A Budapest Airport 2014-ben minden korábbi utasforgalmi rekordot felülmúlt. A magyar főváros repülőtere az elmúlt évben 9 155 961 utast szolgált ki, ami tekintélyes, 7,5 %-os növekedést jelent 2013-hoz képest. Több új légitársaság is megjelent és új célállomásokra indítottak járatokat, a legtöbb már itt lévő légitársasági partner pedig növelte járatainak számát vagy kapacitását.

9 155 961 – egészen pontosan ennyi induló és érkező utas vette igénybe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret 2014-ben. Ez a szám jelentősen felülmúlja a korábbi, 2011-ből származó 8,9 milliós utasforgalmi csúcsot. A forgalom az egész év folyamán dinamikusan nőtt; nem kevesebb, mint hét hónap statisztikája (február, március, április, május, június, november és december) hozott abszolút rekordot a repülőtér történetében. A nem-schengeni forgalom aránya 36 %-ra nőtt, ami egészségesnek mondható, és csökkenő mértékű függőséget jelent az Európán belüli forgalomtól.

 A légitársaságok átlagos kihasználtsági mutatója (az ún. load factor) szintén rekord szintre, 79 %-ra emelkedett, ami jól mutatja a turisták és az üzleti utazók folyamatosan fokozódó érdeklődését Magyarország, illetve Budapest iránt. Ez a kiváló adat igen vonzóvá teszi Budapestet a légi járatok üzemeltetői számára, és jó alapot szolgáltat a további bővítésekhez. A Budapest Airport légiközlekedési szakembereinek előzetes előrejelzései 2015-re további növekedést vetítenek elő, akár 9,6 millió utast is meghaladó szintre. A folyamatosan növekvő forgalom mellett a repülőtérnek sikerült tovább javítania az utazási élmény színvonalát, amit a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) által koordinált, anonim utas-elégedettségi felmérések minden korábbinál jobb eredményei is megerősítenek.

budair

„Rendkívül büszkék vagyunk a 2014-ben elért rekordokra; úgy véljük, ez az elmúlt három év kemény munkájának az eredménye. Mindent megtettünk annak érdekében, hogy új légitársaságokat és új járatokat hozzunk Budapestre. Ugyanakkor ez a turisztikai iparág szereplőinek a közös sikere; a légitársaságoktól kezdve az utazási irodákon és a szállodákon át egészen stratégiai partnerünkig, a Magyar Turizmus Zrt.-ig.” – mondta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: „Ez a dinamikus növekedés lehetővé teszi a számunkra, hogy folytassuk repülőtér-fejlesztési és modernizációs programunkat, amelynek keretében csak az idén több mint 5 milliárd forintot (kb. 15 millió eurót) fordítunk beruházásokra. A Wizz Air számára új repülőgép-karbantartó hangárt építünk a repülőtér területén, és a műszeres leszállító rendszerünket (ILS) is felújítjuk. Az utasforgalom dinamikus növekedésének köszönhetően a budapesti repülőtér, illetve a hozzá kapcsolódó számtalan vállalat együttesen a délpesti régió legnagyobb munkaadója marad.”

A Budapest Airport már tavaly bejelentette, hogy 2015 nyarán ismét lesz hosszú távú, transzatlanti járata a kanadai Air Transat légitársaság révén, illetve a Wizz Air ugyanekkor már a kilencedik gépét fogja a repülőtérre telepíteni. További új járatok is indulnak, például Spanyolországba az Iberia üzemeltetésében, illetve egy másik spanyol légitársaság, a Vueling Barcelonába és Rómába repül majd. „Úgy néz ki, 2015 újabb rekord év lesz, elsősorban a jelentősen növekvő turizmusnak köszönhetően, ami új légitársaságokat csábít Budapestre, meglévő partnereinket pedig arra sarkallja, hogy bővítsék járathálózatukat.” – nyilatkozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: „Idén több mint 9,6 millió utasra számítunk, ami jó hír a magyar gazdaság számára, illetve hozzájárul a foglalkoztatás bővüléséhez, elsősorban a turizmusban és a szállodaiparban. Közben a szolgáltatási színvonalat tovább növeljük a repülőtér-üzemeltetés minden területén, a parkolóktól kezdve a digitális platformokon át az utasbarát kereskedelmi szolgáltatásokig.”

A Telenor számára kiemelten fontos, hogy tevékenységét a társadalommal együttműködésben, illetve annak szolgálatába állítva végezze, melynek eredményeiről és hatásairól fenntarthatósági jelentés formájában tájékoztatjuk a vállalat érintettjeit.

Az elkészült jelentés a Telenor 2013. január 1. és 2013. december 31. közötti fenntarthatósági és felelősségvállalási teljesítményét hivatott bemutatni. A Telenor hatodik alkalommal adta ki fenntarthatósági jelentését gazdasági, környezeti és társadalmi teljesítményéről. A legutóbbi lezárt évről szóló jelentés a legújabb, 4. generációs GRI (Global Reporting Initiative) irányelvei alapján készült, a szabványnak való megfelelését a Denkstatt Hungary Kft. auditálta.

A jelentés az alábbi linken érhető el:

http://www.telenor.hu/upload/pr/telenor_fenntarthatosagijelentes_2013.pdf

A már negyedik éve megjelenő kiadvány az üzleti világ szemszögéből is vizsgálja a legfontosabb fenntarthatósági témákat. A HVG és szervezetünk újabb közös kiadványa a fenntarthatóság legaktuálisabb aspektusait, ezen belül pedig a klímaváltozás témakörét veszi górcső alá: egyebek mellett az energiatermelésben bekövetkező változásokat, a fenntartható építkezésben rejlő esélyeket, az elektromos járművekkel kapcsolatos lehetőségeket, illetve kétségeket, vagy a hulladékkezelés újdonságait.

fenntarthato

Bízunk abban, hogy az idei – hat fejezetből álló – kiadványban is sok érdekes, új, továbbgondolásra érdemes információt találnak, szakértők és laikusok, üzletemberek és közéleti szereplők egyaránt.

A kiadvány megrendelhető: https://kulcs.hvg.hu/order/hvg/hvgorder.aspx?p=92976_WebIDFenntarthato2015

Az Audi, a Mercedes, a Bosch, a Microsoft, a MOL, Coca Cola, a Nestlé, az IKEA, az IBM és a L’Oréal a Legvonzóbb Munkáltatók Magyarországon, derül ki az Aon Hewitt és az AIESEC közös kutatásából. A korábbi évekhez képest nőtt a külföldi munkavállalással hosszú távon kalkulálók aránya: a válaszadók 42 százaléka akár több, mint egy évre is elhagyná az országot a jobb fizetés vagy a szakmai előrelépés reményében. Az anyagiak kapcsán nagy a különbség a diplomás pályakezdők és a legalább három éves tapasztalattal rendelkezők között: előbbiek átlagosan havi nettó 176000 forintra vágynak, utóbbiak 306000 forinttal lennének elégedettek. Legtöbben az IT/telekommunikáció piacra vágynak (11%), ezt követi az idegenforgalom és az államigazgatás (8-8%), majd a banki és biztosítói szféra, míg az energetikai iparághoz tartozó szakmák kerültek a lista végére.

A Legvonzóbb Munkáltatók

1. Audi Hungaria Motor
2. Mercedes-Benz Manufacturing Hungary
3. Bosch csoport
4. Microsoft Magyarország
5. MOL-csoport
6. Coca Cola HBC Magyarország
7. Nestlé Hungária
8. IKEA
9. IBM Magyarország
10. L’Oréal Magyarország
 

A multik mindent visznek

Az Aon Hewitt és az AIESEC ötödik alkalommal vette górcső alá a magyar munkaerőpiacot a Munkáltatói Márka Kutatás keretei között. A felmérésben résztvevő közel nyolcezer pályakezdő és komoly szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállaló válaszai alapján a magyarok egyértelműen a multinacionális cégeket tartják a legvonzóbb munkaadóknak, az első tízbe gyakorlatilag egy hazai és kilenc nemzetközi tulajdonú, több országban aktívan tevékenykedő vállalat került be.

Legvonzóbb iparágak

A Legvonzóbb Munkáltatók listája ugyan nagyjából jól reprezentálja a munkavállalók számára legvonzóbb iparágakat, a szektoriális bontás már komolyabb meglepetéseket is mutat. Legtöbben az IT/telekommunikáció piacra vágynak (11%), ezt követi az idegenforgalom és az államigazgatás (8-8%), majd a banki és biztosítói szféra, valamint az autóipar (7-7%). A lista végére az építőipar (3%), az olaj és üzemanyag kereskedelem (2%), a villamos energia és gázszolgáltatás (1%), valamint a villamos energiatermelés (1%) kerültek.

Menni vagy maradni: hosszú távra tervezünk

Ugyan az előző évekhez képest szinte nem változott azon munkavállalók aránya, akik a határon túl terveznek szerencsét próbálni a hosszú távú külföldi letelepedésen gondolkodók aránya szembetűnően nőtt: a válaszadók 28 százaléka hagyná el akár 3 évnél hosszabb időre is az országot (2012-ben ez a szám 25% volt – inkább ide tegyünk még 2013-akár 2011-es adatot is). A megkérdezettek 15 százaléka gondolkozik 1-3 éves periódusban (2012-ben 13% tervezett ilyen időintervallumban az országon kívül munkát vállalni).

A külföldi munkavállalás irányába kacsingatók legszívesebben az EU-ba és Észak-Amerikába mennének elsősorban jobb fizetésért, vagy karrierépítési céllal. Jellemzően a diplomások (54%) és a 29 évesnél fiatalabbak nyitottabbak a mobilitásra, a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők jóval kevésbé vállalkozó szelleműek (37%).

Pénz beszél?

A fizetési igények tekintetében komoly különbségek vannak az egyes szektorok között, és a válaszadók egyáltalán nem feltétlenül a legvonzóbb iparágakról gondolják azt, hogy ott a legjobbak az anyagi lehetőségek. Az átlagos fizetés elvárások alapján az informatikusok (nettó 278830 Ft), a mérnökök és műszaki emberek (nettó 264523 Ft), a minőségbiztosítók (nettó 240301 Ft), a jogászok (nettó 236781 Ft) és a kutatás-fejlesztéssel foglalkozók (nettó 233775 Ft) fizetés elvárásait illetően van a legnehezebb dolguk a HR-eseknek. A legszerényebb igényekkel rendelkezők elsősorban mezőgazdasági szakmunkások (nettó 158026 Ft), a vendéglátósok (nettó 172912 Ft), az irodai adminisztrációval foglalkozók (nettó 175075 Ft), az építőipari szakmunkások (nettó 193486 Ft) és a kommunikációs iparágban tevékenykedő PR-osok és marketingesek (nettó 196349 Ft).

 

 

 

  • Szeretne beruházás nélkül 10%, de ha kifejezetten találékony és elkötelezett, akár 20-25% energiát megtakarítani otthon?
  • Tudni szeretné, mi köze hűtőszekrényének a gleccserolvadáshoz?
  • Tudni szeretné, mi az a karbon-lábnyom és szívesen kipróbálna egy karbon-diétát?
  • Már most is van sok energia-megtakarítási tippje, amiket szívesen megosztana?
  • Tudna másoknak is segíteni, velük együtt energiát megtakarítani, és így saját háztartásán keresztül a globális problémák megoldásához is hozzájárulni?

Akkor jelentkezzen, mert a GreenDependent Intézet fiatal „energiavadászokat” és felnőtt „klíma-koordinátorokat” keres EnergiaKözösségek szervezésére!

Az elmúlt 3 év sikeres programjaira építve idén ismét indul a díjnyertes EnergiaKözösségek energiamegtakarítási és életmód-zöldítési verseny sok-sok értékes nyereménnyel! Az „E.ON EnergiaKözösségek” programban a családok/háztartások csoportjai (ún. EnergiaKözösségek) versenyeznek az ország egész területén abban, hogy ki tud több (minimum 9%) energiát megtakarítani otthonában beruházás nélkül, és ki tud a legjobb megoldásokkal előrukkolni a kreatív feladatok kapcsán családja, közössége bevonásával.

Egy EnergiaKözösséget 5-10 háztartás/család alakít, a tagok lehetnek szomszédok, barátok, munkatársak, iskolatársak, művészeti, sport vagy vallási közösség tagjai, tehát bárki! A közösségeket felnőtt klíma-koordinátorok és 10 évnél idősebb fiatal energiavadászok fogják össze.

A versenyre felkészülés 2014. november-december során van, ekkor választja ki a koordinátorokat és energiavadászokat a GreenDependent Intézet, szervez számukra interaktív, informális képzést, valamint ebben az időszakban szerveződnek a közösségek, és történik az ún. referencia adatok, azaz a korábbi fogyasztási adatok összegyűjtése. Utána a verseny 2015. január 1. és 2015. május 31. között zajlik, ekkor kell minden hónap elején a mérőórákat leolvasni, valamint összesen 4 tematikus, a zöld életmód különböző területeit megcélzó feladatot megoldani.

A legtöbbet megtakarító közösségeket az E.ON értékes nyereményekkel jutalmazza, a legtöbbet megtakarító és legkreatívabb közösség díja 300.000 Ft értékű vásárlási utalvány, amelyet környezetbarát és energiatakarékos termékekre lehet költeni, de értékes nyeremény várja a 2. és 3. helyezett közösségeket, és a minimum 9%-os megtakarítást elérőket is.

A verseny védnöke Dr. Szabó Marcel, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes. EnergiaKözösségeket köszöntő beszéde itt olvasható.

A program 2011-es indulása óta az energiaközösségek az alábbi eredményeket érték el:

  • 81 közösség alakult több mint 450 háztartás részvételével az ország számos településén;
  • a közösségek együtt több mint 450.000 kWh energiát takarítottak meg és 170 tonna CO2-kibocsátást kerültek el;
  • az egyes évadok nyertes közösségei 23-32% közötti energiát takarítottak meg előző évi fogyasztásukhoz képest;
  • az energiaközösségek programhoz kapcsolódó rendezvények karbon-lábnyomát 250 őshonos gyümölcsfa ültetésével semlegesítették a résztvevők.

 

További információk, sajtókapcsolat:

Vadovics Edina

telefon: 20/512 1887

e-mail: info@greendependent.org

 

Egyházi Nikoletta

e-mail: nikoletta.egyhazi@eon-hungaria.com

 

2013-2014. évadban nyertes Rezsiszelídítők energiaközösség beszámolója a Kislábnyom hírlevélben olvasható, ezen a linken.

A 2013-2014. évad záró, díjkiosztó rendezvényének képes beszámolója előadásokkal itt megtekinthető.

 

 

 

Az Unilever és a Knorr hazánkban először a Békés megyei Muronyon indította el Mintafarm programját. A muronyi gazdaság, ahol kiváló minőségű hagymát termesztenek, példaként szolgál majd más mezőgazdasági beszállítók számára is a fenntartható mezőgazdaság tekintetében.

Az Unilever elindította Knorr Mintafarm programjátAz első hazai Knorr Mintafarm Bondár Imre muronyi hagymatermelő földjén valósul meg. A Mintafarm fenntarthatósága a mezőgazdasági vegyszerek-, üzemanyagok, a talaj, a víz, a biodiverzitás, az energiafelhasználás, a hulladékmenedzsment, a szociális- és emberi erőforrás együttes mutatóiban nyilvánul meg. A Knorr Mintafarm auditálása az Unilever Fenntartható Mezőgazdaság Kódexe(Link opens in a new window) alapján történik. Egy gazdaság, vagy üzem akkor fenntartható, ha a kritériumok legalább 85%-ának megfelel. Bondár Imre hagymatermelő gazdasága az elvárásoknak megfelelt, így példaként szolgálhat más beszállítók számára is a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatok tekintetében.

„Az Unilever számára kiemelt fontosságú a termékei minősége. Sok esetben saját minőségbiztosítási elvárásaink sokkal magasabb kritériumokat tartalmaznak, mint a jogszabályban megfogalmazott előírások. A magas minőség biztosításában kulcsszerepet játszik a fenntartható mezőgazdasági módszerek használata, így szükség van a termelőkkel való folyamatos kapcsolattartásra, illetve arra, hogy ellenőrzött mintafarmjainkon keresztül minden régióban példát mutassunk a legmodernebb eljárások alkalmazása terén” – nyilatkozta Gyenes András, az Unilever ügyvezetője.

Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes kiemelte, hogy a tavalyi évben a magyar agrárexport rekord értéket, mintegy 8 milliárd eurót ért el, amely a magyar összexport 10 százalékát adta. „A mezőgazdaság azért is számít kulcságazatnak Magyarországon, mert ehhez a tevékenységhez mintegy 2 millió ember megélhetése kötődik. A Magyarországon – Közép-Európában elsőként – létesült Knorr Mintafarm működése mintául szolgál majd más beszállítók számára is és ezáltal hazánk egyre aktívabban tud bekapcsolódni  a fenntartható mezőgazdaság nemzetközi vérkeringésébe, amely külgazdaság politikánk kiemelt érdeke . A mai bejelentés egy újabb lépés abba az irányba, hogy a magyarországi agrárbeszállítók mind nagyobb számban tegyenek eleget a legmagasabb minőségi elvárásoknak” – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Az Unilever elindította Knorr Mintafarm programjátA muronyi mintafarmon a hazai munkaerő által előállított kiváló minőségű hagymát a Csongrád megyei Gorzsán készítik elő, és az Unilever Röszkei Élelmiszergyárában dolgozzák fel. A mintafarmon termesztett kiváló minőségű hagyma a Knorr különböző termékein keresztül jut el a magyar és az európai fogyasztók asztalára.

A Knorr Mintafarmokon dolgozó gazdáknak rendszeresen össze kell mérniük eredményeiket a vállalat által megszabott indikátorokkal, illetve a Fenntartható Mezőgazdaság Kódexében lefektetett, szigorú elvárásokkal. Az Unilever hosszú távú célja, hogy 2020-ra alapanyagainak 100%-át fenntartható forrásból szerezze be.

A nagyvállalati kategóriában a Richter Gedeon Nyrt., a kis- és középvállalati (kkv) kategóriában pedig a Signal Biztosító Zrt. nyerte a Transparency International Magyarország (TI) és a Telenor Magyarország által alapított, a hazai vállalatok tisztességes üzleti magatartást célzó programjait elismerő Telenor Etikus Vállalat Díjat – közölték a szervezetek.

A Richter pályázata a zsűri szerint kiemelkedően innovatív ötletet valósított meg, amely elősegíti az átláthatóság kiterjesztését a vállalat érintettjei felé is. A Signal Biztosító Zrt. esetében a vezetői elkötelezettséget, illetve a kkv-szektoron belül különösen előremutató, összetett programot díjazta a bizottság.untitled

A közlemény idézi Martin József Pétert, a TI korrupcióellenes szervezet ügyvezetőjét, aki úgy véli: a pályázó cégek felismerték, hogy olyan vállalati kultúrát kell kialakítani, amelyben magától értetődő minden munkatárs számára, hogy az etikus munkavégzés az egész szervezet érdeke, a díjazott vállalatok rendszerei pedig legjobb gyakorlatként állíthatók a gazdasági szereplők elé.

A tájékoztató idézi továbbá Christopher Laskát, a Telenor Magyarország vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a 2012-ben alapított díj célkitűzése, hogy megmutatassa, egyre több cég van Magyarországon, amelyek tisztességesen, egyenlő versenyfeltételek mellett és korrupció nélkül akarnak sikereket elérni.

A Telenor Etikus Vállalat Díjra jelölt vállalatokat a Transparency International Magyarország kérte fel a pályázat benyújtására egy szakértői csoport, az ajánlói testület javaslatai alapján. A pályázatokat értékelő zsűriben a Budapesti Corvinus Egyetem, a Közép-európai Egyetem, a Figyelő és a TI képviseltette magát. A díjat a FigyelőTOP200 gálán adták át pénteken.

A KPMG 2014-ben is meghirdeti pályázati programját, amelynek célja a közhasznú szervezetek fenntartható, hatékony és átlátható működésének támogatása. Ennek keretében komplex együttműködési lehetőséget kínálunk oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi területen működő, Magyarországon bejegyzett, közhasznú non-profit szervezetek vagy civil alapítású társadalmi vállalkozások számára. Előnyt élveznek a hátrányos helyzetű gyermekek egészségét, vagy pénzügyi, gazdasági fejlesztését kiemelten kezelő szervezetek.

KPMG Felelős Társadalomért Program 2012
Mit kínál a KPMG a nyertes szervezetek részére?
A Pályázat nyertesei részére a KPMG komplex együttműködési lehetőséget kínál a 2015-ös évre, amely az alábbi elemeket tartalmazza:1. Pro bono szolgáltatás
A KPMG a pénzbeli támogatás mellett pro bono – anyagi ellenszolgáltatás nélküli – szakmai szolgáltatást kínál az együttműködő szervezetnek az alábbi területeken:

  • Könyvvizsgálat
  • Adótanácsadás
    • Átvilágítási és adóvizsgálati tanácsadás
    • Közvetettadó (áfa)-tanácsadás
    • Személyi jövedelemadóval és TB-vel kapcsolatos tanácsadás
    • Társasági adóval kapcsolatos tanácsadás
    • Adózási hírlevél
  • Vezetési tanácsadás, üzleti hatékonyság fejlesztése
    • Szervezeti stratégia áttekintése ás fejlesztése
    • Szervezeti struktúra áttekintése és fejlesztése
    • Folyamatfejlesztés (elsődlegesen támogató területeken)
    • HR tanácsadás (elsődlegesen támogató területeken)
    • Költséghatékonysági átvilágítás
  • Informatikai tanácsadás
    • Informatikai rendszer bevezetés előkészítésének támogatása
    • Projekt megvalósítási terv készítés támogatása
    • Belső rendszerek és folyamatok informatikai kontrollpontjainak ellenőrzése
  • Pénzügyi tanácsadás
    • Pénzügyi átvilágítás
    • Üzleti terv elkészítésének támogatása
  • Számviteli tanácsadás
  • Pályázatkészítés szakértői támogatása, technikai segítségnyújtás
  • Belső ellenőrzési, megfelelőségi szolgáltatás
  • Fenntarthatósági tanácsadás

2. Adomány működési költség támogatására
A KPMG által biztosított támogatási keret: minimum 250 000 Ft, maximum 750 000 Ft. A megpályázni kívánt összeget és annak tervezett felhasználását a pályázónak jeleznie kell a jelentkezéskor, de a támogatás mértékéről a zsűri dönt.

3. Lecserélt számítógépek
A KPMG munkatársai által már nem használt, de működőképes eszközök átadása jogtiszta szoftverekkel.

Pályázat meghirdetése: 2014. szeptember 29.
Pályázat beadási határideje: 2014. november 28. 15:00
Eredményhirdetés: 2015. január 16.
A Pályázatokról önkéntes munkatársakból álló, független zsűri dönt.

A pályázat benyújtásának technikai feltételei:

  • Teljes körűen, elektronikusan kitöltött pályázati adatlap és mellékletek
  • Alapító okirat másolata
  • Közhasznúságot igazoló bírósági végzés másolata (2011. évi CLXXV. tv. alapján)
  • Az elmúlt két év egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
  • Hitelesen aláírt nyilatkozatok (köztartozásról és közzétételről)
  • A pályázati anyaghoz kapcsolódó további dokumentumok: pl.: SZMSZ, stratégia, etikai kódex, stb.

Tudásunkkal segítünk?
Az elmúlt években többek között az alábbi szakmai támogatást nyújtottuk a pályázaton nyertes szervezeteket:

  • Csodalámpa Alapítvány: CRM-folyamat fejlesztése
  • Gézengúz Alapítvány: üzleti tanácsadás pénzügyi tervezés támogatása céljából, folyamatfejlesztés
  • Habitat for Humanity Magyarország Alapítvány: akciótervezés és monitoring, valamint teljesítményértékelési és ösztönzési rendszer kialakítása
  • Junior Achievement Magyarországi Oktatási, Vállalkozásszervezési Alapítvány: könyvvizsgálat (3 évre, csökkentett díjon)
  • Korai Fejlesztő Központ: vezetői coaching
  • Magyar Vöröskereszt: Az új tagnyilvántartási rendszer informatikai és biztonsági jellegű felülvizsgálata
  • Magyar Williams Szindróma Társaság: stratégia áttekintése és fejlesztése
  • Mosoly Alapítvány: oktatási termék operatív kidolgozásának támogatása
  • NESsT EUROPE Nonprofit Kft.: részvétel a KPMG Akadémia nyílt képzési programjában (Profit/t vezetés képzés)
  • Pénziránytű – Alapítvány a Tudatos Pénzügyekért: Adózási továbbképzés tanároknak és hírlevél
  • SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa: könyvvizsgálat csökkentett díjon, részvétel a KPMG Akadémia nyílt képzési programjában (Projektmenedzsment képzés),

Önkénteseink is gazdagodnak
A pro bono projektek során önkéntes munkatársaink érzékenyebbé válnak a társadalmi problémákra, változatos és ösztönző környezetben fejleszthetik tovább képességeiket, ismereteiket. A pozitív visszajelzések inspirálóan hatnak a közös munkára, energiát és motivációt adnak a résztvevőknek.

A BASF új eljárást fejlesztett ki portfóliójának fenntarthatósági kritériumok szerinti elemzésére annak érdekében, hogy partnereinek még átfogóbb támogatást adjon ahhoz, hogy működésük során gazdasági, ökológiai és társadalmi szempontokat egyesíthessenek. A „Sustainable Solution Steering“ módszerrel fenntarthatósági szempontok alapján megvizsgálják és kiértékelik a vállalat portfóliójának 50.000 releváns termékalkalmazását, melyek együttesen 56 milliárd euró árbevételt tesznek ki. A módszer előnye, hogy a független szakértők által hitelesített eljárás lehetővé teszi a termékek fenntarthatósághoz való hozzájárulásának mérését a különböző piacokon és iparágakban, illetve célzott intézkedések révén képes növelni azt.

Az elmúlt három év során a BASF már elemzés alá vette 50.000 specifikus termékalkalmazásból álló portfóliójának több, mint 80 százalékát. Például azt vizsgálták, hogy egy adott termék milyen mértékben járul hozzá a költséghatékonysághoz, a hatékony készletgazdálkodáshoz, valamint mennyiben teljesít egészségügyi ill. biztonsági kritériumokat.  A különféle iparágakban működő ügyfelek konkrét fenntarthatósági igényeit éppúgy figyelembe vették a vizsgálat során, mint a regionális eltéréseket. Ezt követően értékelik ki, hogy mennyire felelnek meg a BASF megoldásai ezeknek a szükségleteknek. Az eddigi eredmények alapján az elemzett termékalkalmazásokat négy kategóriába sorolták:

Az „Accelerator” (vagyis gyorsító hatású) kategóriába sorolt termékek különleges mértékben járulnak hozzá az értékteremtési lánc fenntarthatóságához. Az  elemzett termékek (árbevétel szerinti)  22 %-a tartozik ebbe a kategóriába.

A „Performer” (vagyis a biztos teljesítményt nyújtó) megoldások azok, amelyek a piac standard fenntarthatósági követelményeit teljes mértékben teljesítik. Az vizsgált termékek 73%-a sorolható ide.

A „Transitioner” (azaz átmenti) kategóriában specifikus fenntarthatósági követelményeket és ezekhez kapcsolódó akcióterveket definiáltak.  Ez az elemzett termékek 4,5%-ra vonatkozik.

Azokat az alkalmazásokat, melyek nem kielégítő mértékben teljesítik a fenntarthatósági kritériumokat, a „Challenged” (vagyis kihívást jelentő) kategóriába sorolták. Ezekre a termékekre a BASF akcióterveket fejleszt ki, hogy jobb megoldásokat tudjon találni. Ez jelenleg a vizsgálatban szereplő termékek 0,5 %-ára érvényes.

 A Sustainable Solution Steering célja, hogy hosszú távon növelje az Accelerator megoldások arányát, és így tovább javítsa a BASF fenntarthatósági teljesítményét. A termékportfólió ezért folyamatos felülvizsgálat alatt áll, melynek során változhat a megoldások besorolása a négy kategóriába – például a piac megváltozott követelményei vagy az esetleges új törvényi rendelkezések alapján.

 2014. év végéig megtörténik a teljes termékportfólió elemzése. Az új módszer segítségével a BASF továbbra is a „We create chemistry“ stratégiájának célkitűzéseit teljesíti. „A gazdasági, ökológiai és társadalmi követelmények egyesíthetősége ügyfeleink számára egyre fontosabb. Ez a törekvés számunkra új üzleti lehetőségeket teremt. Vállalati célkitűzésünkben is kifejeztük: kémiát alkotunk a fenntartható jövőért. Termékportfóliónk elemzése fenntarthatósági szempontok alapján is ezt a törekvésünket hangsúlyozza “, nyilatkozta Dr. Kurt Bock, a BASF igazgatótanácsának elnöke.

A Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért európai kezdeményezés részeként több mint 150 állást és 90 gyakornoki pozíciót biztosított Magyarországon a 30 év alatti korosztálynak a közel egy év alatt. Ma a vállalat üzleti partnerei is csatlakoztak, a fiatalok foglalkoztatását elősegítő vállalásokat téve.

YEI_fot

Európai kihívások
Négy fiatal közül egy munkanélküli Európában, Magyarországon ugyan javul a helyzet, de még így is több mint duplája a fiatalok munkanélkülisége az átlagosnak. Az aktuális munkaerőpiaci helyzet jelentőségét és a vállalati szektor aktív szerepvállalásának fontosságát felismerve a Nestlé nagyszabású európai kezdeményezés elindítása mellett döntött tavaly novemberben. A Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért Kezdeményezés részeként a cég vállalta, hogy 2016-ig húszezer 30 év alattinak biztosít munka- vagy gyakornoki lehetőséget az európai piacokon. A tavalyi célkitűzések után az elmúlt nyolc hónapban közel 8 000 munkalehetőséget biztosított a vállalat Európában.

Itthoni sikerek
A Nestlé az elmúlt 4 évben a jelentős beruházásainak köszönhetően 25 százalékkal több munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, elérve mára a több mint 2000 főt. A Nestlé a Fiatalok Foglalkoztatásáért Kezdeményezés keretein belül a vállalat tavaly novemberben vállalta, hogy 50 százalékkal emeli a gyakornoki pozíciók számát és 180 gyakornoknak biztosít munkatapasztalat-szerzési lehetőséget 2016 végéig. Célul tűzte ki továbbá, hogy 150 harminc év alatti fiatal számára biztosít munkalehetőséget három év alatt. Ebből 2014 nyarára több mint 150 harminc év alatti fiatal és 90 gyakornok foglalkoztatása már meg is valósult a Nestlé Magyarországnál.

Partnerségben a jövő generációjáért
A mai napon Európában 200 partnercég csatlakozásával a Nestlé hivatalosan útjára indította az Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért partnerprogramot, több mint 100 000 munkalehetőséget teremtve ezzel a 30 év alatti fiataloknak. A magyarországi cégek közül az Adecco, az Aon Hewitt Magyarország, Dunapack Kft., a Flow Csoport, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet, a Nielsen Magyarország, az OSG Form, a Randstad Magyarország és a White&Case Ügyvédi Iroda csatlakozott a programhoz.

Emellett szintén ma indult útjára a Nestlé kezdeményezésére egy, a témába vágó, érintetteket összefogó kerekasztal sorozat azzal a céllal, hogy közös erővel, a szektorok összefogásával a lehető legtöbbet hozzák ki a partnerprogram nyújtotta lehetőségekből. A kerekasztal sorozat szakmai partnere az Aon Hewitt Magyarország és az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpont, valamint az Új Nemzedék Központ.