Félidőhöz érkezett a BCSDH által februárban elindított „A jövő vezetői” tehetségprogram. Az első programban a BCSDH tagvállalatainak vezetői által delegált 23 fiatal, tehetséges szakember vesz részt, akikben minden bizonnyal a következő vállalatvezetői generációt tisztelhetjük.

A programunk célja, hogy a „jövő vezetőinek”, vagyis azon tehetséges szakembereknek, akikből vállalatvezető válhat, bemutassa a vállalati fenntarthatóság komplex fogalmi rendszerét és segítse őket abban, hogy vezetői pályájuk során hogyan tudják ezen elveket a döntéshozatalba integrálni.

A program egyedülálló Magyarországon, hiszen gyakorló vállalatvezetőktől és szakértőktől tanulnak a résztvevők kilenc hónapon át. A szakmai napoknak nyolc tagvállalatunk ad otthont, így a szakmai anyagokon túlmenően, nyolc vállalattal is megismerkedhetnek a résztvevők.

Az első napon a megismerkedésen túl a vezetői kihívásokról és a fenntarthatóság fogalmi keretéről esetBCSDH A jövõ vezetõi tehetségprogram 2014 Megnyitó 2014.02.26.t szó, melynek a Siemens volt a házigazdája. A napot Dale A. Martin, a Siemens vezérigazgatójával történt beszélget és a turbinagyár megtekintése zárta. A következő alkalommal a stratégiai megközelítésé volt a főszerep. A téma mentora volt két elsőszámú vezető is, Michael Nixon, a Nestlé és Török László a Grundfos ügyvezető igazgatója.2014-05-15 16.21.39 A napnak a Grundfos tatabányai gyára adott otthont. A felelős vállalatirányítás témát a MOL és a Coca-Cola segítségével dolgoztuk fel. Itt is fontos szerep jutott a szakmai anyagok megismerésén túl a vállalatok vezetőivel való találkozásra is, Mosonyi György, a MOL Felügyelő Bizottságának elnöke, korábbi vezérigazgató és Nikos Kalaitzidakis, a Coca-Cola ügyvezető igazgatója is vendégünk volt. Az etikus működésről a Telenor házban beszélgettünk a CEU Business School, a Transparency, a Telenor és a Budapesti Erőmű elsőszámú és szakterületi vezetőivel.

A következő témánk az alapértékek tisztelete, melynek házigazdája a téma emblematikus képviselője, a Zwack Unicum lesz. Az egész napos közös munkát a program valamennyi mentorával közösen egy likőrkóstolóval zárjuk, ahol a résztvevők megismerkedhetnek a program részét képező projektfeladattal, melyen a „nyári szünetben” dolgozhatnak majd.

A programról készült képekről a válogatást galériánkban megtekintheti.

2014. szeptember 23-án a SYMA Rendezvény- és Kongresszusi Központban kerül megrendezésre a 3. Swiss Business Day 

A rendezvény keretében lehetőség nyílik svájci kötődésű cégek megismerésére, üzleti kapcsolatok kiépítésére, tapasztalatcserére.

A rendezvénnyel szeretnénk a már Magyarországon lévő svájci cégek, illetve a svájci piac iránt érdeklődő magyar vállalatok számára hasznos programot nyújtani, továbbá az új svájci befektetői érdeklődőknek is kívánunk információkkal szolgálni svájci-magyar gazdasági vonatkozású témákban.

Az immár harmadik alkalommal megrendezett Svájci Üzleti Napon idén még szélesebb programválasztékkal várjuk a kiállítókat és a látogatókat!

Idén külön mottót adtunk a rendezvénynek: Innováció és Kreativitás

A kiállítók számára lehetőséget nyújtunk a legújabb technológiák, fejlesztések és termékek bemutatására.

további újdonságok:

ð  kiállítási lehetőséget kínálunk a svájci cégek mellett svájci cégek hazai beszállítóinak is

ð  hasznos információk, tudnivalók svájci cégek, ill. magyar cégek számára

ð  cégorientált, tematikus szemináriumok — legjobb gyakorlatok megismerése

ð  informális, kulturális programok Svájc vonatkozásában

 

Az eddigi pozitív visszhangnak köszönhetően többek között olyan cégek részvételére lehet már számítani, mint például a Nestlé Hungária Kft., a Stadler Trains Magyarország Kft., az ABB Kft., a Green Lab Kft., az AdNovum Kft., és még sokan mások.

A szakmai paletta ezúttal is nagyon széles, ugyanakkor az innováció és kreativitás közös platform minden cég számára.

A rendezvény főszervezője a Swisscham Hungary, társszervezői pedig a budapesti Svájci Nagykövetség, a SYMA Rendezvény- és Kongresszusi központ és a Swiss Business Club.

Annak érdekében, hogy a rendezvényről minél szélesebb vállalatvezetői kör értesüljön, arra kérjük Önt, hogy lehetőség szerint értesítse partnereit az eseményről hírlevelükben.

Mellékelten küldjük a kiállítókra vonatkozó árlistát és programtervet.

A látogatás idén is ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Kérjük, foglalja be naptárában ezt az időpontot!

Reméljük, hogy meghívónkkal felkeltettük érdeklődését rendezvényünk iránt, akár kiállítóként, akár látogatóként.

 

Korábbi Swiss Business Day rendezvényeinkről itt

(http://www.swisscham.hu/hu/erdemes-magyarorszagon-befektetni) talál

információkat.

 

Kérdés esetén állunk szíves rendelkezésére. Elérhetőségünk: info@swisscham.hu, Tel./fax: 06-1-214-0651; mobil: +36/30-984-9610

(Sustainable Development Conference, 2014 Budapest)

A kelet–közép-európai fenntartható fejlődési konferencia

www.suscobudapest.com

Az Antall József Tudásközpont 2014. október 2-3-án rendezi meg a fenntartható fejlődéssel foglalkozó SUSCO 2014 BUDAPEST nemzetközi konferenciát, melyhez expo és egyéb kísérő rendezvények kapcsolódnak. A konferencia fővédnöke Dr. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke.

A SUSCO Budapest egy évente megrendezésre kerülő konferenciasorozat, mely azért jött létre, hogy elősegítse egy a Fenntartható Fejlődési Célokkal (FFC) összhangban lévő Kelet–Közép-Európa fókuszú Fenntartható fejlődési hálózat kialakítását. A hálózat lehetőséget teremt majd a térség kihívásainak és bevált gyakorlatainak megvitatására, tapasztalatcserére és közös megoldások keresésére. A konferencia továbbá elősegíti a közvetlen párbeszédet a régió kormányzati, tudományos, privát és civil szférájának érintettjei között. A SUSCO konferenciasorozattal mint állandó, évente megrendezésre kerülő eseménnyel Magyarország régiós szinten irányadó szerepet vállalhat a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos szabályok átvételében, bevezetésében és az innovációk gyakorlati hasznosításában.

Az idei nyitó konferencia célja tehát, hogy felhívja a térség országainak figyelmét, bemutassa a jövőbeni kooperáció előnyeit, valamint lehetőséget nyújtson egy fenntartható fejlődési hálózat kialakítására, ami a térség hosszú távú együttműködését célozza meg. A konferencia első része azt járja körül, hogy a nemzetközi célkitűzéseket (SDGs, Europe2020) hogyan lehet beépíteni a nemzeti és regionális szabályozásokba, különös hangsúlyt fektetve a fenntartható fejlődés jogi és gazdasági intézményesítésének és végrehajtásának lehetőségeire Kelet–Közép-Európában. A konferencia második része a víz, az élelmiszer, az energia (WEF) egymással szoros kapcsolatban álló hármasát helyezi középpontba.

A konferenciával párhuzamosan megrendezésre kerülő kétnapos SUSCO EXPO célja a fenntartható fejlődés iránt elkötelezett civil, privát és tudományos szektor szereplőinek lehetőséget adjon a bemutatkozásra és a párbeszédre.

Partnerek: UNDP; Magyarország Külügyminisztériuma; Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért; Országos Meteorológiai Szolgálat; Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség; Nemzeti Környezetügyi Intézet; Hallgatók a Közösség Szolgálatában

Előzetes regisztráció: 2014 júniustól

Azok az erőforrás-hatékony gyakorlatok, amelyek az erőforrások használatának abszolút mértékű csökkentését célozzák, hozzájárulnak a Föld véges forrásainak megőrzéséhez és a környezetre gyakorolt negatív hatások mérsékléséhez. A Cirkuláris Gazdaság felé címmel[1] megjelent friss tanulmány az erőforrás hatékonyság gazdasági előnyeit tárja fel. Egy felmérés[2] ezzel egy időben arra mutat rá, hogy a fogyasztók 87%-a várja ma már el a vállalatoktól, hogy a természet megőrzésére kidolgozott intézkedésekkel rendelkezzenek. Azok az erőforrás hatékony gyakorlatok, amelyek az abszolút mértékű erőforrás használat csökkentésére irányulnak nem csak gazdasági, de természeti előnyöket is hordoznak magukkal. Az erőforrások egyre fokozódó hiánya, a szigorúbb környezeti előírások, valamint a tudatosabb fogyasztók mind arra ösztönzik a cégeket, hogy változtassanak az „elveszem, elkészítem, eldobom” megközelítésükön.

A CEEweb a Biológiai Sokféleségért a megfelelő erőforrás szakpolitikák kialakításáért és megvalósításért küzd mind nemzeti mind nemzetközi szinten egyaránt. A szervezet mindemellett létrehozta a Közép- és Kelet-Európa business és biodiverzitás platformját is.  A CEEweb most az Európai Zöld Hét egyik kihelyezett eseményét rendezi meg Budapesten, ahol Európai Uniós szakértők, cégvezetők és civil szervezetek fogják az erőforrás használat kihívásait, szakpolitikai megoldásokat és jó gyakorlatokat megvitatni.

Időpont: 2014. június 3.
Helyszín: Európa Pont, az Európai Bizottság Magyarországi Képviselet, Millenáris Park, 1024 Budapest, Lövőház u. 35.


A rendezvény nyelve az angol, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az esemény programja és további részletek az alábbi linken érhetők el: http://www.ceeweb.org/event/resource-efficiency-why-is-worth-investing-in-it/.

 


[2] Biodiversity Barometer launched by 2014 Union for Ethical BioTrade (UEBT)

Workshop a garantált megtakarítási projektek minőségbiztosítási kérdéseiről

A workshop keretében az ESCO szerződések, különös tekintettel az EPC (garantált megtakarítási) típusú projektek jelenlegi és a jövőben lehetséges minőségbiztosítási lehetőségeit tekintik át a résztvevők. Sor kerül az európai szinten kidolgozott és 20 ország ESCO cégei által támogatott EPC Etikai Kódex bemutatására és ennek megvitatására.

Az ESCO workshop a Transparense, magyarul az „Átláthatóság növelése a harmadikfeles finanszírozásában” elnevezésű projekt keretén belül kerül megrendezésre, melynek célja, hogy növelje a bizalmat az európai és a projektben résztvevő országok ESCO cégeiben és a harmadikfeles finanszírozásban.

Időpont: 2014. május 29. (csütörtök) 13:00-16:45Helyszín: MagNet Közösségi Ház (1062 Budapest, Andrássy út 98.)

A részletes programot és további információkat innen töltheti le. 

CEE CSR szakértők találkozója.

Fogyasszunk felelősen

A Nadácia Pontis szlovák civil szervezet május 21-22-én Pozsonyban rendezi meg az év legjelentősebb közép-európai CSR-eseményét, a Közép-Európai CSR Csúcstalálkozót. A rendezvény egyik társszervezője a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért.

PROGRAM

Május 21.

13:00-16:00  Előadások a CSR-ről.
Ide főként olyan vállalatokat várnak, amelyek most indulnak el a felelős vállalattá válás útján, és ötleteket szeretnének kapni arra nézve, hogy ezt miként tehetik meg.

 

Május 22. 

8:00 – 9:00       Regisztráció

9:00 – 9:15       A konferencia megnyitása

9:15 – 10:45     A nem szokványos üzlet megváltoztatja a világot.

10:45 – 11:00   Szünet

11:00 – 12:20   Szükségük van-e a fogyasztóknak fenntartható termékekre és szolgáltatásokra?

12:20 – 12:40   Nevessünk együtt (ebéd előtti vidámkodás, mozgás)

12:40 – 13:30   Ebéd

13:30 – 14:45   CSR Önkiszolgáló (10 CSR-téma megvitatása, a külső és belső kommunikációtól a közös értékteremtésen és az érintetti párbeszéden át a munka-magánélet egyensúlyáig és a környezeti kérdésekig).

14:45 – 15:00   Szünet

15:00 – 19:00   CSR Piac: 19 vállalat innovatív és felelős termékeinek és szolgáltatásainak bemutatása

 

DÁTUM: 2014. május 21-22.

HELYSZÍN:  Old Marketplace (Stará Tržnica), Námestie SNP, BRATISLAVA

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: a http://www.cee-csr-summit.eu/en/ oldalon találhatók.

ÉRDEKLŐDNI LEHET:  Nadácia Pontis I slavomira.urbanova@nadaciapontis.sk I http://www.cee-csr-summit.eu/en/

 

Több tagvállalatunkat is érinti az Európai Parlament által áprilisban megszavazott változás, miszerint az 500 főt foglalkoztató, 20 millió euró mérlegfőösszeget vagy 40 millió euró nettó árbevételt realizáló vagy meghaladó nagyvállalatok az éves pénzügyi jelentésükben társadalmi és környezeti teljesítményükről is nyilatkozzanak.

Az Európai Bizottság a tervek szerint 2014 szeptemberében fogadja el a direktívát, melyet követően a tagállamoknak két év áll majd rendelkezésükre beépíteni azt a helyi szabályozásba. A direktíva-javaslat kidolgozásában anyaszervezetünk, a WBCSD is részt vett az IIRC-vel, a CSR Europe-pal és a GRI-vel közösen.

forrás: GRI

A WBCSD Városi Infrastruktúra Kezdeményezés (Urban Infrastructure Initiative, UII) eredményei azt mutatják, hogy a saját fenntarthatósági céljaik elérésére törekvő városok előnyt kovácsolnak abból, ha idejekorán bekapcsolódnak a vállalatok tervezési és stratégiafejlesztési folyamataiba. Ez lehetővé teszi az innovatív, költséghatékony megoldások kidolgozását a komplex és átfogó városi fenntarthatósági kihívásokra.

A városok a globális fenntarthatósági feladatok között az első helyek egyikén szerepelnek. 2050-ig a világ népességének 70%-a városokban fog élni, de ambiciózus célok kitűzésével fel tudnak nőni a kihívásokhoz, s azok elérésével még versenyképesebbé, rugalmasabbá válnak, hatékonyabban gazdálkodnak erőforrásaikkal és jó megoldásokat nyújtanak az élet minden területén.

Ezen víziók gyakorlati megvalósítása komplex kihívást jelent a városok vezetői számára. Különösen, mert jellemzően ez szükségessé teszi majd  a városi infrastruktúra jelentős átalakítását, mind felépítését és kialakítását, mind működését tekintve – beleértve az épületeket, az energetikai, a szállítási, a telekommunikációs, a víz, a köztisztasági és a hulladékgazdálkodási szolgáltatásokat – megkövetelve ezen rendszerek közötti kapcsolat optimalizálását is.

A fenntarthatóság mellett elkötelezett vállalatok, melyek gyakorlottak hatékony megoldások kivitelezésében, segíthetik a városokat eligazodni ezen kihívások között, valamint a víziót alkalmazható és beültethető akciótervekké alakítani. A vállalatok létfontosságú szerepet tölthetnek be nem csak a konkrét infrastruktúrák, technológiák, szolgáltatások és pénzügyi megoldások biztosításában, de a stratégia kialakításában való közreműködésük is támogatja a városi rendszer teljes optimalizálását.

Bár már léteznek kiváló példák a városi és vállalati együttműködésre stratégiai szinten, ez még mindig inkább csak kivételesnek számít, mintsem megszokottnak.

A WBCSD azért hozta létre az UII-t, hogy bemutassa a vállalatok meghatározó szerepét a megoldások felkutatásában, valamint alapul szolgáljon a városok és vállalatok közötti stratégiai együttműködésnek, s mindezzel segítse a városok fenntartható fejlődését. Az UII 14 vezető tagvállalatot hozott össze – Cemex (Co-Chair), GDF SUEZ (Co-Chair) Siemens (Co-Chair), ACCIONA, AECOM, AGC, EDF, Honda, Nissan, Philips, Schneider Electric, TNT Express, Toyota és United Technologies – akik a mintaprojektekben a városvezetőkkel együttműködve dolgoznak számára a fenntarthatóbb, hatékonyabb és élhetőbb városokért.

Ez a több ágazatból, több vállalatból álló csoport a következő városokkal működött együtt: Turku (Finnország); Tilburg (Hollandia); Ahmedabad, Rajkot, Surat és Vadodara Gujarat Államban (India); Yixing (Kína); Kobe (Japán); Guadalajara (Mexikó) és Philadelphia (USA). Mindegyik városban az UII egy vállalati szakértőkből álló multidiszciplináris csapatot mozgósított, hogy működjenek együtt a város vezetőivel. Ezek a csapatok egy integrált, szektorokon átívelő szemlélettel elemezték a város meghatározó fenntarthatósági kihívásait és kidolgoztak egy innovatív megoldás halmazt azok legyőzésére.

Ez a jelentés összefoglalja a városokban végzett munkát, rámutat a tanulságokra és a potenciális lehetőségekre, ahol a vállalatok és városok szoros együttműködése megfontolásra érdemes. Ajánlásokat tesz a városok, a vállalatok és más fontos érintettek számára. A WBCSD hiszi, hogy az UII példája, illetve az ajánlások világossá teszik és útmutatóul szolgálnak, hogy hogyan tudnak a városok és a vállalatok idejekorán együttműködést folytatni a valódi előnyök megteremtése érdekében.

Jelentés – összefoglaló (angol)
Teljes jelentés (angol)

Szembesülve klímaváltozásból fakadó extrém időjárási eseményekkel és a megszokott időjárást érintő változásokkal, az energia szektor nyugtalanítóan sérülékennyé vált, így a klímakockázat értékelése, a villamos-energia szektor rugalmasságának kiépítése és új üzleti modellek fejlesztése elsődleges fontosságúvá vált.

Ehhez kíván hozzájárulni az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (WBCSD) kiadott átfogó jelentése Building a Resilient Power Sector címmel, amely elemzi a klimatikus hatásokat az áramellátó rendszereken, vizsgálja, hogy miként lehet jobban előrejelezni az időjárási és hosszú távú klimatikus kockázatokat, valamint megosztja a már működő vállalati gyakorlatokat.

A világ legnagyobb áramszolgáltató vállalatai által is támogatott WBCSD jelentés közvetlenül az Éghajlat-Változási Kormányközi Testület (IPCC) új tanulmánya után jelent meg, ami szintén rámutat a klímaváltozás kezelésének sürgősségére.

Néhány fontos ajánlás az iparág számára:

  • Szaktudás kiépítése a klímáváltozással kapcsolatos információk elemzésének területén, a kockázatok jobb megértése érdekében, legfőképpen a globális éghajlati modellek helyi szintre vetítésével.
  • Stratégiák adaptációja során kockázat-menedzsment és költség-haszon elemzés használata hatékony és költség-hatékony megoldások meghatározásához.
  • Szabályozók bevezetése az ösztönző struktúrákban, hogy az adaptációs beruházások pénzügyileg is életképesek legyenek.
  • K+F-be történő befektetés folytatása, a nagyobb infrastruktúrák irányába történő hatékony fejlődés, a lehetőségek szélesítése és a költségek fokozatos csökkentése érdekében.
  • Tanuló közösség, a bevált módszerek cseréje, az erőforrások megosztása a szélsőséges eseményekre való hatékonyabb reagálás érdekében.

A jelentésben a következő vállalatok jógyakorlatai találhatóak meg:

EDF
DNV GL
Entergy
ABB
Hitachi
Eskom
CLP
Statkraft

Interaktív kiadvány (angol)
Vezetői összefoglaló (angol)

A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (International Union for Conservation of Nature -IUCN) és az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért szervezet (World Business Council for Sustainable Development – WBCSD) egy új útmutatót adott ki, amivel a biodiverzitásra vonatkozó ismeretanyag jobb megértését és felhasználását igyekszik elérni, segítve, hogy a vállalatok eredményesebben tudják környezeti hatásukat csökkenteni.

IUCN és partnerei egy kézikönyv sorozatot dolgoznak ki. Ez egy olyan tudás alapjául szolgál, amely a biodiverzitásra vonatkozó információk értékelését foglalja magában, s ehhez különféle standardok, irányelvek, adatok, eszközök, valamint releváns képzés nyújtanak támogatást.

„Biológiai sokféleség az Üzletért – Egy útmutató az IUCN által szolgáltatott kézikönyv használatához” a vállalatok számára speciálisan annak segítését célozza, hogy jobban megértsék és használni tudják ezeket a kézikönyveket működésük környezeti kockázatainak és lehetőségeinek értékelésénél. Az útmutató célja, hogy megmutassa, hogyan segíthet a tudástermék a vállalat biodiverzitásra gyakorolt hatásainak és az attól való függőségeinek meghatározásában, értékelésben, kezelésében, valamint célja az is, hogy segítsen a környezetvédelmi standardoknak és tanúsítási rendszereknek való megfelelésben.

„Az IUCN számára fontos, hogy demonstrálja milyen tudás áll rendelkezésre, és azt hogyan használhatják fel a vállalatok inputként a döntéshozási folyamataikban,” mondta el Giulia Carbone, az IUCN Globális Üzlet és Biodiverzitás Programjának igazgatóhelyettese.

„Tudatosítani szerettük volna, hogy ezt a tudást nem csak a civil közösségek használhatják, hanem a vállalatok is, hiszen a kockázatok és lehetőségek kezelésében ennek a tudásnak kritikus jelentősége van.”

Az útmutatót az IUCN dolgozta ki szoros együttműködésben a WBCSD-vel és annak tagvállalataival, a következő négy kézikönyvre fókuszálva:

  • Az IUCN Vörös Listája a kihalással fenyegetett fajokról;
  • Védett Bolygó (WDPA, World Database on Protected Areas támogatásával), mely dokumentálja a védett területek kiterjedését, minőségét és sokféleségét;
  • Kulcsfontosságú Biodiverzitási Területek, mely a globális jelentőségű biológiai sokféleséggel rendelkező területeket jelenti;
  • Ökoszisztémák Vörös Listája, mely felméri az ökoszisztéma összeomlásának kockázatát.

„Ez az útmutató üzleti és fenntarthatósági menedzserek, valamint környezetvédelmi tanácsadók számára készült, hogy ezáltal növeljék annak megértését, hogy mely kézikönyvek állnak rendelkezésre, és azokat hogyan tudják a vállalatok beültetni működésükbe, javítva a természeti tőkével való gazdálkodást.” mondta el Violaine Berger, a WBCSD Ökoszisztémák & Mezőgazdaság programjának igazgatója.

„Remekül kiegészíti a WBCSD Eco4Biz Útmutatóját, mely az üzleti döntéshozatal támogatásaként egy strukturált áttekintést biztosít a létező ökoszisztéma szolgáltatások és a biodiverzitáshoz kapcsolódó szemléletekről, eszközökről.”

A több évtizedes közös munka után a WBCSD 2013-ban az IUCN tagjává vált. Ez mérföldkőnek számít a fokozott együttműködés és üzleti elköteleződés szempontjából, lehetőséget teremtve olyan megoldások számára, melyek jobban elősegítik az IUCN víziójának megvalósulását: egy olyan világét, amely becsüli és óvja a természetet.

További információ az IUCN Üzlet és Biodiverzitás Programjáról (angol)

További információ a WBCSD Ökoszisztémák munkaprogramjáról (angol)

Útmutató (angol)