Február 9-én rendezte meg a Siemens az immár hagyománnyá vált farsangi jótékonysági mulatságukat. A jelmezverseny mellett tánccal tették emlékezetessé az estét. A jó hangulat mellett idén is a jótékonyságé volt a főszerep, a Szemem Fénye Alapítvány munkáját támogatták a belépőkből befolyt összeggel.
2009-ben nyitotta meg magyarországi irodáját a UTC Overseas, Inc. vállalata UTC Overseas Logisztikai Kft. néven. Az anyavállalat több mint 50 irodával rendelkezik 23 országban, valamint megközelítőleg 600 munkavállalónak biztosít megélhetőséget a világon.
A cég elsődleges feladatköre teheráruk szállítmányozásának teljeskörű lebonyolítása, amely bárminemű szállítási módot magába foglalhat. Tipikusan egy tudásalapú vállalatnak nevezhetőek, mivel nem birtokolnak vagy működtetnek semmiféle szállítóeszközt vagy logisztikai létesítményt.
A cég számára létfontosságú, hogy megfelelő és etikus munkakörnyezetet biztosítson a dolgozóinak, emellett a munkarend is rugalmas munkaidő beosztáshoz igazodik. A környezettudatosság szempontja különösen fontos a cég számára a fuvarozási módok, szállítási feladatok elvégzése valamint az igénybe vett munkaterületek üzemeltetése során, valamint ügyelnek arra, hogy az alvállalkozók is hasonló szellemiségben végezzék munkájukat.
„A cégvezetés számára úgy, mint számomra is személyesen mindig fontos volt a fenntarthatóságot a döntéshozatali szempontok közé emelni. Szállítmányozó szolgáltatóként, ez mindig a legfontosabb szempontok között van a tervezésnél és akkor is amikor versenyképes szolgáltatást nyújtunk ügyfeleinknek. Mindig kész vagyunk megosztani véleményünket és legjobb üzleti megoldásainkat másokkal, ugyanakkor szintén fontos számunkra tanulni más szervezetektől. És nem utolsó sorban a kapcsolatok kialakítása az egyik legfontosabb eleme az üzleti fenntarthatóságnak.” – indokolta a BCSDH-hoz való csatlakozást Csépán István, vállalatvezető
00eszter.chikankovacshttps://bcsdh.hu/wp-content/uploads/2021/12/bcsdh-logo.pngeszter.chikankovacs2018-02-06 15:56:432022-01-03 11:48:08Új tagunk a UTC Overseas Logisztikai Kft.
A szervezetünkhöz újonnan csatlakozó ABB Kft. az innovatív technológiák vezető fejlesztője és szállítója az energetikai termékek, a robotika és hajtások, az ipari automatizálás és az energetikai hálózatok terén. Termékeit világszerte a közüzemi energiaszektorban, az iparban, a közlekedésben és az infrastrukturális szektorban működő vevőinek kínálja. Az innováció terén több mint 125 éves múlttal rendelkező ABB napjainkban az ipari digitalizálás jövőjét formálja, meghatározó szerepet játszik az energetika átalakításában és a negyedik ipari forradalomban is.
Az ABB különösen figyel a felelős és etikus működés mellett az alapvető emberi értékek tiszteletben tartására, ezeket a Viselkedési kódexben leírt szabályokon keresztül tartatja be, amely alapvető viselkedési normákat és jogszabályokat határoz meg. Az ABB elkötelezett a fenntartható fejlődés és az energiahatékony működés előmozdítása felé is. Ez a szemlélet központi eleme mind a vállalat által nyújtott szolgáltatásoknak, illetve a központi iroda üzemeltetésnek. 2012-ben a vállalat főként energiahatékonysági szempontok által vezérelve költözött Közép Európa legzöldebb épületébe, a Green House-ba, ahova az ABB szállította az épület energiaellátáshoz és elosztáshoz szükséges rendszert.
„Az ABB Kft. anyavállalata is tagja a WBCSD-nek. A cégünk által képviselt értékek és prioritások összhangban állnak a BCSDH által kitűzött célokkal. Szeretnénk aktív tagja lenni a szervezetnek és kihasználni a BCSDH által nyújtott olyan lehetőségeket, mint a projektekben való részvétel, szakmai tapasztalatcsere és kapcsolatépítés” – mondta el a szervezethez való csatlakozáskor Taira-Julia Lammi, az ABB vezérigazgatója.
00eszter.chikankovacshttps://bcsdh.hu/wp-content/uploads/2021/12/bcsdh-logo.pngeszter.chikankovacs2018-02-06 15:53:282022-01-03 11:48:08Új tagunk ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A MOL benzinkútjainál 2011 óta lehetséges a háztartásokban használt sütőolaj leadása. A lakossági igényekre reagálva folyamatosan növelték az átvevőhelyek számát, jelenleg 356 helyen lehet leadni a konyhai zsiradékot. Így az ország minden részén van a közelben olyan MOL töltőállomás, ahol a lakosság egyszerűen, gyorsan, környezetbarát módon „szabadulhat meg” a használt étolajtól.
A program népszerűsítése érdekében december 20-tól január közepééig „Lépj olajra” szlogennel hirdettek ismét akciót: aki használt sütőolajat adott le a kijelölt töltőállomásokon, egy szelvényt kapott, amellyel egymillió forint értékű utazást nyerhetett. Több mint tízezren vettek részt a játékban, a szerencsés nyertes Sógorka Tibor nyugdíjas tűzoltó és felesége lett, akik Svájcot választották úti célnak. A házaspár régóta, tudatosan gyűjti a használt étolajat, korábban is rendszeresen elvitték a töltőállomásra, hogy védjék a környezetet.
A kijelölt MOL töltőállomásokon leadott használt olajat a Biofilter Zrt. gyűjti össze és tisztítást követően juttatja el a Rossi Biofuel komáromi üzemébe, ahol bioüzemanyagot gyártatnak belőle. Ennek köszönhetően környezetre káros hulladék helyett újrahasznosított, környezetbarát termék lesz belőle, amelyet a százhalombattai finomítónkban használnak fel biokomponensként a gázolaj gyártásához.
00eszter.chikankovacshttps://bcsdh.hu/wp-content/uploads/2021/12/bcsdh-logo.pngeszter.chikankovacs2018-02-06 14:41:442022-01-03 11:48:08Rekord mennyiségű használt sütőolajat adtak le januárban a MOL töltőállomásain
A hófedte Davos adott otthont 2018. január 23-26 között a Világgazdasági Fórumnak (WEF), összehívva a politika, a civil társadalom, a tudomány, a média és az üzleti világ vezetőinek egyedülálló csoportját a világ jelenlegi helyzetének megvitatására. Az idei téma – „Közös jövő létrehozása egy széttöredezett világban”- rávilágított az együttműködés, a nyitottság és az egész rendszerre kiterjedő cselekvés óriási jelentőségére. A WEF éves Globális kockázatok jelentésében a top 10 (hatás és valószínűségi) kockázatból hét kapcsolatban áll fenntarthatósági kihívásokkal.
Feltörekvő tendenciák – a rendszer átalakítása, a munkahelyek jövője és a körforgásos gazdaság
A leggyakrabban a „rendszerváltozás” szó hangzott el a Davosban zajló események és beszélgetések során, amikor az üzleti élet és a társadalom egészének jövőjéről esett szó. A Párizsi megállapodás és a fenntartható fejlődési célok (SDG-k) ma már a „Davosi Csúcs” kulcsfontosságú részévé váltak, valamint széles körű egyetértés van abban, hogy ezek a keretrendszerek a világ legfontosabb gazdasági rendszereinek alapvető átalakítását igénylik.
A második felkapott kifejezés fenntarthatósági beszélgetések során a „munkahelyek jövője” volt, összekapcsolva a negyedik digitális forradalmat a foglalkoztatás és a munka hatásaival. Ez ugyanúgy fenntarthatósági kérdés, mint az éghajlatváltozás, különösen egy olyan társadalomban, ahol egyre nagyobb réteg érzi magát kiszolgáltatottnak.
A harmadik központi téma, amely szintén nagy érdeklődésre tarthat számot, az erőforrás-felhasználás körforgása a gazdaságban. A fórum kezdetén egy vezérigazgatói üzleti reggelin a WBCSD bemutatta a Factor10 projektet valamint egy a Boston Consulting Group (BCG) együttműködésével készült új jelentést. Míg szinte minden üzleti vezető úgy véli, hogy a körforgásos gazdaság fontos a vállalat jövőbeni sikerének szempontjából, csupán csak fele foglalkozik bármiféle körforgásos gazdasági tevékenységekkel. A Factor10 célja az, hogy megmutassa a vállalkozások számára a körforgásos gazdaság lehetőségeinek megfelelő kihasználásához szükséges megoldásokat valamint együttműködéseket.
Folyamatos kihívások – nemek közötti egyenlőség, a bizalom hiánya és a gazdasági egyenlőtlenségek
A nemek közötti egyenlőség mára már a világ minden táján központi témának tekinthető. Most kell cselekedni olyan problémák megoldása érdekében, mint a nők egyenlő arányú képviselete a munkahelyen valamint a nemek közötti fizetési különbségek eltörlése. Az idei rendezvényén a Világgazdasági Fórum kiemelkedő példát mutatott, mivel egy olyan társelnöki panelbeszélgetést foglalt magába, amelyen kizárólag női vezetők osztották meg gondolataikat.
A gazdasági egyenlőtlenség témájában az Oxfam további olyan területeket emelt ki beszámolójában, ahol a rendszer megreformálása szükséges kiemelve, hogy a 2017-ben keletkezett vagyon 82%-át a társadalom leggazdagabb 1%-a birtokolja. Eközben globálisan a társadalom szegényebb fele – 3,7 milliárd ember – egyáltalán nem látott növekedést a jövedelmében. Ennek a tendenciának a hosszú távú következményei bizonyíthatóan károsak és fenntarthatatlanok, valamint a korábban említett „munkahelyek jövőjével” kapcsolatos kihívásokat is tovább mélyíti.
Nem kell megvárnunk következő választást vagy népszavazást azért, hogy megtudjuk, miként vélekednek a közösségek a világban ezekről az egyenlőtlenségekről, hiszen ez részletezve van az ez évi Edelman Trust Barometer jelentésében, amelyet – mint minden évben – Davosban mutattak be. Sok országban a kormányzatba, a médiába és az üzleti szektorba vetett bizalom tovább csökkent, az Egyesült Államok indexével együtt, amely jelenleg a globális index alsó negyedében helyezkedik el. A másik végletről beszélve a technológia továbbra is a legmegbízhatóbb ipari szektor marad a maga 75%-ával, ezt követi az oktatás, az szakértői-tanácsadói szektor és a közlekedés. A vezérigazgatók hitelessége 7 %-al nőtt, így összességében 44%-ra növekedett, valamint a megkérdezettek több mint kétharmada mondta, hogy a vezérigazgatók vezetését szeretnék látni olyan kérdésekben is, mint a politikai vagy irányelvi változások.
Betekintés a 2018-as évbe – folyamatos gazdasági növekedés, a cselekvés rövid szakasza és a széttöredezett politikai világ
Az IMF által kezdeményezett fórumon bemutatott 2018-as világgazdasági kilátások optimista képet nyújtottak. A 2017-es év az utóbbi 7 év legerősebb globális gazdasági növekedését érte el, és a világgazdaság 2018-ban várhatóan további 3,9%-kal fog növekedni – ez magasabb, mint az októberi 3,7%-os előrejelzés erre az évre. A világ leggyorsabban növekvő gazdasága 2018-ban India lesz az előrejelzések alapján, 7,4%-os növekedéssel.
Az indiai miniszterelnök, Nerendra Modi, nem csupán a közgazdaságtanra összpontosított a nyitóbeszédében, de kitért az éghajlatváltozásra is, mint „az emberiséget fenyegető legnagyobb veszélyre”. Modi miniszterelnök a globális civilizációk kihívásainak egyikeként ejtett szót a terrorizmusról és a globalizáció elleni harcról. Risalat Khan, egy fiatal, a klímaváltozás ellen küzdő aktivista egy komoly figyelmeztetést fogalmazott meg, amikor kijelentette, hogy „a globális vezetőknek mindössze három évük van, hogy lépéseket tegyenek, mielőtt a környezetszennyezés egy olyan visszafordíthatatlan szintet érne el, amellyel kudarcra ítélnék a jövő generációit”.
Az idei 340 politikai vezető jelenlétével rekordszámú államfő látogatott el Davosba. Szinte minden államfő, aki beszélt a fórumon – beleértve Theresa May miniszterelnököt, Angela Merkel kancellárt, Emmanuel Macron elnököt és Justin Trudeau miniszterelnököt –elkötelezte magát a nyitottság és az együttműködés mellett. Donald Trump elnök a záróbeszédében hozzátette, hogy „Amerika az első, de nem az egyedüli”.
WBCSD Davos-ban
Büszke voltam arra, hogy a WBCSD egy héten belül hat eseményt rendezett meg Davos-ban, ezek fókuszai az élelmiszerektől, pénzügyektől és a zéró kibocsátású mobilitástól kezdve a környezetvédelmi, szociális és kormányzati (ESG) szempontok vállalati kockázatkezelési rendszerekbe történő integrálásáig minden területet lefedtek. Külön hírlevelet tettünk közzé a weboldalunkon Insider Perspective néven, amely további részleteket tartalmaz ezekről az értekezletekről.
Egyelőre ezt a magas szintű összefoglalót szerettük volna megosztani valamint a Davosban közzétett jelentéseket és projekteket. Alig várjuk, hogy együtt dolgozhassunk a vállalatokkal azért, hogy biztosítsuk az üzleti szféra vezető szerepét az előttünk álló teljes rendszer szintű átalakulások során.
Üdvözlettel:
Peter Bakker
President & CEO, WBCSD
00eszter.chikankovacshttps://bcsdh.hu/wp-content/uploads/2021/12/bcsdh-logo.pngeszter.chikankovacs2018-02-01 18:28:302022-01-03 11:48:08WBCSD beszámoló Davosból – Peter Bakker üzenete
Az oldalon sütiket (cookie) használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A weboldal további használatához kérjük fogadja el a sütiket.
A sütikről az adatvédelmi irányelvek oldalunkon tudhat meg többet.
We may request cookies to be set on your device. We use cookies to let us know when you visit our websites, how you interact with us, to enrich your user experience, and to customize your relationship with our website.
Click on the different category headings to find out more. You can also change some of your preferences. Note that blocking some types of cookies may impact your experience on our websites and the services we are able to offer.
Essential Website Cookies
These cookies are strictly necessary to provide you with services available through our website and to use some of its features.
Because these cookies are strictly necessary to deliver the website, refusing them will have impact how our site functions. You always can block or delete cookies by changing your browser settings and force blocking all cookies on this website. But this will always prompt you to accept/refuse cookies when revisiting our site.
We fully respect if you want to refuse cookies but to avoid asking you again and again kindly allow us to store a cookie for that. You are free to opt out any time or opt in for other cookies to get a better experience. If you refuse cookies we will remove all set cookies in our domain.
We provide you with a list of stored cookies on your computer in our domain so you can check what we stored. Due to security reasons we are not able to show or modify cookies from other domains. You can check these in your browser security settings.
Google Analytics Cookies
These cookies collect information that is used either in aggregate form to help us understand how our website is being used or how effective our marketing campaigns are, or to help us customize our website and application for you in order to enhance your experience.
If you do not want that we track your visit to our site you can disable tracking in your browser here:
Other external services
We also use different external services like Google Webfonts, Google Maps, and external Video providers. Since these providers may collect personal data like your IP address we allow you to block them here. Please be aware that this might heavily reduce the functionality and appearance of our site. Changes will take effect once you reload the page.
Google Webfont Settings:
Google Map Settings:
Google reCaptcha Settings:
Vimeo and Youtube video embeds:
Other cookies
The following cookies are also needed - You can choose if you want to allow them:
Privacy Policy
You can read about our cookies and privacy settings in detail on our Privacy Policy Page.