A Telenor Etikus Vállalat Díját idén kis- és középvállalat kategóriában a Biofilter Környezetvédelmi Zrt. nyerte el. A példamutató, etikus működés elengedhetetlen része egy fenntartható vállalati filozófiának. Idén negyedik alkalommal adták át a díjat, melyet a Telenor Magyarország és a Transparency International Magyarország közösen hozott létre annak érdekében, hogy évről évre díjazzák a példamutató vállalatokat.

A Biofilter már az alapításnál gondosan odafigyelt arra, hogy értékrendje szervesen integrálódjon a vállalati stratégiába. A cég filozófiájának kiemelkedően fontos pillére a szigorú minőségellenőrzés és az etikus szemlélet képviselete és hirdetése.

Száz százalékban magyar családi vállalkozásról lévén szó, a cég életében mindig is központi fontosságú volt a fenntarthatóság, illetve a jövő generációjának fejlesztése és támogatása. A Biofilter Zrt. 25 éves évfordulójának alkalmából a dolgozók gyerekei között rajz-és fotópályázatot hirdetett, annak érdekében, hogy a kicsiket már fiatal korban rásegítse a környezetvédelem és a felelős döntések útjára. A beérkezett pályaművek elkészítése során a gyerekek így megismerkedhettek szüleik munkájával és a hulladékfeldolgozás lehetőségeivel is. A kijelölt témakörök természetesen a hulladékkezelés és az ételhulladékok, illetve a használt sütőolaj felelős gyűjtése köré szerveződtek. Az inspiráló, kreatív alkotásokból kiállítás nyílt a cég kávézójában.

Rajzpalyazat_kiallitas_

 

Nőtt a vállalkozás iránti érdeklődés a középiskolások körében, a diákok közel kétharmada szívesen indítana saját vállalkozást a jövőben. A vállalkozói létben motiváló szempont számukra a rugalmas munkaidő és a potenciálisan elérhető, az átlagosnál magasabb kereset. Alkalmazotti viszony esetén a kutatásban résztvevők 80%-a leginkább vezető pozícióban látná szívesen magát a jövőben. A fiatalok számára már az első munkahely kiválasztásánál is a legfontosabb szempont a magas fizetés: 235 000 forintos nettó bért már elfogadhatónak tartanak, de kifejezetten elégedettek átlagosan 350 000 forint körüli összeggel lennének. A fiatalok gondolnak a jövőre is, a tavalyi évhez képest 10%-kal nőtt a takarékoskodó diákok aránya. Bár tudatosabban kezelik a középiskolások saját pénzügyeiket, továbbra is hiányos ismeretekkel rendelkeznek ezen a területen – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. által működtetett Családi Kasszasikerek Program 16-18 éves középiskolás diákok körében végzett reprezentatív kutatásából.

A Provident 2008-ban elindított Családi Kasszasikerek elnevezésű pénzügyi edukációs programja megbízásából a GfK reprezentatív kutatást végzett a 16-18 éves gimnáziumi és szakközépiskolai tanulók körében. Vizsgálták a diákok pénzügyi ismereteit, saját pénzügyeikkel kapcsolatos attitűdjeiket, továbbtanulási terveiket, illetve jövőbeni munkahelyükkel kapcsolatos elvárásaikat. A kutatás során a kérdezők figyelembe vették többek között azt is, hogy a diákok iskolájukban részesülnek-e valamilyen pénzügyi oktatásban, vagy sem.

Hiányos pénzügyi ismeretek

A több mint 1000 középiskolás diák megkérdezésével végzett kutatásból kiderül, a tanulók elméleti pénzügyi ismereti szintje továbbra is meglehetősen alacsonynak mondható. A megkérdezettek közel egyharmada nincsen tisztában olyan pénzügyi alapfogalmak jelentésével, mint a törlesztő részlet, futamidő vagy a THM. Bár hiányosak a diákok ilyen irányú ismeretei, a kamatszámítási feladatra a felmérésben résztvevők 57%-a, az inflációval kapcsolatos kérdésre 43%-uk válaszolt helyesen. Legismertebb pénzügyi fogalom a kamat és a részvény volt a tanulók körében, az előbbit 64%-uk, az utóbbit 50%-uk ismerte megfelelően. Összességében a megkérdezettek csupán 31%-a adott jó választ a pénzügyi kompetenciát mérő kérdések legalább felére. Az átlagnál nagyobb arányban teljesítettek jól a pénzügyi képzésben résztvevő tanulók (51%), illetve a szellemi munkát végző alkalmazottak gyermekei (43%).

Tudatosabbak a pénzügyi ismeretekkel rendelkezők

Az iskolában pénzügyi-, illetve gazdasági képzésben részesülő középiskolás diákok nem csupán magasabb szintű tájékozottsággal rendelkeznek, hanem önállóbban is kezelik pénzügyeiket. Nagyobb arányban rendelkeznek saját folyószámlával (46%) és körükben elterjedtebb az online banki felületek használata is, szemben a pénzügyi képzésben nem részesülő társaikkal. Pénzügyi döntések meghozatala esetén kevésbé támaszkodnak családtagjaikra, több és megbízhatóbb forrásokat vesznek igénybe, 34%-uk tájékozódik a pénzintézetek kiadványaiból, 65%-uk internetes forrásokat is figyelembe vesz a döntéskor. A magasabb pénzügyi tudással rendelkező diákok nagyobb arányban tartják kedvezőnek a különféle megtakarítási termékeket is, 32%-uk jó lehetőségnek tekinti a bankbetéteket, 16%-uk szerint pedig a befektetési alapok és az önkéntes nyugdíjpénztári tagság is kedvező megtakarítási forma.

Takarékoskodnak, kevésbé tartanak a hitelektől

A Provident felméréséből kiderül, hogy nőtt azon fiatalok száma, akik fontosnak tartják, hogy rendelkezzenek önálló keresettel, és ez által egyre kevésbé terheljék szüleiket anyagilag: az idei évben a válaszadók 71%-a számára mindez lényeges szempont. Ezzel párhuzamosan a tanulók egyre nyitottabbak a megtakarítások iránt is, az elmúlt 2 évben 10%-kal nőtt azon diákok aránya, akik rendszeresen tesznek félre kisebb nagyobb összegeket.

Fontos változás mutatkozik az elmúlt évek felméréseihez képest a diákok hitelhez való viszonyában is, hiszen közel 10%-kal csökkent a hiteltermékeket elutasító tanulók aránya: míg két évvel ezelőtt 56% mondta azt, hogy semmilyen körülmények között nem venne fel hitelt, mostanra ez az arány 48%-ra csökkent.

Népszerűek a pénzügyi- és gazdasági képzések – a továbbtanulás nem kérdés

A kutatás szerint a megkérdezett középiskolások 80%-a, ezen belül is a gimnazisták 91%-a szeretne továbbtanulni a középiskolai tanulmányai végeztével. Az elmúlt évekhez hasonlóan a továbbtanulni szándékozók körében a gazdasági és pénzügyi képzés számít a legnépszerűbbnek, emellett sokan jelölték meg az orvosi és a műszaki területeket is célként.

Emelkedő, elrugaszkodott a fizetési igények – 235 000 nettó már „elfogadható”

A Provident felméréséből kiderül, a 16-18 éves diákok számára már az első munkahely kiválasztásánál a legfontosabb tényező az anyagi megbecsültség, 51%-uknál elvárás a magas fizetés. A középiskolás diákok bérigénye is megnőtt az elmúlt évek felméréseihez képest. Átlagosan körülbelül 235 000 forintos nettó fizetést tartanak elfogadhatónak pályájuk kezdetén, míg a minimum igényük nettó 158 000 forint. A felmérés szerint 375 000 forintos nettó fizetés lenne az, aminek már kifejezetten örülnének az első munkahelyen. A gimnáziumban tanuló diákok elvárásai még magasabbak a szakközépiskolában tanuló társaiknál: számukra egy nettó 400 000 forint feletti fizetés lenne igazán megnyerő, ami 20%-kal magasabb összeg, mint a szakközépiskolások esetén. Összehasonlítva ezeket az elvárásokat a KSH legfrissebb adataival, melyek szerint 159 ezer forint az átlag nettó bér Magyarországon, kijelenthető, hogy a valós munkaerőpiaci-lehetőségektől elrugaszkodott igényeket fogalmaznak meg a diákok. Az anyagi juttatások mellett az első munkahely esetén szintén fontos kritérium volt a tanulók számára, hogy a választott cég biztos háttérrel rendelkezzen, illetve a megkérdezettek 34%-a szerint nem elhanyagolható szempont a jó munkahelyi légkör és a társaság sem.

Nőtt a diákok vállalkozási kedve

A fiatalok egyre ambiciózusabban tekintenek a lehetőségeikre, az elmúlt évekhez képest nőtt azon diákok száma, akik vezető beosztásban szeretnének dolgozni a későbbiekben. Közel 80%-uk valamilyen vezető pozícióban képzeli el magát a jövőben.  A tavalyi évhez képest több mint 20%-kal nőtt a vállalkozni vágyó fiatalok aránya, a megkérdezettek 67%-a akár vállalkozóként is el tudja képzelni magát. A vállalkozói lét iránt nagyobb arányban érdeklődnek a szakközépiskolások, 73%-uk indítana saját céget. A szakközépiskolások közel kétharmada már iskolai tanulmányai befejezése után is szívesen vezetné saját vállalkozását. A középiskolás diákok megítélése szerint a vállalkozók többet keresnek és rugalmasabb munkaidővel rendelkeznek az alkalmazottakkal szemben, közel 40%-uk számára ez a két legfontosabb motiváló tényező. A vállalkozási lét legfőbb ellenérve a diákok számára továbbra is a cég beindításához szükséges pénz hiánya. Emellett a megkérdezettek harmada problémaként vetette fel azt is, hogy szerintük a hazai cégek hátrányban vannak külföldi versenytársaikkal szemben.

További információért és a kutatás részleteiért keresse fel a Családi Kasszasikerek Facebook oldalát

A Német Fenntarthatósági Díj erőforrás-hatékonysági különdíjában részesült a BASF 2015. november 27-én. A zsűri ezzel a döntésével a BASF Verbund-rendszerét méltatta, ami a vegyipar egyik példaértékű erőforrás- és energiahatékonysági megoldása. A tudatos nyersanyag- és energiahasználat elismerése mellett a zsűri értékelte az olyan innovatív, fenntartható üzleti megoldásokat is, mint a mass balance módszer. Ez a rendszer újrahasznosított alapanyagokat integrál az értéklánc elejétől a Verbund gyártási folyamatába, ráadásul az így előállított terméknél ki is mutatják a gyártási folyamatban megtakarított fosszilis energia mennyiségét. A BASF a Leginkább Fenntartható Nagyvállalat kategóriában is a három dobogós között végzett. A Német Fenntarthatósági Díj azon vállalatokat díjazza, amelyek jelentősen hozzájárulnak nemzeti és nemzetközi szinten a fenntartható fejlődéshez.

P415_dnp_award_2_frank_fendler_4146x2759px

A Telenor Magyarország immár hetedik alkalommal publikálja fenntarthatósági jelentését, melyben a 2014-es naptári évben elért gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatósági teljesítményét mutatja be a GRI negyedik generációs irányelve (GRI G4) alapján. A jelentés adatszintű, illetve a GRI G4-nek való megfelelését független, külső fél tanúsította.

A fenntarthatósági jelentés bemutatja a Telenor környezeti teljesítményét, hozzájárulását a digitális szakadék csökkentéséhez és a társadalmi fejlődéshez az infokommunikációs technológia segítségével, civil szervezetekkel történő együttműködését, illetve az etikus üzleti működés és korrupciós kockázatok csökkentését ösztönző tevékenységeit.

A Telenor 2014-es fenntarthatósági jelentése a következő linket érhető el: https://www.telenor.hu/fenntarthatosag.

Új kommunikációs csatorna, a CPDLC (Controller Pilot Data Link Communication) biztosítja a digitális összeköttetést a légiforgalmi irányítók és a pilóták között a magyar légtérben.

A HungaroControl egyik nagyszabású műszaki-technológiai fejlesztési projektje a hazai világszínvonalú légiforgalmi irányító rendszert, a MATIAS-t (Magyar Automated and Integrated Air traffic Control System) bővítette az új funkcióval. A CPDLC funkció 2015 november végén, közel fél éves tesztidőszak után, az európai integrációs követelményeket mintegy három évvel megelőzve kezdte meg az éles működést.

A CPDLC a jelenlegi élőszavas párbeszéd mellett olvasható üzenetek formájában történő adatcserét is alkalmaz a pilóták és a légiforgalmi irányítók között.

A csúcstechnológiás program célja a növekvő légi forgalom miatt egyre telítettebb rádiófrekvenciák használatának optimalizálásával a repülésbiztonság javítása és a magyar légi navigáció kapacitásának növelése.” – mondta Kis Barnabás, a HungaroControl Technológiai Igazgatója az új szolgáltatás bevezetésével kapcsolatban.

A CPDLC alkalmazásával a rutinfeladatok gyorsan elvégezhetővé válnak, illetve a rádiófrekvenciák terhelésének felszabadításával csökkenhet a légiforgalmi irányításban használt hangcsatornák zsúfoltsága. Az adatalapú kommunikáció használatával kizárhatók az esetleges interferenciák okozta félreértések és a fáradtságból adódó hibák is, így tovább javul a repülésbiztonság.

A CPDLC bevezetésével a verbális párbeszéd mellett egyrészt rövidebb idő alatt létrejöhet az információcsere, másrészt az irányítók az eddigiektől eltérően egy adott pillanatban párhuzamosan több pilótával is képesek lesznek kommunikálni, ami jelentős mértékben növelheti a légiforgalmi irányítás kapacitását a magyar légtérben.

FTF_9325-47

A napokban élesben is működésbe lépett rendszer ütemezése nem véletlen, ezzel biztosítanak a rendszerfejlesztők lehetőséget arra, hogy a 2016-os intenzív nyári forgalom beindulása előtt már készségszinten be lehessen gyakorolni a szolgáltatást.

A HungaroControl fejlesztése az Európai Unió által a Transzeurópai Közlekedési Hálózat (TEN-T) keretén belül támogatott MATIAS Build 10.1 projekt részeként valósult meg.

A magyar légiforgalmi irányítók tapasztalatai egész Európában hozzájárulhatnak a szolgáltatás biztonságos bevezetéséhez és erősíthetik azt a kedvező képet, amely a kötelezően előírt uniós határidők előtt bevezetett szolgáltatások és módszerek alapján kialakult a magyar léginavigációs szolgálatról.

2015. december 15-től a Havranek Családi Farm tevékenységi körének részét képezi a tőkehús valamint füstölt sertéstermékek előállítása valamint értékesítése. A fenntartható élelmiszer előállítás követelményei a termelési lánc minden egyes eleme tekintetében maximálisan figyelembe vételre kerülnek.

A magyar nagy fehér valamint mangalica típusú sertésállomány takarmányozása integrált növényvédelmi módszerrel saját termelésű – és saját magyar nemesítésű – árpa, búza, kukorica továbbá GMO-t nem tartalmazó szója keverékéből előállított saját takarmányból történik.

A termékportfólió magában foglalja a csontozott sonkát, a különböző fajta szalonnákat (úgy, mint császár-, hasaalja-, toka-), a kolbászt, a szalámit valamint a sertészsírt.

A Farm tevékenységi körének kibővítése munkát fog biztosítani egy helybeli munkaerő valamint egy segítő fiatal családtag számára is.

A jelenlegi üzleti terv a 2016-os évre a feldolgozó méretének megkétszerezését, valamint – kiegészítő termékként – virsli előállítását vizionálja.


A MagNet Bank fair trade kávézóval bővítette Belvárosi Közösségi Pontját, mely november elején nyílt újra. A helyszínen civilszervezeteket segítő kezdeményezések is helyet kaptak a fenntarthatóság jegyében élő fákkal, újrahasznosított bútorokkal, zöldfallal tarkított egyedi design környezetben. Az újratervezés egyik alapvetése az volt, hogy a MagNet szellemiségével összhangban szűnjön meg a banki tanácsadó és az ügyfelek között húzódó, őket elválasztó pult, és helyette barátságos környezetben, egyenrangú és fesztelen találkozás jöjjön létre a két fél közt.

Magnet_fiok

A KPMG nemzetközi vállalati felelősségvállalási (Corporate Responsiblity – CR) jelentéskészítési gyakorlatokat bemutató üzleti reggelijére 2015. december 3-án kerül sor.

A KPMG negyedik éve nyerte el „Az év fenntartható vállalata” címet az International Accounting Bulletin díjazásán. Globálisan és Magyarországon is aktívan támogatjuk a fenntarthatóság és az átláthatóság fejlődését immár több évtizede. Ennek részeként 1993 óta készítünk nemzetközi felmérést a vállalatok CR-jelentéskészítési gyakorlatáról. Legutóbbi felmérésünk 2015 nyarán készült, 45 ország és több mint 4500 vállalat bevonásával.

Üzleti reggelinken ezen kutatás eredményei alapján összehasonlítjuk Magyarország CR-jelentéskészítési gyakorlatait és tapasztalatait a nemzetközi tendenciákkal, valamint panelbeszélgetést tartunk a magyarországi CR-jelentéskészítés jövőjéről és lehetséges fejlődési útjairól.

Időpont:2015. december 3. (csütörtök), 08.30-11.00
Helyszín:a KPMG konferencia-központja (1134 Budapest, Váci út 31.)

Program:

08.30-09.00Érkezés, regisztráció
09.00-09.10Michael Carlson, a KPMG partnerének köszöntője
09.10-09.40A KPMG Nemzetközi CR-jelentéskészítési kutatás eredményeinek bemutatása
09.40-10.30Panelbeszélgetés a magyarországi CR-jelentéskészítés jövőjéről, fejlődési útjairól

  • dr. Beck György – Vodafone Magyarország Zrt., elnök
  • Jean Grunenwald – Nestlé Hungária Kft., ügyvezető igazgató
  • Magyar Henrietta – TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt., kormányzati és közösségi kapcsolatok vezető
  • Martin József – Transparency International Magyarország, ügyvezető igazgató
  • Salgó István – Business Council for Sustainable Development in Hungary, elnök / ING Bank N.V. Magyarországi fióktelep, vezérigazgató
10.30-11.00Beszélgetés megnyitása a résztvevők számára

A rendezvény sajtónyilvános, az előadások nyelve angol, tolmácsolás nélkül.

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges. A jelentkezés visszaigazoláshoz kötött, melyet a regisztrációt követő 5 munkanapon belül kapnak meg a jelentkezők. Kérjük, regisztráljon itt november 30-ig.
Username: kpmg2015@kpmg.huPassword: Kpmg2015

 

 

Mérföldkőhöz érkezett a Bethesda Gyermekkórházban a gyermekek hozzátartozóinak méltó elhelyezése: ünnepélyesen átadták az Anyák Házát. A gyermekeiket a tartós kórházi kezelésre kísérők elszállásolására egy addig használaton kívüli és alapos felújításra szoruló épületet alakítottak át. Az ország legtávolabbi részéről érkező szülők emberi körülmények között maradhatnak gyermekeik közelében, ezzel pedig közvetlenül is segíthetik gyógyulásukat. A kezdeményezés egyedülálló Magyarországon.

Hazánkban régóta jogszabály írja elő a beteg gyermeknek jogaként, hogy kórházi tartózkodása alatt a szülő mellette maradhasson. Sok gyermek-egészségügyi intézményben, így a Bethesda Gyermekkórházban is napi problémát jelentett a gyermekek kórházi tartózkodása alatt a szülők elhelyezése.

A Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórház idén ünnepli 150 éves évfordulóját, és ebben az esztendőben befejeződött egy olyan országos kezdeményezés, amely révén a régi Diakonissza Ház – ahol egykor a gyógyító tevékenységet segítő nővérek éltek – új életre kelt: a mai elvárásoknak megfelelően, megújulva fogadja az ápolószemélyzetet és a szülőket. A Bethesda Anyák Háza a kórházban ápolt gyermekeket kísérő családtagoknak ad szálláslehetőséget.  Egyedülálló az a széleskörű és immár 4 éve tartó szerves együttműködés, amely mindennek megvalósulását eredményezte.

A Bethesda Gyermekkórházban működő Országos Gyermekégés-központ ellátja a gyakran nagyon távoli településekből érkező súlyos égési sérült gyermekeket: több hónapos kórházi ápolást igénylő gyógyítás és az utána következő rehabilitáció egyik nehézsége, hogy a kórházba érkező szülők elszállásolása nem volt megnyugtató módon megoldható.  Mostantól a Bethesda Anyák Háza biztos pont a szülők számára, ahol nem csupán szállást, de a lelki támogatást és a legszükségesebb mindennapi teendő ellátására (mosás, főzés, közösségi tér) is helyet találnak.

A Bethesda Anyák Háza egy hosszabb folyamatot segít, mert a gyermekek valódi gyógyulása a kórházi munkával nem befejeződik, hanem továbbfolytatódik a rehabilitációval,  a teljes családi-társadalmi visszailleszkedésig.  A legjobb kórházi – sokszor több hónapnyi – kezelés is csak azt tudja lehetővé tenni, hogy sikeres legyen az éveken át tartó gyógyulási folyamat, amely a gyerekek  otthonukba bocsátásával veszi kezdetét. Egy teljesen egészséges gyermek számára is maradandó lelki sérüléseket okoz, ha hónapokig vadidegen környezetben a szülei, családja nélkül kell élnie. A súlyos égési traumát szenvedett gyermekekre ez még inkább igaz. A súlyos égési sérülések miatt nagy fájdalmakkal és sokszor fájdalmas orvosi beavatkozásokkal is megküzdeni kénytelen gyermekek gyógyulása nemcsak a kórházban eltöltött időn, műszerezettségen, orvosi beavatkozásokon és legfőképp nem csak az orvosokon múlik. Nem szabad, hogy éppen a beteg gyerekek maradjanak magukra ebben, a szülők támogató jelenléte nélkül a teljes értelemben vett gyógyítás egyszerűen nem lehet sikeres A gyógyító intézmények helyi igényei és lehetőségei nagyon eltérnek, amelyre az állam,  az egyházi, a civil és a vállalati szféra együttműködése adhat megoldást.MTIkep

Képen balról jobbra: Dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, Niclas Trouvé őexcellenciája, Svédország magyarországi nagykövete, dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója

A Bethesda Anyák Háza a körültekintő közös gondolkodás és gondoskodás eredménye és egyszersmind jelképe is. Az ünnepélyes megnyitó eseményen dr. Semjén Zsolt, miniszterelnök- helyettes és őexcellenciája Niclas Trouvé, Svédország magyarországi nagykövete jelképesen átadta dr. Velkey Györgynek, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatójának a Bethesda Anyák Házát. Ünnepi beszédet mondott Veressné Novák Katalin az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és a   dr. Bogárdi Szabó István püspök, a MRE Zsinat lelkészi elnöke, és a legfőbb támogatók – az SCA Hygiene Product Kft, a Hungaropharma Zrt,  a SPAR Magyarország Kft., a Rossmann  Magyarország Kft, a Tork márka disztribútorai és  Karácsony Gergely, Zugló polgármestere is.

 

A Bethesda Anyák Háza kialakításához a Bethesda Kórház területén lévő egykori diakonissza Anya Házat kellett korszerűsíteni, ez eddig hozzávetőleg 60 millió Ft ráfordítást és 4 év összehangolt munkát igényelt. Ebben számos új ötletre, nemzetközi és hazai együttműködő partner segítségére, támogatására is szükség volt. Így pl. a kivitelezési feladatokból holland önkéntesek is komolyan kivették a részüket. 

Bethesda Anyák Házában kialakított 10 helységből 5 a gyermekeket kísérő szülők, 5 pedig a kórház ügyeletes orvosai és nővérei számára nyújt majd szálláslehetőséget. 

A svéd értékrendet és üzleti kultúrát képviselő SCA Hygiene Products Kft. magyar vezetősége proaktívan kereste meg a Bethesda Kórház Alapítványát 2011-ben, mivel úgy látták, hogy az új adótörvény a hiánypótló gyermek-egészségvédelmi és edukációs programjainak fenntarthatóságát nehezítheti. Ezért  az SCA felajánlotta, hogy stratégiai CSR programját egy transzparens stratégiai-együttműködésben valósítaná meg a társaság 30 éves jubileumának időtartamáig, azaz  2015-ig. 

A megállapodás után az SCA emberi erőforrásainak egy részét – a kollégák önkéntes vállalása alapján – a közös stratégia megvalósítására fordította. Ennek része volt az is, hogy a saját vállalati partnerkörét – így pl. a SPAR Magyarországot és a Hungaropharma Zrt-t is – bevonta a közös vásárlókörük elérésébe. A stratégia az első pillanattól a rövid távú – az SCA termékeinek értékesítésével összegfüggő adományszerzést és a hosszú távú – PR tevékenységgel összefüggő – 1% támogatói kör bővítését is kezelte. Ez több 10 millió Ft közvetlen anyagi támogatást, az SZJA támogatók 25%-os bővülését, végső soron a Bethesda Anyák Háza megépülését és fenntarthatóságát eredményezte. 

A Folprint Zöldnyomda felülvizsgáltatta a nyomda 2014-es működéséből, üzemeltetéséből származó üvegházhatású gáz kibocsátást. A felülvizsgálat a GHG Protocol Corporate Value Chain (Scope 3) Accounting and Reporting Standard és a Corporate Standard alapján készült.

Az elvégzett audit alapján a Zöldnyomda karbonlábnyoma az elmúlt egy évben összességében közel 126 tonna CO2 volt. A Zöldnyomda a kibocsátásának megfelelő mennyiségű (126 darab ) karbon kredit megvásárlásával karbonsemlegesítette a 2014. évi működését, vagyis a tevékenységéből eredő széndioxid kibocsátás egy konkrét projekten belül megtakarításra került. Ezáltal globális értelemben a Zöldnyomda 2014. évi tevékenysége karbonsemlegesnek tekinthető.