Idén harmadik alkalommal publikálta Sokszínűségi beszámolóját a Tesco, melyben a befogadó vállalati kultúrával kapcsolatos tevékenységeit, eredményeit és fejlesztési terveit mutatja be. A vállalat az elmúlt évben kiemelt hangsúlyt helyezett az esélyegyenlőségre, és több olyan gyakorlatot is bevezetett, amely támogatja a fogyatékkal élők toborzását, illetve megtartását, amelynek köszönhetően az áruházakban dolgozó megváltozott munkaképességű kollégák aránya 5,4 százalékra nőtt. A Tesco emellett többek között újabb rugalmas munkavégzési lehetőségekkel, a női felsővezetők arányának növelésével, valamint az extra fizetett szabadnapokat még több élethelyzetre kiterjesztő új családbarát intézkedésekkel biztosítja, hogy a sokszínűség és befogadás a munkavállalói életciklus minden szakaszában megjelenjen.
Magyarországon a Tesco 8500 aktív kollégát, további 1000 inaktív státuszú munkatársat és közel ugyanennyi diákot foglalkoztat, akik mindannyian különböző háttérrel, tapasztalattal, eltérő nézetekkel és perspektívákkal gazdagítják a vállalati kultúrát. Az áruházlánc ezért kulcsfontosságúnak tartja a befogadó munkakörnyezet megteremtését. A vállalat idén már harmadik alkalommal mutatta be az ezzel kapcsolatos céljait és eredményeit „A Tescónál mindenkit szívesen látunk” elnevezésű Sokszínűségi jelentésében.
Fogyatékossággal élők befogadása
Magyarországon 500 ezer fő megváltozott munkaképességű ember él és ebből közel 400-an a Tescónál dolgoznak. A vállalat előző jelentése óta még nagyobb hangsúlyt helyezett a fogyatékossággal élők toborzására és megtartására, melynek hatására tavaly óta 4,9 százalékról 5,4 százalékra emelkedett a Tesco áruházakban foglalkoztatott megváltozott munkaképességű munkatársak aránya.
Habár hivatalosan a Tesco összes munkavállalójának 4,6 százaléka él valamilyen fogyatékossággal, 5,1 százalékuk vallja magát fogyatékossággal élőnek. Ez leggyakrabban tartós betegséget, mozgásszervi problémát, hallássérülést, valamint stressz miatt kialakult betegségeket jelent. A vállalat ezért 2022-ben elindította nagyköveti programját, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában kiemelkedő szerepet vállaló vezető kollégák tudását gyarapítsa a befogadó kultúra fejlesztése érdekében. A Tesco továbbá 2022 őszén bevezette a munkahelyi akadálymentesítési módosításokkal kapcsolatos szabályzatát, amely útmutatót nyújt a vezetők számára a megváltozott munkaképességű kollégák támogatásához.
A Tescónál a mozgássérült kollégák esetében a rendszeres munkavégzés otthonról történik, a 2022 óta érvényben lévő munkába való fokozatos visszatérést támogató szabályzat pedig lehetővé teszi, hogy súlyos betegség után a munkába való visszatérést követő első négy hétben a kollégák csak a szerződés szerinti munkaidejük felét dolgozzák le úgy, hogy közben a teljes munkabérüket megkapják, amellyel az elmúlt évben öt kolléga élt.
Karrier és család összehangolása
A Tescónál közel minden második munkatárs gondoskodik valakiről, például egy vagy több gyermekről, idősebb vagy fogyatékossággal élő rokonról. A vállalat ezért a részmunkaidős lehetőségek biztosításán túl folyamatosan kiterjeszti családbarát intézkedései körét, így a kollégák 75 százaléka képes rugalmasan alakítani a munkáját, és harmonikusan összeegyeztetni azt a magánéletével. A családi szabadnapokra vonatkozó szabályzat legfrissebb bővítésével minimum 25 nap fizetett szabadság jár minden munkavállalónak, valamint még több fizetett távollét a gondviselőknek, beleértve azokat is, akik hivatalos döntés alapján egy családtag gyermekéről gondoskodnak. A kiterjesztett fogantatási támogatás a termékenységi kezelésekben részt vevő kollégákon túl azokra is érvényes, akiknek párja érintett az eljárásban, míg a gyermeküket elvesztők vetélés esetén is, illetve a gyermek korától függetlenül igénybe vehetnek extra fizetett szabadnapokat.