A Nestlé ma új tervet jelentett be, amely a kakaótermesztésben felbukkanó, gyermekmunkával kapcsolatos kockázatok kezelésére irányuló korábbi erőfeszítéseit gondolja tovább.
A terv középpontjában egy innovatív, a megélhetéshez szükséges jövedelem növelését célzó program áll, amely a kakaótermelő családok megélhetésének javítására és a gyerekek iskoláztatásának ösztönzésére fókuszál, ugyanakkor előmozdítja a talajmegújító mezőgazdasági gyakorlatok szélesebb körű alkalmazását, és a nemek közötti egyenlőséget is. 

A terv részeként a kakaótermelő háztartások a jövőben bizonyos tevékenységekhez közvetlen pénzbeli ösztönzést kapnak. A program keretei között megvalósuló nyomonkövethetőségre irányuló terveivel a Nestlé átalakítja kakaó beszerzési gyakorlatát is.

Ezen törekvések felgyorsításával a vállalat több mint háromszorosára növeli a fenntartható kakaó-termesztés és beszerzés biztosítására fordított beruházás mennyiségét, és a következő évtizedben egy milliárd svájci frankot fektet be a Nestlé Cocoa Plan (Nestlé Kakaóterv) eddigi eredményeire építve.

A megélhetéshez szükséges jövedelem elérését támogató program olyan újszerű megközelítést kínál a termelőknek és családjaiknak, melynek segítségével fokozatosan és fenntartható módon építhetik ki gazdasági stabilitásukat, miközben azokat a tevékenységeket is ösztönzi, amik azonnali, de idővel tovább növekedő pénzügyi előnyöket is biztosítanak a farmereknek. A program tehát nemcsak a megtermelt kakaóbab mennyiségét és minőségét díjazza, hanem azokat az erőfeszítéseket is, melyeket a kakaótermesztő családok a helyi közösségek és a környezeti erőforrások védelmére, megújítására fordítanak.

Ezek a pénzbeli ösztönzők a termelő országok kormányai által nyújtott támogatáson és a tanúsítással rendelkező kakaóért fizetett Nestlé prémiumokon felül állnak. Az így termelt kakaót a Rainforest Allience Sustainable Agriculture szabványnak megfelelően ellenőrzik, ezzel is elősegítve a gazdálkodók és a helyi közösségek társadalmi, gazdasági és környezeti jólétét.

A kakaótermesztő közösségek olyan óriási kihívásokkal néznek szembe, mint a szegénység, a növekvő éghajlati kockázat, a pénzügyi szolgáltatásokhoz- és az alapvető infrastruktúrához (vízhez, egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz) való hozzáférés hiánya. Ezek az összetett tényezők növelhetik a családi gazdaságokban felbukkanó gyermekmunka kockázatát.

A partnerekkel – köztük az érintett kormányokkal – egy jól működő kísérleti program tapasztalataira építve, a Nestlé új kezdeményezése a gyermekmunka ezen kiváltó okaira összpontosít.

“Célunk, hogy kézzelfogható, pozitív hatást gyakoroljunk minél több kakaótermesztő család életére, főleg olyan területeken, ahol a szegénység miatt szűkösek az erőforrások. A megélhetéshez szükséges jövedelem elérését célzó program segítségével idővel megszüntethetőek ezek az aránytalanságok” – mondta Marc Schneider, a Nestlé vezérigazgatója. „A kakaó fenntartható beszerzésére irányuló, több éves múltra visszatekintő erőfeszítéseinkre építve továbbra is segíteni fogjuk a gyerekeket abban, hogy iskolába járjanak, támogatni fogjuk a nőket, megkönnyítjük az oktatáshoz és a pénzügyi forrásokhoz való hozzáférést, és javítjuk a gazdálkodási módszereket. Hiszünk abban, hogy a kormányokkal, civil szervezetekkel és a kakaó kereskedelem más szereplőivel együttműködve segíthetünk a családok életének javításában, és lehetőséget adunk a gyermekeknek, hogy a megérdemelt biztonságos és egészséges környezetben fejlődjenek.”

Készpénz-támogatások a jövedelem növelése érdekében

A program azokat a mezőgazdasági gyakorlatokat jutalmazza, amelyek növelik a terméshozamot, és elősegítik további jövedelemforrások biztosítását, amelyek így együttesen megszüntethetik a megélhetési jövedelem aránytalanságait és ezzel megvédik a gyerekeket. Ezen gyakorlatok alkalmazásával a családok a program első két évében akár CHF 500 svájci frankot kereshetnek alapjövedelmükön felül. A kezdeti magasabb ösztönzés segíthet felgyorsítani a helyes mezőgazdasági gyakorlatok bevezetését. Ahogy a program kézzelfogható eredményeket kezd felmutatni, ez az ösztönző pénzügyi támogatás a későbbiekben CHF 250 svájci frankra módosul. A készpénzben fizetett ösztönző segítséget maga a termelő kapja, és nem függ az eladott kakaó mennyiségétől, így jobban segíti a kistermelőket is, hisz senki nem marad ki belőle.

A szokásos gyakorlattól eltérően, a program pénzügyi ösztönzőket kínál a gazdálkodó házastársának is, aki általában a háztartási költségekért és a gyerekgondozásért felel. Azzal, hogy a gazdálkodó és házastársa között elosztásra kerül a jövedelem, a program hozzájárul a nők helyzetének megerősítéséhez és segíti a nemek közti esélyegyenlőséget.

Néhány példa arra, hogy mely gyakorlatok után fizet a Nestlé készpénz-támogatást:

  • Iskolai beiratkozás a háztartás minden 6-16 év közötti gyermeke számára
  • Olyan helyes mezőgazdasági gyakorlatok bevezetése, mint például a metszés, amely növeli a terméshozamot
  • Olyan agrárerdészeti tevékenységek elvégzése, amely növeli az éghajlati hatásokkal szembeni ellenállóképességet, mint például az árnyékot adó fák ültetése
  • Bevételek biztosítása más forrásból: további növényfajták termesztése, haszonállatok tartása (csirkék, méhek) vagy olyan termékek feldolgozása, mint a manióka

A gazdák kifizetése biztonságos mobilutaláson keresztül történik. Ez közvetlenül biztosítja a nyomonkövethetőséget a Nestlé beszállítóitól a címzettekig.  Mivel a készpénz az év során gyakran kihívást jelent a gazdálkodóknak, a készpénzes ösztönzőket akkor juttatják el a termelőkhöz, amikor a legnagyobb szükség van rájuk. A gazdáktól érkezett visszajelzések alapján ez a beiskolázás, valamint az esős évszak beköszönte előtti időszak. Olyan partnerek, mint az International Cocoa Initiative vagy a Rainforest Alliance a Nestlével együttműködve ellenőrzik és követik nyomon a program megvalósítását.

A gazdálkodók segítése a fenntartható, méretezhető gyakorlatok bevezetésében

Az 1000 elefántcsontparti gazdálkodóval 2020-ban indult kísérleti projekt pozitív eredményeire építve a Nestlé 2022-től egy nagyobb méretű tesztprogramot indít immár 10 000 helyi család bevonásával. Ezt a programot 2024-ben Ghánára is kiterjeszti. Ezt követően a vállalat értékelni fogja a tesztfázis eredményeit, és szükség esetén átdolgozza a részleteket, mielőtt 2030-ra a Nestlé globális kakaóellátási láncában résztvevő összes kakaótermesztő családra (körülbelül 160 000) kiterjesztené a programot.

A Nestlé programja biztosítja a gazdálkodók részére, hogy olyan erőforrásokkal, tréninggel és társadalmi, illetve pénzügyi struktúrával rendelkezzenek, melyek segítségével tartós változásokat érhetnek el:

  • Meglévő ellenőrző és kármentesítési rendszerek fejlesztésével, amelyek segítenek felismerni, megelőzni a gyermekmunka kockázatait és növeli az iskolai beiratkozási arányt
  • Pénzügyi tervezés és vállalkozói képzések biztosításával családok számára a Gender Action Learning System, azaz a Nemek Közötti Cselekvési Tanulási Rendszer keretében
  • Helyi csoportok megszervezésével és képzésével a metszés és egyéb hasznos mezőgazdasági feladatok ellátására egy adott szövetkezetnél minden évben
  • Új jövedelemforrások megteremtésével a gazdálkodók és házastársaik számára
  • A nőkre összpontosító falusi megtakarítási és hitelszövetkezetek (VSLA) létrehozásának támogatásával a megtakarítások ösztönzésére, és hitelnyújtási lehetőséget biztosítására kisvállalkozások indításához

A termelőktől, szövetkezetektől érkező visszajelzések, észrevételek, valamint a független, harmadfél által végzett folyamatos adatgyűjtés és értékelések arra szolgálnak majd, hogy átalakítsák és javítsák a programot. A fentieken kívül a független felügyeletet az IDH- The Sustainable Trade Initiative, a nemzetközi ellátási láncokfenntarthatóságának javításán munkálkodó vezető alapítvány többszereplős stratégiai tanácsadó bizottságabiztosítja.

Minden kakaó szállítmány nyomonkövetése: a farmtól a gyárig

A program keretei között a Nestlé átalakítja a kakaó beszerzési gyakorlatát is. A vállalat célja, hogy a kakaó szállítmányok a termőhelytől a gyárakig teljes mértékben nyomonkövethetőek legyenek. Ez az új törekvés hozzájárul a vállalat és a teljes iparág ellátási láncának átalakításához.  A Nestlé számos olyan terméket vezet majd be, amelynek kakaó alapanyaga e programból származik, ezzel is lehetőséget adva a fogyasztóknak arra, hogy támogassák a családok megélhetésének javítását és a gyermekek védelmét. Az első ilyen termékcsalád 2023-ban a KitKat lesz.

“Intézkedéseink segítenek abban, hogy egy olyan fontos témában mozdítsuk elő a változást, ami igazán közel áll a szívünkhöz. Elszámoltathatóságot és átláthatóságot biztosítanak az egész iparágban, egy olyan időszakban amikor az ügyfelek, a munkavállalók és a közösségek egyre inkább azt várják el a vállalatoktól, hogy teljesítsék közös értékteremtési vállalásaikat” – mondta Magdi Batato, a Nestlé alelnöke és operációs vezetője. „A nyomon követhetőség növelésével segítünk a fogyasztók termékeinkbe vetett bizalmának növelésében, és reagálunk a felelősségteljes és fenntartható forrásból származó kakaó iránti növekvő keresletre.”

A Nestlé a Nestlé Cocoa Plan (Nestlé Kakaó Terv) programon keresztül 2009 óta fordít kiemelt erőforrásokat a fenntarthatóság biztosítására. A 2012-ben bevezetett szigorú monitoring rendszer révén eddig 149,443 gyermeknek segített közvetlenül abban, hogy megvédte őket a gyermekmunka kockázatától és 53 iskolát építettek vagy újítottak fel. Ez a rendszer ma már iparági szabványként működik, amellyel a vállalatok figyelemmel kísérik és ellenőrzik ellátási láncaikat.

***

A Nestlé Hungáriáról:A világ legnagyobb, több mint 150 éves élelmiszeripari vállalata 189 országban van jelen világszerte. A svájci vállalat Magyarországon három gyárában (Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön), illetve budapesti központjában összesen több mint 2400 embert foglalkoztat, akik a jobb életminőség és az egészségesebb jövő megteremtéséért dolgoznak nap, mint nap. 

Nestlé 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató hazánkban. 2021 őszén bejelentett büki beruházásával immár 185 milliárd forintot meghaladó értékben fektet be itthon és továbbra is hosszú távú hazai jelenléttel tervez.

 A szerencsi gyár a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és -töltő üzeme, ahol évente közel 40 ezer tonna kávé- és kakaópor készül, amelyet 30 országba szállítanak ki.

A diósgyőri gyár a Nestlé egyetlen, kizárólag üreges figurák gyártására specializálódott üzeme a világon, ahonnan a termékeket több mint 20 országba exportálja a vállalat.

 A cégcsoport állateledel-gyártásának kelet-közép-európai központja, a büki PURINA® gyár 2018-ban ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Termékei a világ több mint 50 országába jutnak el Bükről.

A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának. A Nestlé Hungária Magyarországon forgalmazott márkái: Purina, Nestlé Beba, Maggi, Nesquik, Nescafé, Nescafé Dolce Gusto, Ricoré, Nespresso, Starbucks at Home, Boci, Balaton, After Eight, Smarties, KitKat, L’Atelier, Nestlé reggelizőpelyhek. A vállalat Magyarországon ásványvizeket nem értékesít, a Nestlé Aquarel márkával ellátott ásványvizeket egy független cég gyártja és fogalmazza.

A Nestlé Health Science üzletág speciális tápanyagigényekre épített táplálásterápiás megoldásokkal segíti az érintett csoportokat, míg a Nestlé Professional magas minőségű gasztronómiai és italmegoldásokat kínál a HoReCa szektor és közintézmények számára.

 

Budapest, 2022. január 26.: A hazai élenjáró vállalatok 31%-ának már van nettó zéró vállalása. A várhatóan növekvő számú vállalás teljesüléséhez jelentős pénzügyi források szükségesek. A zöld finanszírozás vajon felkészült, hogy akcióba lépjen?  A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) és Brit nagykövetség szervezésében a Net Zero Tanácsadó Testület és közel 80 állalatvezető részvételével került sor arra az üzleti fórumra, amely a zöld finanszírozás jelenlegi hazai és európai helyzetét kívánta bemutatni az üzleti szereplőknek.

Fontos, hogy minél több vállalat kötelezze el magát a nettó zéró célok mentén – akár csatlakozva az ENSZ „Race to Zero” kezdeményezéshez -, de a célok teljesítéséhez az is elengedhetetlen, hogy megtalálják azokat az eszközöket, amik ebben a folyamatban segíthetik őket.

“Ezzel az eseménnyel szeretnénk segíteni a vállalatokat eligazodni, hogy honnan tudnak a dekarbonizációs intézkedéseiket támogató forrásokhoz jutni. Bízom benne, hogy ezzel bátorítjuk is a magyar üzleti szektort, hogy csatlakozzanak az ENSZ globális “Race to Zero Kampányához”, amelynek célja, hogy a haladó beállítottságú üzleti szereplők vállalják a karbonsemlegességet 2050-ig. Ez nem csak azért fontos, mert kormányzati és nemzetközi követelmények vannak erre vonatkozóan, és mert ez a bolygónk jövőjéről szól, hanem mert piaci és versenyképességi okokból is elengedhetetlen.” – mondta el nyitóbeszédében Richard Shackleton, brit nagykövethelyettes.

A glasgow-i COP26 éghajlatvédelmi konferencia sikert hozott ezen a téren, látszott, hogy globálisan a pénzügyi szektor készen áll a cselekvésre.  A Glasgow Financial Alliance for Net Zero (GFANZ) bejelentésével világossá vált, hogy 100+ billiárd dollár áll készen az éghajlatváltozás kezelésére. Szintén itt került bemutatásra az Nemzetközi Fenntarthatósági Szabványügyi Testület (International Sustainability Standards Board, ISSB), amelytől a régóta várt globális ESG és az üvegházhatású gázok kibocsátásáról szóló jelentéstétel szabványosítását várják.

Az EU is mozgósítani akarja pénzügyi forrásait.

Magyarország elkötelezte magát a 2050-es klímasemlegesség mellett, és vállalta, hogy üvegházhatású gázkibocsátását 55 százalékkal csökkenti 2030-ig. A vállalatok kulcsszerepet játszanak ebben a folyamatban, a hazai pénzügyi, tanácsadói szektor is felkészülve várja a folyamatok felgyorsítását, amihez az ilyen fórumok elengedhetetlenek. – emelte ki Ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke, rámutatva a most induló hosszútávú pozitív folyamatokra.

A tőkepiaci elkötelezettség elkerülhetetlenül gyökeresen fog megváltozni ebben az évtizedben, az olyan rendszerek, mint az ESG, el fogják érni, hogy a természeti és társadalmi tőkére gyakorolt hatások is bekerüljenek a vállalatok tőkeköltségébe.” – tette hozzá.

Dr. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az MNB zászlóshajó Zöld Programjáról beszélt beszámolva az eddigi eredményekről és arról, hogy milyen további területek kerülnek fókuszba 2022-ben segítve, hogy a nettó zéró célok eléréséhez szükséges finanszírozás minél több területen rendelkezésre álljon.  Beszámolt az MNB a teljes tőkepiacot a fenntartható finanszírozás elérésében segítő lépéseiről, a Green Finance Reportról és az első TCFD reportról, ami egyrészt megmutatja a jegybank éghajlatváltozásnak való kitettségét pénzügyi eszközein keresztül és példát mutat a teljes pénzügyi szektornak.

Dr. Ágostházy Szabolcs a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára kitekintést adott a net zéró vállalások teljesítését segítő európai fejlesztési alapokra és azokból lehívható összegek fókuszterületeiről. A fő cél a mobilitás és a közlekedés zöldítése, a kis és középvállalatok megújuló energia beruházásainak támogatása, a körforgásos gazdasági átmenet vállalatszintű támogatása, az önkormányzatok megújuló energiaberuházásainak támogatása és a meglévő épületállomány energetikai korszerűsítése.

Lukács Ákos a Deloitte Fenntarthatóság és Klímaváltozási tanácsadás üzletágvezetője betekintést adott a BCSDH-val közösen 2021-ben végzett Towards Net Zero vállalati kutatás főbb eredményeiről. Illetve arról, hogy a vállalati fenntarthatósági, ESG elvárások egyre inkább találkoznak a pénzügyi szolgáltatók termékeivel.

Pókos Gergely, az OTP Bank Zöld Program Igazgatóság vezetője beszélt arról a kihívásról, amit a számukra is kitűzött 2050 nettó zéró cél jelent, amire leginkább lehetőségként tekint a bankok többsége. A közép-kelet európai régiót tekintve az energiaváltás beruházásigénye igen magas, de régiónként a megoldások nagyon különbözőek, az OTP az egész régióban elkötelezett a nettó zéró átmenet finanszírozása mellett.

A BCSDH célja, hogy olyan modellváltások történjenek és olyan üzleti megoldások szülessenek Magyarországon, amelyek valódi hatással vannak a klímaváltozásra és más vállalatokra való kiterjesztésük révén valódi válaszokkal szolgálhatnak a hazai kihívásokra.  Fontos lépés volt a Net Zero Tanácsadó Testület létrehozása azzal a céllal, hogy a karbonsemleges gazdaságra való áttérésre nagyobb fókusz kerüljön a gazdasági, kormányzati és a társadalmi szereplők körében is.

***

Race to Zero

A Race to Zero az ENSZ által vezetett, zéró szén-dioxid-kibocsátású világért folyó kampány. Összesen 5227 vállalat, köztük a Facebook, a Tesco, a LafargeHolcim és a Magyar Telekom, valamint a 441 legnagyobb befektető cég már csatlakozott a globális Race to Zero kampányhoz több mint 1049 város és 1039 egyetem mellett. Ezek a szereplők együttesen a globális CO2-kibocsátás közel 25%-át és a GDP több mint 50%-át teszik ki. A Párizsi Megállapodásnak megfelelően bármilyen méretű és bármilyen ágazatban működő vállalkozásoknak egyértelmű szerepe van az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépésben.

A Race to Zero kampánnyal kapcsolatos további információkért keresse fel a kampány globális webhelyét, amely információkat nyújt a kampányhoz való csatlakozási lehetőségekről, beleértve a Science Based Targets kezdeményezést és a SME Climate Hub-ot.

Áramfogyasztása több mint húsz százalékát napenergiából nyerte tavaly júniusban a Csillag téri SPAR szupermarket Szegeden, 2021 végéig pedig összesen 13 százalékkal járultak hozzá az üzlet teljes áramigényéhez a napelemek. A vállalat a közeljövőben újabb áruházakat szerel fel megújuló energiát hasznosító rendszerrel.  

 „A SPAR Magyarország stratégiai törekvése, hogy fejlesztései során környezetbarát, energiatakarékos megoldásokat használjon új áruházai építésénél és a meglévők korszerűsítésénél. A nagyobb üzletek integrált hűtéstechnikai rendszert kapnak, amelynek segítségével a hűtőbútorokból és hűtőkamrákból származó hő fűtéshez használható. A kisebb üzletegységeknél VRV hűtés-technikai rendszer optimalizálja az energiafelhasználást. Ezen kívül modern, alacsonyabb fogyasztású hűtőszekrényeket és hűtőpultokat, valamint LED-lámpákat használunk. Az intézkedéseink révén az elmúlt tíz évben sikerült csökkenteni a vásárolt villamos energia mértékét. Környezetpolitikánk új elemeként kísérleti jelleggel Szegeden – a napfény városában – a Csillag téri szupermarketban hajtottunk végre 2020-ban napenergiát hasznosító, összesen bruttó 19 millió forintos beruházást, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Az 1998-ban nyílt SPAR szupermarketben a vállalat 2006-ban, majd három éve is komoly modernizálást hajtott végre. Utóbbi beruházás során egyebek mellett új, energiatakarékos hűtőket építettek be és környezetbarát hűtési és világítási technológiákat telepítettek. 2020-ban pedig az áruház tetejére összesen 290 négyzetméteres napelem-rendszert építettek ki. A rendszer nyújtotta előnyöket 2020 május óta használja a szupermarket: az első évben az áruház villamos energia igényének 12 százalékát adta, míg 2021. november végéig pedig már a 13 százalékot is meghaladta a napenergia részesedése.

A rekordtermelést 2021 júniusában könyvelhette el az áruház, amikor a szolár rendszer 8707 kwh-val járult hozzá az áruház működéséhez. Ez a szükséges villamos energia 22 százalékát jelentette. Maczelka Márk hozzátette: a kedvező tapasztalatok birtokában a közeljövőben újabb üzletekben hajtanak végre napenergiát hasznosító beruházásokat. Elsőként a pécsi INTERSPAR hipermarketben indulhat hasonló fejlesztés.

Az első alkalommal megrendezésre kerülő rendhagyó zártkörű esemény kiemelkedő számú érdeklődőt vonzott a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért tagsága részéről. A vállalatok közti együttműködések megszületésének elősegítésével a BCSDH fontos szerepet tölt be a rendszerszintű változások felgyorsításában.

A Fenntarthatósági kereslet-kínálat esemény stratégiai eleme a Time to Transform 2030 nyolc évet átölelő programjának, hiszen itt az idő, hogy a BCSDH és tagvállalatai közös erővel szintet lépjen és a cselekvésben is élen járjon. Már nem elegek az izolált akciók, értékláncokban és rendszerekben kell, hogy közösen gondolkodjunk.

Az online rendezvényen 17 tagvállalat fenntarthatósági törekvéseket előmozdító megoldásait ismerhette meg a közönség, azt követően pedig virtuális kerekasztalok mentén közelíthették elképzeléseiket, céljaikat.

Többek között a következő témák mentén ismerhettünk meg kiemelkedő termékeket és szolgáltatásokat: Fenntarthatósági – ESG audit és riportálás, karbonlábnyom számítás, karbonsemlegesítés, körforgásos gazdasági átállás, zöld energia és mobilitás.

Már most több vállalat részéről jelentkezett az igény a program folytatására, így biztosak vagyunk benne, hogy akár már a közeli jövőben ismételten meghirdetésre kerül a fenntarthatósági kereslet-kínálat programunk.

38 tehetséges, fiatal vállalati vezető részvételével indult el a BCSDH „A jövő vezetői” tehetségprogramjának kilencedik évfolyama, amelynek ünnepélyes megnyitójára január 19-én az MVÜK Zrt. támogatásával került sor. A kiválasztott fiatal […]

Legújabb tagunk a 1990-ben megalakult Saint-Gobain Hungary Kft.

A társaság elsőszámú vezetője Piros Attila, 2019. évi árbevétele nagyjából 26 millió forint volt, 281 foglalkoztatott mellett. A Saint-Gobain Hungary Kft. fő tevékenysége; építőipari termékek gyártása és bányászata.

Integrált politikájuk keretet ad céljaik megfogalmazásához, illetve értékeléséhez mely hozzájárul a környezet-és energiateljesítmény folyamatos javításához. Klímavédelmi vállalásaik az energiafelhasználás, a CO2 kibocsátás, a hulladékkezelés, a vízgazdálkodás, az alapanyag felhasználás és a csomagolás területére is kiterjednek. Tevékenységük és folyamataik során biztosítják a környezet védelmét, a környezetszennyezezés megelőzését, az erőforrások energiatakarékos és hatékony felhasználását, energiaigényük csökkentését. A Saint-Gobain Hungary Kft. hozzájárul az egészséges otthonok teremtéséhez, a munkahelyi jóllét biztosításához, alapítványaikon keresztül a társadalom egyenlőtlenségeinek felszámolásához. 2022-ben kezdi meg működését a vállalat belső zöld munkacsoportja, melynek célja a szemléletformálás, tudáscsere és együttgondolkodás a fenntarthatóság valamennyi területén. A szervezet jellegének megfelelő energiagazdálkodási teljesítmény mutatókat vezetett be a vállalt , melyeket rendszeresen felülvizsgálnak. A Saint-Gobain Hungary Kft. számos nemzetközi kezdeményezés mellett, részese az ENSZ Global Compact-nak 2003 óta, és 2021-ben csatlakozott a Women Empowerment Principles kezdeményezéshez is.

Tagságuk célja, hogy  közös  szakmai munka és aktív párbeszéd alakuljon ki, melynek hatására a fenntarthatósággal kapcsolatos hazai aktualitásokról elsők között értesülhetnek.

Legújabb tagunk a 2010-ben alapított Borealis Catalyst Group Kft. A társaság 2019. évi árbevétele több mint 191 millió forint volt 3 foglalkoztatott mellett, elsőszámú vezetője Katona Melinda. A Borealis Catalyst Group Kft. több üzletággal vezetési és üzleti tanácsadással foglalkozó társaság, egyedi megoldásokat kínál a fenntartható és hatékony működés eléréséhez, valamint az összhang megteremtéséhez.

Környezeti felelősségvállalásuk hogy a gazdasági, a környezeti és a társadalmi fenntarthatóság kéz a kézben jár, egyik sem lehet tartós a másik nélkül. Ennek megfelelően miközben természetesen törekszenek a profit elérésére, nem mindenáron teszik azt: nem vállalnak el olyan feladatot, amely a társadalmi és természeti környezet rombolásával, az etikai normák megsértésével jár. Törekednek arra, hogy működésük a lehető legcsekélyebb környezetterheléssel járjon. Pozitív társadalmi hatásaikat az általuk elvállalt munkák, a munkatársakkal való nyitott és őszinte bánásmód, valamint a támogatásaik révén igyekeznek kifejteni. Válaszul a romló környezeti folyamatokra 2019 óta  nem gyártanak szórólapokat, hanem digitális megoldásokkal jelennek meg a kiállításokon és minden egyéb rendezvényen. A vidéki helyszínekre telekocsit szerveznek, ezzel is mérsékelve a környezeti terhelésüket. A saját fejlesztésű Feedback Time funkció segítségével hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendszerből kiiktatódjanak a papiros alapú kérdőívek. Munkatársaik számára olyan szellemi, emberi és anyagi környezetet teremtenek, amelyben jól és biztonságban érezhetik magukat. Munkatársaikkal őszinte és nyílt kommunikációt valósítanak meg. Nagy figyelmet fordít a társaság arra, hogy munkatársaik össze tudják egyeztetni a munkájukat és magánéletüket, mellette folyamatos képzéseket biztosítanak munkatársaik fejlődésének elősegítésére, melynek céljából létrehozták a Borealis Akadémia nevű programot. Borealis Catalyst Group Kft. minden szempontból az elfogulatlanságra és esélyegyenlőségre (vallási, etnikai, politikai stb) törekekszik. Munkájukat politikamentesen végezik, és ezt egyértelműen kommunikálják az ügyfelek felé. Legfőbb értékeik az emberség, a transzparencia és a tisztesség, mind ügyfeleik, mind munkatársaik felé.

Tagságuk alapvető célja, hogy egyre többet tegyenek a fenntarthatóságért, és ennek érdekében szeretnének tanulni azoktól, akik ebben előttük járnak.