: a résztvevők megtanulják, saját életmódjuk hogyan befolyásolja a klímaváltozást, és szakmai segítséggel, támogató közösségekben dolgozhatnak, tanulhatnak együtt a másfélfokos, kis karbon-lábnyomos életmód gyakorlati megvalósításáért.”

A rendezvényen a legtöbb energiát megtakarító közösségek képviselői is beszámoltak tapasztalataikról. Amellett, hogy összefoglalták legfontosabb megtakarítási tippjeiket – állítsuk alacsonyabb hőfokra a fűtést; vegyük lejjebb a bojlerben a melegvíz hőmérsékletét és gyors zuhannyal, a vizet más célokra megőrizve tisztálkodjunk; szüntessük meg a stand-by fogyasztást, mossunk alacsonyabb hőfokon – a program különböző előnyeit is kiemelték.

„A verseny segített, hogy gyakorlatba ültessük a klímaváltozás elleni küzdelem kapcsán már létező elméleti tudásunkat. Magabiztossá tett minket abban is, hogy a klímaváltozásról, fogyasztáscsökkentésről hitelesen tudjunk beszélni másokkal. Egyik fontos felfedezésünk, hogy a sok elért energiamegtakarítás ellenére sem csökkent életminőségünk.”

A versenyt idén megnyerő Csiribiri közösség

„A programban letesztelhettük, hogy a már ismert megtakarítási tippek hogyan működnek a mindennapokban. Lemértük, megvizsgáltuk, kipróbáltuk, és tényleg: a lakás beltéri hőmérsékletének 1 fokos csökkentése valóban körülbelül 10% energiamegtakarítást eredményez, a stand-by üzemmódú készülékek az áramfogyasztás 7-10%-át adják, és 30 fokon is tiszták lettek a ruhák!”

A 2. helyezett EnergiaKörTér közösség

„Megtapasztaltuk, hogy a luxus nem mindig kerül pénzbe, hogy azokon a területeken is tudunk még megtakarítani, ahol nem is számítottunk rá. Rájöttünk, hogy a tartós változás érdekében nehézzé kell tenni a pazarló szokásokat, és könnyűvé a takarékosakat. A közösség is nagyon fontos: ha másokkal együtt változunk, nehezebb a halogatás…”

A 3. helyezett Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár közössége

Mivel a másfélfokos életmód felé a közösségek már elindultak, a rendezvényen szó esett a továbblépési lehetőségekről is, amely egyéni/háztartási és közösségi szinten is lehetséges. Egy érdekes kerekasztal-beszélgetés keretében korábbi önkéntes koordinátorok, Hojtsy-Keresztény Zsuzsanna és Szabó-Kalácska Beatrix mondták el, hogyan tartották fenn és szervezték tovább közösségeiket sikeres egyesületekbe (ld. Gödi ÖkoKlub és Civil Zöldítők Egyesülete) az E.ON EnergiaKözösségek verseny után.

A szervezők a verseny lebonyolítása során kiemelten ügyeltek arra, hogy a program „lábnyoma” is minél kisebb legyen, minden kapcsolódó képzés és rendezvény klímabarát és zöld program volt. Így például szezonális, helyi összetevőkből készült ételeket, frissítőket szolgáltak fel mosható evőeszközökkel és tányérokban. Emellett kiszámolták a programok karbon-lábnyomát is, amit idén is a résztvevő közösségek közt szétosztott 133 őshonos gyümölcsfa ültetésével ellentételeznek. Ezzel nem csupán kompenzálják a kibocsátást, de a biológiai sokféleség megőrzéséért is tesznek, helyi élelmiszertermelési lehetőséget is teremtve. A gyümölcsfák a hazánkban működő, fajtamegőrzést szolgáló pórszombati Tündérkertből származnak.

Részletes, fényképes összefoglaló a rendezvényről a www.energiakozossegek.hu honlapon található.

Sajtóközlemény – Bicske, 2022. május 12.

A székesfehérvári és a zalaegerszegi régió újonnan érkezett beszállítóinak több mint ötven új termékével találkozhatnak május 12-től 6 héten át a vásárlók Budapesten négy INTERSPAR és nyolc SPAR áruházban, ahol kóstolókon is bemutatják a különleges minőségű, az adott régióban előállított élelmiszereket.

A helyi kistermelők támogatását és a vásárlói igények kielégítését egyaránt szem előtt tartotta a SPAR Magyarország, amikor 2021-ben elindította a Régiók Kincsei programot: ennek köszönhetően hat megyei jogú városban – Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhely, Nyíregyházán, Pécsen és Győrben – alakítottak, illetve alakítanak ki olyan központokat, ahol mikro- és kisméretű vállalkozásoknak biztosítanak beszállítói lehetőséget.

Az új termékkínálatot most bemutató két régióból 24 kis vagy közepes vállalkozás termékei jelennek most meg, amelyek együttesen közel ötven főt foglalkoztatnak, és így helyben biztosítanak megélhetést a családoknak.

„Ezzel a kezdeményezéssel nem csupán a hazai kistermelők piacra jutási esélyeit javíthatjuk, elősegítve a helyi gazdaság fejlődését és a régiós termékek iránti kereslet élénkítését, de megteremtjük annak lehetőségét is, hogy egy-egy adott élelmiszer a lehető legrövidebb úton, a leggyorsabban eljuthasson a fogyasztókhoz. Ez nemcsak a vásárlói élményt fokozza, de a távolság lerövidítésével, a szállítási költségek csökkentésével, valamint a fenntartható módon megtermelt árucikkek polcokra juttatásával a környezetet is kíméljük. Mivel a „Régiók Kincsei” programunk elsősorban a helyben előállított mezőgazdasági termékekkel kereskedő kis családi cégeknek, egyéni vállalkozásoknak nyújt hathatós segítséget, így az adott térség gazdasági fejlődéséhez is hozzájárulunk” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A vásárlók a piros almát ábrázoló logóról és a „Régiók Kincsei” feliratról ismerhetik meg e termékeket. Közülük számos – a kijelölt üzletekben tematikus kihelyezésen – a székesfehérvári és zalaegerszegi térségben termelt élelmiszerek közül mutatkozik be. A székesfehérvári térség termékeit május 12-től június 1-ig, a zalaegerszegi régió termékeit pedig június 2-től három héten át vásárolhatják meg a vevők a kijelölt budapesti SPAR és INTERSPAR üzletekben.

Az adott sorok végében egy speciális korona, zászlók és polccsíkok hívják fel a vásárlók figyelmét a különleges árucikkekre, amelyek között lesz sajtostallér, bor, sör, pálinka, GIN, tojás, száraztészta, mustár, ketchup, magolaj, chips, nápolyi, mézescsók, puszedli, vaníliás kifli és savanyúság is. A most bemutatkozó termékek között találunk valódi, főzött, mediterrán ízvilágú kisüzemi mustárt, kisüzemi sört, valamint manufakturális módon készült tésztákat is.

A Régiók Kincsei program eddigi sikerességét bizonyítja az is, hogy a vásárlói kéréseknek eleget téve további 4 helyszínnel bővül a székesfehérvári régióban azon áruházak száma, ahol a termékek elérhetőek.

A Régiók Kincsei termékek az alábbi budapesti áruházakban érhetőek el május 12-től.

INTERSPAR hipermarketek:
1032 Budapest, Bécsi út 154. (GOBUDA Mall)
1191 Budapest, Üllői út 201.
1117 Budapest, Október 23-a utca 8-10.
1106 Budapest, Kerepesi út 61.

SPAR szupermarketek:
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 138.
1118 Budapest, Rétköz utca 7.
1026 Budapest, Gábor Áron utca 74-78/A.
1025 Budapest, Törökvész utca 87-91.
1123 Budapest, Alkotás utca 53.
1024 Budapest, Lövőház utca 2-6.
1066 Budapest VI., Nyugati tér 1-2.
1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14. (Lurdy Ház)

Sajtóközlemény – Bicske, 2022. május 09.

„Mancs a bajban!” elnevezéssel kétnapos állateledel-gyűjtő kampányt szervezett a SPAR Magyarország az Országos Állatvédőrség Alapítvánnyal karöltve 2022. május 7-8-án a kijelölt INTERSPAR áruházakban. Kutya száraz tápból több mint 10 ezer kilogramm, macska száraz tápból pedig közel 2 ezer kilogramm gyűlt össze a vásárlók adományainak köszönhetően.

„Második alkalommal csatlakoztak idén országszerte hipermarket-üzleteink a „Mancs a bajban!” programhoz, amelyet tavaly indítottunk el, és a nagyszabású gyűjtés eredményességét látva hagyományt teremtettünk a kezdeményezésből. Igyekszünk évről évre minél több állatvédelmi szervezetet bevonni, hogy ezzel a közösségteremtő kampánnyal is kiálljunk a nehéz sorsú kisállatokért. A SPAR vevőközönsége ezúttal is bizonyította a fontos társadalmi ügyek iránti érzékenységét, önzetlenségét és elkötelezettségét. Hazai üzletláncként több mint tíz éve segítjük az itthoni menhelyek, állat- és vadasparkok munkáját azzal, hogy az áruházakban feleslegessé váló, kereskedelmi forgalomból kivont termékeket nekik ajánljuk fel” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A „Mancs a bajban!” állateledel-gyűjtés során a vásárlókat bevonva a vállalat közös erővel segít a bajba jutott négylábúakon, eközben pedig igyekszik a felelős állattartás és az állatvédelem fontosságára is felhívni a figyelmet, valamint a civil szervezetek értékes munkájával is jobban megismerteti a lakosságot. Az ilyen kampányok azért is jelentenek nagy segítséget a csatlakozó állatvédő szervezetek számára, mert a támogatásnak köszönhetően más fontos tevékenységre – nélkülözhetetlen eszközök vásárlására, életmentő állatorvosi kiadásokra, telephelyfejlesztésre – több hasznosítható forrásuk maradhat.

A kijelölt INTERSPAR áruházakban 2022. május 7-én és 8-án több mint harminc állatvédő szervezet aktivistái fogadták az adományokat, akik zömmel száraz tápot és konzervet, de állatfelszereléseket és tisztítószereket is kaptak.

Az állateledel-gyűjtő kampány két napja alatt a civil szervezetek munkatársai a kutyáknak több mint 10 ezer kilogramm száraz tápot, 3500 doboz konzervet, míg a cicáknak több mint 1700 kilogramm száraz tápot, 2700 doboz konzervet, 4400 csomag alutasakos eledelt és 1400 kilogramm macskaalmot gyűjtöttek.

Közel harminc új termékkel jelentkezik idén a SPAR Magyarország a friss húsok és húskészítmények terén, s környezetvédelmi szempontok miatt csökkenti a csomagolóanyagok műanyagtartalmát. Újabb mentes termékek kerülnek a polcokra a SPAR enjoy. convenience üzemből, s folytatódik az együttműködés Rácz Jenő sztárséffel is.

„A SPAR Magyarország folyamatosan arra törekszik, hogy a legjobb minőségű termékekkel lássa el a fogyasztókat: ennek alapja, hogy nyitottak legyünk az újdonságokra, alkalmazkodjunk a piaci kihívásokhoz, értsük a változó fogyasztói trendeket, a gyártás során a legmodernebb, környezetbarát technológiákat alkalmazzuk és kitartóan fejlesszük kínálatunkat. Az utóbbi különösen izgalmas munka, hiszen egy ötlettől a tervezésen, kivitelezésen, majd tesztelések sorozatán és a visszajelzések értékelésén át vezet el az út addig, hogy a lehető legjobb ár-érték arányú élelmiszerek kerülhetnek áruházaink polcaira. Termékfejlesztési csoportunk rugalmas, mindig készen áll az új kihívásokra, és akkor sem riad vissza a feladatoktól, ha netán azok első ránézésre nehezen megvalósíthatónak tűnnek” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A 2022-es esztendőben is több izgalmas projektet indít a SPAR Magyarország. A bicskei és perbáli Regnum húsüzemek révén közel harminc új termék fejlesztését tervezi a friss húsok és húskészítmények vonalán. Tovább folytatódik az együttműködés Rácz Jenő séffel, hogy még izgalmasabb gasztronómiai élményekhez juthassanak a vásárlók. E munkakapcsolat alapja a minőségi alapanyagok tisztelete és a folyamatos fejlődés iránti igény. A közös munka során a tavalyi kampányban már megismert marha frisshús, illetve fűszerezett darálthús termékek mellett idén főszerepet kapnak a húsüzem kiváló minőségű sertéshúsai, mégpedig a séf különleges fűszerkeverékeivel. A szakemberrel együttműködve, az eddigi palettát kibővítve három új termék kerülhet majd a vásárlók elé még ebben az esztendőben.

A bicskei húsüzemben az idei évben öt új termék, köztük vörösáruk, fűszeres szalonna és főzőkolbászok fejlesztését tervezi a vállalat. A perbáli húsüzemből – ahol nagyszabású üzemfelújítás indult januárban, a padozat javításától kezdve a segédanyagraktár bővítésén, a világítás korszerűsítésén át a nyílászárócseréig -, tizenkilenc újdonság kerül majd ki, köztük főtt füstölt szalonnafélék, disznósajtok, hurkák, illetve prémium sonkafélék. Ahhoz, hogy a legjobb minőségű húsok és húskészítmények jussanak el a vevőkhöz, a SPAR a folyamatosan fejleszti a gyártástechnológiai hátteret is: a perbáli laboratóriumban számos mikrobiológiai és analitikai vizsgálat, mérés támogatja a minőségi és biztonságos termékelőállítást, s nemrégiben sikeresen megújult a vállalat bio-frisshús termékek előállítására vonatkozó minőségügyi tanúsítványa is.

SPAR enjoy. – csak kényelmesen! 

A kényelmi termékeket gyártó SPAR enjoy. convenience üzem 2018-as megnyitása óta egyre szélesebb szendvics- és salátakínálattal látja el az üzlethálózat egységeit. A SPAR kényelmi termékeket gyártó, 2018-ban átadott, 1500 négyzetméteren működő üllői üzeme az elmúlt években folyamatosan új termékekkel és egy új gépsorral is gyarapodott, a gyors és minőségi étkezést biztosító szendvics- és salátakínálat pedig így évről évre egyre szélesebb.

A kényelmi kategória égisze alatt idén több új mentes termék is a polcokra kerül: ilyen lesz a készételként kínált, laktózmentes sajttal töltött csirkemell gluténmentes panírban, glutén-, laktóz-, és pálmaolajmentes vegán káposztasalátával, védőgázas csomagolásban, és a Veggie kukoricasaláta. Ebben az esztendőben várnak bevezetésre a hot-dog és vegaszendvics-készítmények, valamint majonéz alapú szezonsaláták, de folyamatosan egy-egy újdonsággal bővül a jelenlegi szendvicskínálat is.

A díjnyertes virslitől a vegán hamburgerekig

„A 2022-es évre tervezett fejlesztésekhez jó alapot ad a tavalyi esztendő, amelyben szintén számos újdonsággal jelentkeztünk: ezek sikerét azóta vásárlóink is visszaigazolták. Perbáli húsüzemünkben tavaly február óta gyártunk szárazáru-termékeket: a füstölt kolbászfélék a szalámigyártásnál is felhasznált sertések húsából készülnek, mégpedig édes-paprikás és csípős-paprikás változatban. Saját márkás termékeink között immár díjnyertes tételek is szerepelnek: a Made in Hungary Top Gasztronómiai Társulás nagy virslitesztjén, – ahol csak prémium kategóriájú termékek vehettek részt, – a legjobbak egyikeként végzett a Regnum juhbeles virsli. Bicskei és perbáli üzemünk egyes termékei 2020 novembere óta használhatják a Magyar Termék Védjegy logót, amelyet 2021-ben is sikerült megújítani, így jelenleg 16 védjegyes hústermékünk viselheti ezt a jelzést. A SPAR enjoy. kényelmi termékek piacán 22 új terméket vezettünk be üzleteinkben tavaly, közük saját gyártású, húspogácsával és vegán változatban is kapható hamburgereket, de csípős körözöttel, rántott párizsis és csirkemelles szendviccsel, csirke nuggets-cel, pulled pork szendviccsel, szénhidrátcsökkentett sonkás szendviccsel, uborkasalátával és káposztasalátával is bővült a palettánk” – hangsúlyozta Maczelka Márk.

Kevesebb műanyag a csomagolásban 

A SPAR fontosnak tartja, hogy kevesebb műanyagot használjon a termékek csomagolásában, s ennek érdekében a termékfejlesztői területek folyamatosan keresik az új megoldásokat. A Regnum húsüzem tálcás húsáruinak kapcsán a tálcák műanyagtartalmát úgy csökkentik, hogy technológiailag továbbra is tökéletesen megfeleljenek a tárolási és védőgáztartó elvárásoknak. Így mostantól 10 százalékkal vékonyabb fóliából készülnek ezek a csomagolóeszközök. Az új tálcák mindössze abban különböznek az eddig alkalmazottaktól, hogy vékonyabb az anyagvastagságuk, de stabilitásukon ez nem változtat, a bicskei húsüzemben gyártott közel ötven fajta tálcás termék – köztük friss nyers húsok, nyers és előkészített darált húsok, grillkészítmények – már ilyen csomagolásban kerülnek a pultokba. Ezzel a 2022-es évben várhatóan 13 500 kilogrammnyi műanyag takarítható meg, azaz ennyivel csökkenthetőek a környezeti terhek. A tervek szerint a vákuumcsomagolt termékeknél is hasonló eljárással csökken majd a felhasznált műanyagcsomagolás mennyisége. A cégcsoportnál továbbra is folyamatosan elemzik azokat a technológiai lehetőségeket, amelyek segítségével még inkább környezetbarát árucikkekkel állhatnak a vásárlók elé.

Sajtóközlemény – Bicske, 2022. március 31.


Fogyatékossággal élő és rászoruló gyermekek nyári táborozását támogathatják az aludobozok visszaváltásakor a SPAR vásárlói az üzletlánc, a Returpack és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködése révén létrejött program keretein belül a „Minden Doboz Visszajár” segítségével.

Nemcsak a környezeti terhelést csökkenthetik jelentősen, de nehéz sorsú gyermekek nyaralását is segíthetik a SPAR vásárlói, amikor visszaviszik és az erre a célra felállított automatáknál beváltják a használt alumíniumdobozokat. Az üzletlánc több mint 25 éve dolgozik együtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, amelynek révén nemcsak az ünnepi időszakokban, de a hétköznapok során is odafigyelnek a leginkább rászorulókra. 2022. március 31-től egy újabb lehetőség nyílik erre egy olyan különleges kezdeményezés jóvoltából, ami a szociális érzékenység mellett a környezetvédelmi szempontokat is előtérbe helyezi. A program szervezői arra kérik a lakosságot, hogy a háztartásban összegyűlt alumínium dobozokat a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzleteknél megtalálható automatákban váltsák vissza, majd a visszaváltási folyamat végén válasszák az adakozásra lehetőséget kínáló gombot, így az aludobozok értéke jótékonysági célokat szolgál majd.

„A Minden Doboz Visszajár kezdeményezés szervezőivel kötött együttműködésnek köszönhetően mostantól nemcsak a környezeti terhelést csökkenthetjük, de akár segítséget is nyújthatunk azzal, hogy az alumíniumdobozokat nem a kukába, vagy jobb esetben a szelektív gyűjtőbe dobjuk, hanem a SPAR kijelölt üzleteihez kihelyezett automatáknál váltjuk vissza kifejezetten adakozási céllal. Ebben az esetben különösen igaz, hogy sok kicsi sokra megy: reméljük, minél több nehéz sorsú gyermek szabadidejét tehetjük teljesebbé így a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyári táboraiban. Az átalakításra kiválasztott több mint 30 automatában 2021-ben 320 tonna mennyiségben több mint 20 millió dobozt váltottak vissza a felhasználók, ami az összes Magyarországon forgalomba hozott aludoboz közel 2 százaléka. Reméljük, a visszaváltás során sokan fel fogják ajánlani a visszaváltási díjat” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

„A fogyatékos gyermekek, és a legszegényebb családok gyermekei bár különböző okokból, de számos lehetőségtől elzárva, beszűkült élettérben élnek, gyermekkori éveik nem úgy telnek, mint kortársaiké. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő programjai elsősorban róluk szólnak, hogy ne kelljen idő előtt felnőtté válniuk. Az aludobozok árának felajánlásával a vásárlók elsősorban élményeket adnak azoknak a gyermekeknek, akik ezt máshonnan nem kapják meg” – mondta Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője.

„A Returpack 2010 tavaszán helyezte ki az első aludoboz visszaváltó automatát a budapesti, Sibrik Miklós úti INTERSPAR hipermarkethez, majd ezt követően országszerte több mint 30 ilyen gép kapott helyet, jellemzően INTERSPAR áruházakban. Évente átlagosan 20 millió dobozt váltanak vissza az itt működő gépekben, ami az együttműködésünk közel tizenkét esztendejével számolva több mint 220 millió darab – mintegy 3,5 ezer tonna – alumíniumdoboz újrahasznosítását jelenti. Ez a mennyiség pedig 14 ezer tonnával csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását. Együttműködésünk alatt a SPAR üzleteiben lévő automatákban visszaváltott dobozok újrahasznosítása a magyarországi statisztikákat alapul véve 55 ezer ember – vagyis egy Zalaegerszeg, Békéscsaba vagy Eger méretű város – évi energiafogyasztásának megtakarításával egyenértékű” – mondta Vida Péter, a Minden Doboz Visszajár magyarországi képviselője. A Returpack évente közel 70 millió darab, azaz több mint 1000 tonnányi alumínium italdoboz visszagyűjtésével és újrahasznosításával végzi környezetvédelmi tevékenységét. Tagjai a Minden Doboz Visszajár (Every Can Counts) programnak, ami az aludobozok újrahasznosításának előmozdításáért dolgozó, Európa 19 országában és Brazíliában működő nonprofit kezdeményezés.

A kezdeményezés részletei elérhetőek a következő weboldalon: https://everycancounts.eu/hu/adomany/

Az aludobozok visszaváltásában résztvevő SPAR és INTERSPAR áruházak listája pedig a következő linken érhető el: https://www.sparafenntarthatojovoert.hu/szelektiv-hulladek

Sajtóközlemény – Bicske, 2022. február 28.


A SPAR Magyarország elkötelezetten támogat egészséggel, szociális ügyekkel, oktatással, kultúrával, sporttal kapcsolatos szervezeteket és ügyeket: 2021-ben több mint 230 millió forintot fordítottak társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos célokra.

Tanszergyűjtés a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat három évtizede stratégiai partnere az üzletláncnak, együttműködésük egyik legfontosabb eleme az Adni Öröm! karácsonyi tartósélelmiszer-adománygyűjtés. A szervezet és a vállalat az Adni Öröm! akció égisze alatt tavaly első alkalommal szervezett tanszergyűjtési akciót, július 21-étől szeptember 5-ig. A szeretetszolgálat önkéntesei az akció hajrájában, 2021. augusztus 25. és 28. között országszerte 33 INTERSPAR áruházba települtek ki, hogy személyesen is gyűjtsenek adományokat a tanévkezdéshez. A vevők a felhívás időtartama alatt több mint 57 000 darab megvásárolt tanszert ajándékoztak a rászoruló gyermekeknek, adománykártyák vásárlásával pedig 2,2 millió forinttal segítették a nehéz helyzetben lévők tanévkezdését. A támogatást a SPAR Magyarország további egymillió forinttal egészítette ki. A pénzbeli felajánlásokat a karitatív szervezet tanszerekre váltotta, majd eljuttatta a rászoruló családokhoz, így ősszel 1500 diák számára könnyítették meg a tanévkezdést.

Negyedszázada Adni Öröm!

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország jubileumi, 25. Adni Öröm! karácsonyi tartósélelmiszer-adománygyűjtő akciójának köszönhetően 2021-ben 188 tonna élelmiszerből készültek ajándékcsomagok, amelyek még a karácsonyi ünnepek előtt eljutottak a rászoruló családokhoz. Az élelmiszer-adománygyűjtő kezdeményezés keretében 26 ezer ajándékcsomag készült, és talált gazdára: a december első napján indult akcióban 137 üzlet vett rész. Aki akarta, Máltai adománykártyával is támogathatta a rászorulókat – ennek révén mintegy 12 millió forint gyűlt össze –, de az üzletekben – december 16-21. között – több tízezer vásárló személyesen adta át a családoknak szánt felajánlását a szeretetszolgálat jelen lévő önkénteseinek. Az Adni Öröm! akció az elmúlt negyedszázad alatt számos magyar család adventi időszakának fontos eseményévé vált, s tette szebbé mindannyiunk közös ünnepét.

„Ne csak álmok legyenek!”

„Nem halat kell adni az éhezőknek, hanem meg kell tanítani őket halászni” – e gondolat jegyében indította útjának Máltai Manufaktúra nevű társadalmi vállalkozását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az egyedülálló kezdeményezés piacra lépését és megerősödését a SPAR Magyarország támogatta. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaburán, az ország egyik legszegényebb településén immár hatodik éve zajlik a felzárkózást segítő Jelenlét Program, ennek keretében létesült a faluban asztalosműhely és varróüzem, ahol 2018 óta saját termékeket, például vászon bevásárlótáskákat állítanak elő a SPAR országos hálózata számára. A máltaiak pátyi és gyulaji műhelyéből pedig lekvárok, csatnik, szörpök, savanyúságok és teák kerülnek az áruházak polcaira. Nehéz sorsú családoknak jelent ez megélhetést – történetüket a vállalatcsoport támogatásával készült Jelenlét című dokumentumfilm dolgozta fel. A program megálmodói hangsúlyozták: nem egyszerű karitatív tevékenység volt a céljuk, hanem egy versenyképes, önfenntartó vállalkozás működtetése. Büszkék arra, hogy hátrányos helyzetű, a munkaerőpiacról korábban kiszorult emberek sajátítottak el szakmát, s olyan piacképes termékeket állítanak elő, amelyekkel ma már bárki találkozhat a SPAR és INTERSPAR áruházak polcain.

Hosszú út: megváltozott munkaképességűek a SPAR-hálózatban

Eddig négy alkalommal nyerte el a Fogyatékosságbarát Munkahely elismerést a SPAR Magyarország, a tótvázsonyi Janka Tanyával megvalósított Befogadó Munkahely programjáért pedig különdíjat is kapott. Ez a közösség megváltozott munkaképességű felnőtteket segít: a veszprémi INTERSPAR munkatársai heti két-három alkalommal fogadják a fiatalokat, akik árufeltöltői és raktározási feladatokat látnak el, az általuk készített díszek és használati tárgyak pedig megvásárolhatók a vállalat központjában évente rendezett karácsonyi és húsvéti vásárokon. A Veszprém megyei közösségben élő sérült fiatalok mindennapjairól és a közös munkáról „Hosszú út” címmel dokumentumfilm készült, amelyet 2021 februárjában az ATV televíziós csatorna is műsorára tűzött.

A cégcsoport több mint egy évtizede biztosít árusítóhelyeket a Szerencsejáték Zrt.-nek, a közel száz szuper- és hipermarketben megváltozott munkaképességű emberektől vásárolhatók sorsjegyek. A vállalatnál jelenleg 119 megváltozott munkaképességű embernek és tíz autista fiatalnak adnak munkát, beilleszkedésüket pedig a cégnél dolgozó esélyegyenlőségi referens is segíti.

Etesd a dokit! – heti ezer szendvics a járvány elleni küzdelem hőseinek

A SPAR Magyarország 2020-ban csatlakozott az Etesd Nonprofit Közhasznú Kft. kezdeményezéséhez, így támogatva azokat, akik a járvány elleni küzdelemből leginkább kiveszik a részüket. Az „Etesd a dokit” elnevezésű programban az üzletlánc 2021. március végétől heti ezer, az üllői SPAR enjoy. convenience üzemben készült szendvicset ajánlott fel térítésmentesen a védekezésében részt vevőknek, mert fontosnak tartja, hogy a koronavírus világjárvány idején az első vonalban harcoló orvosok, ápolók, egészségügyi munkatársak, szakmai szervezetek munkáját támogassa.

Gondoskodás a négylábú kedvencekről

Állatmenhelyek, vadasparkok, állatmentő alapítványok munkáját segíti adományokkal a SPAR Magyarország immár több, mint tíz esztendeje. A program kezdete óta elsősorban a feleslegessé vált, kereskedelmi forgalomba nem hozható vagy onnan kivont termékeket ajánlotta fel az áruházlánc. Ezen kívül az Országos Állatvédőrség Alapítvány rendszeresen szervez állateledel-gyűjtéseket a cég üzleteiben.

2021 májusában az INTERSPAR áruházakban első ízben megrendezett „Mancs a bajban!” akció keretében több mint 14 tonna kutya-, és 2 tonna macska száraztáp, s több mint tízezer konzerv és jutalomfalat-csomag gyűlt össze a vásárlók felajánlásaiból: ezeket 34 állatvédő szervezet önkéntesei fogadták a helyszíneken. A kezdeményezés sikerén felbuzdulva az üzletlánc a jövőben rendszeressé teszi az országos gyűjtést, egyre több helyszínt biztosítva az akciónak. A SPAR Magyarország továbbá a 2021-es évben egymillió forinttal támogatta az Országos Állatvédőrség munkáját, hogy a szervezet minél több bajba jutott állatnak nyújthasson segítséget.

SPAR Budapest Maraton® Fesztivál

A járvány ellenére 2021-ben is több mint 13 300 nevezés érkezett az üzletlánc nevével fémjelzett SPAR Budapest Maraton® futóünnepre, amelyre ezúttal a hazai versenyzőkön kívül 74 ország mintegy 1100 külföldi állampolgára regisztrált, s négyötödük a maratoni távra nevezett. A futóverseny – amelynek a vállalat 2008 óta névadó szponzora –, nemcsak Magyarország egyik legnagyobb szabadidősport eseménye: az egészségtudatos táplálkozás iránt elkötelezett SPAR Magyarország 2021-ben is jelen volt a rendezvényen Regnum Életmód standjával, amelynek teljes bevételét a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlotta fel.

10. Rosalia – Rosé és Pezsgő Liget

A SPAR Magyarország áruházainak polcain lévő élelmiszertermékek több mint kilencven százaléka magyarországi beszerzésből származik, s ezen belül is kiemelkedően magas a borok aránya, hiszen azok szinte teljes egészében hazai borászatokból származnak. A vállalat épp ezért örömmel vállalta a Rosalia Fesztivál szakmai támogatását: a 2021-es, tizedik, jubileumi rendezvényen több mint hatvan borászat rozéit és pezsgőit kóstolhatták meg a vendégek. A vállalat a saját fennállásának harmincadik és a Rosalia Fesztivál 10. születésnapjának méltó megünneplésére a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft.-vel közösen nyílt pályázati felhívást tette közzé, melyben a nyár rozé-slágerét keresték. A díjnyertes tételt – a móri Paulus Molnár Borház kiváló borát – borszakértők, fesztivállátogatók, vásárlók, valamint a SPAR és a Borkult kollégái választották ki több mint ötven pályázat közül, a győztes nedűt pedig nemcsak a SPAR fesztivál-standján kóstolhatták meg a fogyasztók, de a SPAR és INTERSPAR áruházakban meg is vásárolhatták azt.

Harminc éves lett a Budapest Borfesztivál

A Budapest Borfesztivál a SPAR Magyarország indulásával egy időben, 1991-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, s azóta a szüreti időszak tízezreket vonzó, magas színvonalú kulturális eseménye lett. A kiskereskedelmi vállalat és a borfesztivál közös, harmincadik születésnapját a SPAR Magyarország 2021-ben is főtámogatóként ünnepelte, kivételes minőségű, a kerek évfordulóra készített jubileumi borokat kínálva standján. A borfesztivál nemcsak gasztronómiai, a magyar borokat, a kulturált borfogyasztást népszerűsítő esemény, de társadalmi ügyet is szolgált: a Jótékonysági Borárverésen befolyt összeggel ugyanis ez alkalommal a Máltai Mentőszolgálat új mentőautójának megvételét támogatták a licitálók, akik a 39 árverési tételt összesen csaknem 13 millió forintért ütötték le.

Cápák között lenni jó: folytatódott a Hungaricool by SPAR

A hazai kereskedelemben egyedülállónak tekinthető kezdeményezéssel, a magyar termékinnovációk támogatásának céljával indult útjára két évvel ezelőtt a Hungaricool by SPAR verseny, amelyben a fenntarthatóságot is szem előtt tartó, eredeti ízkombinációjú, ötletes élelmiszer-termékek kerülhettek az INTERSPAR áruházak, illetve a SPAR Online shop kínálatába. A vállalat 2021-ben csatlakozott az RTL Klub Cápák között című üzleti show-műsorához, ahol nemzetközi porondon is elismert hazai befektetők és üzletemberek értékelik a kreatív ötleteket. A 2021-es Hungaricool by SPAR verseny keretében hét nyertest hirdettek, akiknek győztes márkái ma már több, mint harminc árucikkel gyarapítják az INTERSPAR áruházak kínálatát. A társadalmi felelősségvállalás jegyében azonban itt nem áll meg az együttműködés a nyertesekkel: őket üzleti mentorként, széles körű marketingtámogatással továbbra is segíti az áruházlánc.

Régiók Kincsei: új beszállítói rendszer a helyi termelőkért

Számos kiváló élelmiszert, kézműves terméket előállító családi-, és kisvállalkozás küzd azzal a nehézséggel, hogy nem találja az utat a fogyasztókhoz. A SPAR Magyarország által elindított Régiók Kincsei program közvetlen támogatást nyújt a hazai agrárágazatban tevékenykedő kistermelőknek, miközben termékeik révén egészséges, jó minőségű, magyar élelmiszerekhez juttatja a vásárlóit. A cég felkarolja a helyi kistermelőket, azok termékeit, a polcokon pedig a piros almás logóval ellátott cikkek egyértelműen jelzik a vevők felé, hogy az ilyen áru megvásárlásával nemcsak jó minőségű élelmiszerhez jutnak hozzá, de közvetlenül is támogatják a hazai kistermelőket és munkahelyek teremtéséhez is hozzájárulnak. A SPAR 2022 végéig hat regionális központot alakít ki az országban Nyíregyházán, Pécsett, Győrben, Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhelyen: ezek egyfajta logisztikai központként juttatják majd el az almás védjeggyel ellátott hazai termékeket a térségükben lévő nagyáruházak polcaira, hangsúlyt fektetve a környezetvédelmi szempontokra, vagyis arra, hogy a szállítási-, az üzemanyag-, és az egyéb költség a lehető legkisebb legyen. Az 1,7 milliárd forintos „Régiók Kincsei” program tovább növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit. A 2021-ben elindított új regionális partneri program a tervek szerint a SPAR-nál 2022 végéig 23 új munkahelyet teremt, és a beszállítóknál is növelheti a foglalkoztatottak létszámát.