Ez a szemlélet szükséges a karbonsemleges gazdaságra való áttéréshez – átvették oklevelüket „A jövő vezetői” 2021-es résztvevői

A BCSDH üzleti ebédjén, október 7-én vették át oklevelüket „A jövő vezetői” tehetségprogram 2021-es évfolyamának végzettjei. A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH)  „A jövő vezetői” tehetségprogramjában az idei 32 résztvevővel együtt már közel 250 fiatal vezető végzett az eddigi 8 évfolyamon.

„Az Európában egyedülálló „A jövő vezetői” tehetségprogramunk soha nem volt olyan fontos, mint most. Az itt megszerzett szemlélet, tudás, hozzáállás rendkívüli jelentőségű ahhoz, hogy mihamarabb áttérhessünk a karbonsemleges gazdaságra.” – mondta el Márta Irén a BCSDH igazgatója.

A program során a résztvevők nem csupán elismert szakértőktől, hanem gyakorló vezetőktől tanulhatják az etikus működést, stratégiát, fenntarthatóságot egy sokszínű csoportban, miközben megismerkedhetnek a mentorvállalatokkal. Évfolyamonként közel ötven mentor: vállalatvezető, civil, tudományos és vállalati szakértő segíti, hogy a résztvevők minél több nézőpontból ismerhessék meg az üzleti szféra lehetőségeit.

A nyolcadik évfolyam résztvevői, az előző évfolyamokhoz hasonlóan, a BCSDH tagvállalatainak fiatal vezetőiből kerültek ki, akik különböző szakterületekről érkeztek. Az idei év virtuális térben indult de a szakmai napok új rendjének és a járvány enyhülésének köszönhetően a nyári alkalmak és a Mélyítő nap is már hibrid formában, egyre növekvő személyes résztvevő számmal került megrendezésre.

„Egyre több új technikával tettük még színesebbé és interaktívabbá az online napokat, bekerültek olyan hazai és nemzetközi aktualitások mint az újraindulás munkaerőpiaci kihívásai, vagy a karbonsemleges hazdaságra való áttérés. Számos hazai és nemzetközi szaktekintélytől kaphattak információt első kézből a résztvevők a fenntarhatóságról és a fenntartható vállalati működés aktuális kihívásairól. Előadónk volt többek között Prof. Dr. Ürge-Vorsatz Diána (IPCC), Dr. Bartus Gábor (NFFT) és Baja Sándor (Randstad) is virtuális előadás és beszélgetés keretében.
A klímasemleges gazdasághoz kötődő  projektmunkák pedig kitűnő példát mutattak a résztvevők start-up gondolkodásáról.”
 -mondta Szederkényi Zita, a program vezetője.

A napok során a BCSDH „A vállalati fenntarthatóság komplex értelmezése” vezetői ajánlásának egy-egy pontját, annak elméleti hátterét és vállalati gyakorlatát járják körbe (Stratégiai megközelítés, Felelős vállalatirányítás, Alapértékek tisztelete, Környezeti felelősségvállalás, Partnerség az érintett és érdekelt felekkel, Etikus és Átlátható működés, illetve immár 3 éve bevezetett a Fenntartható termékek, szolgáltatások és innováció). A 2021-es évfolyam 32 végzőse a BCSDH üzleti ebédjén, október 7-én vehette át oklevelét. Az idén végzettekkel együtt, már 8 évfolyamot és közel 250 fiatal vezetőt foglal magába „A jövő vezetői” tehetségprogram Alumni szervezete.

 

A program szponzorai 2021-ben:

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?