Bejegyzések tőle eszter.chikankovacs

Formabontó megoldásokkal kell válaszokat adni a 21. század legjelentősebb kihívásaira

A BCSDH 2016-os felmérése alapján a vállalatvezetők 96%-a gondolja úgy, hogy a vállalati fenntarthatóság az első számú vezetőn múlik. Milyen is az erre alkalmas felelős vezető?- erről szólt a BCSDH „A jövő vezetői” tehetségprogramjának második szakmai napja. A METRO látta vendégül a résztvevőket, hogy a felelős vállalatirányítás gyakorlatát és lehetőségeit közösen térképezzék fel.

Negyedik alkalommal is „Ön választ, mi segítünk”

A Tesco ismét meghirdette „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját, melynek célja a helyi közösségi kezdeményezések támogatása. Ezúttal még több pályázó kaphat támogatást környezetszépítő, közösségépítő és képességfejlesztő kezdeményezésének megvalósításához. Idén […]

Mentor Oscar nyertes a Grundfos

A nagyhagyományú kitüntetést az idén hetedszer adták át a mentoringban kiváló teljesítményt nyújtó szervezeteknek és mentoroknak, a nyertesek a rangos szakmai elismerés mellett csaknem 5 és fél millió forint értékű […]

Elindult a MOL Limo carsharing szolgáltatása

Januárban elindult Budapesten az új közösségi autómegosztó szolgáltatás, a MOL Limo. A háromszáz autóból álló flottában vegyesen találhatók hagyományos és elektromos járművek, amelyeket az indulást követően, 2018. február 25-ig fél […]

1% Barát Munkahely

2016-2017 között 5 Mrd forinttól estek el a hazai civil szervezetek az automatikus bevallásokból adódó 1%-os SZJA rendelkezések csökkenése miatt. Az 1% Barát Munkahely kezdeményezés célja, hogy minél több munkáltató […]