Miközben a hazai munkanélküliségi ráta a harmadik legkedvezőbb az Európai Unióban, az ifjúsági munkanélküliség még mindig a kétszerese ennek. Ma a vállalatok jórésze munkaerőhiánnyal küszködik, miközben sok fiatal nem talál munkát. A szakértők az alapképzés erősítésében és újfajta, a kommunikációs kompetenciákra nagyobb hangsúlyt helyező tréningek elindításában látják a lehetőséget a fiatalok foglalkoztatásának javítására. A Coca-Cola HBC Magyarország idén ősszel ingyenes tanfolyamot indít #énjövőm elnevezéssel, ahol többek között önismeretre, állásinterjú helyzetek és a visszajelzések kezelésére tanítják a fiatalokat.

 

A legfrissebb munkaerőpiaci adatok szerint Magyarországon 5 százalék körüli a munkanélküliség, aminél csak Csehország és Németország rendelkezik alacsonyabb értékkel az Európai Unión belül. Ugyan nagy ütemben csökken, ám az ifjúsági munkanélküliség még mindig bő 10 százalékos Magyarországon, vagyis a kétszerese a teljes népeségen belül mért rátának. Kormányzati szakemberek, kutatók és nagyvállalat egyetértett abban, hogy a fiatalok elhelyezkedését ösztönző gazdaságpolitikai intézkedések mellett, a képzés erősítésére, kormányzati és nagyvállalati összefogásra van szükség ahhoz, hogy több fiatal találjon munkát.

Tóth Valentin, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója az üdítőital gyártó #énjövőm elnevezésű képzési programját mutatta be, amely kommunikációs kompetenciák fejlesztésére koncentrál. A vállalati vezető a tréning sajátosságait azzal magyarázta, hogy a Coca-Cola HBC Magyarország által megrendelt kutatás szerint részben épp ezek, vagyis az önismeret, az önbizalom és a kommunikációs képesség hiánya az oka annak, hogy a fiatalok nem tudnak elhelyezkedni. „2020-ig összesen 8000 fiatalt vonunk be a képzéseinkbe. Nagy örömünkre szolgál, hogy együttműködő partnerként megnyertünk szakmai és civil szervezeteket, toborzási programunkban pedig részt vesz a Foglalkoztatási Főosztály Munkaerőpiaci osztálya, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és területi kirendeltségei, egyetemek és ifjúsági szervezetek is.” – mondta Tóth Valentin.

A konferencián felszólalt Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, aki egyetértett azzal, hogy újabb, kompetenciafejlesztő, akár részismereteket is oktató tréningekre van szükség annak érdekében, hogy a munkaadók igényei és a munkakeresők elvárásai találkozzanak. A szakpolitikus hangsúlyozta, az elmúlt évek kormányzati, munkaerőpiacot érintő intézkedéseinek eredményeként 2012 óta a fiatalok munkanélkülisége a harmadára esett vissza Magyarországon. Elmondta, hogy a tartósan munkanélküli fiatalok foglalkoztatásáért a vállalatoknak nyújtott járulékfizetési kedvezmény százmilliárd forintos nagyságrendű.

 

2011 óta folyamatosan javul a magyar fiatalok aktivitása és foglalkoztatottsága. Ennek ellenére, a fiatalok aktivitási rátája mindössze 32 százalék körül volt 2016-ban, szemben a 45,8 százalékos nemzetközi átlaggal. A tartós munkanélküliség veszélyének leginkább kitett fiatalok azok, aki mind a képzésből, mind a munkából kiestek. A Coca-Cola HBC Magyarország új képzési programja elsősorban őket szólítja meg.

 

2018 decemberében, elsősorban vidéki munkanélküli fiatalok oktatásában jártas civil szervezeteknek hirdetett pályázatot a Coca-Cola HBC Magyarország az #énjövőm programhoz kapcsolódóan. Erről itt olvashat.

Az ALTEO a jogszabályi előírásokat megelőzve, először az idei évben állította össze komplex fenntarthatósági jelentését, amely a Deloitte Magyarország Zöld Béka Díjának a legjobb első jelentés kategóriájában első helyet szerzett.

A 2000-ben alapított, Zöld Béka Díj elismerést a nem pénzügyi jelentések készítése terén tanúsított kiemelkedő teljesítmény elismeréseként kapják a vállalatok. A bíráló bizottság döntését négy dimenzió vizsgálata alapján hozta meg, ezek a fenntarthatósági teljesítmény és stratégiai vállalások, a lényegesség, a tartalom és a kommunikáció szerkezete és kreatív jellege voltak. A versenyben az előző egy vagy két pénzügyi évet lefedő jelentésekkel lehetett pályázni.

November 22-én zárult a Mi a pálya? Műszaki Pályaválasztó Fesztivál, ahol a hazai műszaki ágazatok kiemelkedő képviselői hétről hétre, országszerte hat helyszínen várták a pályaválasztás előtt álló diákokat – köztük a rendezvénysorozat kiemelt támogatójaként és kiállítójaként a MAVIR is. A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal közreműködésével megvalósult rendezvény legfőbb célja, hogy a műszaki szakmák élményszerű bemutatásával felkeltse a pályaválasztók érdeklődését a műszaki ágazati képzések iránt.

A PowerUp! energiaipari startup verseny november 22-i fináléján kötött a MOL-csoport partnerségi megállapodást az InnoEnergy-vel, amely Európa vezető fenntartható energiagazdálkodással foglalkozó szervezete.

Az InnoEnergy segíti a MOL-t abban, hogy az együttműködésen alapuló innovációs ökoszisztémának részévé váljon, és ezáltal cégünk gyorsabban reagálhasson a változó ügyféligényekre. A partnerségi megállapodás hozzáférést biztosít vállalatunknak az InnoEnergy egyetemekből és üzleti szereplőkből álló kiterjedt nemzetközi hálózatához, illetve szélesebb rálátást biztosít a fenntarthatósággal, illetve energetikával foglalkozó startupokra.

Az ehhez hasonló lehetőségek segítik a MOL-t a 2030-as stratégiában megfogalmazott törekvésében, hogy a fogyasztók első számú választásává váljon. „Az InnoEnergy-vel kötött, stratégiai céljaink megvalósítását segítő megállapodás eredményeképp vállalatunk az európai innovációs ökoszisztéma szereplőjévé válik” – fogalmazott Winkler Zsolt, a MOL-csoport Open Innovation Hub vezetője. „Az egy évvel ezelőtt bejelentett 2030-as stratégia rendkívül izgalmas irányt nyitott a vállalat életében. A technológiai fejlődés és a változó fogyasztói igények alapjaiban változtatják meg az egész iparágat, ami tőlünk az új trendekre nyitott, innovációra épülő kultúrát követel meg. E stratégiai célkitűzésünk elérését remekül szolgálja az InnoEnergy-vel kötött megállapodásunk, mely egy nagyobb lépéssorozat második elemeként követi a közelmúltban meghirdetett, innovatív startupoknak szóló felhívásunkat”. – tette hozzá.

A MOL főtámogatóként kapcsolódott be a régió legnagyobb energetikai innovációs versenyébe a PowerUp!-ba, amely idén harmadik alkalommal került megrendezésre. A MOL célja, hogy az energiaszektor területén tevékenykedő innovatív kezdeményezéseket támogassa és együttműködéseket építsen ki ezen szereplőkkel. A verseny győzteseinek kiválasztásában is fontos szerepet játszott cégünk, Bacsa György Csoportszintű Stratégiai és Üzletfejlesztési Ügyvezető Igazgató a zsűri tagjaként értékelte az egymással versengő startupokat.

A PowerUP!-ra a Kelet-Közép-Európa, a balti és a mediterrán térség összesen 23 országából érkeztek jelentkezők, amelyek közül a 15 legjobbnak ítélt vehet részt a budapesti döntőn. Ezen a három győztes egyenként 20 000 eurós pénzdíjban részesül, továbbá akár 150 000 eurós támogatást és hozzáférést kaphat az InnoEnergy speciális fejlesztőprogramjához.

A PowerUp! startup verseny győztesei:

  1. HeatVentors (Magyarország): Forradalmi megoldás termál hőenergia tárolására.
  2. FLASC (Málta): Integrált energiatárolási technológia offshore szélturbinákhoz.
  3. Via Alta (Csehország): Innovatív technológia biomasszából történő bioüzemanyag előállítására.

A MOL-csoport, mint főtámogató szabadkártyát adhatott egy döntős csapatnak, ez a szlovén Mebius volt, akik új típusú membránt fejlesztenek hidrogén üzemanyagcellához.

2017. november 22-én volt napra pontosan 130 éve, hogy Budapesten megalakult az első, Siemens résztulajdonban lévő vállalat, az első villamosvonal üzemeltetésére létrehozott Körúti Villamos Vasút Vállalat Siemens & Halske, Lindheim & Cie és Balázs Mór.

Az évforduló kapcsán rendezett sajtótájékoztatón Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója kifejtette: „Innováció, az ügyfelek és a minőség iránti elkötelezettség, és felelősség: ezek az elvek vezérelték a Siemenst története során. Az elmúlt 130 év alakította vállalatunkat mai képére, és történelmünket folyamatosan szem előtt tartva, ám az előttünk álló feladatokra koncentrálva alakítjuk a jövőt. A jövő pedig a digitalizáció – ezáltal lesz egyszerűbb, hatékonyabb és felhasználó-centrikusabb a gyártás, a közlekedés, a fenntartható energia, és az intelligens technológiák.”

Magyarország világviszonylatban is kiemelkedő szerepet játszik a madárvédelmi eszközök fejlesztésében, különösen az áramütések és légkábelekkel való ütközések okozta elhullások csökkentéséért tett vállalások terén. A MAVIR VIII. Nemzetközi Madárvédelmi Konferenciáján többek között ennek tapasztalatairól is hallhattak a résztvevők. A kétnapos tanácskozás a Földművelésügyi Minisztérium, a MAVIR Zrt., a Herman Ottó Intézet és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében valósult meg.

29 ország tagvállalata, köztük a magyarországi KPMG is csatlakozott a KPMG globális kiberbiztonsági kezdeményezéséhez, amelynek eredményeképpen több mint 30.000 gyerek tanulhatott ennek fontosságáról és a saját védelmüket szolgáló biztonsági beállítási, megoldási lehetőségekről.  Október 27-én a KPMG munkatársai a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársaival közösen 3 budapesti iskolában tartottak interaktív foglalkozásokat, az internetes zaklatások tekintetében kiemelten veszélyeztetett korosztály számára.

Novemberben a KPMG adott otthont az Amerikai Kereskedelmi Kamara és a Kód Teátrum diákszínpad közös online zaklatásról és kiközösítésről szóló rendhagyó programjának.  A rendezvényen 80 állami gondozott és gimnazista fiatal vett részt, akik az előadást követően, meghívott szakértők – köztük a KPMG IT biztonsági szakértője – segítségével beszélhették át a biztonságos internetezés ismérveit.

A Siemens idén is megrendezte a már hagyománnyá vált Siemens Oktoberfestet. Természetesen ebben az évben is egy nemes cél mellé álltak a cég munkatársai, hiszen a belépőjegyekkel a Magyar Élelmiszerbank Egyesületet támogatták.

A rendezvény népszerűségét jól mutatja, hogy az 1.500 forintos belépőjegyek árából 427.500 forint gyűlt össze, amellyel a Siemens Önkéntes Közösség a Magyar Élelmiszerbank Egyesületet támogatta. Az egyesület elmondása szerint ebből az összegből több mint 7 500 db élelmiszercsomagot tudnak majd összeállítani és eljuttatni a rászorulóknak.

Rangos elismerésben részesült a Biofilter Zrt.: a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) idei „Üzleti Élet a Környezetért” díjának menedzsment kategóriájában a Biofiltert díjazta.

A környezetvédelem és a fenntarthatóság elismert vállalatait, szakértőit tömörítő szervezet 2000 óta szervezi a díjátadót, amelyen minden olyan vállalkozás indulhatott, aki az utóbbi két évben a fenntartható gazdálkodásban, vállalatirányításban, szemléletformálásban példaértékű projektet valósított meg.

„A Díj odaítélésével a környezetvédelem fontosságának hangsúlyozását, a fenntartható fejlődés gondolatának népszerűsítését, a környezettudatos vállalatirányítás elterjedését, valamint ezzel összefüggésben az éghajlatváltozás elleni fellépést kívánjuk elősegíteni. A díjra benyújtott pályázatuk fontos célja volt a körforgásos gazdaság támogatása, az átlátható működés és az innovatív kultúra megteremtése, melyek jól illeszkedtek filozófiánkhoz.” – fogalmazott a Pataki Eszter, a HBLF ügyvezető igazgatója.

.A díj elnyerésével bekerült a Biofilter az EBEA (European Business Awards for the Environment) válogatásra, ahonnan a kiválasztott cégek indulhatnak az EU Környezetvédelmi Bizottság díjáért.

A Provident Pénzügyi Zrt. „Global Sustainability Leadership” (Globális Fenntarthatósági Példakép) elismerésben részesült az október 11-12-én Dubaiban megrendezett Fenntarthatósági Világkongresszuson, egyúttal a nemzetközi zsűri az egyéni díjazottak közé emelte Szirmák Botondot, a Provident vezérigazgatóját is.

 

A Fenntarthatósági Világkongresszus nemzetközi szakmai szervezet, mely az üzleti, non-profit és kormányzati szektorokat bevonva gyűjti, terjeszti és honorálja a világszerte kifejlesztett legjobb fenntarthatósági gyakorlatokat. A Kongresszus évente rendezett konferenciájának idén Dubai adott otthont; az esemény védnöke Mohammed Bin Rashid al Maktoum sejk, az Egyesült Arab Emirátusok miniszterelnöke, Dubai uralkodója volt. A konferencia előadásai és az ott folytatott műhelybeszélgetések évek óta hidakat építenek a nyugati és keleti félteke sokszínű üzleti kultúrái között – az Egyesült Államoktól Németországon és Anglián keresztül Malajziáig és Kenyáig több tucat nemzet képviselteti magát. A konferencia és a díj kezdeményezője dr. R.L. Bhatia indiai születésű humánerőforrás szakember, aki több évtizedes nemzetközi tanácsadói tapasztalattal és partnerhálóval segíti a díjat gondozó szervezetet (World CSR Congress).

 

A Provident a díjat az évek óta sikerrel működő, átgondolt és gyakorlatba ültetett fenntarthatósági programjáért kapta, mely egyrészt kiemelten kezeli a vállalat legfőbb társadalmi hatásait, külön figyelmet fordítva a felelős hitelezésre, másrészt mert a fenntarthatóság minden spektrumában hatékony eszközöket fejleszt, ide értve többek között a társadalmi befektetéseket, önkéntességet, üzleti etikát, érintetti párbeszédet, környezetvédelmet, transzparenciát. Szirmák Botond, a magyar Provident vezérigazgatója a fenntarthatósági alapelvek példaértékű, felsővezetőként a vállalaton belül és kívül is kiemelkedő hatású képviseletéért vehette át a „CEO of the Year” díjat.

 

A díjakat a Provident megbízásából dr. Jánosy Zsuzsanna és Kőszegi András, a BrandTrend márkatanácsadó cég vezetői vették át a helyszínen, akik az világkongresszus magyarországi partnereként képviselték hazánkat az eseményen.

 

Szirmák Botond, a Provident vezérigazgatója: „Pár éve még vállalati környezetben is tízből kilenc ember elbizonytalanodott néha afelől, hogy valójában mit jelent a fenntarthatóság, noha kifejezetten direkt módon hat az üzleti eredményekre is. Egy fenntarthatósági program célja, hogy hosszú távon, kiszámítható módon, a vállalat tevékenységéből eredő társadalmi, üzleti, környezeti kockázatokat meggondoltan kezelve teremtsünk értékeket minden érintett számára, beleértve az ügyfeleket, munkavállalókat, tulajdonosokat és a társadalom egészét. Örülök, ha most már a nemzetközi mezőnyben is úgy ítélik meg, hogy itt Magyarországon kiemelkedő eredményeket érünk el ezen a téren, és természetesen a kollégáimmal együtt nagyon büszkék vagyunk a díjakra.”

 

  1. Jánosy Zsuzsanna és Kőszegi András, a BrandTrend társ-ügyvezetői: „Felemelő volt nemzetközi porondon magyar vállalat részére fenntarthatósági díjakat átvenni. Évek óta érezzük, hogy Magyarország lassanként felzárkózik a globális élmezőnyhöz: Ezek az elismerések ismét azt bizonyítják, hogy a magyar cégek már nem csak tanulni, de kifejleszteni és megosztani is tudnak nemzetközileg versenyképes legjobb üzleti gyakorlatokat.”

 

A Provident Pénzügyi Zrt-nél a társadalmi felelősségvállalásnak évtizedes hagyománya van. A vállalat felelős hitelezést célzó kezdeményezései mellett a Provident Családi Kasszasikerek programja több száz oktatási, közművelődési szakember és mintegy 30.000 háztartás számára juttatott el korszerű gazdasági, pénzügyi, munkaerőpiaci ismereteket. A „Provident Őrangyalok” az elmúlt években száz helyszínen 70.000 munkaórával segítettek egészségügyi, oktatási, szociális intézményeket önkéntesként.

 

A Provident Pénzügyi Zrt.-ről:

Az ötszörös Superbrands díjas Provident Pénzügyi Zrt. immáron 15 éve meghatározó szereplője a személyi kölcsönök piacának Magyarországon. A brit hátterű vállalat 130 éves üzleti tapasztalattal bír. Anyacége, a Londoni Tőzsdén jegyzett International Personal Finance (IPF) tizenegy országban 2,4 millió ügyféllel rendelkezik. Mintegy 3000 munkatársával Magyarország legnagyobb munkáltatói közé tartozik. Két alkalommal is elnyerte a Magyarország Legjobb Munkahelye címet (Aon-Hewitt, 2012., 2014.), egyúttal 2012-ben a kelet-közép-európai régió hatodik legjobb munkahelyének választották. 2013-ban a Gallup Intézet a világ harminckét legjobb munkáltatója közé sorolta a pénzügyi vállalatot (Great Workplace Award), első magyar szereplőként a díj történetében. A Provident mintegy 300 ezer ügyfelet szolgál ki 90 százalék feletti ügyfél-elégedettséggel. Az ügyfélkör a hitelképes magyar társadalom egészét leképezi. A Provident 2010-ben, 2011-ben, 2013-ban és 2014-ben is elnyerte a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díjat. A vállalat szerteágazó CSR tevékenységet folytat, kollégáik az elmúlt években több mint 70 000 munkaórával segítettek önkéntesként oktatási és szociális intézményeket szerte az országban, emellett a Provident gazdasági és pénzügyi ismeretterjesztő programot is működtet (www.csaladikassza.hu).