A Deloitte Zrt. újra kiosztotta a legjobb fenntarthatósági jelentésért járó Zöld Béka Díjat, amelyért idén a régió hat országából összesen harminchárom közép- és nagyvállalat versenyzett. A független szakmai zsűri értékelése szerint a legszínvonalasabb jelentést a MOL Csoport készítette 2013-ban. A díj meghirdetésével ahhoz szeretett volna hozzájárulni a Deloitte Zrt., hogy a régió vállalatainak éves jelentéstételi gyakorlata ne korlátozódjon a társaság üzletmenetének pénzügyi vonatkozásainak ismertetésére.

Kiélezett volt a verseny a Deloitte 2013-as Közép-Európai Fenntarthatósági Jelentés Díjáért, ismertebb nevén a Zöld Béka Díjért. A zsűrinek minden eddiginél magasabb színvonalú jelentéseket kellett elbírálnia. A megmérettetésben részt vevő vállalatok egyre inkább odafigyelnek rá, hogy átlátható módon tegyék közzé fenntarthatósági adataikat, ennek érdekében sok helyen alkalmaztak például idősoros adatokat illetve infografikákat. Pozitív tendencia továbbá, hogy nőtt a hitelesített jelentések száma a pályázók körében.

A független szakértőkből álló zsűrit az idei évben Persányi Miklós, a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója, Kemény Attila, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének alelnöke, Petrik Ida, a World Business Council for Sustainable Development Hungary igazgatója és Szigeti Péter, a Kreatív tartalomfejlesztési vezetője alkották. A szakemberek magyarországi, csehországi, észtországi, lettországi, szerbiai és szlovákiai székhelyű vállalatok fenntarthatósági jelentései közül választották ki a legjobbat.

A Zöld Béka idei nyertese – megelőzve sok versenytársát – már évekkel ezelőtt elkötelezte magát az integrált jelentéstétel mellett, azaz egyszerre teszi közzé pénzügyi és nem-pénzügyi mutatóit. A MOL jelentésében egyértelműen és jól strukturáltan mutatta be széleskörű tevékenységi portfolióját. A jelentésből jól látszik, hogy készítése közben figyelembe vették az iparági jó gyakorlatokat és benchmarkokat is. A nyertes pályázat mellett szólt továbbá információgazdagsága és a magas színvonalú grafikai munka.

“A vállalati fenntarthatóság elveinek való megfelelés hosszú távon a társaság sikerének egyik elengedhetetlen feltétele. Ezt a szemléletet tükrözi az éves jelentésünk, amelyben egyszerre mutatjuk be ezt a pénzügyi és a fenntarthatósági folyamatot. Nagy öröm számunkra, hogy erőfeszítésünket egy újabb díj ismeri el.” – mondta a díjról Molnár József, a MOL vezérigazgatója.

Az első helyezetten kívül kiemelkedő minőségű jelentéseket készített Magyarországon többek között az MVM Zrt., a Zwack Unicum Nyrt., a Szerencsejáték Zrt., az OTP Bank Nyrt. valamint a Magyar Telekom Nyrt. A régió vállalatai közül a zsűri az Erste Bank a. d. Novi Sad, a Latvenergo AS, az NIS a. d. Novi Sad, és aVeolia Voda Czech Republik anyagát emelte ki.

 

 

Március 4-én tartotta a BCSDH éves Taggyűlését melynek fő témája a 2013-as év beszámolójának elfogadása, továbbá a 2014-es munkaterv megvitatása volt. Az eseménynek hagyományosan egyik tagvállalatunk, ezúttal a MAVIR Zrt. adott otthont. A Taggyűlést megelőzően a vendégek a MAVIR Rendszerirányító Központjában tettek látogatást.

A Taggyűlésen Petrik Ida igazgató ismertette a 2013-as év szakmai és pénzügyi beszámolóját. A szervezet az elmúlt évben jelentős fejlődésen ment keresztül, tagjaihoz 17 vállalat csatlakozott.

Folytatódott a tagvállalatok körében népszerű üzleti reggeli sorozat. Három eseményre került sor ennek keretében: az elsőn Jonathan Knott Brit Nagykövet és Gyenes András, az Unilever ügyvezető igazgatója volt vendégünk, a második eseménynek a Telenor adott otthont, melyet a Transparency Internationallel közösen szerveztünk üzleti etika és korrupció témában, míg a harmadik üzleti reggeli a víz témája köré szerveződött a Budapesti Víz Világtalálkozó apropóján. Vendégelőadónk Joppe Cramwinckel, a WBCSD Víz Program Igazgatója volt, aki előadását követően öt vállalatvezetővel tartott panelbeszélgetést.

Októberben került megrendezésre a Budapesti Víz Világtalálkozó, melynek Üzleti Fórumának szervezésére kaptunk felkérést a Külügyminisztériumtól. Az öt napos eseményt Ban-Ki Moon ENSZ főtitkár és Áder János köztársasági elnök nyitotta meg, melyen több mint 700 vendég vett részt közel 200 országból.

November 14-én tartottuk éves nagy rendezvényünket, melyen újabb 38 vezető csatlakozott „A vállalati fenntarthatóság komplex értelmezése” című vezetői ajánlásunkhoz. Ezáltal az ajánlásnak 80 aláírója van, köztük 70 vállalat, melyek hazánk GDP-jének közel 25 %-át adják.

Megjelent az ajánlás alapító aláírói körében végzett felmérésünk eredménye, mely rámutatott, hogy a hazai vállalatok körében a fenntarthatóság különböző aspektusai tekintetében a környezetvédelem a legfejlettebb terület, míg a partnerség és az átláthatóság terén szükséges a legnagyobb fejlődés.

Szintén novemberben jelent meg a HVG Fenntartható Fejlődés Plusz kiadvány együttműködésünkkel. A kiadvány kiemelt témája  a víz volt a Világtalálkozóhoz kapcsolódóan.

A 2014-es programtervet az elnökség ismertette a Taggyűléssel. Az erre az évre javasolt  szervezeti célokhoz és programhoz igazítva az elnökségen belüli feladatmegosztás szerint Salgó István a Vezetői ajánlásért,  Jamniczky Zsolt a tagsági politka megvalósításáért felel, Kapusy Pál az Action 2020 program vezetője, Nevelős Orsolya „A jövő vezetői” programért felelős a Társadalmi tőke munkacsoport vezetőjeként, míg Márta Irén a szervezet rendezvényeit koordinálja.

Az elnökség előkészítette és a Taggyűlés elé terjesztette a felülvizsgált tagsági politikát és ismertette a 2014-2016 közötti időszakra javaslatát a tagsági politika megújítására.

Az Action 2020 lesz a szervezet zászlóshajó programja az idei évben. A WBCSD által 2013 novemberében bemutatott globális program a 2010-ben publikált Vision 2050-ben vázolt célok eléréshez dolgozott ki egy részletes agendát az üzleti világ számára. A program hazai adaptációja megkezdődött, melynek eredményei november 25-én kerülnek bemutatásra.

Elindult „A jövő vezetői” tehetségprogram, melyben 23 fiatal tehetség vesz részt tagvállalatainktól. A program februártól novemberig tart tagvállalataink vezetőinek mentorálásával.

Az idei évben is folytatódik az üzleti reggeli sorozat. Februárban Michael Nixon, a Nestlé ügyvezető igazgatója volt vendégünk, áprilisban a közlekedés témája kerül napirendre, melynek a Toyota ad otthont. Ezen túlmenően vendégünk lesz az ősz folyamán Kitty van der Heijden, Hollandia Fenntarthatósági Nagykövet asszonya és terveink között szerepel egy kormányzati üzleti reggeli is az ősz folyamán.  Májusban egy régi hagyományt szeretnénk újjáéleszteni és ismét megrendezésre kerül a BCSDH hétvége. Az esemény házigazdája a Kékkúti Ásványvíz lesz és Kékkútra  látogatunk majd.

Négy munkacsoport fog működni 2014-ben tagvállalataink részvételével.  A Vezetői ajánlás munkacsoport 2012 óta működik és feladata az ajánlás gondozása és az aláíró vállalatok vezetőinek bevonása a BCSDH munkájába. A Társadalmi tőke munkacsoport első megvalósult programja „A jövő vezetői” tehetségprogram. Az idei évben újabb programok kidolgozásán dolgozik majd. Az Action 2020 program adaptálására új munkacsoport alakult, továbbá megkezdi munkáját a Fenntarthatóság a beszállítói láncban munkacsoport is.

A HVG Fenntartható Fejlődés Plusz kiadvány 2014-ben is megjelenik, melyhez várjuk tagvállalataink témajavaslatait.

A taggyűlésen a fentiek megtárgyalásán túlmenően sor került a szervezet alapszabályának módosítására, melyet a megváltozott civil törvény tett szükségessé, továbbá sor került új tagvállalataink vezetőinek köszöntésére is.

Az eseményen készült fotók képgalériánkban tekinthetők meg. https://bcsdh.hu/galeria/

Február elején elindult az Ashoka európai pályázata „Alkossunk Közösen: Társadalom & Üzlet – partnerségben a változásért” címmel, melyre magyar pályázókat is várnak. A versenyfelhívás témája a közös alkotás (co-creation), ami az Ashoka víziójának egyik alappillére: lebontani a falakat az üzleti, a civil és a kormányzati szektorok között, elismerni egymás kompetenciáit, és az erősségekre építve új társadalmi értéket teremteni termékekkel, szolgáltatásokkal.

Mik a pályázat feltételei?

  • Legalább 1 társadalmi célú szervezet és 1 üzleti vállalkozás közös együttműködése egy adott projekten, melyben természetesen több szereplő is részt vehet, a kormányzati szektorból is (ez nem előfeltétel)
  • Kezdeti fázisban lévő ötlettel is lehet pályázni, de természetszerűen a már működő, hatást kifejtő projektek nagyobb eséllyel indulnak a pályázaton
  • A közös projektnek valamilyen társadalmi probléma megoldását kell céljául kitűznie (szervezetfejlesztési projektek nem indulhatnak!)
  • A vállalati partner a finanszírozás mellett szaktudásával és megkülönböztető eljárásaival is hozzájárul a projekt sikerességéhez, ettől lesz közös az alkotás, hiszen mindkét fél kulcsfontosságú elemekkel járul a megvalósuláshoz (csak pénzügyi finanszírozásra kiterjedő pályázatok nem indulhatnak!)
  • A projekt vagy a civil szervezet alaptevékenységéhez, vagy az üzleti partner működéséhez köthető, és mindkét fél számára kézzelfogható végeredményeket nyújt
  • A projekt hatással van a társadalomra, és van benne potenciál a terjeszthetőségre
  • A projekt konkrét megvalósulása annak, hogy a vezetés-szervezési jó gyakorlatok és a különböző szervezeti struktúrák hogyan tudnak minden partner számára értéket teremteni
  • Egy egyszeri rendezvény megszervezése nem esik bele a pályázat kritériumrendszerébe

Például a dán Ashoka Tag, Thorkil Sonne, aki autizumussal élő emberek munkaerőpiaci felkészítésével és intergrációjával foglalkozik, és az SAP multinacionális vállalata elérték azt, hogy a kereslet és a kínálat oldalát úgy illesztették össze, hogy most már 1 millióval több autista munkavállalót foglalkoztat az SAP világszerte. Ez köszönhető annak a szaktudásnak, amit az Ashoka Tag és szervezete fejlesztett ki specifikusan autizmussal élők számára, illetve az SAP-nak, aki a saját munkafolyamatait értelmezte újra. Egyik a másik nélkül egészen biztosan nem ment volna ilyen gördülékenyen!

Pályázni 2014. április 10. éjfélig lehet, az első körös „early entry” regisztráció március 4-ig tart. Ez azt jelenti, hogy a márciusig leadott két legjobb pályázat a verseny végső kimenetelétől függetlenül 1000-1000 eurós díjban részesül. A fődíj 20 000 euró, a másik két dobogós 10 000-10 000 eurós díjban részesül. Mindhárman a világhírű svájci Zermatt Summiton kapják meg nyereményüket, mely egy igen exkluzív konferencia filantróp üzletemberek és befektetők számára június 26 és 28 között, így kiváló networking lehetőség is azon felül, hogy mindenki meghallgatja majd a nyertes programok prezentációját. A zsűri ezen kívül különdíjakat is kioszt majd olyan projekteknek, ahol a kifejtett hatás, a példamutató vezetés, az úttörő együttműködés vagy bármilyen más dimenzió kiemelkedő közös alkotáshoz vezet.

Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy láthatóságot kapjon egy-egy magyar szervezet európai szinten, új együttműködéseket hozzanak létre befektetőkkel, partnerekkel, más társadalmi vállalkozókkal. Egy szervezet egyébként több kezdeményezésével is pályázhat, valamint elég csak az egyik félnek benyújtania a pályázatot. Az Ashoka Magyarország szakmai visszajelzésekkel is szívesen segíti a pályázni kívánó szervezetek munkáját.

Az angol nyelvű jelentkezési űrlap Word dokumentumként elérhető itt, mely hasznos lehet az előzetes kidolgozáshoz, illetve a honlapon online formában: http://www.changemakers.com/co-creation.

Esettanulmányok már megvalósult közös alkotás projektekről.

Kapcsolat:  hungary@ashoka.org

A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) szeretettel meghívja Önt az ”Üzleti reggelik a fenntartható fejlődésről” sorozatának következő rendezvényére.

Az eseményt megnyitja
Hiroshi Saito, a Toyota Motor Hungary Kft. elnöke
Dr. Lenner Áron Márk, Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára
Salgó István, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért elnöke

Időpont: 2014. április 2. (szerda), 9:00-10:30 (regisztráció, érkezés: 8:30-tól)
Helyszín: Toyota Motor Hungary Kft. (2040 Budaörs, Budapark, Keleti 4.)

Az eseményen előadást tartanak és a téma beszélgetőpartnerei lesznek:
Glattfelder Béla, képviselő, Európai Parlament; elnök, Megújuló Energia Platform
Dimitris Tripospitis, alelnök, Toyota Motor Hungary Kft.
Zsoldos István, vezető közgazdász, MOL Csoport
Dr. Lukács Pál, tanszékvezető egyetemi docens, Kecskeméti Főiskola, Járműtechnikai Tanszék

A reggelit követően vendégeink Lexus Full Hybrid autók tesztvezetésén vehetnek részt.
Az esemény nyelve magyar és angol. Külföldi vendégeinknek igény esetén tolmácsolást biztosítunk.

Jelentkezés:
A részvétel a BCSDH tagjainak díjmentes.
Nem tagoknak 10 000 Ft / fő (adómentes).
Jelentkezni 2014. március 26-ig lehet Parragi Katalinnál a katalin.parragi@bcsdh.hu e-mail címen, feltüntetve nevet, beosztást és a cég/szervezet számlázási címét.
Túljelentkezés esetén a BCSDH tagjai előnyt élveznek.

FONTOS! Amennyiben a tesztvezetésen részt kíván venni, kérjük, feltétlenül jelezze jelentkezéskor! A tesztvezetésen csak érvényes jogosítvánnyal rendelkező vendégek vehetnek részt.

Lemondás: Jelentkezés lemondását 2014. március 26-ig 12.00 óráig lehet írásban megtenni, ezt követően a részvételi díj összege kiszámlázásra kerül.
Parkolás: a Toyota Motor Hungary parkolójában (díjmentes).

A meghívót innen töltheti le: BCSDH_Meghivo_uzleti_reggeli_2014_04_02

A BCSDH elnöksége felülvizsgálta a szervezet tagsági politikáját, melynek részben apropóját adta anyaszervezetünk, a WBCSD tagfelvételi rendszerének megújítása is. Az elnökség célja a 2014-2016 közötti időszakban, hogy a szervezet tagsága kiegyensúlyozottan fejlődjön, figyelembe véve az egyes iparágak reprezentációját, továbbá a vállalatok tulajdonosi szerkezetét, méretét.

Az elnökség ezen túlmenően két javaslatot terjesztett a taggyűlés elé, melyek a tagvállalatokra vonatkozó kötelezettségeket érinti a jelenlegi tagfelvételi kritériumokon túlmenően:

–          A tagvállalatoktól elvárás, hogy a BCSDH-ban elsőszámú és igazgatói státuszú vezetőiken keresztül képviseltessék magukat. A BCSDH a WBCSD-hez hasonlóan vezetői fókuszú szervezet, melynek célja, hogy a döntéshozókhoz jutassa el a fenntarthatóság és üzleti működéssel kapcsolatos információkat, programjait az ő aktív részvételükkel valósítsa meg.

–          A 2013-ban végzett felmérésünk rámutatott, hogy az egyik leginkább fejlesztendő terület a vállalatok gyakorlatában az átláthatóság növelése. Szeretnénk, ha tagvállalataink jó példával járnának elöl ezen a területen, ezért 2014-től minden tagvállalattól elvárás, hogy fenntarthatósággal kapcsolatos eredményeiről nyilvánosan elérhető információkat közöljön, melynek formája lehet fenntarthatósági jelentés vagy a honlapján közzétett információ.

“A jövő vezetői” tehetségprogram 2014 az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (World Business Council for Sustainable Development, WBCSD) Future Leaders Programja Magyarországon. A program célja, hogy a “jövő vezetőinek”, vagyis azon tehetséges szakembereknek, akikből vezető elsőszámú/felsővezető válhat, bemutassa a vállalati fenntarthatóság komplex fogalmi rendszerét és segítse őket abban, hogy vezetői pályájuk során hogyan tudják ezen elveket a döntéshozatalba integrálni. Emellett a program célja az is, a résztvevők a jövőben a fenntartható fejlődés nagyköveteiként cselekedjenek az üzleti életben és a társadalomban egyaránt.

A program egyedülállóságát mutatja, hogy a résztvevőket gyakorló vállalatvezetők mentorálják, akiktől tapasztalataik megosztásán keresztül tanulhatnak többek között a fenntarthatóságról, stratégiai és etikus működésről.

A program jelentkezési időszaka nem várt érdeklődés mellett zajlott. Ebben az évben 23 fiatal tehetség vehet részt a programban, akiket vezetőik delegáltak.

A program február 26-án, egy megnyitóval indult el, amely a program bemutatásán túlmenően lehetőséget nyújtott a résztvevők és a mentorok megismerkedésére is. A nyitóeseményt 8 interaktív szakmai nap követi 8 hónapon keresztül, ahol a Vezetői ajánlás pontjai kerülnek megvitatásra.

A program megnyitóján készült fényképek képgalériánkban tekinthetők meg. https://bcsdh.hu/galeria/

https://bcsdh.hu/temak/jovo-vezetoi/

Habitat for Humanity Magyarország Alapítvány, Junior Achievement Magyarország Oktatási, Vállalkozásszervezési Alapítvány, NESsT EUROPE Nonprofit Kft. és az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa – idén ezeket a szervezeteket támogatjuk a KPMG Felelős Társadalomért Program keretében, amelyben civil szervezeteknek és társadalmi vállalkozásoknak kínálunk komplex együttműködési lehetőséget (pro bono szolgáltatás, pénzadomány működési költségeik fedezésére és lecserélt számítógépek).

A nyertes szervezetekkel készült videót itt tekinthetik meg.

Az ötödik éve meghirdetett programunkra több mint 70 pályázat érkezett – a jelentkezéseket közel 20 munkatársunkból álló önkéntes zsűri értékelte, majd a shortlist-re került hat szervezetnél helyszíni látogatást tettünk a támogatási igények áttekintése érdekében. A végül támogatásra kiválasztott négy szervezet összesen 2.452.000 forint pénzbeli támogatást, 14 lecserélt számítógépet, valamint az alábbi pro bono szolgáltatásokat kapják:

Akciótervezés és monitoring
Teljesítményértékelési és ösztönzési rendszer kialakítása
Könyvvizsgálat
Akadémia nyílt képzési programjában való részvétel
Akadémia nyílt képzési programjában való részvétel

Pályázati kiírás – 2014

A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület 2012. december 12-én hivatalosan megalapította a Gran Prize díjalapot.
A díj bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő innovatív megoldásokat, projekteket, munkákat jutalmaz a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, design, orvostudomány, egészségmegőrzés,-fejlesztés és oktatás területéről évi egy alkalommal.

A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület ezennel meghirdeti Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív Díj pályázatát, melynek tartalmi követelményei:

  • személyes szakmai önéletrajz
  • a pályamű pontos leírása, előnyeivel, különös tekintettel annak újdonságtartalmára
  • maximum 10 oldal, csatolt dokumentumok nélkül
  • kiegészítő dokumentumok, amelyek kapcsolódnak a pályamű és pályázat megítéléséhez

A benyújtott pályaművek a Gran Prize díjbizottság által meghívott pályázók pályaműveivel együtt kerülnek elbírálásra.

A pályázó a pályázati anyagot elektronikus formában tudja feltölteni a www.swedischamber.hu oldalon.
A pályázat benyújtásának határideje : 2014. április 15.

A részletes kiírást innen töltheti le: GranPrize_kiiras_2014
gran prize_plakatA4_2014

A Stockholmi Ifjúsági Vízdíj magyarországi versenyének 2014-től a BCSDH is együttműködő partnere. A nemzetközi versenynek régóta támogatója anyaszervezetünk, a WBCSD ezért külön öröm számunkra, hogy hazánk is csatlakozott ehhez a nívós világversenyhez és a Global Water Partnership Magyarország felvállalta ennek megszervezését. A verseny rangját az is jelzi, hogy fővédnöke Áder János köztársasági elnök, aki a díjat is átadja majd a győztesnek.

Az 1997-ben alapított Stockholmi Ifjúsági Víz Díj (Stockholm Junior Water Prize, SJWP) egyike a legismertebb nemzetközi ifjúsági díjaknak a vízügy területén. Ezen a különleges, magas színvonalú versenyen, ami része az évente megrendezett Víz Világhétnek Stockholmban, hatalmas megtiszteltetés részt venni. Védnöke Viktória, a svéd koronahercegnő, aki találkozik a döntő résztvevőivel és személyesen adja át a győztesnek járó díjat, mely 5000 dollár és egy kristályszobor. A stockholmi döntőben,  mely angol nyelven zajlik, az egyes országok versenyének első helyezettje indulhat. Világszerte minden évben több ezer, 15-20 év közötti, középiskolás fiatal vesz részt a selejtezőkön. Az esemény egyúttal kiváló eszköze a víz-, illetve a környezet védelmére, a környezettudatosságra irányuló figyelem felkeltésének a fiatalok körében. A Víz Világhét és a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj szervezője a Stockholm International Water Institute.

A magyarországi verseny zsűrijének elnöke Somlyódy László, az MTA rendes tagja.

Tagjai:

  • Clement Adrienne docens, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
  • Haranghy Csaba vezérigazgató, Fővárosi Vízművek,
  • Kovács Károly elnök, Magyar Szennyvíztechnikai Szövetség,
  • Krámer Tamás docens, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
  • Marschall Marcell kutatás-fejlesztési vezető, GE Water and Process Technologies,
  • Nagy Edit főtitkár, Magyar Víziközmű Szövetség,
  • Rákosi Judit vezető tanácsadó, ÖKO Zrt,
  • Salgó István elnök, Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért.

A hazai versenyre április 15-ig várják a jelentkezéseket. Bővebb információ: http://www.ifivizdij.hu/

Vezető vállalatok tudják, hogy a szokásos üzleti modell, a „business as usual” nem fenntartható. A befektetők és a fogyasztók egyre nagyobb mértékben nyomatékosítják, hogy a vállalatok a társadalmi és környezeti problémákkal is foglalkozzanak. A vezető cégek felismerték, hogy olyan stratégiákat kell kidolgozniuk, amelyek kielégítik ezt a befektetői és fogyasztói igényt, és egyben hozzájárulnak versenyképességükhöz. Ugyanakkor a leghatékonyabb NGO-k felismerték, hogy a piac változásaiban rejlő lehetőségek kiaknázásával széleskörű és tartós változást érhetnek el. Azért, hogy céljaikat elérjék, a vállalatok és az NGO-k utat keresnek az együttműködéshez. Ezek a partnerségek, ha hatékonyan vannak megtervezve és végrehajtva, jelentős üzleti és környezeti eredményeket érhetnek el, és inspirálhatnak további feleket az együttműködésre.

A két szektor közti partnerség  erősítését szolgálja az együttműködés kiterjedt elemzésén, jól működő esettanulmányok bemutatásán és gyakorlati tippek megosztásán keresztül a letölthető ‘Útmutató’

Az Útmutató „A kölcsönösen előnyös együttműködés erősítése a profitorientált és a nonprofit szektor között a Visegrádi országokban” elnevezésű projekt keretében került kidolgozásra, amelyet a CEEweb Visegrádi országokból származó partnereivel együtt valósított meg.

További információ: Kiss Veronika, kiss@ceeweb.org