Sosem volt nagyobb igény a fenntartható, új termékekre, szolgáltatásokra és működési folyamatokra, mint napjainkban. Hogyan tudunk valódi hozzáadott értéket biztosítani partnereinknek, fogyasztóinknak és dolgozóinknak? A klímaváltozás tekintetében elértük azt a kritikus pontot és egyre több vállalat és innovátor lép fel a fenntarthatóbb jövőért. Mit tehetünk mi? Az aktuális témára válaszként idén, „A jövő vezetői” tehetségprogramunk 6. évfolyamában új szakmai napot vezettünk be, melynek során a fenntartható innováció, termékek és szolgáltatások témakörét jártuk körül. A szakmai napot a Richter Gedeon Nyrt. látta vendégül március 21-én.

Szabó Szilvia, a The Impactor alapítója és a Felelős Innováció konferencia létrehívója Írországból jelentkezett be, hogy bemutassa a nemzetközi innovációs trendeket és törekvéseket. Olyan kérdéseket feszegetett, hogy hogyan lehetünk fenntarthatóan innovatívak? Megoldás lehet-e egy méh-drón a virágbeporzás problémájában? Tanulhat-e empátiát a mesterséges intelligencia? Emellett számos izgalmas példát megmutatott nekünk, melyek gyakran újabb kérdéseket vetettek fel.

Chrabák Péter, a Bay Zoltán kutatóintézet körforgásos gazdaság kutatási szakterület vezetője a hazai alkalmazott kutatási szektor szemszögéből mesélt a fenntarthatóság és innováció helyzetéről. Felhívta a figyelmet arra, hogy időben fel kell készülni a célok elérésére a gazdaság minden szintjén és, hogy az innováció nem csak a műszakilag hatékony, anyag- és energia-takarékos technológiák kidolgozásával, hanem új üzleti modellek bevezetésével is hozzá tud járulni a versenyképesség megőrzéséhez. Emellett pedig az innovációk során egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezeti és társadalmi hatások vizsgálata is.

A program résztvevőinek Demeter Ádám, a Richter Gedeon Nyrt. kémiai kutatási főosztályvezető helyettese mesélt a gyógyszeripari kutatások kihívásairól, miközben körbevezette őket a vállalat laboratóriumában.

Ezt követően a résztvevőkből álló 6-7 fős projektcsapatok Hlavay Richárd és Zsargó Szilvia trénerek vezetésével az idei évi, víz témakörhöz kapcsolódó projektmunkán dolgoztak a Lego Serious Play módszertanának segítségével. A Lego Serious Play a közös gondolkodásra és egyenrangú kommunikációra épülő játékos módszer, ami a kreatív gondolkodás elősegítésén keresztül segít a problémamegoldásban, a stratégiaalkotásban és tervezésben.

A munka során minden csapatot egy-egy szakértő mentor segítette, akik tudásukkal és tapasztalatukkal támogatták a résztvevőket a projekttémájuk meghatározásában. A mentorok Fülöp Bence, a Trinity Enviro vezérigazgatója, Galambosné Dudás Zsófia, a BCSDH szakmai vezetője, Kelemen Attila, a Proself International Zrt. vezérigazgatója, Kerpely Klára, a WWF Alapítvány projektvezetője, Sinka Attila, a MASZESZ főtitkára, Chrabák Péter, a Bay Zoltán Kutatóintézet körforgásos gazdaság kutatási szakterület vezetője és Szederkényi Zita, „A jövő vezetői” tehetségprogram vezetője voltak.

 

A Richter stratégiai innovációját Csaba Lajos, PR és kormányzati kapcsolatok osztályvezető-helyettese mutatta be a résztvevőknek. Mi a K+F feladata? Hogyan térül meg egy gyógyszeripari innováció? Hogyan tudunk valódi értéket teremteni a betegek számára? A szakember végigvezette a résztvevőket a skizofrénia és bipoláris zavar kezelésében úttörő Cariprazine 15 éves kifejlesztésének és nemzetközi bevezetésének sikertörténetén.

Dinamikus kerekasztal-beszélgetésen vitatta meg az E.ON, a Tungsram és a HungaroControl innovációs stratégiáját, fenntartható újításait és kapcsolódásait Károlyi Zsuzsanna, az E.ON Hungária Zrt. marketing kommunikációs igazgatója, Mehlhoffer Tamás, a Tungsram Group kommunikációs igazgatója és dr. Rohács Dániel, a HungaroControl Zrt. szakmai fejlesztési osztályvezetője. Hogyan szabályozzuk a drónok légiközlekedését? Magyarországon az egyik legmagasabb az egy főre jutó elektromos autóknak, hogyan tudunk megfelelni a növekvő töltési igényeknek? Hogyan lehet paradicsomot termeszteni egy sötét pincében? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a beszélgetés résztvevői.

Palotai Borbála, a PwC Magyarország Kft. Marketingkommunikációs és üzletfejlesztési vezetője exkluzív módon adott betekintést a PwC vezérigazgatói felmérésének eredményébe. Kiemelte, hogy eljött a cselekvés ideje és sikerhez a jövő vezetőjének az innovációk mellett fókuszálnia kell a szervezeti belső folyamatokra.

A napvégén a vezetői interjú során Pesti Tímeával, a LeasePlan Hungária Zrt. vezérigazgatójával beszélgettek, ahol többek között felmerült az, hogy egy vezetőnek bátornak kell lennie és meg kell tennie az első lépést az új területeken, akár a fenntarthatóság terén is. Szóba került a csapat sokszínűségének jelentősége, az, hogy hogyan lehet megragadni és megtartani a tehetséges munkavállalókat. Véleménye szerint a siker kulcsa az, hogy önmagunkat adjuk.

A napról készült galéria ide kattintva tekinthető meg.

Milyen az a vezető, aki képes szembe nézni a világ gyorsuló változásaival? A klímaváltozás jelentette kihívásokkal? Hogyan lehet valóban fenntartható vállalkozást létrehozni és vezetni? A BCSDH 2016-os felmérése alapján a vállalatvezetők 96%-a gondolja úgy, hogy a vállalati fenntarthatóság az első számú vezetőn múlik. Milyen is az erre alkalmas felelős vezető és mit tehetnek a jövő vezetői, hogy felkészüljenek a feladatukra? – erről szólt a BCSDH „A jövő vezetői” tehetségprogramjának második szakmai napja. A résztvevőket a METRO látta vendégül, hogy a felelős vállalatirányítás gyakorlatát és lehetőségeit közösen térképezzék fel.

 

A napot Horváth Imre, a METRO vezérigazgatója nyitotta meg telefon konferencia bejelentkezés során, arra bíztatva a résztvevőket, hogy járjanak nyitott szemmel nem csak a nap, de munkájuk során is.

Előadásában Zeitler Ádám, Milestone Institute igazgatója elmesélte, hogyan indították el társadalmi vállalkozásukat a Magyarország majdani vezetői közösségének inkubátoraként működő Milestone Institute-ot, és kiemelte, hogy a vezetők következő generációjának újító gondolkozással és az eddig megszokottól eltérő megoldásokkal kell képesnek lenni válaszokat adni a 21. század legjelentősebb kihívásaira.

Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezető igazgatója a dolgozói elköteleződés és bevonódás fontosságáról beszélt. Hiszen a kreatív és elkötelezett csapat kulcsfontosságú a hosszú távú célok eléréséhez. Bemutatta, hogy vállalatuknál hogyan sikerült nyitott, színes, gondolkodó közösségé formálni az ott dolgozókat. Mesélt a pontos kommunikáció, és a gyökérokok szisztematikus feltárásának fontosságáról.

Tatár Csilla, a METRO sajátmárka menedzsere a Slido applikáción keresztül kérdezte a résztvevőket, hogy mit tartanak egy nagykereskedő életében a 3 legfontosabb fentarthatósághoz köthető területnek. Elmagyarázta, hogyan alkalmazzák az ENSZ Fenntarthatósági Céljait a vállalat sikeres fenntarthatósági gyakorlatának és a vezetői ösztönző rendszeréhez. Emellett bemutatta a cég vezetőfejlesztési programját, mely a fenntarthatóságra épül, így biztosítanak lehetőséget a tehetséges vezetőknek, hogy úttörők és kezdeményezők legyenek a fenntarthatósági témákban.

Handó János, a Katica Tanya – a környezettudatos élményközpont vezetője beszélt a vezetői attitűdről, az emberi értékrendről és a folyamatos tanulás fontosságáról. Fontos gondolatokat fogalmazott meg arról, hogy ahhoz, hogy nyertes vezetők legyünk, az ökot az ego elé kell helyeznünk.

Kelemen Attila, a ProSelf Consulting elnök-vezérigazgatója a fejlődés és forradalom (evolution and revolution) koráról beszélt. Felhívta a figyelmet azokra a technológiai és emberi kihívásokra, amelyekre a jövő vezetőinek lehetőségként kell tekinteniük és megtalálniuk a megoldásokat rá. Vezetésével a résztvevők kisebb csoportokban szóban és vizuálisan is elkészítették a jövő ideális vezetőjének profilját, mely szerint a három kiemelt tulajdonság a következők: újító, inspiráló, emberi. Majd arról beszélgettek közösen, hogy nekik személy szerint miben kell fejlődniük ahhoz, hogy nap mint nap közelítsenek az ideális képhez.

Károlyi László, a Legrand vezérigazgatója az etikus üzleti vezetés témakörét boncolgatta. Etikus-e a maffia? Milyenek a tipikus üzleti etikai kérdések? Ezután bemutatta a saját fejlesztésű crenchmarking, azaz kreatív benchmarking metodológiáját, ami abban segíti a vezetőket, hogy felelős és jó döntéseket hozzanak ahhoz, hogy időben célba érjenek.

A vezetői interjú során Gazsi Zoltán rövid inspiratív felvezetője után személyes tapasztalatai alapján beszélt a csapat, az egyensúly és a sokféleség fontosságáról. Kiemelte azt is, hogy egy jó vezetőnek folyamatosan minél több szervezetet, vezetői stílust és módszert érdemes megismernie ahhoz, hogy saját vállalatát és csapatát folyamatosan meg tudja újítani.

A nap végén a megalakult projekt csapatok üzleti megoldásokon keresztül elmélyültek az Action 2020 három vízhez kapcsolódó alcéljának (1. Alkalmazkodás és ellátásbiztonság; 2. Vízhatékonyság és -takarékosság; 3. Vízminőség) részletesebb megértésében és kiválasztották azt, amivel az év során foglalkozni szeretnének.

A szakmai program után a résztvevők a METRO Gasztroakadémián közös főzéssel egybekötött vacsora során ismerkedhettek meg jobban egymással, és kötetlen formában beszélhették meg a nap benyomásait.

A napról készült galéria ide kattintva érhető el.

Az innováció a szervezeti működés minden területének egyik motorja. Ezért is fontos, hogy a kreativitás, innovativitás minél inkább jellemzője legyen a szervezti kultúrának. A közelmúltban a Europan Fondation for Quality Management (EFQM) által meghirdetésre került egy olyan nemzetközi díjpályázat, amely az alábbi területekre fókuszálva keresi az innovatív kezdeményezéseket:

  • Customer Experience
  • Sharing / Circular Economy
  • New Collaboration

A Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület a nemzetközi pályázat hazai mentora. Céljuk, hogy a három kategóriában megtalálják a három legjobb hazai projektet, amit felterjesztenek majd a nemzetközi díjra.

A Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület pályázatot hirdet

„Fókuszban az Innováció”

címmel.

A pályázat célja, hogy kiválasszuk azokat a projekteket és szervezeteket, amelyek nevezésre kerülnek az idén először meghirdetett „EFQM Innovation Challenge” díjra.

A három témakör, amelyekben már korábban megvalósított projektekkel pályázni lehet:

  • Customer Experience
  • Sharing / Circular Economy
  • New Collaboration

A magyar pályázat kiírása és a pályázati anyag beadási formája teljesen megegyezik az EFQM által meghirdetett angol nyelvű kiírással.

A magyar nyelvű pályázati jelentkezési lap innen letölthető.

A jelentkezés és a pályázatok beadása folyamatos, a pályázati anyagok végső beadási határideje 2019. május 6.,

A beadott hazai pályázatok értékelése a nemzetközi kiírás értékelési szempontjaival megegyezően történik. Az értékelés során minden pályázóval felvesszük a kapcsolatot és külsős szakértők bevonásával történik a végső sorrend kialakítása.

A beérkezett pályázatok közül a legjobbnak ítélt hazai projekteket fogjuk regisztrálni a nemzetközi megmérettetésre, melynek költségét (500 Euró/projekt) a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület fedezi.

A hazai legjobb pályázatok számára bemutatkozási lehetőséget biztosítunk, míg a nemzetközi pályázat győztesei az október 23-24-én Helsinkiben megrendezésre kerülő EFQM Fórum konferencia keretében vehetik át a díjakat.

A pályázat nevezési díja: 50.000 Ft + ÁFA / projekt.

Jelentkezési szándékukat az alábbi címre várjuk:

Szabó Kálmán ügyvezető igazgató

szabo@kivalosag.hu

Tel: 30/515-1297

Mario Abela  a WBCSD igazgatója tartott előadást 2019. február 26-án „A jövő vezetői” tehetségprogram Alumni közösségének idei első találkozóján, melynek helyszínét a K&H Bank Zrt. biztosította.

Mario Abela tíz elgondolkodtató kérdésen keresztül vezette végig a résztvevőket az üzleti döntéshozatal új modelljén. A drasztikusan változó viszonyok között át kell értelmeznünk az érték és az értékteremtés fogalmát, és újra kell gondolnunk az olyan kérdéseket, mint például Mit jelent az érték a vállalatomnál? vagy Mire alapozzuk üzleti döntéseinket?, illetve Hogyan beszélünk erről a részvényeseinkkel?

A tíz fontos kérdés megvitatása után a résztvevők egy üzleti szimuláció segítségével játékos formában is kipróbálhatták, hogy hogyan tudnak ezekre a kérdésekre választ adni ebben a modern vállalati környezetben. Az üzleti szimuláció során a résztvevők megtapasztalták, hogy stratégiai, fenntarthatósági döntéseik milyen hatást gyakorolnak a cég részvényeinek értékére.

Ezúton is köszönjük támogatóinknak, a Coface Kft.-nek, az ING Bank-nak és az MVÜK Zrt.-nek.

Kedves Tagunk !  A Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége ( LEO ) ezúton hív meg

szakmai reggelijére

Időpont: 2019. március 21, csütörtöki napon 10:00 -12:00 között
Helyszín: GUNDEL Étterem ( 1146 Budapest, Gundel Károly út. 4.  )
Előadóink:

Bukta Péter,  Budapest Fejlesztési Terv, Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. Igazgató :

       „Budapest fejlesztési irányai”.

és

Rácz József, Weishaupt Hőtechnikai Kft. Ügyvezető Igazgató :

       „ISH 2019 Frankfurt kiállítási beszámoló”

Részvétel LEO tagok számára ingyenes, nem-tagok részére: 7.000 Ft/ fő részvételi díj ellenében

REGISZTRÁCIÓ

 

Üdvözlettel:

   LEO Titkárság
   Istiván Rita
   Főtitkár
+ 36 309 708 433

Ifj. Chikán Attilát, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatóját választotta ismételten elnökévé a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért tisztújító közgyűlése

Budapest, 2019. február 26. – Ifj. Chikán Attilát választotta újra a szervezet vezetőjének a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) tisztújító közgyűlése. Az elmúlt három évben elnöksége alatt a szervezethez 27 új vállalat csatlakozott. A 83 tagvállalat a hazai GDP több mint 30 százalékát termeli. Mindemellett a szervezett elismertsége és láthatósága a közvélemény és a szakpolitika számára egyaránt nőtt.

Az újra megválasztott elnök munkáját egy négytagú elnökség segíti. Az elnökség újraválasztott tagjai Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária igazgatósági tagja, Dr. Fábián Ágnes, a HENKEL Magyarország ügyvezető igazgatója, Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary ügyvezető igazgatója. A testület új tagjaként Nagy Grétát, a Dandelion Kft. ügyvezető igazgatóját a leköszönő Dr. Thomas Narbeshuber, a BASF Hungária ügyvezető igazgatója helyére választotta meg a közgyűlés. Az ő megbízatásuk – az elnök mandátumához hasonlóan – három évre szól. A BCSDH ügyvezetését továbbra is Márta Irén látja el.

A Felügyelőbizottság újraválasztott tagjai Pallaghy Orsolya és Dr. Fazekas Orsolya. A leköszönő Lakatos Sándor, az Inest ügyvezető igazgatójának helyére Kocsány Jánost, a Graphisoft Park SE vezérigazgatóját választotta meg a közgyűlés.

Szervezetünk jó úton halad – kezdte az elmúlt három év értékelését Ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke – a tevékenységünk pedig évről évre egyre hatásosabb, hiszen a BCSDH által megvalósított programok mindegyike – az Action2020 Magyarország program és “A jövő vezetői” tehetségprogramunk is – kiemelkedő eredményeket ért el az elmúlt években.

A kormányzat felé is sikerült jelentős mértékben javítani a BCSDH ismertségét, láthatóságát. Állandósult a szervezet támogató szerepe a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsban (NFFT), illetve kifejezetten erős szakmai kapcsolat alakult ki a Köztársasági Elnöki Hivatallal is. Ugyancsak jelentős siker, hogy a Külügyminisztérium felkérésére a BCSDH – tagvállalatainak vezetőivel közösen – szakmai segítséget nyújtott Magyarország önkéntes nemzeti fenntarthatósági beszámolójának – azon belül az üzleti szektorról szóló rész – elkészítésében, amely a Fenntartható Fejlődési Keretrendszer 2030 hazai végrehajtása terén elért eddigi eredményekről szólt.

„Az utóbbi három év egyik legnagyobb eredményének ugyanakkor egyértelműen a Körforgásos Gazdaság Platform létrejöttét tartom, amely a BCSDH, a Holland Nagykövetség és az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére jött létre. A Platform célja az összefogás és tudásmegosztás a vállalati, a kormányzati és a tudományos szféra részvételével. Az alapítás óta már 55 tagvállalat írta alá az egyetértési nyilatkozatot, ez a szám pedig egyre csak növekszik.” – tette hozzá Ifj. Chikán Attila.

„Ami a jövőt illeti, mindezen tevékenységeket szeretnénk a már megszokott eltökéltséggel folytatni, fejleszteni a következő években is. Számos feladat áll előttünk: Az Action 2020 program lezárása és kiértékelése mellet új programot indítunk 2030-ig, amely már az SDG-khez kapcsolódik. A részletek kidolgozása még előttünk áll.” emelte ki a legfontosabb feladatait Ifj. Chikán Attila. „Célom továbbá, hogy még inkább megszilárdítsuk, illetve kiterjesszük a kormányzati és nemzetközi kapcsolatrendszerünket, a kölcsönös szakértői támogatás ugyanis nagyban hozzásegíthet minket a jövőbeni céljaink eléréséhez. Határozott elképzelésem, hogy a BCSDH-nak nyitnia kell a kisebb vállalatok felé is, hogy minél több céggel ismertethessük meg a fenntartható fejlődés eszményének lényegét.”- tette hozzá szakmai programjáról beszélve az újraválasztott elnök.

 

***

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) új elnöksége

 

Ifj. Chikán Attila – elnök 
vezérigazgató
ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

A közgazdász végzettségű szakember több évtizedes szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkezik az energetikai iparágban. Az általa az alapítástól irányított ALTEO Group mára az energetikai iparág egyik meghatározó magyar tulajdonú szereplőjévé nőtte ki magát. A vállalat tevékenységei között megtalálható az energiatermelés, -szolgáltatás és -kereskedelem, megújuló és gázerőművekkel egyaránt rendelkezik, ügyfelei között pedig elsősorban ipari cégek találhatók. 2010 óta van jelen a Budapesti Értéktőzsde kibocsátói között, mára a Prémium kategóriában jegyzik. Az ALTEO az impact investment (gyakorlatilag a pénzügyileg jövedelmező, fenntartható és társadalmilag felelős befektetés szinonimája) stratégia egyik legmeghatározóbb hazai képviselője.

Elkötelezett a fenntarthatóság iránt, a téma véleményvezéreként fenntarthatósági blogot vezet Chikansplanet néven. 2016 óta a BCSDH elnökeként vállal aktívan szerepet a szervezet munkájában. 

Dr. Fábián Ágnes
ügyvezető igazgató
Henkel Magyarország Kft.
Adhesives Technologies üzletág igazgató

1996 óta tagja a Henkel Magyarország Kft. csapatának. A ranglétra több fokát bejárva, 9 évet nemzetközi munkakörben is eltöltve lett a Henkel Adhesive Technologies üzletág vezetője, mely mellett 2011-től tölti be a Henkel Magyarország ügyvezetői posztját is. Pályafutását 1990-ben a Biogal Gyógyszergyár Hélia kozmetikai divízió értékesítési területén kezdte. Majd a Maybeline-nél és a Loctite Magyarországnál dolgozott értékesítési területen, amikor a Henkel felvásárolta a vállalatot. Célja, hogy egyre több vezető ismerje fel, hogy a jó teljesítményhez elengedhetetlen, hogy fenntartóan működjön és az ügyfelei, vásárlói számára több értéket teremtsen. A fenntartható működés ma már olyan elvárás, ami nem lehet és nem is érdemes kikerülni.

 

Gazsi Zoltán
ügyvezető igazgató
Eisberg Hungary Kft.

 2007 óta az Eisberg ügyvezető igazgatója. A gödöllői Agrártudományi Egyetem elvégzése után először a Mezőgazdasági Minősítő Intézetben, majd 14 éven keresztül multinacionális környezetben dolgozott, a Syngenta vállalatnál: az ócsai Kisérleti Állomás vezetése után különböző marketing- és projekt-koordinációs munkákat végzett egyre nagyobb területen, szinte minden földrészt érintve.

Hisz benne, hogy a vezetőknek kiemelt feladata és felelőssége, hogy az általuk vezetett cégek rugalmas alkalmazkodása a változó üzleti környezethez dolgozóik és a természet rendjének maximális tiszteletben tartásával tudjon megvalósulni. A cégeknél látott jó példák hatnak a dolgozók családtagjaira, közvetlen és közvetett környezetükre, mely hatások nélkülözhetetlenek a lényegi társadalmi szintű változások elindításában.

Jamniczky Zsolt
igazgatósági tag
E.ON Hungária Zrt.

2007 óta az E.ON Hungária csoport központi ügyekért felelős igazgatója, 2010-től pedig egyben a vállalat vezérigazgató-helyettese is. Tanulmányait követően a Magyar Országgyűlés külkapcsolati irodájának tanácsadói tisztségét töltötte be.  1996-ban a Reemtsma Hungary debreceni dohánygyár vállalati ügyekért felelős igazgatója lett. Ezt követően a Philip Morris Hungary vállalati ügyekért felelős igazgatója 2005-ig, majd 2006 és 2007 között a Philip Morris International brüsszeli irodájában az EU kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatói posztot töltötte be. Tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Kiemelt érdeklődési területe a vállalati fenntarthatóság ügye, a társadalmi felelősségvállalás a folyamatosan változó gazdasági és társadalmi környezetben és az iparági innováció kérdése.

Magyarország Köztársasági Elnöke 2016-ban a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Jamniczky Zsoltnak.

Nagy Gréta
ügyvezető igazgató
DANDELION Kft.

Környezetmérnökként végzett a Széchenyi István Egyetemen, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen először környezetmenedzsment szakmérnöki, majd gazdasági elemző és MBA képesítést szerzett.

2006-ban alapította a DANDELION Kft-t, azóta annak ügyvezetője. A cégvezetés mellett is részt vesz szakemberként környezetvédelmi és folyamat-optimalizálási projektekben. Az elmúlt 12 évben kollégáival olyan innovációkat fejlesztettek, mint a vállalati szintű ökológiai lábnyom számítás valamint a jogszabályi megfelelőség önértékelésére kialakított GreenLex® szoftver valamint a dolgozói és szervezeti stressz-szint mérésére alkalmazható WorkStressMeter.

A cégvezetési és tanácsadói tevékenység során az elmúlt közel 20 évben megismert vállalati működésekről és fenntarthatósági gyakorlatokról szerzett tapasztalataival és tudásával szeretné a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért működését az elnökség tagjaként támogatni.

A MOVECO Innovációs Díjjal a MOVECO, amely egy EU Interreg-projekt, 2019 tavaszán első alkalommal fog innovációs díjat adni a körforgásos gazdaságból származó termékeknek és szolgáltatásoknak.

A díj a kreatív és jövő-orientált vállalatoknak lehetőséget ad arra, hogy Ausztriában, Bulgáriában, Horvátországban, Magyarországon, Németországban, Szerbiában, Romániában, Szlovákiában, és Szlovéniában a széles közönség számára bemutassák a termékeiket és szolgáltatásaikat. Arra hívjuk, hogy pályázzon a projektjével!

Pályázni a www.cleantech-cluster.at/moveco oldal online felületén lehet, egy regisztrációt követően.

Kattintson ide, hogy regisztráljon a MOVECO Innovációs Díjra!

A pályázatok elbírálását nemzetközi zsűri végzi, a nyertesek számára a díjátadó 2019. május 14-én lesz Linzben.

A meghírdetés részleteit itt találja.

A Pályázat benyújtásának  menetéről az útmutató innen tölthető le.

A Pályázati tájékoztató pedig innen tölthető le.

A MOVECO várja a pályázatokat!

Meddig lehet fenntarthatóan növekedni? Van-e jó műanyag vagy csak rossz? Miként alakíthatunk ki úgy gazdasági jelenlétet, hogy mind a tulajdonosi, mind az érintetti értékek pozitívan érvényesülhessenek? A fenntarthatóság stratégiai megközelítését járta körbe „A jövő vezetői” tehetségprogram első szakmai napja a Siemens Magyarország Késmárk utcai telephelyén február 7-én.

A világ folyamatosan változik, most már nem az a jó vezető, akinél minél több információ rendelkezésre áll, hanem az, aki a helyes döntéseket meg tudja hozni – vetette fel Virágh Adrienn, a Siemens kommunikációs igazgatója nyitó beszéde során. Márta Irén, a BCSDH igazgatója, a szervezet ismertetése után bemutatta „A jövő vezetői” tehetségprogram céljait, ezek közül is kiemelve a stratégiai szemléletmód és szakmai kapcsolatok kialakításának fontosságát. A szakmai program vezetője, Szederkényi Zita segítségével a fenntartható fejlődés alapfogalmaival, gazdasági hatásaival ismerkedhettek meg a résztvevők. Takács Ivett, a BCSDH irodavezetője és a program szakmai asszisztense pedig bemutatta a BCSDH éves szakmai programjának gerincét képező Action 2020 Magyarország programott, melynek fókusztémája 2019-ben a víz.

Mekkora a Nagy csendes-óceáni szemét sziget?

Dr. Köves Alexandra, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusának segítségével a jövő vezetői közösen térképezték fel a fenntarthatóság sokszínűségét és legfontosabb területeit. Az életmódbeli kérdésektől az ökológiai túllövés meghatározásán át egészen a növekedés kultusz megkérdőjelezéséig számos témán át vettük végig a gazdasági és fenntarthatósági nézőpontokat. A felmerült kérdések némely esetben égető dilemmák elé állítják a gazdaság szereplőit – mindannyiunkat, akik egyszerre éltetjük, alakítjuk a rendszert, miközben fogyasztói, ügyfelei és haszonélvezői is vagyunk. Tőlünk és tevékenységeinktől forog a rendszer: a feladatunk, hogy a gazdaságot, a társadalmat és a környezetet érintő hatásaink pozitívak legyenek és támogassák azt a körforgást, amit a természet mutat példaként. Szerencsére számos vállalati megoldás, stratégiai döntés is mutat már irányt.

Dale A. Martin, a Siemens vezérigazgatója egy bő órás beszélgetés során mesélt vállalatvezetőként megélt személyes és szakmai élményeiről. Beszélt a Siemens működéséről, fenntarthatósági törekvéseikről, a multikulturális környezetben való munkáról és a konstruktív, összetartó csapat fontosságáról.

 

Mit tehet egy közösségi bank azért, hogy a civil ügyeket minél hatékonyabban támogassa – akkor, ha az adományozás nem tűnik egyértelműnek? Hogyan feleljen meg ügyfelei egyre szélesebb elvárásainak egy, a körforgást tökéletesen megvalósító középvállalat anélkül, hogy elveszítse szakértelmét és fókuszát? Hogyan lehet valódi üzleti előnyként felhasználni azt, hogy egy vállalat a fenntarthatósági szempontok mentén építette fel stratégiáját? Az Inest ügyvezető igazgatója, Lakatos Sándor, a Folprint kereskedelmi igazgatója, Fodor János és a MagnetBank közösségfejlesztési igazgatója, Molnár Csaba segítségével elemeztük vállalataik mindennapi dilemmáit. Az esettanulmányokat World Café módszertannal dolgoztuk fel, sok szempontot mérlegelve és megvitatva találtunk közös irányokat, de a döntés és annak kivitelezése a legritkább esetben sem volt egyértelmű.

„A Siemens 170 éve alakítja a technológiai fejlődést Németországban és az egész világon. A vállalatalapító Werner von Siemens azt mondta, hogy nem fogja eladni a jövőt a rövidtávú profitszerzés érdekében” – indította prezentációját Virágh Adrienn, a Siemens kommunikációs igazgatója, aki bemutatta, hogyan hatja át a fenntarthatóság a vállalat működését.

Lengyel Krisztina, az Unilever kommunikációs menedzsere elmondta, hogy az Unilever több, mint 100 évvel ezelőtt társadalmi céllal indult, mégpedig azzal, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a higiéniát, így az első megfizethető árú szappant. A vállalat azóta sokat növekedett és ma is fontos szerepet játszik stratégiájában a fenntarthatóság. Csomagolóanyagaiknál pedig arra törekszenek, hogy a megfelelő fenntarthatósági szempontok figyelembevételével minél inkább kiváltsák a műanyag csomagolást.

Az esettanulmányok közös átbeszélése után a nap zárásaként a Siemens Késmárk utcai gyárát látogattuk meg, ahol különböző méretű turbina-alkatrészek gyártása zajlik.

A napról készült galéria ide kattintva érhető el.

Szeretnéd formálni a jövőt?  Dolgozz velünk gyakornokként!

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért határozott időre, 2019. június 15-ig, heti 20 órában, rugalmas beosztásban, aktív nappali tagozatos diák jogviszonnyal rendelkező gyakornokot keres.

Amennyiben szeretnél Magyarország vállalati fenntarthatóság terén mértékadó szervezeténél szakmai gyakorlatot szerezni, projektmunkában fejlődni és egy elkötelezett csapat tagja lenni, továbbá megfelelsz az elvárásainknak, jelentkezz! A munkavégzés helye Budapest.

 

Feladatok:

  • BCSDH rendezvények szervezésében, lebonyolításában történő részvétel, adminisztrációs és háttérmunkák
  • Social Media és online kommunikáció tervezésében, megvalósításában történő részvétel
  • Szakmai programok támogatása: Action 2020 Magyarország, Körforgásos Gazdasági Platform
  • a „Jövő vezetői” tehetségprogram ösztöndíjpályázatának koordinációja és közreműködés az Alumni programban

Alapelvárások:

  • magas szintű Microsoft Office tudás (Word, Excel, Ppt)
  • angol nyelvtudás
  • precíz és hatékony munkavégzés, megbízhatóság
  • alkalmazkodó készség, rugalmasság
  • saját laptop

A pályázat során előnyt jelent:

  • online kommunikációs ismeretek, tapasztalat
  • rendezvényszervezési tapasztalat

Jelentkezés: magyar nyelvű önéletrajzot és rövid motivációs levelet küldj február 10-ig az ivett.takacs@bcsdh.hu e-mail címre, továbbá jelöld meg fizetési igényed.

35 tehetséges, fiatal vezető részvételével indult el a BCSDH „A jövő vezetői” tehetségprogramjának hatodik évfolyama, melynek ünnepélyes megnyitójára január 15-én került sor Budapesten.

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) hiánypótló, az Üzleti Világtanács nemzetközi programjának mintájára született képzésének célja, hogy a jövő vezetőinek, vagyis azon tehetséges szakembereknek, akikből vállalatvezető válhat, bemutassa a vállalati fenntarthatóság komplex fogalmi rendszerét és már működő gyakorlatait, segítve őket abban, hogy vezetői pályájuk során ezen elvek mentén működjenek és hozzák meg üzleti döntéseiket. A BCSDH „A vállalati fenntarthatóság komplex értelmezése” című vezetői ajánlás hét alapelve, idén kiegészülve a fenntartható innováció, termékek és szolgáltatások témájával a lehető legjobb struktúráját adja a programnak, hiszen a fenntarthatóság legfontosabb üzleti vetületeit fedi le, amellyel egy vállalatvezetőnek foglalkoznia kell.

A BASF Hungária Kft. és az MVÜK támogatásával jött létre „A jövő vezetői” tehetségprogram ünnepélyes nyitórendezvénye 2019. január 15-én a Spoon Hajón, ahol a kiválasztott fiatal vezetők először találkoztak és ismerkedtek meg a programot tudásukkal támogató és a helyszíneket adó mentorokkal is.

“Jó látni, ahogyan a program elsődleges célja teljesül, hisz egyre nagyobb számban éri el a jövő első számú és felsővezetőit sikeresen. Az eddigi évfolyamokon végzett több mint 130 hallgató közül többen váltak saját szervezetükön belül, vagy akár új szervezetek élén a fenntarthatósági folyamatok katalizátoraivá. A párizsi klímacsúcs eredményei, és a múlt évben kiadott IPCC jelentés világossá tették, hogy nincs idő várni, most van csak igazán szükség felelős, haladó gondolkodású vállalatvezetőkre, hogy a kitűzött célokat elérhessük közösen.” – mondta nyitó gondolataiban Márta Irén, a mára a magyar GDP 30 százalékát termelő 82 tagvállalatot tömörítő BCSDH ügyvezető igazgatója.

„A BCSDH jövő vezetői programja gyakorlatorientált képzés, amelynek előnyei a vállalatok számára a mindennapi működésben is láthatók. A BASF is már évek óta delegál résztvevőket a programba, idén már hétre bővül azon kollégák száma, akik megismerkedhetnek a BCSDH tagszervezeteinek fenntarthatósági jógyakorlataival. A képzés hatása azonban túlmutat az egyénen: az itt megszerzett tudást a résztvevők nem csak a saját szakmai és privát életükben kamatoztatják, de megosztják a munkatársakkal, így a vállalati kultúra részévé is teszik” – tette hozzá köszöntőjében Dr. Thomas Narbeshuber, a BASF Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, a nyitóesemény egyik házigazdája.

Baranyai Attila, a program tavalyi végzettje elmondta, hogy az egyedi képzés során egy olyan a fenntartható, felelős szemléletet és gondolkodásmódot sajátított el, amely végig fogja kísérni egész további pályáján és a magánéletében is.. Az inspiráló környezetben hasonlóan gondolkozó vezetőkkel találkozott, akikkel a program után is tartja a kapcsolatot, az Alumnihoz csatlakozva pedig egy olyan közösséget kapott, amely segítheti és inspirálhatja egymást ezen az úton.Szederkényi Zita, “A jövő vezetői” program vezetője ismertette a program részleteit és bemutatta a 25 tagvállalat mentorait. Ez a sokszínű program egyedülálló Magyarországon, hiszen változatos módszerekkel dolgozzák fel a résztvevők a vállalati fenntarthatóság elméletét és gyakorlatát, gyárlátogatás, esettanulmányok, diskurzus, vezérigazgatói interjú, szakmai előadás, interaktív gyakorlatok segítik a tanulást és fejlődést. Számos iparág több, mint harminc vállalatába kapnak betekintést a résztvevők a képzés során.Az esemény záróprogramját Horváth János, az MVÜK Zrt. vezérigazgatója vezette fel. A résztvevők az MVÜK saját fejlesztésű üzleti kapcsolatépítésén vettek részt. Az este során több körben és keveredve, különböző asztaloknál mutatkoztak be egymásnak és mondták el, hogy milyen üzleti területtel foglalkoznak, milyen kihívásokat élnek meg és a fenntarthatósághoz kapcsolódóan mire a legbüszkébbek.

Köszönjük, hogy a BASF Hungária Kft. és a MVÜK a rendezvényt támogatta.

 

A 2019-es programban résztvevő 35 fiatal vezető az alábbi cégektől érkezett:

BASF, Budapest Airport, Coca-Cola, Coface, Continental, Daikin, E.ON, Eisberg, Essity, GE, Generali, Grundfos, Hungrana, KPMG, LeasePlan, MagNet, McDonald’s, METRO, MOL, MVM, Nestlé, PPD, Prímaenergia, Randstad, Shell, Syngenta, Unilever.

A résztvevők között van Mikolay Réka a Budapesti Corvinus Egyetem MsC hallgatója, az egyetemisták körében meghirdetett ösztöndíjpályázat győztese is.

Az idei év kiemelt mentorvállalatai: ALTEO Group, BASF, BDL, Budapest Airport, Coca-Cola, Cothec, Dandelion, eisberg, E.ON, Essity, GE, Grundfos, Inest, KPMG, MagNet Bank, McDonald’s, MOL, Nestlé, Richter Gedeon, Shell, Siemens, Szerencsejáték, Telenor, Unilever.

Az esemény fotógalériáját itt tekintheti meg.