Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Károlyi László részére SZENTES VÁROS DÍSZPOLGÁRA címet adományozott. 

Az erkölcsi elismerést október 23-án vette át, melyet a város a Legrand Zrt. vezérigazgatójaként a közösség érdekében végzett tevékenységéért,  a város iránti elkötelezettségéért ítélt oda. A Legrand Zrt. Szentes város egyik legnagyobb munkáltatója, több mint 100 éves múltra tekint vissza, ebből 60 már Szentes városához kötődik. A vállalat szentesi kötődése és a Legrand Csoport elköteleződése a fenntartható fejlődés iránt, a sokszínűség, az etikus üzleti magatartás meghatározták a szakmai pályafutás mérföldköveit.

Kiterjeszti a körforgásos gazdasági programját az összes Európában gyártott és értékesített VRV egységre a Daikin vállalatcsoport. A L∞P by Daikin nevű programnak köszönhetően 250 ezer kg új hűtőközeg előállítása kerülhető el évente, és egyben elérhetővé válik a regenerált és új hűtőközeg elegyével töltött VRV egység minden európai felhasználó számára. A független tanúsítás garantálja, hogy a regenerált hűtőközeg minősége azonos az újéval, és teljes mértékben megfelel a minőségi szabványoknak. Audit biztosítja, hogy regenerált hűtőközeg csak a L∞P by Daikin védjeggyel ellátott VRV egységekben kerül felhasználásra. A Daikin azt is tervezi, hogy a programot más termékekre, és hűtőközegekre is kiterjeszti.

A Daikin – a fűtéstechnika, a szellőzéstechnika, a légkondicionálás és a hűtéstechnika (HVAC-R) területén egyik piacvezető vállalat október végén jelentette be a L∞P by Daikin, azaz a használt hűtőközegek körforgásban tartására irányuló program kiterjesztését. A program alapelve egyszerű: partnereikkel kötött megállapodás alapján a szerviz partneri hálózat támogatásával a használt hűtőközeget visszanyerik a már meglévő rendszerekből, visszaállítják az új hűtőközeggel azonos minőséget, majd az így regenerált hűtőközeget felhasználják az Európában gyártott és értékesített új VRV egységekhez.

A program a körforgásos gazdaság működésére egy remek példa, hiszen átfogja a Daikin teljes értékláncát, és lehetőséget ad üzleti partnereiknek is a csatlakozásra.

Évente 250 ezer kg új hűtőközeg előállítása kerülhető el

A L∞P by Daikin program 2019-ben indult egyes kiválasztott Daikin VRV modellekre szabva. Sikerének köszönhetően a vállalat úgy döntött, hogy 2020 novemberétől kiterjeszti azt az összes Európában gyártott és értékesített VRV egységre.

A programmal jelenleg 250 ezer kg új hűtőközeg előállítása kerülhető el. A siker kulcsa, hogy minden eddiginél könnyebbé teszi a hűtőközegek körforgásban tartását. Már többen csatlakoztak is a kezdeményezéshez, például a holland Action bolthálózat is. Az Európában több mint 1400 üzlettel rendelkező kiskereskedelmi lánc az üzletek tervezett felújítása során visszanyert hűtőközeget – illetve azzal töltött VRV egységeket – használja az újak kialakítása, vagy meglevők felújítása során.

Jól illeszkedik az európai zöld megállapodáshoz

A L∞P by Daikin program remekül beleillik az Európai Zöld Megállapodás körforgásos gazdasági akciótervében (European Green Deal Circular Economy Action Plan) megfogalmazott célokba, melyeket a Daikin vállalatcsopot is teljes vállszélességgel támogat. Az Európai Bizottság a hulladékok, a műanyagok és az anyagfelhasználás mennyiségének csökkenését tűzte maga elé. Az olyan innovatív körforgásos kezdeményezések, mint a L∞P by Daikin, valóban kézzelfogható előnnyel járnak a természeti erőforrások felhasználásának mérséklését illetően, ezzel is támogatva a HVAC-R szektor környezeti terhelését.

A regenerált hűtőközeg felhasználása segíti a az F-gáz szabályozás teljesülését is, hiszen a használt hűtőközegek nem esnek hűtőközeg-kvótacsökkentés hatálya alá, így fenntartható módon támogatják a HVAC-R szektor növekedését. Audit garantálja, hogy a regenerált hűtőközeg minősége megegyezik az új hűtőközegével. A független ellenőrzési folyamat azt is biztosítja, hogy a visszanyert hűtőközeget csak a L∞P by Daikin védjeggyel ellátott VRV egységek gyári töltéséhez használják fel

 

„Iparági szabvánnyá válhat”

A Daikin fenntarthatósági stratégiája részeként a jövőben is folytatja a L∞P by Daikin programot. A vállalat elkötelezett, hogy bővítse a programot a közeljövőben többféle hűtőközegre, és különböző termékcsaládokra is.

„Segítséget nyújtunk minden partnerünk és ügyfelünk számára azért, hogy egyesíthessük erőinket és egyengethessük az utat a körforgásos európai gazdaság felé. Ezáltal minden egyes, a regenerált hűtőközegek felhasználásába fektetett euróval hozzájárulhatunk az európai vállalatok növekedéséhez, és ugyanakkor csökkenthetjük a környezeti terhelést. Úgy hisszük, hogy a L∞P by Daikin elv valódi ipari szabvánnyá válhat, és bízunk benne, hogy ez a siker a HVAC-R szektor többi szereplőjét is inspirálja majd” – vonja le a következtetést Toshitaka Tsubouchi, a Daikin Europe alelnöke.

Bővebb információ itt.

Egymilliárd forintot fektetett a Magyarország területén naperőműveket fejlesztő és építő Electron Holding Zrt-be a Széchenyi Alapok. Az ügylet részeként az alapkezelő opciót szerzett, hogy 2021-ben további egymilliárd forinttal megtoldhassa a befektetését, valamint kétmilliárd forint erejéig tagi kölcsönt nyújtson a társaság növekedési terveinek megvalósításához.

 

 

A MAVIR adatai szerint a naperőművek a hazai villamosenergiarendszer aktuális bruttó teljesítőképességének 12,57 százalékát adják, és az előrejelzések szerint ez az arány tovább nő majd. A több mint 1900 magyarországi naperőmű együttes teljesítménye máris meghaladja az 1200 megawattot. Csak április óta mintegy 200 MW naperőművi kapacitást állítottak be a rendszerbe.

Ennek az ígéretes fejlődést mutató piaci szegmensnek a meghatározó szereplője a 2017-ben alapított Electron Holding Zrt. A cég fővállalkozóként létesít különböző kapacitású fotovoltaikus naperőműparkokat: azaz a fejlesztéstől a tervezésen és kivitelezésen át egészen az üzemeltetésig terjedő szolgáltatásokat nyújt partnereinek. A terveikben 415 MW kapacitás létesítése szerepel 2025-ig, amelynek közel fele már fejlesztési fázisban van. A már megvalósult, illetve folyamatban lévő projektek közül a legnagyobb teljesítményűek a tapolcai 8,6 MWp (Megawattpeak csúcsteljesítményű) erőműcsoport (19,2 hektár területen), a szabadszállási 7,5MWp erőműcsoport ( 12,3 hektár területen), az ikervári 3,9MWp erőműcsoport (9 hektár területen), valamint a medgyesegyházai 13,5MWp erőműcsoport (20 hektár területen).

„A napenergia döntő szerepet játszik Magyarország megújuló energiára történő átállásában. Dinamikus növekedés előtt állunk, és ebben nagy lendületet ad nekünk a Széchenyi Alapok befektetése” – mondta Szűcs Ádám, az Electron Holding Zrt. vezérigazgatója. „Örömmel álltunk a hazai energetikai piac ambiciózus szereplője mellé, hiszen fejlesztéseikkel új lehetőségeket teremtenek a zöldgazdaságban, miközben hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, környezetünk védelméhez” – fogalmazott Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója.

A Széchenyi Alapok korábban már 248 millió forintot fektetett a társaságba, illetve 496 millió forint tagi kölcsönt is nyújtott. A mostani, egymilliárd forintos befektetés csak egyik része az újabb tranzakciónak: a megállapodás szerint a Széchenyi Alapok jövőre további egymilliárd forinttal egészítheti ki a mostani befektetést, kétmilliárd forint erejéig pedig tagi kölcsönt is nyújthat a társaságnak. Mindezzel számottevő mértékben szélesíti a társaság pénzügyi mozgásterét, felgyorsítva a tervezett fejlesztések és beruházások megvalósítását.

Időpont: 2020. november 12. 9:30 – 11:50

A konferenciát Botos Barbara, az Innovációs és Technológiai Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára és Stéphane Sarrade, az Atomenergia és Alternatív Energia Bizottság Energiaprogramjának igazgatója nyitják meg. A konferencián bemutatásra kerülnek az önkormányzatok, a civil társadalom és a vállalatok kezdeményezései és jó gyakorlatai például az alternatív energiák bevezetésének területén.

Szinkrontolmácsolás francia és magyar nyelven.

programtervezetet itt találja.

Francia és magyar nyelvű szinkrontolmácsolással.

A webinárium ingyenes, de a regisztráció kötelező erre a linkre kattintva.

A linket a webinárium eléréséhez az esemény előtt e-mailben kapja meg.

ÉLJ MARADÉKTALANUL! kampány keretében digitális meet up konferenciát szervezett a Média Unió. A különböző ágazatok képviselőinek lehetősége nyílt szakmai egyeztetésre, vélemény cserére valamint a lehetséges kapcsolódási pontok megtalálására. A Bay Zoltán Kutatóintézetet Bodnárné Sándor Renáta képviselete.

Megalakult „A jövő vezetői” tehetségprogram Alumni szervezetének vezetősége Katona Sarolta, a Budapest Airport Fenntarthatósági vezetőjének irányításával november 5-én, a virtuális alakulóülésen. Az idén végzettekkel együtt az Alumni szervezet immár 7 évfolyam végzettjeit, összesen több mint 200 tagot számlál. A BCSDH fontosnak tartja, hogy a vezetők következő generációjának gondolkodásmódjával, szempontjaival színesítse munkáját, és hogy minden évfolyam álláspontja képviselve legyen.

A vezetőség célja, hogy az azonos gondolkozású, értékteremtő vállalatvezetők és jövőbeni vezetők számára biztosítsa a lehetőséget tudásmegosztásra, további szakmai fejlődésre és kapcsolati hálójuk bővítésére a BCSDH szellemiségében. Feladata emellett az Alumni szervezet stratégiájának kialakítása, a szervezet hatékonyabb képviselete, a szakmai és informális programok és a szervezet kommunikációjának fejlesztése. A beszélgetésen a vezetőség tagjai áttekintették korábbi alumni szervezetekben szerzett tapasztalataikat, megvitatták az alumni tagság bevonásának lehetőségeit és megvitatták a működési keretrendszerüket.

Az Alumni vezetőség tagjai évfolyamok szerint:

  • Katona Sarolta, elnök, BUDAirport
  • Bohn Márton, 2020, Shell
  • Bori Máté, 2019, LeasePlan
  • Baranyai Attila, 2018, Nokia
  • Lengyel Krisztina, 2017, Uniliever
  • Kovács Kornél, 2016, Novum Commodities
  • Szauder Nóra, 2015, Coca-Cola
  • Nagy Andrea, 2014, BGE

Gratulálunk a vezetőség tagjainak és jó munkát kívánunk!

Felmerülő kérdések esetén forduljanak hozzájuk bizalommal.

Minden nehézség ellenére 2020. októberében útjára indulhatott a Tungsram Future Talents immár harmadik generációs tehetséggondozó programja a korábbi partneriskolákkal, minden városban, ahol a Tungsram gyárai jelen vannak (Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Kisvárda, Hajdúböszörmény, Budapest).

A szeptemberi írásbeli és szóbeli felmérést, illetve elbeszélgetést követően megtörtént a kiválogatás és öt városban, öt csoport kezdte meg az üzleti angol képzést. A diákok izgatottan és lelkesen készültek a 2021 decemberéig tartó, 10 hétvégés üzleti angol képzés első tréningjére. Megkapták a tankönyveket, a kiegészítő tananyagot, valamint további kedves ajándékként a Tungsram logóval ellátott jegyzettömböt, tollat és szájmaszkot.

Az egészség védelme és a COVID intézkedések betartása elsődleges szempont, így idén az oktatás az iskolákban, kihelyezett intézményekben vagy hibrid megoldással digitális oktatás bevonásával zajlik. Szerencsére tágas termek állnak rendelkezésre, így a hivatalos távolságtartási és szájmaszk viselési előírások betarthatók.

A diákok életének első igazi Future Talents tréningje jó hangulatban, sok munkával telt, rengeteg új információval zárult. A tanulók kicsit másképp, más szemszögből tekinthetnek egy új területre a gimnáziumi keretekből és oktatási rendszeréből kilépve, így nagy várakozás övezi a következő alkalmat.

A Magyar Nemzeti Bank megbízásából felmérést végez a Deloitte Zrt. az Európai Unió Fenntartható Finanszírozáshoz tartozó EU taxonómia szabályai kapcsán a hazai vállalatok körében. A felmérés célja megismerni az új típusú, fenntarthatósági forrásbevonási lehetőségekkel (például zöld hitelek, zöld kötvények) kapcsolatos kritériumok vállalati jelentéstételre való felkészültségét, illetve a vállalatok fenntartható finanszírozással kapcsolatos várakozásait, hajlandóságát.

A felmérés 18 kérdésből álló, feleletválasztós kérdőív (maximum 10 percet vesz igénybe idejéből).

Kérjük, töltse ki a  rövid kérdőívet november 8-ig, és megküldik Önnek az EU Taxonómia alapjait egy diasor formájában!

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. tulajdonába került a ZIMBO Perbál Húsipari Termelő Kft. perbáli üzemegysége. A sikeresen lezárt tranzakciót követően a vállalat tovább modernizálja az 1998-ban átadott perbáli húsüzemet. A közel 200 fős munkavállalói állomány pedig biztonságban tudhatja magát a továbbiakban is, de már a fenyőfás logó égisze alatt.

„A SPAR legfontosabb törekvése, hogy a vásárlók asztalára ellenőrzött – minél nagyobb arányban magyar – alapanyagokból származó, minőségi termékeket juttassunk el. Nincs ez másként a frisshús és a húskészítmények szegmensében sem, ahol a saját bicskei Regnum Húsüzemünk révén folyamatosan a fogyasztói igények változásaihoz tudjuk igazítani a termékek gyártását. Az elmúlt időszakban megnőtt kereslet miatt úgy döntöttünk, hogy bővítjük a gyártási kapacitásunkat. A most cégcsoportunk tulajdonába került perbáli üzemmel kipróbált, nagy kapacitásra képes, magas minőséget szem előtt tartó egységgel bővült a SPAR-csoport, amely tovább erősíti pozícióinkat a hazai húspiacon” – ismertette Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

A perbáli üzem a Regnum Húsüzem Perbál nevet viseli a jövőben. Az itt gyártott termékek a SPAR saját hálózatában és valamennyi franchise üzletében kaphatóak lesznek majd, a perbáli üzem gyártási folyamatait pedig összehangolják a bicskei húsüzem tevékenységével. A közeljövőben több jelentős fejlesztést hajtanak végre az új üzemegységben: többek között korszerűsítik a hűtéstechnológiát. Minőségirányítási szempontból a meglévő üzemhez hasonlóan Perbálon is az ISO 22 000 rendszer szerint működtetik majd a folyamatokat: a tanúsítás megszerzésének tervezett időpontja a következő két év.

„A Zimbo perbáli gyára november 2-ától a SPAR élelmiszer-termelési üzletágában működik tovább. A termékpalettánk folyamatosan bővül és év végére megérkeznek az első SPAR-os termékek Perbálról a SPAR teljes hálózatába. Az itt dolgozó mintegy 200 munkavállaló tovább dolgozhat majd, immár a SPAR-csoporton belül. Velük együtt a SPAR csapatát az élelmiszer-termelés üzletágban így már mintegy 600 szakember erősíti majd. A bővüléssel nagyobb lesz a saját márkás termékválasztékunk, és erősödik a magyar termék szortiment. Az elmúlt évben40 ezer tonna hústerméket állítottunk elő, 2021-től jelentősen bővül a kapacitásunk” – tette hozzá Horváth Ferenc, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. élelmiszeripari cégvezetője.

 

A felajánlott banki nyereség 60 százalékáról döntöttek a Magnet bank ügyfelei.

A MagNet Bank tizedik alkalommal biztosított lehetőséget ügyfeleinek, hogy társadalmi szervezeteket támogató kezdeményezésén – a frissen lezárult Közösségi Adományozási Programon (KAP) – keresztül fontos ügyeket támogathassanak a bank profitjából. A 2010-ben útjára indított Program keretében a Bank lemond éves nyereségének 10%-áról, hogy ügyfeleinek adja át a döntés jogát ennek társadalmi célú felhasználásáról. Az idén felajánlható több mint 38 millió forint 60%-áról, azaz összesen 22.939.584 forintról rendelkeztek a bank ügyfelei, amely már meg is érkezett a KAP-ban résztvevő 40 szervezet számlájára.