A nyári szünet után a gyerekeknek és a felnőtteknek sem mindig könnyű visszatérni a hétköznapok megszokott ritmusához. A nyaralások gyakran felborítják a megszokott napirendet, és ilyenkor az étkezésünkben is megengedőbbek vagyunk. Szeptemberben viszont akkor is új „órarendet” alakíthatunk ki, ha nem ülünk vissza az iskolapadba: az új tanév jó lehetőség arra, hogy a családok újragondolják a napi rutint, és visszahozzák vagy beépítsék a rendszeres mozgást, valamint a tudatosabb étkezést.

A Nestlé és a SPAR közös reprezentatív kutatása szerint1 a magyarok 57 százaléka szokott sportolni. A rendszeres mozgás sokaknak egyszerűen a mindennapi jóllét, a mentális feltöltődés vagy az egészségmegőrzés része. A nyári szabadságok és a nagy meleg ugyanakkor könnyen felboríthatják az év közben kialakított rutint, ilyenkor a rendszeres mozgás is háttérbe szorulhat. Szerencsére vannak olyan mozgásformák, amelyeket könnyebb visszahozni a napirendbe. Ilyen például a futás, amit a válaszadók 65 százaléka éppen azért tart vonzónak, mert könnyen beilleszthető a hétköznapokba.

A nyári lazább napok az étkezési szokásokat is felboríthatják, pedig a kutatás szerint az étkezési szokások terén is bőven van még mit tudatosítani. A kutatás szerint a 18-65 évesek mindössze 5 százaléka étkezik valóban tudatosan, 10 százalékuk egy átlagos napon nem fogyaszt zöldséget, 14 százalékuk pedig gyümölcsöt sem eszik. A legtöbbeknek ugyan naponta egy-két alkalommal kerül ezekből a tányérjára, de a nassolás, a cukros és zsíros ételek, valamint a rendszertelen étkezés mégis gyakori buktató.

Ha szeptemberi újrakezdésről van szó, bárhol is indulunk el, jó úton járunk. A mozgás és a tudatos táplálkozás szorosan összefügg, így az egyik területen tett első lépések a másikban is lendületet adhatnak. Akkor is érdemes belevágni, ha nem érezzük magunkat teljesen magabiztosnak abban, hogyan érdemes változtatni – nem vagyunk egyedül. A kutatás szerint a rendszeresen mozgók körében erősebb az a meggyőződés, hogy a kettő kéz a kézben jár, ugyanakkor még közülük is minden harmadik úgy érzi, lenne mit tanulnia az egészséges táplálkozásról. A válaszok alapján a magyaroknak mindössze a fele érzi magát tájékozottnak abban, hogyan érdemes a sportot megfelelő táplálkozással támogatni, 37 százalékuk viszont kifejezetten bizonytalan.

A futás egyszerű belépő lehet az újrakezdéshez

Az adatokból az is látszik, hogy sokak számára fontos szempont, hogy a választott mozgásforma könnyen beilleszthető legyen a mindennapokba. Nem véletlen, hogy a gyaloglás, a kerékpározás és az otthoni edzés mellett a futás is az egyik legnépszerűbb sport, ami elsősorban a 18–39 évesek körében hódít. A legalább heti háromszor sportolók között különösen erős a futás népszerűsége: közel harmaduk fut, és ugyanennyien vettek már részt életük során legalább egy futóversenyen.

Ha valaki a nyár után újra beépítené a sportot a mindennapokba, futás vagy kocogás esetén sem kell rögtön nagy célt kitűznie: a fokozatos terhelés jó alapot adhat egy későbbi nagyobb távhoz, egy jól felépített edzésterv pedig abban segít, hogy lépésről lépésre jusson el odáig. Sőt, nem is kell órákat kiszakítani minden egyes napból, már a kisebb, rendszeresen beiktatott mozgás is jó kiindulópont lehet. A WHO ajánlása szerint a felnőtteknek hetente 150-300 perc közepes vagy 75-150 perc intenzív mozgás javasolt, ezt pedig érdemes fokozatosan elérni. A közös mozgás ráadásul abban is segíthet, hogy az első lépésekből idővel valódi szokás legyen: a kutatás szerint a válaszadók 39 százaléka a barátokat és a közösséget tartja a sport egyik legfontosabb motiváló erejének.

Ha a mozgás már megvan, az étkezés is könnyebben követi

Ha a nyár után sikerül visszahozni a rendszeres mozgást a hétköznapokba, az az étkezési szokások újragondolásához is lendületet adhat. A kialakított rutin része lehet az előre megtervezett étkezés, a közös főzés vagy az is, hogy tudatosabban választunk a sportolást támogató ételek közül. Illetve szakértői tanácsokra is támaszkodhatunk, amik a kiegyensúlyozott étrendtől és a megfelelő folyadékbeviteltől egészen a regenerációt támogató táplálkozásig terjednek.

„A nyár utáni visszatérésnél érdemes lépésről lépésre felépíteni a rendszeres mozgást, és közben arra is figyelni, hogy a táplálkozás igazodjon a megnövekedett aktivitáshoz. A megfelelő tápanyagbevitel fontos a sportteljesítményhez, a regenerációhoz és ahhoz is, hogy hosszú távon fenntartható legyen az új életmód. A tanévkezdés jó alkalom lehet arra, hogy a családok fokozatosan újrarendezzék a napi rutint: néhány tudatos döntéssel, például a mozgás rendszeressé tételével, az étkezések megtervezésével vagy a közös főzéssel sokat tehetnek az egészségesebb hétköznapokért” – mondta Fülöp Lili, a Nestlé dietetikusa. Hozzátette: ahogy a sportban, úgy az étkezésben sem a tökéletesség a cél, hanem olyan egyszerű, a hétköznapokban is tartható szokások kialakítása, amelyek hosszabb távon is segítik az aktívabb életmódot.

Ha a döntés már megszületett, itt az ideje visszatérni a rendszeres mozgáshoz, amihez konkrét kapaszkodót is ad a Nestlé és a SPAR Fussunk neki együtt! programja. A kampányhoz készült kiadványban kezdők és haladók egyaránt megtalálhatják a számukra megfelelő célt: 5 és 10 kilométeres edzéstervek, kondicionáló edzések, bemelegítési és nyújtási tanácsok, valamint a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz és hidratáláshoz kapcsolódó szakértői tippek segítik a felkészülést. A kampány ráadásul közösségi élményt is ad: a résztvevők a 41. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál napjáig egy Strava-klubban gyűjthetik a kilométereket. A cél, hogy együtt „körbefussák” Magyarországot. Az októberi maraton rajtjáig minél többször szeretnék teljesíteni a közel 2246 kilométeres távot.

 

A Nestlé és a SPAR közös kiadványa és a STRAVA klub a következő linkeken érhető el:
https://www.nestle.hu/fussunknekiegyutt https://www.sparafenntarthatojovoert.hu/fussunknekiegyutt

 

Sikeresen zárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idei Adni Öröm! tanszergyűjtő akciója. A vásárlók személyes adományaikkal összesen több mint 110 ezer darab tanszert és iskolai eszközt ajánlottak fel, emellett több, mint 2 millió forint értékben vásároltak adománykártyákat. Az összegyűlt felajánlásoknak köszönhetően a nehéz helyzetben élő gyermekek megfelelő felszereléssel kezdhetik meg a 2026/2027-es tanévet. A SPAR Magyarország az akció sikeréhez további 2 millió forint adománnyal járul hozzá.

„Nagy öröm számunkra, hogy idén is ilyen sokan álltak a kezdeményezés mellé. Minden átadott füzet, toll, iskolatáska vagy megvásárolt adománykártya azt üzeni, hogy fontosnak tartjuk: egyetlen gyermek se induljon hátránnyal az iskolában. Ez az összefogás ismét megmutatta, milyen sokat tehetünk közösen” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője hangsúlyozta: „a felajánlásoknak köszönhetően több ezer gyermek családjának tudtunk segíteni az iskolakezdés megterhelő időszakában. A támogatások nem csupán tárgyi segítséget jelentenek, hanem azt is, hogy ezek a gyerekek nagyobb önbizalommal, egyenlőbb esélyekkel kezdhetik meg a tanévet. Hálásak vagyunk minden adományozónak, aki részese volt ennek az összefogásnak.”

Az idei gyűjtés során:

  • személyes adományként összesen több mint 110 ezer darab tanszer érkezett,
  • az adománykártyákból több, mint 2 millió forint támogatás gyűlt össze,
  • ennek köszönhetően a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2000 gyermek iskolakezdését tudja segíteni országszerte.

 

A személyes gyűjtés során a vásárlók az INTERSPAR áruházakban megvásárolt tanszereket ajánlhatták fel, emellett 2026. augusztus 31-ig adománykártyák megvásárlásával is támogathatták a kezdeményezést. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a beérkezett tárgyi adományokat és az adománykártyákból beszerzett új tanszereket gondosan összeállított csomagokban juttatja célba.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország ezúton is köszöni minden vásárló, önkéntes és munkatárs támogatását, akik hozzájárultak ahhoz, hogy idén is minél több gyermek számára örömtelibb lehessen a tanévkezdés.

Az adománygyűjtés eredményei a www.adniorom.hu weboldalon érhetőek el.

Az Alkotmánybíróság 2025-ben megsemmisítette a hatályos törvény 2030-as kibocsátáscsökkentési célját, és 2026. június 30-ig új, ambiciózusabb szabályozás megalkotására kötelezte az Országgyűlést.

Júliusban több mint 200 civil és szakmai szervezet mutatta be saját törvényjavaslatát, amelyet a kormány és az Országgyűlés képviselőinek is átadtak. A kormány őszi jogalkotási programjában szerepel a klímavédelmi törvény módosítása, így a következő időszakban megkezdődhet a hivatalos jogalkotási folyamat, amelyet várhatóan szakmai és társadalmi egyeztetés is kísér majd, amely a vállalati szektort is érintheti.

A javaslat a kibocsátáscsökkentés mellett kiemelten kezeli az alkalmazkodást és a klímarezilienciát, és a vállalatokat, pénzügyi szereplőket, önkormányzatokat, állami szerveket, tudományos és civil közösségeket is bevonná.

Jelentősen szigorodnak a fogyasztóknak szóló zöld üzenetek jogszabályi követelményei, mivel 2026. szeptember 27-től alkalmazandóvá válnak az „Empowering Consumers for the Green Transition” (EmpCo) irányelv rendelkezései, melyeket „A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény” ülteti át a hazai jogrendbe.

Ezentúl a termékek környezeti vagy társadalmi hatásaira vonatkozó explicit vagy implicit (pl. képi) utalások csak akkor alkalmazhatók a termékek csomagolásán, a honlapon vagy egyéb marketinganyagban, ha azok egyértelműen bizonyíthatók, mérhetők. Az olyan általános és bizonyíték nélküli jelzők, mint a „zöld” vagy „eco” már nem használhatók többé.

Fenntarthatósági teljesítményt jelölő címkék közül is csak független, harmadik fél vagy hatóság által hitelesítettek alkalmazhatók. Mindemellett a klímasemlegességi állításokra is új szabályok lesznek érvényesek.

A szabályozás nemcsak a termékekre megfogalmazott állításokat érinti, hanem a teljes vállalati fenntarthatósági kommunikációt is, amennyiben az a fogyasztói döntések befolyásolására alkalmas.

Kommunikációs és fenntarthatósági szakértőknek szánt webinárunk keretében az EY Klímaváltozási és Fenntarthatósági Szolgáltatások szakértői bemutatják, hogyan lehet a vállalati és termékszintű előnyöket hitelesen megjeleníteni, a greenwashing kockázatának elkerülésével. Gyakorlati példákon keresztül mutatjuk be a megfelelés legfontosabb szempontjait, hogy a résztvevők magabiztosabban készülhessenek fel az új követelményekre.

Többek között az alábbi kérdésekre is kitérünk:

  • Milyen követelményeket vezet be az EmpCo irányelv, és pontosan mely szervezeteket, illetve üzeneteket érinti?
  • Milyen kommunikáció tekinthető megfelelőnek, és mely üzenetek hordoznak jogi vagy reputációs kockázatot?
  • Milyen bizonyítékokra és alátámasztásra van szükség a zöld üzenetek megalapozásához?
  • Milyen eszközök segíthetik a szervezeteket a hiteles és szabályozásnak megfelelő fenntarthatósági kommunikáció kialakításában?
  • Hogyan készülhetnek fel a vállalatok a megfelelésre?

Számítunk megtisztelő részvételére!

Regisztráció: Ernst & Young

Előadók:

Lukács Ákos, Partner, EY Klímaváltozás és Fenntarthatóság Üzletág
Preszburger András, Manager, EY Klímaváltozás és Fenntarthatóság Üzletág
Gulyás Anett, Manager, EY Klímaváltozás és Fenntarthatóság Üzletág
Juranics Judit, Senior, EY Klímaváltozás és Fenntarthatóság Üzletág

Mintegy 49 millió forint adomány gyűlt össze a Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet idei Kapaszkodó kampányában a Tesco áruházakban vásárolt adománykuponokból. A vállalat az összeget 50 millió forintra egészíti ki, hogy stratégiai partnerével együtt tovább támogassa a hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztését és felzárkóztatását. A két partner közötti együttműködés idén a kapcsolati erőszak elleni küzdelemmel bővült, így egy újabb területen tudnak közösen segítséget nyújtani a bajbajutottaknak.

A Kapaszkodó kampányban befolyt támogatást jelképező csekket a Tesco ünnepélyes keretek között adta át Szolnokon az Ökumenikus Segélyszervezetnek. Az eseményen elismerték azokat a Tesco-munkatársakat is, akik kiemelkedő szerepet vállaltak a kampány sikerében: formátumonként (Expressz üzlet, kompakt és nagy hipermarket) a legtöbb adománykupont értékesítő 3-3 pénztárost díjazták.

Kiemelkedő összefogás országszerte

Az idei gyűjtésben üzlettípusonként a mosonmagyaróvári, Szent István út 44. alatti Tesco Expressz, a sárvári kompakt Tesco hipermarket, valamint a mátészalkai nagyméretű Tesco hipermarket érte el a legkiemelkedőbb eredményt. Az áruházak munkatársai és vásárlói ezzel is bizonyították, milyen sokat jelenthet a személyes megszólítás, a figyelem és a közös ügyek melletti elköteleződés.

„A Kapaszkodó kampány sikere minden évben azt mutatja meg, hogy a segítség sokszor egészen apró döntésekkel kezdődik, például egy kasszánál megvásárolt kuponnal, egy biztató mondattal vagy egy pénztáros lelkes ajánlásával. Hálásak vagyunk vásárlóinknak és kollégáinknak, hogy idén is ilyen sokan álltak a nehéz sorsú gyermekek mellé. Külön öröm számunkra, hogy az összegyűlt mintegy 49 millió forintot 50 millió forintra egészíthetjük ki, és ezzel stratégiai partnerünk, az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját támogathatjuk”– mondta Hevesi Nóra, a Tesco-Global Zrt. kommunikációs vezetője.

„A Kapaszkodó program nem egyszeri segítséget jelent, hanem olyan biztonságos jelenlétet, amelybe a gyerekek és családok bele tudnak kapaszkodni akkor is, amikor minden bizonytalannak tűnik körülöttük. Országszerte 40 helyszínen összesen 4150 nehéz sorsú gyermekkel foglalkozunk rendszeresen, hogy a szegénységből fakadó hátrányok ellenére felzárkóztató programokon, közösségi élményeken, nyári táborokon és személyre szabott támogatáson keresztül kapjanak valódi esélyt a továbblépésre. A Tesco vásárlóinak és munkatársainak segítsége évről évre ehhez járul hozzá. Köszönjük mindenkinek, aki akár már egy kupon megvásárlásával része lett ennek az összefogásnak”– hangsúlyozta Juhász Noémi, az Ökumenikus Segélyszervezet vállalati és közösségi kapcsolatok vezetője.

Ahol a segítség otthonra talál

A Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet együttműködése immár 17 éve bizonyítja, hogy a vállalati felelősségvállalás akkor a legerősebb, ha hosszú távú partnerségre, közös értékekre és valódi társadalmi szükségletekre épül. A Kapaszkodó kampány mellett a két szervezet közös munkájának legújabb fejezete a kapcsolati erőszak elleni fellépés, amelynek célja a szemléletformálás, a segítségkérés ösztönzése és az érintettek biztonságának erősítése. A Tesco saját szervezetén belül az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen szervezett képzésekkel segíti munkatársait, hogy felismerjék a kapcsolati erőszak jeleit és támogassák érintett kollégáikat.

Szolnokon működik a Segélyszervezet által üzemeltetett Családok Átmeneti Otthona, amely különböző okok miatt lakhatásukat vesztett családoknak nyújt menedéket. Az intézmény célja, hogy a gyermekek és szüleik együtt maradhassanak, miközben szakemberek támogatják őket a krízishelyzet feldolgozásában, az önálló élet újrakezdésében és a társadalmi visszailleszkedésben.

A szolnoki átadó így nemcsak az idei Kapaszkodó kampány eredményét ünnepelte, hanem azt az összefogást is, amelyben vásárlók, áruházi munkatársak, szakemberek és civil segítők közösen adnak kapaszkodót azoknak, akiknek arra a legnagyobb szükségük van.

Nemrég további 240 ezer hazai háztartás számára vált elérhetővé a Tesco Otthonról szolgáltatás, így országszerte már több mint 1 millió otthonban kérhető akár aznapi házhoz szállítás a Tescóból. A bővítésnek köszönhetően 301 település lakói most először vásárolhatnak online hipermarketből. A kiszállítást végző DODO futárai hetente több mint öt földkerülésnek megfelelő távolságot tesznek meg a 20-22 ezer rendelés teljesítése során, érkezésüket pedig a vásárlók valós időben követhetik.

Mostantól az ország területének 82 százalékán rendelhetnek házhoz termékeket az ott élők a Tescóból, 10-15 ezer termék közül válogatva.„Tesco Otthonról szolgáltatásunk az eddigiekhez képest 301 újabb településen, mintegy 240 ezer további otthonban érhető el Kisvárda, Mátészalka, Tiszaújváros, Tiszafüred, Hatvan, Vác, Komárom és Dombóvár körzetében. A bővítéssel így országszerte összesen 1500 település több mint 1 millió háztartásának lakói használhatják ki a kényelmes online bevásárlás és házhoz szállítás előnyeit”– mondta Papp Gábor, a Tesco Global-Zrt. online üzletágának vezetője.

Sok lépés egy tescósnak, zéró a vásárlónak: így áll össze az online rendelés

A rendelések a Tesco Otthonról alkalmazáson vagy webes felületen adhatók le, a kért termékeket pedig a környéken lévő áruházban készítik össze szerte az országban összesen 50 helyszínen. A termékeket a Tesco munkatársai éppolyan gondossággal választják ki, mint ahogy a vásárlók maguk tennék. Egy áru-összekészítő kolléga naponta több mint 10 ezer, de akár 20 ezer lépést is megtesz, míg összeszedi a neki kiosztott, átlag 15 rendeléshez tartozó 800-900 terméket, amelyet aztán a Tesco partner DODO futárai juttatnak célba.

Heti ötször a Föld körül: 200 ezer kilométer kiszállítás országszerte

A DODO több mint 200 járműből álló flottával gondoskodik heti 20-22 ezer kiszállítási feladat gyors és precíz teljesítéséről. Az autók hetente összesen több mint 200 ezer kilométert tesznek meg, átlagosan több mint 1,1 millió terméket mozgatva. Ez a mennyiség nagyjából 200 elefánt tömegének megfelelő, mintegy 1000 tonna árut jelent. A társaság ezért az elmúlt évben járműparkját teljes egészében új, korszerűbb Toyota Proace L2 modellekre cserélte.

„A Tescóval közösen évek óta azon dolgozunk, hogy az online rendelések házhoz szállítása minden eddiginél szélesebb körben legyen elérhető. Az új üzletek nyitásával párhuzamosan bővítjük kapacitásainkat és kiszállítási területeink lefedettségét annak érdekében, hogy a megrendeléseket az ország még több pontján teljesítsük a vásárlói preferenciákhoz igazodva. Ennek eredményeként tavaly nyolc, idén pedig további kilenc új Tesco üzlet környékén indítottuk el a szolgáltatást”– mondta Wölcz Arnold, a DODO hazai operatív vezetője.

Találgatások helyett valós idejű nyomon követés

A vásárlók a hét minden napjára, akár négy hétre előre is kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbb egy- vagy kétórás kiszállítási időablakot, saját igényeikhez időzítve az átvétel időpontját. De akár aznapra is kérhetnek házhoz szállítást. A hétvégi kézbesítés a Tesco házhoz szállítási szolgáltatásának egyik alapeleme. A leggyakrabban kért házhoz szállítási időszakok a reggeli, illetve délelőtti sávok, valamint a pénteki és szombati napok. Legtöbben a szombat 12 és 13 óra közötti időszakra kérik a rendeléseik átvételét. A rendelt tételek és a futár érkezése egy SMS-ben kapott linken keresztül valós időben követhető, ami kiszámíthatóbbá és tervezhetővé teszi a vásárlók időbeosztását.

Az okoslogisztika a DODO saját fejlesztésű rendszere a tervezett kiszállítási időpontok alapján optimalizálja a futárok útvonalát, ami hozzájárul ahhoz, hogy a vásárlói elégedettség 90 százalék körüli.

Az építőipar fenntarthatósági kihívásairól gyakran az új, energiahatékony épületek jutnak eszünkbe. Pedig a környezeti terhelés csökkentésének egyik legfontosabb eszköze lehet az is, ha nem építünk újat, hanem meglévő épületeinket korszerűsítjük és új életet, funkciót adunk nekik. Egy felújítás során ugyanis nemcsak az energiahatékonyság javítására van lehetőség: a meglévő szerkezetek és anyagok megtartásával csökkenthető például a beépített karbon mennyisége, miközben az épület műszaki, gazdasági és használati értéke is növelhető. De hogyan lehet a fenntarthatósági szempontokat egy meglévő épület adottságai és korlátai mellett érvényesíteni, és milyen értéket teremthet egy jól megtervezett felújítás? A BREEAM Refurbishment and Fit Out minősítési rendszer éppen ebben nyújt strukturált keretet.

Építeni vagy felújítani?

Előző írásainkban a városrész szintű fejlesztések előkészítésénél és újépítésű épületek esetében mutattuk be, hogy milyen módon lehetséges integrálni a fenntarthatósági elveket BREEAM minősítések által.

Van az a mondás, hogy a legolcsóbb energia az, amit nem használunk el.  Épületekre vetítve is mondhatjuk, hogy a legolcsóbb vagy legfenntarthatóbb épület az, amit már nem kell megépíteni. Szakmai fórumokon rendszeresen hangsúlyozásra kerül, hogy az építőiparnak többet kellene fókuszálnia a meglévő épületállomány hasznosítására, felújítására, az új építések helyett.

A zöld épületminősítési rendszerek az ilyen esetekre is kidolgoztak értékelési keretrendszert. A BRE éppen most vezeti be a frissített követelményeket a felújítandó épületekre BREEAM Refurbishment and Fit Out Commercial V7 név alatt. Az új építéshez hasonlóan ez a keretrendszer is végig követi az építési – ez esetben felújítási – projekt igényének megfogalmazásától kezdődően a tervezési fázisokat, a kivitelezést, műszaki átadást és az üzemebe helyezéssel zárul. Ezzel ösztönzi a meglévő épületek teljesítményének, élettartamának és ellenállóképességének növelését.

Tapasztalatunk alapján, szerencsére egyre gyakoribbak azok a megkeresések, amikor felújításra vonatkozóan szeretne egy tulajdonos vagy fejlesztő épületminősítést megszerezni.

 

 

Miért nem nehéz a fenntarthatóságot érvényesíteni épület felújításnál?

Az előzőleg említett keretrendszer kimondottan nem lakóépületek felújításának specifikumjait veszi figyelembe az értékelés során. Legyen szó shell & core felújításról, vagy csak bérlői fit-out-ról, egy BREEAM Refurbishment vagy Fit-out minősítés során a felújítás mélységére és műszaki tartalmára szabhatóak a vizsgálandó és teljesítendő kritériumok. Emellett külön követelmények teljesíthetőek, ha épület örökségvédelem alatt áll.

Egy meglévő épület esetében lehetnek limitációk és korlátok a kialakításra vonatkozóan, ezért nem mindig érhető el olyan műszaki színvonal vagy energiahatékonyság, mint egy új épület esetében. A BREEAM minősítés ezt figyelembevéve az energiahatékonyságot például éppen úgy értékeli, hogy nem egy új épület szabványértékeinek megfelelő teljesítményt vár el, hanem a felújítást megelőző és követő állapotot hasonlítja össze és pontozza.

A tartószerkezet, külső burok vagy más épületszerkezetek megtartásával a kivitelezési idő rövidülhet, ami csökkenti a kivitelezés alatti környezetterhelést, illetve kevesebb új anyag beépítésével jelentős csökken az épület karbonlábnyoma is.

Meglévő szerkezetek, anyagok megtartásával, újra felhasználásával vagy újrahasznosításával pedig támogathatjuk a körforgásos gazdaságot.

 

Értékteremtés valami régiből

Egy leromlott, elhagyott, vagy csak egyszerűen nem korszerű épület felújítása magában rejt számos potenciált. Az energiahatékonyság növelése mellett, elkerülhetetlen, hogy a jövőbeni épülethasználók komfortját is növeljük a felújítással. Az épületen belüli jobb levegőminőség, jobb hő-és akusztikai komfort mind ezt szolgálják. Emellett lehetőség lesz új épülethasználók elérésre is például akadálymentesítés által.

Az átalakítással felkészíthetjük az épületet a klímaváltozás rövid és hosszútávú hatásaira, kezelhetünk meglévő természeti kockázatokat, mint például a villámárvíz. Lehetőségünk lesz a felújítás után az energia-és vízfogyasztás csökkentésére vagy például eső-és szürkevíz hasznosításra. Ha a létesítmény külső területtel is rendelkezik, akkor javíthatunk annak ökológiai minőségén, ösztönözve a biodiverzitás és zöldfelületek növelését.

A környezeti érték mellett, gazdasági érték is keletkezik. Egy korszerűen felújított épület üzemeltetési és karbantartási költsége olcsóbb, mint egy felújítandóé, mivel növeltünk a szerkezetek és rendszerek minőségén és élettartamán. Nőhet az ingatlan piaci értéke, kihasználtsága és bérbeadhatósága is.

Egy jól megtervezett beruházás városi és közösségi értéket is létrehozhat, hiszen egy leromlott vagy alulhasznosított épület újra aktiválhatja környezetét, miközben a meglévő városi szövetet nem bolygatja. Értékes, védett épületeknél a felújítás az építészeti és kulturális örökség megőrzését is lehetővé teszi, úgy, hogy az épület a mai igényekhez igazodva új életet vagy funkciót kap.

Kluha Enikő fenntarthatósági vezető – REALISCON

 

A Dreher Sörgyárak partnerségre lépett a Beeco ökoapplikációval, hogy közösen támogassák a városi zöldterületek megóvását és felhívják a figyelmet a víz szerepére a klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásban. Az együttműködés keretében a vállalat csatlakozott a Főváros és a FŐKERT által elindított Önkéntes Vízadás kampányhoz, amelyet a Beeco által fejlesztett, a faöntözést segítő, térképalapú mobilalkalmazás támogat.

A kezdeményezés szorosan kapcsolódik a Dreher fenntarthatósági céljaihoz, amelyek között kiemelt szerepet kap a felelős vízgazdálkodás és a természeti erőforrások védelme. A vállalat számára fontos, hogy működésén túl helyi közösségi kezdeményezéseken keresztül is hozzájáruljon egy élhetőbb, zöldebb környezet kialakításához.

A partnerség részeként a Dreher munkatársai a Vállalati Önkéntes Program keretében már több közös faöntözési akcióban vettek részt a Népligetben, ahol a fiatal fák rendszeres öntözése kulcsfontosságú az egyre gyakoribb aszályos időszakok átvészelésében. A Beeco által fejlesztett alkalmazásnak köszönhetően az önkéntesek könnyen megtalálhatják az öntözésre szoruló fákat, így egyszerűen és közvetlenül járulhatnak hozzá a városi zöldfelületek megőrzéséhez.

Az együttműködés célja, hogy gyakorlati megoldásokkal és közösségi összefogással segítsen megőrizni a városok természeti értékeit, miközben a munkatársakat is aktív szerepvállalásra ösztönzi a fenntarthatóság területén.

 

Az Európai Unió új csomagolási rendelete (PPWR) a csomagolások teljes életciklusára új követelményeket vezet be. Míg egyes vállalatok számára ez elsősorban adminisztratív változásokat jelent, másoknak új csomagolások fejlesztésével, beszállítók lecserélésével vagy akár a termékportfólió átalakításával is számolniuk kell. De kiket érint leginkább az új szabályozás? És mire érdemes már most felkészülni? Enghy Boglárka, az IFUA Horváth vezető tanácsadója és Varga Bálint, az IFUA Horváth cégtársa a körforgásos megoldások és a hulladékgazdálkodás szakértői. A Telex.hu/G7.hu-n megjelent szakértői cikkükben a rendelet legfontosabb változásait veszik sorra, valamint azt is, milyen üzleti és működési hatásokra számíthatnak a magyar vállalatok.

A PPWR gyakorlati alkalmazásáról és a körforgásos gazdaság aktuális kérdéseiről a BCSDH – Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért által szervezett European Circular Economy Hotspot Budapest konferencián is szó lesz. A rendezvény előadói között szerepel Viktória Bodnár, az IFUA Horváth ügyvezető partnere is.

G7: Búcsú a félig üres zacskóktól – ki nyer és ki veszít az EU új csomagolási rendeletével?