Cél: nettó zéró CO2 kibocsátás globális szinten 2050-re1
▪ CO2 kibocsátások jelentős, 25 százalékos csökkentése már 2030-ra
▪ Akár 4 mrd € értékű beruházások a 2030-ig tartó tervekben

A BASF a klímasemlegesség felé vezető úton az eddigieknél is nagyravágyóbb célokat tűz ki maga elé, hiszen 2050-re nettó zéró kibocsátást kíván elérni. A vállalat az alacsony kibocsátású és CO2 mentes technológiák fejlesztésében elért legfrissebb eredmények alapján a 2030-ig tartó középtávú, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló célját is jelentősen növeli: a BASF a jelenlegi szándékai alapján 2018-hoz képest 25 százalékkal tervezi világszerte csökkenteni üvegházhatású gáz-kibocsátásait, és mindezt a célzott növekedés és a dél-kínai nagy Verbund gyár építése ellenére kívánja elérni. Ez a tervezett növekedés hatásainak figyelembevétele nélkül azt jelenti, hogy a CO2 kibocsátásokat a jelenlegi üzleti tevékenységek körében a felére kell csökkenteni az évtized végére. A BASF összességében akár 1 mrd € értékű beruházást tervez megvalósítani 2025-ig az új éghajlat-politikai célkitűzései eléréséhez, ezt pedig további 2 és 3 mrd € közötti beruházás követi majd 2030-ig.

A BASF Csoport globális kibocsátásai 21,9 millió tonna CO2 egyenértéket értek el 2018-ban. 1990-ben ez az érték nagyjából kétszerese volt ennek. A 2030-ra tervezett új kibocsátási cél az 1990. évi szintekhez képest körülbelül 60 százalékos csökkentést jelent, ami meghaladja az Európai Unió mínusz 55 százalékos célarányát.

„Új éghajlat-politikai céljaink hangsúlyosabbá teszik eltökéltségünket és a BASF Párizsi Éghajlatváltozási Megállapodást támogató vállalását. A klímaváltozás: a XXI. század előtt álló legnagyobb kihívás. Ha meg akarunk ennek felelni, át kell alakítanunk folyamatainkat és termékportfóliónkat. Ezt az átalakítást pedig már most fel kell gyorsítanunk. Először az ide vezető utunk első – nem pedig utolsó – lépéseire kell összpontosítanunk. A BASF épp emiatt fogja növelni a megújuló energiaforrások felhasználását, illetve fel fogjuk gyorsítani a vegyszerek gyártását támogató új CO2 mentes folyamatok kifejlesztését és alkalmazását. Átláthatósággal, valamint a BASF termékek egész értéklánc mentén okozott karbonlábnyomának rendszerezett és egyre nagyobb mértékű csökkentésére vonatkozó felajánlásunkkal tudjuk segíteni a legkülönfélébb iparágakban működő ügyfeleinket abban, hogy ők is csökkentsék saját termékeik karbonlábnyomát” – mondta Dr. Martin Brudermüller, a BASF SE igazgatótanácsának elnöke.

A BASF új technológiákkal váltja fel a fosszilis tüzelőanyagokat

A 2050-re nettó zéró CO2 kibocsátás elérését célzó hosszútávú átmeneti időszak középpontjában az olyan új technológiák állnak, amik a fosszilis tüzelőanyagokat, mint például a földgázt megújuló forrásokból származó elektromos árammal fogják felváltani. A legtöbb ilyen technológia kifejlesztésében – partnereivel karöltve – úttörő szerepet vállal a BASF, és a fejlesztés jelenleg a kísérleti szakaszban tart. Az ilyen jellegű technológiák jelentős kibővítésére csak 2030 után nyílik majd komolyabb lehetőség. De ahhoz, hogy addig is felgyorsítsuk a CO2 kibocsátások csökkentését, a BASF továbbra is módszeresen hajtja végre a meglévő gyártelepein szükséges állandó fejlesztési folyamatokat. A vállalat ráadásul – villamosenergia-szükségletének kielégítése céljából – fokozatosan át fog térni a megújuló források használatára, és ennek megvalósításához szélerőmű-parkokban szándékozik befektetni.

A BASF jelenlegi fejlesztései közé sorolható egyik legfontosabb új technológia a vegyipari alapanyagok (pl. etilén, propilén vagy butadién) előállításában használandó elektromos fűtésű hő-krakkolók kifejlesztésére irányul. E fenti vegyi anyagok több értéklánc építőelemei és a vegyipari gyártás elengedhetetlen alapkövei. Számos vegyipari gyártási folyamat másik fontos alapanyaga a hidrogén. A BASF a hidrogén CO2 mentes előállításához egyszerre két folyamatot is futtat párhuzamosan: a kereskedelmi viszonylatban is elérhető víz-elektrolízist, valamint a metán pirolízist, amihez a BASF egy új folyamat-technológiát is kidolgozott. Az energiahatékonyság fokozásának másik fontos módját a hulladékhőből CO2 mentes gőzt termelő elektromos hőszivattyúk használata jelenti. A BASF céljai között szerepel az, hogy a Siemens Energy-vel együttműködve fokozatosan ipari méretekre terjessze ki ezt a technológiát és egész telephelyek hulladékhőjének visszanyerésében hasznosítsa.

A BASF számításai szerint a klímasemleges gyártási folyamatokra való átállás a következő évtizedben a villamosenergia-igény ugrásszerű növekedéséhez fog vezetni a vállalatcsoport főbb telephelyein, azon belül a ludwigshafeni legnagyobb gyártelepen is. A vállalatcsoport villamosenergia szükséglete várhatóan a mainak több, mint háromszorosára fog nőni nagyjából 2035-től.

“Mindez új gyártelepek fejlesztését és megépítését elősegítő beruházásokat fog igényelni. A vegyipari előállítás átalakításának egyik előfeltétele a megújuló villamosenergia nagy mennyiségben és versenyképes áron való megbízható rendelkezésre állása. De jelenleg még nem ez a helyzet Németországban. Éppen ezért, saját igényeinek kielégítése céljából a BASF részt kíván venni megújuló energiatermelésre szakosodott létesítményeket célzó beruházásokban. A szabályozási keretrendszer feltételei is alapvetően fontosak az átalakítás gazdasági megvalósíthatóságához” – tette hozzá Brudermüller.

 

A BASF számos kiemelt projekten is dolgozik

A megújuló energiaforrásokat célzó tervezett beruházások mellett a BASF több egyedi kiemelt projektet is folytat:

  •  A BASF a SABIC és a Linde vállalatokkal közösen a világ első elektromos fűtésű gőzkrakkolójához szükséges kísérleti kemence megvalósításán dolgozik. Ez a hagyományos krakkolókhoz képest a vegyipari alapanyagok csaknem CO2 mentes előállítását tenné lehetővé. A szükséges finanszírozás biztosítása esetén a kísérleti üzem beindítása várhatóan már akár 2023-ban kezdetét veheti.
  • A BASF a földgázból származó hidrogén CO2 mentes előállítását lehetővé tevő metán pirolízis technológia kifejlesztésén dolgozik. A metán pirolízis a kibocsátásmentes hidrogén-előállítás egyéb folyamataihoz képest csak nagyjából ötödannyi elektromos energiát vesz fel. Ludwigshafen-ben már meg is épült a kísérleti reaktor, és beindítása jelenleg folyamatban van. A projekt pénzügyi forrásait a Német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium biztosította.
  • A BASF a Siemens Energy-vel közös együttműködés keretein belül jelenleg egy 50 MW kapacitású olyan PEM (protoncserélő membrános) víz-elektrolízis rendszer megépítésének különféle lehetőségeit vizsgálja ludwigshafeni telephelyén, amivel vízből és elektromos áramból CO2 mentesen állítható elő hidrogén. Ezt a CO2 mentes hidrogént a vállalat legfőképpen a Verbund-ban használná nyersanyagként, de korlátozott mértékben a mobilitási piac beindításának támogatására is felhasználná a Rajna-Neckar nagyvárosi régióban.
  • A BASF az antwerpeni telephelyen beruházásokat tervez megvalósítani az Északi-tenger alatt futó egyik legnagyobb széndioxid-leválasztási és -tárolási (CCS) projektben is. Az Antwerp@C konzorciumban részvevő partnerekkel közösen így mód nyílik arra, hogy a vegyipari alapanyagok előállításából származó évi 1 millió tonnánál is több CO2 kibocsátását lehessen megelőzni. A beruházást érintő végleges döntés 2022-re van előirányozva.

Fenn kell tartani a versenyképességet

A BASF a 2050-re elérendő klímasemlegesség jegyében nagyratörő célt tűzött ki maga elé, hiszen a vállalat meg van győződve ennek hosszútávú stratégiai szükségességéről, valamint műszaki megvalósíthatóságáról. A mostani keretfeltételek mellett azonban a legtöbb új technológia még nem állja a versenyt. Miután a jelenlegi rendkívül hatékony gyártási folyamatok új üzemekkel való leváltása kifejezetten tőkeintenzív beruházást igényel, a BASF olyan európai és nemzeti programokból igyekszik ehhez a finanszírozást megteremteni, mint például az IPCEI (közös európai érdeket szolgáló fontos projektek).

 

“Bizonyosak vagyunk abban, hogy végül az összes érintett közös lépéseket fog megtenni annak érdekében, hogy ez az egy évszázadban egyszer adódó átalakítás gazdaságilag is sikeres legyen. Ez persze azzal is együtt jár, hogy a fogyasztóknak el kell fogadniuk az egész értékláncban jellemző CO2 mentes termékek magasabb – a nagyobb működési költségeket és kiegészítő beruházásokat ellentételező – árait. Ennek megvalósításához pedig olyan újfajta együttműködést kell kialakítani az iparág és a politikai döntéshozók között, ami pozitív, eredmény-orientált szabályozásokhoz vezet és fenntartja nemzetközi versenyképességünket” – magyarázta Brudermüller.

 

 

2025-re a Nestlé csomagolóanyagainak 100%-a újrahasznosítható vagy újrafelhasználható lesz. Ennek fontos lépéseként áprilistól cégünk egy limitált szériában teszt jelleggel papíralapú változtatban is piacra dobja az egyik legnépszerűbb márkája, a NESCAFÉ 3in1 Classic instant kávék csomagolását. Az új formátumot a világon először a magyar fogyasztók próbálhatják ki. 

A Nestlé célja, hogy csomagolóanyagai ne a hulladéklerakókban, vagy ami még rosszabb, a környezetben végezzék, hanem a fogyasztók közreműködésével folyamatos körforgásban tartsák őket. Ennek érdekében vállalta, hogy a következő négy évben minden terméke csomagolását újrahasznosíthatóvá vagy újrahasználhatóvá teszi. Az új, limitált szériás csomagolás támogatja a Nestlé ezen törekvéseit, valamint a NESCAFÉ azon célját, hogy az alapanyagok beszerzésétől kezdve a gyártáson és a csomagolóanyagokon keresztül a felelős kávéfogyasztásig élen járjon a fenntarthatóság területén.

A NESCAFÉ a piacon elsőként Magyarországon teszteli a 3in1 Classic termékek papíralapú csomagolását, ami a megszokott csomagolással párhuzamosan, a készlet erejéig lesz elérhető a SPAR és az INTERSPAR üzletekben. Az új papíralapú csomagolás szelektíven, a papírhulladékkal együtt gyűjthető, széles körben újrahasznosítható, azaz amennyiben kiépített rá az infrastruktúra, újrafeldolgozásra kerülhet.

“Ez az innováció az első lépés annak érdekében, hogy a kávéitalpor mixek csomagolóanyagai is környezetbarátabbak legyenek. A termékek kiszerelése, ízvilága, receptúrája változatlan marad  – ugyanakkor lehetővé teszi a fogyasztók tudatosabb választását”  – mondja Bagi Bernadett, a NESCAFÉ Brand Menedzsere.

A Nestlé több eszközzel támogatja a hazai szelektív hulladékgyűjtési- válogatási- és újrahasznosítási struktúra fejlesztését, és edukációs kampányokkal segíti a lakosságot az ökológiai lábnyomuk csökkentésében. A NESCAFÉ több mint 80 év tapasztalatát és munkáját fektette fenntarthatósági törekvéseinek és folyamatainak fejlesztésébe, hogy a kávé a jövőben is széles körben elérhető maradjon. A márka a Grown Respectfully program keretében 2010 óta világszerte több, mint 700 000 termelőt támogatott egészségesebb, ellenállóbb, és jobb minőségű kávé előállításában és ezáltal életminőségük javításában.

Az Unilever eddig több mint 300 millió forint értékű adománnyal segítette a járvány elleni küzdelmet Magyarországon. Április hónapban a Honvédkórház dolgozóit 1000 darab ajándékcsomaggal, az Országos Mentőszolgálat munkatársait pedig 4600 Lifebuoy Total higiénikus kézgéllel segítette.

„Bár a járványhelyzet miatti korlátozások az Unilever olyan fontos üzletágait is érzékenyen érintették, mint a jégkrémek vagy a közétkeztetésbe szánt professzionális termékek, kötelességünknek éreztük, hogy folyamatosan segítsük és elismerjük a pandémia ellen küzdők munkáját” – mondta az Unilever Magyarország ügyvezetője, Alberto Di Leo.

A Honvédkórház dolgozóinak felajánlott 1000 db ajándékcsomaggal az intézmény dolgozóinak helytállását szeretné megköszönni a vállalat. Az összesen körülbelül 5 millió forint értékű adományt 2021. április 23-án adták át a Waberers logisztai partner közreműködésével.

Korábban a hónapban az Országos Mentőszolgálat kollégáinak biztonságához járult hozzá a cég körülbelül 4,5 millió forint értékű adománnyal, amely a nemrégiben újra bevezetésre kerül Lifebuoy termékekből állt.

Az OMSZ-nek adományozott Lifebuoy Total higiénikus kézgél termékek antibakteriális összetevőt, alkoholt, valamint E- és B3-vitamint tartalmazó formulája segít eltávolítani a baktériumokat és megvédeni a kezeket a kiszáradástól. A kézgél praktikus, úti kiszerelésben kapható: könnyen, víz nélkül használható bárhol és bármikor.

„Az Országos Mentőszolgálat bajtársai nap mint nap hatalmas erőfeszítéseket tesznek, így különösen jólesik a vállalatok és civilek részéről tapasztalható összefogás, támogatás” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

 

 

 

 

A Continental technológiai vállalat új stratégiát jelentett be tömlő és cső üzletága számára, amely két fő célkitűzés körül mozog: „Egyrészről nagyobb hangsúlyt fektetünk az e-mobilitásra, mint komoly növekedési piacra. Másrészről pedig elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy segítsünk az autógyártóknak tovább csökkenteni a kibocsátást és megfelelni az egyre szigorodó emissziós előírásoknak” – magyarázza Philip Nelles, a Continental Mobile Fluid Systems, azaz az autóipari tömlők és csövek gyártásáért felelős üzleti egységének igazgatója.

 

„A tömlők és csövek mindenképpen nélkülözhetetlen tényezőt jelentenek az emissziómentes és alacsony kibocsátással járó mobilitás megteremtésében. Mi ebben a körben tesszük meg jelentős hozzájárulásunkat a fenntartható mobilitás felé, és a beérkező megrendelések már most alátámasztják mindezt. Csak tavaly nagyjából 275 millió euró értékben kaptunk megrendeléseket német, ázsiai és észak-amerikai vállalatok által gyártott járművek akkumulátoros és hibrid meghajtásában használt tömlőkre és csövekre” – folytatja Nelles. Ez az emelkedő tendencia a zéró emissziós elektromos és hibrid járművek iránti növekvő globális keresletnek köszönhető.

A Continental váci gyárában is fókuszban a fenntartható mobilitás

„A Continental váci gyáregységében a jelent és a jövőt egyaránt jelentő fém és műanyag csőrendszerek előállításával a környezettudatos iparági trendeket tudjuk kiszolgálni. A termék portfólió átalakulásával a károsanyag kibocsátás csökkentése kerül fókuszba, mely által meghatározó szereplővé válunk ezen szegmensben. Magas igénybevételnek ellenálló, kis súlyú, szenzorokkal ellátott megoldások segítik vevőinket az elvárások teljesítésében, melyeket modern, munkavállaló központú környezetben állítunk elő. Célunk az innováció alkalmazásával a magasabb hozzáadott érték előállítása, mely meghatározó mértékben hozzájárul a versenyképességünk erősítéséhez” – teszi hozzá Purgel Csaba, a Continental váci gyárának ügyvezető igazgatója.

A kifinomult hőkezelés meghosszabbítja az elektromos és hibrid járművek hatótávolságát

A Continental tömlőinek és csöveinek legfőbb jellemzője a kifinomult hőkezelés. Erre azért van szükség, mert az elektromos járművek akkumulátorai akkor a leghatékonyabbak, ha 20 és 40°C közötti hőmérsékleten működnek. Az akkumulátor élettartama a környezeti hőmérséklet függvényében, hűtéssel vagy fűtéssel növelhető meg.

Ehhez összetett áramkörökre van szükség, amelyek lényegesen nagyobb követelményeket támasztanak az egyes alkatrészekkel szemben, ideértve a tömlőket és a csöveket is. A tömlők és csövek segítenek hidegen tartani az akkumulátorokat és a rendkívül érzékeny vezérlő áramköröket az elektromos és hibrid járművekben. Ez többek közt jótékony hatással van az akkumulátoros járművek hatótávolságára is.

“Emellett az anyagok optimális keverékének köszönhetően jelentős súlymegtakarítást is sikerül elérnünk. Hiszen minél kevesebb a jármű súlya, annál kevesebb energia veszik el a gyorsulás és a fékezés során, és annál tovább is tud menni” – magyarázza Nelles. A kisebb keresztmetszetű csövek – például a nagynyomású oldalon és az akkumulátor hűtőcsövei esetén – súlyt takarítanak meg, mivel a korábbi rendszerekhez képest kevesebb hűtőfolyadékra van szükség. A gumi, poliamid és alumínium megfelelő keveréke, és a csövek hatékony geometriája biztosítja az így kapott rendszerek megfelelő eredendő stabilitását. Ennek érdekében nagyteljesítményű műanyagokat használnak a Continental csöveinek és összekötő elemeinek fejlesztése során.

A Continental jövőre felkészített tömlői és csövei abból is profitálnak, hogy a vállalat globális erőfeszítéseket tesz a műanyagokkal kapcsolatos szakértelmének bővítéséért. „Az a célunk, hogy a legjobb pozícióban legyünk akkor, amikor az ígéretes e-mobilitás növekedési piac igényeinek kielégítésére kerül a sor. Ezért van szükségünk korszerű fejlesztőközpontokra és mérnökökre, akik elkötelezettek a jövőt érintő úttörő szerep mellett, és ez pontosan az, amit mi is képviselünk” – jelentette ki Nelles.

A Continental csúcstechnológiás csöveinek egy másik ígéretes alkalmazására az R744-et, azaz a jelenleg elérhető leginkább klímabarát hűtőközeget használó légkondicionáló rendszerekben nyílik lehetőség. Ezek a következő generációs csövek segítenek a súlymegtakarításban, miközben az utastér hőmérsékletét rendkívül hatékonyan és klímabarát módon szabályozzák. A jármű hőmérsékletszabályozó-rendszerének szerves részeként hozzájárulnak a hatékonyság és a hatótávolság növeléséhez.

Alacsony kibocsátású mobilitás: tömlők és csövek az egyre szigorúbb emissziós előírások betartásának megkönnyítésére

A Continental továbbá segít az autóipari gyártóknak abban, hogy megfeleljenek az egyre keményebb kipufogógáz- és emissziós előírásoknak.

„Hatékony tömlő- és csőrendszereink segítségével ügyfeleink következetes és fenntartható módon csökkenthetik a szénhidrogének, a szén- és nitrogén-oxidok, valamint a részecskék kibocsátását, például részecskeszűrőket vagy szelektív katalitikus redukciót (SCR) tartalmazó kipufogógáz-tisztítási technológiák révén” – magyarázza Nelles. A kisebb súly pedig mindemellett alacsonyabb kibocsátással is jár.

A Continental mérnökei további súlycsökkentést érnek el, miközben növelik a teljesítményt. A műanyag alkatrészek csökkentik a jármű tömegét, ezzel is hozzájárulva az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztáshoz és a szén-dioxid-kibocsátáshoz. Hasonlóképpen, a jelenleg népszerű plug-in hibrid meghajtások esetén is csökken a belső égésű motorok és kiegészítő alkatrészeik számára elérhető hely a motorháztető alatt. Ez viszont emelkedett követelményeket támaszt az érintett csövekkel és csatlakozókkal szemben a megnövekedett nyomás és hőterhelés miatt a könnyebb, magas szinten tömörített (kicsinyített) meghajtások során.

Például az újonnan kifejlesztett belső égésű motorokban használt kiegészítő alkatrészeknek ki kell állniuk 3000 óra folyamatos használat mellett a 160°C-os hőmérsékletet, valamint az akár 210°C-t is elérő csúcsokat. A nagyteljesítményű műanyagok, például a hőstabilizált poliamid, teljes mértékben megfelelnek ezeknek a követelményeknek. Sok esetben a nagyon vékony falú, formázható rozsdamentes acélcsövek jelentik a legjobb kompromisszumot a tartósság és a súlycsökkentés között a turbófeltöltő alkalmazások számára.

Növekszik az igény a tiszta, emissziómentes mobilitásra

Jól példázza a piac dinamikus növekedését a Német Közúti Közlekedési Hatóság jelentése, miszerint 2020-ban 194.163 új elektromos autót és 200.469 plug-in hibridet regisztráltak. Az előző évhez képest ez kétszer annyi új elektromos autót, és több mint háromszor annyi hibrid modell regisztrációt jelent. A legfrissebb Continental Mobilitási Tanulmány is emelkedő keresletről számol be. A tanulmány szerint Németországban az elektromos autó vásárlása iránti érdeklődés 17-ről 35%-ra ugrott, azaz több mint a kétszeresére nőtt 2013 óta. A tanulmány egy másik megállapítása azt mutatja, hogy Kínában még sokkal nagyobb a piaci fogékonyság az elektromos járművek iránt. Az ázsiai országban megkérdezettek 86 százaléka jelezte, hogy el tudják képzelni azt, hogy egy elektromos autót vásároljanak. „Ez szintén jelentős lendületet adhat az elektromobilitásnak” – teszi hozzá Nelles az Ázsiában megfigyelhető piaci növekedést érintő kilátások kapcsán.

“Ennek a gyorsan növekvő piacnak az optimális kiszolgálása érdekében stratégiai jelentőségű belső átalakítást hajtottunk végre, összevontuk szakértelmünket, és egyúttal megerősítettük együttműködésünket külső partnereinkkel” – teszi hozzá Nelles. Az aft automotive-val tavaly indított JoinPlas közös vállalkozás például az új kialakítású tengelykapcsolók gyártására koncentrál, kifejezetten az alkalmazáshoz igazított műanyagok felhasználásával. Ezek gyártására a tervek szerint akár már 2021 végén is sor kerülhet Németországban.

A 2020 decemberének elején meghirdetett „Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez” programmal a Continental a világ első autóipari beszállítójává válik, amely ötvözi a kibocsátásmentes mobilitás és a szén-dioxid-semlegesség két témakörét – és ezzel egy új, nagyratörő ipari referenciaértéket állít fel. A „Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez” program részeként a Continental minden emissziómentes autó, busz és villamos – más szóval zéró kipufogógáz-kibocsátású járművek (ZTEV-ek) – által használt termékét szén-dioxid semleges úton fogja gyártani 2022-től.

A 2020-as pénzügyi évtől kezdődően a Continental kizárólag megújuló energiaforrásokból szerzi be termelőhelyei számára a villamos energiát. Erre az egyértelmű következtetésre jutott a KPMG könnyvizsgáló társaság megbízhatósági jelentésében. Körülbelül 4 millió megawattóra (MWh) zöld energia megvásárlásával a Continental 70%-kal csökkentette saját közvetlen és közvetett globális szén-dioxid kibocsátását, a 2019-ben mért 3,2 millió tonnáról 2020-ban 0,99 millió tonnára. Az összes releváns megújuló energiaforrás, például a víz, a nap és a szélenergiáját is felhasználták.

„A fenntartható üzleti tevékenységeké a jövő. Nagyratörő céljainkkal továbbra is határozottan a fenntartható gazdasággá való átalakulás felé haladunk”– mondja Dr. Ariane Reinhart, a Continental igazgatótanácsának fenntarthatóságért felelős tagja. „Nagy örömmel tölt el minket, hogy munkánkat ezzel az objektív elismeréssel hitelesítették. Az audit eredménye alátámasztja, hogy komolyan vesszük törekvéseinket, és teljesítjük a saját magunk által kitűzött célokat.”

 

A zöld áram egyértelműen visszakövethető a forrásokig

A Continental szigorú normák betartásával biztosítja, hogy elérje nagyszabású fenntarthatósági céljait. Annak érdekében, hogy a zöld ne csak elméletben, hanem gyakorlatban is zöld legyen, a technológiai vállalat saját termelésű energiára, speciálisan kialakított zöldenergia-vásárlási megállapodásokra és a zöld áram forrásait és származási helyeit igazoló energetikai tanúsítványokra támaszkodik.

Új tanúsítvány kiadására csak pár kivételes esetben volt szükség 2020-ban olyan helyszíneken, amelyek közvetlenül az adott ország energiahálózatára voltak kapcsolva, például azért, mert az adott országban nem volt érvényben olyan elfogadott hitelesítő rendszer, ami megfelelt volna a Continental szigorú követelményeinek. Amennyiben nincsen közvetlen kapcsolat az egyes országok között, a Continental a legközelebbi szomszédos országból szerzi be a releváns energetikai tanúsítványokat. Ezeket a tanúsítványokat egyszer lehet felmutatni, mivel kiadás után közvetlenül törlik őket a megfelelő tanúsítvány nyilvántartásból.

A Continental az általa elfogadott energetikai tanúsítvány kritériumait az RE100 kezdeményezés követelményeire alapozza, amelyhez a társaság 2020 júniusában csatlakozott. Az RE100 egy különböző vállalatokból álló globális szövetség, melynek tagjai azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a jövőben kizárólag zöld energiát fognak felhasználni.

Fontos mérföldkő a vállalat egészére kiterjedő szén-dioxid-mentesítés felé

A zöld villamos energiára való szisztematikus átállás az első lépését jelenti annak a nagyratörő innovációs és technológiai projektnek, melynek végcélja a Continental környezetvédelmi stratégiájának egyik központi eleme, az egész vállalatra kiterjedő szén-dioxid-mentesítés. Azt a közelmúltban a független Science Based Target kezdeményezés (SBTi) is megerősítette, hogy a célszámok összhangban vannak a párizsi klímaegyezmény 1.5°C-os célkitűzésével.  2040-re a Continental valamennyi, azaz több mint 500 helyszínének folyamatait karbonsemlegessé tervezi tenni, azáltal, hogy nagyszabású befektetéseket indít el az energiahatékonyság, a szén-dioxid-mentes technológiák és a zöldenergia felhasználása kapcsán. Legkésőbb 2050-re a teljes értéklánc karbonsemleges kell, hogy legyen.

 

„Nagyon örülünk az érintett kollégáink elkötelezettségének és motiváltságának. A klímaváltozás a 21. század egyik legnagyobb kihívása, és a természeti erőforrások megőrzése mind saját magunk, mind a jövő generációi számára létfontosságú. Ezért igazán büszke vagyok arra, hogy vállalati szinten mindebből mi is kivesszük a részünket” – mondja Thomas Sewald, a Continental környezet- és klímavédelmi osztályának vezetője.

 

 

Az emissziómentes mobilitás és a karbonsemlegesség együtt fejlődik

A 100 százalékban zöld villamos energiára való áttérés jelenti a szén-dioxid-semlegesség felé vezető út legfontosabb lépési közül az elsőt. 2020 végén a vállalat elindította a „Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez” programját, mely víziója az, hogy az emissziómentes mobilitást elsőként tegye egyszerre szén-dioxid-semlegessé is. Ahogyan azt a Continental tavaly év végén kiadott, 2020-as Mobilitási Tanulmányának eredményei is alátámasztják, továbbra is sokan szkeptikusak az elektromos autók ökológiai lábnyomával kapcsolatban, főként Európában. A Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez programmal 2022-től a Continental az emissziómentes autókkal, buszokkal, vonatokkal és egyéb járművekkel közvetlenül kapcsolatos összes tevékenységét világszerte szén-dioxid-semlegessé fogja tenni.

A program a vállalat gyártási folyamatai mellett azok upstream szakaszaira és a használat utáni újrahasznosításra is kiterjed. A technológiai vállalat így járul hozzá ahhoz, hogy az iparág az emissziómentes mobilitást teljes mértékben szén-dioxid-semlegessé tehesse.

Az ismert mondás szerint nem halat kell adni az éhezőknek, hanem megtanítani őket halászni. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ennek szellemében indította el a Máltai Manufaktúra nevű társadalmi vállalkozását, amely a SPAR Magyarország támogatásával erősödhetett meg és léphetett ki a piacra. Ezek az üzemek ma már nemcsak kiváló minőségű termékeket nyújtanak a vásárlóknak, de számos hátrányos helyzetű családnak jelentenek biztos megélhetést – ezt a történetet dolgozza fel a Jelenlét című dokumentumfilm.

Tiszaburát az ország egyik legszegényebb településeként ismerjük, a faluban 2016 óta zajlik a felzárkózást segítő, Máltai Jelenlét Program. A szeretetszolgálat az élet minden területén segíti a helyieket: iskolát, óvodát, szociális irodát működtet a településen, három éve pedig munkahelyteremtő vállalkozásba kezdett. A faluban asztalosműhelyt és varróüzemet létesítettek, a jelentkezők szakmát tanultak és képesítést szereztek, 2018 óta pedig saját termékeket, például vászon bevásárlótáskákat állítanak elő a SPAR országos hálózata számára.

„A világjárvány igazi hatásait még nem tudjuk megbecsülni, azt azonban jól láthatjuk, hogy az élelmiszer- és feldolgozóiparnak, a kiskereskedelmi ágazatnak maghatározó szerep jut majd a gazdaság újjáépítésében. Ebben a SPAR is szerepet vállal, egyben arra törekszik, hogy válságálló, hazai munkahelyeket teremtsen, és minél többeket vonjon be az értékteremtő munkába, sérült vagy szociálisan rászorulókat egyaránt. Ezekben az időkben kiváltképp fontos, hogy a határokon belül tudjunk piaci alapokon működő megoldásokat találni” – így összegezte a pandémia kihívásait Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A tiszaburai varrodában tevékenykedő asszonyok és családanyák ügyének felkarolása azt jelentette, hogy a SPAR az üzem meghatározó vásárlója lett. Emellett a szeretetszolgálat pátyi és gyulaji műhelyében készülő termékek – lekvárok, csatnik, szörpök, savanyúságok és teák – is a SPAR polcaira kerültek már. Ezeken a településeken fogyatékos, illetve rászoruló embereknek is biztos megélhetést jelent a helyi üzemben végzett munka, ami nem egyszerű karitatív tevékenység, hanem a versenyszférában is működőképes, önfenntartó vállalkozás.

„A Máltai Szeretetszolgálat foglalkoztatási programjaiban következetesen arra törekszik, hogy a dolgozók valódi értéket állítsanak elő. Ne azért vegyék meg a termékeinket, mert azokat fogyatékos, vagy nehéz sorsú emberek állították elő, hanem azért, mert magas minőséget képviselnek. Ne a sajnálat motiválja a vásárlót, hanem a termék legyen önmagában eladható” – mondta Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője.

A sikerhez elengedhetetlenek a versenyképes termékek, éppen úgy, ahogyan a szeretetszolgálat szerepvállalása, valamint a szociálisan elkötelezett vállalatok. A nap végén azonban mégiscsak azokról szól ez az program, akik végig mentek az úton, elsajátítottak egy szakmát, megtanultak értékteremtő munkát végezni, és helytállni a mindennapokban.  Új életük része, hogy piacképes árut állítanak elő, amivel ma már bárki találkozhat az üzletek polcain.

A Jelenlét című dokumentumfilm az ő életükbe enged bepillantást.

Trailer:

https://www.youtube.com/watch?v=JPf6R_uGISI&feature=youtu.be

Trailer (magyar felirattal):

https://www.youtube.com/watch?v=EB6rtroj0gs&feature=youtu.be

Trailer (angol felirattal):

https://www.youtube.com/watch?v=X-VsI0x4Y-4&feature=youtu.be

A film 5 perces összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=80mLQkIAqaQ&feature=youtu.be

A film 5 perces összefoglalója (magyar felirattal):

https://www.youtube.com/watch?v=QMLCETirFI4&feature=youtu.be

A film 5 perces összefoglalója (angol felirattal):

https://www.youtube.com/watch?v=YtbozDyxMmQ&feature=youtu.be

Teljes film:

https://www.youtube.com/watch?v=aSAO5a4JPRU

Teljes film (magyar felirattal):

https://www.youtube.com/watch?v=M3gK_cmZaNM

Teljes film (angol felirattal):

https://www.youtube.com/watch?v=_e2OC4vsqFs

A film hivatalos weboldala: http://www.sparafenntarthatojovoert.hu/jelenlet

Háttéranyag a Máltai vászontáskákról:

https://www.spar.hu/sajtokapcsolat/2019/koernyezetbarat-vaszontaskakamagyarmaltaiszeretetszolgalatjavara

Háttéranyag a Máltai élelmiszertermékekről:

https://www.spar.hu/sajtokapcsolat/2019/a-magyar-maltai-szeretetszolgalatkezmuvestermekeitkinaljaaspar

 

Legújabb tagunk a 2012-ben megalakult Nemzeti Mobilfizetési Zrt. A társaság elsőszámú vezetője Veres Mihály, 2019. évi árbevétele közel 27 milliárd forint volt, 58 foglalkoztatott mellett. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. tevékenysége során biztosítja a Magyarországon elérhető országosan egységes mobilfizetéssel történő közterületi parkolás megfizetését, a magyarországi autópályamatrica és használatarányos útdíj mobiltelefonon történő megvásárlását. Ezen kívül mobilfizetési lehetőséget biztosít helyi és helyközi közösségi közlekedéshez és kulturális létesítményekhez köthető jegy- és bérletvásárlások során.

Környezeti felelősségvállalásuk a karbonlábnyom csökkentő intézkedések informatikai támogatásában valósul meg, mint a digitális közlekedési mobiljegy és belépőjegyek fejlesztése, valamint a körkörös gazdaság működését segítő rendszerek fejlesztése. Termékeik kapcsán elvégezték azok CO2 kibocsátás csökkentő hatásáról számításaikat, mely adatokat igyekeznek az edukációban felhasználni. A szervezet tiszteletben tartja munkavállalói emberi jogait és érdekeit. Folyamataik, intézkedéseik és szabályzataik (pl.: etikai kódex, esélyegyenlőségi terv, adatvédelmi szabályzat) az emberi jogokat érintő negatív hatások, kockázatok kiküszöbölésére szolgálnak. Különös figyelmet fordítanak azokra az egyénekre vagy csoportokra, akik sérülékenységük vagy peremre szorított helyzetük miatt jobban ki vannak téve a negatív emberi jogi hatásoknak. Tiltják a diszkriminációt, valamint elkötelezettek a biztonságos és egészséges munkakörülmények és az egyén méltósága mellett. Az átlátható működést a riportrendszer, a tulajdonos és a minisztérium felé való adatszolgáltatás és a közadatok megjelenítése biztosítják.

BCSDH-hoz való csatlakozásukkal szeretnének bekerülni a fenntarthatóságról való közös gondolkodás főáramába és fejlesztéseikkel segíteni a hazai vagy akár a nemzetközi erőfeszítéseket melyet a vállalatok és intézmények a fenntarthatóság érdekében tesznek.

A Continental a járműbeszállító ipar egyik legátfogóbb fenntarthatósági ütemtervét tűzte ki maga elé, amivel egy új globális ipari értékrendszer alapjait fekteti le. Az ütemterv egy része az emissziómentes járművekkel foglalkozik: 2022-től kezdve a Continental az emissziómentes személygépkocsikkal, buszokkal, vonatokkal és egyéb járművekkel kapcsolatos globális tevékenységeit karbonsemlegessé fogja tenni. A program a vállalat gyártási folyamatira, valamint azok további felhasználási szakaszaira, és a használat utáni újrahasznosításra terjed ki. Ezáltal a technológiai vállalat hozzájárul ahhoz, hogy az iparág teljességgel karbonsemlegessé tehesse az emissziómentes mobilitást.

A „Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez” elnevezésű programmal a Continental tovább erősíti amúgy is előkelő pozícióját az emissziómentes mobilitás növekedési piacán. A karbonsemleges járműveket érintő kezdeményezés csak egy a Continental fenntartható üzleti gyakorlatokra vonatkozó, átfogó ütemtervének első lépései közül, melynek célja a 100%-os szén-dioxid-semlegesség, a 100%-os emissziómentes mobilitás és ipar, a 100%-os körforgásos gazdaság és a 100%-osan felelősségteljes értékláncok elérése és felállítása – és mindezt legkésőbb 2050-ig.

„Az ambíciózus fenntarthatósági ütemtervünkkel egyértelműen azt a célt tűztük ki, hogy egy fenntartható gazdaságot hozzunk lére. Ez számunkra, és az egész mobilitási ágazat számára egy meghatározó mércét jelent. Bár nincs még meg az összes megoldás, egy keretrendszert alakítunk ki saját magunk, és partnereink számára. A fenntarthatóság már régóta az innováció egyik kulcsfontosságú mozgatórugója a Continentalnál, de most egy újabb nagy lépést teszünk előre, és mindezt stratégiánk szerves részévé tesszük. Az ütemtervünk olyan szilárd fenntarthatósági alapokat fektet le, amelyek egyedülállónak számítanak a beszállítóiparon belül. Mindez pedig hozzá fog minket segíteni ahhoz, hogy további nyereséges növekedésre és versenyelőnyre tegyünk szert” – mondta Dr. Ariane Reinhart, a Continental igazgatótanácsának emberi erőforrásokért és fenntarthatóságáért felelős tagja. Majd hozzátette: „A fenntartható gazdálkodásé a jövő. A stratégia egyszerre egy belső attitűdöt és egy előremutató gondolkodásmódot fejez ki. Éppen ezért a kapcsolódó mérföldkövek már egyértelműen összekapcsolásra kerültek az igazgatótanács és a menedzserek hosszú távú javadalmazási rendszerével.”

Tudatos előrelépés a holnap mobilitásáért

A Continental „Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez” programja áthidalja az emissziómentes mobilitás és a szén-dioxid-semlegesség, azaz két egymástól függő koncepció közötti szakadékot. A kipufogógáz-kibocsátás (azaz közvetlen meghajtásból eredő kibocsátás) nélküli járművekkel létrehozott emissziómentes mobilitásnak egyúttal szén-dioxid semleges mobilitást is kell jelentenie. „A karbonsemleges mobilitáshoz vezető út egy sprint és egy maraton keveréke” mondja Dr. Steffen Schwartz-Höfler, a Continental fenntarthatóságért felelős vezetője. „Sprint abban az értelemben, hogy a teljes emissziómentes jármű üzletágat világszerte karbonsemlegessé kell tenni, és egy maratoni futás annak a technológiai fejlesztésnek a szempontjából, amire az emissziómentes mobilitás gyorsan növekvő jövőbeni piacának támogatásához szükség van.”

 

A program a Continental átfogó klímastratégiájának része.

a) 2020-tól a vállalat által beszerzett összes villamos energiának megújuló forrásból kell származnia.

b) 2040-re valamennyi gyártási folyamatnak karbonsemlegessé kell válnia.

c) Legkésőbb 2050-re a Continental célja, hogy teljes tevékenységét érintően karbonsemlegessé váljon, az értéklánc egyik végétől a másikig.

A Continental klímacéljai összhangban vannak a Párizsi egyezményben foglalt célkitűzésekkel, és ezeket a független Tudományos Alapú Célkitűzések kezdeményezés (SBTi) is hivatalosan jóváhagyta. „Ahhoz, hogy elérjük a párizsi klímacélokat, két dologra van szükség: az emissziómentes mobilitásra való teljes átállásra, valamint a teljesen karbonsemleges gazdálkodásra” – magyarázza Dr. Schwartz-Höfler.

A mobilitási tanulmány alátámasztja, hogy szükség van az elektromos mobilitás elfogadását segítő programokra

A Continental legfrissebb mobilitási tanulmánya megerősíti azt, hogy egy egyre növekvő tendencia mutatkozik az emissziómentes elektromos mobilitás irányába. Németországban, ahol azonban továbbra is fennállnak olyan akadályok, amelyek lassítják, de nem állítják le az elektromos mobilitás felé való haladást, jelenleg minden harmadik ember tudja elképzelni, hogy elektromos autót vásároljon. Kínában, amely a világ legnagyobb autópiacát mondhatja magáénak, az emberek 86%-a gondolkozik így. Azonban a kibocsátásmentes vezetést mostanáig gyakran érte az a kritika, hogy a jármű alkatrészeinek előállítása jelenleg nem szén-dioxid semleges. Jelenleg Németországban az emberek egyharmada állítja, hogy ilyen, vagy ehhez hasonló okok miatt nem gondolkozik elektromos autó vásárlásán, és sokan kételkednek abban, hogy a technológia valóban környezetbarát lenne. Franciaországban a megkérdezettek negyede gondolja ugyanezt. Az Egyesült Államokban, Japánban és Kínában azonban teljesen más a helyzet. Ezekben az országokban sokkal kisebb az aránya azoknak, akik kételkednek az elektromos autók ökológiai teljesítményében, az Egyesült Államokban ez 11%-ot, de Japánban például már csak 1%-ot jelent. A „Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez” programjával a Continental segít abban, hogy ezek a fenntartások eltűnjenek.

Kulcsfontosságú első lépés: „negatív emisszióval” semlegesíteni a CO2-kibocsátást

A „Karbonsemlegesség az emissziómentes járművekhez” program részeként az emissziómentes járművekkel közvetlenül kapcsolatos tevékenységek 2022-től kezdve teljesen karbonsemlegesek lesznek. Az emissziómentes járművek kategóriájába az elektromos autók, valamint egyéb közlekedési eszközök, például hidrogén üzemanyagcellás járművek és villamosok tartoznak. Az első lépésben a szén-dioxid kibocsátás semlegesítése az egyenlő mértékű, úgynevezett negatív emisszió generálásával fog történni. Ennek érdekében a nyersanyagok beszerzéséből és beszállításából, a vállalat saját termeléséből és a felhasználás végén történő újrahasznosításból származó összes kibocsátást ugyanolyan mértékben semlegesítik.

A semlegesítés főként fák ültetéséből, és további, az ökoszisztéma helyreállításával kapcsolatos egyéb lehetőségekből fog állni. Ezek a megoldások és módszerek jelenleg értékelés alatt állnak, de mindenképpen nettó karbonsemlegességhez fognak vezetni. A semlegesítést a legfrissebb fenntarthatósági jelentésben és az éves jelentésben szereplő hitelesített CO2 adatok alapján számítják ki. A program partnereit a következő év során, kellő körültekintés után fogják kiválasztani.

Idén is csatlakozik a kiskereskedelmi áruházlánc az Etesd nonprofit közhasznú szervezet “Etesd a dokit 3.” projektjéhez. A SPAR Magyarország hidegkonyhai ételadománnyal segíti a járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozók munkáját.

„A koronavírus világjárvány idején az első vonalban harcoló orvosok, ápolók, egészségügyi munkatársak, szakmai szervezetek munkáját jelentősen képesek segíteni a civilek, az üzleti élet szereplői és az állami szervek kooperációja. Ilyen önzetlen együttműködés az Etesd nonprofit közhasznú szervezet “Etesd a dokit 3.” nevű projektje is, amelyhez a SPAR ismét csatlakozik.  A vállalat az egy évvel korábbi pénz- és élelmiszer-adományhoz hasonlóan újabb étkezési támogatást biztosít a járványügyi dolgozóknak” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A vállalat március 30-tól heti 1000, a SPAR enjoy. convenience üzemben készülő szendvicset ad térítésmentesen az egészségügy járványvédekezésében résztvevőknek. Az üzletlánc üllői üzemegysége a többféle összetételű és ízesítésű hidegkonyhai készítményt határozatlan ideig biztosítja.

Az Etesd a Dokit! civil kezdeményezés tevékenységét az áruházlánc 2020 tavaszán szintén szendvicsekkel és másfél millió forint adománnyal támogatta, amelyből naponta több mint száz egészségügyi munkatárs ingyenes meleg ebédjéről gondoskodtak.

Etesd:

Facebook: https://www.facebook.com/etesd.hu

Instagram: @etesd.hu

E-mail: hello@etesd.hu

#etesdadokit

A vállalat a bérezés terén nem tesz különbséget munkatársai között az alapján, hogy ki milyen nemű, sőt, ezen a téren példát mutat mások számára is: a korábbi vállalása szerint közzéteszi a nemek szerinti béradatokat a legnagyobb létszámot kitevő munkakörök vonatkozásában.

A SPAR Magyarország csatlakozik az Amnesty International Magyarország egyenlő bérekért indított kampányához és a magyarországi üzleti élet, különösen a kiskereskedelmi szektor más szereplőit is csatlakozásra szólítja fel. A civil szervezet #EgyLépésselKözelebb kampánya a nemek szerinti béradatok átláthatóvá tételét célozza meg azért, hogy a nemek közötti bérszakadék megszűnjön. A kampány célja, hogy minél több vállalat tegyen a nők és férfiak közötti bérkülönbség felszámolásáért úgy, hogy a nemek közötti bérszakadékkal kapcsolatos adataikat publikálják az idei nőnapon.

„A SPAR közösségének ereje és a vállalat üzleti sikerei elképzelhetetlenek lennének a női munkatársak nélkül. A két ügyvezető közül az egyik hölgy, míg a 25 fős menedzsmentnek 12 női tagja van. Az áruházlánc központjában mintegy 60%-40% arányban dolgoznak nők és férfiak. Az áruházak tekintetében 82%-18% arányban dolgoznak nők és férfiak, a nehéz fizikai megterhelést jelentő élelmiszer-termelési területen ez az arányszám 48%-52%, míg a logisztikai területen 18%-82%. E számok mellett azonban igazi jelentősége annak van, hogy a SPAR nem tesz nemek szerinti különbséget a fizetések terén. A pénztárosok között 0,4%-kal keresnek kevesebbet a férfiak, míg a szakeladók tekintetében nincs semmilyen különbség a nők és férfiak bérezése között. Idén úgy döntöttünk, hogy részt veszünk az Amnesty International által a nők béregyenlőségéért életre hívott küzdelemben. A nemzetközi nőnap alkalmából, – példát mutatva a nemek munkaerőpiaci egyenlőségének megvalósítása terén – a 2020-as vállalásunknak teszünk ezzel eleget” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.