Újabb zöld gyakorlatot vezetett be a Tesco a fenntartható működés érdekében. Már az áruházlánc 8 üzleténél leadható a használt étolaj. A vállalat a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel, valamint a termékgyártó Bungéval működik együtt a tesztüzemben indult szelektív és ingyenes visszagyűjtésben, hogy ezzel is csökkentse a környezetterhelést, és segítse vásárlóit a környezetbarát szokások kialakításában. A lehetőségre a Tescóban forgalmazott Floriol és Vénusz étolajak nyakcímkéjén hívják fel a figyelmet.

A Tesco elkötelezetten törekszik környezetterhelése csökkentésére. Ennek részeként együttműködik szállítóival és partnereivel a természetvédelem és a vásárlók fenntarthatóbb életmódjának ösztönzése terén. Az áruházlánc ezirányú tevékenysége egy újabb lépéseként 8 üzleténél helyezett ki gyűjtőket, lehetőséget biztosítva ezáltal a használt étolaj szelektív leadására. Jelenleg a Tesco zalaegerszegi, soproni, győri, paksi, budaörsi, ceglédi, valamint Fogarasi úti és Andor utcai budapesti áruházainál lehet elhelyezni a használt étolajat az erre szolgáló szelektív gyűjtőkben. A lehetőség szerint a saját flakonjába visszatöltött, kihűlt étkezési olaj a legközelebbi vásárlás alkalmával egyszerűen leadható a gyűjtőpontok valamelyikén.

Magyarországon évente mintegy 25 ezer tonna étolajat használnak el a háztartások és körülbelül ugyanennyit a különböző vendéglátóipari egységek konyhái. Ennek jelenleg mindössze 2 százalékát gyűjtik vissza. Pedig a megfelelő eljárással tisztított használt sütőolaj szinte teljes egészében újrahasznosítható 90 százalékban biodízelként, 10 százalékban biogázként. Habár a melegkonyhák és éttermek esetében kötelező a megfelelő partnerrel elszállíttatni a használt sütőolajat, a háztartásokat erre nem kötelezi semmi. A WC-be vagy mosogatóba öntött sütőzsiradék lerakódik a csővezetékek falára és dugulást okoz, míg a háztartási szeméttel keveredve nehezen lebomló, szennyező anyagot képez a hulladéklerakókban. A használt étolaj egyben súlyosan természetkárosító hatású. Az élővizekbe kerülve, a víz felszínén úszva meggátolja az élőlények oxigénfelvételét, így elpusztítja őket.

Az olajban, illetve zsírban való sütés elterjedt eljárás a magyar konyhákban. Arra viszont kevesen gondolnak, hogy az elhasznált sütőolaj speciális kezelést igénylő háztartási hulladék. Egyetlen csepp használt étolaj akár ezer liter élővizet is elszennyezhet, amennyiben nem megfelelően kezelik. A kihelyezett Használt Étolaj Boxokban leadott olajat tisztítás után A Biofilter Zrt. biodízel-gyártásra adja át, amelynek során azt az Európai Unióban érvényes szabályozás alapján 8,2 százalékban az üzemanyagba keverik, így visszajut a lakossághoz és körforgásban tartható.

Napjainkban egyre többen keresik az egészségtudatos, illetve fenntartható táplálkozásba beilleszthető élelmiszereket egészségügyi megfontolásból vagy életmódjukból adódóan. A Tesco ezért nemrég megújította az ilyen igényeket kiszolgáló választékát, mintegy 200 új terméket kínálva vásárlóinak, akik így minden étkezési igényhez egy helyen szerezhetik be a hozzávalókat. Az összesen több mint 1000 árucikket tartalmazó, egyik legdinamikusabban fejlődő választékban az áruházlánc éppúgy helyet biztosít a kis magyar, innovatív szállítók termékeinek, mint a nagyobb gyártók újdonságainak, miközben sajátmárkás termékeinek körét is folyamatosan bővíti.

Manapság egyre nagyobb a speciális étkezési igényeknek megfelelő, de minőségi és finom termékeket vásárlók száma. A Tesco megbízásából a Dunnhumby 2021 novemberében[1] végzett felmérése szerint a válaszadók 53 százaléka egészségügyi megfontolásból, illetve betegségmegelőzési célzattal, 33 százalékuk egészségfókuszú életmódja miatt választja ezeket, míg 32 százalékuk súlyt szeretne leadni a segítségükkel. A megkérdezettek 78 százaléka számára a tudatos táplálkozás zöldségekben és gyümölcsökben gazdagabb étrendet jelent, 66 százaléknak pedig a cukorbevitel csökkentését. Az öt leginkább keresett termékkategóriába tartoznak az alacsony cukortartalmú, illetve hozzáadott cukrot nem tartalmazó termékek, a termelői árucikkek, valamint a csökkentett zsírtartalmú és laktózmentes termékek.

 

Ezen igényeket figyelembe véve a Tesco folyamatosan bővíti a tudatos táplálkozást támogató termékválasztékát, melyet nemrég 200 új termékkel bővített. „Speciális táplálkozási igényeket kielégítő szortimentünkben jelenleg több mint 1000 árucikk található. A kínálatot számos hazai szállító gazdagítja, melyek között kisebb cégek termékei is megtalálhatók. A bio, fehérjedús, vegetáriánus és vegán, mentes, valamint szénhidrát-, só- és zsírcsökkentett termékeink közül válogatva vásárlóink minden étkezési igényhez egy helyen vásárolhatnak be. A speciális étrendbe beilleszthető élelmiszerek és az egészségtudatos és fenntartható táplálkozáshoz szükséges árucikkek jól látható és könnyen beazonosítható kihelyezést kaptak polcainkon, a hűtést vagy fagyasztást nem igénylők pedig áruházainkon belül mind egy részlegen belül találhatók meg, ezzel is könnyítve a bevásárlást” – mondta Kámán Tamás, a Tesco Magyarország beszerzési igazgatója.

A Tesco emellett természetesen sajátmárkás termékeinek körét is folyamatosan bővíti. Például növényi alapú készételeit tartalmazó Plan Chef választékában több mint 30 új termék kapható, amelyekkel nemcsak a vegetáriánusok vagy a vegánok, hanem a hagyományos étkezést követők is változatosabbá tehetik étrendjüket. A fagyasztott és hűtött ételek között olyan különlegességek is vannak, mint a vegán gombaburger vagy bolognai spagetti, de vegán jégkrémek vagy növényi alapú kolbászok is a megújult kínálat részét képezik.

[1] 2021. november 11. és 19. között végzett reprezentatív, online vásárlóiattitűd-felmérés 841 fő magyarországi megkérdezett részvételével.

Sajtóközlemény – Bicske, 2022. március 31.


Fogyatékossággal élő és rászoruló gyermekek nyári táborozását támogathatják az aludobozok visszaváltásakor a SPAR vásárlói az üzletlánc, a Returpack és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködése révén létrejött program keretein belül a „Minden Doboz Visszajár” segítségével.

Nemcsak a környezeti terhelést csökkenthetik jelentősen, de nehéz sorsú gyermekek nyaralását is segíthetik a SPAR vásárlói, amikor visszaviszik és az erre a célra felállított automatáknál beváltják a használt alumíniumdobozokat. Az üzletlánc több mint 25 éve dolgozik együtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, amelynek révén nemcsak az ünnepi időszakokban, de a hétköznapok során is odafigyelnek a leginkább rászorulókra. 2022. március 31-től egy újabb lehetőség nyílik erre egy olyan különleges kezdeményezés jóvoltából, ami a szociális érzékenység mellett a környezetvédelmi szempontokat is előtérbe helyezi. A program szervezői arra kérik a lakosságot, hogy a háztartásban összegyűlt alumínium dobozokat a kijelölt SPAR és INTERSPAR üzleteknél megtalálható automatákban váltsák vissza, majd a visszaváltási folyamat végén válasszák az adakozásra lehetőséget kínáló gombot, így az aludobozok értéke jótékonysági célokat szolgál majd.

„A Minden Doboz Visszajár kezdeményezés szervezőivel kötött együttműködésnek köszönhetően mostantól nemcsak a környezeti terhelést csökkenthetjük, de akár segítséget is nyújthatunk azzal, hogy az alumíniumdobozokat nem a kukába, vagy jobb esetben a szelektív gyűjtőbe dobjuk, hanem a SPAR kijelölt üzleteihez kihelyezett automatáknál váltjuk vissza kifejezetten adakozási céllal. Ebben az esetben különösen igaz, hogy sok kicsi sokra megy: reméljük, minél több nehéz sorsú gyermek szabadidejét tehetjük teljesebbé így a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyári táboraiban. Az átalakításra kiválasztott több mint 30 automatában 2021-ben 320 tonna mennyiségben több mint 20 millió dobozt váltottak vissza a felhasználók, ami az összes Magyarországon forgalomba hozott aludoboz közel 2 százaléka. Reméljük, a visszaváltás során sokan fel fogják ajánlani a visszaváltási díjat” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

„A fogyatékos gyermekek, és a legszegényebb családok gyermekei bár különböző okokból, de számos lehetőségtől elzárva, beszűkült élettérben élnek, gyermekkori éveik nem úgy telnek, mint kortársaiké. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat esélyteremtő programjai elsősorban róluk szólnak, hogy ne kelljen idő előtt felnőtté válniuk. Az aludobozok árának felajánlásával a vásárlók elsősorban élményeket adnak azoknak a gyermekeknek, akik ezt máshonnan nem kapják meg” – mondta Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője.

„A Returpack 2010 tavaszán helyezte ki az első aludoboz visszaváltó automatát a budapesti, Sibrik Miklós úti INTERSPAR hipermarkethez, majd ezt követően országszerte több mint 30 ilyen gép kapott helyet, jellemzően INTERSPAR áruházakban. Évente átlagosan 20 millió dobozt váltanak vissza az itt működő gépekben, ami az együttműködésünk közel tizenkét esztendejével számolva több mint 220 millió darab – mintegy 3,5 ezer tonna – alumíniumdoboz újrahasznosítását jelenti. Ez a mennyiség pedig 14 ezer tonnával csökkentette az üvegházhatású gázok kibocsátását. Együttműködésünk alatt a SPAR üzleteiben lévő automatákban visszaváltott dobozok újrahasznosítása a magyarországi statisztikákat alapul véve 55 ezer ember – vagyis egy Zalaegerszeg, Békéscsaba vagy Eger méretű város – évi energiafogyasztásának megtakarításával egyenértékű” – mondta Vida Péter, a Minden Doboz Visszajár magyarországi képviselője. A Returpack évente közel 70 millió darab, azaz több mint 1000 tonnányi alumínium italdoboz visszagyűjtésével és újrahasznosításával végzi környezetvédelmi tevékenységét. Tagjai a Minden Doboz Visszajár (Every Can Counts) programnak, ami az aludobozok újrahasznosításának előmozdításáért dolgozó, Európa 19 országában és Brazíliában működő nonprofit kezdeményezés.

A kezdeményezés részletei elérhetőek a következő weboldalon: https://everycancounts.eu/hu/adomany/

Az aludobozok visszaváltásában résztvevő SPAR és INTERSPAR áruházak listája pedig a következő linken érhető el: https://www.sparafenntarthatojovoert.hu/szelektiv-hulladek

A Tesco sajátmárkás zöldség-gyümölcs termékei már kizárólag lédig kiszerelésben vagy 100 százalékban újrahasznosítható csomagolásban kaphatók. A vállalat ezzel egy újabb termékkategóriát kínál környezetbarát csomagolásban, amellyel még egy lépést tesz annak érdekében, hogy 2025-re minden sajátmárkás termékének csomagolását teljes mértékben újrahasznosíthatóvá tegye.

Az újítás azon zöldség-gyümölcs termékeket érinti, amelyeket az áruházlánc csomagolva értékesít, és nem befolyásolja a termékek árát. A fejlesztés a Tesco 4R (Remove – eltávolítás, Reduce – csökkentés, Reuse – újrafelhasználás, Recycle – újrahasznosítás) csomagolási irányelvét követi.

„Büszke vagyok arra, hogy immáron három teljes kategóriában kínáljuk árucikkeinket 100 százalékban újrahasznosítható csomagolásban, hiszen a háztartási, valamint a tészta- és rizstermékek után most már az előre csomagolt zöldségeket és gyümölcsöket is így értékesítjük. Ahol lehetséges, a műanyagot papírral váltjuk ki vagy teljesen eltávolítjuk, és még az idén további termékkategóriáknál tervezünk bevezetni újrahasznosítható csomagolást” – mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.

A csomagolásra elsősorban azért van szükség, hogy a zöldség-gyümölcs termékek hosszabb ideig megőrizzék minőségüket és frissességüket, ami hozzájárul az élelmiszer-pazarlás megelőzéséhez. Ezenkívül a csomagolás a mechanikai sérülések ellen is véd, és a vásárlást is egyszerűbbé, kényelmesebbé teszi például azáltal, hogy nem kell lemérni az árucikkeket. A zöldségek és gyümölcsök nagyobb része továbbra is lédig kiszerelésben (ömlesztve) kapható, a termékek szállításához használt összehajtható, zöld rekeszek pedig többször újrahasználhatók, valamint újrahasznosíthatók is, ami az elsődleges és másodlagos csomagolások terén is biztosítja a fenntarthatóságot.

A zöldségek és gyümölcsök új csomagolását a Tesco a lakossági hulladék-újrahasznosítási szabályok figyelembevételével fejlesztette ki, ami azt jelenti, hogy a vásárlók a használt termékcsomagolást a lakóhelyükön található megfelelő szelektív hulladékgyűjtőbe tudják kidobni, így azok biztosan újrahasznosításra kerülnek.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a Tesco egyik legrégebbi stratégiai partnere, amelynek munkáját az áruházlánc az elmúlt több mint tíz évben számos sikeres adománygyűjtő kampánnyal támogatta. A munkatársaknak és a vásárlóknak köszönhetően a vállalat eddig több mint egy milliárd forinttal járult hozzá a szervezet programjainak megvalósításához. Az ukrajnai menekülteket segítő közös munka az elmúlt időszakban még magasabb szintre emelte az együttműködést, melynek eredményeképpen eddig összesen közel 135 millió forint értékű támogatás érkezett a Tescótól, a két fél pedig az Ukrajnából érkezők foglalkoztatásában is szorosan együtt dolgozik.

A Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet között több mint egy évtizede tart a közös értékeken és célokon alapuló együttműködés. Az ország legnagyobb adománygyűjtő csapataként az áruházlánc kollégái és vásárlói rendszeresen támogatják a szervezet működését. Így a háború kitörését követő napokban a Tesco az elsők között reagálva indított útjára egy kamionnyi tartós élelmiszert az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai képviselete számára, amit azóta továbbiak követtek, eddig összesen több mint 15 millió forint értékben.

Az áruházlánc emellett 48 óra leforgása alatt megszervezte és elindította a korábbi hasonló akciók mintájára épülő kuponos adománygyűjtő kampányát, és a vásárlók által megvásárolt adománykuponokból befolyt bevételt megduplázta. A Tesco így összesen 103 millió forinttal támogatta a szervezet munkáját a Határtalan Segítség programban.

A Tesco ruházati márkája, az F&F is bekapcsolódott a Határtalan Segítség programba. Több mint 10 millió forint értékű ruhaadományt, köztük baba- és gyermekruhákat juttatott el a Segélyszervezet számára, amellyel szintén az Ukrajnából érkező menekülőket segítik.

A vállalat azokra is gondolt, akik közép- és hosszú távon terveznek Magyarországon maradni. Számukra a budaörsi központi irodában, a budapesti Tesco Business Services központban, illetve a fővárosi és határmenti áruházakban, valamint logisztikai központokban kínál munkalehetőséget. A jelentkezőknek a Tesco segítséget nyújt a foglalkoztatáshoz szükséges hivatalos iratok ügyintézésében, illetve támogatja az ezzel kapcsolatos költségek fedezését.

„Az Ökumenikus Segélyszervezetnek nagyon sokat jelent, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben mindig számíthattunk a Tescóra, amikor szükségünk volt segítségre. Külön öröm számunkra, hogy az Ukrajnában zajló konfliktus és humanitárius vészhelyzet kirobbanásakor a vállalat azonnal felajánlotta a támogatását, és azóta is folyamatosan keresik a lehetőségeket, amivel megkönnyíthetik a munkánkat. Legutóbb épp a BOK csarnokban kialakított tranzitváróban tartózkodó, illetve átutazó menekültek ellátásához kaptunk a Tescótól mintegy 6,3 millió forint értékű élelmiszer-felajánlást. Az egész Segélyszervezet és az általunk segített rászorulók nevében is köszönöm, hogy ahogy mindig, most is számíthatunk rájuk!” – mondta Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a Tesco egyik legrégebbi stratégiai partnere, amelynek munkáját az áruházlánc az elmúlt több mint tíz évben számos sikeres adománygyűjtő kampánnyal támogatta. A munkatársaknak és a vásárlóknak köszönhetően a vállalat eddig több mint egy milliárd forinttal járult hozzá a szervezet programjainak megvalósításához. Az ukrajnai menekülteket segítő közös munka az elmúlt időszakban még magasabb szintre emelte az együttműködést, melynek eredményeképpen eddig összesen közel 135 millió forint értékű támogatás érkezett a Tescótól, a két fél pedig az Ukrajnából érkezők foglalkoztatásában is szorosan együtt dolgozik.

A Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet között több mint egy évtizede tart a közös értékeken és célokon alapuló együttműködés. Az ország legnagyobb adománygyűjtő csapataként az áruházlánc kollégái és vásárlói rendszeresen támogatják a szervezet működését. Így a háború kitörését követő napokban a Tesco az elsők között reagálva indított útjára egy kamionnyi tartós élelmiszert az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai képviselete számára, amit azóta továbbiak követtek, eddig összesen több mint 15 millió forint értékben.

Az áruházlánc emellett 48 óra leforgása alatt megszervezte és elindította a korábbi hasonló akciók mintájára épülő kuponos adománygyűjtő kampányát, és a vásárlók által megvásárolt adománykuponokból befolyt bevételt megduplázta. A Tesco így összesen 103 millió forinttal támogatta a szervezet munkáját a Határtalan Segítség programban.

A Tesco ruházati márkája, az F&F is bekapcsolódott a Határtalan Segítség programba. Több mint 10 millió forint értékű ruhaadományt, köztük baba- és gyermekruhákat juttatott el a Segélyszervezet számára, amellyel szintén az Ukrajnából érkező menekülőket segítik.

A vállalat azokra is gondolt, akik közép- és hosszú távon terveznek Magyarországon maradni. Számukra a budaörsi központi irodában, a budapesti Tesco Business Services központban, illetve a fővárosi és határmenti áruházakban, valamint logisztikai központokban kínál munkalehetőséget. A jelentkezőknek a Tesco segítséget nyújt a foglalkoztatáshoz szükséges hivatalos iratok ügyintézésében, illetve támogatja az ezzel kapcsolatos költségek fedezését.

„Az Ökumenikus Segélyszervezetnek nagyon sokat jelent, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben mindig számíthattunk a Tescóra, amikor szükségünk volt segítségre. Külön öröm számunkra, hogy az Ukrajnában zajló konfliktus és humanitárius vészhelyzet kirobbanásakor a vállalat azonnal felajánlotta a támogatását, és azóta is folyamatosan keresik a lehetőségeket, amivel megkönnyíthetik a munkánkat. Legutóbb épp a BOK csarnokban kialakított tranzitváróban tartózkodó, illetve átutazó menekültek ellátásához kaptunk a Tescótól mintegy 6,3 millió forint értékű élelmiszer-felajánlást. Az egész Segélyszervezet és az általunk segített rászorulók nevében is köszönöm, hogy ahogy mindig, most is számíthatunk rájuk!” – mondta Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.

Legújabb tagunk a 2016-ben megalakult Equilor Corporate Advisory Zrt. A társaság elsőszámú vezetője Svoób Ágnes.  A  2020. évi árbevétele több mint 218 millió forint volt, 12 foglalkoztatott mellett. Az Equilor Corporate Advisory Zrt. teljeskörű pénzügyi tanácsadási szolgáltatást nyújt hazai és régiós közép illetve nagyvállalatoknak. Tevékenységük fő fókuszában a finanszírozási stratégiaalkotás, az M&A tranzakciók, különböző tőkepiaci megoldások, piac-és vállalatértékelés, valamint vállalati stratégiaalkotás áll.

Az Equilor Corporate Advisory Zrt. elkötelezett a zöld pénzügyi rendszer hazai kialakításában és működtetésében, és aktívan részt kíván venni az ehhez kapcsolódó folyamatokban. Környezeti felelősségvállalásuk, zöld pénzügy termékek népszerűsítése ügyfelei körében, amelyek révén a fenntarthatóságot szem előtt tartó projektek valósulnak meg – például zöld kötvény révén. A társaság klímavédelmi célkitűzései két részre bonthatók. Egyrészt a saját működésük környezeti lábnyomát igyekeznek minimalizálni, amiben a legnagyobb áttörést a hibrid munkavégzés megszilárdulása, valamint az üzleti tárgyalások jelentős részének online térben való megtartása jelentette. Emelett, cégük korszerű, nagy energiahatékonysággal jellemezhető irodaházban működik, a parkolóban elektromos gyorstöltők találhatók, valamint a hulladékot szelektíven gyűjtik a dolgozók.  Másrészt, az ügyfelek részére olyan pénzügyi megoldásokat és vállalati stratégiákat igyekszenek kínálni, amelek szem előtt tartják a környezeti és társadalmi szempontokat. A társaság átláthatósága mind a munkavállalók számára, mind a külső szereplők számára biztosított, az integritást pedig egy erre a célra szolgáló CRM rendszer is biztosítja. AZ emberi jogok és alapvető emberi értékek tiszteletben tartásának elsődleges jogi forrása a munkaszerződés, amely a munka törvénykönyvének maradéktalanul megfelel.

Tagságuk célja, hogy a legnagyobb hozzáadott rték mellett, a lehető legaktívabban részt tudjanak venni a a gazdaság fenntartható fejlődéséről szóló együtt gondolkodásban. Az Equilor Corporate Advisory Zrt. elkötelezett a  kitűzött célok elérése iránt, tagságuk révén szeretnének minél több szakmai rendezvényen részt venni, új nézőpontokat megismerni a zöld és társadalmi szempontból fontos témákban.

A mai napon hivatalosan is elindult a Yettel, a PPF Telecom Group új márkája. A mélyreható piaci ismeretekre és ügyfél-visszajelzésekre épülő Yettel egy jövőbe tekintő márka kíván lenni, amely felkarolja a legújabb trendeket, és megérti a technológia növekvő szerepét az emberek életében.

„Az emberek technológiához való viszonya megváltozott, az online jelenlét és kapcsolódás mára elengedhetetlenné vált. Ügyfeleink elvárása, hogy támogassuk őket egyrészt a kiváló minőségű szolgáltatások elérhetőségében, másrészt, hogy segítsük őket egyensúlyt teremteni a számukra fontos dolgokban. A Yettel márka célja, hogy ösztönözze ügyfeleit az egyensúly elérésére az életben, és olyan termékeket és szolgáltatásokat kínáljon, amelyek támogatják ezt az ambíciót.” – mondja Marek Slacik, a PPF Telecom Group ügyvezető igazgatója.

A márka indulásával a Yettel teljesen megújult tarifaportfóliót is kínál mind a számlás, mind a feltöltőkártyás megoldásokat előnyben részesítő ügyfelek számára. A számlás ajánlatok kiemelkedő elemei a Prime tarifák, amelyek a Yettel 5G-hálózatán is igénybe vehető korlátlan belföldi adatmennyiséget tartalmaznak, illetve több, az ügyfelek életét megkönnyítő szolgáltatást biztosítanak. Ilyenek például az elsőbbségi ügyintézés, vásárlás esetén 30 napos elállási lehetőség, a 0 Ft-os készülékajánlatok vagy a csoportosan elérhető havidíj-kedvezmények. Újdonságként a feltöltőkártyás ügyfeleknek az egységesen kedvező 25 Ft-os percdíj mellett elérhetővé válik a korlátlan netezés lehetősége, illetve különleges újítás, hogy legalább 1500 Ft-os feltöltés esetén 1 nap korlátlan mobilnet hozzáférést ad a szolgáltató ajándékba.

„A Yettel márka indulása egy hatalmas lehetőség arra, hogy a piacon eddig szokatlan, valóban meggyőző szolgáltatásokat kínáljunk meglévő és leendő ügyfeleinknek.  Célunk azokra a megoldásokra fókuszálni, amelyek valóban előnyt jelentenek az ügyfeleknek, amelyek segítségévkel a XXI. században érzik magukat. Egyszerű, könnyen igénybe vehető szolgáltatásaink révén marad idejük arra, ami valóban fontos számukra, legyen az digitális vagy offline élmény.” – mondta Peter Gazik, a Yettel Magyarország vezérigazgatója.

A Yettel márka, és a Yettel Magyarország Zrt. hivatalos indulásával a szolgáltató ügyfeleinek semmilyen teendőjük nincsen, meglévő szerződésükkel az előfizetésüket és a benne foglalt szolgáltatásokat a korábbi feltételekkel használhatják tovább. A társaság telefonos ügyfélszolgálata is változatlanul a 1220-as számon érhető el. A vállalat üzleteinek helyszínei nem változnak, azonban ezeken már a Yettel logót érdemes keresni.

A cég weboldala, annak elérhetősége és a Yettel mobilapplikációja megújul. A weboldal március 1-től Yettel.hu címen érhető el, a korábbi mobil appot pedig a Yettel alkalmazás váltja fel, amelynek frissítésére a régi alkalmazásba belépéskor egy támogató üzenet hívja fel a figyelmet, illetve március 1-től újonnan is letölthető az AppStore-ból, a Google Play áruházból és rövidesen az AppGallery-ből.

Az idei évtől a tőzsdén jegyzett nagyobb vállalatoknak már jelentést kell készíteniük arról, hogy árbevételük és költségeik mekkora hányada kapcsolódik fenntartható tevékenységhez. A továbbiakban pedig évről-évre szélesedik az a vállalati kör, amelynek kötelező ez a fajta beszámolás. Vajon felkészültek rá?

2022-től az EU Taxonomy kritériumrendszert kell alkalmazni, amelynek segítségével értékelni lehet a vállalati tevékenységek fenntarthatóságát. Először is azt, hogy az EU megítélése szerint az adott tevékenység releváns-e fenntarthatósági szempontból. Másodszor pedig azt, hogy az adott tevékenység ténylegesen fenntartható-e, azaz jelentősen hozzájárul-e legalább egy környezeti cél teljesüléséhez, nem sért-e más környezeti célokat, illetve megfelel-e a munkabiztonsági és emberi jogi feltételeknek. Röviden, teljesíti-e az ESG (Environmental, Social, Governance) elvárásokat.

2024-től már a CSRD (Corporate Sustainability Reporting Directive) fenntarthatósági riporting keretrendszert is alkalmazni kell. Ennek alapján kell majd bemutatniuk a vállalatoknak a működésük környezetre gyakorolt hatását, illetve a klímaváltozáshoz kapcsolódó hatásukat, a kockázatokat és a kezelésük érdekében tett intézkedéseket.

A vállalati sajátosságoktól függően különböző időponttól és formában érvényesek az egyes követelmények, ami megnehezíti a rendszer értelmezését és alkalmazását. A felkészülés annyira összetett folyamat, hogy nem lehet elég korán elkezdeni. Ezért célszerű tájékozódni, hogy kire, mikortól vonatkozik a kötelezettség. Ebben segít az IFUA Horváth kalkulátora:

https://cloud.squirrel365.io/viewer/93807114090544DBAF009059C44BA302

Nyilvánvaló, hogy a szükséges adatgyűjtés, a bevételek és a költségek ESG-szerinti csoportosítása, az ehhez illeszkedő kontrolling koncepció kialakítása és megvalósítása hatalmas feladat. Akár a teljes kontrolling rendszer átalakítását is igényelheti.

Előbb-utóbb mindenki szembesül ezzel, még azok is, akikre nézve nem kötelező a szabályozás, ugyanis az üzleti partnerei elvárják majd tőle a megfelelő adatszolgáltatást. Egyre több olyan uniós szabályozás lép életbe, amelyek például a banki hitelezésre és pénzügyi befektetésekre vonatkoznak, illetve a gyártó vállalatok is egyre inkább törekednek arra, hogy a teljes ellátási láncra – azaz a beszállítóikra – is ki tudják mutatni a fenntarthatóságot. Senki sem dőlhet hátra.

A zöld átalakulás a kihívások mellett lehetőségeket is jelent az üzleti döntéshozók számára. Az IFUA Horváth tapasztalt csapata segít abban, hogy a vállalatok sikeresen vegyék az akadályokat – legyen szó transzformációs stratégiáról, karbonsemleges üzleti modellről, zöld controllingról vagy fenntartható energiaportfólióról. Kapcsolat: Huba Eörs ügyvezető partner (eors.huba@horvath-partners.com)

Sajtóközlemény – Bicske, 2022. február 28.


A SPAR Magyarország elkötelezetten támogat egészséggel, szociális ügyekkel, oktatással, kultúrával, sporttal kapcsolatos szervezeteket és ügyeket: 2021-ben több mint 230 millió forintot fordítottak társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos célokra.

Tanszergyűjtés a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat három évtizede stratégiai partnere az üzletláncnak, együttműködésük egyik legfontosabb eleme az Adni Öröm! karácsonyi tartósélelmiszer-adománygyűjtés. A szervezet és a vállalat az Adni Öröm! akció égisze alatt tavaly első alkalommal szervezett tanszergyűjtési akciót, július 21-étől szeptember 5-ig. A szeretetszolgálat önkéntesei az akció hajrájában, 2021. augusztus 25. és 28. között országszerte 33 INTERSPAR áruházba települtek ki, hogy személyesen is gyűjtsenek adományokat a tanévkezdéshez. A vevők a felhívás időtartama alatt több mint 57 000 darab megvásárolt tanszert ajándékoztak a rászoruló gyermekeknek, adománykártyák vásárlásával pedig 2,2 millió forinttal segítették a nehéz helyzetben lévők tanévkezdését. A támogatást a SPAR Magyarország további egymillió forinttal egészítette ki. A pénzbeli felajánlásokat a karitatív szervezet tanszerekre váltotta, majd eljuttatta a rászoruló családokhoz, így ősszel 1500 diák számára könnyítették meg a tanévkezdést.

Negyedszázada Adni Öröm!

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország jubileumi, 25. Adni Öröm! karácsonyi tartósélelmiszer-adománygyűjtő akciójának köszönhetően 2021-ben 188 tonna élelmiszerből készültek ajándékcsomagok, amelyek még a karácsonyi ünnepek előtt eljutottak a rászoruló családokhoz. Az élelmiszer-adománygyűjtő kezdeményezés keretében 26 ezer ajándékcsomag készült, és talált gazdára: a december első napján indult akcióban 137 üzlet vett rész. Aki akarta, Máltai adománykártyával is támogathatta a rászorulókat – ennek révén mintegy 12 millió forint gyűlt össze –, de az üzletekben – december 16-21. között – több tízezer vásárló személyesen adta át a családoknak szánt felajánlását a szeretetszolgálat jelen lévő önkénteseinek. Az Adni Öröm! akció az elmúlt negyedszázad alatt számos magyar család adventi időszakának fontos eseményévé vált, s tette szebbé mindannyiunk közös ünnepét.

„Ne csak álmok legyenek!”

„Nem halat kell adni az éhezőknek, hanem meg kell tanítani őket halászni” – e gondolat jegyében indította útjának Máltai Manufaktúra nevű társadalmi vállalkozását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az egyedülálló kezdeményezés piacra lépését és megerősödését a SPAR Magyarország támogatta. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaburán, az ország egyik legszegényebb településén immár hatodik éve zajlik a felzárkózást segítő Jelenlét Program, ennek keretében létesült a faluban asztalosműhely és varróüzem, ahol 2018 óta saját termékeket, például vászon bevásárlótáskákat állítanak elő a SPAR országos hálózata számára. A máltaiak pátyi és gyulaji műhelyéből pedig lekvárok, csatnik, szörpök, savanyúságok és teák kerülnek az áruházak polcaira. Nehéz sorsú családoknak jelent ez megélhetést – történetüket a vállalatcsoport támogatásával készült Jelenlét című dokumentumfilm dolgozta fel. A program megálmodói hangsúlyozták: nem egyszerű karitatív tevékenység volt a céljuk, hanem egy versenyképes, önfenntartó vállalkozás működtetése. Büszkék arra, hogy hátrányos helyzetű, a munkaerőpiacról korábban kiszorult emberek sajátítottak el szakmát, s olyan piacképes termékeket állítanak elő, amelyekkel ma már bárki találkozhat a SPAR és INTERSPAR áruházak polcain.

Hosszú út: megváltozott munkaképességűek a SPAR-hálózatban

Eddig négy alkalommal nyerte el a Fogyatékosságbarát Munkahely elismerést a SPAR Magyarország, a tótvázsonyi Janka Tanyával megvalósított Befogadó Munkahely programjáért pedig különdíjat is kapott. Ez a közösség megváltozott munkaképességű felnőtteket segít: a veszprémi INTERSPAR munkatársai heti két-három alkalommal fogadják a fiatalokat, akik árufeltöltői és raktározási feladatokat látnak el, az általuk készített díszek és használati tárgyak pedig megvásárolhatók a vállalat központjában évente rendezett karácsonyi és húsvéti vásárokon. A Veszprém megyei közösségben élő sérült fiatalok mindennapjairól és a közös munkáról „Hosszú út” címmel dokumentumfilm készült, amelyet 2021 februárjában az ATV televíziós csatorna is műsorára tűzött.

A cégcsoport több mint egy évtizede biztosít árusítóhelyeket a Szerencsejáték Zrt.-nek, a közel száz szuper- és hipermarketben megváltozott munkaképességű emberektől vásárolhatók sorsjegyek. A vállalatnál jelenleg 119 megváltozott munkaképességű embernek és tíz autista fiatalnak adnak munkát, beilleszkedésüket pedig a cégnél dolgozó esélyegyenlőségi referens is segíti.

Etesd a dokit! – heti ezer szendvics a járvány elleni küzdelem hőseinek

A SPAR Magyarország 2020-ban csatlakozott az Etesd Nonprofit Közhasznú Kft. kezdeményezéséhez, így támogatva azokat, akik a járvány elleni küzdelemből leginkább kiveszik a részüket. Az „Etesd a dokit” elnevezésű programban az üzletlánc 2021. március végétől heti ezer, az üllői SPAR enjoy. convenience üzemben készült szendvicset ajánlott fel térítésmentesen a védekezésében részt vevőknek, mert fontosnak tartja, hogy a koronavírus világjárvány idején az első vonalban harcoló orvosok, ápolók, egészségügyi munkatársak, szakmai szervezetek munkáját támogassa.

Gondoskodás a négylábú kedvencekről

Állatmenhelyek, vadasparkok, állatmentő alapítványok munkáját segíti adományokkal a SPAR Magyarország immár több, mint tíz esztendeje. A program kezdete óta elsősorban a feleslegessé vált, kereskedelmi forgalomba nem hozható vagy onnan kivont termékeket ajánlotta fel az áruházlánc. Ezen kívül az Országos Állatvédőrség Alapítvány rendszeresen szervez állateledel-gyűjtéseket a cég üzleteiben.

2021 májusában az INTERSPAR áruházakban első ízben megrendezett „Mancs a bajban!” akció keretében több mint 14 tonna kutya-, és 2 tonna macska száraztáp, s több mint tízezer konzerv és jutalomfalat-csomag gyűlt össze a vásárlók felajánlásaiból: ezeket 34 állatvédő szervezet önkéntesei fogadták a helyszíneken. A kezdeményezés sikerén felbuzdulva az üzletlánc a jövőben rendszeressé teszi az országos gyűjtést, egyre több helyszínt biztosítva az akciónak. A SPAR Magyarország továbbá a 2021-es évben egymillió forinttal támogatta az Országos Állatvédőrség munkáját, hogy a szervezet minél több bajba jutott állatnak nyújthasson segítséget.

SPAR Budapest Maraton® Fesztivál

A járvány ellenére 2021-ben is több mint 13 300 nevezés érkezett az üzletlánc nevével fémjelzett SPAR Budapest Maraton® futóünnepre, amelyre ezúttal a hazai versenyzőkön kívül 74 ország mintegy 1100 külföldi állampolgára regisztrált, s négyötödük a maratoni távra nevezett. A futóverseny – amelynek a vállalat 2008 óta névadó szponzora –, nemcsak Magyarország egyik legnagyobb szabadidősport eseménye: az egészségtudatos táplálkozás iránt elkötelezett SPAR Magyarország 2021-ben is jelen volt a rendezvényen Regnum Életmód standjával, amelynek teljes bevételét a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlotta fel.

10. Rosalia – Rosé és Pezsgő Liget

A SPAR Magyarország áruházainak polcain lévő élelmiszertermékek több mint kilencven százaléka magyarországi beszerzésből származik, s ezen belül is kiemelkedően magas a borok aránya, hiszen azok szinte teljes egészében hazai borászatokból származnak. A vállalat épp ezért örömmel vállalta a Rosalia Fesztivál szakmai támogatását: a 2021-es, tizedik, jubileumi rendezvényen több mint hatvan borászat rozéit és pezsgőit kóstolhatták meg a vendégek. A vállalat a saját fennállásának harmincadik és a Rosalia Fesztivál 10. születésnapjának méltó megünneplésére a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft.-vel közösen nyílt pályázati felhívást tette közzé, melyben a nyár rozé-slágerét keresték. A díjnyertes tételt – a móri Paulus Molnár Borház kiváló borát – borszakértők, fesztivállátogatók, vásárlók, valamint a SPAR és a Borkult kollégái választották ki több mint ötven pályázat közül, a győztes nedűt pedig nemcsak a SPAR fesztivál-standján kóstolhatták meg a fogyasztók, de a SPAR és INTERSPAR áruházakban meg is vásárolhatták azt.

Harminc éves lett a Budapest Borfesztivál

A Budapest Borfesztivál a SPAR Magyarország indulásával egy időben, 1991-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, s azóta a szüreti időszak tízezreket vonzó, magas színvonalú kulturális eseménye lett. A kiskereskedelmi vállalat és a borfesztivál közös, harmincadik születésnapját a SPAR Magyarország 2021-ben is főtámogatóként ünnepelte, kivételes minőségű, a kerek évfordulóra készített jubileumi borokat kínálva standján. A borfesztivál nemcsak gasztronómiai, a magyar borokat, a kulturált borfogyasztást népszerűsítő esemény, de társadalmi ügyet is szolgált: a Jótékonysági Borárverésen befolyt összeggel ugyanis ez alkalommal a Máltai Mentőszolgálat új mentőautójának megvételét támogatták a licitálók, akik a 39 árverési tételt összesen csaknem 13 millió forintért ütötték le.

Cápák között lenni jó: folytatódott a Hungaricool by SPAR

A hazai kereskedelemben egyedülállónak tekinthető kezdeményezéssel, a magyar termékinnovációk támogatásának céljával indult útjára két évvel ezelőtt a Hungaricool by SPAR verseny, amelyben a fenntarthatóságot is szem előtt tartó, eredeti ízkombinációjú, ötletes élelmiszer-termékek kerülhettek az INTERSPAR áruházak, illetve a SPAR Online shop kínálatába. A vállalat 2021-ben csatlakozott az RTL Klub Cápák között című üzleti show-műsorához, ahol nemzetközi porondon is elismert hazai befektetők és üzletemberek értékelik a kreatív ötleteket. A 2021-es Hungaricool by SPAR verseny keretében hét nyertest hirdettek, akiknek győztes márkái ma már több, mint harminc árucikkel gyarapítják az INTERSPAR áruházak kínálatát. A társadalmi felelősségvállalás jegyében azonban itt nem áll meg az együttműködés a nyertesekkel: őket üzleti mentorként, széles körű marketingtámogatással továbbra is segíti az áruházlánc.

Régiók Kincsei: új beszállítói rendszer a helyi termelőkért

Számos kiváló élelmiszert, kézműves terméket előállító családi-, és kisvállalkozás küzd azzal a nehézséggel, hogy nem találja az utat a fogyasztókhoz. A SPAR Magyarország által elindított Régiók Kincsei program közvetlen támogatást nyújt a hazai agrárágazatban tevékenykedő kistermelőknek, miközben termékeik révén egészséges, jó minőségű, magyar élelmiszerekhez juttatja a vásárlóit. A cég felkarolja a helyi kistermelőket, azok termékeit, a polcokon pedig a piros almás logóval ellátott cikkek egyértelműen jelzik a vevők felé, hogy az ilyen áru megvásárlásával nemcsak jó minőségű élelmiszerhez jutnak hozzá, de közvetlenül is támogatják a hazai kistermelőket és munkahelyek teremtéséhez is hozzájárulnak. A SPAR 2022 végéig hat regionális központot alakít ki az országban Nyíregyházán, Pécsett, Győrben, Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhelyen: ezek egyfajta logisztikai központként juttatják majd el az almás védjeggyel ellátott hazai termékeket a térségükben lévő nagyáruházak polcaira, hangsúlyt fektetve a környezetvédelmi szempontokra, vagyis arra, hogy a szállítási-, az üzemanyag-, és az egyéb költség a lehető legkisebb legyen. Az 1,7 milliárd forintos „Régiók Kincsei” program tovább növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit. A 2021-ben elindított új regionális partneri program a tervek szerint a SPAR-nál 2022 végéig 23 új munkahelyet teremt, és a beszállítóknál is növelheti a foglalkoztatottak létszámát.

Sajtóközlemény – Bicske, 2022. február 24.

A SPAR Magyarország már minden üzletében visszaveszi a papír, fém, műanyag és üveg csomagolási szelektív hulladékot és a vállalat egyre több áruházában alakít ki erre a célra speciális hulladékgyűjtőket is. 

 „A SPAR Magyarország fenntarthatósági programjának egyik legfontosabb területe a természeti környezetünk védelme, amelyben fontos szerepe van a modern hulladékgazdálkodásnak és a hozzá kapcsolódó társadalmi szemléletformálásnak. Áruházláncunk három évtized alatt fontos előrelépést tett a szelektív feldolgozás irányába: a kezdeti 46%-os újrahasznosítási arány napjainkra 70%-ra nőtt, amely a pozitív gazdasági hatások mellett környezeti fenntarthatósági előnyöket is jelent” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A szelektálási arány növekedésében nagy szerepet játszottak a SPAR Magyarország által bevezetett intézkedések: a vállalat ma már valamennyi áruházában visszaveszi a vásárlók kereskedelmi csomagolásból származó hulladékát. Ezen kívül PET és aludobozok, üvegek, műanyag bevásárló reklámtáskák, Tetra Pak dobozok, hullámkarton, fólia, vegyes papír és reklámújságok, valamint egyéb papíralapú hulladékok elhelyezésére is lehetőséget biztosít az áruházlánc.

A papír-, műanyag-, fém- és üveghulladékok újrahasznosításának mértékét jelentősen támogatta az üzletekben található hulladékgyűjtő szigetek kialakítása. A vásárlók mostantól egy interaktív térképén kereshetik meg, hogy a SPAR Magyarország melyik áruházban találnak speciális hulladékgyűjtőket a PET, az aludoboz, a papír és az üveg, vagy a használt elemek és a sütőolaj számára. A felületen jelölték azokat a helyszíneket is, ahol aludoboz visszaváltó automaták üzemelnek az országban.

A SPAR szelektív gyűjtőpontok térképes keresője a következő linken érhető el: https://www.sparafenntarthatojovoert.hu/szelektiv-hulladek

A közleményhez csatolt képeket gyors regisztráció után nagyobb felbontásban is elérheti a SPAR Médiatárban, a http://mediatar.spar.hu oldalon. A felületen lehetősége nyílik a SPAR további publikus képeit is letölteni. A képek felhasználásakor kérjük, hogy a spar.hu fotókreditet használja.