Egyensúlyba kerülhet-e a gazdaság, a környezet és a társadalom? Társadalmilag elérhető-e a mértékletesség? Meg tudunk-e állni, amikor már mindent elértünk, amire szükségünk van? Egy valaki fog nyerni vagy csak együtt nyerhetünk?

Különleges eseménynek volt részese „A jövő vezetői” Alumni és a Társadalmi Tőke munkacsoport a COLLAB Mentoring csapata vezette SDGs Game fenntarthatósági kollaborációs workshop keretében. Az eseményt házigazdánk, Bori Máté, az ALD LeasePlan operációs igazgatója és a BCSDH „A jövő vezetői” Alumni vezetője nyitotta meg, majd Márta Irén, a BCSDH igazgatója köszöntötte a résztvevőket.

A program fókuszában egy kétórás élményprogram állt, amely a fenntartható fejlődési célokra (SDGs) építve, a gamifikáció eszközével fejlesztette a résztvevők szemléletét. A játék nem csupán szórakoztató volt, hanem számos hasznos tanulságot is tartogatott:

  • Szemléletformálás: A fenntarthatóság iránti elkötelezettség új perspektívákat nyitott meg számunkra.
  • Közösségépítés: Az együttműködés során kialakult csapatszellem erősítette a közösség összetartozását.
  • Cselekvésre inspirálás: A játékos forma cselekvésre ösztönzött minket, hogy tegyünk a fenntartható jövőért.

Az este során lehetőségünk nyílt megismerni egy sajátos módszertant és eszközt, amelyet a vállalatok is alkalmazhatnak a szervezeti kihívások megoldására. A workshop végén a résztvevők személyes élményeinek megosztása jó alkalmat teremtett arra, hogy közösen összegezzünk a téma kapcsán számos fontos kérdést és dilemmát, alátámasztva ezzel azt, hogy egy ilyen típusú program – „Játék, ami nem játék” – miként tud minket tovább vinni és megerősíteni a fenntarthatóság előmozdításának útján.

A teljes képgaléria ide kattintva tekinthető meg.

Az esemény egyes elemei milyen mértékben járulnak hozzá annak karbonlábnyomához? Milyen előzetes kommunikációval lehet csökkenteni az ételmaradékot? Hogyan lehet a program része a vonattal utazás a helyszínre? Hogyan ösztönözzük a tudatosabb viselkedésre résztvevőket? Gond-e, ha az eseményen az egyes ételek elfogynak? Szóróajándék helyett élmény?

Hodik Tibor a Progressive reklámügynökség vezetője és az esemény házigazdája és Szilágyi Artúr a WWF vállalati éghajlatvédelmi szakértője tartott workshopot a karbontudatos rendezvényszervezés részleteiről a BCSDH kommunikációs munkacsoport tagjainak.

Mivel a rendezvények karbonlábnyomának 70-80%-a függ közlekedéstől és catering-től, így erre a két területre mindenképpen érdemes nagy hangsúlyt helyezni. De nagy kérdés, hogy hogyan lehet itt bevonni a résztvevőket, hogy ne legyen hiányérzetük a parkolóhelyek hiánya, a kisebb ételválaszték, az elmaradt nyomtatott anyagok miatt.

Egy tudatos rendezvény és egy „semmi nem számít” rendezvény között akár 250% is lehet a különbség a karbonlábnyomban. Az ilyen közösen elért eredmények utólagos kommunikációja növelik az elégedettséget és segíthetnek a tudatosításban. Így lehet teljes a szemléletformálás teljes.

Minél több olyan eseménnyel találkoznak a résztvevők, amely ezen elveknek megfelel, annál inkább elfogadottá és normává válhatnak.

A munkacsoport ülésen a Natura Hill Vendégház és Étterem húsmentes és zöldségalapú kísérleti falatkáit kóstolhatták.

Idén áprilisban lehetőséget kapott szervezetünk, a BCSDH, hogy a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanáccsal karöltve képviselje Magyarországot a világszintű World Circular Economy Fórumon. Az ott elhangzott globális trendek, jógyakorlatok és kezdeményezések megosztása került a fókuszába a június 4-i Körforgásos Gazdaság munkacsoport-találkozónak, melynek helyszíne és házigazdája a Daikin Hungary Kft. volt.

A World Circular Economy Fórum főbb megállapításait Márta Irén igazgató és Takács Ivett, körforgásos gazdasági projektmenedzser mutatták be a résztvevőknek. Az idei fórum fókuszában a körforgásos nézetek gyakorlatba történő átültetése állt. A fórum tematikáját megalapozó Global Resources Outlook 2024 riport szerint környezeti hatások fő motorja a növekvő erőforrás-felhasználás. Az erőforrás-hatékonyság javítása a jelenlegi trendhez képest kétharmadával csökkentheti a globális természeti erőforrások felhasználását. Ehhez szét kell választanunk a gazdasági növekedést és a jólét növekedését az erőforrás-felhasználástól.

Mik voltak a fórum legfőbb megállapításai?

  • A körforgásos gazdaság Globális szükségszerűség: túlmutat a földrajzi határokon, és együttműködést igényel a különböző hátterű nemzetek, szervezetek és érdekelt felek között.
  • A lineáris gazdaság alapja a verseny, a körforgásos gazdaságé az együttműködés. – A jelenlegi rendszereink a lineáris gazdaságot támogatják. A kormányoknak jobb politikákra és szabályozásokra kell törekedniük, ebbe be kell vonni a KKV-kat, a lakosságot és a helyi szereplőket. Fontos emellett a multinacionális együttműködés és nemzetközi szabványok bevezetése.
  • Benchmarking és az előrehaladás mérése és a politikák/szabályozás kialakítása kulcsfontosságú
  • A megfelelő beruházásokhoz és innovációkhoz finanszírozásra van szükség, valamint keretrendszerre, mely ezt támogatja – A körforgásosságot minden ágazatban be kell ágyazni a tervezési fázisba, melyhez rendszerszintű megközelítést szükséges – A szabályozási kereteknek egy fenntartható támogatási struktúrát is kell kínálniuk.
  • Az Európai Unió az előrelépés motorja, a fejlődő országokkal együttműködve
  • Fogyasztói szemléletformálás és jövőkutatás: A fórumot megelőző héten egy jövőkutatási kísérlet során a résztvevő alanyok mindössze 100 tárgyat birtokolhattak bizonyos ideig, mely rákényszerítette őket a szolgáltatás-alapú életmódra történő váltásra. Megállapításra került, hogy kevesebb tulajdonolt tárggyal is minőségi élet élhető.

A globális körforgásossági trendek egyik alapját képező Circularity Gap Reportot Dr. Bartha-Horváth Bálint, a CBRE szenior fenntarthatósági menedzsere mutatta be. A riport éves szinten méri fel, a globális anyagfelhasználás hány százaléka kerül ki  újrahasznosított alapanyagokból. Sajnos a trend negatív: A világgazdaságban 2018 és 2023 között közel két százalékkal csökkent az anyagok újrafelhasználásának mértéke, 9,1-ről 7,2 százalékra. Kiemelte, hogy a fejlett országok közül sokan „jól” állnak (Hollandia 30% körül), de ezek azok az országok, amelyek túl sokat fogyasztanak és többszörösen meghaladják a saját területük eltartóképességét.

                                                 

Klímaszorongásból aktív útkeresés – Hangzott el Pancsa Emese, a Compocity Kft. ügyvezető igazgatója előadásában, melyben a Compocity start-up útját mutatta be az elejétől kezdve onnantól, hogy mi inspirálta a létrehozását, a legnagyobb világkiállításokon való részvételig. Emese kiemelte a komposztálásban rejlő közösségépítő hatást, mely a körforgásos gazdaság elterjedéséhez szükséges fogyasztói magatartás változását hozhatja magával.

Házigazdánk, Daikin Hungary Kft. kiemelkedő körforgásos megoldását Jaczkó Dániel, projektkoordinátor mutatta be. A Loop by Daikin programjuk során visszanyerik régi hűtőközegét, a hűtőgázat Európában regenerálják, majd új hűtőközeggel keverik, végül a hűtőközeg minősége egy független labor által kerül igazolásra, a sztenderdeknek megfelelően. Kiemelte, hogy jelenleg alacsony a hajlandóság a partnerek részéről a visszagyűjtésre, melyen tovább dolgoznak. Az EU Life programja keretében támogatott Retradeables programjuk egy hűtőközeg újrahasznosító piactér, mely támogatja a klímaváltozás elleni küzdelmet az ipari kibocsátások csökkentésével, és javítja a megfelelőséget és a biztonságot az F-gázokat illetően.

Zárásként a résztvevők megosztották, mi lehet a legfőbb előmozdító a körforgásos gazdaságban.

Köszönjük a Körforgásos Gazdaság Platform 2024-es támogatóinak:

Kicsit másként folytattuk az ismert sort, hiszen május 30-án a Race to Zero munkacsoportunknak a Porsche Hungária Kft. volt a házigazdája, ahol lehetőségünk  nyílt megismerni az Innovációs és Tréning Centrumot is, továbbá részletesebben betekinthettünk a cégcsoport fenntarthatósági törekvéseibe globális és helyi szinten.

Bognár Tamás, a Porsche Hungária kommunikációs vezetője köszöntőjében hangsúlyozta a klímavédelem iránti elhivatottságukat, és röviden bemutatta a cégcsoporton belül is kiemelt Innovációs és Tréning Centrumot, amelyet 2 milliárd forintos önerőből építettek, itt képzik a jövő szakembereit, különös tekintettel az elektromos autók piacára. A cégcsoport és az elektromobilitás egyik zászlóshajója a Cupra márka.

Tóth Melinda, a Porsche Hungária Környezetvédelmi és fenntarthatósági szakértője ismertette a globális és helyi célkitűzéseket, programokat, amelyeket egy 5 pilléres stratégia mentén hajtanak végre. Ebben természetesen nagy szerep jut a zéró kibocsátású mobilitásnak.

A következő előadásban is fontos téma volt az elektromobilitás, hiszen Barsi Orsolya, a Főpolgármesteri Hivatal, Klíma- és Környezetügyi Főosztályának vezetője mutatta be a 100 klímasemleges város projektet, amelynek Budapest is az egyik résztvevője.  A klímaadaptáció megvalósításában nagy szerepe és feladat van a vállalatoknak is. Ezt erősítette meg Ámon Ada, a Budapesti Klímaügynökség igazgatója is, előadásában hangsúlyozva a vállalati szférával való konkrét együttműködéseket, hiszen csak közösen tudjuk elérni a kitűzött klímasemlegességi célokat.

Ezt követte egy mini workshop a Deloitte szervezésében Borek Flóra, szenior menedzser és Porkoláb László senior consultant segítségével, ahol a résztvevőkkel tekintettük át a dekarbonizáció legújabb trendjeit, iparági kihívásait, amelyben sarkalatos terület az értékláncbeli Scope 3 felmérése és a növekvő elvárások a beszállítók felé. Újonnan felmerülő kihívásként jelent meg a karbon vám kérdésköre. Az inputok segítenek a Towards Net Zero felmérés újabb körének előkészítésében, amelynek lekutatása szeptemberre várható.

Az előadásokat az Innovációs és Tréning Centrum megtekintése követte, ahol nem csak az oktatási tevékenység, hanem maga az épület is egy fenntarthatósági szempontból tudatos tervezés eredménye, zöld megoldásokkal és szemléletformálással.

 

A következő eseményünk a Race to Zero a terepen program lesz szeptember 19-én, amikor a BKM Főkert divíziója által megálmodott és megvalósított Pünkösdfürdő parkot járjuk be, inspirációt és ötletet adva a vállalati biodiverzitás programokhoz.

Köszönjük Race to Zero programunk támogatóinak: 

2024-ben a Generali Biztosító nyerte el az IFUA Horváth Zöld Kerék díjat.

A Generali Biztosító olyan transzformációt hajtott végre az elmúlt időszakban, melynek eredményeként a vállalatirányítás szerves részévé vált a fenntarthatóság: a vállalat fenntarthatósági stratégiai céljait szervezeti és működési változásokkal, a befektetési döntéshozatal átalakításával, a legfontosabb fenntarthatósági KPI-ok vezetői ösztönzésbe való beépítésével támogatja. A Generali a saját operáció zöldítésén túl fenntarthatóságot szolgáló biztosítási termékek fejlesztését és piacra vitelét is megvalósította, ezáltal a teljes ESG integráció útjára lépett.

Az IFUA Horváth Zöld Kerék díj hazai szervezetek környezeti fenntarthatósági törekvéseinek üzleti irányítási megoldásait ismeri el. Olyan szervezetek kapják, amelyek a fenntarthatóság irányába tett törekvéseikkel hozzájárulnak környezetünk megóvásához. A nyertes jogot szerez arra, hogy egy éven át használja az IFUA Horváth Zöld Kerék díj logót. Emellett nyereménye egy élő fa, amelyet a nyertes és az IFUA Horváth képviselői együtt ültetnek el a Pázmány Péter sétányon.

Az IFUA Horváth hisz abban, hogy a fenntarthatóság nemcsak egy jelentési kötelezettség teljesítése. Ezért segíti ügyfeleit abban, hogy a termékeikbe és a működésükbe is beépítsék a fenntartható megoldásokat.

A díjat a 36. Budapesti Menedzsment és Controlling Fórumon adták át 2024. május 30-án.

Szállj be a fenntarthatóság népszerűsítésébe!

A Sharity e hónapban hirdeti meg fenntarthatósági/ESG kihívását, kampányát, amelyhez várják a cégek csatlakozását. Részletek a következő linken:

https://app.sharity.hu/kozossegi-kihivas/

2021-ben egy „őrült” ötlettől vezérelve négy barát 24 órán keresztül megállás nélkül gyalogolt Amszterdamban, hogy pénzt gyűjtsenek a globális éghajlatváltozás elleni küzdelemre. A próbálkozás mára globális mozgalommá nőtte ki magát. Örömmel jelentjük, hogy Amszterdam és New York mellett idén Budapest is csatlakozik a 24 The Planet új helyszínéül.

Az ötlet egyszerű: a résztvevők, barátok és családtagok támogatásával 24 órán keresztül folyamatosan gyalogolnak egy parkban, hogy adományokat gyűjtsenek és felhívják a figyelmet a globális éghajlatváltozás elleni küzdelemre. A teljes bevételt a Justdiggit nevű civil szervezetnek ajánlják fel, amely a bolygó lehűlése érdekében a kiszáradt és terméketlenné vált afrikai földterületek felélesztését tűzte ki célul.

A 24 The Planet nem verseny: a gyaloglók maguk határozzák meg a saját tempójukat. Az eddigi „leglassabb” gyaloglónk 52 km-t, míg a „leggyorsabb” 116 km-t tett meg. A jelentkezők arra vállalkoznak, hogy 24 órán át gyalogolnak, mindössze rövid szünetekkel megszakítva azt.

A 2021-es kezdeményezés óta a 24 The Planet exponenciálisan nő: mára nagyságrendben a tizenháromszorosára. Tavaly a rendezvény helyszínein összesen ötvenöt gyalogló teljesítette a 24 órás kihívást, miközben több mint 400 magánszemély jelezte támogatását. Az elmúlt három évben több mint 125 000 eurót (48 millió forintot) gyűjtöttünk össze, amivel a Central Parknál kétszer nagyobb területet sikerült újra zöldíteni Afrikában!

Olyan gyaloglókat keresünk, akik magánszemélyként csatlakoznak hozzánk, és barátaikkal és családtagjaikkal együtt (a platformon keresztül) gyűjtenek pénzt. Vállalatok vásárolhatnak szponzorcsomagokat, vagy vehetnek jegyeket alkalmazottaik számára csapatépítő tevékenység céljából.

Hogy a 24 órás gyaloglást még izgalmasabbá tegyék, Amszterdamban két-három óránként mini-rendezvényeket tartanak a résztvevők számára. Előadókkal, légzéstechnikai foglalkozásokkal, meditációs órákkal, csendes diszkóval, kutyasétáltatással, rezesbandával. Aki eléri a táv felét arra a “12. óra” meglepetése vár. A rendezvény házi készítésű ételeket biztosít a résztvevők számára, az utolsó órákban pedig mozgó DJ-pultról érkező felemelő ütemek segítenek a hajrában. (A budapesti eseményt illetőleg most véglegesítjük a mini-rendezvények listáját. Minden javaslatot szívesen fogadunk!)

További információk a https://24theplanet.com/ és a https://linktr.ee/meijerandco oldalakon találhatók, vagy írjon nekünk: Planet24@meijerandco.com

Minden javaslatot és ötletet szívesen fogadunk!

 

„Ahol az üzleti élet találkozik”, ott a BCSDH is jelen van – június 13-án a Millenárison megrendezésre kerülő üzleti fesztiválon, a Business Fest 2024-en számos ismert és értéket képviselő vállalat, szervezet között a BCSDH is képviselteti magát. Izgalmas beszélgetéssel készültünk: Márta Irén, szervezetünk ügyvezető igazgatója „Az emberi érték: A vállalati fenntarthatóság kulcsa?” témában fog beszélgetni vendégeivel, Csavajda Zsolttal, a DSM Kft. ügyvezetőjével és Arató Gáborral, a Manupackaging Magyarország Kft. ügyvezetőjével. A kérdéskör különösen aktuális, hiszen a BCSDH 2024-es szakmai fókuszában az ember, mint érték áll. Év elején a BCSDH üzleti reggeli és fórum eseményén e témában kezdtük meg a szakmai munkát a tagság bevonásával közösen, majd folytattuk a vállalatvezetői kerekasztal beszélgetéseken azzal a céllal, hogy a vállalatok számára cselekvésre buzdító ajánlások készüljenek az „emberi érték” témakörében, amelyek majd a BCSDH októberi üzleti ebédjén kerülnek bemutatásra.

 

Fenntarthatóságról közérthetően

 Zöld Kör – SDGs Game a fenntarthatósági célokért

A játék, ami nem játék – Kollaborációban a fenntarthatóságért volt a központi témája műsorunknak Fodor Zsuzsannával COLLAB Mentoringtól.

Zöld Kör – Budapest a világ zöld városai között

Zakar Andrással a FŐKERT kertészeti főigazgatójával beszélgettünk a városvezetés elkötelezettségéről a zöld, családbarát, jó életminőséget biztosító lakóhely megteremtése iránt.

Zöld Kör – A fenntarthatósági tudástár

Csabai Hajnalka és Székács Gyula társaságában a Greenpact-tól arról beszélgettünk, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe a cégek a zöld átállás során.

Zöld Kör – Fenntartható települések, fennmaradó közösségek

A fenntarthatóság új szempontként és szemléletként jelenik meg a települések működésében, aminek az elterjesztését segítik vendégeink Gronay Andrea és Majoros Zsuzsanna a Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökségtől.

Zöld Kör – Gyermekotthontól a csillagos égig!

Közös célunk a Papírsárkány Gyemekalapítvánnyal és Horváth Andreával, hogy edukáljunk, törődjünk és segítő kezet adjunk a felnövő állami gondozásban élő gyermekek boldogulásához és esélyegyenlőségéhez.

Zöld Kör – A fenntarthatóság hatása a teljes szervezetet érinti

Az ingatlanipar és az ingatlan-üzemeltetés érintettségégét vizsgáltunk meg vendégünkkel, Kákosy Zsolttal, az ICON Real Estate Management szenior igazgatójával.

Zöld Kör – Fenntartható divat

Deák Dorka a Mod Art International tanulója mutatta be a divat és a fenntarthatóság keresztmetszeteit.

Zöld Kör – Kéz a kézben az esélyegyenlőségért

Sokszínűség és befogadás a munkahelyeken: ennek szerteágazó és messzire vezető pozitív hatásairól beszélgettünk Bócsi Ritával a Munkáltatók Esélyegyenlőségi Fórumától.

 Zöld Kör – A fenntarthatóság mindenkit érint

Ezen adásunkban a fenntarthatóságot banki-pénzügyi-szabályozási „szemüvegen keresztül” néztük meg Bolyán Róbert segítségével, aki a UniCredit Bank Hungary ESG igazgatójaként arról is beszélt, hogy (spoiler alert) a banknál a fenntarthatóság nemcsak szikár számokat jelent.

Zöld Kör – A fenntarthatóság nem szerencse kérdése

A Zöld Körben Kapás Dórával, a Szerencsejáték Zrt. ESG szakértőjével beszélgettünk befogadó játszótérről, inkluzív munkahelyről – a sokszínűség előnyeiről.