Júniusban elindult a KÉPES – Közösségi Értékteremtő Program, amelynek célja a vállalatok, civil szervezetek és az állami szféra összefogása a közösségi értékteremtés jegyében. Az együttes felelősségvállalás stratégiája optimális megoldást nyújt a résztevők számára, hiszen a különböző tevékenységi körnek, szaktudásnak, kapcsolati tőkének és hatáskörnek köszönhetően a vállalatok összességében jóval többre képesek, mint önálló CSR tevékenységük során.

A július 9-én aláírt szándéknyilatkozattal a kezdeményezést élertre hívó DENSO Gyártó Magyarország Kft., a  Cola-Cola HBC Magyarország Kft. és az összefogás többi résztvevője vállalták az együttműködést és együtt cselekvést a helyi közösségért. A projekt résztvevői együttesen csaknem 17 millió forintot gyűjtöttek össze, amiből a székesfehérvári Gyöngyvirág óvoda épületét újították fel. A hosszú távú CSR-összefogás, amely a jövőben további partnerek csatlakozását, a mintaprojekt adaptációját tűzte ki céljául, hogy minden vállalat a lehető leghatékonyabban használja fel a CSR tevékenységekre allokált forrásait.

A KÉPES – Közösségi Értékteremtő Program az összefogás erejével teremt értéket a helyi közösség számára. A projekt első évében számos szervezet csatlakozott a programhoz: Alba Pláza Székesfehérvár, Alcoa-Köfém Kft., Coca-Cola HBC Magyarország Kft., Civil Korzó, General Plastics Kft., Hotel Novotel Székesfehérvár, Karsai Holding Zrt., Macher Kft., Mondelez Kft., Székesfehérvár MJV Önkormányzata, Székesfehérvár Városgondnoksága Kft., Videoton Holding Zrt.

2013-ban mintaprojektként a székesfehérvári Gyöngyvirág óvoda felújítását tűzte ki céljául az összefogás, ezzel támogatva a helyi közösség mindennapjait. Az előzetes kárfelmérés után kiderült, hogy az épület teljes renoválásához több mint 70 millió forintra lenne szükség, ezért a többlépcsős beruházási forma mellett döntöttek a résztvevők. Az első évben csaknem 17 millió forint gyűlt össze a munkálatok támogatására, amiből az épület vizesblokkjait, burkolatát és a beázás miatt megrongálódott tetőszerkezetét újították fel. Az anyagi segítségen kívül az októberi KÉPES Önkéntes Nap keretein belül az óvoda udvarát is megszépítették a résztevő szervezetek képviselői.

A 2013-ban útnak indult KÉPES – Közösségi Értékteremtő Program egy hosszú távú CSR összefogás, amely a jövőben további partnerek csatlakozását, valamint a mintaprojekt adaptációját tűzte ki céljául, hogy az optimalizált megoldásnak köszönhetően minden vállalat a lehető leghatékonyabban használja fel a CSR tevékenységekre allokált forrásait és az együttműködésnek köszönhetően valódi szinergiát teremtsenek meg. A székesfehérvári projekt példát mutat a közös felelősségvállalásban és hangsúlyozza az összefogás erejét; együtt többre képesek a szervezetek, fokozni tudják az értékteremtés hatékonyságát, a felajánlások növelik és felerősítik egymás értékét.

Átadták az idei CSR Hungary díjakat, ahol „Felelős beszállítói megoldás” kategóriában a GMH beszállítói programja hozta el az első díjat.

Az immár 3 éve futó Supplier Excellence Program célja, hogy hazai beszállítóink velünk együtt erősödjenek, erősítsék versenyképességüket és persze, egyre jobb minőségben és egyre megbízhatóbban szállítsanak nekünk is.

A hazai beszállítók körében meghirdetett önkéntes program az EFQM C2E/R4E keretrendszereinek elemeiből építkezik, támaszkodva a csoportos munka előnyeire.

A program fő lépései:

•             Önértékelés (EFQM keretrendszer alapján)

•             Célmeghatározás

•             Fejlesztés

•             Visszaellenőrzés

•             Elismerés

Az együttműködés egyre sikeresebb, 2013-ban már tíz, a Grundfos Magyarországon beszerzett termelési anyagainak 45%-át adó beszállítói bázist segítettük fejlődni a fenntartható közös siker reményében.

További fejlemény, hogy ez a program lesz a Grundfos Cégcsoport kizárólagos beszállító fejlesztési rendszere, miután a program kísérleti jelleggel 2013-ban elindul az angliai és a dániai Grundfos vállalatoknál is.

A díjat Takács Jánostól a Bíráló Bizottság elnökétől vette át Nyeste Zsolt.

11170272944_d045a53983_o

További információ és díjazottak itt.

Első díjat nyert a MAVIR ZRt. a HBLF pályázatán

A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. nyerte a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) Üzleti Élet a Környezetért 2013-as pályázatát. A nívós díjat a Társaság környezetvédelmi tevékenységével, azon belül is az országosan ismert madárvédelmi programjával érdemelte ki.

Országos, sőt európai szinten is kiemelkedő a MAVIR környezetvédelmi szerepvállalása, elsősorban madárvédelmi programja. A ragadozó madarak számára a távvezetékoszlopokra történő műfészkek, másrészt a túzokfélék és gázlómadarak védelmét szolgáló madáreltérítő szerelvények kihelyezése adja program gerincét. Az egyedülálló és példaértékű kezdeményezés civil szervezetek közreműködésével valósult meg.

 

Akadálymentes Égbolt Koordinációs Bizottsági ülés

A korábbi évekhez hasonlóan idén is társaságunk volt a házigazdája az Akadálymentes Égbolt Koordinációs Bizottság éves ülésének, ahol a tagok – többek között a Magyarországon működő áramszolgáltató vállalatok, a természetvédelemért felelős tárca, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a MÁV, a hazai nemzeti parkok és szakmai szervezetek képviselői – együtt vitatták meg az idei év madárvédelem terén elvégzett feladatait és a jövő évi teendőket a szabadvezetékek madárvilágra kifejtett káros hatásainak kiküszöbölésére.

 

A MAVIR önkéntesei a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtő akcióján

A MAVIR csatlakozott a szervezet ünnepi összefogásra buzdító felhívásához: december 7-én a Bazilika előtti Karácsonyi vásáron önkénteseink segítették a szervezet adománygyűjtő munkáját.

Az EuropaProperty által harmadik alkalommal megrendezett közép-európai Green Building Awards díjátadó gálán a „LEED Shell and Core” kategóriában a Green House-t választották a legjobbnak.

A november 28-án Varsóban átadott díj egy különösen sikeres hetet koronázott meg a Skanska Property Hungary Kft. számára, amely az immár 93%-ban bérbeadott Green House fejlesztőjeként három neves hazai ingatlanpiaci díjat is átvehetett ezekben a napokban.

„Hatalmas elismerés ez a díj számunkra. A 93 pontos LEED (Leadership in Energy and Environmental Design) minősítés mellett a Green House hazánkban egyedülálló hatékonysági és fenntarthatósági mutatókat igazolt vissza. Az uniós EU GreenBuilding minősítés és az A+ energiahatékonyságú épületeknek járó hazai besorolás is hivatalos bizonyítéka annak, hogy a kimagasló energiahatékonysággal és egyedülállóan innovatív megoldásokkal rendelkező Green House fenntartható, költséghatékony és egészséges munkakörnyezetet biztosít bérlői számára.” mondta Schmidt András a Skanska Fenntarthatósági Menedzsere.

A Skanska Váci útra tervezett következő projektje, a Nordic Light, szintén részt vett a versengésben, ahol a „LEED Pre-Certificate Shell & Core” kategóriában, mint LEED Gold előtanúsított irodaház, bekerült a döntőbe.

Az EuropaProperty által szervezett CEE Green Building Awards gála rendezését az ingatlanfejlesztői és befektetői szempontból is növekvő fontossággal bíró fenntartható fejlesztések indukálták. Célja, hogy felhívja a figyelmet és teret adjon mindazon projekteknek, cégeknek és üzemeltetőknek, akik vezető szerepet töltenek be a fenntartható ingatlanfejlesztés terén.

November 30-án immár hatodik alkalommal adták át Budapesten a CSR Hungary Díjakat, amelyet idén a Fenntartható Nagyvállalat kategóriában az Unilever Magyarország Kft. nyert el. A vállalat pályázatában komplex, 2010-ben megfogalmazott 10 évre szóló Fenntarthatósági Tervét, és az azóta elért hazai eredményeket mutatta be.

Immár hatodik éve ismerik el CSR Hungary Díjjal a felelős és fenntartható működésben élenjáró vállalatokat és a példaértékű munkát végző szakembereket. A kilenc fős, rangos bíráló bizottság idén a Felelős Nagyvállalat kategóriában az Unilever Magyarország Kft. tevékenységét díjazta az elismeréssel.

Az Unilever 2010-ben globális stratégiájának fókuszába a fenntarthatóságot helyezte, és Fenntarthatósági Tervében vállalta, hogy forgalma megkétszerezése mellett környezetterhelését a felére csökkenti, és mindeközben növeli pozitív társadalmi hozzájárulását. A vállalást 2011-ben 60 időhöz kötött célkitűzéssel egészítették ki, amelyeknek 2020-ig teljesülniük kell. Az Unilever a Terv megvalósításának lépéseit évente globálisan ( 9.6MB ) és országonként is méri, az eredményekről pedig a Fenntarthatósági Jelentésben ( 1.7MB ) nyilvánosan is számot ad.

Az Unilever Fenntarthatósági Terv egyedülálló módon nem csupán a saját vállalati működésből származó káros hatások csökkentésére, hanem a termékei teljes életciklusára koncentrál. A vállalat sikeressége nemcsak annak köszönhető, hogy beruházásokat hajt végre a növekedés érdekében, és egyensúlyt tud teremteni a rövid- és hosszú távú érdekek között, hanem annak is, hogy törődik fogyasztóival, munkavállalóival, részvényeseivel, partnereivel, és a környezettel, amelyben él.

„Nagy öröm számunkra az elismerés, hiszen rengeteg munka van mögötte. Néhány 2012-ben elért eredményünkre és programunkra különösen büszkék vagyunk: 2012-ben a gyártásból származó tonnára vetített CO2-kibocsátás 7 százalékkal csökkent 2011-hez képest. Átszerveztük a logisztikai hálózatunkat, amelynek eredményeként a teherautóink Magyarországon 7,4 millió kilométerrel levesebb utat tesznek majd meg 2014-ben. Nagy hangsúlyt fektetünk az edukációs programokra, a Pirosban a Nőkért című kampányunkkal például a szív és érrendszeri megbetegedésekre, a Dove Valódi szépség kampányunkkal a nők önértékelési problémájára hívtuk fel a figyelmet. Ez csak néhány hazai példa az átfogó programunkból, amellyel kiérdemeltük a Fenntartható Vállalat címet” – mondta el Vince Beáta, az Unilever Magyarország kommunikációs vezetője.

A vállalat a CSR Hungary Díjra beadott pályázatában a globális Fenntarthatósági Tervet és a Magyarországon elért eredményeket ( 1.7MB ) mutatta be.

További információ: itt

Idén ismét a Magyar Állami Földtani és Geofizikai Intézet adott otthont Duna Ismerettár – Danube Box  tanulmányi verseny országos döntőjének. A Coca-Cola Magyarország támogatásával megvalósult vetélkedő keretében több mint 400 diák adott számot a Duna medence élővilágáról, történelméről és kulturális értékeiről megszerzett tudásáról. A szervezője a GWP (Global Water Partnership) Magyarország, kiírója a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium, a döntő fővédnöke Kovács Péter, vízügyekért felelős helyettesállamtitkár volt.

A rendezvény jól példázza az állami-, a civil- és a versenyszektor összefogását a környezetvédelem érdekében.

A Duna Ismerettár a hat éve Ausztriában összeállított Danube Box oktatócsomag anyagára épül. A nemzetközi oktatási program a hét Duna-menti ország civil szervezeteinek összefogásával és a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság, valamint a Coca-Cola vállalatcsoport anyagi támogatásával készült el. Elsődleges célja, hogy olyan segédeszközt adjon az oktatók kezébe, amellyel felkelthetik a tanulók érdeklődését a Duna élővilága iránt. A tananyag felhívja a diákok figyelmét arra, hogy a folyó természeti kincseinek megőrzése a folyó mentén élő emberek közös felelőssége. Az elmúlt hat évben a kezdeményezéshez több száz iskola csatlakozott országszerte.

Az idei, verseny döntőjében 14 iskola háromfős csapatai vettek részt két korcsoportban (11-14 évesek, 15-19 évesek) – ők voltak a február eleje óta zajló online vetélkedő továbbjutói. A versenybe benevező több mint száz általános és középiskola összesen több mint 400 diákjának tudásfelmérő és kreatív feladatokat kellett előzetesen megoldania. A diákok teljesítményét a döntőben szakmai zsűri értékelte. Az első három helyen végző csapat díja mindkét korcsoportban részvétel egy természetvédelmi táborban.

Idén először vett részt magyar csapat a vízügyi szakma kiemelkedő ifjúsági díjaként ismert, az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (WBCSD) által is támogatott Stockholmi Ifjúsági Víz Díj nemzetközi verseny döntőjében. Mások mellett a Coca-Cola Magyarország támogatásával is megvalósult, a Global Water Partnership (GWP) Magyarország által szervezett hazai verseny győztese, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium képviselte hazánkat a stockholmi fináléban. 

2013. június 1-jén került sor a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj (Stockholm Junior Water Prize) magyar versenyének döntőjére Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A hat döntős pályamunka közül a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium A Szinva-patak jelentősége (The Importance of the Szinva-stream) címmel beadott dolgozatát ítélte a legjobbnak a hazai vízügy szaktekintélyeiből és a verseny támogatóinak, partnerszervezeteinek képviselőiből álló tíztagú zsűri. A győztes 2013. szeptember 1. és 6. között, a Víz Világhéten, Stockholmban képviselte Magyarországot a rangos vízügyi vetélkedő nemzetközi döntőjében.

Az ENSZ 2013-at a Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Évének nyilvánította. A hazai verseny döntősei részt vettek a 2013. október 8. és 11. között megrendezett Budapest Water Summit Ifjúsági Fórumán, ahol a győztes csapat tagjai egy előadás keretében projektjüket is bemutatták.

A versenyre idén először került sor Magyarországon, amelynek védnöke Kovács Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium vízügyért felelős helyettes államtitkára volt. A vetélkedőre 15-20  év közötti középiskolások egyénileg, vagy legfeljebb 3 fős csapatban nyújthatták be angol nyelvű pályázataikat az élet minőségének javulását elősegítő, helyi, regionális, országos, vagy globális témával foglalkozó, vízügyi vonatkozású témákban.

Az 1997-ben alapított Stockholmi Ifjúsági Víz Díj a vízügyi szakma Nobel-díjaként ismert Stockholm Water Prize fiataloknak szóló változata. A díjért versengő pályázatok a jövő generációi számára kínálnak megoldásokat a vízzel kapcsolatos problémákra. A nemzetközi verseny védnöke Viktória, svéd koronahercegnő. Az idei versenyre több mint harminc országból, a világ minden tájáról jelentkeztek fiatalok.

Bár Magyarország idén vett részt először a versenyben, már most nagyon színvonalas dolgozatok érkeztek be, amelyek valós problémákat, és az azokra adandó lehetséges válaszokat fogalmaztak meg. Külön öröm volt számomra, hogy a vidéki diákok és iskolák ilyen nagy számban képviseltették magukat.” – emelte ki Dr. Somlyódy László akadémikus, a zsűri elnöke. „Úgy gondolom, a komoly globális problémákat már a most felnövő generáció fogja megoldani. Ez a verseny és a mai nap egyértelműen jelzi, hogy a fiatalok tudatában vannak ennek a felelősségnek.” – tette hozzá.

Az üdítőital-ipar legrangosabb nemzetközi seregszemléjén innovációs díjjal jutalmazták a Coca-Cola Magyarország Testébresztő programját a kalória-egyensúlyt  középpontba állító kommunikációs kampányáért. Az idén nyolcéves Coca-Cola Testébresztő program ezidáig 500 sport és szabadidős rendezvényen mintegy 3 millió embert mozgatott meg.

Az üdítőital-ipar szeptemberben, Münchenben megrendezett „Oscar” díjátadóján a Beverage Innovation Awards legjobb egészségkommunikációs kezdeményezéséért járó díját a Coca-Cola Magyarország vehette át Testébresztő programjának kalória-egyensúly kampányáért. Az üdítőital-  és ásványvízipar legrangosabb globális vetélkedőjén idén 40 országból, 29 kategóriában mintegy 370 pályázó indult.

A kampány részeként Coca-Cola Testébresztő Aktív Életmód Tábor indult, ahol a résztvevők vállalták, hogy edző, dietetikus, pszichológus segítségével megváltoztatják addigi életmódjukat. A tábor eseményeit az egyik országos kereskedelmi csatorna nyolc hétig tartó sorozatban dolgozta fel, a kezdeményezésről az egyik népszerű rádiócsatorna is folyamatosan hírt adott. A táborról és a Testébresztő eseményekről az érdeklődők online csatornákon – a program Facebook oldalán és honlapján – is tájékozódhattak. A kommunikációs kampány összesen több mint 11 millió embert ért el.  A kampány megvalósításában a Person Communications volt a Coca-Cola Magyarország kommunikációs partnere.

A Coca-Cola Testébresztő programja 2005-ben indult útjára, azóta 500 sport és szabadidős rendezvényen mintegy 3 millió embert mozgatott meg Magyarországon. A program célja, hogy szabadidősport rendezvények támogatásával – mint amilyen például a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála vagy a Coca-Cola Testébresztő Női Mozgásfesztivál – a rendszeres testmozgás, az egészséges életmód és a kalória-egyensúly fontosságára hívja fel az emberek figyelmét. A Testébresztő program 2009-ben már elnyerte az üdítős „Oscar-díjat”, a Beverage Innovation Awards legjobb egészségmegőrző kezdeményezése kategóriájában.

A Coca-Cola Magyarország két másik pályázata is kiválóan szerepelt a Beverage Innovation Awards versenyen.  A vállalat a Danube Flow – Hív a Duna! programsorozat megrendezésében vállalt közreműködéséért a legjobb társadalmi felelősségvállalási kezdeményezés kategóriában jutott a döntőbe. A tavasztól őszig tartó programsorozat a Duna természeti és kulturális értékeit népszerűsíti, elsősorban a városi lakosság körében.

November 22-én Brüsszelben először díjazták Európa legzöldebb irodáit a „Zöld Innovációk” című konferencián, ahol az Unilever Magyarország budapesti irodája nagyvállalati kategóriában nyert elismerést. A vállalat pályázatával idén júniusban nyert a 6. Zöld Iroda napon, amivel automatikusan tovább jutott az Európai versenyre.

A vállalat pályázatában a papírfelhasználás csökkentését és a szelektív hulladékgyűjtés reformját tűzte ki célul. A Zöld Iroda Verseny 2013-ban egybeesett az Unilever központi irodájának átalakításával. Az átépítés során fontos szempont volt, hogy a változások illeszkedjenek a Green Office programhoz, amely az Unilever Fenntarthatósági Tervének szellemében indult el 2010-ben. A Program korábbi sikerét jelzi, hogy a célokat mindkét évben felülmúlták: 2012-ben a tervezett 5 százalékkal szemben az irodák áramfogyasztása 7 százalékkal, az energiafelhasználásból származó CO2-kibocsátás pedig 14 százalékkal csökkent.

Az Unilever Magyarország Kft. budapesti központjában több mint 300 munkavállaló végez elsősorban számítógépes munkát. Az iroda átalakításának és a szemléletformáló felhívásoknak köszönhetően 36 százalékkal csökkent az irodai papírfelhasználás, és 42 százalékkal lett kevesebb az energiafelhasználásból eredő CO2-kibocsátás.

További információk itt

A Deloitte Magyarország egy évtizeddel ezelőtt, 2001-ben hozta létre a Közép-Európai Környezeti Jelentés Díjat. A később népszerűbb nevén Zöld Béka díjnak nevezett kitüntetést azóta is azok között a közép-kelet-európai vállalatok között osztják ki, amelyek a legjobb éves környezeti vagy fenntarthatósági jelentéseket készítik.

A díj nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a régió vállalatainak éves beszámolója ne korlátozódjon a társaság üzletmenetének pénzügyi vonatkozásaira. A jelentés elkészítése jó lehetőséget teremt a vállalatok számára kitűnni a versenytársak tömegéből, nem csak a fogyasztók és befektetők számára, de a beszállítókon és alkalmazottakon keresztül egészen a közösségi csoportokig.

A 2013-as pályázat zsűrijének tagja Petrik Ida, BCSDH igazgatója.

A „Zöld Béka” díj elismerés és kommunikáció: széleskörű nyilvánosság a pályázó vállalatok részére.

A 2013-as pályázatról bővebben itt olvashat.

További információ: itt