Második alkalommal adták át a Figyelő TOP200 Gálán a Telenor Etikus Vállalat Díjat, amelyet nagyvállalati kategóriában a Siemens Hungary Zrt., a kis- és középvállalatok közül pedig az ABB Kft. nyert el. A Telenor Magyarország tavaly, hagyományteremtő szándékkal alapította a díjat civil szervezeti partnerével, a Transparency International Magyarországgal együttműködésben, hogy elismerjék a hazai vállalatok tisztességes vállalati működésre irányuló programjait.

A díjakra konkrét és már elindított korrupcióellenes-, illetve vállalati átláthatóságot segítő projekttel vagy programmal lehetett pályázni. A nagyvállalatok közül az elismerést a Siemens Hungary Zrt. nyerte el. A nagyvállalat pályázata több innovatív és hatékony elemet tartalmaz, amely a szakmai zsűri értékelése szerint más vállalatok számára is követendőnek tekinthető, mint például a feddhetetlenségi képzések, vagy az ún. „Integrity Dialogue”, amelynek keretében vezető és beosztott közösen dolgoz fel egy esettanulmányt.

Kis- és középvállalati kategóriában a hazai közmű- és energiaszektor vezető szállítóként jelen lévő ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. pályázata érdemelte ki a díjat. Programjukban számos, a zsűri szerint más üzletágak és vállalatok számára példaértékű elem található – például e-learning, belső kommunikációs hírlevél, poszterek –, amelyek segítik az etikus vállalati kultúra meghonosítását.

„A Telenor minden országban, ahol jelen van, azért dolgozik, hogy az internet és a mobilkommunikáció eszközein keresztül a társadalom nagy kihívásaira is válaszokat adjon. Ügyfeleinknek lehetővé tesszük, hogy a digitális kommunikáción keresztül kezükbe vegyék saját sorsukat, javítsanak a körülményeiken, építsenek szabadabb, nyitottabb, átláthatóbb társadalmakat. Hangsúlyosan és tevékenyen vállaljuk, hogy tisztességes cégként működünk, és ebben is példát szeretnénk mutatni, sőt, segíteni szeretnénk más vállalatokat. A Telenor Etikus Vállalat Díjat is ezért alapítottuk, és adjuk át immár másodszor, mert tudjuk, mennyire fontos a visszajelzés, a megbecsülés. Lényeges, hogy a piaci szereplők megismerhessék a jó példákat, a kiemelkedő tudatosító programokat, amelyeket talán a saját cégüknél is elindíthatnak.”– mondta el Németh Zoltán, a  Telenor Magyarország humánerőforrás vezérigazgató-helyettese október 11-én a Figyelő Top200 Gálán, a díjak átadásakor.

„A számos intézmény képviselőjét felvonultató szakmai zsűri a benyújtott pályázatok alapján idén két olyan vállalatnak ítélte oda az elismerést, amelyek a korábbi korrupciós botrányaik után akartak, mertek és tudtak váltani, és az átlátható működés útjára léptek. A TI Magyarországnál meg vagyunk győződve arról, hogy hosszabb távon csak az etikus és transzparens működés fenntartható, ez szolgálja a vállalatok és az ország érdekét.” – tette hozzá a díj átadásakor Martin József Péter, a TI magyarországi ügyvezető igazgatója.

Forrás: Transparency International Magyarország

 

Jól megválasztott készülékekkel a villanyszámla is csökkenthető

Idén is átadták az E.ON Energiatakarékossági Díjakat a hiteles vizsgálatok alapján  legtakarékosabbnak bizonyuló háztartási készülékeknek.

„E.ON Energiatakarékossági Díj 2013 nyertese” címkét kapnak azok a háztartási készülékek, melyek az E.ON felkérésére a TÜV Rheinland életszerű vizsgálati módszerei alapján energiafogyasztási szempontból a leghatékonyabbnak bizonyultak. Energiatakarékos háztartási termékek használatával és okos döntésünkkel akár több tízezer forintot is megspórolhatunk évente. Az E.ON által meghirdetett pályázatára 78 terméket neveztek, a 20 kategóriában kihirdetett győztes készülékek gyártói október 15-én vehették át díjaikat.

A negyedik éve megrendezett verseny népszerűségét jól mutatja, hogy idén már 20 kategóriában érkeztek be nevezések az E.ON Energiatakarékossági Díj pályázatára. A kérdés tehát nem csak a fogyasztókat, hanem a gyártókat is élénken foglalkoztatja; melyek azok az eszközök, amik hiteles, valós körülményeket modellező fogyasztási tesztben a leginkább energiatakarékosnak bizonyulnak. „Mindenkiben felmerül a kérdés, miért is díjaz az E.ON olyan készülékeket, amelyek voltaképpen csökkentik a bevételét, hiszen kevesebbet fogyasztanak. Erre igazán egyszerű a válasz: hosszútávú stratégiában gondolkodó felelős vállalatként nem a többletfogyasztásban vagyunk érdekeltek, hanem az elégedett fogyasztókban és a fenntartható környezetben.”

Mint Winkler János, az E.ON Hungária csoport igazgatósági tagja elmondta, a cégcsoportnak nem csupán az a célja, hogy a különböző gyártókat megversenyeztesse és ezzel minél energiatakarékosabb termékek fejlesztésére ösztönözze, hanem hogy felhívja mindenki figyelmét az energiatudatosságra, a hozzáállásban szükséges változtatásokra, és az ezzel elérhető megtakarításokra mind költségeket, mind a káros anyag kibocsátást illetően.

A díjra idén is bármely háztartási készülékgyártó ingyenesen benevezhette készülékét, az energiafogyasztás vizsgálatát ezúttal is a TÜV Rheinland Intercert Kft. szakértői végezték el, immár szárítógépeket, légkondicionálókat, főzőlapokat és bojlereket is vizsgálva.

A legnagyobb eltérések, és a lehetséges legtöbb megtakarítás továbbra is a jól megválasztott hűtőgépeknél és porszívóknál érhető el, de sokat számít a hatékony klímaberendezés, vagy a jól megválasztott TV és mosógép is.

Általánosságban elmondható, hogy a hűtés-fűtés kategóriában készülékenként mintegy 10 ezer forint sorsa múlik egy háztartásban a jó választáson, tehát összességében 30-50 ezer forintot is nyerhetünk a tudatossággal, ami bizony több havi villanyszámlát is jelenthet!

A teljes sajtóközlemény és a nyertes termékek listája itt olvasható: 2013 10 15Press rel__E ON Energiatakarékossági díj

Tavalyi sikerét megismételve a Siemens ismét a Dow Jones Fenntarthatósági Index élén végzett az Ipari termékek és szolgáltatások kategóriában. A vállalat az előző évinél is magasabb pontszámmal nyerte saját kategóriáját, a diverzifikált iparvállalatok közül olyan versenytársakat előzött meg, mint a General Electric, a Philips és a 3M.

A fenntarthatóság szempontjából a Siemens évek óta a világ élvonalába tartozik, többek között termékeinek és szolgáltatásainak 42%-át kitevő „zöld” portfóliójának köszönhetően. A vállalat környezetbarát megoldásainak értékesítéséből származó bevétele a 2008 óta eltelt időszakban 19 milliárdról 33 milliárd euróra nőtt, jövedelmének ma már több mint kétötöde ezekből származik. Innovatív portfóliója az egészségügy, az ipar, az infrastruktúra és a közlekedés terén is élen jár hatékonyság tekintetében.

Beszédes adat, hogy a Siemens környezetbarát termékei és szolgáltatásai révén az előző esztendőben mintegy 332 millió tonnával csökkentette partnerei szén-dioxid kibocsátását. Ennek is köszönhető, hogy a vállalat szintén nagyon jó minősítést kapott az intézményi befektetőket tömörítő független Carbon Disclosure Projecttől (CDP), amely a klímaváltozást befolyásoló adatokat gyűjti be a világ legnagyobb társaságaitól.

„A fenntarthatóság Oscar-díjának is nevezett kiíráson elért kimagasló eredményünk, több éve tartó jó szereplésünk valódi versenyelőnyt jelent számunka – úgy a befektetők, mint ügyfeleink és alkalmazottaink körében” – mondta a díj kapcsán Barbara Kux, a Siemens igazgatóságának tagja, a cég fenntarthatósági vezetője.

A tudományok kedvelői számára kedvező ez az időszak, hiszen ha szeptember, akkor Kutatók Éjszakája! Immár nyolcadik alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy egy éjszakán át ismerkedjünk a különböző tudományokkal és találmányokkal. További cél a kutatói életpálya népszerűsítése. Rengeteg helyszín, megannyi program, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Mindenki találhat kedvére valót. A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. fejlesztőinek és a Grundfos Hungária Kft. szakembereinek közös csapatával a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen találkozhatnak az érdeklődők. „Ahol víz, ott a Grundfos” címmel hallhatnak előadást.

Szeretettel várnak mindenkit a szervezők 09.27-én!

Helyszín: 1111 Budapest, Bertalan Lajos utca 4-6. (DCS épület, BME Stokes Labor) – Térkép ide kattintva érhető el

Részletes program:

http://www.kutatokejszakaja.hu/2013/esemenynaptar/esemeny.php?id=1909&menu_id=4
https://www.facebook.com/kutatokejszakaja

A Nestlé a vezető élelmiszeripari vállalat a Dow Jones Fenntarthatósági Indexén, ahol a történelemben először 88%-os eredménnyel az ágazat átlagának kétszeresét érte el.

A vállalat már a második évben ér el maximális pontot a szénkibocsátás terén élenjáró cégeket értékelő CDP „Carbon Disclosure Leadership Index” és az éghajlatvédelem terén vezető vállalatokat felölelő CDP „Climate Performance Leadership Index” tekintetében, mely a Global 500 Climate Change Report 2013-ban jelent meg.

A Nestlé mindhárom indexben elért vezető pozíciója a vállalat tevékenységének társadalmi és környezeti hatásaira, valamint a tájékoztatás átláthatóságára vonatkozó referenciaértékekkel összehasonlításban kiemelkedő teljesítményről tanúskodik.

Szilárd szabályozás

A Nestlé környezeti fenntarthatóság területén alkalmazott határozott szabályozása és átlátható jelentései, köztük az éghajlatváltozás enyhítését célzó tevékenysége, vízgazdálkodási gyakorlata és nyersanyagbeszerzése eredményeképpen a vállalat az ágazat legjobbjaként 97%-ot ért el a Dow Jones Fenntarthatósági Indexének környezetvédelmi szegmensében.

A Dow Jones Fenntarthatósági Index a vállalatok gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi teljesítményét elemzi, olyant területeket vizsgálva, mint a felelős vállalatirányítás, éghajlat stratégia, ellátási lánc színvonala és foglalkoztatási gyakorlatok.

Alacsonyabb kibocsátás

A hosszú távú közúti szállításról a vasúti vagy rövid távú tengeri szállításra való átállás Európában, a mexikói üzemek szélerőművekben termel energiával való ellátása és a fatüzelésű kazánok alkalmazása Franciaországban mind olyan kezdeményezések, melyek immár második éve járulnak hozzá, hogy a Nestlé megőrizze az előkelő helyezését a CDP-ben.

A CDP indexek az FTSE Global Equity Index 500 legjobb vállalatának teljesítményét mérik a szénkibocsátás csökkentésére tett lépéseik és az általuk nyilvánosságra hozott információk átláthatósága tekintetében.

A Nestlé 2002 óta az energiahatékonyság javításával, tisztább tüzelőanyagok alkalmazásával és a megújuló energiaforrásokba tett beruházásaival termék tonnánként felére csökkentette üzemeinek üvegházhatású gáz kibocsátását.

A társaság idén jelentette be, hogy az egy tonna termékre számított közvetlen üvegházhatású gáz kibocsátását a 2005-ös szinthez képest 2015-ig újból több, mint harmadával csökkenti.

Kapcsolódó információ:
A Nestlé környezeti fenntarthatósági politikája
Global 500 Éghajlatváltozás Jelentés 2013
A CDP weboldala
Dow Jones Fenntarthatósági Index

További cikkek a Nestléről és a környezeti fenntarthatóságról:
A Nestlé egy üzemében kevesebb, mint 12 hónap alatt majdnem 2/3-dal csökkentette a vízfelhasználást
A Nespresso jelentős új fenntartható kezdeményezése Afrikában és Latin-Amerikában
Betekintés: jobb termékteljesítmény az értékláncban

A Dow Jones Fenntarthatósági Index (DJSI) nyomon követi a világ vezető vállalatainak teljesítményét gazdasági, környezeti és társadalmi szempontrendszer szerint. A Dow Jones Tőzsdeindexben szerepelni azt jelenti, hogy az ING az iparág fenntarthatósági szempontból legjobban teljesítő 10 %-ának vállalatainak egyike. „Büszkék vagyunk arra, hogy a Dow Jones Fenntarthatósági Indexébe bekerültünk. Ez is bizonyítja elköteleződésünket a fenntarthatóság ügye mellett, amely mindennapi üzleti tevékenységünkben is megjelenik.” – Arnaud Cohen Stuart, üzleti etika menedzser, ING. Az ING szintén szerepel ebben az évben a Dow Jones Európai Tőzsdeindexében, ahogyan a Világindexben is. A Dow Jones Fenntarthatósági indexe a legfontosabb benchmark azon befektetők számára, akik portfóliójukat a fenntarthatósági szempontok figyelembe vételével állítják össze.

További információt az ING Fenntarthatósági szemléletéről az alábbi oldalon talál: www.ingforsomethingbetter.com

Kilenc kategóriában, több mint 50 alternatív hajtású, környezetbarát jármű versenyzett az MVM Energia Futamon Budapest szívében, a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Széchenyi téren. Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. ezzel a különleges rendezvénnyel idén immáron harmadszorra hívta fel a közönség figyelmét az üvegházhatású gázok kibocsátása nélküli energiatermelés és felhasználás fontosságára. A kizárólag Zöldáramot használó III. MVM Energia Futamon (2013. 09. 21.) napelemes autók, különleges prototípusok, átalakított szériaautók, elektromos versenyautók és motorok fejlesztői mellett hírességek is rajthoz álltak, hogy bemutassák a hazai zöld innovációkat, fenntartható közlekedési lehetőségeket. Az Európai Mobilitási Hét kiemelt hazai rendezvényének fővédnöke Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter volt.

A napenergiával, sűrített levegővel, akkumulátorral és emberi erővel hajtott járművek, átalakított, környezetbarát szériaautók, különleges prototípusok, versenyautók, valamint elektromos gokartok tucatjai robogtak végig a város egyik legimpozánsabb terén a harmadik budapesti MVM Energia Futamon, amelyet több ezren követtek figyelemmel a helyszínen és az internetes közvetítés segítségével.

„Sikeres, regionálisan is meghatározó, integrált nemzeti energetikai társaságcsoportként az MVM aktívan hozzájárul a nemzetgazdaság növekedéséhez. A fenntarthatóság három, egyformán fontos pillére a környezet védelme, a gazdaság fejlődésének támogatása és a társadalmi célok megvalósítása. Magyarország érdeke, hogy hosszú távon egyensúlyt teremtsen a három pillér között, éppen ezért az MVM erkölcsi kötelessége, hogy piaci súlyához mérten részt vállaljon az össztársadalmi ügyek támogatásában, így a lakosság környezettudatosságának növelésében is,” mondta Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A fiatal mérnökök által fejlesztett futurisztikus járművek nem csupán a győztesnek járó elismerésért küzdöttek. A versenyző csapatok fejlesztéseiken keresztül bemutatták, hogy a károsanyagkibocsátás-mentes közúti közlekedés megvalósítható, elérhető és feltétlenül szükséges a környezetbarát jövő, a fenntartható fejlődés érdekében. A folyamatosan megújuló seregszemlén évről-évre több felsőoktatási intézmény indít csapatot különböző kategóriákban. Idén már országszerte öt jelentős műszaki hagyományokkal rendelkező egyetem csapata versengett.

„Társaságcsoportunk maga is példát mutat a klímavédelem terén: az MVM Hungarowind szélerőmű-parkja mellett, 2011-ben bevezettük a garantáltan megújuló forrásból származó Zöldáram termékeinket, és több környezetbarát villanyautót is vásároltunk. Mindezen felül a paksi atomerőmű évente 2 millió ember oxigénszükségletét, vagyis a magyar erdők éves oxigéntermelését takarítja meg azáltal, hogy nem bocsát ki üvegházhatást okozó gázokat. Támogatási programja keretében az MVM hazai fejlesztésű és gyártású, szolár parabola elven működő napenergia-hasznosító berendezéseket adományozott immáron 10 szociális, egészségügyi és oktatási intézménynek,” húzta alá Horváth Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója.

A rendezvény célja mellett több magyar híresség is kiállt. A hírességek Famous Futamán a címvédő Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok ökölvívó mellett Kozmann György világbajnok, olimpiai bronzérmes kenus harmadszor szállt ringbe, az idén másodszor induló Lepe, a Balkan Fanatik frontembere és Horváth Gáspárral, az Irie Maffia zenei vezetője, Janicsák Veca énekesnővel, Delov Jávorral, a Random Trip alapítójával és Csipával, a Hooligans énekesével a halk, mégis nagyon gyors elektromos gokartokkal. A nem mindennapi száguldást szoros küzdelemben Kokó nyerte, megvédve bajnoki címét, Kozmann György, Delov Jávor és Janicsák Veca előtt.

„Az elismerés nem csak a versenyen nyújtott teljesítményért jár a csapatoknak, hanem az élhetőbb környezet, a fenntartható jövő érdekében végzett többéves kutatómunkáért és a megvalósításba fektetett energiáért is. Társaságcsoportunk fontos célja, hogy támogassuk a környezetvédelemi fejlesztéseket, az innovációt és a fiatal mérnökök munkáját. A fenntarthatóság, a környezetközpontú szemlélet fejlesztése és az új generáció mérnökeinek járműipari innovációi izgalmas, hatásos módon találkoznak egy látványos rendezvényen, az MVM Energia Futamon,” mondta Felkai György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. kommunikációs igazgatója.

Az MVM Zrt. meggyőződése, hogy a lakosság környezettudatos gondolkozását leginkább úgy formálhatjuk, ha lehetőséget teremtünk arra, hogy élményszerűen, személyes tapasztalás útján ismerkedjenek meg a ma és a közeljövőben elérhető, tiszta üzemű, alternatív hajtású járművekkel.

A rendezvény egyik legnépszerűbb versenyén, a napenergia meghajtású járművek és tanulmányautók futamán a napelemes meghajtást emberi erővel kombináló hibrid jármű, a Pannonrider 4.0 végzett az élen. A tervező-versenyző elmondta, hogy a jármű nem csak gyors, de költséghatékony, csendes, és energiatároló képessége miatt sötétben is üzemel.

Idén a szórakoztató ismeretterjesztés új eleme volt a paksi atomerőmű és az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. közös kiállítása, a nyári fesztiválokon nagy népszerűségnek örvendő Jövőnk Energiája Interaktív Kamion. A látogatók kipróbálhatták, hogy milyen érzés a hazai energiatermelés több mint 45 százalékát adó atomerőművet működtetni, illetve hogyan sötétülne el az ország és hogyan nőne az áram ára, ha csökkentenék az erőmű teljesítményét. Az érdeklődők a kiállításon megismerhetik a világ összes működő atomerőművét, a három évtizede biztonságosan működő Paksi Atomerőmű történetét és jövőjét, a magyar villamosenergia-hálózatot, valamint Paks és környezete színes élővilágát, amelyekről az érdeklődőknek filmet is vetítenek.

Az MVM Csoport 2011-ben hívta életre az MVM Energia Futam rendezvénysorozatot. Az első Futammal Budapesten, az Andrássy úton az európai fővárosok között elsőként szerveztek versenyt az alternatív hajtású járműveknek. A hatalmas érdeklődésre tekintettel a tavalyi II. MVM Energia Futamon már a Lánchíd pesti hídfőjénél száguldottak a napelemes autók, a különleges prototípusok, az átalakított szériaautók, valamint az elektromos versenyautók és motorok. A Futam látogatói 2012-ben az MVM Jövő Hídja programjain a fiatal magyar mérnökök környezetvédelmet és fenntartható fejlődést támogató találmányaival, tudományos eszközeivel is megismerkedhettek. Ezek közül is kiemelkednek a már kereskedelmi forgalomban is kapható villanyautók, amelyek a következő évtizedek során forradalmasíthatják a városi közlekedést, és ezzel Magyarország villamosenergia-igényének jelentős növekedését, ugyanakkor az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenését is előidézhetik.

A 2 millió dollár összdíjazású, negyedik alkalommal meghirdetett Holcim Awards saját területén az egyik legrangosabb nemzetközi díj, amelyre a mai naptól lehet pályázni. A versenyen az iparág szakértőinek vezető projektjeit és a következő generáció bátor ötleteit egyaránt várják. Olyan pályaművekre számítanak, amelyek hozzájárulhatnak a fenntarthatósághoz az építészet és építőipar, táj- és városi építészet, valamint az építőanyagok és -technológiák területén. A pályázatokat a www.holcimawards.org oldalon lehet leadni 2014. március 24-ig.

A Holcim Awards díjra (fő kategória) olyan építészek, tervezők, mérnökök, projektgazdák, építő- és kivitelező vállalatok pályázhatnak, akik fenntartható válaszokat adnak korunk építészetének és építőiparának technológiai, környezeti, társadalmi-gazdasági és kulturális kérdéseire. A pályázat kiírói a versenyre előrehaladott tervezési szakaszban járó munkákat várnak, amelyek nagy valószínűséggel meg is valósulnak, és amelyek kivitelezése 2013. július 1-je után kezdődik.

A “Next Generation” (fiatal szakembereknek és diákoknak meghirdetett) kategóriában ötlet szintjén megálmodott projekttervekkel és merész ötletekkel lehet pályázni. A munkák alkotói nem lehetnek 30 évnél idősebbek 2013. július 1-jén, és a projektek építése sem kezdődhetett el ezen időpont előtt.

A svájci központú Holcim Foundation által meghirdetett fenntartható építészeti pályázatot az öt világrégióban párhuzamosan rendezik meg 2013-2014-ben, amelyet 2015-ben a globális szakasz követ majd. A regionális nyerteseket a Holcim Awards díjátadó ünnepségeken jelenti be 2014 végén Moszkvában (európai régió), Torontóban (Észak-Amerika), Medellínben (Dél-Amerika), Bejrútban (Afrika és Közel-Kelet), valamint Jakartában (Ázsia és a Csendes-óceáni térség).

Egyszerű online pályázati folyamat

A versenyen való részvételt interaktív online pályázati űrlap könnyíti meg. A pályázatokat angol nyelven kell beadni az online nyomtatvány kitöltésével, bemutatva a szerzőket, a projektet és a fenntartható építészet kritériumaira adott válaszokat, a technikai részleteket, valamint a projektről készült képeket vagy illusztrációkat. A pályázati anyag összeállítását egy átfogó, lépésről lépésre haladó útmutató segíti a www.holcimawards.org/guide oldalon.

Nemzetközileg elismert építészek és akadémikusok a zsűriben

Valamennyi pályázatot független szakértőkből álló zsűri értékeli a fenntartható építészet öt kiemelt szempontja (gazdasági, társadalmi, környezeti teljesítmény, valamint esztétikai hatás – környezetbe illeszkedés, és innováció/átültethetőség) alapján. A zsűrielnökök: Jean-Philippe Vassal (európai régió), Toshiko Mori (Észak-Amerika), Bruno Stagno (Dél-Amerika), Howayda Al-Harithy (Afrika és a Közel-Kelet), valamint Rahul Mehrotra (Ázsia és a Csendes-óceáni térség). A zsűritagok teljes listája a www.holcimawards.org/juryoldalon tekinthető meg.

Világhírű műszaki egyetemek támogatásával

A Holcim Awards versenyt a világ vezető műszaki egyetemeivel együttműködve rendezik meg, amelyek helyt adnak a zsűri találkozóinak. A Holcim Foundation globális Technical Competence Center-ét (TCC – Műszaki Kompetenciaközpont) a Svájci Műszaki Egyetem (Swiss Federal Institute of Technology – ETH Zurich) vezeti. További partneregyetemek: Massachusetts Institute of Technology (USA), Tongji University (Kína), Universidade de São Paulo (Brazílial), University of the Witwatersrand (Dél-Afrika), Universidad Iberoamericana (Mexikó), Ecole Supérieure d’Architecture de Casablanca (Marokkó), Indian Institute of Technology (India), American University of Beirut (Libanon), Tsinghua University (Kína) és a University of Melbourne (Ausztrália).

Több mint 150 nyertes pályázat 10 év alatt

A Holcim Awards díj korábbi nyertesei több mint 40 országból kerültek ki, és projektjeik a közösségi fejlesztések alapvető szükségleteinek ellátásától a komplex technikai megoldásokig széles skálán mozogtak. A korábbi Holcim Awards nyertesekről további információt érhet el a www.holcimfoundation.org/projects-search oldalon.

A Telenor 2013-ban is meghirdeti díjpályázatát, hogy elismerje a vállalatok elkötelezettségét és erőfeszítéseit az etikus működés iránt. A 2012-ben, hagyományteremtő céllal létrehozott Telenor Etikus Vállalat Díj keretében vállalati programokat díjazunk, amelyek az etikus üzleti magatartást és a vállalati integritást ösztönzik, és legjobb gyakorlatként más vállalatok számára iránymutatásként szolgálhatnak.

A pályázattal és a díjazott programokkal pozitív és sikeres példákat szeretnénk bemutatni a hazai üzleti kultúra fejlesztésének érdekében.

A Telenor Etikus Vállalat Díjra idén is két kategóriában várjuk a pályázatokat, nagyvállalatoktól illetve kis- és középvállalatoktól.  A pályázatok beadási határideje: 2013. szeptember 15. 17.00

Pályázók köre

Minden Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság.

A Díj kategóriái:

a) Telenor Etikus Nagyvállalat Díj – minden 200 vagy annál több alkalmazottat foglalkoztató vállalat számára.

b) Telenor Etikus KKV Díj – minden 200 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalat számára.

A díjazottak egy éven keresztül részt vehetnek a Transparency International Vállalati Támogatói Fórum tagjai számára nyilvános rendezvényeken, ahol naprakész szakmai ismereteket kaphatnak, és fejlődési lehetőségeket ismerhetnek meg, hogy tovább bővítsék etikus működéssel kapcsolatos elkötelezettségük, tevékenységeik körét. A díjazott jogosult a Telenor Etikus Nagyvállalat Díj 2013 évi nyertese illetve a Telenor Etikus KKV Díj 2013 évi nyertese cím használatára.

A pályázat tartalma

Pályázni mindkét kategóriában egy konkrét és már megvalósított vállalati integritási program bemutatásával lehet, amelynek célja az üzleti etika fejlesztése, a vállalati integritás növelése, vagy a korrupciós kockázatok csökkentése.
A pályázaton nem indulhatnak olyan vállalati programok, amelyek fejlesztésében a Transparency International Magyarország részt vett.

A pályázati anyag elemei:

a) Pályázati adatlap

b) Egy 3 részből álló, egyenként maximum 10.000 karakteres (szóközökkel) dokumentumpályázati anyag, amelyben a vállalat bemutatja a program lényeges elemeit, az elért eredményeket és a kapcsolódó fejlesztési terveket.

c) A Transparency International korrupció megelőzését elősegítő önellenőrző listája kitöltve. Az önellenőrző lista kitöltése a zsűri számára tájékoztatásul szolgál, az elért pontszám nem befolyásolja a pályázat eredményét.

d) A vállalatvezető maximum 2.000 karakteres (szóközökkel) nyilatkozata a pályázatban való részvételről, amelyben bemutatja személyes motivációját és elkötelezettségét az etikus üzleti magatartás iránt.

Bírálat menete

A programokat a következő kérdések alapján értékelik:

– Mennyiben vált a program a vállalati döntéshozatal és működés szerves részévé, az etikus értékek mennyiben részei a vállalat stratégiájának?

– Vezetői elkötelezettség

– Milyen célt kívánnak elérni?

– Az etikus és antikorrupciós törekvések mennyiben épültek be a vállalati működésbe, folyamatokba?

– Kik az érintettek?

– Mennyiben valósult meg a konkrét program?

– A konkrét intézkedés hány érintetthez jut el / érint közvetlenül? Ez az érintetti kör hány százaléka?

– Milyen innovatív elemeket tartalmaz a program?

– A vállalati alkalmazottak mekkora százalékát, körét érinti a program az alkalmazottak összlétszámához képest?

– Mennyiben képes a program figyelembe venni a hazai jogszabályi, kulturális és gazdasági viszonyokat?

– Mennyiben mérhető a program hatékonysága?

– Van-e, vagy lehet-e hatása az adott szektorra vagy a teljes hazai üzleti környezetre?

– Mennyiben alkalmazható könnyen és hatékonyan a program más vállalatoknál?

A bíráló bizottság első körben a vállalati programot értékeli. A díjak odaítélésekor a bizottság figyelembe veszi a programra adott pontszámot, és megvizsgálja, hogy

– Szerepel-e a cég a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóslistáján?

– Van-e a cég ellen bennfentes kereskedelem és piacbefolyásolás vagy gazdasági versenyt korlátozó megállapodás miatt versenyhivatali eljárás folyamatban?

– Az utóbbi 3 évben született-e elmarasztaló döntés bennfentes kereskedelem és piacbefolyásolás vagy gazdasági versenyt korlátozó megállapodás?

– A Munkaügyi Bíróság az utóbbi 3 évben elmarasztalta-e a céget?

– A K-monitor (www.k-monitor.hu) adatbázisa alapján felmerül-e korrupciógyanús ügylet a céggel kapcsolatban?

Ezeket a körülményeket együttesen mérlegelik a bizottság tagjai annak érdekében, hogy olyan vállalatoknak programjait díjazzuk, amelyek hitelesen képviselik a tisztességes és etikus üzleti magatartást.

Pályázatok nyilvánossága

Mivel a díj egyik legfontosabb célja a legjobb gyakorlatok terjesztése, a Telenor Etikus Vállalat Program Díjának honlapján a pályázatok elérhetőek. Amennyiben annak bármely részét üzleti titok védelme miatt nem kívánja nyilvánosságra hozni, kérjük, jelezze, hogy azt elkülönítetten és bizalmasan kezeljük. A díjazott adatait, pályázatának legfontosabb elemeit a Telenor követendő példaként mutatja be a díjátadón, majd azt követően a pályázat honlapján illetve a médiában.

Pályázat benyújtásának módja

Pályázatot 2013. szeptember 15. 17.00 óráig lehet benyújtani a Telenor Etikus Vállalat Díj honlapján keresztül, a Pályázat beadása menüpont alatt. Hiánypótlásra, a pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdések megválaszolására 2013. szeptember 27-e lesz a határidő.

Eredményhirdetés

A nyerteseket és a díjazott programokat a Figyelő Top 200 Gálán mutatjuk be 2013 októberében.

Kontakt

A pályázattal kapcsolatos kérdésekkel és észrevételekkel keresse kollégánkat a következő elérhetőségen:

Transparency International Magyarország

info@transparency.hu

A KPMG Vodafone Magyarországnak végzett tanácsadási projektje nyerte el idén a „Legjobb Tanácsadási Projekt – VTMSz Garai Tamás Díjat” a Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetsége (VTMSz) pályázatán. A szövetség a díjat 2003-ban hozta létre, és kétévente ítéli oda a legjobb projektnek. A díjat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főigazgatója, H. Kovács Judit adta át.

Szabó István, a KPMG menedzsere a díjátadón elmondta, hogy a VTMSZ Garai Tamás-díja azért kiemelten fontos, mert – egyedülálló módon – lehetőséget teremt a tanácsadó cégek és tanácsadási projektek objektív kritériumok mentén történő minőségi értékelésére. „A KPMG a Vodafone-nak a 2011–2012-es üzleti év vállalati felelősségvállalási jelentését készítette el, és támogatta a kapcsolódó kommunikációt. A jelentés angol és magyar nyelvű elkészítése mellett a vállalat honlapján is kommunikálni kellett a jelentés tartalmát, és az érintettek számára külön videókat is gyártottunk. A projekt üzenete, hogy a vállalati felelősségvállalás messze túlmutat az önkéntességen, adományozáson; ideális esetben áthatja a vállalat alaptevékenységét, hogy mit és hogyan csinál, miként hozza meg stratégiai és napi szintű döntéseit” – tette hozzá Szabó.

Nyilas Orsolya, a Vodafone Magyarország Zrt. belső kommunikációs és vállalati felelősségvállalási igazgatója a következőket emelte ki: „Felelősen és etikusan működő vállalatként kötelességünknek érezzük, hogy átláthatóan, közérthetően számoljunk be tevékenységünk gazdasági, társadalmi és környezeti hatásairól érintetti csoportjaink (üzleti partnereink, ügyfeleink, beszállítóink stb.) számára. A vállalati felelősségvállalási jelentés megmutatta, hogy a jövőben nagyobb súlyt kell fektetnünk azokra a mobiltechnológiára épülő pénzügyi, egészségügyi vagy társadalmi problémákat enyhítő megoldásokra, amelyek egyre nagyobb részt kapnak mindennapi életünkben. Az előbb említetteken túl a KPMG közreműködésével sikerült elérnünk azt is, hogy a vállalati felelősségvállalás témája nagyobb hangsúlyt kapjon a szervezeten belül, elismertsége nőjön. A KPMG-vel megkezdett közös munka itt nem szakad meg, hisz 2012-es vállalati felelősségvállalási jelentésünket is velük kívánjuk összeállítani. A munkálatok most kezdődnek, és biztos vagyok abban, hogy ez a jelentés is magas színvonalú lesz.”