Sajtóközlemény – Bicske, 2022. május 12.
A székesfehérvári és a zalaegerszegi régió újonnan érkezett beszállítóinak több mint ötven új termékével találkozhatnak május 12-től 6 héten át a vásárlók Budapesten négy INTERSPAR és nyolc SPAR áruházban, ahol kóstolókon is bemutatják a különleges minőségű, az adott régióban előállított élelmiszereket.

A helyi kistermelők támogatását és a vásárlói igények kielégítését egyaránt szem előtt tartotta a SPAR Magyarország, amikor 2021-ben elindította a Régiók Kincsei programot: ennek köszönhetően hat megyei jogú városban – Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhely, Nyíregyházán, Pécsen és Győrben – alakítottak, illetve alakítanak ki olyan központokat, ahol mikro- és kisméretű vállalkozásoknak biztosítanak beszállítói lehetőséget.
Az új termékkínálatot most bemutató két régióból 24 kis vagy közepes vállalkozás termékei jelennek most meg, amelyek együttesen közel ötven főt foglalkoztatnak, és így helyben biztosítanak megélhetést a családoknak.
„Ezzel a kezdeményezéssel nem csupán a hazai kistermelők piacra jutási esélyeit javíthatjuk, elősegítve a helyi gazdaság fejlődését és a régiós termékek iránti kereslet élénkítését, de megteremtjük annak lehetőségét is, hogy egy-egy adott élelmiszer a lehető legrövidebb úton, a leggyorsabban eljuthasson a fogyasztókhoz. Ez nemcsak a vásárlói élményt fokozza, de a távolság lerövidítésével, a szállítási költségek csökkentésével, valamint a fenntartható módon megtermelt árucikkek polcokra juttatásával a környezetet is kíméljük. Mivel a „Régiók Kincsei” programunk elsősorban a helyben előállított mezőgazdasági termékekkel kereskedő kis családi cégeknek, egyéni vállalkozásoknak nyújt hathatós segítséget, így az adott térség gazdasági fejlődéséhez is hozzájárulunk” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A vásárlók a piros almát ábrázoló logóról és a „Régiók Kincsei” feliratról ismerhetik meg e termékeket. Közülük számos – a kijelölt üzletekben tematikus kihelyezésen – a székesfehérvári és zalaegerszegi térségben termelt élelmiszerek közül mutatkozik be. A székesfehérvári térség termékeit május 12-től június 1-ig, a zalaegerszegi régió termékeit pedig június 2-től három héten át vásárolhatják meg a vevők a kijelölt budapesti SPAR és INTERSPAR üzletekben.
Az adott sorok végében egy speciális korona, zászlók és polccsíkok hívják fel a vásárlók figyelmét a különleges árucikkekre, amelyek között lesz sajtostallér, bor, sör, pálinka, GIN, tojás, száraztészta, mustár, ketchup, magolaj, chips, nápolyi, mézescsók, puszedli, vaníliás kifli és savanyúság is. A most bemutatkozó termékek között találunk valódi, főzött, mediterrán ízvilágú kisüzemi mustárt, kisüzemi sört, valamint manufakturális módon készült tésztákat is.
A Régiók Kincsei program eddigi sikerességét bizonyítja az is, hogy a vásárlói kéréseknek eleget téve további 4 helyszínnel bővül a székesfehérvári régióban azon áruházak száma, ahol a termékek elérhetőek.
A Régiók Kincsei termékek az alábbi budapesti áruházakban érhetőek el május 12-től.
INTERSPAR hipermarketek:
1032 Budapest, Bécsi út 154. (GOBUDA Mall)
1191 Budapest, Üllői út 201.
1117 Budapest, Október 23-a utca 8-10.
1106 Budapest, Kerepesi út 61.
SPAR szupermarketek:
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 138.
1118 Budapest, Rétköz utca 7.
1026 Budapest, Gábor Áron utca 74-78/A.
1025 Budapest, Törökvész utca 87-91.
1123 Budapest, Alkotás utca 53.
1024 Budapest, Lövőház utca 2-6.
1066 Budapest VI., Nyugati tér 1-2.
1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14. (Lurdy Ház)


„Második alkalommal csatlakoztak idén országszerte hipermarket-üzleteink a „Mancs a bajban!” programhoz, amelyet tavaly indítottunk el, és a nagyszabású gyűjtés eredményességét látva hagyományt teremtettünk a kezdeményezésből. Igyekszünk évről évre minél több állatvédelmi szervezetet bevonni, hogy ezzel a közösségteremtő kampánnyal is kiálljunk a nehéz sorsú kisállatokért. A SPAR vevőközönsége ezúttal is bizonyította a fontos társadalmi ügyek iránti érzékenységét, önzetlenségét és elkötelezettségét. Hazai üzletláncként több mint tíz éve segítjük az itthoni menhelyek, állat- és vadasparkok munkáját azzal, hogy az áruházakban feleslegessé váló, kereskedelmi forgalomból kivont termékeket nekik ajánljuk fel” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A kényelmi termékeket gyártó SPAR enjoy. convenience üzem 2018-as megnyitása óta egyre szélesebb szendvics- és salátakínálattal látja el az üzlethálózat egységeit. A SPAR kényelmi termékeket gyártó, 2018-ban átadott, 1500 négyzetméteren működő üllői üzeme az elmúlt években folyamatosan új termékekkel és egy új gépsorral is gyarapodott, a gyors és minőségi étkezést biztosító szendvics- és salátakínálat pedig így évről évre egyre szélesebb.
esztendő, amelyben szintén számos újdonsággal jelentkeztünk: ezek sikerét azóta vásárlóink is visszaigazolták. Perbáli húsüzemünkben tavaly február óta gyártunk szárazáru-termékeket: a füstölt kolbászfélék a szalámigyártásnál is felhasznált sertések húsából készülnek, mégpedig édes-paprikás és csípős-paprikás változatban. Saját márkás termékeink között immár díjnyertes tételek is szerepelnek: a Made in Hungary Top Gasztronómiai Társulás nagy virslitesztjén, – ahol csak prémium kategóriájú termékek vehettek részt, – a legjobbak egyikeként végzett a Regnum juhbeles virsli. Bicskei és perbáli üzemünk egyes termékei 2020 novembere óta használhatják a Magyar Termék Védjegy logót, amelyet 2021-ben is sikerült megújítani, így jelenleg 16 védjegyes hústermékünk viselheti ezt a jelzést. A SPAR enjoy. kényelmi termékek piacán 22 új terméket vezettünk be üzleteinkben tavaly, közük saját gyártású, húspogácsával és vegán változatban is kapható hamburgereket, de csípős körözöttel, rántott párizsis és csirkemelles szendviccsel, csirke nuggets-cel, pulled pork szendviccsel, szénhidrátcsökkentett sonkás szendviccsel, uborkasalátával és káposztasalátával is bővült a palettánk” – hangsúlyozta Maczelka Márk.









