A fenntartható átállásban elkötelezett magyarországi vállalatok 66 százaléka rendelkezik konkrét klímavédelmi célokkal, és megduplázódott azon vállalatok száma, melyek a teljes értéklánc mentén mérik a kibocsátásukat, derült ki a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) által, a Deloitte szakmai támogatásával készült legfrissebb felmérésből.  

A BCSDH felmérés eredményeiből kirajzolódó kép szerint nagymértékű fejlődés történt a vállalatok saját működéséből származó és a vásárolt energiáról gyűjtött adatok mennyiségében, valamint a beszállítói lánc mentén is elkezdődött az adatgyűjtés, ami az EU-s szabályozás megjelenésére is visszavezethető.

„Közel 20 éve dolgozunk azon, hogy segítsük az üzleti szféra fenntartható működését. Fontos eredmény, hogy a válaszadó vállalatok 66 százaléka már rendelkezik konkrét kibocsátáscsökkentési céllal” – mondta az eseményen Márta Irén, a BCSDH igazgatója. – „Azonban a tettek még elmaradnak a szükséges szinttől. A felmérésben válaszolók 91 százaléka érzi a klímaváltozás hatásait, de a vállalatok mindössze 16 százalékának van klímaadaptációs akcióterve. A megváltozott világunkban a klímaadaptáció ugyanolyan fontos, mint a klímavédelem. Rendszerszintű változások és a cselekvések megsokszorozására van szükség mindkét területen.”

 

Az üvegházhatású gázok kibocsátását globálisan évi 2 tonna/fő szintre kellene szorítanunk ahhoz, hogy elérjük a 1,5 Celsius-fokos párizsi klímaegyezmény célkitűzését. Magyarország jelenlegi éves kibocsátása 5,6 tonna/fő.

A felmérés szerint a hazai élenjáró vállalatok 26 százalékának van olyan tudományos kibocsátáscsökkentési célja, ami a 1,5 fokos célnak megfelel. Ez ugyan magasabb, mint a globális átlag, de így is messze elmarad attól, ami annak eléréséhez szükséges. Még nem mondhatjuk, hogy a 1,5 fokos cél elveszett, de a 2024-es év lett az első, amikor a globális felmelegedés meghaladta a 1,5 fokot.

„Magyarország kibocsátása 1990 és 2023 között 43 százalékkal csökkent, a korábbi 2030-as célt ezzel már tavalyelőtt elértük. A felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímatervben ezért 50 százalékos mérséklést vállaltunk a következő évtized elejére. A globális kibocsátásnak most kellene tetőznie, és folyamatos csökkentéssel a globális nettó zéró kibocsátást legkésőbb 2050-re kellene elérnünk ahhoz, hogy a felmelegedést 1,5 Celsius alatt tartsuk az évszázad végéig.” – mondta Botos Barbara, az Energiaügyi Minisztérium utazó klíma nagykövete. „Ebben mindenkinek van teendője. Jó látni, hogy egyre több vállalatnak van tudományosalapú, konkrét nettó zéró célja, és a bevetni kívánt eszközök között kiemelkedik a megújuló energiaforrások használata és az energiahatékonyság javítása is. A vállalatokat törekvéseik megvalósításában számos hazai ösztönző és pályázati lehetőség támogatja.”

A BCSDH felmérése szerint a vállalatok a kibocsátáscsökkentés megvalósítását ezeken a területeken képzelik el: 84 százalékuk az energiahatékonyság javításával, 78 százalékuk megújuló energia használatával kívánja csökkenteni a saját működéséből származó kibocsátását. 66 százalékuk pedig a körforgásos megoldások feltérképezését és bevezetését tartja jó megoldásnak az értékláncban.

 

„Az eredmények szerint a vállalatok 68 százaléka már méri is a saját működésükből és a beszerzett energiából származó kibocsátásokat. Az pedig nemzetközi szinten is kimagasló eredmény, hogy a válaszadók immár 43 százaléka rendelkezik üvegházhatású gázzal kapcsolatos, értékláncra vonatkozó adatokkal. Ez a mutató a 2022-es kutatásban 20 százalékos volt. Ez az eredmény jól szemlélteti, hogy a szigorodó szabályozások és a növekvő befektetői elvárások hatására a fókusz egyre inkább túllép a vállalat saját működésén, és az értékláncszemlélet kerül előtérbe.” – mondta a vizsgálat eredményeit bemutató sajtóeseményen Borek Flóra, a Deloitte Fenntarthatósági és Klímaváltozási Tanácsadás csapatának szenior menedzsere.

„Flottakezelőként az Ayvensnek nagy hatása van a teljes értéklánc karbonkibocsátására. Ezért kiemelkedően fontos számunkra a saját működésünk fenntarthatóbbá tételén túl vevőink szemléletformálása, és számukra fenntartható megoldások, szolgáltatások fejlesztése” – mondta Pesti Tímea, a sajtóeseménynek helyet adó Ayvens, az ALD Automotive és a LeasePlan összeolvadásával létrejött mobilitási szolgáltató vezérigazgatója – „Ez túlmutat az elektromos flottán és a vállalatok mobilitási stratégiáján. Teljes rendszereket kell megváltoztatni. Ha a karbontudatos működést tűzzük ki célul, akkor az élethelyzethez, és nem a státuszhoz vagy névjegyhez igazodó eszközként kell tekinteni a flottára, amely egy másfajta céges gondolkodást igényel.”

Az Ayvens 2024-ben megkapta az EcoVadis rangos Platina minősítését, amely a globálisan értékelt vállalatok legjobb 1 százalékába helyezi a céget.

A szakértők abban egyetértenek, hogy azonnali és drasztikus cselekvésre van szükség a kibocsátáscsökkentés és a klímaadaptáció területén. Bíztatótendencia, hogy a kibocsátásmérés terén jelentős előrelépés tapasztalható. A friss eredmények egyértelműen rámutatnak: a vállalatok felismerik, hogy kibocsátásaikat csak akkor tudják hatékonyan menedzselni, ha azokat pontosan mérik.  Ugyanakkor továbbra is gyakori, hogy a vállalatok kibocsátáscsökkentési céljaikat nem támasztják alá megfelelő mérésekkel, főleg az értéklánc vonatkozásában. Bár a pont ezen a területen jelentős a fejlődés. Egyértelmű, hogy a hazai vállalatokra egyre nagyobb nyomás nehezedik, elsősorban a német kulcspiacok és nemzetközi anyavállalataik ambiciózus klímacéljai miatt, hogy maguk is megfeleljenek ezeknek az elvárásoknak. Léteznek valóban élenjáró vállalatok, melyek teljes működésüket alakítják fenntarthatóvá, és komolyan veszik a vállalásaikat. Többilyen vállalatra és sokkal nagyobb erőfeszítésre lenne szükség.

 

A BCSDH klíma felméréséről

A felmérés adatgyűjtési időszaka 2024 év végén zárult. Az eredmények 2025 január 29-én kerültek publikálásra.

A BCSDH közel 150 tagvállalatának kiküldött kérdőívet 76 válaszadó töltötte ki, közülük 25 szerepel a HVG TOP200-as listáján.

Elindult a BCSDH „A jövő vezetői” programjának tizenkettedik évfolyama a K&H Banknál január 23-án megrendezett nyitó eseménnyel. A résztvevőket Suba Levente, a K&H Csoport Fenntarthatósági vezetője köszöntötte és röviden bemutatta a K&H sokrétű és kiemelkedő fenntarthatósági eredményeit.

Márta Irén, a  mára több mint 150 tagvállalatot tömörítő BCSDH ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a program célja, hogy a jövő vezetőinek, vagyis azon tehetséges szakembereknek, akikből vállalatvezető válhat, bemutassa a vállalati fenntarthatóság komplex fogalmi rendszerét és már működő gyakorlatait. Hangsúlyozta, hogy ez nem csak egy program, hanem egy olyan inspiráló, előremutató gondolkozású közösség, amiben valóban megvan a lehetőség, hogy elősegítse és megvalósítsa a fenntartható üzleti működésre való átállást. Kiemelte annak fontosságát, hogy a programunk immáron harmadik éve, együttműködve a Greendependent Intézettel karbontudatos.

Szederkényi Zita, „A jövő vezetői” program vezetője bemutatta a résztvevőkre váró szakmai napok felépítését, helyszíneit és a legfontosabb tudnivalókat. A nyolc szakmai nap keretében változatos módszerekkel és gyakorlatokon keresztül mélyülnek majd el a résztvevők a fenntarthatóság elméletében és gyakorlatában: több iparág vállalatába nyerhetnek betekintést gyárlátogatások, esettanulmányok, cégvezetői interjúk és interaktív gyakorlatok révén.

Inspirációként a program két tavalyi végzettje, Fülöp Ágnes („A jövő vezetői” program 11. évfolyam vezetője, Head of Life Insurance Contact Center, Generali) és Anga Adrienn (szenior tanácsadó, KPMG) osztotta meg tapasztalatait a program értékeiről. Kiemelték, hogy a fenntartható gondolkodásmód fejlesztése mellett a program legnagyobb hozadéka számukra a kiépített kapcsolati háló volt, valamint arra bíztatták az új évfolyam résztvevőit, hogy legyenek nyitottak, érdeklődőek és olykor kritikusak is, mindezek hozzásegítik őket ahhoz, hogy a programból minél többet vigyenek magukkal.

A résztvevők a program sikeres elvégzését követően „A jövő vezetői” közösség tagjai maradnak: várja őket az Alumni közösség – mondta el Bori Máté (operációs igazgató, Ayvens), a közel 350 főt számláló Alumni szervezet vezetője. Beszámolt a 2024-es év Alumni eseményeiről, amelyeket szintén a fenntarthatóság jegyében szerveztek és amelyeken alkalom nyílt felsővezetői beszélgetésekre, kapcsolatépítésére és tudásmegosztásra is.

Az esemény záróprogramjaként moderált asztalcsoportos beszélgetések keretében ismerkedtek egymással a résztvevők, megosztották fenntarthatósághoz való kapcsolódásukat, és hogy milyen fenntarthatósági kihívással néznek szembe.

A 2025-ös programban résztvevő vezetők az alábbi cégektől érkeztek:

Agroloop Hungary Kft., ALD Automotive Kft., ALTEO Nyrt., Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., Budapest Airport Zrt, Budapesti Közművek Nonprofit Zrt., Continental Automotive Hungary Kft., E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt., E.ON Hungária Zrt., Ernst & Young Könyvvizsgáló Kft., EY denkstatt Kft., Generali Biztosító Zrt., Gránit Pólus Management Zrt., Greenbors Consulting Kft., Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft., Hungaropharma Zrt., KPMG Hungária Kft., LeasePlan Hungária Zrt., Nestlé Hungária Kft., Papyrus Hungária Zrt., PPD Hungária Kft., Progress Étteremhálózat Kft., Szentkirályi Magyarország Kft., Yamazaki Mazak Central Europe sro Magyarországi Fióktelepe.

A résztvevők között van Albert Máté, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fizikus hallgatója is, aki az egyetemisták körében meghirdetett ösztöndíjpályázat győztese lett.

 

Köszönjük a nyitó esemény házigazdájának:

Köszönjük a 2025-ös program támogatóinak:

Köszönjük az Ösztöndíj Program 2025-ös kiemelt támogatójának:

 

Tovább a teljes galériához

A klímaváltozás, a természeti sokszínűség drasztikus csökkenése és a drámai mértékben növekvő társadalmi egyenlőtlenségek már jelentős hatással vannak életünkre és üzleti működésünkre. A szigorodó jogszabályi előírások is a vállalatok mindennapjainak részévé emelik a fenntarthatóságot. Rendszerszintű változások és innovatív megoldások kellenek, amihez pedig mély és átfogó együttműködésre van szükség a szektorokon átívelve, de a gazdaság szereplői között is.

 

A folyamatok felgyorsításának támogatására a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) negyedik alkalommal rendezte meg a tagvállalatoknak szóló Fenntarthatósági Partnerkereső eseményét 2025. január 21-én. A több mint 150 vállalatot számláló tagsága lehetővé teszi a vállalatok ESG teljesítményének javítása érdekében létrejövő partnerségek hatékony előmozdítását.

Az esemény házigazdája, az UniCredit Bank képviseletében Tóth Balázs elnök-vezérigazgató köszöntötte a résztvevőket.

“Megszaporodtak az időjárási szélsőségek, melyek hatásaira fel kell készülnie az üzleti szférának is. Az együttműködés az egyetlen módja annak, hogy élére álljunk annak a rendszerszintű változásnak, amelyre a világnak szüksége van a klímavédelem és -adaptáció érdekében.” – hangsúlyozta köszöntőjében Ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke. Kiemelte, hogy „az EU-s és hazai ESG jogszabályi előírások is nagy feladatot rónak a vállalatokra, sokan 2025-ben kezdik meg a felkészülést, a sikeres megfeleléshez érdemes jó szakmai partnerségeket kialakítani.”

Az ESG program keretében szervezett eseményen közel 20 vállalat mutatta be fenntarthatósági termékeiket és szolgáltatásait, köztük olyan innovatív és egyedi megoldásokkal, mint az irodai komposztáló, digitális karbonlábnyom mérése, élményalapú fenntarthatósági képzések, fenntartható épületgazdálkodás, munkahelyi inklúzió támogatása, vagy ESG adatgyűjtést támogató informatikai megoldások.

A bemutatott előadásokban már nem csak olyan megoldások jelentek meg, melyek a tervezés fázisát támogatják, hanem szép számmal olyanok is, melyek segítséget jelentenek a mérésben és a konkrét megvalósításban is. Több vállalat használja már a mesterséges intelligencia nyújtotta megoldásokat is, így jelentősen csökkenthető például az időráfordítás is.

 

A bemutató rövid előadásokat informális beszélgetések követték, ahol a nagy számú érdeklődő, fenntarthatósági megoldásokat kereső vállalat találhatta meg potenciális együttműködő partnerét.

Az eseményről készült képgalériát itt tekintheti meg.

 

A bemutatkozó vállalatok:

 

 

Az ESG program támogatói:

 

Az év utolsó Race to Zero munkacsoportjának az Ayvens Magyarország adott helyszínt november 26-án. Pesti Tímea, a cég vezérigazgatója előadásában hangsúlyozta, hogy a tudatosabb gondolkodással és új perspektívák alkalmazásával sokat tehetünk a karbonkibocsátás csökkentésért. Erre jó példa, ha a céges flottában nem a pozícióhoz, hanem a tényleges használati igényekhez igazítjuk a járműveket.

Dr. Botos Barbara, az Energiaügyi Minisztérium utazó klíma nagykövete a COP29 klímacsúcsról éppen hazaérve bemutatta az esemény legnagyobb tanulságait és eredményeit.

Ennek egyik fontos eleme, hogy az országok megállapodtak abban, hogy 2035-ig legalább évi 300 milliárd USD klímafinanszírozási célt tűznek ki, a fejlett országok pedig vezető szerepet vállalnak a fejlődő országok éghajlatváltozás elleni finanszírozásában és a finanszírozás mozgósításában.

 

A Deloitte csapata képviseletében Borek Flóra, szenior menedzser és Seres Vanda, szenior tanácsadó ismertette a Towards Net Zero friss kutatásunk főbb eredményeit, amelyben szakmai partnerként segítették a BCSDH munkáját. Egyik fő megállapítás, hogy a karbonkibocsátás célkitűzésével és konkrét mérésével, teljesítésével már nagyságrendekkel jobban állunk a korábbi felmérés időszakához képest, a klímaadaptáció terén azonban még van feladat bőven. A kutatás részletes eredményeit januárban a szélesebb nyilvánosság is megismerheti majd.

Nagy Andrea, a BCSDH Race to Zero program szakmai projektvezetője röviden vázolta a 2025-ös év szakmai témáját, amely a klímaadaptáció lesz, segítve a vállalatokat a rendszerszintű változás megvalósításában.

Az eseményt Márta Irén, a BCSDH igazgatója moderálta.

Köszönjük a Race to Zero program 2024-es támogatóinak: 

 

Magyarország nyerte el a 2026-os Circular Economy Hotspot európai találkozójának rendezési jogát, mely jelentős előrelépést jelent a fenntartható gyakorlatok előmozdítása és a globális együttműködés elősegítése terén. Magyarország, azon belül a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért a pályázatának döntőbe kerülését követően, az október 8-án Wales-i Circular Economy Hotspot konferenciáján került kiválasztásra.

A hotspot a szén-dioxid-semleges gyakorlatokra, az olyan helyi fenntarthatósági stratégiákra, mint a komposztálás és a hozzáférhető épülettervezés, valamint az erős nemzetközi partnerségekre fog összpontosítani. A magyarországi esemény átalakítónak ígérkezik Európa körforgásos gazdasági útján. Magyarország elkötelezettsége a körforgásos gazdaság és az éghajlati alkalmazkodás, valamint a társadalmi hatások összekapcsolása iránt teszi ezt az eseményt olyan eseménnyé, melyre érdemes várni. Az esemény katalizálni fogja a globális együttműködést, és világszerte cselekvésre és innovációra ösztönöz a körforgásos gazdaság területén.

A Circular Economy Hotspot első találkozójának megrendezésére először 2016-ban került sor Hollandiában. Ezt követően a koncepció eljutott Luxemburgba, Skóciába, Belgiumba, Katalóniába, Észak-Rajna-Vesztfáliába és Dublinba. Idén az európai Hotspotot Walesben tartották, míg a globális Hotspotok három másik kontinensen kerülnek megrendezésre: Észak-Amerika (Kanada), Dél-Amerika (Brazília) és Afrika (Dél-Afrika). A 2025-ös Hotspot házigazdáit már kiválasztották Európában (Szlovénia), Afrikában (Etiópia) és Észak-Közép-Amerikában (Mexikó), és az elektori választásokon.

 

Albert Máté, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fizikus-mérnök szakos hallgatója nyerte el a BCSDH „A jövő vezetői” programjának 2025. évi ösztöndíját.

A döntőben, amelyre 2024. november 22-én került sor az E.ON Hungária Zrt.-nél, négy döntős pályázat közül választotta ki a szakmai zsűri a nyertest.

A Magyarországon egyedülálló „A jövő vezetői” program átfogó, aktuális tudással, működő üzleti megoldásokkal, színes kapcsolati hálóval teszi képessé a résztvevőket, hogy változásvezetőkké váljanak és egy új gondolkodásmóddal képesek legyenek stratégiai szinten érdemi hatást elérni működési területükön, a vállalat szintjén és a saját életükben egyaránt.

2015 óta minden évben egy egyetemi vagy főiskolai hallgató is részt vehet a programban köszönhetően a szponzorok támogatásának, ezzel lehetőséget biztosítva arra, hogy már az egyetemi tanulmányok közben széleskörű ismereteket szerezzen a fenntarthatóság témájában a globális és hazai trendekről és a vállalati gyakorlatokról.

A döntőben Albert Máté, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fizikus-mérnök szakos hallgatója, Aschenbrenner András, a Széchenyi István Egyetem vezetés és szervezés szakos hallgatója, Blága Dominika, a Budapesti Gazdasági Egyetem kereskedelem és marketing szakos hallgatója, valamint Simon Máté, a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatója mutatták be munkájukat. A pályázatok keretében a hallgatók egyetemük fentarthatóbbá tételére vonatkozóan hoztak javaslatokat az ESG egy-egy kiválasztott pillére mentén.

A szakmai zsűrit a BCSDH-tagvállalatok képviseletében Károlyi Zsuzsanna (márka és marketing igazgató, E.ON), Pesti Tímea (vezérigazgató, Ayvens), Török László (ügyvezető igazgató, Mazak), Varga-Futó Ildikó (stratégiai és ESG igazgató, Auchan), Wolf András (műszaki-vezérigazgató-helyettes, Market), valamint a BCSDH képviseletében Márta Irén, a szervezet igazgatója és Szederkényi Zita, programvezető alkották, a zsűri elnöke Kelemen Attila (elnök-vezérigazgató, ProSelf) volt. Köszönjük a zsűri munkáját!

 

„A jövő vezetői” Ösztöndíj program kiemelt támogatója 2024-ben:

 

Mi az a biohacking és mi köze a well-beinghez? Hogyan optimalizálhatjuk külső és belső környezetünket és ebben hogyan támogathatja egy vállalat a munkavállalóit? Mennyire fontosak a fenntarthatóság szempontjai az intim higiéniai termékek vásárlásakor és mekkora terhet róhat a menstruációs szegénység a munkavállalókra? – A Generali székházában gyűltek össze a Társadalmi Tőke Munkacsoport tagjai egy inspiráló és tartalmas délutánra. 

A találkozót Gerendás Éva, a Generali Talent Management & Transformation vezetője nyitotta meg üdvözlő szavaival, majd Kelemen Attila, a ProSelf elnök-vezérigazgatója és a munkacsoport elnöke megnyitójában kiemelte az ember jóllétének, mentális egészségének fontosságát, a szakadékot, amit a technológia jelenthet bizonyos csoportok számára és az alapvető szükségletek kielégítésének komoly akadályait más csoportok számára. 

Az esemény egyik kiemelt témája a biohacking volt, amelyet szintén Gerendás Éva mutatott be. Előadásában a technológia és az adatvezérelt megoldások lehetőségeit ismertette az egészségmegőrzés és a mindennapi jóllét támogatása érdekében. Rámutatott a szemléletbeli különbségre aközött, hogy azért megyek el orvoshoz, mert beteg vagyok és szeretnék jobban lenni vagy azért megyek el orvoshoz, mert jól vagyok, de még jobban szeretnék lenni vagy hosszú távon szeretnék jól lenni. A cél a külső és belső környezet optimalizálása, ehhez minden eszköz használatba vételével, legyen az technológia, adat, pszichológia, sport, étkezés vagy meditáció. 

A társadalmi felelősségvállalás területén Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs és kampányvezetője beszélt a menstruációs szegénység elleni küzdelem fontosságáról és bemutatta kezdeményezésüket, ami elnyerte a BCSDH Fenntartható jövőért díját az Emberi érték kategóriában. Kapcsolódó kutatásukból kiderült többek között, hogy az intim higiéniai termékek fenntarthatósági szempontjai csupán 8%-ot tesznek ki a vásárlási döntésekben továbbá, hogy egy nő átlagosan 4200 Ft-ot költ havonta menstruációs termékekre, ami komoly anyagi terhet jelenthet, különösen az alacsony jövedelmű családok esetében. 

“A jövő vezetői” program eredményeit röviden összegezte Szederkényi Zita, a program vezetője.  Az eseményt a MAN-Co projektcsapat (Boronkay Fanny, DSM, Halmai-Serfőző Petra, Fe Group, Varga-Kisteleki Kata, Nestlé, Kovács Ildikó, Mazak, Dr. Molnár Beáta, Progress Étteremhálózat) előadása zárta, amely a vállalatok mentális egészségre és a kiégés megelőzésére irányuló megoldását ismertette. A sikeres projekt bemutatása hagyományteremtő céllal történt, hogy a jövőben is példát állítson az innovatív vállalati programok előtt. 

A találkozón pezsgő eszmecsere alakult ki az elkötelezett résztvevők között, így kiváló lehetőséget teremtett a tudásmegosztásra és az együttműködés erősítésére. A program során bemutatott előadások és projektek inspirációként szolgáltak a fenntarthatósági törekvések és a vállalati jóllét további fejlesztésére. 

2026-ban Magyarország rendezi a Circular Economy Hotspot európai találkozóját.

A körforgásos gazdaság globális szükségszerűség: túlmutat a földrajzi határokon, és együttműködést igényel a különböző hátterű nemzetek, szervezetek és érdekelt felek között. Ez a kulcsüzenet állt a 2024. november 21-én tartott, immár hetedik Körforgásos Gazdaság Csúcstalálkozó középpontjában. A BCSDH szakmai partnereivel közösen elnyerte a Circular Economy Hotspot 2026-os európai találkozójának rendezési jogát.

 A globális anyagfelhasználás több mint háromszorosára nőtt 1970 óta, miközben a Föld népessége csak megduplázódott. Az anyagok kitermelése és feldolgozása felelős az éghajlatra gyakorolt káros hatások 60%-áért, a biodiverzitás és a vízstressz több mint 90%-áért, amely a földhasználathoz kapcsolódik, valamint az egészségre káros szálló por szennyezés körülbelül 40%-áért.

Az egészségünk és gazdaságunk egészsége is a természet egészségétől függ, ami viszont soha nem látott mértékben hanyatlik. Az ember negatív hatása a természetre egyre nyilvánvalóbb, a klímavészhelyzet mellett ma már egyértelműen számolnunk kell a természeti rendszerek összeomlásának veszélyével is. Ebben a helyzetben a körforgásos gazdaságra való áttérés felgyorsítása közös érdekünk, hisz önmagában az ezzel járó fogyasztáscsökkenés számos klíma és ökológiai krízisre megoldást jelentene. Ehhez azonban versengés helyett együttműködés kell, közös vállalások, mérőszámok és tettek.  Azonnali cselekvésre van szükség ezen a területen is.” – mondta el beszédében Ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke.

A globális anyaghasználat körforgásos mutatója egyre romlik. Míg 2018-ban a világgazdaság által felhasznált összes nyersanyag 9,1%-a került ki újrahasznosított anyagokból, addig ez a szám 2024-ben már csak 7,2%. Gazdaságunk még mindig növekvő anyaghasználati pályán van, miközben a társadalmi igények kielégíthetők lennének a jelenleg felhasznált anyagmennyiség 70%-ával. A körforgásosság szintjének ilyen mértékű növelése jelentős hatással lenne több ökológiai átbillenési pontra.

Paradigmaváltásra van szükség a nyersanyagok kezelésének módjában. Az általunk globálisan felhasznált nyersanyagok mennyisége az 1970-es évek óta több mint háromszorosára nőtt, és várhatóan 2060-ig megduplázódik. – mutatott rá Désirée Bonis Hollandia nagykövete, hozzátéve, hogy a nyersanyagellátás geopolitikai változásaival szembeni ellenálló képességet is biztosítani kell. A holland Nemzeti Körforgásos Gazdasági Program célja ezért az, hogy az anyagáramok bezáruljanak, és 2050-re az ország 100%-ban körforgásos legyen összhangban a kitűzött klima célokkal.

Mára már 102 tagot számlál a Körforgásos Gazdaság Platform, mely a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH), a Holland Nagykövetség és az akkori Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére alakult meg. Tagjai a legfontosabb feladatként a tudásmegosztást, az összefogást és az azonnali cselekvést emelték ki.

Magyarország a természeti tőkéjét egyre nagyobb mértékben éli fel a Nemzeti fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) lefrissebb jelentése alapján.

A hulladékgazdálkodás esetében azonban pozitív fejlemény, hogy a szelektíven gyűjtött hulladék aránya növekszik és ezzel párhuzamosan az anyagában újrahasznosított hulladék mennyisége is folyamatosan nő. Az EU célkitűzéseivel összhangban a hazai közpolitika-alkotás fókuszába is bekerült a körforgásos gazdaság kérdésköre.

A körforgásos gazdaság aktuális hazai szabályozási környezetéről és Magyarország EU-s elnökségének fentarthatósági fókuszairól Dr. Nagy Márta, az Energiaügyi Minisztérium körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkára beszélt.

Magyarországon az egyszerhasználatos műanyagok kivezetése, a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer bevezetése, a kötelező visszaváltási rendszer, illetve a már életbe lépett koncessziós új hulladékgyűjtési rendszer az egyetlen lehetőség, hogy teljesüljenek az EU-s és magyar klímacélok, és egyben jelentős előrelépést jelenthetnek a körforgásos gazdaság térnyerésében, amelynek felgyorsítására különös fókuszt helyez a magyar EU-s elnökség.

A BCSDH 2023-as felmérése szerint a vállalatok 69%-a az állami ösztönzőktől, 59% a jogszabályi rendelkezésektől várja a körforgásos gazdaságra történő átállás segítését. Nagy a várakozás a most zajló folyamatokkal kapcsolatban.

 Rebeca Nohl, a SYSTEMATIQ munkatársa, bemutatta a Global Resource Outlook 2024 (IRP) jelentéséből készült a WBCSD-vel közösen kiadott összefoglalóját, annak üzleti vonatkozásait, hatásait.

A jelentés szerint az utóbbi 5 évtizedben megháromszorozódott az erőforrások kitermelése, mely várhatóan 60 százalékkal fog emelkedni 2060-ig. Az új tanulmány rámutat, hogy az erőforrások felhasználása számos üzleti kockázattal jár: a természeti erőforrásokért folytatott verseny fokozza az ellátási láncok volatilitását, amelyet tovább súlyosbít az éghajlatváltozás és a geopolitikai zavarok. Az anyagköltségek növekedése csökkenti a nyereséget, mivel a véges erőforrásokért folytatott verseny élesedik. A vállalkozások egyre bonyolultabb, éghajlatváltozással kapcsolatos szabályozásokkal, valamint a fogyasztók, alkalmazottak és befektetők részéről növekvő ellenőrzéssel és elvárásokkal szembesülnek bolygóra gyakorolt hatásuk kapcsán.

Az összefoglaló megmutatja az üzleti szférának a lehetőséget, hogy új profitforrásokat szabadítsanak fel, és növeljék ellenállóképességüket azáltal, hogy az értékteremtést az erőforrás-felhasználástól függetlenítik. Az erőforrás-hatékonyság és termelékenység az egész vállalatra kiterjedő eszközként szolgálhat több cél elérésére, például: ellenálló ellátási láncok kialakítására, költségek csökkentésére, versenyképesség növelésére, valamint a piaci megkülönböztetés erősítésére.

Nagy figyelem tevődik most nemzetközi szinten a WBCSD és az UNEP közös kezdeményezésére, a Global Circularity Protocol-ra, melyet Filipe Camano Garcia, a World Business Council for Sustainable Development (WBCSD) igazgatója mutatott be A jelenleg kidolgozás alatt álló szabványrendszer a Greenhouse Gas Protocol mintájára készül, és 2026-ban kerül majd bevezetésre. Ez egy önkéntes szabványrendszer, melynek célja, hogy módszertant és mérőszámokat biztosítson a vállalatoknak, valamint, hogy a politikai döntéshozók számára is gyakorlati eszközöket biztosítson. 2024. júliusával első lépésként elkészült a ’landscape analysis’, mely feltérképezi a körforgással kapcsolatos vállalati mérési és jelentési eszközök, politikák és szabályozásokat, ami által azonosítani tudják a körforgásos ökoszisztéma hiányosságait és lehetőségeit, amelyek segíthetnek a protokoll kialakításában

Nemzetközi szinten elismert előadóink között volt Joost van Dun, az ING Bank fenntartható finanszírozásért és körforgásos gazdaságért felelős vezetője, aki előadásában példákon keresztül mutatta be, milyen aktuális finanszírozási trendek vannak a körforgásos gazdaság területén.

Együttműködések szerepe a körforgásos gazdaság megvalósításában volt a témája annak a panel-beszélgetésnek, melyen Deák Brigitta, a Greenpro Zrt. cégvezetője, Joost van Dun, az ING Bank fenntartható finanszírozásért és körforgásos gazdaságért felelős vezetője és Farkas Csaba, a Master Good Kft. fenntarthatósági és innovációs igazgatója járta körbe azt a kérdést, hogy milyen típusú, akár ágazatokon átívelő együttműködések teszik megvalósíthatóvá a sikeres körforgásos üzleti modelleket. A kerekasztal-beszélgetést Dr. Bartha-Horváth Bálint, a CBRE szenior fenntarthatósági tanácsadója moderálta.

A Körforgásos Gazdasági Csúcs életében először került sor a legjobb körforgásos megoldásokból merítve egy innovációs vállalati pitch sorozatra, ahol öt vállalat, szervezet mutathatta be körforgásos megoldását. A bemutatkozók voltak:

  • Denim Deal – Roosmarie Ruigrok, Sustainable Fashion & Textile Expert
  • Miscancell – Marcel van de Peppel, vezérigazgató
  • Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Innovációs Központ – Berkovics Dalma, Partnerségekért felelős vezető
  • Repair Café Budapest – Kranzieritz  Viktória, önkéntes
  • Zoknicsere program – Csányi Zoltán, alapító

Takács Ivett projektmenedzser mondta el a Körforgásos Gazdaság Platform 2024-es eredményeit és jövőbeni terveit és számolt be a Circular Economy Hotspot október 7-9. között, Walesben tartott európai találkozójáról, ahol a BCSDH által benyújtott, partnerségben megvalósuló pályázatát hirdették ki nyertesnek, így 2026-ban Budapest láthatja vendégül a körforgásos gazdaság legnagyobb nemzetközi fórumát.

A BCSDH számára, mint a Körforgásos Gazdaság Platform egyik alapítójának fontos, hogy magas szinten elkötelezett vállalatok és vállalatvezetők közössége legyen, hogy több mint 140 tagvállalata és őket követve a teljes üzleti szektor a kibocsátás drasztikus csökkentésén túl a biodiverzitás megőrzését és helyreállítását, valamint a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek visszafordítását is zászlójukra tűzzék. Erről szól az ezt az évtizedet meghatározó, az Action 2020 program eredményeire épülő Time to Transform 2030 programunk, amihez a Körforgásos Gazdaság Platformunk is kapcsolódik.

 

KÖSZÖNJÜK AZ ESEMÉNY FŐTÁMOGATÓJÁNAK:

TÁMOGATÓINAK:

 

A KÖRFORGÁSOS GAZDASÁG PLATFORM 2024. ÉVI TÁMOGATÓNAK:

ÉS A KARBONTUDATOS ESEMÉNYEINK TÁMOGATÓJÁNAK:

 

ESG és Taxonómia kompatibilitás a víziközmű szolgáltatásban

Szakmai napunkon betekintést biztosítunk a gazdasági szereplőktől, azon belül a vizes ágazattól kötelezően elvárt beszámolási és megfelelési kötelezettségekbe; összegezzük a vizes mérnöki társadalmat érintő műszaki kritériumrendszert és az azok ismeretéből és alkalmazásából származó lehetőségeket.

Időpont:

2024. december 3. (kedd)
9:30 – 15:30 óra
(érkezés és regisztráció: 9:00-tól)

Helyszín:
Nemzeti Közszolgálati Egyetem / Ludovika Campus, Orczy úti Kollégium

Programterv:

09:00
Érkezés és regisztráció

09:30
Elnöki köszöntő

  • Köszöntőt mond Dr. Kovács Károly PhD, a MaSzeSz elnöke.

09:35
Amit az ESG-ről tudni kell

  • Előadó: Lukács Ákos (partner, Ernst & Young Hungary)

10:20
Az EU Taxonómia legfontosabb tudnivalói, fókuszban a víz

  • Előadó: Dr. Kovács Károly PhD (oec)
    • A MaSzeSz elnöke, az EU Fenntartható Finanszírozási Taxonómia Platformjának volt tagja.

10:50
Víziközmű-szolgáltatókat érintő megfelelőségi kritériumok

  • Témák: Energiahatékonyság, hálózati veszteségek csökkentése.
  • Előadó: Mihácsi Mónika (cégvezető, BDL Kft.)

11:20
Vizes megfelelőségi kritériumok meghatározása a gazdaság valamennyi szegmensében

  • Előadó: Dr. Kovács Károly PhD (oec)
    • MaSzeSz elnök, az EU Fenntartható Finanszírozási Taxonómia Platformjának volt tagja.

11:40
Ebédszünet

  • Szendvicsebéd.

12:30
ESG a banki és ügyfél együttműködésben

  • Előadó: Szege György (ESG és fenntarthatóság igazgató, MBH Bank Nyrt.)

12:50
Miként válhatnak a fenntarthatósági törekvések feladatból érdekké a víziközmű szolgáltatók számára?

  • Előadó: Brandstätter Gábor
    • Fejlesztési, fenntarthatósági és innovációs igazgató, Fővárosi Vízművek Zrt.

13:10
Az ESG bevezetése az FCSM Zrt.-nél

  • Előadók: Kormány Béla és Makó Magdolna (Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.)

13:30
Fenntarthatóság irányában elkötelezett ipari vállalatok elvárásai a tervezők felé

  • Előadó: Márta Irén
    • Ügyvezető igazgató, Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH).

13:50
Kávészünet

14:10
Moderált panelbeszélgetés – Igények, elvárások, lehetőségek az ESG és a víz tükrében

  • Moderátor: Dr. Kovács Károly PhD (MaSzeSz elnök)
  • Résztvevők:
    • Márta Irén (BCSDH)
    • Jancsó Béla (elnök, MMK Vízgazdálkodási és Vízépítési Tagozat)
    • Horváth Bálint (ügyvezető, Pureco Kft.)
    • Pál Gábor (vezérigazgató-helyettes, gazdasági igazgató, CÉH Zrt.)
    • Klotz Balázs (igazgató, Közigazgatási Továbbképzési Intézet, NKE – felkérés alatt)

15:15
Zárszó

Részvételi díj:

  • MaSzeSz/Mentor tagok, Mérnök Kamara tagok, MÖSZ, TÖOSZ stratégiai partnerek: 30.000 Ft + ÁFA
  • Nem tagoknak: 45.000 Ft + ÁFA

További információ és jelentkezés:
MaSzeSz szakmai nap – ESG és Taxonómia

Mit tehet egy távközlési hálózatfejlesztő vállalat a fenntarthatóságért? Mi az a nem-növekedés fánk és hogy segítheti Budapest fenntarthatóságát? El tudjuk-e képzelni a kapitalizmus végét? – Többek között ezeket a kérdéseket is körbejártunk „A jövő vezetői” Alumni idei utolsó eseményén a Nokia Magyarországnál.

November 6-án különleges program és kellemes környezet várta a Nokia Magyarországnál az Alumni közösségét, ahol „A jövő vezetői” tehetségprogram frissen végzett 2024-es évfolyama is képviselte magát. A résztvevőket Baranyai Attila (Global Logistics Quality Manager) fogadta és Pap József (Supply Chain – Head of Excellence and Process Management) köszöntötte, majd ezt követően a Nokia magyarországi kutatás-fejlesztési laborját ismerhették meg közelebbről a jelenlévők. A látogatást vezető Juhász Norbert és Czencz László érdekes információkat osztottak meg a hallgatósággal a labor áramellátási-, hűtési és védelmi rendszereiről, majd ezt követően bemutattak egy kontrollszobát és hatalmas szervertermüket, ahol még annak a kezelőközpont-hardvernek egy részét is láthatták a résztvevők, amely az első digitális hívást kezelte.

A laborbejárást követően Márta Irén, a BCSDH igazgatója személyesen is megosztotta a jó hírt az Alumni közösséggel, miszerint „A jövő vezetői” tehetségprogram, amelynek a résztvevők mind részesei voltak, idén elnyerte az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjat Magyarországon a fenntartható átállás ösztönzése kategóriában.

 

A program folytatásban Dr. Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója tartott előadást a „fánkgazdaság” modellről, amely az emberi jóllét és a bolygó határainak egyensúlyát hangsúlyozza, majd ismertette legújabb kutatásuk eredményeit is, amely a nem-növekedés fánk modelljén keresztül mutatja be Budapest fenntarthatósági helyzetét.

A gondolatébresztő előadást követően házigazdánk jóvoltából a felmerült témákat kötetlen beszélgetésekben folytathatták a résztvevők.