Az idei évben végzett a BCSDH „A jövő vezetői” tehetségprogram hatodik évfolyama, így  immár az Alumni közösség közel 180 tagot számlál. A legutóbbi eseményre 2019. november 5-én a Sushi Sei Étteremben került sor mely a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Körének (MVÜK) támogatásával került megrendezésre. A rendezvényen a korábbi és az idei évfolyam résztvevői valamint a tehetségprogram idei mentorai egy üzleti rapid randi keretében ismerkedtek össze egymással.

Horváth János, az MVÜK ügyvezető igazgatójának köszöntője után az esemény felvezető előadását Szederkényi Zita „A jövő vezetői” tehetségprogram szakmai vezetője tartotta beszámolva az Alumni körében végzett felmérés eredményeiről.

A felvezető előadást követően a résztvevők lehetőséget kaptak az MVÜK módszertanával a tartalmas kapcsolatépítésre. Az este során több körben és keveredve, különböző asztaloknál mutatkoztak be egymásnak, mely alatt megosztották szakmai tapasztalataikat, kihívásaikat és eredményeiket, miközben más vállalatok, iparágak, területek vezetőinek ismereteivel gazdagodhattak.

Az esemény zárásaként Katona Sarolta – a Budapest Airport Pénzügyi elemzési menedzsere, valamint a BCSDH Tanácsadó Testületének Alumni képviselője – számolt be a legutóbbi kibővített Elnökségi ülésen történtekről. Az előadásában összefoglalta a jelenlegi trendeket, kihívásokat, valamint ezek hatását a BCSDH működésére. Ezek mellett kiscsoportos beszélgetés keretében megvitatásra felvetette a megfontolandó javaslatokat és a kérdéses stratégiai irányelveket az elkövetkező 10 év fókusztémáit illetően, hogy a jövőben a résztvevők véleményét képviselje a decemberi kibővített Elnökségi ülésen. Sarolta rávilágított a következő évek KPI-okon, digitalizáción, és inspirációs platformon alapuló értékteremtő lehetőségeire.

Ezúton is köszönjük szponzorainknak!

X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs – 2019

Végre megértettük?

A felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója

 

Rendező partner: Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ)

 

Időpont: 2019. november 19. (kedd) 9.00–16.30

.Helyszín: Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum. (Örs vezér tere 24.)

 A X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában  az idén  a rendkívüli katasztrófákat okozó felmelegedés és kontinenstüzek miatti tömeges tudatra ébredés áll. Fákat ültetnek az emberek világszerte. A fiatalok az utcán követelik jogukat a jövőhöz. Ráébredtünk: nincs tovább!
A klímaváltozás adatai rohamos ütemű romlást rögzítenek. Közben az ENSZ 193 tagállama 2015-ben elfogadott világátalakító programja, a 17 pontban megfogalmazott Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) teljesítése a nemzetek szintjén siralmas állapotban van. Az SDG megvalósításában az üzleti szektor szereplőinek is jelentős a feladata és a felelőssége. Ők hogyan állnak a tudatosodásban?

Számonkérés és új cselekvési terv. Erről beszéljünk most!

Meghívott  résztvevőink, előadóink, beszélgetőpartnereink a tudomány, az oktatás, az üzleti élet, a civil szektor és az üzleti szektor, valamint a kormányzat felelős gondolkodói, cselekvői.

Siralmas állapotban az SDG, a világmegváltó célok teljesítése.

Klímasokk, depresszió, és faültetés. Tehetünk még érte?

Az üzleti szektor tetemre hívása a X. Fenntarthatósági csúcson.

https://piacesprofit.hu/fenntarthatosagi-csucs-2019/

 

 

 

 

 

Szimpózium
– MIT TEHETÜNK AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL SZEMBEN ? –
a Magyarországi Francia Nagykövetség, a Magyarországi Francia Intézet, az Europe Direct Szeged, a
Wallonie-Bruxelles International, Szegedi Tudományegyetem Frankofón Egyetemi Központja, The
Climate Reality Project és a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért szervezésében

PROGRAM
November 15. péntek – Francia Intézet, 1011 Budapest, Fő utca 17.
Szinkrontolmácsolás francia, angol és magyar nyelven.

10:00 – 10:10 Megnyitó

  • Őexc. Pascale Andréani, Ambassadeur de France en Hongrie
  • Dr. Botos Barbara, klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár

10:10 – 10:45 Nyitóelőadás : A klímaváltozás áttekintése: a globálistól a lokális felé

  • Hervé Le Treut, klímaszakértő, a Pierre Simon Laplace Intézet igazgatója, a francia
  • Tudományos Akadémia tagja, a Sorbonne és az Ecole polytechnique oktatója.

10:45 – 11:00 Bevezetés : Az IPCC újabb következtetéseinek áttekintése

  • Ürge-Vorsatz Diána, az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) III.
    munkacsoportjának társelnöke

11:00 – 11:30 Kávészünet
11:30 – 13 :00 Első rész – Az közszféra szerepe az éghajlatunk védelmében

    • Kőrösi Csaba, igazgató, Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatósága,
    • Karine Bidart, igazgató, Párizsi klímaügynökség
    • Kovács Lajos, elnök, Klímabarát Települések Szövetsége
    • Czira Tamás, chef de département du Centre d’adaptation nationale du Service géologique et minier hongrois

12:45 – 13:45 Ebéd
13:45 – 15:00 Második rész – A klímavédelemben elkötelezett civil szervezetek szerepe és tevékenysége

A beszélgetést vezeti: Bauer Zsolt, a Climate Reality Project európai vezetője

    • Arnaud Schwartz, a France Nature Environnement főtitkára, az Európai Gazdasági és Szociális Tanács tagja
    • Emilie Chen, projektvezető, BNP Paribas Alapítvány
    • Ákos Dominus, Responsable développement durable du Sziget Fesztival
    • Szabó Amanda, Másfél fok – Éghajlatváltozás közérthetően

15:00 – 16:15 Harmadik rész : A Fenntartható Fejlődési Célok bevonása : a klímavédelemben elkötelezett vállalatok tevékenysége

A beszélgetést vezeti: Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért

    • Björn Claussen, Head of Multinational Clients, BNP PARIBAS Central Europe
    • Bellagh Mátyás, COLAS
    • Jean-Marie Hubert, ENGIE Ausztria ügyvezető igazgatója
    • Szekeres Viktor, Gloster Kft. ügyvezető igazgatója

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi linken lehet: https://frama.link/tenni

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért, a Holland Királyság Nagykövetsége és az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepe tisztelettel meghívja Önt 2019. november 28-i konferenciájára.

Időpont: 2019. november 28. 9:00 – 14:30, regisztráció 8:15-től

Helyszín: ÖbölHáz Rendezvényközpont, (1117 Budapest, Kopaszi gát 2.)

A részletes programot ide kattintva érheti el.

Amennyiben vállalatvezetőként szeretne az eseményen részt venni, ezen az e-mailen vegye fel velünk a kapcsolatot.

A rendezvény nyelve magyar és angol, szinkrontolmácsolással.

Az építőipar évente a világ erőforrásainak csaknem felét fogyasztja és hatalmas környezeti lábnyomot hagy. Olyan hosszú távú megoldásokat kell bevezetni, melyek új szokásokat, új együttműködési kereteket és új kreatív módszereket jelentenek. November 19-én Budapesten a Green Future Conference idei előadásai külföldi és hazai jó gyakorlatokat vonultatnak fel, ötleteket és megvalósítható stratégiákat mutatnak minden érdekelt számára. Vendégünk Hollandia, mely egyike azoknak az európai országoknak, akik élen járnak a körkörös szemlélet megvalósításában. A konferencia végén rövid workshopra is várjuk a résztvevőket!

Részletek és regisztráció itt. 

We kindly invite you to the celebration event of the 70th anniversary of the foundation of the SOS Children Villages.

This event could not have been organised without the help of the Austrian Embassy, the Austrian-Hungarian Business Council, the German-Hungarian Industrial and Commercial Chamber and the Budapest Marriott Hotel.

The SOS Children Villages, founded in Austria, provide fond and secure homes at foster families and in youth homes to 400 children in Hungary and to 84 000 children globally.

This international organization, currently operating in 136 countries, celebrates its 70th birthday this year.

You can sign up here https://www.sos.hu/70years/

 

A KÖVET Egyesület XX
I V K onferenciája
NÖVEKEDÉSKOR UTÁNI GAZDASÁG

Dr. Georg Winter életmű díj átadó ünnepség

Az emberi szervezetben a növekedési hormonok aktivitása a gyermekkor után fokozatosan csökken. Ez a növekedésihormon-gátló hormonnak (GHIH) köszönhető. Hogyan építhetnénk be hasonló kontroll-mechanizmust az elmúlt 200-2000-20000 évben áldásosnak bizonyult, de az utóbbi évtizedekben erősen megkérdőjelezett gazdasági növekedésbe? Kik lesznek azok a paradigmaváltók, akik effajta EGHIH-ként1 léphetnek működésbe?
A probléma sajnos nem válaszolható meg egyszerűen a nemnövekedés szlogennel, hiszen sok gazdaságnak és piaci szereplőnek még mindig a nyomorszintről kell felküzdenie magát a tisztes szegénységbe, ám másoknak ehhez valószínűleg meg kell állniuk a luxusfelhalmozásban. A közgazdaságtannak tehát meg kell válaszolnia olyan kérdéseket, mint a jó növekedés-rossz növekedés megkülönböztetése, a gazdasági növekedés egészséges határa, vagy hogy mi legyen az expanzióra épülő gazdaság motorja expanzió nélkül. Ráadásul a befeszülő nemzetközi ellentétek helyett békés és fokozatos átmenettel kell megteremtenünk a testvériségen alapuló, emberi és fenntartható fejlődés gazdaságelméleti alapjait.
Konferenciánkon ezekre a kérdésekre keressük a választ, azoknak az alternatív közgazdászoknak segítségével, akik e kérdéseken komolyan elgondolkoztak.

Időpont:    2019. november 15. (péntek) 9:00-17:00
Helyszín:    Danubius Hotel Gellért, 1114 Budapest, Szent Gellért tér 2. (térkép)
Jelentkezés:
Jelentkezni az alábbi online regisztrációs felületen lehet, jelentkezését kérjük legkésőbb 2019. november 10-ig küldje el.

Regisztráció november 10-ig!

Program:

9:30-10:00Regisztráció
10:00-10:20Köszöntők

  • Herner Katalin – ügyvezető igazgató, KÖVET Egyesület

A KÖVET Egyesület működésének és szellemiségének bemutatása; 25 éves lesz a KÖVET Egyesület – a 2020-ban megrendezésre kerülő jubileumi rendezvény előre vetítése.

  • Ódor Erzsébet – elnök, KÖVET Egyesület
10:20-12:30 I. blokkElőadók:

10:20-10:40       Prof. Dr. Tóth Gergely – KÖVET Egyesület, Kaposvári Egyetem

10:40-11:00       Dr. Georg Winter  (B.A.U.M.) –  „The recognition of the rights of nature”

11:00-11:20       Dr. Pogátsa Zoltán – Nyugat-Magyarországi Egyetem (felkérés alatt)

11:20-11:40       Ludwig Karg – INEM

11:40-12:00       Prof. Dr. Kerekes Sándor – Budapesti Corvinus Egyetem

Kérdések, hozzászólások

12:30-13:30Ebéd
13:30 – 14:30II. blokkElőadók:

13:30-13:50       Mathis Wackernagel – Global Footprint Network (SKYPE) (felkérés alatt)

13:50-14:10       Tomáš Sedláček – Charles University in Prague (SKYPE) (felkérés alatt)

14:10-14:30        Donnie Maclurcan – Post Growth Institute (SKYPE) (felkérés alatt)

14:30 – 14:50Kávészünet
14:50 – 16:00III. blokkElőadók:

14:50-15:10       Pierre Gaudillat – Joint Research Centre (SKYPE) (felkérés alatt)

15:10-15:30       Szőnyi Lídia (pedagógiai szakpszichológus) – A klímakrízis pszichológiája

15:30-15:50        Dr. Hetesi Zsolt (NKE) – Új egyensúly keresése a mezőgazdasági művelés költségeiben

Kérdések, hozzászólások

16:00 – 16:30Zárszó – Dr. Tóth Gergely
18.00 – 21.0018:30-19:15      Dr. Georg Winter életműdíj átadása19:15-21:00      Ünnepi vacsora

Részvételi díj:

Az árak forintban értendők!RésztvevőTagkedvezménnyelPartneri kedvezménnyelDiákoknak (ebéd nélkül)
November 15. (péntek)XXIV. KÖVET Konferencia24 900 Ft/fő17 500  Ft/fő19 500  Ft/fő4 500  Ft/fő

A regisztráció során a KÖVET tagvállalatai előnyben részesülnek. A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Korai fecske – jelentkezőinknek 2019. október 25-ig történő jelentkezés esetén – 30%-os kedvezményt biztosítunk a fenti árból.

További információ: Horváth Erzsébet, +36 20 399-3275, info@kovet.hu, www. kovet.hu

Társrendezvény
Egyesületünk a XXIV. konferenciával együtt, Kaposváron, egy nappal korábban szervezi meg a következő rendezvényt: szervezi meg a fenntartható gazdaság és mezőgazdaság nemzetközi konferenciáját (2019. november 14-én). Somogy megye szívében, a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának otthont adó konferenciánkon, várjuk a tudományos résztvevőket és kutatókat egyaránt. A konferencia célja, hogy összehozza a tudományos kutatókat, hogy megosszák egymással tapasztalataikat és kutatási eredményeiket a valódi fenntartható mezőgazdaság és gazdaság területén.
További információ: conferences.ke.hu/icsea

 

2019. október 15., Lisszabon – Ma, az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (WBCSD) éves Tanácsi Ülésén 24 vezérigazgatókat tömörítő üzleti szervezet és a WBCSD Globális Hálózatának partnerei, összesen mintegy 2000 vállalatot képviselve, bemutatták a Lisszaboni Nyilatkozatot, azt a közös kezdeményezést, amely támogatja az üzleti szféra fellépését és nagymértékű elköteleződését a biodiverzitást jelenleg érintő kihívások kezelésében.

Az erős üzleti fellépés kritikus jelentőségű a globális szintű változás előmozdításához, ezek az üzleti szervezetek vállalják, hogy tagvállalataikkal együttműködve konkrét és időhöz kötött intézkedéseket vezetnek be, amelyek valódi hatást gyakorolnak a biodiverzitás megőrzésére helyi szinten. Az act4nature kezdeményezés fontos inspirációt szolgáltat minden egyes helyi kötelezettség számára: az EpE (a Lisszaboni Nyilatkozat aláírója is) 2018 júliusában indította el, és már 65 vállalat írta alá.

A legtöbb aláíró csatlakozik a Business for Nature globális koalícióhoz, amely egyesíti és egyszerűsíti a fő üzleti véleményeket a jövő évi Biológiai Sokféleség Nyilatkozat (CBD – Convention on Biological Diversity) COP 15 felé, külön visszajelzést nyújtva a helyi vállalatok ajánlásairól, amelyek konstruktív módon járulnak hozzá a politikai vitához, és elhozzák az előre gondolkodó üzleti perspektívát a jogszabályi változásokban, amely a természeti válság kezeléséhez szükséges. Az aláírók szintén támaszkodnak a növekvő elvárásokra, hogy a CBD COP 15 eléri azt, hogy globális megállapodás születhessen a természetről, csakúgy, mint az UNFCCC COP 21 elérte az éghajlatváltozással kapcsolatban a Párizsi Megállapodással.

Ez a WBCSD által szervezett globális koalíció olyan befolyásos szervezeteket hoz össze, mint például a Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) , Természetvédelmi Világalap (WWF), We Mean Business, Natural Capital Coalition, Természetvédelmi Világszövetség   (IUCN), Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC), World Resources Institute (WRI) és mások.

Márta Irén, a BCSDH ügyvezető igazgatója a Lisszaboni Nyilatkozat aláírásakor kifejtette: „A biodiverzitás megőrzése kulcsfontosságú az emberiség fennmaradásához. A Lisszaboni Nyilatkozat aláírásával kifejezzük elkötelezettségünket a cselekvés mellett.”

„A Lisszaboni Nyilatkozat a WBCSD sok globális partnerének ígérete a világ minden tájáról, hogy megragadja annak a lehetőségét, hogy 2020 valódi fordulóponttá váljon a biodiverzitás szempontjából, és növelje azt a döntő szerepet, amelyet a természeti tőkének játszania kell az valóban fenntartható társadalmak és gazdaságok megvalósításában.” – mondta João Wengorovius Meneses, a BCSD Portugália főtitkára.

„A brazil üzleti szektor vezető szerepet játszik annak előmozdításában, hogy a biológiai sokféleség megőrzése és annak fenntartható felhasználása szorosan összekapcsolódjon sokoldalú országunk gazdasági fejlődésével. A Lisszaboni Nyilatkozat erre az útra terel minket azáltal, hogy összegyűjti a globális biodiverzitás csökkenésének visszafogásásához szükséges intézkedéseket. Brazília már ezen az úton halad a CEBDS vezetésével, és 2019. október 29-én elindítja saját kötelezettségvállalását, amely kilenc célt tűz ki 2030-as teljesítéssel a megelőzés, a mitigáció, a kompenzáció, a tudásgenerálás és -megosztás pilléreire alapozva” – mondta Marina Grossi, a CEBDS – Brazil Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért – elnöke.

„Az Act4nature-t Franciaországban indították azért, hogy a vezérigazgatók napirendjére kerüljön a természet. Fantasztikus, hogy a Globális Hálózat tagjai milyen sok tagot mozgósítanak a természet megóvása érdekében. A mozgalom elindult, itt az ideje, hogy terjesszük széles körben. A Lisszaboni Nyilatkozat kulcsfontosságú lépés ebben az irányban!” – nyilatkozta Claire Tutenuit, az Entreprises pour l’Environnement (EpE) főképviselője.

„Fel kell gyorsítani a globális szintű együttműködést és cselekvést, ha vissza akarjuk fordítani a természeti veszteségeket. A Lisszaboni Nyilatkozat a WBCSD Globális Hálózat partnereinek fontos ígérete, hogy az üzleti szférával együtt dolgozzanak a természet és a biodiverzitás megőrzésével kapcsolatos megoldásokon” jelentette ki Diane Holdorf, a WBCSD Food & Nature és a WBCSD Felsővezetői Csoport ügyvezető igazgatója.

„A Liszaboni Nyilatkozat katalizálni fogja a természettel és biodiverzitással kapcsolatos határozott üzleti fellépést az egész világon. Ez a globális együttműködés elengedhetetlen az egységes és hatásos üzleti kiállás megerősítéséhez 2020-ban és azt követően is” – mondta Eva Zabey, a Business for Nature ügyvezető igazgatója.

„Napról napra támogatja és előmozdítja a WBCSD Globális partnerszervezeti hálózata a megoldásokat, az érdekképviseleti és figyelemfelkeltő erőfeszítéseket az egész világon. A Lisszaboni Nyilatkozat a helyi vezetés legújabb példája, amely a globális igényeket és törekvéseket olyan üzleti akciókká alakítja, amelyek fenntarthatósági kihívásokra irányulnak, beleértve a biológiai sokféleséget és a természetet is”, állította Filippo Veglio, a WBCSD People and Outreach ügyvezető igazgatója.

Az aláírók 24 országból – Argentína, Ausztrália, Belgium, Brazília, Chile, Kolumbia, Costa Rica, Finnország, Franciaország, Görögország, Guatemala, Honduras, Magyarország, Írország, Mexikó, Hollandia, Panama, Peru, Lengyelország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Ukrajna és az Egyesült Államok -, összesen körülbelül 2000 vállalatot képviselnek, megközelítőleg összesen hatmillió alkalmazottat foglalkoztatnak.

A Lisszaboni Nyilatkozat elindítására Lisszabonban került sor a WBCSD Tanács Ülésén, amely egy éves esemény a tagok és partnerek számára, ami több mint 400 üzleti és fenntarthatósági vezetőt, valamint a világ minden tájáról származó üzleti tanácsokat hív össze, amelyek a WBCSD Globális Hálózatát képviselik.

A Business for Nature-ről itt találhat további információt.

Az aláírt Lisszaboni Nyilatkozat teljes szövege innen tölthető le

„A világ legnagyobb vállalatainak vezetői is megkérdőjelezik már a vállalati érték = részvényesi érték paradigmát” – derült ki Prof. Dr. René Schmidpeter előadásából a BCSDH üzleti ebédjén, amelynek fókuszában a fenntartható vízgazdálkodás állt.  A rendezvényen a Fenntartható jövőért díj átadásával kiemelkedő vezetőket és vállalati megoldásokat is elismertek.

 

 

 

Budapest, 2019. október 10. – A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) üzleti ebédjén került sor az üzleti szféra számára készült három pontos ajánlás bemutatására, amely a fenntartható vízgazdálkodás megvalósításához vezető utat mutatja meg.

A GDP mintegy 30%-át megtermelő 90 tagvállalatot tömörítő szervezet idén harmadszor adta át a Fenntartható jövőért díjat Változásvezető, Vezető nő és Üzleti megoldás kategóriában.

A fenntartható értékteremtés, a társadalomra gyakorolt pozitív hatás ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb, mint a profit – Prof. Dr. René Schmidpeter előadása

„A jelen globális társadalmi és gazdasági kihívásai miatt a jövőről ugyanolyan következetesen kell gondolkodnunk, mint azt a világháború után tettük.  – mutatott rá előadásában Prof. Dr. René Schmidpeter a Center for Advanced Sustainable Management (CASM) igazgatója, a World Institute of Sustainability and Ethics (WISE) főtitkára – A vállalatok újra gondolják üzleti modelljeiket a negatív hatás minimalizálása és a társadalomra gyakorolt pozitív hatás maximalizálása érdekében. Minél nagyobb a pozitív hatás, annál nagyobb a vállalkozói profit. Egyre több felsővezető látja, hogy ezek a messzemenő környezeti és társadalmi változások kiszámíthatatlan kockázatokhoz vezetnek, és ugyanakkor előre nem látható üzleti lehetőségeket teremtenek.”

Kiemelte, Európa ennek az új világnak a mozgatórugója lehet, hisz a jólétet és jóllétet biztosító szociális piacgazdaság jó alapot szolgáltat arra, hogy olyan ellentmondásokat feloldjunk, mint a profit és a fenntarthatóság közötti konfliktus, és létrejöhessen egy „ökoszociális piacgazdaság.


A BCSDH ajánlása a fenntartható vízgazdálkodás megvalósításáért

 „Tekintettel arra, hogy az éghajlatváltozás napjaink egyik legnagyobb globális kihívása és hatásainak jelentős része a vízen keresztül fog jelentkezni, a vállalatok vízgazdálkodási gyakorlatának fejlesztése jelentős mértékben tudja segíteni a klímaadaptáció folyamatát. Nincs olyan vállalat, amely ne függene ettől a természeti erőforrástól.” – mondta el beszédében Ifj. Chikán Attila, a szervezet elnöke, felvezetve azt a három pontos ajánlást, amelyet a BCSDH, tagvállalatainak vezetőivel közösen fogalmazott meg, hogy segítsenek az üzleti szférának megtenni a fenntartható vízgazdálkodás megvalósításához szükséges lépéseket:

A BCSDH ajánlása az üzleti szektor számára a felelős vízgazdálkodásért:

  1. Klímaadaptációs stratégiák kidolgozása, melyben a víz, mint értékként kezelt, kiemelten vizsgált kockázati tényező jelenik meg.
  2. Körforgásos vízgazdálkodás megvalósítása a vízlábnyom csökkentése érdekében.
  3. Partnerség az értékláncban és a működési környezetben a vízhatékonyság és a vízmegújulás érdekében.

Az ajánlás szakmai előkészítésében és megfogalmazásában közel 80 első számú vezető, civil, tudományos és vállalati szakember vett részt. Mind az üzleti szektor, mind az érintettjeik számára azonosítottak olyan üzleti megoldásokat, amelyek terjesztésével és megvalósításával növelhetik pozitív hatásukat a fenntartható vízgazdálkodás kapcsán.

 

Az eseményről készült galériát ide kattintva tekintheti meg.

A BCSDH Üzleti ebédje, több más idei rendezvényéhez hasonlóan karbonsemlegesen került megrendezésre.

A BCSDH 2019-es Karbonsemlegesítési Szponzora:

 

 

A BCSDH üzleti ebédjén került sor a 2019-es Fenntartható jövőért díj átadására.

 Márta Irén a BCSDH igazgatója, a szakmai zsűri egyik tagja kifejtette: „Ezt a komplex díjat azért hoztuk létre, hogy, elismerjük, és széles körben bemutassuk a fenntarthatóság területén tett kiemelkedő vállalati, vezetői és személyes teljesítményeket. Olyan teljesítményeket, amelyek jó például szolgálhatnak más vállalatok és más vezetők számára, így növelve az üzleti szektor hozzájárulását és hatását a Fenntartható Fejlődési Célok teljesítésében.”

A Dr. Bartus Gábor, Krizsó Szilvia, Márta Irén, Salgó István és Ürge-Vorsatz Diána alkotta 5 tagú szakmai zsűri választotta ki a díjazottakat.

A Fenntartható jövőért díj 2019-es nyertesei:

 A VEZETŐ NŐ DÍJ:

Horváth-Magyary Nóra
Kommunikációs ügyvezető igazgató,
K&H Bank Zrt.

Innovatív, iránymutató vezetőként, komoly mozgósító erővel rendelkezik olyan komoly célok mentén, amelyek társadalmi hatása messze túlmutat a cég keretein.

 

 

Petrényiné Szabó Krisztina
Csoportszintű Downstream Üzletfejlesztési vezető,
MOL Nyrt.

Innovatív, inspiráló vezetőként, kiemelkedő szakmai hozzáértéssel és emberi kvalitásaival jelentős hatást ért el a fenntarthatóság területén a munkaköréhez kötődően és azon túl is.

 

 

Széll Hajnalka
Országos humán erőforrás igazgató,
Auchan Magyarország Kft.

Sokszínűségre törekvő, elhivatott, megoldáscentrikus vezető és pályafutása során az esélyegyenlőség megteremtése érdekében végez következetes, hosszú távú és széleskörű munkát.

 

A VÁLTOZÁSVEZETŐ DÍJ:

 

Ilics László
Nem életbiztosítási és operatív területért felelős vezérigazgató-helyettes,
Generali Biztosító Zrt.

Hosszútávú gondolkodású vezetőként bátran kérdőjelezi meg a megszokott módszereket és vezet be új, hatékony megoldásokat. Kiemelt érdeme van a MyNetwork program kialakításában, amely szakítva a biztosítói sztereotípiákkal, markánsan új megközelítést hozott a tanácsadói toborzás területén.

 

AZ ÜZLETI MEGOLDÁS DÍJ:

A Future FM Létesítménygazdálkodási Zrt. „Partnerség a víztakarékos technológiák bevezetésében”” előremutató programja példát mutat más cégek és iparágak számára is. Az üzemeltetési technológia módosításával elért vízmegtakarítás, partnerségben az érintett felekkel újraértelmezi a klasszikus, már ismert, de a gyakorlatban még nem elterjedt megoldásokat.

 

A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. „Magyar komló projekt” programja kiemelkedik a vállalat integráltan, egyszerre több területen is bevezetett előremutató megoldásai közül. A széleskörű együttműködésen alapuló, a helyi alapanyag termesztésre, a szállítási távolságok lerövidítésére fókuszáló projekt pozitív társadalmi hatása figyelemreméltó és példaértékű.

 

GRATULÁLUNK A DÍJAZOTTAKNAK!

Az eseményről készült galériát ide kattintva tekintheti meg.

 

 

A BCSDH Üzleti ebédje és a díjátadó is, több más idei rendezvényéhez hasonlóan karbonsemlegesen került megrendezésre.

A BCSDH 2019-es Karbonsemlegesítési Szponzora: