ESG adatgyűjtés a három láb mentén

Idén első alkalommal találkozott személyesen az ESG munkacsoportunk az E.ON székházában. A 15 személyes résztvevő mellett további 20 fő követte online az esettanulmányok bemutatását, illetve az azt követő diskurzust, melyek során az ESG mérőszámokhoz kapcsolódó adatok gyűjtési és felhasználási gyakorlatának témáját jártuk körbe.

Elsőként Rajnai Tamás, az E.ON Hungária Zrt. kiemelt fenntarthatósági szakértője osztotta meg a közönséggel az E.ON csoport gyakorlatát, hangsúlyozva, hogy a vállalatnak fenntartható üzleti stratégiája van, nem csupán fenntarthatósági stratégiája. Ennek értelmében a működésbe beépült mérések és adatgyűjtési folyamatok az operáció részét képezik és folyamatosan fejlesztésre kerülnek. ESG keretrendszerüket az EU Taxonómia mentén alakítják, priorizálva azon területeket, ahol a legnagyobb hatást képesek elérni. Az E.ON nagy hangsúlyt fektet az ÜHG csökkentés során a 3. szkópra, valamint csoport szinten elkötelezettek a nettó zéró elérése mellett. A biodiverzitás megőrzése is fontos a vállalat számára, hálózati infrastruktúrájukat az úgynevezett ’ecological corridor’ mentén fogják kezelni.

Ezt követően Bolyán Róbert, az UniCredit Bank Hungary Zrt. Social Impact Banking igazgatója mutatta be a vállalat fenntarthatósági stratégiáját, fókuszba helyezve az ’S’ programokat és a kapcsolódó adatgyűjtést. A vállalat kiemelten nagy hangsúlyt helyez a dolgozóik folyamatos képzésére és érzékenyítésére, rajtuk keresztül kívánnak még nagyobb hatást elérni teljes ügyfélkörükön. Social Impact Banking programjukon keresztül kívánják tovább növelni a társadalmi hatásukat, amit külön visszamérésekkel követnek nyomon. A társadalmi vállalkozások jórészt inkubátor szervezeteken keresztül kapcsolódnak a bankhoz, de hírük gyorsan terjed, hiszen egyedülálló lehetőség nyílik ezáltal olyan vállalkozók számára, akiknek eddig nem volt lehetősége banki hitelhez jutni. Róbert szerint a jövőben ez a finanszírozási forma egyre elterjedtebbé válik majd az angyalbefektetők és az állami pályázatok mellett.

A beszélgetés során szó esett még a zöldkötvény kibocsátásról, a minősítéseknek való megfelelés összetettségéről, a szabályozói környezetről és mindezek potenciális jövőbeni egyszerűsítéséről. A beszélgetést Márta Irén, a BCSDH ügyvezető igazgatója zárta.

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?