A decemberi párizsi klímacsúcson 195 ország vezetője történelmi megállapodás keretében tett vállalást arra, hogy az ipari forradalom előtti időszakhoz képest a globális felmelegedést megpróbálják 1,5°C alatt tartani. A 2020-ban hatályba lépő Párizsi Egyezmény egyértelmű jelzés az üzleti szektornak: a globális politika az alacsony karbon-intenzitású, valamint zéró karbon-intenzitású jövőt tűzte ki célul. A párizsi vállalások elérése érdekében változtatni kell a globális energetikai és közlekedési rendszereken, valamint ipari folyamatokon. A változások kockázatokat és lehetőségeket teremtenek az üzleti szektor számára, hiszen a szükséges befektetéseket és a kibocsátás-csökkentés nagy részét a vállalatok fogják megvalósítani.

De milyen hatással lesz mindez a gazdaságra? A KPMG szakértői szerint a globális gazdaság egy alacsony karbon-intenzitású modell felé fog fejlődni, a tiszta technológiákba való beruházások növekedésével és egy nemzetközi szén-dioxid piac kialakításával. Továbbá arra számítanak, hogy a befektetők alaposan mérlegelik a klímaváltozással kapcsolatos kockázatokat és lehetőségeket. További részletek, valamint javaslatok arra vonatkozóan, hogy az üzleti szektornak mire érdemes koncentrálnia a jövőben, a KPMG összefoglaló tanulmányában.

„Ez az együttműködés jó példája annak, hogy miként lehet a megújuló energiaforrásokat integrálni egy vállalkozás működésébe”

 Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb BMW központját hozza létre a Wallis Motor Pest Kft., amely szeptember második felében nyílik meg a nagyközönség előtt. A 10 333 m2-en megvalósuló, közel 3 milliárd forintos beruházás első ütemében több mint 5000 m2-es komplexum épül, amelyben a kereskedés energiaszükségletének 30%-át házi naperőművel biztosítják, és az elektromos autók töltőit szintén a Wallis csoporthoz tartozó ALTEO zöld energiájával látják majd el.

 Az elmúlt több mint két évtized legmeghatározóbb BMW és MINI márkakereskedőjeként a Wallis Motor Pest Kft. különösen nagy hangsúlyt fektet a minőségi és ügyfélközpontú kiszolgálásra. A BMW új építészeti és szolgáltatásfejlesztési elvárásaihoz igazodva elengedhetetlen volt, hogy az értékesítési darabszámok mellett a Wallis az ügyfelek kiszolgálásában is élenjáró legyen, ezért úgy döntöttek, hogy létrehozzák Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb BMW központját.

A Wallis Motor Pest Kft. azaz a megrendelő speciális igényeit szem előtt tartó beruházásának teljes értéke megközelíti a 3 milliárd forintot, az első ütemben a 10.333 m2-es telken több mint 5000 m2 hasznos alapterületű komplexum épül. „A kivitelezési munkák január elején kezdődtek meg, és olyan központot hozunk létre, amely a közép-európai régióban egyedülálló méretű és kialakítású és egyaránt megfelel majd a BMW legújabb nemzetközi építészeti és műszaki standardjainak, valamint a megrendelő sokéves autós tapasztalatának és igényeinek is. Az átadást szeptemberre tervezzük, az ügyfeleink előtt várhatóan szeptember második felében nyílik meg az új márkakereskedés” – kezdte Antal Péter ügyvezető igazgató. Hozzátette: miután a BMW napjaink leginnovatívabb gépjármű márkájának számít – élen járnak az elektromos autók fejlesztésében és a zöld, újrahasznosított energia felhasználásában – kézenfekvő volt, hogy a képviselt márkához igazodva a Wallis csoport is ezt az utat kövesse.

„Már a tervezési koncepciónál figyelembe vettünk számos környezettudatos építési kritériumot. Ilyenek többek között a nyílászárók és homlokzatok hőszigetelési tényezői, a csapadékvíz gyűjtése öntözési célokra vagy magas hatásfokú gépészeti berendezések alkalmazása” – folytatta Antal Péter, aki azt is elmondta: a beruházás legfontosabb környezettudatos eleme egy kisméretű házi naperőmű, amelyet az ALTEO Nyrt-vel közösen hoznak létre. „Ezzel a kereskedésünk energiaszükségletének körülbelül 30%-át le tudjuk majd fedni, és valamennyi elektromos autó töltőnket saját előállítású villamos energiával fogjuk ellátni. Terveink szerint a fennmaradó energiaszükségletet is zöld energia beszerzésével fogjuk kielégíteni” – fogalmazott.

A smart energy management megközelítés jegyében az ALTEO 49 kilowatt teljesítményű napelemes kiserőművet telepít az épületre.

„Ez az együttműködés jó példája annak, hogy miként lehet a megújuló energiaforrásokat integrálni egy vállalkozás működésébe. A lépéssel partnerünk költséget takarít meg, és ami még talán fontosabb, az elkövetkező időszakban évente a saját termeléssel mintegy 20 000 tonna üvegház hatású gáz kibocsátástól kíméli meg a környezetet. És ki tudja, az alternatív hajtású gépjárművek terjedésének ütemét elnézve, lehet, hogy pár év múlva már az ügyfelek részére is evidenssé válik, hogy zöld autóhoz zöld áram is dukál” – mondta Ifj. Chikán Attila, az ALTEO Group vezérigazgatója.

Jelentős szerepet játszott a Siemens Zrt. K+F csapata az eFusion márkanevű, tisztán elektromos meghajtású repülőgép fejlesztésében, amelynek első darabját a Magnus Aircraft Zrt.-vel együttműködve fejlesztett ki a vállalat. Az oktatásra és vészhelyzeti képzésre egyaránt alkalmas egymotoros, kétszemélyes repülőgép első alkalommal 2016. április 11-én szállt fel Kecskemét-Matkópuszta repülőtérről.  A hivatalos bemutatásra néhány nappal később, április 20-án került sor az „AERO 2016” Nemzetközi Repülős Szakmai Kiállítás nyitónapján a németországi Friedrichshafenben, amely eseményen részt vett Dr. Frank Anton, a Siemens AG elektromos repülőgépekhez kötődő fejlesztési üzletágának igazgatója is.

„Az eFusion sikeres próbarepülése igazi mérföldkő az elektromos repülésben. Ez segítségünkre lehet abban, hogy a pilóták is tisztában legyenek az elektromos hajtás gyakorlati előnyeivel“ – mondta el Anton. A most bemutatott repülőgép az eddig megszokott nagy teljesítményű, nagy fogyasztású és nagy sebességű kétüléses modellek mellett egy olcsóbb fenntartású, környezetbarát, és tisztán elektromos alternatívát kínál, ami minden földrészen hiánycikknek számít.

efusion 2

„A Siemens Zrt.-n belül csupán három évvel ezelőtt alakult meg a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó terület, amelynek egyik fő projektje volt a teljesen elektromos hajtás kifejlesztése az eFusion–höz. Fiatal mérnökeink kreativitása és innovációs készsége révén jó úton járunk, hogy valódi kompetencia-központ váljon belőlünk, és számos egyéb projektben dolgozzunk együtt anyavállalatunkkal és partnereinkkel a jövőben, közöttük a Magnus-szal is ” – mondta el a bejelentés kapcsán Dr. Balázs Gergely György, a Siemens Zrt. kutatás-fejlesztési vezetője.

A jelenleg nettó 410 kg-os gép a sportrepülők minden kategóriájába (UL, LSA, VLA) beleillik. Így nem csak a felhasználás területén sikerült sokoldalú terméket alkotni, hanem több kategória kritériumainak is megfelelve kuriózumnak számít a Siemens-MAGNUS partnerségének eredményeként létrejött eFusion.

Innovatív módszertant és teljesen újszerű szoftvercsaládot magába foglaló humán- és szervezetfejlesztési rendszert fejlesztett a ProSelf International Zrt., melynek elnök-vezérigazgatója és innovációs vezetője Kelemen Attila, a Ben & Loch Lomond International Zrt. korábbi tulajdonosa.

A szervezetfejlesztési rendszer rezonálva korunk és a jövő problémáira, a vállalatok egészére vonatkozó komplex megoldásokat kínál. Fókuszában az egyéni és szervezeti jól-lét áll, annak dimenziói és hatása az egyéni és szervezeti eredményességre.

A ProSelf módszertan értéke a humanizálás, megoldásai középpontjába az embert, a személyt helyezi. A módszertan egyéni megoldásokat kínálva segít felkészülni az egyes embert és a szervezeteket érintő drámai változásokra, miközben a módszertanra épülő ProSelf szoftvercsalád öntanuló algoritmusaival mind pontosabb előrejelzést biztosít felhasználói számára. A program hatékonyságát növeli, hogy a szoftvercsalád a piacon egyedülálló módon valós idejű analitikát és intervenciót tesz lehetővé.

A ProSelf International szakmai csapatát a humán tudományok képviselői, pszichológusok, adattudósok, szoftverfejlesztők, ügyfél-élmény szakértők alkotják. A tanácsadó iroda működése minden esetben etikus, transzparens, a bevonáson, elköteleződésen alapul.

– Célunk, hogy jót tegyünk, és azt jól tegyük. Olyan fenntartható üzleti modellt dolgoztunk ki, amely képes megvalósítani ezt a két célt. – mondta Kelemen Attila, a ProSelf International Zrt. elnök-vezérigazgatója.

 

Kiemelt figyelmet fordítunk a fenntarthatósági szempontokra, az energiahatékony és zöld megoldásokra, ezért az egyik Dome által üzemeltetett A kategóriás irodaházban megkezdtük a BREEAM IN USE nemzetközi szabvány szerint az épület és az üzemeltetési tevékenység tanúsíttatását. Az épületek fenntartható működése minden érdekelt fél számára fontos, hiszen csökkenthetők az üzemeltetési költségek és az épület működése nem terheli feleslegesen a környezetet. Az ingatlanon végrehajtott értéknövelő beruházások és intézkedések az épület használóinak komfortérzetét és elégedettségét, ezáltal produktivitását növelik, pl. nagyobb számú biciklitárolókat és zuhanyzókat alakítottunk ki, bérlői gyűléseket tartunk és kialakítottunk egy online felületet, amit az épület használói folyamatosan elérhetnek, és a fenntarthatósági kezdeményezésekről tájékozódhatnak.

Az Allianz Hungária számára fontos a környezetünk és a természet védelme, hiszen biztosítóként hosszú távon kell gondolkodnunk, terveznünk és felelősséget vállalnunk, nem csak az ügyfeleinkért, hanem a jövő generációiért is. A globális klímaváltozás elleni harcot társadalmi felelősségvállalási tevékenységeink során is szem előtt tartjuk, ezért 2016-ban az első önkéntes munkát az Erdőmentők Alapítvány bevonásával szerveztük meg. A keresztúri erdőben 3 óra alatt, 30 munkatárs, összesen 1000 fekete nyárfacsemetét ültetett el. Azt a fajta alkotómunkát végeztük, amellyel nem csak magunkért, saját környezetünkért, hanem gyermekeink, de még inkább unokáink élhetőbb világáért tehettünk, kézzel fogható, maradandó értéket teremtettünk.

Fa- és erdőültetéskor fontos szem előtt tartani, hogy minden esetben engedélyre és szakemberek bevonására van szükség az ültethető fafaj és a megfelelő helyszín kiválasztásához. A fafaj meghatározásánál sok szempontot vesznek figyelembe (pl. a talaj szerkezetét, a vízellátottságot, stb.), és az adott fafaj életben maradási esélyét is megvizsgálják.

Néhány érdekesség az elültetett fákról:

  • A nyárfa egy gyorsan és látványosan növő faj, ám élettartama viszonylag rövid, körülbelül 50 évig él.
  • Egy 50 éves fa átlagosan 200 kg szennyező anyagot képes kiszűrni évente tavasztól-őszig. 1000 fa összesen 200 tonnát.
  • Egy 50 éves fa 50 kg oxigént termel és kb. 68 kg szén-dioxidot dolgoz fel egy vegetációs időszakban.
  • Egy 50 éves fa mintegy 4 köbméternyi vizet párologtat el a vegetációs időszak során, 1000 fa tehát körülbelül 4000 köbméternyi víz elpárologtatásával járul majd hozzá a hűs levegőhöz.
  • 1000 fa nagyjából 100 fészkelőhelyet biztosít évről-évre.

„Az egész szombati napomat végigkísérte az a fajta izomláz, amelynél az ember tudja: bőven megérte. Társaságunk társadalmi felelősségvállalási projektje egy olyan égető problémára való reagálással kezdte a jövő szebbé és élhetőbbé tételét, amely hosszú távon megváltoztatja a világunkat – néhány kollégával együtt ezer facsemetét ültettünk, így bátran kijelentem, hogy az erdőültetési akció sikeres és hatékony volt. Mostantól minden levegővételnél eszembe jut, hogy mi is hozzájárultunk a tiszta levegő utánpótlásához. Büszkén meséltem eddig is mindenkinek, hogy az Allianz csapatához tartozom, de ezt a büszkeséget minden alkalommal csak növelik a kollégák és a Társaság, amikor csoportosan megmutatjuk, hogy együtt – a legkülönbözőbb területekről – képesek vagyunk változatos színtereken és témákban is jobbá tenni a világot.”

A Magyar Suzuki Zrt. a gyártási folyamatok során a minőség mellett kiemelt figyelmet fordít a környezettudatosságra, a fenntarthatóság szempontjainak megfelelően. Az Esztergomban alkalmazott technológiai folyamatok irányítási módszere megfelel az ISO 14 001 környezetirányítási és az ISO 9001 minőségbiztosítási rendszer szabványelőírásainak. A jelenleg gyártott modellekbe kizárólag az Euro 6 környezetvédelmi szabványnak megfelelő motorokat épít be. Megújult környezeti politikája szerint a vállalat a kibocsátott illékony szerves vegyületek (VOC) légszennyezési mértékét a jogszabályi előírásoknak megfelelve biztonsággal 45 g/m2 alatt tartja. A keletkező veszélyes hulladékok fajlagos mennyiségét folyamatosan csökkenti, különös tekintettel a keletkező lakk- és festékiszapokra. A közvetett környezeti kockázatok csökkentése, a hulladékok legmegfelelőbb elhelyezése érdekében a Magyar Suzuki a veszélyes hulladékok elszállításakor előnyben részesíti azokat a cégeket, amelyek saját veszélyeshulladék-égetővel és -lerakóval rendelkeznek.

A természeti kincsek megőrzése érdekében a Magyar Suzuki az energiafelhasználás csökkentésével közvetlen és közvetett módon is hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, továbbá az ipari vízfelhasználás optimalizálásával a felszín alatti vízkészletek védelméhez. A vállalat arra törekszik, hogy növelje a hasznosítható hulladékok arányát és csökkentse a lerakott ipari hulladékok fajlagos mennyiségét.

A Suzuki az elsők között alakította ki hazai roncsautó-átvevő hálózatát a Magyarországon érvényes ELV-szabályozásnak, vagyis a hulladékká vált gépjárművekről szóló EU-s és hazai kormányrendeletnek megfelelően, szem előtt tartva az újrahasznosítást, kerülve a veszélyes anyagok felhasználását.

Annak érdekében, hogy tiszta környezetet és szolidáris társadalmat örökítsen a következő generációra, a Magyar Suzuki anyavállalata, a Suzuki Motor Corporation (SMC) „Suzuki Környezetvédelmi Terv 2015” néven környezetvédelmi kezdeményezést hozott létre. Ehhez társul a „Suzuki Biodiverzitás-megőrző Program”, amelynek célja a fajok sokféleségének védelme és fenntartható hasznosítása az SMC tevékenységei során. Mindkét kezdeményezés a Suzuki Globális Környezetvédelmi Chartáján alapul.

A Future FM Zrt. elsőként nyerte el a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjét, ami hivatott igazolni Magyarországon a termékek és szolgáltatások környezetbarát voltát. A nyertes pályázó szolgáltatása a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában valósult meg. A védjegyelnyerést igazoló tanúsítványt Batári Ferenc a Future FM Zrt. vezérigazgatója és Szilágyi Áron olimpiai kardvívó, a Future FM Zrt. CSR szóvivője vette át.

A Future FM Zrt. 2015. július 24-én „Irodatakarítás a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi  irodájában” címen pályázatot nyújtott be a „Környezetbarát Szolgáltatás” minősítésre és a védjegyhasználati jog elnyerésére. A minősítő eljárásra vonatkozó jogszabály szerint a Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. végzi a pályázat szakértői vizsgálatát, készít javaslatot, a védjegy odaítéléséről pedig a környezetügyért felelős miniszter dönt. A pályázat értékelésére a KT-64. Környezetbarát takarítási szolgáltatás feltételrendszerben foglaltak, valamint az ahhoz készült Épületspecifikus környezetbarát takarítási terv segédleti anyag alapján került sor. A benyújtott dokumentumok alapján készült szakértői vélemény megállapította, hogy a Környezetbarát irodatakarítás a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában megfelel a vonatkozó minőségtanúsító feltételrendszernek, és viselheti a magyar „Környezetbarát Szolgáltatás” védjegyet.

SzilagyiAron-BatariFerenc-rgb-300

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 2016. február 17-én írta alá a pályázat elfogadásáról szóló dokumentumot, amelynek aláírási dátuma a Future FM Zrt. ökocímke  használati  szerződésének kezdeti időpontja is egyben. Az oklevél ünnepélyes átadására 2016. március 8-án, kedden került sor, a Tata irodaházában.

„A TATA környezettudatos elvárásai és a megvalósításhoz történő hozzáállása példamutató. Kellően nyitottak és együttműködőek, a fenntartható jövőnk szempontjait mindig maximálisan szem előtt tartják. A Future FM pedig, elkötelezett szolgáltatóként elhivatottan veszi figyelembe partnerei és saját környezete fenntarthatósági szempontjait, ezen belül a zöld takarítási megoldásokat, a környezetbarát tisztaság mindennapokban történő megvalósítását. Tevékenységeink végzése során a környezettudatos munkavégzés számunkra az elsődleges szempontok között szerepel.

A TATA részéről biztosan számíthattunk messzemenő támogatásukra, mely a védjegy elnyeréséhez elengedhetetlen volt. Büszkék vagyunk az elnyert védjegyre, mely a sikeres együttműködésünk eredménye. Reméljük, hogy ez az elismerés hírnökként is segíti munkánkat, hogy a többi szolgáltatási területünkön is hasonló sikereket érjünk el a jövőben.” –nyilatkozta Batári Ferenc, a Future FM Zrt. vezérigazgatója.

 

A környezettudatos vállalati működést díjazó V. Greennovációs Nagydíj idei eredményhirdetését április 12-én tartotta a kiíró Publishing Hungary szaklapkiadó.

A Legrand Zrt. Elődeink nyomán, utódaink érdekében címmel hulladékkezelés kategóriában benyújtott pályázatát a bírálók elismerő oklevéllel jutalmazták, melyet Dudás Lajos EHS és infrastruktúra vezető vett át.

A zsűri elnöke Hartay Mihály hulladékgazdálkodási szakértő méltatta a benyújtott pályázatok sokszínűségét és a bemutatott eljárások újszerűségét is. A pályázók a gazdasági élet különböző területeiről küldték be munkáikat, volt közöttük önkormányzat, egészségügyi intézmény, nagyvállalat és mikrovállalkozás egyaránt. Hartay Mihály elmondta, hogy a kiírók bíznak abban, hogy a pályázók munkái jó példát mutatnak a gazdasági élet többi szereplőjének és a pályázatokban leírtakkal is elősegítik az innováció beépülését a magyar vállalkozások életébe.

A Legrand Zrt. pályázatában a vállalati felelősségvállalás részeként bemutatta a sokoldalú környezetvédelmi programját és a hozzá kapcsolódó legjelentősebb eseményeket. Betekintést adott a hulladékkezelési szabályozásaiba, szemétgyűjtési- és parkosító akciókba, valamint részletesen kitért a galvanizálási tevékenység felszámolása utáni helyreállítási projektbe. A VOC szennyezés kétséget kizárólag a 80-as évek nyitott zsírtalanítási technológiájának a következménye, amely ugyan abban az időben megfelelt a környezetvédelmi előírásoknak, azóta azonban jelentős szigorítások történtek. A Legrand Zrt. a következetes és felelős munka részekét több éven áthúzódó projekt keretében végzi a helyreállító munkákat.

A Coface III. Országkockázati Konferenciája, 2016. június 8-án, szerdán  kerül megrendezésre az ÖbölHáz Rendezvényközpontban.

A minden évben megrendezésre kerülő konferencia fő témája a közép- kelet európai régiót alkotó országok, mint Magyarország helyzete és kilátásai, legfontosabb kereskedelmi partnerei, illetve az őket érintő makrogazdasági folyamatok és azok várható kereskedelmi hatásai.   A rendezvény célja, a pénzügyi, kutatási és üzleti világ vezető szakemberei bevonásával az elmúlt év történéseinek felülvizsgálata, a következő év világgazdasági trendjeinek és a legjelentősebb kihívásainak, valamint a lehetséges megoldások megvitatása.

A konferencia részletes programjának eléréséhez kattintson ide.

Részvételi szándékát a ide kattintva, az adatlap kitöltésével jelezheti.

A részletes program letöltéséhez kattintson ide.