Esélyek és veszélyek

Egyre több ország és nemzetközi szervezet ismeri fel a globális klímaváltozás okozta kockázatok nagyságát, és ezzel párhuzamosan nő azon polgárok száma, akik akár tenni és tüntetni is készek azért, hogy kikényszerítsék kormányaik klímapolitikájának a megváltoztatását. Főként a fiatalabb generációk aktivitása vált látványossá: a svéd diáklány, Greta Thunberg által kezdeményezett péntekenkénti klímasztrájkok hatására tavaly világszerte már milliók vonultak az utcára, hogy változást követeljenek. Közben hangosabbá váltak azok a csoportok is, amelyek továbbra is tagadják, hogy az emberi tevékenység lenne a felmelegedés fő oka, és „hisztériának” tartják a radikális környezetvédők tevékenységét.

A Fenntartható fejlődés című kiadvány az idén – miközben ismerteti a világ helyzetével és a kilátásokkal kapcsolatos tanulmányokat – arra törekszik, hogy bemutassa, az egyes országok, illetve városok milyen intézkedésekkel igyekeznek megfordítani a kedvezőtlen folyamatokat. A kiadványban kiemelt figyelmet szentelünk az egészséges és fenntartható élelmezés kérdéseinek, a természeti sokszínűség (biodivertizás) megőrzésének, illetve a fenntarthatóságok szolgáló technológiai újdonságok bemutatásának.

A kiadvány ugyancsak foglalkozik a fenntarthatóság szempontjából kulcsfontosságúnak számító körforgásos gazdálkodás fejleményeivel: a hazai és nemzetközi tapasztalatok bemutatásával, a lineáris gazdálkodással való szakításnak köszönhető előnyökkel. Kiemelt teret szánunk annak, hogy megvizsgáljuk, a vállalatok – a kormányokkal, illetve a polgárokkal együttműködve – milyen szerepet játszhatnak a fenntarthatósági célok elérésében. A kiadvány fontos feladata, hogy példákkal igazolja, a fenntarthatóság és a körforgásos gazdálkodásra való áttérés valós üzleti hasznot hoz, így azok a cégek az életképesebbek, amelyek követik az új trendet.

E mellett a kiadvány foglalkozik a megújulóenergia-termeléssel és az energiatárolás új módszereivel, az EU klímaváltozás elleni harcban való részvételével, a digitalizáció és a robotizáció okozta társadalmi változások bemutatásával, illetve a klímaadaptációval, azaz azzal, hogy a társadalmak miként lehetnek képesek alkalmazkodni a megváltozott környezethez.

Tartalmi – marketing együttműködéssel kapcsolatban Tasnádi Rózsa szívesen áll rendelkezésére.

HVG Kiadó Zrt.

1037 Budapest, Montevideo u. 14.

telefon: +36 1 436-2450, fax: +36 1 436-2089, mobil: +36 30 288 6175, email: r.tasnadi@hvg.hu

A BCSDH tagok speciális kedvezményt kapnak!

A Continental környezetvédelmi stratégiájának legfőbb törekvése, hogy a vállalat tevékenységeit az értéklánc összes szintjén fenntarthatóvá tegye. A célokat, legfontosabb számokat és intézkedéseket meghatározó stratégiánk képezi a környezetgazdálkodási tevékenységünk keretrendszerét. Mindebben az ENSZ fenntartható fejlődési célokkal kapcsolatos iránymutatását követjük (SDGs).

Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a párizsi klímaegyezmény iránt – 2050-ig el kell érni a 100%-os klímasemlegességet. A következő lépéseket tervezzük megtenni:

  • Megújuló energiaforrásokból származó villamos-energia felhasználás valamennyi termelési helyszínen  2020 végéig
  • CO₂ semleges termelés 2040 végére
  • CO₂ semleges értéklánc 2050 végére

Az átfogó fenntarthatósági célok mentén haladó törekvéseink nemcsak a környezet és a társadalom irányába való felelősségteljes cselekedeteket vonják magukkal, hanem tevékenységeinkkel a saját vállalatunk számára történő értékteremtés érdekeit is támogatjuk. Az olyan kihívásokat, mint az éghajlatváltozás, a globalizáció és az urbanizáció, lehetőségeknek is tekintjük. Ezek a lehetőségek innovációs képességeinket hívják életre annak érdekében, hogy innovatív technológiákat és hatékony termékeket fejleszthessünk ki.

Ezen felül széleskörű környezetgazdálkodást követelünk meg beszállítóinktól is. Ahol szükséges, segítséget nyújtunk a hatékony környezetgazdálkodási rendszerek létrehozásában, például közös projekteken és képzéseken keresztül. A legfőbb témák között a CO₂ emisszió csökkentése, az energia- és hulladékgazdálkodás, valamint a pazarlás elkerülése szerepel.

Vajon a jövő salátáját az Északi sarkon fogjuk termelni? Milyen legyen a gyorsan változó világban a jó vezető?  A jó vezető vitorlázó vagy gyöngyhalász? Mit tanulhatunk a Pókemberből? Milyen fenntarthatósági elvárások alakítják egy nagykereskedelmi cég fókuszait?  Kell-e valamilyen tragédia, vagy egy világkörüli út a lehetetlen újradefiniálásához? Mi a crenchmarking?- ezekről szólt a BCSDH „A jövő vezetői” tehetségprogramjának második szakmai napja. A résztvevőket a METRO látta vendégül, hogy a felelős vállalatirányítás gyakorlatát és lehetőségeit közösen térképezzék fel.

A napot Horváth Imre, a METRO vezérigazgatója nyitotta meg arra bíztatva a résztvevőket, hogy járjanak nyitott szemmel nem csak a nap, de munkájuk során is. Köszöntötte azokat is, akik a koronavírus fertőzés esetleges érintettsége miatt az önkéntesen vállalt karanténjukban követték nyomon a BCSDH első élő facebook közvetítését az egész napról.

Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezető igazgatója  beszélt a vezetői felelősségről. Elmondta, hogy a vállalat eredményessége azon múlik, hogy mennyire vannak a dolgozók harmóniában magukkal, egymással a vezetővel. Ehhez az is szükséges, hogy a vezető valóban kíváncsi legyen a dolgozók véleményére, panaszaira és akár ötleteire is. Fontos a dolgozói elköteleződés és bevonódás, hisz ami a dolgozónak problémát jelent, a vállalatnak veszteséget. A kreatív és elkötelezett csapat kulcsfontosságú a hosszú távú célok eléréséhez. Bemutatta, hogy vállalatuknál hogyan sikerült nyitott, színes, gondolkodó közösségé formálni az ott dolgozókat. Mesélt a pontos kommunikáció, és a gyökérokok szisztematikus feltárásának fontosságáról.

Horváth Imre a METRO vezérigazgatója és Tatár Csilla, a METRO sajátmárka menedzsere bemutatták azokat az úttörő kezdeményezéseket, amelyeket a METRO indított a fenntarthatóság terén, elsősorban az élelmiszerpazarlás, a felelős beszállító kiválasztás és jövő fenntartható élelmiszereinek elterjesztése terén. Horváth Imre beszélt arról is, hogy ma már az önként vállalat élenjáró intézkedések mellett a piac és a fogyasztók is kikényszeríti a fenntarthatósági lépéseket.

Handó János, a Katica Tanya – a környezettudatos élményközpont vezetője beszélt a vezetői attitűdről, az emberi értékrendről és a folyamatos tanulás fontosságáról és arról, hogy a lehetetlenről alkotott fogalmunkat felül kell vizsgálnunk. Ahhoz, hogy nyertes vezetők legyünk, az ökot az ego elé kell helyeznünk és a jót valóban jól kell akarni. A „hogyan” ugyanolyan fontos, mint a „mit”.

Kelemen Attila, a ProSelf International elnök-vezérigazgatója a fejlődés és forradalom (evolution and revolution) koráról beszélt. Felhívta a figyelmet azokra a technológiai és emberi kihívásokra, amelyekre a jövő vezetőinek lehetőségként kell tekinteniük és megtalálniuk a megoldásokat rá. Rámutatott arra, hogy a jövő vezetője nemcsak fenntartható, hanem fenntartó is, így egyik legfontosabb, hogy a saját lelki és testi egészségét is megőrizze.

Vezetésével a résztvevők kisebb csoportokban egy video app segítségével elkészítették a jövő ideális vezetőjéről szóló kisfilmjüket.

Károlyi László, a Legrand vezérigazgatója az etikus üzleti vezetés témakörét boncolgatta. Milyenek a tipikus üzleti etikai kérdések? Ezután bemutatta a saját fejlesztésű crenchmarking, azaz kreatív benchmarking metodológiáját, aminek fontos szerepe van egy gyorsan változó világban, hiszen abban segíti a vezetőket, hogy felelős és jó döntéseket hozzanak ahhoz, hogy időben célba érjenek.

A nap végén a megalakult projekt csapatok üzleti megoldásokon keresztül elmélyültek az Action 2020 élelmezéshez és természethez, biodiverzitáshoz kapcsolódó alcéljainak részletesebb megértésében és kiválasztották azt, amivel az év során foglalkozni szeretnének.

A nap szakmai részét a Horváth Imrével folyatott beszélgetés zárta, aki a személyes tapasztalatai alapján beszélt a bevonás, a jelenlét és a dialógusok fontosságáról. Illetve őszintén mesélt a család, hobbi és munka egymást erősítő egyensúlyáról.

A szakmai program után a résztvevők a METRO Gasztroakadémián közös főzéssel egybekötött vacsora során ismerkedhettek meg jobban egymással, és kötetlen formában beszélhették meg a nap benyomásait.

Az eseményről készült galéria ide kattintva érhető el.

Exkluzív vezérigazgatói reggeli a BASF szervezésében

A BASF világszerte elkötelezett a fenntartható fejlődés támogatása mellett, így Európában és Magyarországon egyaránt. A BASF volt európai elnökének, Dr. Markus Kramernek a 2019. december 10-i magyarországi látogatása során a BASF exkluzív vezérigazgatói üzleti reggelit szervezett Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetője és Őexcellenciája Elizabeth Ellison-Kramer asszony, az Osztrák Köztársaság magyarországi nagykövete részvételével. Az esemény házigazdája Dr. Thomas Narbeshuber, a BASF közép- és kelet-európai vezetője volt.

Az üzleti reggeli a konkrét tevékenységekre összpontosított a megfelelő jogszabályi keretek fontosságának kiemelésével együtt. A vendégek között a legfontosabb döntéshozó testületek képviselői mellett a magyar, a német és más nemzetközi vállalatok vezérigazgatóit, valamint a BASF számos más helyi partnerét is köszöntötte, mint például az Innovációs és Technológiai Minisztériumot. Kőrösi Csaba és Prof. Dr. Markus Kramer előadása után egy pódiumbeszélgetésre került sor, melyen részt vettek az előadók, valamint Dale A. Martin (Siemens), Simon Anita (Alteo) és Ekkehard Philipp (Fox Automotive).

Amint az az esemény címében elhangzott, az előadások és a pódiumbeszélgetés arra összpontosított, hogy a fenntarthatóság miként alakítja a vállalatokat, és hogy a döntéshozók miként tudnak megbirkózni ezzel az alapvető átalakulással.

Előadásában Kőrösi Csaba betekintést nyújtott a globális fenntarthatósági folyamatokba és felvázolta a fenntarthatóságot szolgáló jövőképet. Álláspontja szerint a fenntarthatóságot nem lehet külön tekinteni a gazdasági és társadalmi fejleményektől, minden szempontot figyelembe kell venni. Ezért új prioritásokat kell meghatároznunk, terveket kell kidolgoznunk, és meg kell változtatnunk a jelenlegi szabályokat, intézményeket és mechanizmusokat.

„A világ (beleértve az üzleti szférát is) jelenleg az eddigi legnagyobb átalakuláson megy keresztül, ami sokkal nagyobb, mint egykor az ipari forradalom volt. A hagyományos felfogás arra buzdít, hogy továbbra is tartsuk fenn a jelenlegi rendszert, adjunk hozzá még több pénzt a fenntartható megoldásokra, és ez a pluszpénz megmenti majd az életünket és a vállalkozásainkat. De ez nem jó.” – jelentette ki Kőrösi Csaba. „A piacokon napjainkban irányváltás tapasztalható. Át kell gondolnunk gazdasági tevékenységeinket, gondosan figyelembe véve az összes eszköz általános egyensúlyát, beleértve a társadalmi-, emberi-, természeti-, épített- és pénzügyi tőkét. Az integrált megközelítés elkerülhetetlenül újradefiniálja és átalakítja majd a piacokat. Az elkövetkező 15 évben 90-100 billió USD beruházás kerül fenntartható projektekbe, megoldásokba és új technológiákba. 20 éven belül a globális GDP 40%-át olyan vállalatok generálják majd, amelyek ma nem léteznek, vagy még csak kezdetleges formában vannak. Új győztesek és új vesztesek lesznek. Hol akarunk tartani országként vagy vállalatként? Itt az ideje dönteni.” – tette hozzá.

Dr. Markus Kramer, a vállalatok képviseletében cselekvésre hívta fel a politikai döntéshozókat. Meglátása szerint az iparnak óriási szerepe van az emberiség jövőjének alakításában, de a vállalatok önmagukban nem tudják megoldani a problémát, a társadalom igényeinek kielégítéséhez optimális jogszabályi keretre van szükség.

Záró mondataiban az esemény házigazdája, Dr. Thomas Narbeshuber kiemelte, hogy a beszédekben és a pódiumbeszélgetés során megfogalmazott közös céljaink eléréséhez sokkal gyakrabban van szükség olyan nyílt, nem dogmatikus párbeszédre, mint amilyen ez az üzleti reggeli volt. Éppen ezért a BASF rendszeresen tervez szervezni a jövőben is rendezvényeket az érdekelt felek számára a fenntarthatóság témájában.

A Tesco környezetvédelmi intézkedéseivel az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljainak (UN SDG) útmutatását követi, amellyel összhangban törekszik az újrahasznosításra és újrafelhasználásra.

A vállalat így a műanyag szemét vonatkozásában nemcsak a működésből fakadó „szemét” újrahasznosítására figyel, de a kínálat csomagolását is zöldíti. Az áruházlánc 2019 év elején jelentette be, hogy 2020 végére eltávolítja a nehezen újrahasznosítható anyagokat a saját márkás termékek csomagolásából, 2025-re pedig 100%-ban újrahasznosíthatóvá vagy újrafelhasználhatóvá teszi ezeket.

Vásárlói oldalon a zöldség-gyümölcs-, valamint a pékáruosztályokon a lédig termékek vásárlásához általában csupán egy alkalommal használt műanyag zacskók nagy mértékben hozzájárulnak a műanyag-hulladék mennyiségének növekedéséhez. Bár ezek a termékek újrahasznosíthatók, használat után rendszeresen a kommunális hulladék közt végzik.

Éppen ezért a kevesebb műanyag használatot az áruházlánc azzal is támogatja, hogy természetesen lehetővé teszi a saját, többször használatos zacskók használatát a pékáruk, valamint a zöldségek és gyümölcsök vásárlásakor. Azon vásárlók számára pedig, akik szeretnék csökkenteni saját műanyag-felhasználásukat többször használatos, biopamutból készült táskák is elérhetők már 10 Tesco áruházban, két különböző méretben.

Budapest, 2020. február 25. – A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) meghívására Magyarország adott otthont a közép-kelet-európai Regionális Vállalatvezetői Konzultációnak, ahol Filippo Veglio, a WBCSD igazgatójának szakmai vezetésével beszélgettek vállalatvezetők, regionális vezetők és szakmai szervezetek vezetői a vállalatok szerepéről a Vision 2050 megvalósulásában.

 A 2010-ben az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (WBCSD) által kiadott Vision 2050 legfőbb üzenete, hogy a szokásos üzleti tevékenység nem fenntartható. A jelentés megvizsgálta, hogy nézhet ki egy fenntartható világ 2050-ben, ahol 9 milliárd lakos megfelelő életkörülmények között él a Föld eltartóképességének határain belül, hogy az üzleti életnek milyen szerepe van a jövőkép megvalósításában. A Vision 2050 hazai cselekvési terve a BCSDH most záródó Action 2020 Magyarország programja.

Az elmúlt 10 évben a Vision 2050 alapvetései kiállták az idő próbáját. Pontosan határozta meg a rendszerszintű változás szükségességét, előre jelezte a legfontosabb cselekvési területeket, beleértve olyan új koncepciókat is, mint a körforgásos gazdaság, amelyek azóta már szilárdan beépültek a tágabb üzleti környezetbe.” – mondta el felvezetőjében Filippo Veglio, a WBCSD igazgatója„Azonban a világ, amelyben a vállalatok is működnek folyamatosan változik, a társadalmi feszültségek és a környezeti hatások egyre növekszenek, és alapvető kérdéseket vetnek fel a gazdaság  társadalomban betöltött szerepéről. Számos téma fontossága megnőtt, vagy kritikus új területként jelenik meg. Szükségessé vált a Vision 2050 frissítése.”

„2020-ban egy fejezet lezárul. Mi is összegezzük Action 2020 programunkat. Most a cselekvés és teljesítés évtizede következik.” – mondta el Ifj. Chikán Attila a BCSDH elnöke. – „Ezért is fontos újra meghatározni azokat a kulcsfontosságú „megoldandó” kihívásokat, amelyekkel a vállalatoknak a következő években szembe kell nézniük. A felülvizsgálat lehetőséget kínál a társadalmi, gazdasági és politikai változások elemzésére, és a felmerült új kritikai elemek beépítésére. Ezen a folyamaton keresztül megújított kollektív, pozitív, üzleti cselekvési és vezetési menetrendet hozhatunk létre az elkövetkező évtizedre. A jövőt az határozza meg, amit most teszünk, de a mozgásterünk egyre szűkül. A BCSDH a következő évtizedben is fontos szerepet kíván játszani a valódi cselekvés elindításában, amely egy valódi fenntartható világhoz vezet.

„Eddigi munkák elismerése, hogy egyedüli közép-kelet-európai állomása lehetünk egy olyan globális egyeztetési folyamatnak, ahol 16 országból több mint 10 ipari ágazatból, több mint 4 millió alkalmazottat és együttesen 2 trillió dolláros éves bevételt képviselve, együtt törekszünk a Vision 2050 frissítésére. Tagvállalataink és partnereink véleménye beépül a várhatóan 2020 októberében bemutatásra kerülő frissített Vision 2050-be.” – tette hozzá Márta Irén, BCSDH ügyvezető igazgatója.

Az esemény fotógalériája

 

***

Filippo Veglio

Ügyvezető igazgató, People Program & Outreach, WBCSD (Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért)Filippo Veglio a People & Senior Management Team ügyvezető igazgatója.

A különböző iparágakban, üzleti szervezetekben, multilaterális intézményekben, civil szervezetekben és az egyetemeken a tagvállalatok magas rangú képviselőinek bevonásával Filippo felügyeli a Világtanács munkáját a következő People programban (amely magában foglalja a Társadalmi Hatást, a Fenntartható Életmódot, a Fenntartható Fejlődési Célokat) és három Outreach funkciót (Kommunikáció, Események és a partner szervezetek Globális Hálózata).

Filippo 2005-ben csatlakozott a WBCSD-hez. Nemzetközi kapcsolatok mesterdiplomáját a Genfi Egyetem Nemzetközi és Fejlesztési Tanulmányok Intézetében szerezte. Filippo svájci állampolgár, hat nyelven beszél, és korábban hivatásos teniszező volt, a svájci csapat Davis-kupa tagja.

Új tagvállalatként köszönthetjük a Neo Property Services Zrt.-t, amelyet 2009-ben alapítottak. A cég foglalkoztatottjainak száma 624 fő, 2018-as árbevételének nagysága 20 milliárd Ft. A Neo Property létesítménygazdálkodással foglalkozik, profiljukba műszaki és infrastrukturális ingatlan üzemeltetés, ingatlan kezelés, eszköz- és vagyongazdálkodás, valamint beruházási és kivitelezési projektek bonyolítása, menedzselése is tartozik.

A cég 2016-ban fogalmazta meg fenntarthatósági és CSR stratégiáját, amelynek fő irányvonalai a munkatársi szemléletformálás, a sokszínű karitatív tevékenység, valamint a megbízók részére környezettudatos (LED-esítés, szelektív hulladékgyűjtés, víz- és energiatakarékos berendezések) megoldások felajánlása, megvalósítása. A Neo Property 2006 óta rendelkezik ISO 14001-es tanúsítvánnyal, valamint hazánkban ők szerezték meg először a „BREEAM IN USE” – very good minősítést egy irodaház üzemeltetésére. Emellett megbízóik részére Zöld tanácsok címmel kiadványt készítettek, amelyben környezetkímélő tanácsokat és praktikákat foglaltak össze.

A vállalat már régóta alapvető elemként kezeli az etikus működést, 15 éve adták ki első Etikai Kódexüket, amelyet azóta folyamatosan naprakészen tartanak. A cég elkötelezett az átláthatóság iránt: a munkavállalókat (dolgozói fórum), valamint a tulajdonosokat (havi riportok) is rendszeresen tájékoztatják az eredményekről, teljesítményről. A piaci szereplők tájékoztatását pedig kiadványok, szakmai fórumok segítségével oldják meg.

A BCSDH-hoz való csatlakozásával a Neo Property szeretné kifejezni a fenntartható fejlődés, a társadalmi felelősségvállalás és környezetünk védelme iránti fokozott elköteleződését.

 

„Nyolc pontból áll a Klíma- és természetvédelmi akcióterv, amelynek intézkedései megfelelnek a klímapolitika három elvárásának, miszerint hozzájárulnak a károsanyag kibocsátás csökkentéséhez, alkalmazkodást jelentenek az éghajlatváltozáshoz, valamint szerepük van a szemléletformálásban” – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2020. február 19-i sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető ismertette, hogy az akcióterv szerint július 1-jével megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását, és ugyanezzel a dátummal létrehozzák a Hulladékgazdálkodási Hatóságot. Az új hatóság feladata lesz a hulladék-gazdálkodási ágazat ellenőrzése, az illegális hulladéklerakók felkutatása és büntetése, illetve az ingatlantulajdonosok kényszerítése, együttműködésben az önkormányzatokkal, a hulladék eltávolítására.

Emellett betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, megvédik a hazai folyókat a külföldről ide érkező hulladékoktól. Elvárják a multinacionális cégektől, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak, a következő 10 évben meghatszorozzák a naperőművek kapacitását, továbbá támogatják az olcsó elektromos autók megjelenését és használatát. Bevezetik a Zöld Államkötvényt, és minden újszülött után 10 fát ültetnek – sorolta a miniszter.

Palkovics László részletezte, hogy jövőre betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, és minden szükséges intézkedést megtesznek azért, hogy a tömegesen előforduló, egyszer használatos termékeket más, könnyen újrahasználható, újrahasznosítható termékek váltsák fel. Támogatják a vállalkozásokat az ilyen termékek fejlesztésére, gyártására. Lehetővé teszik az üveg- és műanyag palackok, valamint a fémdobozok visszaváltását, az újrafelhasználásra nem alkalmas hulladékot energiává alakítják át, hogy azt a magyar családok, magyar vállalkozások használhassák fel.

Fotó: Véssey Endre

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás során kiemelt figyelmet fordítanak a hazai vizek védelmére – mondta a miniszter, aki szerint nem engedhető meg, hogy a külföldről származó, folyókon keresztül ide érkező, felelőtlen környezethasználatból származó hulladék tovább károsítsa a természeti, nemzeti értékeket, folyókat, vizeket és azok élővilágát. 2021-ig 150 ezer hektárnyi védett természeti területen gondoskodnak az élőhelyek helyreállításáról és a megőrzés feltételeinek megteremtéséről. Az erdős terület 2030-ra 27 százalékra nő – tette hozzá.

Közölte: szigorúan fellépnek a multinacionális cégekkel szemben, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak. A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) megújuló energiatermelését 32 milliárd forinttal támogatják. Környezetbaráttá alakítják a Mátrai Erőművet, annak lignites egységeit fokozatosan kivezetik, 2025-öt követően a széntüzelés leáll. A lignittüzelés fokozatos megszüntetésével párhuzamosan fejlesztik a földgáz alapú, illetve az olyan korszerű technológiákat, mint a napelemes áramtermelés, a villamosenergia-tárolás, illetve az erőmű hulladékégető kapacitásának növelése.

Az akcióterv szerint 10 év alatt hatszorosára növelik a napenergia-termelő kapacitást Magyarországon. A háztartások napelemes áramtermelését kedvezményes hitellel és a nettó elszámolás rendszerével támogatják. 2022-ig 3 ezer, 2030-ig legalább 6 ezer megawatt napenergia-termelő kapacitás üzembe állítását ösztönzik, kiemelten az egyéni fogyasztóknál, valamint a nagyméretű, erőművi energiatermelés területén.

Palkovics László hangsúlyozta, hogy 2030-ra az országban előállított energia 90 százalékban szén-dioxid-mentes lesz. A magyar energiastratégia alapja, hogy az áramellátás jelentős hányadát elsősorban atomenergia és napenergia biztosítsa. A magyar háztartásokat segítik, hogy saját maguk dönthessenek az energiafogyasztásuk mértékéről és időzítéséről. 2030-ig legalább 1 millió okos fogyasztásmérőt telepítenek.

Fotó: Véssey Endre

Az akcióterv kiterjed a közlekedésre is: megreformálják az elektromobilitás ösztönzési rendszerét, nagyobb támogatását. Megteremtik annak lehetőségét, hogy a kis és olcsó autók nagyobb támogatást kapjanak. A megfelelő szolgáltatások kiépítése érdekében minden új építésű társas-, és irodaházban lehetőség lesz az elektromos autók töltésére. Emellett támogatják az alacsony és nulla kibocsátású járművek beszerzését a közösségi közlekedésben. Elindítják a Zöld busz programot, és megkezdték a klímavédelmet szolgáló zöld kötvény kibocsátásának előkészítését.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára megjegyezte, hogy a kibocsátási szint további csökkentése mellett kiemelt törekvés az energiabiztonság, a klímavédelem és a gazdaságfejlesztési céloknak az egymást erősítő összehangolása és a teremtett környezet megóvása, amelyet az akciótervben foglalt konkrét intézkedések segítenek elő.

A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv itt érhető el.

(MTI)

A Budapesti Értéktőzsde ismét megrendezte a BÉT Legek 2019 díjátadó gálát. A BÉT a szakmai zsűri véleménye és a tőzsdei vállalatok piaci teljesítménye alapján összesen 22 díjat adott át ma, köztük a fenntarthatóságért és felelős vállalatirányításért járó díjat, amelyet a Mol vehetett át.

A Budapesti Értéktőzsde a húsz éves múltra visszatekintő BÉT Legek rendezvény keretében idén 22 kategória alapján részesítette elismerésben a tőkepiac kimagasló teljesítményt nyújtó szereplőit. A díjak odaítéléséről az előző évekhez hasonlóan a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló, szakmai zsűri döntött, míg az év online hazairészvény-kereskedési platformja ez évben is a felhasználók online leadott szavazatai alapján került kiválasztásra.

A BÉT Legek 2019 keretében, amelynek központi témája a fenntarthatóság volt, négy új díjat is elnyerhettek a tőkepiaci vállalatok: a „Felelősségvállalás, fenntarthatóság, felelős vállalatirányítási díjat” a Mol, „Az év legnagyobb árfolyam-emelkedését elérő papír kibocsátója prémium kategóriában” díjat pedig a 4iG vehette át. Átadásra kerültek a 2019-ben elindult Növekedési Kötvényprogramhoz kapcsolódó díjak is, amelyet befektetési szolgáltatóként az OTP Bank, kibocsátóként pedig a Cordia International Zrt. kapta.

Az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cégeinek járó díjak is gazdára találtak: az első három helyen a WOOD & Company, a Concorde Értékpapír Zrt. és az Erste Befektetési Zrt. végzett. Az Erste Befektetési Zrt. három másik díjat, az év legnagyobb forgalmú határidős BUX index-kereskedő cégének, az év legnagyobb forgalmú határidős részvénykereskedő cégének és az év befektetési szolgáltatójának járó díjat is átvehette.

Az OTP-t szintén több kategóriában jutalmazta a Tőzsde, a Növekedési Kötvényprogram befektetési szolgáltatói díj mellett „Az év legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátója” díjat, illetve kibocsátóként a „Kibocsátói transzparencia díjat” is elnyerte. „Az év hazairészvény-kereskedési platformja” kategória idei nyertese a legtöbb érvényes szavazat alapján a Random Capital Zrt. Netboon online kereskedési rendszere lett.

Tagvállalataink sorába lépett a Colas Hungária Építőipari Zrt., amely 1991-es alapítása óta aktív. A cég 930 embert foglalkoztat, jegyzett alaptőkéjének nagysága pedig 5 296 890 ezer Ft. A Colas tevékenységi köre igen széles az építőiparon belül: egyebek mellett foglalkoznak fővállalkozással és kivitelezéssel, magas- és mélyépítéssel, út- és autópálya építéssel, út- és burkolatfelújítással, aszfaltgyártással és annak értékesítésével, valamint minőségellenőrzési- és független laboratóriumi vizsgálatokkal.

A Colas nagy hangsúlyt fektet a fenntartható működésre, ennek elérése érdekében az alábbi nyolc fő területet határoztak meg. Fontosnak tartják a humán tőke fejlesztését, a tudás- és egészségmenedzsment, az etikus működést, valamint a munkahelyek biztonságát. Kiemelt szerepet kap az újrahasznosítás, a másodlagos nyersanyagok használatával csökken az új alapanyagokra való igény, valamint a hulladékképződés is mérsékeltebb. A környezeti hatás csökkentése érdekében is konkrét lépéseket tesz a vállalat: egészségre és környezetre veszélytelen vagy kevésbé kockázatos anyagok fejlesztésévek foglalkoznak és alkalmazzák is ezeket. Emellett ISO 14001 szabvány szerint folytatják tevékenységüket, az energiahatékony működésért pedig bevezették az ISO 15001 szabványt.

Az etikus üzleti magatartás alapvető a cég életében, ennek tükrében a napi működés során alkalmazzák a tulajdonos, Bouygues cégcsoport Etikai Kódexét, valamint beszállítói CSR szabályzatát is. Ezentúl a hazai cégcsoportnál is kinevezésre került egy compilance officer, aki felelős az etikus működés biztosításában és az esetleges összeférhetőségi vizsgálatok lefolytatásában.

A Colas Hungária Zrt. szeretne a hazai építőipari vállalkozások közül azok közé tartozni, amelyek élen járnak a fenntarthatóságban. Az ehhez szükséges eszközök, módszerek, megközelítések és aktuális irányvonalak megismerését várják a BCSDH-hoz való csatlakozásuktól.