November 17-én kezdődött a McDonald’s Adománygyűjtő Hete, melyet minden ősszel megszerveznek, hogy a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány munkájára irányítsák a figyelmet, valamint, hogy az Alapítvány számára adományokat gyűjtsenek.

 

Az Adománygyűjtő Héten az étteremlánc vendégei ikonikus Meki termékek képeivel készült melegítő párnák, valamint sült krumpli megvásárlásával, illetve a perselyekbe dobott adományokkal járulhattak hozzá ahhoz, hogy a Ronald Házakban és Szobákban minél több gyermek gyógyulhasson a családja körében, otthonos körülmények között.

A kampány nyitányaként november 17-én a házak korábbi lakói, a 4 éves Dorottya, a 11 éves Zolika és a 14 éves Katrin családjukkal és kedvenc hírességeikkel köszöntötték a Ronald Házak és Szobák támogatóit a Nyugati téri Mekiben. Ördög Nóri, Opitz Barbi és Wolfie azért csatlakozott a gyerekekhez, hogy minél több látogató figyelmét felhívják a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány munkájára. A sztárok a Nyugati Mekiben tett személyes látogatásuk előtt a budapesti Ronald Házban ismerkedtek meg a gyerekekkel, melyről több videó is készült, amik az Alapítvány honlapján megtekinthetőek.

Az Alapítvány, melyet a McDonald’s egész évben számos módon támogat, azért dolgozik, hogy a hosszú kórházi kezelések alatt a beteg gyermekek mellett maradhassanak a családtagok. A Ronald Házak Budapesten és Miskolcon, a Ronald Szobák pedig Pécsett biztosítanak otthonos körülményeket a kórházakban kezelt gyermekeknek és szüleiknek, mindezt teljesen térítésmentesen. Bár a kicsik kórházban töltik napjaik nagy részét, családtagjaik közelsége hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben viseljék a betegség és a kezelések megpróbáltatásait. A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány 1994 óta több mint 10.000 családnak segített ilyen módon.

Bejelentették a 2018-as European Cleaning Awards nyerteseit, és az Essity két rangos díjat nyert el a „Legjobb gyakorlat – Fenntarthatóság” és az „Év technológiai innovációja” kategóriában.

A professzionális tisztítótermékek ágazata Európa-szerte több millió embert foglalkoztat, és elengedhetetlen szerepet játszik a higiénia, a jóllét, az arculat és a munkahelyi elégedettség terén. A díj célja, hogy elismerje és jutalmazza a munkavállalói szabályok, az ügyfelekkel folytatott kapcsolat, a fenntarthatóság, az innováció és az iparági standardok erősítésének különböző területein és szintjein megmutatkozó kiválóságot.

A vállalatnak a jólléttel, a „kevesebbel többet” elvvel és a körforgásossággal kapcsolatos kötelezettségvállalásait és tevékenységeit a zsűri a kategóriája legjobbjainak ítélte. A Tork EasyCube pedig azért lett győztes, mert az új IoT-platformnak, az ügyfelek meglátásai figyelembe vételének és az ügyfelek számára nyújtott, bizonyított értéknek köszönhetően a Tork EasyCube olyan innováció, amely folyamatosan fejlődik.

„Ez a két díj rámutat arra, hogy a Tork márka fenntarthatósági megközelítése miként teszi lehetővé az ügyfelek számára, hogy elérjék a körforgásossággal, a hulladékkezeléssel, valamint személyzetük és ügyfeleik elégedettségével kapcsolatos céljaikat. Csak akkor érhetjük el a célunkat, hogy az IoT-eszközökkel vezető szerepet töltsünk be a professzionális higiénia terén, ha továbbra is bizonyítjuk az ügyfeleink számára nyújtott értéket, az ügyfeleink sikerét, és folyamatosan frissítjük kínálatunkat” – nyilatkozta Don Lewis, az Essity professzionális higiéniáért felelős igazgatója.

Az Európa-szerte több országban elérhető Tork PaperCircle lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy csökkentsék az ökológiai lábnyomukat, és körforgást alakítsanak ki az elhasznált papírkéztörlők helyi összegyűjtésével és új papírtermékekké történő újrahasznosításával. Ennek eredményeként a jelenlegi hulladékkezelési lehetőségekhez képest 40%-kal csökken az ökológiai lábnyom*.

Más, még gyerekcipőben járó megoldásokkal ellentétben a Tork EasyCube-nak már több mint 100 ügyfele van nagy forgalmú vidámparkoktól és bevásárló központoktól kezdve egészen a repülőterekig és irodaépületekig. Az ügyfelektől származó meglátások és összesített adatok alapján az Essity egyértelműen igazolni tudja, hogy 24%-kal kevesebbszer kell körbejárniuk a takarítóknak, és a takarítás 20%-kal kevesebb időt vesz igénybe, míg a takarítás minősége és a munkavállalók elégedettsége megnövekedett.

***

A 2018-as „European Cleaning & Hygiene” díjról

A tisztítótermékek ágazatával foglalkozó egyetlen páneurópai szaklapként az European Cleaning Journal (ECJ) fő célja a legmagasabb szintű szakmai standardok támogatása azáltal, hogy az ágazat kivételes munkáit a „European Cleaning & Hygiene” díjjal jutalmazza.

*A 2017-ben végzett és az IVL, Svéd Környezetvédelmi Kutatóintézet által jóváhagyott életciklus-elemzés eredményei, amelyek során figyelembe vették az elkerült eljárásokat.

 

A MagNet Bank küldetésének tartja, hogy kapcsolódási pontokat képezzen a civil társadalom és a versenyszféra képviselői között. November 29-én a bank közösségének kiemelkedő tagjait – ügyfeleit, civil partnereit – arra hívta, hogy közösen járjanak körbe olyan fontos kérdéseket, mint: Elhanyagolható tényező egy cég, társadalmi szervezet vagy pénzintézet gazdasági, környezeti és társadalmi hatása?, milyen módszerekkel mérhető ez a hatás?, hogyan tudunk társadalmi szervezetekkel együttműködni mindkét fél számára sikeresen?
Jaksity Kata műsorvezető, újságíró vezetésével a MagNet Bank tartalmas beszélgetésekkel és számos jó civil-céges együttműködési példával igyekezett a jelenlévők közt még inkább növelni az együttműködési és hatásmérési kedvet.

Egy Európában egyedülálló kezdeményezés, a Dunát keresztező távvezetékek madáreltérítő szerelvényekkel történő felszerelése volt a 9. MAVIR Madárvédelmi Konferencia fókuszában. A vonuló madarak ütközéses baleseteit megelőzését szolgáló kezdeményezés a DANUBEparksCONNECTED nemzetközi projekt keretében valósul meg.

Az Agrárminisztérium, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Herman Ottó Intézet és a MAVIR közös rendezvényről az M1 csatorna soron következő Kék bolygó c. műsorában további érdekességeket hallhatnak az érdeklődők.

Napjainkban Magyarországon minden vállalat a munkaerő motiválására és megtartására fókuszál. Egy nagyvállalat tavaly felmérte a PR tevékenységeket és az elnyert Családbarát Vállalat díj bizonyult a leghatásosabb eszköznek. 2018-ban a felhívásra 200 cég pályázata érkezett be, amelyek közül 17-en kapták meg a „Családbarát Vállalat” címet.

A Három királyfi, három királylány mozgalom küldetése, hogy a karrier és család összeegyeztetésének támogatásával több gyermek születhessen meg Magyarországon. Az egyesület 2013 óta adományoz Családbarát Vállalat címet olyan vállalatoknak, amelyek a munka és magánélet egyensúlyának támogatásával hozzájárulnak a családbarát szemlélet erősítéséhez. A péntek esti budapesti rendezvényen nagyvállalat kategóriában a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. nyerte el a fődíjat, „Az Év Családbarát Vállalata 2018” címmel elismerve családbarát intézkedéseinket, törekvéseinket.

Az eseményen Varga Mihály, miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy a díjazottak megoldásai példaértékűek, amelyeket gyűjteni és terjeszteni kell, hogy minél több családbarát munkahely jöjjön létre, előnyt hozva a vállalatoknak, az embereknek, a családoknak és az országnak is.

„Az Év Családbarát Vállalata 2018” fődíjat kategóriánként 1-1 vállalatnak ítélték oda, kis-, közép- és nagyvállalatokat értékelve. A nagyvállalati kategóriában olyan vállalatok voltak „versenytársaink”, mint pl. a Budapest Bank Zrt. (GE csoport), IBM Hungary ISSC, MOL Nyrt, National Instruments Hungary Kft., Szerencsejáték Zrt. Az országosan elismert, rangos díjat rugalmas munkaszervezési formák kialakításáért, nyári táborok szervezésért, női-férfi szerepek és munka-magánélet összehangolásának támogatásáért kapta a Grundfos.

OFA – „Az év felelős foglalkoztatója” Pályázat keretében a Restart-up kezdeményezés által biztosított Restart-up különdíj – a 45 év feletti munkavállalók foglalkoztatásáért nyújtott kiemelkedő eredményért.

Az év felelős foglalkoztatója díjra nagyvállalat kategóriában harmadik éve nyújtott be a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. pályázatot – és idén először a Felelős foglalkoztatás fogalmába beleértendők a 45 év feletti munkavállalók is, hiszen ez a kategória speciális figyelmet igényel.

A Restart-up közösségi program egy hidat képez a munkaerőpiacon jelen lévő 45 év feletti munkavállalók és a munkaerőhiánnyal küzdő szervezetek között.

Célja, hogy a 45 év feletti aktív munkavállalók álláskeresését, elhelyezkedését támogassa.

Az Ő kezdeményezésük alapján idén egy különdíj született, amelyet a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. örömmel vett át november 22-én. Ez a különdíj további teendőkre sarkallja a Grundfost, hogy a Családbarát, valamint a Fogyatékosságbarát szemlélet mellett, a 45 év felettiekre (különös tekintettel a nyugdíj előtt állókra) is fókuszáljon.

2020-ra 40 százalékban újrahasznosított műanyagba csomagolják az italokat

Erőteljesen, 20 százalékkal csökkenti műanyag palackjai súlyát és 40 százalékra növeli azok újrahasznosított alapanyagtartalmát 2020-ra a Coca-Cola Magyarország. Hazánk legnagyobb üdítőitalgyártója egy hamarosan befejeződő program keretében félmilliárd forintot költ az innovatív környezetkímélő csomagolási technológiák bevezetésére.

 A Coca-Cola Magyarország kiemelt feladatának tartja és többféle eszközzel támogatja a csomagolási hulladékok keletkezésének visszaszorítását, illetve azok minél nagyobb arányú újrahasznosítását. A cég által használt PET palackok 100%-ban újrahasznosíthatóak, az elmúlt esztendők fejlesztéseinek köszönhetően pedig ma már 15 százalékkal kevesebb műanyagra van szükség egy palack előállításához, mint 2010-ben. Mindezeken felül folyamatosan növelik az italcsomagolásokhoz felhasznált újrahasznosított műanyag mennyiségét is, melynek aránya ma már átlagosan 20 százalék.

Hazánk legnagyobb üdítőitalgyártója egy hamarosan befejeződő program keretében 500 millió forintot költ innovatív, környezetkímélő csomagolási technológiák bevezetésére. Ennek részeként, többek között, az idén 10 százalékkal csökken a NaturAqua ásványvizek, illetve az év második felétől pedig 13 százalékkal a 0,5 literes üdítőitalos palackok súlya. Az intézkedések hatására összességében 4 százalékkal csökken a cég által felhasznált műanyag mennyisége.

A cég fenntarthatósági stratégiája szerint 2020-ig összeségében legalább 20 százalékkal csökken majd a palackok átlagsúlya 2010-hez képest. A vállalat ezen felül a palackjai gyártásához felhasznált újrahasznosított műanyag mennyiségét is szeretné megduplázni: a tervek szerint 2020-ra 40 százalékra nő a jelenlegi 20 százalékos arány.

 

 A The Coca-Cola Company idén januárban hirdette meg a Hulladékmentes Világ (World Without Waste) névre hallgató globális vállalását, amely szerint a cég a felhasznált csomagolóanyagok 100 százalékának megfelelő mennyiséget gyűjt vissza, továbbá 50 százalékra növeli műanyag palackjai újrahasznosított alapanyag tartalmát 2030-ig.

A MOL több jelentős energiamegtakarítási projektet indított 2017-ben, melyek mintegy 1,5 megawatt erőművi kapacitást váltottak ki, ennek köszönhetően nyerte el a MOL az Energiahatékony Vállalat díjat.

A Virtuális Erőmű Program által indított Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat az energiát tudatosan használó, és a munkavállalóit energiatudatosságra motiváló vállalatok teljesítményét ismeri el. Az Energiahatékony Vállalat díjat olyan cégek nyerhetik el, amelyek már megvalósítottak energiahatékonysági programokat, korszerűsítéseket, beruháztak zöld energiába. A 2011-ben indult Virtuális Erőmű Program célja, hogy Magyarország európai uniós vállalásaival összhangban virtuális erőművet „építsen fel” igazolt energiamegtakarításokból, kiváltva ezzel egy új erőmű megépítését. A program jelenleg mintegy 205 MW kapacitásnál tart, amellyel a Magyarország 7. legnagyobb „erőműve”. A MOL-csoport az elmúlt években megvalósított energiahatékonysági beruházásaival ennek mintegy 10%-át adja.

A tavalyi év megtakarítása több terület által megvalósított beruházásból adódott össze, többek közt a Dunai Finomító egyik nagy energiafelhasználású technológiai csőkemencéjének korszerűsítése, az algyői telephely egyik füstgáz hőhasznosító cseréje, a kardoskúti vízlikvidáló rendszer fejlesztése, ingatlanjaink energetikai fejlesztése, valamint számos kisebb kezdeményezés eredménye járult hozzá az eredményhez. Nagy örömünkre és büszkeségünkre szolgál, hogy az energiamegtakarítási projektek jelentős többsége kollégáink saját ötletei alapján születtek meg.

November 23-án lezárult az „Ön választ, mi segítünk”, helyi közösségeket támogató pályázati program nevezési határideje. Országszerte közel 300 szervezet és informális baráti társaság nyújtotta be pályázatát, melyek közül a Magyar Adományozói Fórum független szakértői bírálják el és választják ki azokat, amelyek továbbjutnak az áruházi szavazási szakaszba. A januárban induló áruházi szavazás során a vásárlók dönthetik el, hogy kit támogatnak.

Az érdeklődő szervezetek országosan 61 körzetben adhatták be pályázataikat. Jelentkezni három kategóriában lehetett: környezetszépítő, egészséges életmódra ösztönző és oktató, képességfejlesztő programokkal.

A Magyar Adományozói Fórum független szakértői által támogatott pályázatokra a vásárlók 2019. január 21. és február 17. között adhatják majd le szavazatukat. A vásárlások után kapott érméket az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtőkbe dobhatják be a számukra legjobban tetsző program mellé. A Tesco valamennyi, a szavazási szakaszra bejutott szervezetet támogatja, körzetenként a legtöbb szavazatot kapó pályázó 400, a második helyezett 200, a harmadik helyezett pedig 100 ezer forintot kap kezdeményezése megvalósításához.

A vállalat ősszel immár ötödik alkalommal hirdette meg az „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű közösségi pályázati programot, mellyel közösségépítő kezdeményezéseket támogat. Az eddig lezárult négy fordulóban közel 100 millió forinttal összesen több mint 300 szervezetet támogatott. A programok mindegyike a helyi közösségek életének fejlődéséhez járul hozzá.

A nyertes szervezetek listáját és az elnyert támogatási összeget az áruházlánc 2019. március elején hirdeti ki. A korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható.

Az élelmiszer-pazarlás csökkentésének elkötelezettjeként a Tesco évek óta stratégiai partnere a Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek. Jelenleg 160 áruháza, közel az összes hipermarket, valamint egyre több kisebb áruház és szupermarket vesz részt az Élelmiszerbankkal közösen működtetett napi élelmiszermentő programjában. A vállalat célja, hogy 2020-ra valamennyi közép-európai áruházát felkészítse az emberi fogyasztásra még teljesen alkalmas, de már nem eladható élelmiszerek jótékony célú adományozására.

A vállalat évek óta működteti a Magyar Élelmiszerbankkal közös napi élelmiszermentő programját, amelyben a 205 magyarországi áruházból már 160 vesz részt. A Tesco Magyarországon 2014-ben indította el áruházi élelmiszermentő programját, melynek keretében a résztvevő áruházak munkatársai minden munkanap összegyűjtik, és szortírozzák a már nem eladható, de emberi fogyasztásra még tökéletesen alkalmas pékárut, illetve zöldséget és gyümölcsöt, amit másnap reggel az Élelmiszerbank partnerszervezetein keresztül eljuttatnak a bolt környékén élő rászorulóknak. Az élelmiszermentő program kezdete óta az áruházlánc összesen közel 15 854 tonna élelmiszert ajánlott így fel jótékony célra. Ez nagyságrendileg 40 millió adag ételnek megfelelő mennyiség.

A Tesco a Magyar Élelmiszerbank Egyesület stratégiai partnereként rendszeresen részt vesz a szervezet egyéb gyűjtőakcióiban és kampányaiban. A napi szintű mentésen kívül azonban számos egyéb módszerrel is harcol az élelmiszer-pazarlás ellen. Tavaly év elején bevezette a Perfectly Imperfect kínálatát. Ennek keretein belül egyes szállítóitól olyan zöldséget és gyümölcsöt is átvesz, amelyek nem felelnek meg a normál, belső termékspecifikációknak (kisebbek, nagyobbak a megszokottnál, kissé deformáltak vagy van egy kis héjhibájuk), de egyébként kiváló minőségűek és élelmiszerbiztonsági szempontból tökéletesen alkalmasak emberi fogyasztásra. Ezzel a kezdeményezéssel a Tesco segít a szállítóinak csökkenteni az élelmiszer-hulladékot, illetve átlagon felüli vagy rekordtermés esetén pedig segít a termelőknek hatékonyan elosztani a felesleget. A vállalat nemrég indította el a közép-európai élelmiszer-hulladék forródrótot, ahol a beszállítói jelezhetik, ha az ellátási láncban élelmiszer-pazarlás jelentkezne, így közösen oldhatják meg a problémát.

További információ az élelmiszermentő programban résztvevő áruházakról: http://bit.ly/Elelmiszermento_aruhazak

Világszinten piacvezető HR szolgáltatóvá vált a holland származású Randstad. A vállalatot Frits Goldschmeding alapította 1960-ban. Központi irodája Diemenben, Hollandiában található.  Jelenleg 39 országban van jelen, mintegy 4,858 irodával és 37,930 alkalmazottal világszerte, és közel 668,800 embert juttat munkalehetőséghez évente.

Ünnepelni van, pihenni viszont nincs idő, ugyanis nagy álmokat dédelget a vállalat. Terveik szerint 2030-ra világ szinten 500 millió ember életének alakulását szeretnék pozitívan befolyásolni munkájuk által.

A képre kattintva tekintse meg a hírhez kapcsolódó videót:


Videó: https://www.youtube.com/watch?v=uLFTi14uTiE