Lehet a méhlegelő az üzleti stratégia része?

November 16-án, az idei utolsó Race to Zero munkacsoportunkon két tagvállalatunk működésébe és hosszú távú elkötelezettségébe is jobban bepillanthattunk, valamint megkaptuk a címben feltett kérdésre a határozott “igen” választ.

Házigazdánk, Kocsány János, a Graphisoft Park vezérigazgatójának segítségével megismerhettük az Európában is példa nélküli barnamezős beruházás történetét. Azért is választottuk ezt a találkozó egyik témájának, hiszen idén a Graphisoft Park a Fenntartható jövőért díj nyertese lett ’Üzleti megoldás – Biodiverzitás’ kategóriában előremutató megoldásaival. A 60%-os zöldfelülettel rendelkező parkban ráadásul a bérlői lojalitási index is kiemelkedő (15 év), és nem pusztán irodákat, hanem összetartó közösséget építenek, kiemelt figyelemmel a természet megóvására és helyreállítására.

A Graphisoft Park esettanulmánya az eddigi eredményekkel és inspiráló gondolatokkal a Szakmai anyagok alatt az Üzleti megoldások aloldalon is elérhető, több más, a biodiverzitást és a klímaadaptációt elősegítő vállalati példával.

Zakar András, a BKM Főkert Divízió főigazgatójának előadásából megtudhattuk, hogy a Főkert 6 millió m2 zöldfelület fenntartásáért és megóvásáért felel 479 helyszínen. A már ismertebb méhlegelők mellett szó esett a Stockholm faültetési módszerről, a kíméletes növényvédelemről, valamint a miyawaki minierdőkről, amelyből már hat található Budapesten. Saját termesztőteleppel rendelkeznek, és komoly figyelmet kap a tevékenységek során a monitoring és tesztelés, majd az eredményekre építve a legjobb megoldások alkalmazása. A fenntartható működést elektromos géppark segíti, és a hulladékgazdálkodás is kiemelt téma. A Főkert elsődlegesen közfeladatokat lát el, de szívesen segítik a vállalatokat is a természeti sokszínűség megóvásában, akár velük együttműködve egy új terület kialakításában vagy rehabilitációjában, akár a munkavállalók bevonásával önkéntes programok keretében. Az edukáció és a szemléletformálás elsődleges az összes tevékenység során, hiszen tudják, hogy a természet megóvása csak az emberek bevonásával lehetséges.

Nagy Andrea, a BCSDH szakmai projektvezetője röviden bemutatta az idei Race to Zero programot, és a 2023-as kiemelt témához, a biodiverzitáshoz kapcsolódó szakmai anyagokat, filmeket, előadásokat, amelyek jó összefoglalót és inspirációt adhatnak a további stratégiai gondolkodáshoz. Ezt követően a 2024-es célokról volt szó, ahol továbbra is hangsúlyos lesz a jó vállalati gyakorlatok bemutatása és az üzleti megoldások gyűjtése. A hagyományos munkacsoportok mellett külső helyszínekre is ellátogatunk majd.

Végül Veress Dorka, a Graphisoft Park HR és PR vezetője tartott egy nem mindennapi, a kulisszák mögé betekintő helyszínbejárást, ahol láthattuk, hogy miként lesz egy régi kovácsműhelyből high-tech irodarész, milyen egy kármentesítetlen terület, így volt lehetőségünk a Generátorházat is megnézni. A természetközeli irodaparkban 22 madárfaj mellett található méhlegelő, vizes élőhely sok hallal és növénnyel, rengeteg fa, és természetesen a Dunapart.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Köszönjük szépen a házigazdáknak és az előadóknak az inspiráló prezentációt és gondolatokat, a Race to Zero program szponzorainak pedig a támogatást: