Egy modern biofinomító képes arra, hogy gazdasági és társadalmi fellendülést hozzon vidéki közösségeknek, derült ki a Fenntartható vidéki reneszánsz egy bioetanolüzem példáján keresztül című tanulmányból, melyet kedden a Magyar Tudományos Akadémián mutattak be. A kutatás a Pannonia Ethanol 2012-ben létesített dunaföldvári bioetanolüzem példáját vizsgálta, amely Magyarország kukoricatermesztő vidékének szívében található.

Az utóbbi évek beruházásainak eredményeként a hazai, fenntartható alapanyagokra épülő gazdaság mára a legversenyképesebbé vált Európában. A takarmánykukorica helyben történő feldolgozására épülő etanoltermelés, kiegészülve a társtermék állati takarmánnyal olyan pályát kínál a hátrányos helyzetű térségekben, amelyre kevés iparág képes. Tehát nemcsak klímavédelmi szempontból fontos itthon bioetanolt előállítani, hanem ez lehet a kulcsa vidék felzárkózásának is, illetve ez lehet egy kiugrási lehetőség a magyar gazdaság számára.

A kutatás eredményei összességében azt mutatták, hogy a bioetanolüzem működése négy alapvető csatornán keresztül járul hozzá a vidék reneszánszához:

  • Közvetlenül és közvetve is szakképzett munkaerőt igénylő munkahelyeket hoz létre vidéki térségben, így segít a képzett munkaerő helyben tartásában, és meggátolja a szelektív elvándorlást, amely a humán tőke apadásához vezetne;
  • Jelentős helyi iparűzési adó-fizetőként hozzájárul a helyben nyújtott közszolgáltatások színvonalának fenntartásához, illetve emeléséhez, ami a helyi közösség valamennyi tagja számára érzékelhető;
  • Széles beszállítói kör számára teremt tartós és kiszámítható keresletet, ami ösztönzi a versenyképesség fokozását, hozzájárul a tevékenységek diverzifikálásához, a foglalkoztatás bővítéséhez.
  • A kiszámítható, stabil kereslet és a beruházási kockázatok mérséklése ösztönzi a mezőgazdasági fejlesztéseket által. Az etanolüzem hiányában minden második mezőgazdasági beruházás kisebb valószínűséggel valósult volna meg.

„A beruházás eredményeképpen kimutathatóan csökkent az elvándorlás a térségből, emellett háromszorosára nőtt a település adóerő-képessége, illetve a gyárban tapasztalható átlagos bérszínvonal kétszerese az országos átlagénak” – foglalta össze a kutatás üzeneteit Hódos Ferenc, a Pannonia Ethanol stratégiai igazgatója.

A kutatást a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának kutatócsoportja végezte Dr. Koós Bálint vezetésével. A kutatás módszertani hátteréről összességében elmondható, hogy 24 kulcsinterjú, két kérdőíves felmérés, két fókuszcsoportos interjú készült, valamint átfogó statisztikai adatelemzést végeztek a térséget jellemző társadalmi és gazdasági tendenciák feltárásához. Az adatgyűjtés 2016 folyamán történt.

A tanulmány teljes terjedelmében itt érhető el (pdf)>>

A megnyitó beszédet tartotta Dr. Nagy István, miniszterhelyettes, Földművelésügyi Minisztérium

A kutatás eredményeit Dr. Koós Bálint és Király Gábor, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kutatói ismertették

A panelbeszélgetésekben részt vettek az iparág képviselői

A panelbeszélgetésekben ugyancsak részt vettek kormányzati tisztségviselők és tudományos kutatók

A MOL Új Európa Alapítványa tíz éve támogatja a fiatal tehetségeket és a velük foglalkozó pedagógusokat. Idén több mint 700 jelölés közül választották ki a kuratórium segítségével azt a hét szaktanárt és három utánpótlás edzőt, akik átvehették a MOL Mester-M Díjat, amely erkölcsi és anyagi elismerés is egyben.

A Pesti Vigadóban tartott ünnepélyes esten a díjakat a MOL Magyarország vezetői, Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, az Új Európa Alapítvány kurátora, Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, valamint Sipos Mihály a Muzsikás Együttes alapító tagja adták át.

Új Európa Alapítvány: http://www.ujeuropaalapitvany.hu/galeria

Bécsi központjából indítja európai terjeszkedését innovatív szoftverével, SOLARIS-szal, amely olyan átfogó társadalmi problémákra nyújt megoldást mint pl. migráció-integráció, aktív idősödés. Vállalati ügyfelei számára programot dolgoz ki a szervezeten belüli innováció és együttműködés erősítésére. Stratégai partnereivel, egyetemi laborokkal, technológiai vállalatokkal és a biomedical területet képviselőivel 21. századi megoldásokon dolgoznak.

.

.

.

Egy modern biofinomító társadalmi és gazdasági hatásai a Pannonia Ethanol dunaföldvári üzemének példáján keresztül.

 

A Pannonia Ethanol szeretettel meghívja a BCSDH tagvállalatait a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdasági és Regionális Kutatások Központja tanulmányának bemutatása alkalmából szervezett konferenciára.

 

Időpont: 2017. április 4. kedd

Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

 

Kérjük, hogy részvételi szándékát 2017. március 21-ig jelezze a rendezveny@pannoniaethanol.hu emailcímen!

Az ENSZ tagállamai 2015-ben meghatároztak 17 globális fenntartható fejlődési irányelvet (SDG) azzal a céllal, hogy a világ fejlődése 2030-ig a befogadóbb fenntarthatóbb irányba mozduljon el. Annak érdekében, hogy az elköteleződést cselekvés is kövesse, a KPMG az ENSZ Global Compacttal együttműködve létrehozta a fenntarthatósági célok energia-, természeti erőforrások- és vegyiparra vonatkozó mátrixát. A mátrix, az említett iparágakban tevékenykedő vezető cégek jó gyakorlatain keresztül olyan üzleti lehetőségekre mutat rá, melyek mindkét fél számára közös értéket teremtenek, és emellett hozzájárulnak a 17 globális fenntartható fejlődési cél eléréséhez. A kiadvány tartalmaz továbbá iparág-specifikus jó gyakorlatokat és saját gyakorlatba is átültethető globális partnerségi kezdeményezéseket. További információk itt érhetőek el, az iparági mátrixok pedig innen tölthetőek le.

A Provident Pénzügyi Zrt. és dolgozói a vállalat februári évindító rendezvényén 1,5 millió forint adományt gyűjtöttek össze jótékony célra, melyet idén a Fogadj Örökbe egy Macit Alapítvány számára ajánlottak fel. Az alapítványt Törőcsik Mari, Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő, a Nemzet Színésze és Kárász Róbert, televíziós műsorvezető alapította 2012-ben azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a fogyatékkal élők helyzetére illetve megváltozott munkaképességű emberek számára munkahelyet teremtő kezdeményezéseket támogassanak.

Az adománygyűjtésen túl a Provident az alapítvány jótékonysági maci aukcióján is részt vett, melyet a Fogyatékossággal Élők Világnapja alkalmából rendeztek. Az eseményen az ismert magyar hegymászó, Klein Dávid kedvenc plüss feketepárducáért fél millió forintot ajánlott fel a Provident. A hírességek aukció során elárverezett gyerekkori plüss állataiból és személyes ereklyéiből befolyt összeget az alapítvány a fogyatékossággal élők munkahelyteremtésére fordítja. Többek között az ilyen felajánlásoknak köszönhetően jött létre a számos fogyatékkal élő személyt is sikeresen alkalmazó, fogyatékosság-barát közösségi és kulturális központ, a Premier Kultcafé.

A spanyol IBERDROLA magyarországi leányvállalata 2007-ben kezdte meg aktív működését hazánkban és fő tevékenysége a villamos energia termelés.

Az Iberdrola Renovables  Magyarország Kft. összesen 158 MW-nyi szélerőmű kapacitással rendelkezik és ezzel az ország vezető szélenergia termelőjének és üzemeltetőjének számít.

Alapítója és egyben aktív tagja 2010-től a Magyar Szélenergia Ipari Társaságnak, ezzel is elősegítve a megújuló igarág fejlődését, a szélenergia hasznosítására vonatkozó jogszabályok megalkotását és az iparági szereplők érdekeinek képviseletét.

„Mi, mint „megújuló” vállalat, aktív szerepet vállalunk a legfőbb globális problémák, mint például a klímaváltozás megoldásában, amely korunk fő kihívása és mindenkire hatással van. A szélenergia hasznosítása káros anyagoktól mentes, a villamos energia termelése során nem keletkezik környezetünket veszélyeztető melléktermék. Kifogyhatatlan, megújuló, a természet bocsájtja rendelkezésünkre és csak rajtunk múlik, hogy kiaknázzuk-e.

Hisszük, hogy a kollektív felelősségtudat egyéni szinten kezdődik, a döntéshozók felelőssége pedig többek között a csapat küldetésének formálása és egyben iránymutatás a társadalom számára.  A hosszú távú siker kulcsa mindemellett a pro-aktív és hatékony csapat, amelynek tagjai tisztában vannak a fenntartható fejlődés fontosságával és képesek annak komplex módon történő értelmezésére és megvalósítására. Meggyőződésem, hogy tudatos, kitartó és hiteles munkával létrehozhatunk egy élhetőbb, tisztább, jobb jövőt.” – nyilatkozta Brand Éva, az Iberdrola Renovables magyarországi vezetője a szervezethez való csatlakozásukkor.

Karácsonyhoz közeledve, 2016 őszén is elkezdtük törni a fejünket, hogyan segíthetnénk idén is a rászorulókon, amikor az egyik kolléganőnk megkeresett minket nagyszabású, 150 gyereknek szóló cipőajándékozási tervével. Olyan családokban élő iskolásokon szeretett volna segíteni, akik annyira szegény körülmények között élnek, hogy tél közeledtével nem tudnak kellően meleg, vízhatlan cipőt, csizmát beszerezni, így a kicsik sokszor átázott, vékony cipőkben járnak iskolába a legnagyobb hidegben is. Emiatt gyakran előfordul, hogy megbetegednek, kimaradnak hosszabb időre az iskolából.

Mivel rendszeresen segít a borsod megyei szegény településeken élőknek és szinte név szerint ismeri őket, a helyi szociális munkások segítségével összeállították a Szendrő településen élő, legszegényebb 150 gyerekből álló listát, akiktől bekértük a cipőméretüket és az életkorukat.

A kollégáinknak szóló, belső intranetünkön létrehoztunk egy felületet, amelyről munkatársaink kiválaszthatták, melyik gyerkőcnek szeretnének cipőt, csizmát venni; kisebb csapatok álltak össze, így egy-egy gyerek nem csak a méretének, életkorának, nemének megfelelő cipőt kapta meg, de kapott hozzá meleg zoknit, csokit, apróságokat.

Ahogy elindítottuk az akciót, egyre inkább éreztük, hogy a szókincsünk szegényessé válik arra, hogy kifejezzük, amit érzünk. Látva a kollégák nagylelkűségét és lelkesedését, azt a megható törődést, ahogy egy ismeretlen gyermek felé fordultak, büszkeséggel töltött el a bennünket az, hogy ilyen csodálatos kollégák dolgoznak az Allianznál.

Az ajándékok átadására Szendrőn került sor, ahol a helyi iskola aulájában 150 gyerek várt bennünket miniműsorral és közös énekkel. Az ajándékokat névre szólóan osztottuk ki, öröm volt látni a piruló arcokat, boldogságtól csillogó szemeket.

Ez a 150 iskolás olyan szegénységben él, amilyet mi elképzelni sem tudunk, de ugyanolyan gyerekek, mint bárki más. A kicsik lelkesen mosolygósak, a nagyobbak félszegek és szégyenlősek, de egyben közösek: mindannyian nagyon örültek az ajándékoknak. Feltettük a rénszarvas agancsokat, hiszen mi voltunk a Mikulás budapesti küldöttei. Utólag tudtuk meg, hogy az egyik kisfiú lelkesen mesélte anyukájának, hogy ajándékot kapott. „Anya! Ma az iskolában kaptam cipőt meg csokit.” „Kitől?” „Nem tudom, két nénitől. Rénszarvasok voltak.”

A Generali számára a fenntarthatóság a mindennapi üzleti működés része. Biztosítótársaságként a felelős vállalati gondolkodás, az etikus, átlátható működés mind a termékfejlesztést és az ügyfelekkel való kommunikációt, mind a társadalmi környezettel való kapcsolatot meghatározza. A fenntartható fejlődés legfontosabb alappilléreit az emberi erőforrás fejlesztése, az ügyfél-elégedettség növelése, valamint a közösségek támogatása, életvitelük jobbítására vonatkozó törekvések adják.

A vállalati kultúrában megfogalmazott alapértéknek megfelelően a Generali célja, hogy tevékenyen óvja és jobbá tegye az emberek, közösségek életét. Alapítóként, a Generali a Biztonságért Alapítvány által működtetett programokban a szervezet munkatársai önkéntes segítőként járulnak hozzá az olyan alapítványi kezdeményezések megvalósításához, mint a gyermekvédelmet célzó Generali Mosolyvadász Program. A fejlesztő és prevenciós program létjogosultságát tanúsítja, hogy az elmúlt években több mint 2000 hátrányos helyzetű gyermeket ért el, hozzájárulva a fiatalok biztosabb jövőjének megteremtéséhez. Az alapítvány működését 2016-ban a Magyar Adományozói Fórum is elismerte, a Generali Biztosító és alapítványa a MAF Felelős Támogató Védjegyet kapta meg.

A vállalat a szolgáltatások területén is elkötelezett a fenntarthatóság mellett: valamennyi termékük kialakításánál kiemelt szempont volt a hosszú távú ügyfél-elégedettség, az egyszerűen megtalálható és megérthető, könnyen használható, bármikor megköthető termékek kialakítása, melyek versenyelőnyt biztosító értéket képviselnek. A „simple” és „smarter” hívószavak jegyében a vállalat kiemelt célja, hogy minden kapcsolati ponton egyszerűbb és okosabb megoldásokkal pozitívabb élményt nyújtson ügyfeleinek.

A fentieken túl az ACTION 2020 vállalással összhangban kiemelt hangsúlyt kap a felelős foglalkoztatás is a cégcsoportnál. A vállalás értelmében a Generali még jobb jövedelmi kondíciókat biztosít munkatársainak, valamint a béren kívüli juttatási rendszerét is megújította. A cég a munkatársak képzésére is kiemelt figyelmet fordít: elindította a Generali Tehetségprogramot, melynek célja, hogy a kiválasztott tehetségek szakmai és vezetői kompetenciáit fejlessze, valamint életre hívta az egyéves, mentorprogrammal támogatott értékesítési vezetőképző rendszerét, a Sales Manager Programot, a jövő értékesítési vezetőinek képzése érdekében. Az élethosszig tartó tanulás és a felnőttképzésben való részvétel ösztönzését támogatják továbbá a szakmai képzések, a generációs nyitás program, a vidéki egyetemi városokkal való kapcsolattartás és az állásbörzéken való megjelenések is. A Generali átlátható, befogadó és támogató munkahelyi környezettel ösztönzi a munkatársak folyamatos fejlődését, hiszen a cég hosszú távú fennmaradásának záloga a munkatársak fejlesztése.

A Generali az ország egész területén jelen van, értékesítési hálózatának folyamatos bővítésével, megbízható pénzügyi szolgáltatóként ügyfelei teljes körű kiszolgálására törekszik. Működése minden mozzanatát a fenntarthatósági szempontok határozzák meg, alapvető célja, az emberek életének jobbá tétele által vezérelve.

 

A digitális technológia és a mobilkommunikáció segítségével köti össze az E-tanoda program azokat a 12-18 éves, hátrányos helyzetű fiatalokat, akik iskolai tanulmányaikhoz segítségre szorulnak, azokkal a kortársaikkal, akik jól teljesítenek egyes tantárgyakból, és szabadidejükben szívesen megosztják tudásukat másokkal. Az E-tanoda januárban indult, fél évig tartó pilotjához a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és a Városmajori Gimnázium összesen 24 diákja csatlakozott önkéntesként, akik a 400 fős ormánsági település, Gilvánfa 14 középiskolásának mentorálását vállalták.

A Telenor Magyarország kezdeményezésére és támogatásával indult projekt szakmai hátterét, a diákok koordinálását és támogatását a 21. Századi Pedagógiáért Alapítvány biztosítja, a gilvánfai diákokat pedig a többszörösen hátrányos helyzetű településen 2008 óta működő Nyitott Ház Tanoda pedagógusai fogják össze. A kezdeményezést a Microsoft Magyarország a Skype in the Classroom programnak a projekt igényeire való szabásával támogatja.