37 tehetséges, fiatal vállalati vezető részvételével indult el a BCSDH „A jövő vezetői” tehetségprogramjának jubileumi, tizedik évfolyama és „A jövő vezeőti” Alumni részére meghirdetett Mentorprogram, amelynek ünnepélyes megnyitójára január 12-én került sor a K&H Banknál.
„A jövő vezetői” tehetségprogram ünnepélyes nyitóeseményén először találkoztak a kiválasztott fiatal vezetők és ismerkedtek meg a program részleteivel, mentoraival és egymással is. A résztvevőket Horváth Magyar-Vojlc Nóra, a K&H Bank kommunikációs igazgatója és a rendezvény házigazdája köszöntötte. Elmondta, hogy mind személyesen, mind a vállalata elkötelezett a tehetségek és a jövő vezetői generációjának támogatása mellett.
A BCSDH tehetségprogramja hiánypótló, az Üzleti Világtanács nemzetközi programjának mintájára született képzésének kiemelkedő sikerét misem bizonyítja jobban, minthogy 10 év alatt már közel 300 végzett tehetséges vezető kapta meg oklevelét a program befejeztével.
„Amikor 10 évvel ezelőtt, elindítottuk „A jövő vezetői” tehetségprogramot azt a célt fogalmaztuk meg magunknak, hogy a fiatal vezetők korszerű, előremutató képzésén és szemléletformálásán keresztül segítsük a vállalatainkat, hogy megfelelő válaszokat találjanak a jövő kihívásaira, melyek jórészt fenntarthatósági kihívások. Büszkék vagyunk rá, hogy a tehetségprogramon keresztül is valódi pozitív hatással vagyunk a magyar üzleti életre. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a végzett résztvevők közül többen válnak akár saját szervezetükön belül, akár új szervezetek élén a fenntarthatósági folyamatok katalizátoraivá – mondta Ifj. Chikán Attila a szervezet elnöke köszöntőjében.
Márta Irén, a mára 133 tagvállalatot tömörítő BCSDH ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a program célja, hogy a jövő vezetőinek, vagyis azon tehetséges szakembereknek, akikből vállalatvezető válhat, bemutassa a vállalati fenntarthatóság komplex fogalmi rendszerét és már működő gyakorlatait, segítve őket abban, hogy vezetői pályájuk során ezen elvek mentén működjenek és hozzák meg üzleti döntéseiket. Kiemelte, hogy a BCSDH „A vállalati fenntarthatóság komplex értelmezése” című vezetői ajánlás hét alapelve (Stratégiai megközelítés, Felelős vállalatirányítás, Alapértékek tisztelete, Környezeti felelősségvállalás, Partnerség az érintett és érdekelt felekkel, Etikus és Átlátható működés) a lehető legjobb struktúráját adja a programnak, hiszen a fenntarthatóság legfontosabb üzleti vetületeit fedi le, amellyel egy vállalatvezetőnek foglalkoznia kell, olyan témákat is feldolgozva, mint a Fenntartható termékek, szolgáltatások és innováció vagy a körforgásos gazdaság.
Szederkényi Zita, „A jövő vezetői” tehetségprogram vezetője ismertette a szakmai napok felépítését, programját és házigazdáit. A sokszínű program során nem csupán elismert szakértőktől, hanem gyakorló vezetőktől tanulhatják és változatos módszerekkel dolgozzák fel a résztvevők a vállalati fenntarthatóság elméletét és gyakorlatát, gyárlátogatás, esettanulmányok, vezérigazgatói interjú, szakmai előadás, interaktív gyakorlatok segítik a tanulást és fejlődést. Számos iparág vállalatába kapnak betekintést a résztvevők a képzés során. Idén különleges nyitóeseménynek voltunk tanúi, hiszen nem csak „A jövő vezetői” tehetségprogram 10., jubileumi évfolyamát indítottuk, de az Alumni Mentorprogram első évét is, melyben 6 vállalatvezető vállalta, hogy mentorként támogatja az Alumni 6 résztvevőjét egy féléven keresztül.
Inspirációként a program két tavalyi végzettje, Nagy Julianna, a KPMG Hungária Kft. szenior menedzsere és Perendi Péter, a METRO Kereskedelmi Kft. minőségbiztosítási és vállalati felelősségvállalási vezetője, mutatták be résztvevői oldalról is a program számukra hozott lehetőségeit. Kiemelték, hogy a program egyik kiemelkedő értéke a fenntartható gondolkodásmód formálása mellett a kiépített kapcsolati háló volt. A szakmai napok során sok ötletet kaptak, amit saját vállalataiknál tudnak kamatoztatni és bíztatták a résztvevőket, hogy kérdezzenek sokat és hozzák be vállalati tapasztalataikat a szakmai beszélgetések során.
„A jövő vezetői” tehetségprogram nem ér véget az oklevélátadóval, hiszen aktív alumni szervezet működik, melynek már közel 300 tagja van” – mondta Katona Sarolta, a Budapest Airport fenntarthatósági vezetője, valamint a „A jövő vezetői” Alumni vezetője. Elmondta, hogy a kezdetektől a tehetségprogram és az Alumni eseményei során közel 25 000 órát töltöttek el a fenntarthatóság jegyében a fiatal vezetők, kapcsolatépítés, tudásmegosztás, elsőszámú vezetői beszélgetések és vállalati bejárások keretén belül.
| |
Az esemény záróprogramját Fertetics Mandy, az MVÜK Zrt. fenntarthatósági vezetője vezette fel. Az MVÜK immár 6. éve koordinálja a tehetségprogramunk új résztvevőinek megismerkedését, hiszen számukra is nagyon fontos a tudásmegosztás, kapcsolatépítés ls a vezetői közösség megteremtése. Az este során a fiatal vezetők az MVÜK saját fejlesztésű üzleti kapcsolatépítésén vettek részt. Az este során két körben és keveredve, különböző asztaloknál mutatkoztak be egymásnak és mondták el, hogy milyen kihívásokat élnek meg és a fenntarthatósághoz kapcsolódóan.
A 2023-as programban résztvevő 37 fiatal vezető az alábbi cégektől érkezett:
ALD Automotive Hungary Kft., BASF Hungária Kft., BDO Magyarország ESG Tanácsadó Kft., Budapest Airport Zrt., Coolbridge Kft., Daikin Hungary Kft., E.ON Hungária Zrt., Eisberg Hungary Kft., EUROAPI Hungary Kft., Generali Biztosító Zrt., Grundfos Magyarország Gyártó Kft., Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft., KPMG Hungária Kft., Legrand Zrt., Loacker Hulladékhasznosító Kft., Market Építő Zrt., Masterplast Nyrt., MÁV Zrt., Nestlé Hungária Kft., Porsche Hungaria Kft., PPD Hungária Energiakereskedő Kft., Prímaenergia Zrt., Progress Étteremhálózat Kft., Shell Hungary Zrt., Siemens Zrt., SPAR Magyarország Kft., Spreadmonitor Kft., Unilever Magyarország Kft., Yamazaki Mazak Central Europe sro Magyarországi Fióktelepe.
A résztvevők között van Somosi Fanni Luca, a Budapesti Corvinus Egyetem energetikai vezetés és szervezés mesterszakos hallgatója, az egyetemisták körében meghirdetett ösztöndíjpályázat győztese is.
Idén támogatóinknak és partnereinken köszönhetően a tehetségprogram minden eseménye karbontudatos lesz. A szervezés során és a regisztrációnál megadott adatok alapján kiszámolt karbonlábnyomot a Greendependent Intézet segítségével gyümölcsfák ültetésével kompenzáljuk.
Köszönjük a 2023-as program támogatóinak: