Az elmúlt hónapban két rangos díjban is részesült a MAVIR Zrt. munkavállalói iránti felelősségvállalását méltatandó. Az Európai Unió munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi információs ügynöksége, az EU OSHA 2016-2017. évi „Egészséges munkahelyet minden életkorban!” c. kampányának keretében, az „Egészséges Munkahelyek – Helyes Gyakorlat Díj” fődíját vehette át a száz fő feletti munkavállalót foglalkoztató vállalatok kategóriában, valamint elnyerte a „Legjobb Női Munkahely” kitüntető címet 250 fő feletti vállalatok kategóriájában a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség pályázatán.

A MagNet Bank az idén hatodszorra is elnyerte Az év társadalmilag felelős bankja címet a Mastercard Év bankja versenyén, és első ízben elhozta a Legjobb lakossági hitelért járó díjat is a közösségi összefogásra építő Mentor programjával. A MagNet számára a kimutatható társadalmi, környezeti haszon létrehozása egyenértékű cél a gazdasági haszon megteremtésével. A Bank alaptevékenysége során hoz létre értéket ügyfelei döntése alapján: évente tájékoztatja őket arról, hogy mekkora összeggel járultak hozzá a Bank nyereségéhez, melynek 10%-áról közvetlenül rendelkezhetnek; ők határozzák meg, hogy a közösségi betétben elhelyezett pénzüket a Bank milyen projektek finanszírozására fordítsa; dönthetnek arról, hogy milyen mértékű díjat fizetnek számlájuk fenntartására és mely civil szervezetet segítsék bankkártyás költéseikkel.

mastercard_ev-bankja_dijatado_2016

Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta, immár 17. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében. Az idei megmérettetésen – az eddigi 64 aktívan működő díjazott cég után – újabb 10 magyarországi bejegyzésű cég vette át az elismerést november 16-án este a Piac & Profit által rendezett ünnepélyes díjátadó gálán.
A díjat évente egyszer az alapítókból, valamint a korábbi években díjat kapott cégek első számú vezetőiből álló zsűri ítéli oda. 2016-ban a zsűri 3 kisvállalatnak, 2 középvállalatnak, 2 nagyvállalatnak és 3 multinacionális vállalatnak adja át az elismerést.

ued-300dpi_cmyk

 A Biofilter Zrt. a középvállalati kategóriában nyerte el az Üzleti Etikai Díjat. A díjat többek között a magas szintű környezetvédelmi szabályrendszer működtetése, a minőség- és környezetközpontú üzleti magatartása és az alaptevékenységen túlmenő fenntarthatósági követelmények megvalósítása miatt nyerte el.

„Nagy öröm számunkra a díj, bár olyasmiért kaptuk, ami számunkra teljesen természetes. A cég alig idősebb nálam, édesapám alapította egy olyan érában, amikor még nem volt szokás etikus működéssel foglalkozni. A húgomnak és nekem a cég átvételével az a feladatunk, hogy többet adjunk tovább, mint amennyit mi kaptunk – a gyerekeinknek és mindenki mások gyerekeinek” – fogalmazott a díj átvételekor Kürti Deák Dóra, a családi vállalat második generációs tulajdonosa és fejlesztője.

A díjat László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke és Demcsák Mária, a Piac & Profit üzleti magazin alapító főszerkesztője azzal a szándékkal hozta létre, hogy minden évben a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal példát mutatnak a felelős, etikus gazdálkodásban, üzleti jelenlétben, és erősítik a társadalom és az üzleti szféra közötti bizalmat.

161116_212510_hb7_6478

Forrás: Piac és Profit

Az Üzleti Etikai Díj nyertesei 2016-ban

Kisvállalat: Agrova Kft.
Kisvállalat: KAV Hungária Kft.
Kisvállalat: Vitaking Kft.
Középvállalat: Bhe Bonn Hungary Kft.
Középvállalat: Biofilter Zrt.
Nagyvállalat: ÉDV Zrt. (Észak-Dunántúli Vízmű)
Nagyvállalat: Fővárosi Vízművek Zrt.
Multinacionális vállalat: Mapei Kft.
Multinacionális vállalat: Schrack Technik Kft.
Multinacionális vállalat: Szatmár Optikai Kft.

Az Üzleti Etikai Díj szempontrendszere:

  1. A cég etikai magatartása alkalmazottaival szemben
  2. A cég tulajdonosainak etikai magatartása tulajdonosi jogosítványaik gyakorlása közben
  3. Az ügyfelekkel, üzleti partnerekkel szembeni etikus üzleti magatartás
  4. Társadalmi felelősségvállalás
  5. A környezettel szembeni felelős magatartás

 Az etikus üzleti magatartás elengedhetetlenen feltételei a 21. században

  1. A cég felelős gondolkodásmódról cselekedetein keresztül tesz tanúbizonyságot. Felelősséget vállal munkatársaiért, szűkebb és tágabb környezetének jólétéért, a társadalom fejlődéséért, a klímaváltozás negatív folyamatainak visszafordításáért, az esélyegyenlőség javulásáért.
  2. A cég tetteit nem elsősorban a mindenáron való haszonszerzés irányítja, hanem a másokról gondoskodás, más érdekeinek, jóllétének figyelembevétele is.
  3. A cég – a szűkebb-tágabb emberi, természeti, üzleti – környezet érdekeit szem előtt tartva képes átértékelni várható üzleti hasznát, illetve át tudja változtatni cselekedetinek célrendszerét magasabb rendű célok, a fenntartható fejlődés érdekében.

A Katica Tanya Élményközpont érdemelte ki az Európai Unió Üzleti Környezetvédelmi Díját Menedzsment kategóriában a kis- és mikrovállalkozások között. A Katica Tanya, a környezetvédelmi beruházásairól ismert létesítmény korábban, 2014-ben elnyerte az Év Ökoturisztikai Létesítménye Pályázat Innovációs díját.

1987 óta hirdeti meg az Európai Bizottság az „Európai vállalkozások környezetvédelmi díjait” (EBAE), amelynek hazai titkárságát a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége látja el. Idén 148 pályázatból válogatott a nemzetközi zsűri és 23 céget emelt ki négy kategóriában és a biodiverzitás különdíjra az EBAE keretein belül. A végső eredményeket a díjátadó ünnepségen, Tallinnban hirdették ki az Ökoinnovációs Fórum rendezvényeihez kapcsolódva. A díjakat Johanna Drake, az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatóságának Főigazgató-helyettese, és Marko Pomerants észt környezetvédelmi miniszter adta át.

A Katica Tanya Élményközpont már a második magyar Európai Környezetvédelmi Díjjal elismert vállalkozás. 2004-ben Denso Gyártó Magyarország Kft. vehette át a díjat szintén Management kategóriában, a nagyvállalatok között.

ebae-award

A Katica Tanya Élményközpont Somogy megyében, a Zselic szívében, egy  12 hektáros területen fekvő élményparadicsom minden kikapcsolódásra vágyó számára. Az élmények hazája, ahol az élmény minden eleme megtalálható, tartalmas programok, pihentető szállás és pénztárcához igazodó, egészséges ellátás. Mindezt a folyamatos fejlesztés és a környezettudatosság szellemében.  Az Élményközpont energiafogyasztásának több, mint 80%-át megújuló forrásból fedezi, saját ökológiai szennyvízkezelőt üzemeltet és a látogatók a belépődíj egy részét tudják szelektíven gyűjtött hulladékkal is „fizetni” A Katica Tanya vezetése és munkatársai számára a társadalmi értékesség ugyanolyan fontossággal bír, mint a pénzügyi eredményesség. A Katica Tanya fejlesztési stratégiája szerint csak olyan attrakciót fejlesztenek, amely nem fogyaszt energiát, vagy ha mégis, azt saját maguk fedezik megújuló forrásból.

A zsűri fenntartható turizmus megvalósításáért tett erőfeszítései és eredményei miatt díjazta a magyar vállalkozást, akik az egész családszámára megvalósított élményközpontban a fenntartható működést helyezik a középpontba és évi 65,000 látogatójuk környezettudatosságát sokféleképpen erősítik. Céljuk, hogy a látogatók ökológiai lábnyoma egy, a Katica Tanyán eltöltött napon kevesebb legyen, mint otthon, vagy ha máshol töltötték volna a napot.

„Hatalmas elismerés és komoly mérföldkő a Katica Tanya 14 éves történetében az Európai Környezetvédelmi Díj. Immár európai szinten is elismerték mindazt, amit a Katica Tanya képvisel” – értékelte az eredményt a díj átvételekor Handó János, a Katica Tanya Élményközpont ötletgazdája és tulajdonosa. A Katica Tanya Élményközpont a KÖVET Egyesület támogatásával pályázta meg a díjat.

katicat

A képen a management, mikro- és kisvállalkozások kategória jelöltjei. A képen díjjal a kezében Handó János, a Katica Tanya ötletgazdája, tulajdonosa látható.

2016-ban 13.5 millió forint gyűlt össze a hátrányos helyzetű iskolák mosdóinak felújítására. Vadonatúj mellékhelyiségek várták öt hátrányos helyzetű iskola tanulóit idén ősszel a Domestos Iskolamosdó Felújítási Programnak köszönhetően. Az immár második éve futó program a tisztítószert forgalmazó Unilever és az akcióhoz munkaóráival és termékeivel csatlakozó építőipari és építőipari anyagokat gyártó cégek összefogása mellett a márka vásárlóinak is köszönheti sikerét.

https://www.unilever.hu/news/press-releases/2016/Peldaerteku-osszefogas-a-gyerekekert.html

Hogyan változott meg a világ azt követően, hogy a világ országainak vezetői tavaly decemberben történelmi jelentőségi klímavédelmi megállapodást írtak alá Párizsban, s újabb, jobban számon kérhető kötelezettséget vállaltak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére? Hol tart az elektromos autók fejlesztése, miképpen alakul át a közlekedés az önvezető autók küszöbön álló elterjedésének következtében? Hogyan áll a passzív házak ügye, mennyire népszerűek Magyarországon és a világban az energiatakarékos épületek? Ezekre a kérdésekre is keresi a választ a HVG idei, hamarosan megjelenő Fenntartható Fejlődés című kiadványa. A fenntarthatóság társadalmi kérdéseivel, az oktatással, az egyenlőtlenséggel is foglalkozó különszámban szó esik arról is, hogy a hazai és nemzetközi vállalatok mit tesznek az élhetőbb világ megteremtése érdekében, s többek között megszólal Ifj. Chikán Attila is, a BCSDH tavaly megválasztott új elnöke is.

Hirdetési együttműködéssel kapcsolatban Tasnádi Rózsa szívesen áll rendelkezésére.

HVG Kiadó Zrt.

1037 Budapest, Montevideo u. 14.

telefon: +36 1 436-2450,  fax:  +36 1 436-2089,

mobil: +36 30 9549-189, email: r.tasnadi@hvg.hu

 

A BCSDH tagok speciális kedvezményt kapnak! 

A MOL – kifejezve elkötelezettségét a sokszínűség, az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség mellett – aláíróként csatlakozott az Európai Sokszínűségi Karta Magyarországhoz. A vállalat kiemelt feladatként kezeli a munkahelyi kultúra fejlesztését, összhangban a társadalmi szemléletformálással.

Az Európai Sokszínűségi Karta 2004-ben indult, amely az Európai Unió munkahelyi esélyegyenlőséget támogató elveit rögzíti. A Kartához csatlakozó vállalatok kifejezik elkötelezettségüket az abban foglalt alapvetések mellett, és vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik szervezeti kultúrájukat. Az Európai Sokszínűségi Karta Magyarország szervezete 2016-ban jött létre.

A MOL nevében Fekete László, a vállalat HR vezetője idén október 20-án írta alá a csatlakozásról szóló dokumentumot. A MOL munkája során mindig határozattan kiállt az etikus működés mellett, amelynek kulcseleme a munkavállalók jogainak biztosítása. A MOL 1992-ben fogadta el Etikai Kódexét, amelyet azóta is folyamatosan frissít a külső-belső változások tükrében. „Nemzetközi vállalatként jól tudjuk, milyen értéket jelent a sokszínűség. E szemléletünk azonban nemcsak a működési eszközeinkben jelenik meg, hanem HR-politikánk alapja is. Munkavállalóink változatos kulturális háttérrel és tudással rendelkeznek, ezáltal a MOL gyorsan és hatékonyan képes reagálni a kihívásokra. Hogy kiaknázzuk a bennünk rejlő potenciált, olyan szervezeti kultúrát alakítottunk ki, amely biztosítja, hogy munkatársaink kiteljesedhessenek. A Karta aláírásával megerősítettük régi elkötelezettségünket” – emelte ki Fekete László, a MOL Magyarország HR-igazgatója.

A K&H-nál, vezető pénzügyi intézetként, kötelességünknek tekintjük, hogy ügyfeleink okos döntéseinek elősegítésén túl, aktív társadalmi szerepet vállaljunk. A K&H-nál bizalmat szeretnénk építeni – nemcsak pénzügyi eredményeinkkel, hanem azzal is, hogy megfelelünk ügyfeleink, dolgozóink, részvényeseink és a társadalom elvárásainak. Társadalmi szerepünket kiemelten a vállalkozásösztönzés, a pénzügyi oktatás, a környezetvédelem és az egészség területén szeretnénk erősíteni.  Piaci pozíciónkat és magyarországi szerepünket a jövőben is úgy igyekszünk megerősíteni, hogy figyelmet fordítunk a környezetre és a közösségre, amelyben tevékenykedünk. Igyekszünk felelős vállalatként működni az etikai és törvényi előírásoknak maximálisan eleget téve.

A MOL-csoport bekerült a Dow Jones Fenntarthatósági Világ Index legjobb 15%-ába. Csak 10-en kerültek be a világ integrált olaj- és gázcégei közül. A MOL-csoport az egyedüli közép-kelet-európai társaság az indexben.

A MOL-csoport ismét szerepel a Dow Jones Fenntarthatósági Világ Indexben (DJSWI). E szerint cégünk fenntarthatósági teljesítménye alapján bekerült az integrált olaj- és gáztársaságok legjobb 15%-ba. A MOL-csoport az egyedüli közép-kelet-európai cég, amely szerepel az indexben.

Az értékelést a fenntarthatósági befektetések területén specialistának számító RobecoSAM végezte. A RobecoSAM a 68 legnagyobb, az olaj és gázszektorban működő, tőzsdén jegyzett vállalatot vizsgálta és végül 10 cég került be az indexbe. E szerint a MOL a világ kutatás-termelés és integrált olaj- és gáztársaságai között a legjobb 15%-ba került fenntarthatósági teljesítménye alapján. Cégünk már szerepelt az indexben 2010 és 2011 között, majd ötéves kihagyás után ismét visszakerült.

mol

A fenntarthatósági mérőszámok széles skáláját felvonultató összehasonlítás alapján az iparági versenytársak között csak a legjobbnak számító vállalatok kerülhetnek be a Dow Jones Fenntarthatósági Indexbe. Az értékelésben figyelembe veszik a környezeti és társadalmi teljesítményt, és a gazdasági fenntarthatóságot is.

„Célunk, hogy a fenntarthatóság napi működésünk részét képezze. Továbbra is elsőrendűen fontos számunkra embereink, a közösségek és a környezet biztonsága, bárhol is tevékenykedünk. A DJSW Indexben való részvételünk még jobban megerősíti a folyamatos javulás iránti elkötelezettségünket, és minden MOL-nál dolgozó kolléga elismerését jelenti, akik személyes elkötelezettségükkel nap, mint nap tesznek folyamataink és teljesítményünk javításáért telephelyeinken és irodáinkban.” – mondta Molnár József, a MOL-csoport vezérigazgatója.

Az Igazgatóság által felügyelt szigorú irányítási rendszerünk, a 2020-as fenntarthatósági tervünk, mely elindított számos, a hosszú távú gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi kihívások sikeres kezeléséhez szükséges akciót, és az integrált jelentési kultúránk mind hozzájárultak ehhez a teljesítményhez.

A Telenor Magyarország Zrt. kiemelt hangsúlyt fektet a felelős üzletvitelre. Céljuk, hogy minden a Telenorral üzleti kapcsolatban levő cég az üzleti etika követelményeinek megfelelően végezze a mindennapi tevékenységét. A minél magasabb szintű etikai megfelelés elősegítése érdekében a Telenor egy Etikai Konferenciát szervez, melyre ezúton meghívja Önöket.

 

A konferencia fő témája az etikus vállalati működés. A rendezvény során a Telenor etikus vállalati működésért felelős vezetői, valamint meghívott külső szakértők mutatják be az etikus vállalati viselkedés előnyeit, az etikus működés eléréséhez és fenntartásához alkalmazott vállalati eszközöket (pl. szabályzatok, belső folyamatok, felelősök stb.), illetve a résztvevőknek is lesz lehetősége egymással is megosztani a témához kapcsolódó ismereteiket, tapasztalataikat.

 

Az Etikai Konferencia időpontja:     2016. október 4.                9:00 – 12:00

Helyszíne:                                            Telenor Székház – Törökbálint, Pannon út 1.

 

Napirendi pontok

 

9:00 – 9:30          Regisztráció

9:30 – 10:00        Bevezető a Telenor részéről

Téma: Mit jelent a Telenor számára az etikus vállalati működés? Milyen eszközeink vannak ennek fenntartására, ellenőrzésére?

Előadók: a Telenor etikus vállalati működésért felelős vezetői

 

10:00 – 10:45      Panelbeszélgetés

Téma: Miért éri meg etikusnak lenni? Milyen előnyei vannak az etikus vállalati viselkedésnek rövid és hosszú távon?

Bevezető előadás: Alexa Noémi, CEU

Paneltagok: a Transparency International képviselői, illetve az alábbi vállalatok etikus működéséért felelős vezetői: ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Bayer Hungária Kft., Biofilter Környezetvédelmi Zrt.

 

10:45 – 11.00      Kávészünet

11:00 – 11:45      Panelbeszélgetés

Téma: A korrupció felismerésének és megelőzésének módszerei és lehetőségei

Bevezető előadás: Fertetics Mandy, BCSDH

Paneltagok: az alábbi vállalatok etikus működésért felelős vezetői: Grundfos Magyarország Gyártó Kft., Mercedes-Benz Hungária Kft., Richter Gedeon Nyrt., Telenor

 

11:45 – 12:00      Záró gondolatok

 

A konferencia magyar nyelvű. További előadók személye egyeztetés alatt áll.

 

Kérjük, hogy jelentkezésüket a mellékelten megküldött Regisztrációs Lapon a résztvevők nevének, beosztásának és elérhetőségének a megjelölésével mielőbb, de legkésőbb 2016. szeptember 27-ig jelezzék az alább megadott e-mail címen (Alagi-Zilah Orsolya – ozilah@telenor.hu). Tájékoztatjuk Önöket, hogy a konferenciára csak meghatározott számú érdeklődőt tudunk fogadni, a részvételi lehetőség a jelentkezés sorrendjében kerül biztosításra.

 

Amennyiben további információra lenne szükségük, kérjük, hogy az alábbi elérhetőségeken vegyék fel velünk a kapcsolatot:           

Alagi-Zilah Orsolya

Mobil: +36 20 930 2294

E-mail: ozilah@telenor.hu