Idén huszonötödik alkalommal rendezték meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot, amelynek díjazottjai között ezúttal szép számmal feltűntek olyan fejlesztések is, amelyeken Távhőszolgáltatási Divíziónk is rajta hagyta a keze nyomát.

Az elismeréseket kiérdemelt új épületek közül a Néprajzi Múzeum, a MOL Campus, a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza, a H2Offices irodaház és a Matild Palace fejlesztői is mind a környezetbarát távfűtést választották. Sőt, a Néprajzi Múzeum távhűtését is a FŐTÁV biztosítja.
Ez egyébként amellett, hogy komoly mennyiségű üvegházhatást okozó gáz légkörbejutásától óvja bolygónkat, jelentősen csökkenti az épület primerenergia-felhasználását is.

De nem csak a FŐTÁV dolgozott díjnyertes épületeken, FŐKERT Kertészeti Divíziónk egyik kulcsprojektje, a Pünkösdfürdő park is kiérdemelte a Budapesti Építész Kamara különdíját. És a díjesőnek itt még nincs vége, ugyanis szintén a Pünkösdfürdő park megkapta a Magyar Tájépítészek Szövetsége által alapított Tájépítészeti Nívódíjat is a városi park és közkert kategóriában.


Reméljük, a jövőben is egyre több, fentiekhez hasonlóan kimagasló színvonalú projektben vehetünk részt, illetve vihetünk végig! #budapestiközművek #főtáv

https://www.facebook.com/fotavbp/posts/pfbid02n3MQeJTFw3g4WexizyHfq65fYzffdUbFSj8RRS4DChoq9MkEu5zdhGybFyf9wccMl

https://www.linkedin.com/feed/update/urn:li:activity:7137497773360185344

134 tonna élelmiszer-adomány gyűlt össze a Magyar Élelmiszerbank Egyesület tartósélelmiszer-gyűjtő akciójában a Tesco áruházakban, 44 százalékkal több, mint tavaly. A november 17. és 19. között zajló kampányhoz a Tesco immár 14. alkalommal csatlakozott, hogy vásárlói segítségével támogatást nyújtson a rászorulóknak az ünnepi időszakban. Az adományozott termékek értéke meghaladja a 125 millió forintot, melynek 20 százalékával, azaz 25 millió forinttal az áruházlánc idén is kiegészíti a jótékony célú felajánlásokat.

Rekordközeli eredményt hozott a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hétvégi karácsonyi élelmiszergyűjtő-akciója, amelyhez a Tesco vásárlói 134 tonna felajánlott élelmiszerrel járultak hozzá november 17. és 19. között. Az akció országszerte 155 Tesco áruházban folyt, melynek során 44 százalékkal több adományt gyűlt össze, mint előző évben. A legtöbben lisztet, cukrot és tésztát adtak át az Élelmiszerbank önkénteseinek, de többek között rizs, hús- és készételkonzervek, szószok és mártások, keksz, csokoládé, bébiétel, tartós tej vagy kávé is szerepelt az adományok között. A legaktívabbak a budapesti Váci úti Tesco vásárlói voltak, akik összesen több mint 4,5 tonna élelmiszerrel járultak hozzá a teljes mennyiséghez. Az áruház méretéhez arányosítva ugyanakkor a Szolnok-Szandaszőlősön lévő Tesco szupermarketben ajánlották fel a legtöbb adományt. Őket az albertirsai, az üllői, a kunszentmiklósi, valamint a tahitótfalui szupermarketek követik a sorban a top 5 adománygyűjtő áruház listáján.

„Rendkívül büszke vagyok vásárlóinkra, akik egy jó cél érdekében ismét szép számban összefogtak, és a 2022-es akcióhoz képest közel másfélszeresére növelték a rászorulóknak szánt élelmiszerek mennyiségét. Köszönöm nekik önzetlen segítségüket, valamint kollégáimnak az odaadó és alapos szervezést, illetve kivitelezést. Örülök neki, hogy vásárlóink jól fogadták és kényelmesnek találták, a karitatív szervezeteknek pedig nagy segítséget jelentettek az idén először elérhető, előre összeállított adománycsomagok, melyek egy négyfős család vacsorájának hozzávalóit tartalmazták. Az összekészített adománycsomagok több mint 80 százalékát értékesítettük a hétvégén” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.

„Köszönjük mindenkinek, aki akár csak egy szelet csokival vagy egy üveg lekvárral segített szebbé és boldogabbá tenni a nehéz sorsú emberek karácsonyát. Megható, hogy azok közül is sokan támogatnak ilyenkor, akik láthatóan maguk is segítségre szorulnak. Több mint 125 millió forint értékű termékadomány gyűlt össze a Tesco üzletekben, amit az áruházlánc plusz 25 millió forint támogatással egészít ki, további hatalmas segítséget nyújtva egész éves munkánkhoz. Az összegyűjtött élelmiszerekből 27 ezer élelmiszercsomagot tudunk eljuttatni főként időseknek, nagycsaládosoknak, családsegítő szolgálatok és gyermekotthonok ellátottjainak, fogyatékkal élő embereknek, hajléktalanoknak és az ország legelmaradottabb településein lakóknak az ünnepeket megelőző időszakban, illetve a leghidegebb januári hetekben” – mondta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke.

A 2021-ben létrejött Startup vállalkozás alapvető motorja, hogy olyan terméket állítson elő, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a karbonsemlegességre való váltáshoz.

Egy „Upgrade Spray-coating” megoldáson dolgoznak, amely a napelemek számára nem hasznos fény elnyelésével működik, és olyan spektrumban bocsátja ki, amelyet a napelem hasznosít, ezáltal jelentősen megnöveli az energiatermelésüket közvetlenül az alkalmazás után. Megoldásuk alkalmazható a már telepített napelemekre is.

A Lanus Solar a napenergia hasznosításának optimalizálásával – a szén-dioxid-semlegesség fokozása, a környezeti lábnyom csökkentése, valamint a zöld energia bevezetésének növelése által – hozzájárul a fenntarthatóság növeléséhez.

A BCSDH-hoz azért csatlakoznak, hogy fenntarthatósági ismereteiket bővítsék, szakmai programokon vegyenek részt, valamint találkozhassanak és tapasztalatokat oszthassanak meg a tagsággal.

Nagyvállalat kategóriában érdemelte ki 2023-ban az Üzleti Etikai Díjat az ALTEO, amely a hazai energetikai szektorban elsőként szerzett független, nemzetközi ESG tanúsítványt.

A tisztességes és felelős üzleti magatartásmódot, valamint a tudatosságot, a társadalmi elkötelezettséget és az élhető, fenntartható világ fennmaradása iránti felelősséget tükröző elismerés fontos visszaigazolása az ALTEO ez irányú tevékenységének. A díj a fenntarthatósági törekvéseinket és az etikus üzleti gyakorlatokra való fókuszunkat, valamint a munkavállalók felé kifejezett etikus magatartást ismeri el. Erről is említést tett a díj átvételekor Simon Anita, fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettes, aki felidézte a cég fenntarthatósági stratégiájához vezető út mérföldköveit: az ESG felsővezetői szintre emelését, a fenntartható vállalatirányítási rendszer megerősítését, az ESG minősítés megszerzését, majd az ALTEO Zöld Bizottság létrehozását a fenntarthatósággal összefüggő feladatok stratégiai koordinációjára.

A vezérigazgató-helyettes elmondta: már Magyarországon sem számít kuriózumnak az ESG-orientáltság, bár az kétségtelen, hogy egyelőre – területtől föggően – akár komoly versenyelőnyt is jelenthet. Simon Anita szerint néhány év múlva már alapelvárás lesz, annak a kifejeződése, hogy vállalatok és akár teljes szektorok maximális elköteleződéssel vesznek részt egy élhető és fenntartható jövő alakításában.

Eltűnnek a légvezetékek és az oszlopok a Budai Tájvédelmi Körzet Natura 2000-es területeiről

 A „főváros tüdejének” is nevezett Budai Tájvédelmi Körzet őshonos erdőkkel borított hegyvonulatait átszeli az E.ON 70-es és 80-as években épített gerinchálózata, amely a környező települések – Nagykovácsi, Máriaremete, Remeteszőlős, Solymár, Pesthidegkút, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Piliscsaba –, azon belül több mint 40.000 fogyasztó áramellátását biztosítja.

A növekvő fogyasztói igényekre válaszul a régió ezen legnagyobb energiaigényű településeit kiszolgáló Solymár alállomást az E.ON teljesen megújította, ezzel párhuzamosan pedig megkezdte a környező településeken és védett erdőkön áthaladó középfeszültségű hálózat egy részének elbontását és annak földkábellel való helyettesítését.

A fejlesztés kapcsán az E.ON a Budai Tájvédelmi Körzet Natura 2000-es területein, illetve a térség lakóövezeteiben több mint 450 oszlopot és 50 kilométernyi szabadvezetéket szüntet meg és vált ki földkábellel. A biztonságosabb üzemeltetést jelentő földkábeles hálózat létesítésével jelentősen csökken a térség áramellátásának kitettsége a természet erőivel szemben. Az átépített szakaszokon nem lesznek többé viharkárok vagy kidőlő fa okozta áramkimaradások, lakott területen megszűnhet a gallyazás, a védett erdőben pedig a folyamatos nyiladékkezelés.

A földkábelesítés az üzembiztonság mellett természetvédelmi szempontból is kiemelten fontos előrelépés. A középfeszültségű hálózat elbontásával jelentősen, több száz hektárral nőhet a fával borított területek nagysága, a nyiladékkezelt területek mesterségesen egyenes vonalait önerdüléssel vagy őshonos fafajok ültetésével begyógyíthatja az erdő.

A Solymár alállomás teljes megújítása és a 2025-ig megvalósuló földkábeles villamosenergia-hálózatfejlesztés költsége meghaladja a 2 milliárd forintot. A beruházás részben a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) forrásaiból valósul meg a magyar kormány előfinanszírozásával és támogatásával, részben önerőből finanszírozza az E.ON Hungária Csoport.

A többszáz tonnányi elbontott nyersanyag további sorsa kapcsán is érvényesülnek a fenntarthatósági szempontok az E.ON-nál: a korábbi helyükről kiemelt, 50-60 éves vasoszlopokat beöntik, a néhány éve felszerelt oszlopkapcsolókat újra felhasználja a cég, a lebontott vezetékek pedig alumíniumként hasznosulnak újra.

VIDEÓ

 

 

 

 

Örömmel adunk hírt arról, hogy az LCC (életciklusköltség-számítás) és DCC (dinamikus költségelemzések) területén és a víziközművek, csapadékvíz-rendszerek állapotfelmérése, értékelése, és tervezése területén több évtizedes tapasztalattal rendelkező cégünk a BDL Kft új kihívásokat keresve ESG szemléletű elemzéseket kínál régi és új ügyfeleink számára.

Elsősorban tervező, kivitelező iparban, ezen belül is a vízipari projektek szereplőinek tudunk teljeskörű műszaki, és egyben gazdasági szolgáltatást nyújtani, felkészíteni őket a körforgásos gazdaság, ESG szemlélet gyakorlati alkalmazására. Célunk ezzel az, hogy a hazai gazdaság szereplőinek, akik üzleti döntéseik során egyre többször hallják a mágikus ESG mozaikszót, gyakorlati tanácsokat, elemzéseket adjunk, támogatva mindennapi döntéseiket.

Bővebb infromáció: https://bdl.hu/hirek/esg-szemleletu-elemzesek

Cégünk szívügyének tekinti munkatársaink egészségét és a sportos életmód támogatását. Az egészséges dolgozók nemcsak produktívabbak, de a munkahelyi légkört is pozitív irányba befolyásolják. Ennek érdekében számos kezdeményezést indítottunk el.

Évek óta sikeresen működő TestŐr programunk mellett legújabb lépésünk a kerékpározás népszerűsítése és munkatársaink sportos életmódjának fellendítése volt. Két új, egy 43 és egy 20 kerékpár tárolására alkalmas fedett kerékpártárolót építettünk a kollégák részére, ezzel is ösztönözve őket a sportosabb munkába járásra. Az idei év júniusában együttműködést indítottunk a Hellovelo Zrt., vállalati elektromoskerékpár-flottaszakértő és szolgáltató céggel. Segítségükkel rövid időn belül elérhetővé tettünk dolgozóink részére egy úgynevezett pedelec flottát. Ezek az elektromos rásegítésű kerékpárok kiválóan szolgálják a vállalathoz történő eljutást és egyúttal a sport és szabadidő aktívabb eltöltését.

Már az első hetekben számos pozitív visszajelzést kaptunk munkatársainktól. A pedelec kerékpárok nemcsak kényelmesek és gyorsak, de az elektromos rásegítés lehetővé teszi, hogy mindenki a fizikai állapotának megfelelő intenzitással tekerjen, akár emelkedőkkel tarkított útvonalakon is. Ez a különleges kombináció nemcsak a munkába való közlekedést teszi élvezetesebbé és gyorsabbá, de a szabadidőben való kerékpározást is ösztönzi.

A jövőben közös kerékpártúrák és események révén olyan kötelékek is kialakulhatnak, amelyek a munkahelyi együttműködést és barátságokat erősítik. A kerékpározás nem csak egyszerű közlekedési eszköz lehet, hanem a munkahelyi élet részévé válhat, ami szorosabbá teszi a kollegiális kapcsolatokat.

A kampányunknak köszönhetően az idei Családi napunkra számos kollégánk kerékpárral érkezett. Cégünk szervizelési lehetőséget biztosított a bringások számára a helyszínen.

Nem csupán az egészség és sport területén éreztük fontosságát, hanem a fenntarthatóság terén is, hiszen ezek a kerékpárok zéró emisszióval és minimális zajkibocsátással üzemelnek, ami nagyban hozzájárul ökológiai lábnyomunk csökkentéséhez.

Hiszünk abban, hogy az egészséges munkatársak boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak. Az elektromos kerékpárokkal való pozitív tapasztalatok arra sarkallnak minket, hogy folytassuk az innovációt és támogassuk munkatársainkat az egészség és sport terén. A kerékpározás kultúrájának erősítése nemcsak a munkahelyi teljesítményt növeli, hanem közösségünk jólétét és összetartását is elősegíti.

A fenntarthatóság és az egészség egyre fontosabb tényezővé válnak a modern munkahelyeken. A vállalatoknak nemcsak a profitra kell összpontosítaniuk, hanem a környezeti hatásokra és az alkalmazottak egészségére is. Az elektromos kerékpár olyan eszköz, amely ötvözi a fenntartható közlekedést és az egészségügyi előnyöket. Bevezetése kiemelkedő szerepet játszhat a vállalati kultúrában.

Zöld mobilitás a munkahelyen

Idén júniusban adtunk át egy vállalati kerékpárflottát a Güntner-Tata Kft. munkavállalónak is, akik rövid időn belül jelentkező pozitív hatásokról számoltak be: “Már az első hetekben számos pozitív visszajelzést kaptunk munkatársainktól. A pedelec kerékpárok nemcsak kényelmesek és gyorsak, de az elektromos rásegítés lehetővé teszi, hogy mindenki a fizikai állapotának megfelelő intenzitással tekerjen, akár emelkedőkkel tarkított útvonalakon is. Ez a különleges kombináció nemcsak a munkába való közlekedést teszi élvezetesebbé és gyorsabbá, de a szabadidőben való kerékpározást is ösztönzi. A jövőben közös kerékpártúrák és események révén olyan kötelékek is kialakulhatnak, amelyek a munkahelyi együttműködést és barátságokat erősítik. A kerékpározás nem csak egyszerű közlekedési eszköz lehet, hanem a munkahelyi élet részévé válhat, ami szorosabbá teszi a kollegiális kapcsolatokat.”

Az elektromos kerékpárok környezetvédelmi hatásai megkérdőjelezhetetlenek és megkerülhetetlen eszközzé váltak a klímavédelmi stratégiában. Az ökológiai lábnyom csökkentésének szempontjából kiemelkedő jelentőségűek, mivel mindössze 1.0 g/km a CO2 lábnyomuk (hálózati áramforrásról töltve), míg a benzines autóké 122.00g/km vagy afeletti érték. Ráadásul az autókat gyakran csak egy személy használja, tipikusan 10km alatti távon, ami -főleg a reggeli dugókban- elektromos kerékpárral gyorsan és izzadásmentesen megtehető. Egyúttal a zajszennyezést is nagymértékben visszafogja, ami városi környezetben különösen fontos.

Szerencsére a hazai vállalatok részéről is egyre nagyobb a nyitottság saját kerékpárflotta üzemeltetésére. Friss becslések szerint jelenleg 800 vállalati pedelec kerékpár üzemel különböző cégeknél. Ez szignifikáns előrelépés a fenntartható közlekedés felé.

 

Egészséges munkahelyi élet

A munkahelyi stressz és a fizikai inaktivitás elleni küzdelemben az elektromos kerékpárok lehetővé teszik, hogy az alkalmazottak javítsák fizikai kondíciójukat, hiszen a mindennapi mozgás a munkába járás során biztosított.

A rendszeres mozgásnak köszönhetően csökken a stressz. Az YMCA egyik tanulmánya alapján 32%-al magasabb pontszámokat értek el a mentális jólét tekintetében azok, akik sportolnak inaktív társaikhoz képest. Egy másik vizsgálat pedig kimutatta, hogy akik bringával jártak munkahelyükre, azok esetében felére csökkent a szívbetegség és a rák kockázata.

Ezek megerősítik, hogy azok a vállalatok, amelyek támogatják az elektromos kerékpározást, egészségbarát vállalati kultúrát építhetnek fel. A munkavállalók motiváltabbak és elégedettebbek lehetnek, ami hozzájárul a munkahelyi produktivitáshoz.

Az Európai Parlament a napokban elfogadta a termékcsomagolásról és a csomagolási hulladékokról szóló rendelet (PPWR) javaslatát. „Ez fontos és régóta várt előrelépést jelent a jogalkotási folyamatban. Ezzel megváltoztathatjuk a termékek csomagolásának jövőjét.” – nyilatkozta Guido Aufdemkamp, a Flexible Packaging Europe ügyvezető igazgatója.

Ezen lépés a Manupackaging Magyarország számára is kiemlet figyelemet érdemlő lépés, tekintettel fenntartható csomagolási megoldásaira.

A rugalmas csomagolások beszállítóit képviselő Flexible Packaging Europe (FPE) üdvözli, hogy a Bizottság az eredeti javaslat több pontján is javított. Például:

  • Az újrahasznosíthatósági követelményekre vonatkozó egyértelműbb határidők lehetővé teszik az iparág számára a csomagolások megfelelő megtervezését, valamint a begyűjtési és újrahasznosítási infrastruktúrák kiépítésé
  • Az élelmiszerekkel közvetlen érintkezésbe lépő rugalmas szállítócsomagolások esetében az újrafelhasználási célok alóli mentességre azért volt szükség, hogy az élelmiszer-hulladék és a kibocsátások csökkentése, a szennyeződések elkerülése és a merev csomagolások újrafelhasználása révén biztosítható legyen az élelmiszerek biztonságos mozgása az EU-ban.

A tagállamoknak fokozniuk kell a csomagolóanyagok szelektív gyűjtésére irányuló erőfeszítéseket is, de sajnos nem tették számukra kötelezővé, hogy szétválogassák azt a hulladékot, amelyet nem elkülönítve gyűjtenek be.

A Parlament PPWR-szövegének egyes részei továbbra is kihívást jelentenek. Ilyen például a D-kategóriás újrafeldolgozhatósági teljesítmény bevezetése, amely gátolja az innovációt, és jelentős hatással lehet különböző csomagolási formátumokra.

Szintén problémát jelent a megfelelő biztosítékok hiánya annak érdekében, hogy az újrahasznosított műanyagok megfelelő mennyiségben rendelkezésre álljanak, vagy azoknak az egészségre, az élelmiszerellátás biztonságára vagy a környezetre gyakorolt ​​káros hatásait elkerüljük. Ez zavart okozhat a csomagolások és csomagolt termékek ellátásában, különösen az élelmiszerek esetében. A kockázat nagyban érinti a kis- és középvállalkozásokat.

Ugyanilyen aggasztó az Európai Parlament azon döntése, hogy gyengíti a PPWR teljes harmonizációját azáltal, hogy szabadságot ad a tagállamoknak szigorúbb nemzeti intézkedések bevezetésére. Az iparágnak erős, egységes piacra és az egész EU-ban egységes jogszabályokra van szüksége a működéshez.

Most a Tanács feladata, hogy ezeket a fennmaradó kérdéseket megfelelően kezelje az intézményközi tárgyalások során.

„A PPWR jelentős lehetőséget kínál a gazdasági körforgás kiterjesztésére, illetve a csomagolás és csomagolt termékek összes környezeti hatásának csökkentésére. Minimalizálja azokat az erőforrásokat, amelyeket felhasználnak, és növeli az újrafelhasználhatóságot.” – mondta Guido Aufdemkamp. A Flexible Packaging Europe érdeklődve várja a jogalkotási folyamat következő lépéseit, különösen a Tanács általános megközelítését, amelyet várhatóan az év végéig fogadnak el. „Továbbra is örömmel osztjuk meg szakértelmünket a döntéshozókkal, és támogatjuk őket, hogy ambiciózus és végrehajtható megállapodás szülessen a PPWR ügyében.”

Amennyiben az Ön cége is elkötelezett a fenntartható csomagolási megoldások mellett, és érdekli a stretch-fóliázás alkalmazása, kérjük, keresse szakértő munkatársunkat  Somogyi Gábort a +36 30 682 60 51-es telefonszámon, vagy írjon az iroda@manupackaging.hu e-mail címre.

A Daikin közzétette 2023-as globális fenntarthatósági jelentését. A jelentés összefoglalja a Daikin világméretű ESG-adatait, és felvázolja a Daikin Csoport alapvető stratégiáját a fenntartható társadalom felé történő elmozdulásra üzleti tevékenységein keresztül. A jelentés angol nyelvű kiadása a Daikin Industries Ltd. (DIL), a Daikin Europe N.V. (DENV) japán anyavállalatának megbízásából készült, és a vállalatcsoport 2022-es pénzügyi eredményeit és jövőbeli terveit is tárgyalja.

Az elmúlt években világszerte a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére törekedtek. A Daikin a HVAC-R iparág egyik vezető vállalataként már 2019-ben bevezette a 2050-es környezetvédelmi jövőképét, amelyben elkötelezte magát amellett, hogy 2050-re nettó nulla üvegházhatású gázkibocsátást ér el termékeinek és megoldásainak teljes életciklusa során. A karbonsemlegesség elérése iránti elkötelezettség a vállalat Fusion 2025 elnevezésű 5 éves stratégiai irányítási tervének egyik fő témája. A terv idén májusban történt félidős felülvizsgálatakor a Daikin a meglévő tevékenységek mellett további intézkedéseket vezetett be. Az új célkitűzések között szerepel a nettó nulla CO2-kibocsátás elérése 2030-ra a Daikin valamennyi irodájában és gyárában, valamint a hőszivattyúk elterjedésének támogatása az európai fűtési piacon. A Daikin elkötelezett a Daikin Csoport növekedésének folytatása mellett, miközben vállalja felelősségét egy fenntarthatóbb társadalom építésében.

A 2023-as fenntarthatósági jelentés főbb pontjai

A TCFD keretrendszerrel összehangolt információközlés

A vállalat 2019-ben jóváhagyta az éghajlatváltozással kapcsolatos pénzügyi közzétételekkel foglalkozó munkacsoport (TCFD) ajánlásait, elemzést végzett arra vonatkozóan, hogy az éghajlatváltozás hogyan hat majd az üzleti tevékenységére, milyen kockázatokkal és lehetőségekkel kell számolni, és ezeket figyelembe vette a vezetési stratégiáiban és a kockázatkezelésében is.

Ebben a pénzügyi évben a Daikin előrejelzéseket készített a 2030-ra várható szén-dioxid-adóra vonatkozóan, mind a 4°C-os, mind az 1,5°C-os forgatókönyveket figyelembe véve, és bemutatta az ebből eredő pénzügyi hatást.
Karbonsemlegesség hőszivattyúkkal

A hagyományos “tüzeléses” fűtési módszerekkel ellentétben a hőszivattyús fűtés egyre nagyobb elismerést kap, mivel képes jelentősen csökkenteni a CO2-kibocsátást. A jelentés ezen része bemutatja a kulcsfontosságú kezdeményezéseket Európában, ahol a piac gyors növekedésnek indult, és felvázolja az elkövetkező üzleti terjeszkedési stratégiákat.

Humán tőke: az üzleti átalakulás előmozdítása a digitális átalakulás révén

A Daikin 2017-ben létrehozta az Információs és Kommunikációs Technológiai Főiskolát, hogy a digitális transzformációhoz szükséges belső tehetségeket kinevelje. A jelentés valós történeteket tartalmaz arról, hogy az egykori belsős diákok hogyan játszottak kulcsszerepet a különböző részlegeken a digitális technológia hasznosításával, ami új üzleti lehetőségek elindításához és a működési hatékonyság növekedéséhez vezetett.

A fenntarthatósági kezdeményezések eredményei a 2022-es pénzügyi évben

A jelentés átfogóan bemutatja a stratégiákat, a szervezeti felépítést, a teljesítménycélokat és a 2022-es pénzügyi évre vonatkozó eredményeket az egyes ESG-területek tekintetében: Környezetvédelmi, társadalmi és kormányzási területekre vonatkozóan.

Adatok

A különböző elméletek és politikák mellett számadatokat is tartalmaz a jelentés.

Részletes információk

A jelentés pdf formátumban nyilvánosan elérhető a Daikin weboldalán:  www.daikin.com/csr/report