Több mint ötven ország vezetője konkrét kötelezettségeket vállalt a Párizsi klímaegyezmény végrehajtásáért, de még nagyobb összegek megmozdítására lenne szükség, hogy a globális felmelegedés 2 fok alá csökkenjen.

Több mint ötven ország állam- és kormányfőjének, valamint 130 ország nyolcszáz szervezetének – finanszírozók, befektetési alapok, nemzetközi vállalatok, régióvezetők, környezetvédő mozgalmak – részvételével , pont a Párizsi klímaegyezmény két éves évfordulóján, december 12-én rendezték meg a One Planet Summit elnevezésű klíma-csúcstalálkozót, amelynek célja a klímavédelmi lépések finanszírozásának felgyorsítása és konkrét bejelentések megtétele.

A csúcs elsődlegesen azért jött létre, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelmet a legmagasabb szinten tartsa a politikában illetve, hogy a nemzetközi közösség elkötelezze magát a párizsi klímaegyezmény pénzügyi feltételeinek megteremtése mellett, mobilizálja  a nagy finanszírozókat, felgyorsítsa a klímavédelmi akciók pénzügyi támogatását, és ehhez újfajta, innovatív finanszírozási modelleket mutasson fel.

Magyarországot hivatalosan Áder János köztársasági elnök képviselte a konferencián. A BCSDH képviseletében Márta Irén vett részt a rendezvényen.

A csúcstalálkozó házigazdái Emmanuel Macron francia elnök, Antonio Guterres ENSZ-főtitkár és Jim Yong Kim, a Világbank elnöke voltak.

„Nem haladunk elég gyorsan és ez tragédia” – fogalmazott Emmanuel Macron francia államfő a párizsi klímamegállapodás második évfordulóján kedden az ENSZ, a Világbank és a francia kormány szervezésében a francia fővárosban rendezett konferencia megnyitóján. „Muszáj lépnünk, mert mindannyiunknak számot kell majd adnunk” – tette hozzá.

A francia köztársasági elnök szerint a jelenlegi nemzedék már „nem mondhatja, hogy nem tudtuk” előre, mit jelent a klímaváltozás.

„Mostanra állandósult a sürgősségi helyzet, és a mi nemzedékünk számára az a kihívás, hogy gyorsan cselekedjen, nyerje meg a csatát az idővel szemben, és olyan konkrét lépéseket tegyen, amelyek megváltoztatják az országainkat, a társadalmainkat, a gazdaságainkat” – hangsúlyozta Emmanuel Macron.

Hasonló hangnemben szólalt fel Antonio Guterres ENSZ-főtitkár is, aki arra figyelmeztetett, hogy az éghajlat felmelegedéséért nagy részben felelős fosszilis energiák támogatása a „vesztünkbe történő befektetés”.

„A fosszilis energiák továbbra is nagyon súlyos szubvenciókat élveznek, ami azt jelenti, hogy a saját vesztünkbe fektetünk be” – hangsúlyozta az ENSZ-főtitkár, aki szerint „a klímaváltozás elleni háborút még nem nyertük meg”.

Hivatalos adatok szerint a G20 országcsoport – a világ 19 legnagyobb gazdasága és az Európai Unió – évente négyszer annyit költ fosszilis energiájú projektekre, mint a tiszta energiák támogatására.

Dzsim Jong Kim, a Világbank elnöke a konferencián bejelentette, hogy a pénzintézet 2019-től nem finanszíroz tovább fosszilis energiákkal kapcsolatos projekteket, kivéve „rendkívüli körülmények” esetén. Hasonló bejelentést tett több nagy nemzetközi bank és biztosítótársaság is.

John Kerry volt amerikai külügyminiszter a találkozón az amerikai döntést szégyennek nevezte, álláspontja szerint az egy „politikai célú önromboló döntés”. Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzó pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy hozzá hasonlóan nagyon sok amerikai állam és város vezetője elkötelezett a klímaváltozás elleni küzdelemben.

A fejlett, északi országok elkötelezték magukat arra, hogy 2020-tól évi 100 milliárd dollárral támogatják az afrikai országokat a klímaváltozás miatt szükséges beruházásokban – gátak építésében, szigetek megóvásában, meteorológiai jelzőberendezések kiépítésében.

Két évvel ezelőtt a párizsi klímaegyezményben a nemzetközi közösség elkötelezte magát amellett, hogy a Föld légkörének középhőmérséklete ne növekedjen 2 Celsius fokot meghaladó mértékben az iparosodás előtti szinthez képest. Az amerikai döntés azonban nagy csapás a klímaegyezmény végrehajtására, s a jelenlegi önkéntes vállalások alapján az emelkedés egyelőre még több mint 3 Celsius fok lehet.

Becslések szerint 2030-ig mintegy 90 ezer milliárd dollárra lenne szükség tartós zöld befektetésekhez, de a One Planet Summiton ennek csak töredékére történt konkrét vállalás és ezek az ígéretek egyelőre nem elegek arra, hogy a globális felmelegedés 2 fok alá csökkenjen.

Forrás: MTI, Euronews, képek forrása: Euronews, Márta Irén

Bővebben:

https://www.oneplanetsummit.fr/en/

MEGHÍVÓ A

MAGYAR ENERGIAHATÉKONYSÁGI INTÉZET

KONFERENCIÁJÁRA

2018. FEBRUÁR 6.

Budapest

Regisztráció

 

3 millió energetikailag elavult lakás

920 ezer otthonát energiatakarékossá tenni kívánó, ugrásra kész háztartás

1200 milliárd forintos energiahatékonysági piaci potenciál, csak a következő öt évben

  • Csak a támogatások hajtják a lakossági építőipari piacot?
  • Vagy vannak olyan megoldások, amelyek közvetlen állami források bevonása nélkül is képesek elindítani a beruházásokat?
  • Lehet nagyipari módszerrel energetikai felújítást végezni? Országos premier: bemutatjuk a holland „Energiesprong” projektet!
  • Mitől válik egy energiahatékonyságot célzó projekt finanszírozási szempontból érdekessé és támogathatóvá?
  • Milyen beruházói szempontokat kell mérlegelni? Hazai és nemzetközi jó példák bemutatása
  • A 7/2006. TNM  rendelet kihívásai: közös cél a minél nagyobb számú és jobb minőségű felújítás, de mennyire segíti, s mennyiben akadályozza ezt az épületek energetikai mutatóit szabályozó jogszabály?

Jöjjön el a MEHI szakmai rendezvényére, és megbeszéljük!

 

Részletek a MEHI honlapon: www.mehi.hu

A konferencia szakmai támogatója a
HOLLAND  KIRÁLYSÁG NAGYKÖVETSÉGE

Szederkényi Zita tölti be a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) képzésvezetői pozícióját 2018. januártól.

Zita mentorként évek óta aktív szerepet vállal a BCSDH „A jövő vezetői” tehetségprogramjában.

2014 novembere óta dolgozik a Dreher vállalati kapcsolatok osztályán, ahol a kommunikációs és a fenntarthatósággal kapcsolatos területekért felel. Korábban több éven keresztül a Heinekennél tevékenykedett hasonló területen.

A fenntartható fejlődés területén elért eredményekre a legbüszkébb. Szervezete fenntarthatósági mutatószámai 2015-től ugrásszerűen növekedtek. A siker kulcsát a megfelelő partnerekkel kialakított együttműködésekben látja. Nevéhez fűződik a Prizma díjas ‘Ésszel iszom’ program vagy a LÉTRA Alapítvánnyal közös, a várandósság alatti alkoholfogyasztás veszélyeivel foglalkozó hiánypótló kezdeményezés is.

A romák integrációját segítő BAGázs önkéntese és mentora az adósságkezelési programban, emellett szeptember óta az Amnesty International munkáját önkéntes emberi jogi oktatóként segíti. Francia szakos bölcsész diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, nemzetközi kommunikáció szakirányos közgazdász végzettségét pedig a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán szerezte. Szabadidejében utazással, különböző kultúrák megismerésével töltődik fel. Érdekli az interkulturális kommunikáció és a vállalati fenntarthatóság gyakorlatilag teljes spektruma

„A jövő vezetői” tehetségprogram képzésvezetői munkáját a Dreher Vállalati kapcsolatok vezetői funkciója mellett látja majd el.

Korábbi képzésvezetőnk, Répássy Zsuzsanna egy nagyon sikeres évfolyam után egyelőre saját vállalkozásának fejlesztésére szánja a következő időszakot. Ezúton is köszönjük lelkiismeretes munkáját!

Egy nem mindennapi, sok szereplős együttműködés keretében, a felelős vállalatvezetőket tömörítő Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) 31 őshonos fajta gyümölcsfa ültetésével semlegesíti jubileumi üzleti ebédje CO2 kibocsátását.

A BCSDH, amelynek 80 tagvállalata a magyar GDP 30%-át termeli és 400.000 főt foglalkoztat, nemrégiben üzleti ebéd keretében mutatta be a felelős foglalkoztatáshoz kötődő ajánlásait 160 vállalati vezetőnek.

A klímavédelem és a fenntartható fejlődés iránt elkötelezett, mértékadó szervezet a karbon-semleges rendezvényével példát szeretne mutatni a vállalati és civil szféra szereplőinek is.
Az Élelmiszerbank szakmai tanácsai alapján, az élelmiszerhulladék csökkentése és felhasználása  területén a Budapest Bike Maffia, Budapest Party Szerviz  munkatársai és a rendezvény résztvevői segítségével egy alacsonyabb karbon kibocsátású rendezvényt szervezett. A Greendependent Egyesület számította ki az esemény karbon lábnyomát, amely 3,5 tonna CO2 lett, mely a vendégek utazásához kötődő kibocsátást is figyelembe vette.

forrás: Greendependent Egyesület

Ennek a széndioxid kibocsátásnak a semlegesítésére a Tündérkert alapítvány őshonos almafajtáiból választva, az Iskolakertekért alapítványon keresztül 31 facsemetét ültetnek el, amelyek nemcsak a semlegesítésben, hanem az őshonos gyümölcsfák génállományának megőrzésében, a diverzitás növelésében, valamint az iskolakerteken keresztül az élményalapú, a fenntarthatóságot támogató oktatás támogatásában is élenjáró.

Az év végi rendezvény dömpinget megelőző kezdeményezés remélhetőleg példát mutat számos cégnek, szervezetnek a karácsonyi partik, ünnepségek lebonyolításához.

forrás: Iskolakertekért Alapítvány – Tomorikert

November 24-én az E.ON budapesti székházában bírálta el a szakmai zsűri azt  a hat, utolsó fordulóba jutott pályamunkát, amelyet egyetemi képzésben résztvevő hallgatók nyújtottak be a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) által indított „A jövő vezetői” tehetségprogramra, és egyúttal kiválasztotta közülük a 2018-as év ösztöndíjasát is.

„A jövő vezetői” tehetségprogram, alapvetően nem diákoknak, hanem fiatal, de már vezető beosztásban dolgozó tehetségeknek szól, amelyen az eddigi négy évfolyamban már 100 fiatal vett részt. Célja, hogy a képzés során a vállalati fiatal vezetők olyan szemléletet sajátíthassanak el a kifejezetten gyakorlatközpontú oktatás keretében, amely segíti őket, hogy a fenntarthatósági kihívásoknak megfelelve a környezeti felelősség, az emberi alapértékek valamint az átlátható és etikus működés alapelveit minél hatékonyabban ültessék át a cégük napi működésébe, vezetői döntéseikbe.

2015-től évente egy ösztöndíjas helyet is biztosít a BCSDH egy felsőfokú képzésben résztvevő hallgatónak, aki így már az egyetemi tanulmányai közben széleskörű ismereteket szerezhet a fenntarthatóság témájában a globális és hazai trendekről és a vállalati gyakorlatokról.

A 2018-as ösztöndíjat Földvári Gábornak, a  Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának  Pénzügyi Msc  hallgatójának ítélte oda egyhangú döntéssel a vállalati szakemberekből álló szakmai zsűri, mert úgy látta, hogy nem csupán a bemutató minősége és ötletessége volt figyelemre méltó, hanem a jelölt magas színvonalú elméleti tudása és egyértelmű elhivatottsága is a téma iránt.

„Nagyon jó volt látni, hogy már a pályázó fiatalok között, bemutatott anyagaikban is megjelenik az a sokszínűség, hogy egy problémát milyen sok oldalról meg lehet közelíteni, ami „A jövő vezetői” tehetségprogram egyik legfontosabb alappillére” – foglalta össze benyomásit a zsűrizés után Gazsi Zoltán, az Eisberg ügyvezető igazgatója.

„Jó volt részt venni az értékelésben. Nehéz volt a zsűri helyzete, mert találkozhattunk újszerű elméletekkel és a jelenben egyszerűen megvalósítható ötletekkel is. Jó volt látni, hogy a fiatal egyetemisták milyen alapossággal dolgozták fel a témát és találtak valódi megoldásokat” – ecsetelte a zsűri munkáját Istenesné Solti Andrea a Shell regionális HR igazgatója.

A 2017-es ösztöndíj pályázat fináléjába beválogatott pályázatokat – melyek azt mutatták be, hogy a pályázó hallgató egyeteme milyen lépésekkel válhatna fenntarthatóvá – a diákok egyenként prezentálták a 7 tagú zsűrinek.

 „Fontos számunkra, hogy már az egyetemisták is hozzájussanak ahhoz a tudáshoz, ami a jövő kihívásaira készti fel őket. Ez az ösztöndíjprogram ebben egyedülálló.” – indokolta Urbán Anita, a Grundfos HR igazgatója az ösztöndíj programban való aktív részvételüket.

„Ez a program a fenntarthatóságon túl elsősorban a fiatal tehetségek gondozásáról szól. Ez egy olyan cél, ami számunkra is nagyon fontos.” – tette hozzá a programot szintén támogató Continental kommunikációs vezetője Dr. Fodor Mónika.

 „A jövő vezetői” program olyan tudással vértezi fel a résztvevőket, ami az egyetemeken nem elsajátítható. Számunkra is fontos az a törekvés, hogy a fiatalok minél hamarabb megismerkedhessenek a jövő kihívásaival és válaszokkal felvértezve kerüljenek a munkaerőpiacra”– tette hozzá Beke Zsuzsa a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója.

 

A szakmai zsűri tagjai voltak: Istenesné Solti Adrea (Shell), Sándor Zsuzsanna (ALTEO), Károlyi Zsuzsanna (E.oN), Gazsi Zoltán (Eisberg), Pardi Katalin (Legrand), Márta Irén (BCSDH), Répássy Zsuzsanna (BCSDH)

„A jövő vezetői” ösztöndíjprogram kiemelt támogatói voltak 2017-ben: Continental, Eisberg, Grundfos, Porsche Hungária, Richter és a Shell, további támogatói pedig:  Alteo, E.oN, Legrand.

November elején a COP23 klímakonferenciára gyűltek össze a döntéshozók Bonn-ban. A WBCSD-n keresztül több mint 70 vállalat és 200 résztvevő jelenhetett meg ezen a világszintű eseményen. A legfontosabb hozadéka konferenciának a vállalatok számára, hogy hivatalosan is fölkérést kaptak arra, hogy beszámolókon, párbeszédeken és elemzéseken keresztül bemutassák véleményüket, eredményeiket a klíma-tárgyalásokon.

A WBCSD azt tervezi, hogy regionális, megoldás-központú, többszereplős találkozókon keresztül, melyek a 2018-as programok és a COP24 keretében szervez, aktívan hozzájárul ehhez a folyamathoz. Több információért olvassa el a WBCSD  Insider Perspective oldalát vagy keressen rá a COP23 különleges kiadású Panorama podcastjaira iTunes-on és a WBCSD oldalán.

A Magyar Telekom Csoport nyerte idén a legjobb fenntarthatósági jelentésnek járó Deloitte Zöld Béka Díjat, amelyet 17. alkalommal hirdetett meg az üzletviteli és vezetési tanácsadó cég.

  A Deloitte magyarország MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében kifejtette, hogy a Magyar Telekom Csoport ezzel bejutott a közép-európai döntőbe, ahol 13 ország díjazottjai küzdenek meg a régió legjobbjának járó díjért.
Ugyancsak elismerést kapott az Alteo Csoport a legjobb első jelentésért, míg a Grundfos Magyarország Kft. a leginnovatívabb jelentés különdíjat kapta.
A Deloitte a Fenntartható Fejlődés Szakmai Nap keretében hirdette ki az idei Zöld Béka Díj nyerteseit szerdán, amelyről a 12 tagú, független zsűri döntött.

Az idei rendezvény két fő témája az ENSZ 2015-ben bemutatott fenntartható fejlődési céljainak alkalmazási kérdései, illetve a régiós fenntarthatósági és nem-pénzügyi jelentéstételi trendek voltak. A témákról előadást tartott többek között V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója és Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) igazgatója.

A Deloitte szakértői a fenntarthatósági és CSR jelentések számának további bővülését várják a következő években. Ezt erősíti az az uniós szabályozás, mely minden tagállam közérdeklődésre számot tartó vállalata számára kötelezővé teszi a fenntarthatósági és esélyegyenlőségi jelentéstételt az éves pénzügyi beszámoló mellékleteként. Ez a kötelezettség a hazai vállalatok számára első alkalommal jövőre lesz esedékes. Erre az esemény szakértői szerint megfelelően kidolgozott módszertan lehet többek között a Globális Jelentéstételi Kezdeményezés (GRI) Sztenderd szintű iránymutatása – írta a Deloitte.

Az évek óta rendszeresen kimagasló minőségben jelentő nagyvállalatok mellett egyre több piaci szereplő kezd el foglalkozni fenntarthatósági teljesítményével. Ennek felmérésére és kommunikálására kitűnő eszköz a jelentéstétel, melyben évről-évre kiderül, hogy még mindig van kreatív potenciál – jegyezték meg.

(MTI tudósítása alapján)

A hazai vezető vállalatok 80%-ának már vagy van karboncsökkentési stratégiája, vagy dolgozik rajta

A megkérdezett, hazai vállalatok 81 százaléka gondolja úgy, hogy a környezeti felelősségvállalás az egyik legfontosabb és legaktuálisabb területe a vállalatok hosszú távú fenntarthatóságának– derül ki a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) saját, nem reprezentatív felméréséből.

Szervezetünk elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a Fenntartható vállalatvezetés alapelveit aláíró 110 szervezet hogyan látja a cégek környezeti felelősségvállalási teljesítményét és mit tesz a klímavédelem érdekében.

A felmérésből kiderül, hogy míg 2016-ban a Párizsi Klímaegyezmény aláírása utáni eufóriában telt, amit tükrözött azévi felmérés is, addig 2017-ben, elsősorban az Amerikai Egyesült Államok kilépésével, ez a nagyon optimista kép árnyaltabbá vált.

„Az már most is jól látszik, hogy az egyik legjelentősebb ország pálfordulása nem állíthatja meg az összefogást. Ezt bizonyítja anyaszervezetünk, a WBCSD állásfoglalása is, melyben kifejezi elkötelezettségét a munka folytatására, és amelyhez mi is csatlakoztunk. Így tettek a legnagyobb amerikai vállalatok meghatározó vezetői is, ami reményt ad arra nézve, hogy a működésükben továbbra is a prioritási lista előkelő helyére teszik a fenntarthatósági kérdéseket. És ehhez csatlakoztak a BCSDH tagvállalatai is.” – reagált az 59 vállalat részvételével végzett felmérés ezen pontjára Ifj. Chikán Attila, a BCSDH elnöke.

A vállalatok négyötödének már vagy van karboncsökkentési stratégiája vagy dolgozik rajta

A klímavédelem érdekében 2016-ban megfogalmazott BCSDH ajánlások gyakorlati megvalósulása is jól nyomon követhető a felmérésben.

A vállalatok meghatározó része (71 %-a) működtet környezetirányítási rendszert. A cégvezetők 93 %-ának már fontos, hogy megfelelően mérje és jelentse karbon-emisszióját és a vállalatok 63 %-ának már van is stratégiája a csökkentésre.

Ez reményt ad arra nézve is, hogy növekvő számú hazai vállalatvezető ismeri fel, hogy a természeti erőforrások felelős felhasználása és az ezekhez kapcsolódó célok, intézkedések megfogalmazása szintén hasonlóan fontos.

A vállalatok nyitottak az alternatív energiára

A válaszadók közel fele nyilatkozott úgy, hogy a jövőben határozott szándékukban áll alternatív energiákra átállni, és tettek is lépéseket a cél elérése érdekében. További 32 %-a válaszolta, hogy már jelenleg is alternatív energiát használnak. Ez azt jelenti, hogy szinte a teljes nagyvállalati szektor folyamatosan áll át az alternatív energiák felhasználására. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy az alternatív energiafelhasználás terjedésének és összetételének alakulása nagyban függ a szabályozóktól.

A  felmérésről szóló kiadvány innen tölthető le.

A Magyar Vállalkozók Üzleti Közössége látta vendégül “A jövő vezetői” tehetségprogramunk mára már 100 fős Alumni közössége négy végzett évfolyamának résztvevőit és mentorainkat.

Régi igazság, hogy az üzleteket emberek kötik meg, nem szervezetek. Ahogy ajánlásunkban is megfogalmaztuk, a fenntartható gazdaság kialakításához szükség van olyan felelős vezetőkre, akik nyiltan kommunikálva és partneri viszonyban működnek együtt érintettjeikkel. Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy kissé más formában is megismerkedhessenek programunk résztvevői és közreműködői.

Az MVÜK saját fejlesztésű módszertana segítségével –a Sushi Sei étterem vendéglátását élvezve- az este során több körben és keveredve, különböző asztaloknál mutatkoztak be egymásnak a résztvevők és mondták el, hogy milyen üzleti területtel foglalkoznak, milyen kihívásokat élnek meg és a fenntarthatósághoz kapcsolódóan mire a legbüszkébbek. A rövid bemutatkozások mellett lehetőség adódott kötetlen beszélgetésekre is és számos kapcsolódási lehetőség azonosítására.  Egy nagyon kellemes és jó hangulatú estét tölthettünk együtt, tartalmas beszélgetésekkel, melyek során többen tudnak új irányban elindulni, vagy többen találtak egymásra akár együttműködő partnerekként, akár egy közös kihíváson konzultáló ismerősökként. Mi pedig azonosítottunk olyan témákat és területeket,  melyeken a BCSDH támogatni tudja tagvállalatait.

Köszönjük, hogy megtapasztalhattuk, milyen a professzionális kapcsolatépítés!

„A mai világban elszeparálódtunk egymástól, elveszítettük a valódi bizalmi kapcsolatainkat. Ezeket szeretnénk visszahozni. Egyszerűen kell a lehetőség arra, hogy találkozzanak egymással az emberek” – Mészáros György, MVÜK ügyvezető

 

Az alumni program támogatói:

A Piac és Profit Magyar Fenntarthatósági Csúcsával egyidőben, minden második évben az Üzleti Etika Díj mellé megválasztják az adott év Fenntarthatóság Szakmai Követét. A címet 2017-ben szerveztünk igazgatójának Márta Irénnek itélték oda, elismerve a CSR és a fenntarthatóság területén végzett kiemelkedő szakmai munkáját.
Az elismerést annak a szakembernek ítélik oda, aki mindennapi munkájában elkötelezetten törekszik arra, hogy vállalati ügyfelei körében elterjedjék és erősödjék a fenntartható fejlődés iránti felelősségvállalás.

Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta, immár 18. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben tisztességesen, felelősen működő cégek elismerésében. A díjat László Ervin professzor, a Budapest Klub Alapítvány elnöke és Demcsák Mária, a Piac & Profit üzleti magazin alapító főszerkesztője azzal a szándékkal hozta létre, hogy minden évben a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal példát mutatnak a felelős, etikus gazdálkodásban, üzleti jelenlétben, és erősítik a társadalom és az üzleti szféra közötti bizalmat.

Az idei megmérettetésen újabb 10 magyarországi bejegyzésű céggel bővült a kör. Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta az üzleti élet rangos elismerésévé vált.

A pályázók közül 4 középvállalat, 2 nagyvállalat, 3 kisvállalat és 1 multinacionális vállalat nyerte el az Üzleti Etikai Díj elismerést, valamint a díj alapítói megválasztották az idei év Fenntarthatóság Szakmai Követét is.

Az Üzleti Etikai Díj 2017-es nyertesei

Digitáltechnika Kft., Hunyadi Kft., Unisignal Kft., Young Kft., Sárvári Gyógyfürdő Kft., Macher Zrt., Gelbert Eco Print Kft., Merkbau Kft. Tisza Automotive Kft., FAG Magyarország Ipari Kft.

Fenntarthatóság Szakmai Követe

Idén a Fenntarthatóság Szakmai Követe titulust az alapítók Márta Irénnek ítélték oda, akit Demcsák Mária a Piac & Profit alapító-főszerkesztője az alábbi szavakkal méltatott:

„Márta Irén, végzettsége szerint közgazdász, jelenleg a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (a BCSDH) szervezet igazgatójaként támogatja és ösztönzi a fenntarthatóság irányába mutató vállalati megoldások elterjedését, a magyar üzleti szektor szereplői közti együttműködést és tudásmegosztást. A fenntartható építés magyarországi alapjainak elterjesztéséért végzett szakmai munkáját két prominens, nemzetközi díjjal, a Sabre Awards-szal és az European Excellence Awards-szal ismerték el. A vállalati felelősségvállalás (CSR) és fenntarthatóság területén szerzett szakmai tapasztalatait örömmel osztja meg másokkal. Így az elmúlt 15 évben 400 alkalommal tartott előadást különböző hazai és nemzetközi szakmai fórumokon, egyetemeken.

Számos szervezet alapító tagja, többek közt a Magyar Környezetettudatos Építés Egyesületnek, a Passzívház Építők Egyesületének, illetve korábbi elnökségi tagja a KÖVET Egyesületnek, kuratóriumi tagja a Mikrotérség-fejlesztési Alapítványnak. A CSR-ral kapcsolatos szakmai elismerések hazai és regionális zsűritagja. Nemrégiben a vezetésével jött létre „A fenntartható jövőért” díj, mely a kiemelkedő üzleti megoldások mellett az ENSZ Fenntartható Fejődési célokért kiemelkedő eredményeket elérő változásvezetőket és vezető nőket is elismeri.”

Bővebben itt olvashat az Üzleti Etika Díjról és a díjazottakról.