Idén végzett a BCSDH „A jövő vezetői” tehetségprogram ötödik évfolyama, így idén már közel 140 főt számlál a BCSDH Alumni közössége, aminek legutóbbi eseménye 2018. november 13-án a Sushi Sei Étteremben, a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Körének (MVÜK) támogatásával került megrendezésre. A rendezvény célja az volt, hogy az öt évfolyam résztvevői és a tehetségprogram idei mentorai egy újfajta, az MVÜK által kifejlesztett módszertannal, egy rapid randi keretében ismerkedjenek össze egymással.

Az esemény felvezető előadását Vadovics Edina, a GreenDependent Institute szakmai vezetője tartotta, aki az energiatrendekről, az E.ON Energiaközösségek programjáról mesélt a résztvevőknek, valamint tippeket adott nekik arról, hogyan ők személy szerint hogyan tudják saját háztartásaikban csökkenteni az egy főre jutó energiafogyasztásukat. A klímaváltozás kapcsán a legutóbbi nemzetközi trendek/jelentések, például az IPCC jelentése ia hangsúlyozza az egyéni, személyes felelősségvállalás szükségességét. Edina azonban kiemelte, hogy nem csak egyéni szinten, hanem közösségekben gondolkodva még erősebb hatást lehet elérni a klímaváltozás megállításának tekintetében.

A felvezető előadást követően Horváth János, az MVÜK Zrt. vezérigazgatójának mentorálásával a résztvevők, az MVÜK saját fejlesztésű üzleti rapid randiján vettek részt. Az este során több körben és keveredve, különböző asztaloknál mutatkoztak be egymásnak és mondták el, hogy milyen üzleti területtel foglalkoznak, milyen kihívásokat élnek meg és a fenntarthatósághoz kapcsolódóan mire a legbüszkébbek. Emellett az előadáshoz kapcsolódóan arról is beszélgettek, ki mit tesz, és mit tud tenni a saját energiafogyasztásának csökkentése érdekében.

Ezúton is köszönjük szponzorainknak!

 

A 2017-2030 közötti és a 2050-ig tartó időszakra is kitekintést nyújtó, második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról szóló határozati javaslat elfogadta az Országgyűlés október 30-án.

Palkovics László miniszter szerint a stratégia megvalósításával Magyarország 2030-ra végleg olyan pályára állhat, amely fenntartható és az éghajlatváltozás negatív hatásaival szemben ellenálló jövőt biztosít.

A határozat itt olvasható.

A sztatégia innen tölthető le.

Az országgyűlési határozati javaslatot előterjesztő innovációs és technológiai miniszter szerint a második nemzeti éghajlatváltozási stratégia megvalósításával Magyarország 2030-ra végleg olyan pályára állhat, amely fenntartható, az éghajlatváltozás negatív hatásaival szemben ellenálló jövőt biztosít. Palkovics László közölte, a stratégia hozzájárul a Kárpát-medence életfeltételeinek, a vízkészleteknek, a termőföldeknek, az erdőknek és a változatos élővilágnak a tartós megóvásához. Ez nemzetstratégiai érdek – rögzítette.

– Közös érdekünk kell legyen – mondta -, hogy a világban zajló óriási átalakulások során Magyarország klímapolitikai szempontból egy olyan előremutató, racionális pályára lépjen, amelyet „okos alkalmazkodásból indított piaci térnyerés és irányító szerep jellemez”. Hozzátette: átfogó szemléletváltásra van szükség a versenyképesség fogalmában többek között a támogatott gazdasági ágazatok körének megváltoztatásával.

– Ahogy Magyarország példája is mutatja a GDP növekedése nem kell, hogy együtt járjon az üvegházhatású gázok kibocsátásának növekedésével – hangoztatta.

Palkovics László közölte, Magyarország az éghajlatváltozás mérséklésével összefüggésben jelentős kiaknázható fejlesztési és technológiai potenciállal rendelkezik. Kiemelten fontos, hogy a zöldinnováció a magyar ipar erőssége legyen, például az energiatárolással kapcsolatos megoldások terén. A versenyképességet az anyag- és a szennyezéskorlátok szigorodó feltételrendszere is erősítheti azáltal, hogy további impulzusokat ad az innovációnak – magyarázta.

Palkovics László elmondta, a célok elérését több uniós forrás is segítheti, 2021-2030 között várhatóan több száz milliárd forint értékben valósulhatnak meg projektek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy uniós és tagállami források mellett elengedhetetlen magánbefektetők bekapcsolódása is.

A miniszter szerint a stratégia elfogadásával Magyarország az elsők között lehet azon országok között, amelyek a párizsi klímaegyezménnyel teljesen kompatibilis stratégiát tesznek le az asztalra. Elmondta, a stratégia átfogó, tematikus és specifikus célokat tartalmaz. Az átfogó célok – ezek közé tartozik például a fennmaradás témaköre – szakterületi kifejtését a tematikus célok foglalják össze. Hozzátette: ide tartozik a dekarbonizáció, az éghajlati sérülékenység területi vizsgálata vagy az éghajlati partnerség kialakítása. Közölte, a specifikus célok határozzák meg az egyes ágazatokra vonatkozó célértékeket, határidőket. A stratégiában foglalt célok teljesítése érdekében három évre szóló cselekvési tervet készítenek majd.

Beszámolt arról is, hogy a stratégiában szerepel az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését szolgáló „dekarbonizációs útiterv” és az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodást elősegítő nemzeti alkalmazkodási stratégia is. Hozzátette, hogy a Föld jelenlegi átlaghőmérséklete a 20. századi átlagos értékhez képest egy Celsius-fokkal magasabb és Magyarországon is azzal kell számolni, hogy tovább emelkedik az átlaghőmérséklet. Azt is figyelembe kell venni – folytatta -, hogy a Kárpát-medence fekvése, természetföldrajzi viszonyai miatt a bolygó átlagánál nagyobb mértékben van kitéve a klímaváltozás hatásainak.

Palkovics László szükségesnek tartja egy új energiastratégia megalkotását is. Fontosnak nevezte a nukleáris erőmű szinten tartását; a paksi beruházás szerinte nemcsak az ellátásbiztonság miatt fontos, hanem a klímabarát energiaszektor létrehozása szempontjából is. Elmondta, napelemforradalom zajlik Magyarországon és megkezdődött a távhőszolgáltatás megújuló energiaforrásra történő átalakítása is.

Az innovációs és technológiai miniszter úgy összegzett: az energiaszektor klímabarát átalakítása hosszú távú cél, okos és megfizethető energetikai szolgáltatások biztosításával, az ellátásbiztonság további erősítésével és az energetikai innovációban, valamint a klímaváltozásban rejlő gazdaságfejlesztési lehetőségek kihasználásával.

Nincs jobb- vagy baloldali, nincs kormánypárti vagy ellenzéki klímaváltozás – mondta Áder János államfő a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia parlamenti vitáját megnyitó felszólalásában.

A köztársasági elnök rámutatott: Magyarországnak ma az oka és a lehetősége is megvan arra, hogy egy bátor, nagyratörő, ambiciózus klímastratégiát valósítson meg. – Mert az a kérdés, hogyan mentsük meg az emberi civilizációt – mondta. Az államfő felhívta a figyelmet, hogy a magyar törvényhozás egy olyan indítvány vitáját kezdi meg, amely nemzedékeken átívelő kérdéseket érint, így arról közös nemzeti álláspontot kell kialakítani.

(MTI / ITM)

Az MTA IX. Osztály Regionális Fenntarthatóság Tudományos Albizottsága és a BME Környezetgazdaságtan Tanszéke „Regionális fenntarthatóság és erőforrás-gazdálkodás a negyedik ipari forradalom felé vezető úton” címmel közös konferenciát rendez. A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatban szervezett konferencia
időpontja: 2018. november 29. 10-13:30 óra között
helye: MTA Székház Kisterem (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9. II. emelet)

A konferencia tervezett programját ld. csatolva, illetve elérhető itt:
https://sites.google.com/view/amagyartudomanyunnepe2018/f%C5%91oldal?authuser=3

A Konferencián a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, legkésőbb november 20-ig bezárólag.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) tőkebevonási ismeretek témában HIPA Tőkeakadémia címmel tanfolyamot szervez ezúttal 4×1 napos konstrukcióban budapesti helyszínen 2018. november 15-én, 22-én, 28-án és december 6-án.

A képzés célja a magyar vállalkozások forrás-, illetve tőkebevonási ismereteinek, képességeinek fejlesztése, ezen keresztül pedig a befektetéseket vonzó tulajdonságaik javítása. A képzés során korszerű piaci, üzlet tervezési, pénzügyi, forrásbevonási és cégprezentációs ismereteket adnak át, befektetési fókusszal. A képzés elsősorban olyan cégeknek, projektgazdáknak szól, akik az ötlet fázison már túljutottak, prototípussal vagy termékkel rendelkeznek. A cégek a 25-30 fős interaktív tréningen való részvétel során egymástól is tanulhatnak, tapasztalatot cserélhetnek. A képzés workshopjait tréner vezeti. A szakmai ismereteket a tréner mellett meghívott tőkebevonásban illetékes szakértők, befektetők, illetve a HIPA illetékes munkatársai végzik. Az előadások mellett, az ABSOLVO vezető tanácsadóinak irányításával, kiscsoportos feladatok megoldása révén van lehetőség az elhangzottak gyakorlati elsajátítására. A résztvevőknek lehetőségük nyílik megismerni sikeres befektetési projektekben érintett vállalkozók, befektetők tapasztalatait, javaslatait. Kerekasztalos szekciókban lehetőség nyílik aktív befektetők felé közvetlen kérdéseket intézni.

A HIPA Tőkeakadémia szakmai képzési programjában a BÉT szakmai közreműködő partnerként  vesz részt.

Az esemény helyszíne: Falk1 Rendezvényközpont, 1055 Budapest, Falk Miksa utca 1.

Részvétel térítésmentes, de regisztrációs biztosíték megfizetéséhez kötött.

A regisztrációs biztosíték összege 30.000 Ft, melyet a HIPA visszautal a jelentkezőnek a képzés elvégzését igazoló oklevél átvételét követően.

A programra korlátozott számú jelentkezést tudnak elfogadni, beérkezési sorrendben!

A programra jelentkezni a hiánytalanul kitöltött jelentkezési lap visszaküldésével lehet.

Jelentkezési határidő: 2018. november 8.

Jelentkezésüket a hip@hipa.hu e-mailcímre várják vagy a programfelelősnél.

Programfelelős: Holly Sára, e-mail: sara.holly@hipa.hu, tel: +36 20 218 0697.

A képzés Programtervezete, illetve a Jelentkezési lap elérhetők a HIPA honlapon.

„A fenntarthatóság területén tett kiemelkedő vállalati, vezetői és személyes teljesítményeket szeretnénk elismerni” – derült ki Márta Irén, a BCSDH ügyvezető igazgatója beszédéből a BCSDH üzleti ebédjén, ahol sor került a  Fenntartható jövőért díjak átadására is.

Budapest, 2018. október 18. – A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH), a GDP mintegy 30%-át megtermelő 82 tagvállalatot tömörítő szervezet idén másodszor adta át a Fenntartható jövőért díjat Változásvezető, Vezető nő és Üzleti megoldás kategóriában.

 

Márta Irén a BCSDH igazgatója, a szakmai zsűri egyik tagja kifejtette: „Ezt a komplex díjat azért hoztuk létre, hogy, elismerjük, és széles körben bemutassuk a fenntarthatóság területén tett kiemelkedő vállalati, vezetői és személyes teljesítményeket. Olyan teljesítményeket, amelyek jó például szolgálhatnak más vállalatok és más vezetők számára, így növelve az üzleti szektor hozzájárulását és hatását a Fenntartható Fejlődési Célok teljesítésében.”

A Dr. Bartus Gábor, Krizsó Szilvia, Márta Irén, Salgó István és Ürge-Vorsatz Diána alkotta 5 tagú szakmai zsűri választotta ki a díjazottakat.

A Változásvezető díj nyertese: Molnár Ferenc (Ilcsi Szépítő Füvek)

A Vezető nő kategória nyertesei: Demeter Bubalo Zdravka (MOL), Urbán Anita (Grundfos), Verő Barbara (Nestlé)

 

A legjobb Üzleti megoldás díjait:

a Biofilter Környezetvédelmi Zrt. „Körforgásos szemlélettel a digitális átállás útján” digitális iroda programja,

a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt „Műanyagmentes május mozgalom” komposztálható pohár programja,

a MOL Nyrt. „A MOL Limo az autózás jövője” auto-sharing programja nyerte.

 

 


A Fenntartható jövőért díj 2018-as nyertesei:

A VEZETŐ NŐ DÍJ:

Demeter Bubalo Zdravka HR igazgató, MOL Csoport

Aki proaktív, stratégiai gondolkodó, együttműködő vezetőként Magyarország határain túlnyúlóan, aktív szerepet vállal a nemek közötti egyenlőség biztosítása, a nők és lányok esélyeinek növelése érdekében, mellyel személyesen hozzájárul az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok teljesüléséhez.

 

 

Urbán Anita HR igazgató, Grundfos Magyarország Gyártó Kft.

Aki távlatokban és széles horizonton gondolkodó, elkötelezett és újító vezetőként, tevékenyen részt vesz a magas színvonalú, befogadó munkahely, a rugalmas foglalkoztatási formák, és az élethosszig tartó tanulási lehetőségek megteremtésében, ezzel személyesen hozzájárulva az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok teljesüléséhez.

 

 

 

Verő Barbara HR Igazgató, Nestlé Hungária Kft.

aki innovatív, inspiráló, a megszokott megoldásokat folyamatosan megkérdőjelező vezetőként, a vállalati tevékenységén túlmutatóan szerepet vállal, a fiatalok foglalkoztatása, tehetséggondozás, start-up kultúra elterjesztésében. A fenntartható foglalkoztatás érdekében végzett tevékenységével személyesen hozzájárul az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok teljesüléséhez.

 

 

A VÁLTOZÁSVEZETŐ DÍJ:

Molnár Ferenc tulajdonos, ügyvezető igazgató, Ilcsi Szépítő Füvek Kft.

Aki innovatív és környezettudatos vezetőként a minősített, professzionális natúrkozmetikumok gyártásának hazai úttörője. Kiemelt érdeme van a és a fenntartható életmód és a természeti erőforrásokat kímélő gyártás elterjesztésében, melyet személyes életmódja is hitelesít.

Fotó: Fülöp Ildikó

 

 

A ÜZLETI MEGOLDÁS DÍJ:

A Biofilter Környezetvédelmi Zrt. „Körforgásos szemlélettel a digitális átállás útján” innovatív, előremutató programja példát mutat más cégek és iparágak számára is. Az üzleti szempontokon túl továbbgondolja saját felelősségét és ezzel hozzájárul az Action 2020 Magyarország és az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok teljesüléséhez.

 

 

A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. „Műanyagmentes május mozgalom” programja innovatív, szemléletformáló üzleti megoldás, amely egy jelentős ökológiai problémára keres és talál  választ. Ágazaton belül és azon túl is könnyen kiterjeszthető a piac más szereplőire,  ezzel jelentősen hozzájárulva az Action 2020 Magyarország és az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok teljesüléséhez.

 

 

 A MOL Nyrt. „A MOL Limo az autózás jövője” programja egy nagyléptékű problémára ad innovatív és előremutató választ, mely Jó példája a felelős, stratégiai és  üzleti gondolkozásnak.  A piac más szereplőinek is példát mutat és jelentősen hozzájárul az Action 2020 Magyarország és az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok teljesüléséhez.

 

Gratulálunk a díjazottaknak!

„A vezetők elsődleges felelőssége a fenntartható értékteremtés a nagy változások korában” – derült ki Doreswamy Nandkishore (Nandu) előadásából a BCSDH üzleti ebédjén, amelynek fókuszában a fenntartható életmód állt.  A rendezvényen a Fenntartható jövőért díj átadásával kiemelkedő vezetőket és vállalati megoldásokat is elismertek.

Budapest, 2018. október 18. – A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) üzleti ebédjén került sor az üzleti szféra számára készült két pontos ajánlás bemutatására, ami a fenntartható életmód általánossá tételéhez vezető utat mutatja meg.

A GDP mintegy 30%-át megtermelő 82 tagvállalatot tömörítő szervezet idén másodszor adta át a Fenntartható jövőért díjat Változásvezető, Vezető nő és Üzleti megoldás kategóriában.

Szükség van változásra és új modellekre, de a fókuszban a fenntartható értékteremtésnek kell állnia – Nandu Nandkishore előadása

„A nagy változások korában élünk, ahol a szervezetek túlélése attól függ, hogy képesek-e alkalmazkodni és változni.  – mutatott rá előadásában Doreswamy Nandkishore (Nandu) a Nestlé SA egykori ügyvezető alelnöke, jelenleg a London Business School Stratégiai és Vállalkozási Karának vezető tanácsadója – Egy dolog azonban nem változhat: az értékek és elvek mellett való elköteleződés, mivel ez a bizalom alapja, amely – bár nem kézzelfogható – mégis a vállalatok tartós és maradandó értéke. Ezért a szakmai vezetők elsődleges felelőssége a fenntartható értékteremtés és a bizalomépítés.”

Kiemelte: egyre sürgetőbb, hogy az üzleti élet és a vállalatok a változások élére álljanak, a vezetőknek pedig vállalataikat fel kell készíteni a modellváltásra.

 


A BCSDH ajánlása a fenntartható életmód általánossá tételéért

 „Az ENSZ jelentése szerint már csak 12 évünk van, hogy megállítsuk a klímaváltozást és a fenntarthatóság útjára lépjünk. Ehhez elengedhetetlen, hogy a fenntartható életmód általánossá váljon. Ennek elterjesztésében a vállalatoknak egyértelmű feladatuk és felelősségük van. Szerencsére világ és hazai szinten is a vállalatok elköteleződése a cél iránt egyre nagyobb”– mondta el beszédében Ifj. Chikán Attila, a szervezet elnöke, felvezetve azt a két pontos ajánlást, amelyet a BCSDH, tagvállalatainak vezetőivel közösen fogalmazott meg, hogy segítsenek az üzleti szférának megtenni a fenntartható életmód általánossá tételéhez szükséges lépéseket:

A BCSDH ajánlása az üzleti szektor számára a fenntartható életmódért:

  1. Üzleti modellváltás a fenntartható termékek és szolgáltatások versenyképessé tétele érdekében
  2. A fogyasztók szemléletformálása a márkákon keresztül a fenntarthatóság irányába

Az ajánlás szakmai előkészítésében és megfogalmazásában közel 80 első számú vezető, civil, tudományos és vállalati szakember vett részt. Mind az üzleti szektor, mind az érintettjei számára azonosítottak olyan üzleti megoldásokat, amelyek terjesztésével és megvalósításával növelhetik pozitív hatásukat a fenntartható életmód kapcsán.

 

Az eseményről készült galériát ide kattintva tekintheti meg.

 

Üzleti ebédünkről a következő hírportálok tudósítottak:

BOOM magazin

eco.hu

Friss hírek

Magyar Idők

Portfolio

Világgazdaság

 

A program idei támogatói:

 

Együttműködő partnerek:

 

A BCSDH üzleti ebédjén vállalatvezetők előtt vehették át okleveleiket „A jövő vezetői” tehetségprogram 2018-as ötödik évfolyamának résztvevői

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) Európában egyedülálló  „A jövő vezetői” tehetségprogramjában az idei 35 résztvevővel együtt már közel 140 fiatal vezető végzett az eddigi 5 évfolyamon.

Az ötödik évfolyam résztvevői, az előző évfolyamokhoz hasonlóan, a BCSDH tagvállalatainak fiatal vezetőiből kerültek ki, akik nagyon különböző területekről érkeztek. A tehetség program nyolc szakmai napjának mindegyikét egy-egy tagvállalat látta vendégül.

A program egyedülálló Magyarországon, de még Európában is, hiszen nem csupán elismert szakértőktől, hanem gyakorló vezetőktől tanulhatják a résztvevők az etikus működést, stratégiát, fenntarthatóságot egy sokszínű csoportban, miközben „kívül-belül” megismerkedhetnek a mentorvállalatokkal.

“Európában egyedülálló programunkban a világ globális kihívásaira keressük közösen a válaszokat. Aktuális tudást és szemléletmódot nyújtunk, amit a saját cégükben akár azonnal tudnak kamatoztatni.”  – mondta az oklevélátadón Szederkényi Zita, „A jövő vezetői” tehetségprogram vezetője.

Minden szakmai nap során a BCSDH „A vállalati fenntarthatóság komplex értelmezése” vezetői ajánlásának egy-egy célját, annak elméleti hátterét és vállalati gyakorlatát járja körbe (Stratégiai megközelítés, Felelős vállalatirányítás, Etikus működés, Alapértékek tisztelete, Környezeti felelősségvállalás, Partnerség az érintett és érdekelt felekkel, Átlátható működés).

Évfolyamonként közel ötven mentor: vállalatvezető, civil, tudományos és vállalati szakértő segíti, hogy a résztvevők minél több nézőpontból ismerhessék meg az üzleti szféra lehetőségeit.

Az ötödik évfolyam 35 résztvevőjéből alakult projektcsapatok a szeptemberi mélyítő napon prezentálták a vállalatvezetőkből álló „zsűri” előtt a projektmunkájukat, amelyekből a BCSDH üzleti ebédjére kisfilmek készültek és a közel 180 rangos vendég előtt mutatták be.

Ezután került sor az oklevelek ünnepélyes átadására.

„A jövő vezetői” tehetségprogram 6. évfolyama 2019 januárjában indul. Október 31-ig még várjuk tagvállalataink jelentkezését.

A program támogatói 2018-ban:

 

A 2018-as program helyszínét adó vállalatok:

 

A zöld és élhető épített környezetért. Építész-tervezőket, szakági mérnököket, ingatlanfejlesztőket, épületfenntartókat, üzemeltetőket, önkormányzatokat és zöldépítéssel foglalkozó szakembereket várunk hazai és nemzetközi előadásokkal, tematikus beszélgetésekkel. MÉK kreditpont elbírálás alatt.

Időpont: 2018. november 8.

Helyszín: MagNet Közösségi Ház, Hamvas konferenciaterem 

A zöldépítés fogalma egyre inkább a fenntartható épített környezetével forr egybe, amelybe az is beletartozik, hogy az egyének és a társadalom számára egészséges, hosszútávon élhető épített közeget teremtsünk. Eközben bánjunk okosan a felhasznált nyersanyagokkal, majd a kész épületet tudatosan üzemeltessük.

Az idei konferencia erre a törekvésre fókuszálva stratégiákat, innovatív utakat mutat meg az ingatlan- és építésgazdaság területén dolgozó szakembereknek.

Az esemény vendége Bécs városa lesz, hiszen újra Bécs lett a világ legélhetőbb városa. Első kézből tudjuk meg, hogyan is csinálták ezt osztrák szomszédaink. A rendezvényt megtiszteli Mag. iur. Elisabeth Ellison-Kramer Ausztria nagykövet asszonya és Alföldy-Boruss Márk főosztályvezető, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Energiaügyekért és Klímapolitikáért Felelős Államtitkárságáról.

A délelőtti plenáris előadások után interaktívabbá válik a rendezvény. 4 tematikus panelbeszélgetésen hazai elismert szakemberek nyilatkoznak a fenntartható épített környezet jelenlegi és jövőbeli helyzetével kapcsolatos kulcskérdésekben.

A konferencián egy telefonra letölthető okos alkalmazáson keresztül a résztvevők folyamatosan kérdezhetnek majd az előadóktól, a paneltagoktól, és a konferencia előtt is nyomon követhetik a program alakulását.

További információért és regisztrációért kattintson ide.

 

A kilencedik Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában  idén a technológiák, a digitalizáció uralta világunk és a fenntartható fejlődés viszonya áll. Jó-e a világnak a technológia, a digitalizáció uralma? A fenntartható fejlődés irányába állítható-e  az emberiség napjainkban zajló kultúraváltása? Az „enyém, tied” vagy a megosztás, összekötés, egymásra tekintettel létezés erősödik-e a jövőben? Ha tudatosan irányítjuk a technológiai fejlődés hatásait, akkor van remény!

 

A konferencia időpontja: 2018. november 21. (szerda) 9.00–17.00

Helyszín: Budapest, Sugár Üzletközpont Rendezvénykomplexum. Örs vezér tere 24.

 

Fővédnökök:

  • László Ervin tudós, a Budapest Klub elnöke
  • Juhász Árpád geológus
  • Demcsák Mária alapító főszerkesztő

 

Délelőtt: Plenáris előadások

9.00–9.15 Gondolatébresztő nyitó.
Előadó: Juhász Árpád és Demcsák Mária fővédnökök

9.15–9.30 A klímát nekünk kell rendbe tennünk. A GAIA-hipotézis nem működik.
Előadó: Mika János  egyetemi tanár, az MTA doktora

9.30–9.55 Agenda-2030. Fenntartható Fejlődési Program és Célok. Működik?
Előadó: Faragó Tibor c. egyetemi tanár, SZIE

9.55–10.20 Megmenthet minket a mesterséges intelligencia?
Előadó: Bőgel György professzor, CEU

10.20–10.45 Technológia, digitalizáció és a globális felmelegedés. Veszély vagy esély?
Előadó: Ürge-Vorsatz Diána alelnök, IPCC WGIII, az Academia Europaea tagja

10.45–11.05 Kávészünet

11.05–11.25 Ez most a kezdet vége, vagy a vég kezdete?
Előadó: Dinya László egyetemi tanár, Szegedi Egyetem

11.25–11.50 Természet vagy technológia? Melyikben bízzunk? Hol a megváltás?
Előadó: László Ervin, a Budapest Klub alapítója, filozófus, író

11.50–12.10 Válaszok a szénmegkötésre. Távoli területek kézfogásában a megoldás?
Előadó: Hetesi Zsolt tudományos főmunkatárs, NKE

12.10–12.30 Már csak a globális célokkal összehangolt cégstratégiák nyerhetnek.
Előadó: Lakatos Zsófia elnök, Magyar Public Relations Szövetség

12.30–13.10 Ebédszünet

 

Délután: Fórumok, kerekasztal-beszélgetések

1. terem: 13.10–14.30 1. A mindent eldöntő energiafogyasztás

Vitaindító:

Remény. Az EU újabb energiacsomagja. A megújulókban és az összefogásban az esély.

Előadó: Tóth Máté LL.M ügyvéd, Rátky és Társa Ügyvédi Iroda

 

Energia fórum

A sok kis megújulóenergia-termelő összefogásáról. A szövetkezésekről, a közösségi gazdálkodásról. Az energetikai fejlesztések fenntarthatóság felé tartásáról.

A Fórum résztvevői:

Szikszai Attila vezető értékesítő, műszaki tanácsadó, Cothec Kft.

Hetesi Zsolt tudományos főmunkatárs, NKE

Tóth Máté ügyvéd, Rátky és Társa Ügyvédi iroda

(még két személy egyeztetés alatt)

Benne: Jó gyakorlatok bemutatkozása, villámprezentációk.

 

14.50–16.20: 2. Környezetipari Fórum

Szemtől szembe a környezetszennyezéssel

Az Üzleti érdekek és a technológiai fejlődés egy irányáról. Az új igazságról:  a fenntarthatósággal egybeeső, hatékonyabb, termelékenyebb is.

Benne: Jó gyakorlatok bemutatkozása, villámprezentációk.

(Vezérszónokok, hozzászólók felkérés alatt)

 

2. terem

13.10–14.30: 1. Új üzleti modellek a fenntarthatósággal összhangban

Vitaindító:

A globális célokkal összhangban működő új üzleti modellek 

Előadó: Tóth Gergely elnök, KÖVET, a Kaposvári Egyetem professzora

 

CSR. Kerekasztal-beszélgetés

A digitális vállalatok egyértelmű költséghatékonyságáról. A megosztás, szövetkezés, összefogás, együttműködés új bibliájáról. A munkaerő-problémára  adható új válaszokról.

A Fórum résztvevői:

Jánosy Zsuzsanna ügyvezető, Brandtrend

Kocsis Zoltán ügyvezető, Idea Fontana

Tóth Gergely elnök, KÖVET

(még két személy egyeztetés alatt)

Benne: Jó gyakorlatok bemutatkozása, villámprezentációk.

 

14.50­–16.20  2. Túlnépesedés, elsivatagosodás, élelmiszerkrízis

Kerekasztal-beszélgetés

A termőterületek vészes fogyásáról. Az élelmiszertermelés technológiai alapú válaszairól az éhínség ellen. A pazarlás megszüntetésében rejlő üzleti és civil tartalékokról.

Benne: Jó gyakorlatok bemutatkozása, villámprezentációk.

(Nyitóelőadó, beszélgetőpartnerek felkérés alatt)

 

A konferencia részvételi díja earlybird kedvezménnyel 14 000 Ft + áfa helyett 12 000 Ft + áfa.

REGISZTRÁCIÓ

További információért kattintson ide.

Azonnali, átfogó cselekvésre szólítja fel a világ országait az ENSZ új jelentése a klímaváltozásról. A dokumentumot a Dél-Koreában zajló tanácskozáson mutatták be. Egyes tudósok szerint nagyon komolyan kell venni a most közzétett figyelmeztetést, különösen a politikai döntéshozóknak.

Azonnali hatékony intézkedésekkel, átfogó gazdasági szerkezetváltással elkerülhető a fokozódó éghajlatváltozás súlyos gazdasági, társadalmi és környezeti kárainak zöme. Erre hívja fel a figyelmet a Nobel díjas ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) új jelentésében, amely jelentős hatással lesz a közelgő ENSZ-klímacsúcsra, valamint az uniós és nemzeti álláspontokra.

Az IPCC október 1-4-ig a dél-koreai Incshonban ülésezett. Az eközben készült jelentés a 2015-ös párizsi egyezmény megvalósításának legfontosabb tudományos útmutatója a kormányok számára.

A 2015-ben 195 ország által aláírt párizsi klímaegyezmény célul tűzte ki, hogy a globális felmelegedést lehetőség szerint az iparosodás előtti időkhöz képest 1,5 Celsius-fokon belül, vagy legalább 2 Celsius-fok alatt kell tartani.

Az 1800-as évek közepe óta már egy Celsius-fokot emelkedett a hőmérséklet, amikor az iparosodás hatására megnövekedett a szén-dioxid kibocsátásának mértéke. Tudósok szerint ez az üvegházhatású gáz felelős elsősorban a klímaváltozásért.

Az 1,5 Celsius-fokos limit megtartásához „gyors, széles körű és példa nélküli” változásokra van szükség a föld- és energiahasználat, az ipar, az építkezés, a szállítás és a városok kialakítása és működése területén.

Ahhoz, hogy a felmelegedés ne haladja meg az 1,5 Celsius-fokot, az ember által okozott globális szén-dioxid-kibocsátás mértékét 2030-ra a 2010-es mértékhez képest 45 százalékkal kell csökkenteni, és az évszázad közepére nullára kell leszorítani.

Minden egyéb plusz gázkibocsátás esetén a szén-dioxid eltávolítására van szükség a levegőből.

A 728 oldalas tanulmány átfogóan mutatja be időjárás, klíma, gazdaság, az emberi egészség és az ökoszisztémák összefüggéseit. Egyik legfontosabb megállapítása az, hogy nagyjából egy évtizede maradt a világnak arra, hogy megakadályozza, a bolygó végérvényesen a szélsőséges felmelegedés útjára lépjen az emberi tevékenység következtében.

A tanulmány készítői arra is rámutatnak, ha a kormányoknak sikerülne visszafogniuk az emberhez kapcsolódó, a melegedést okozó hatásokat, azzal rengeteg nehézséget meg lehene úszni. Számításaik szerint, egyes nagy természeti katasztrófák – viharok, áradások – száma akár a felére is csökkenhet, és valószínűleg megállítható lehet a sarkköri jégtakarók olvadása is. Rengeteg állat- és növényfaj megmenekülhet a pusztulástól, és jóval kisebb szociális és gazdasági kárt okoznának az emberi betegségek is, kevésbé kellene tartani nagy világjárványok kialakulásától.

A jelentés szerint az áramellátásban a jelenlegi 25 százalékról 70 százalékra kell növelni a megújuló energiák alkalmazásának arányát 2050-re. A szén-dioxid-leválasztás és -visszasajtolás (CCS) technológiájának használatával a gázüzemű erőforrások aránya 8 százalékra csökkenthető, a szénüzeműeké pedig 0-2 százalék közöttire.

Ha az átlaghőmérséklet növekedése túllépi az 1,5 Celsius-fokot, további szén-dioxid-csökkentő technikákra lesz szükség. A jelentés szerint azonban nagyobb mértékben nem bizonyított az olyan intézkedések hatékonysága, mint az erdőtelepítés, a bioenergia-használat és a szén-dioxid tárolása, illetve bizonyos kockázattal is járhatnak.

AZ IPCC jelentése szerint amennyiben nem 1,5, hanem 2 Celsius-fokkal emelkedne az átlaghőmérséklet, a tengerek szintje 10 centiméterrel növekedne 2100-ra,az Északi-sarkvidék vizeiben nem évszázadonként egyszer, hanem évtizedenként legalább egyszer lenne jégmentes a nyár, a korallzátonyok pedig nem 70-90 százalékkal csökkennének, hanem teljesen megszűnnének.

Az IPCC jelentése kapcsán, Magyarországon az Energiaklub, az Éghajlatvédelmi Szövetség, a GreenDependent Intézet, a Greenpeace Magyarország, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Energiahatékonysági Intézet, a Magyar Napelem Iparági Egyesület és a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség közös közleményt adott ki.

Mivel ma már egyfokos globális felmelegedésnél tart az emberiség, sürgősen cselekedni kell.

„Ha a jelen ütemben növekednek a globális üvegházgáz-kibocsátások, az 1,5 fokos küszöböt alig 20 év múlva túllépnénk”– fogalmaznak.

A jelentés alapján a korábban kitűzött 2 Celsius-fokos felmelegedés nem biztonságos határ, mert az eddig előrejelzettnél sokkal nagyobb pusztítással járna: emberek tömegesen halnának meg az extrém időjárás, a hőhullámok miatt; az infrastruktúrákban, épületekben és a gazdaságban súlyos károk keletkeznének; tovább gyorsulna a növény- és állatfajok kipusztulása; hol a vízhiány, hol pedig a hirtelen lezúduló rengeteg csapadék tenné tönkre az élelmiszertermelést.

Ahhoz, hogy a felmelegedést 1,5 foknál megállítsuk, haladéktalanul meg kell változtatni a termelés és a fogyasztás szerkezetét úgy, hogy 2050-re az üvegházhatású gázok globális kibocsátása ne haladja meg a természet elnyelő képességét.

Ez azt jelenti, hogy energiahatékony, megújulóenergia-alapú gazdaságokká kell alakítani a most működőket.

A csökkentés zömének pedig még 2030 előtt meg kell történnie. A világ országainak eddigi vállalásai viszont még messze nem elegendőek, mintegy 3,5 fokos felmelegedéshez vezetnének. A jelentés azt is világossá teszi: a halogatás sokkal többe kerül, mint ha ma meghozzák a szükséges éghajlatvédelmi intézkedéseket.

A szervezetek vezető képviselői arra is felhívják a figyelmet: Magyarország különösen érzékeny az éghajlatváltozásra, az alulfejlett régiók, települések fokozottan sérülékenyek.

Már ma is évről évre több százan halnak meg idő előtt az egyre sűrűbb és súlyosabb hőhullámok miatt, városaink hőcsapdává válnak. A fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó légszennyező anyagok közvetlenül is rontják a magyarok egészségét. A felmelegedés óriási károkat okoz a gazdaságnak, az élelmiszer-termelésnek. Ennek fényében a magyaroknak élet-halál kérdés, hogy az éghajlatváltozást 1,5 fokon belül tartsuk – szól a megállapítás.

Szöveg Origo cikke alapján fotók: The Guardian, IPCC

Ürge-Vorsatz Diána,  a Nobel-békedíjas Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnökének előadása: