A K&H gyógyvarázs  szavazásán keresztül bárki segítheti a helyi egészségügyet

Az egészség a legnagyobb ajándék, különösen akkor, ha a gyermekekről van szó. Az idén 30 éves K&H hisz abban, hogy felelős azért a társadalomért és környezetért, amelyben dolgozik, így arra törekszik, hogy válaszokat adjon a társadalmi igényekre és hozzájáruljon ahhoz, hogy a társadalom tagjai teljes életet élhessenek. A K&H gyógyvarázs ezért területi szavazást indított, amely lehetőséget nyújt a helyi orvosoknak ahhoz, hogy munkájuk során még jobban dönthessenek, és a beteg gyerekeknek ahhoz, hogy minél gyorsabban meggyógyuljanak. Most újabb 26 gyermekegészségügyi intézmény részesülhet támogatásban, és a nyertesek kiválasztásában a nagyközönség is részt vehet a khgyogyvarazs.hu felületen és a bankfiókokban zajló szavazáson keresztül. 2017. december 31-ig bárki innovatív eszközhöz vagy színesebb, inspirálóbb környezethez segítheti a lakókörnyezetében lévő kórházat, mentőállomást, gyermek háziorvosi rendelőt vagy védőnői szolgálatot.

Budapesten került megrendezésre a 2. European Pro Bono Summit konferencia, amelynek fő célja a szakértelmen alapuló vállalati pro bono partnerségek elterjesztése révén vállalati és civil kapcsolatok erősítése, valamint a civil szektor fenntarthatóbb működésének támogatása.

A budapesti rendezvényre 23 ország és 20 nagyvállalat több mint száz képviselője vett részt. A kétnapos csúcson a pro bono szakma szakértői osztották meg tapasztalataikat, és adtak ötleteket, tanácsokat a vállalati és a civil-közvetítői oldalon dolgozóknak. A program során a KPMG szakmai partnereivel – GE, LogMeIn, Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány – közösen, vállalati résztvevők számára tartott workshopot, ahol a résztvevők egyrészt megismerhették a KPMG és partnereinek jó gyakorlatait, valamint közös munka keretében dolgozták ki azokat a mechanizmusokat, melyek révén a pro bono programok fenntartható módon működtethetőek: a pro bono üzleti és egyéni célokkal való szoros összekapcsolódását, valamint a külső és belső hatások szisztematikus mérésének elveit és eszközrendszerét.”

Fotógaléria:

https://www.facebook.com/pg/OnkentesKozpont/photos/?tab=album&album_id=1475527949167702

A MagNet Bank által elindított Kicsi Pakk kezdeményezés lényege, hogy a céges adományozási kultúrában kiváltsa a hagyományos cipősdoboz akciókat, és az Ünnepek előtti gyűjtést a rászorulóknak célzottá tegye. A mozgalomhoz közel 70 cég csatlakozott, így több mint 1800 állami gondoskodásban élő gyermek egyedi kívánsága teljesül az idén.

 

A MOL-csoport 2017-ben ismét bekerült a Dow Jones Fenntarthatósági Indexet (DJSWI) alkotó vállalatok közé. Vállalati fenntarthatósági teljesítménye alapján a MOL-csoport ezzel az integrált olaj- és gázipari vállalatok felső 15 százalékához tartozik, továbbra is az egyetlen indexben megjelenő kelet-közép-európai vállalat.

Az értékelést a fenntarthatósági beruházások és befektetések elemzésére szakosodott cég, a RobecoSAM végezte el. A RobecoSAM a 79 legnagyobb nyilvánosan jegyzett kutatási-termelési és integrált olaj- és gázipari tevékenységet végző vállalatot kereste meg. Fenntarthatósági teljesítménye alapján a MOL-csoport bekerült a világ legjobbjait tömörítő felső 15 százalékba. Az elmúlt hét évben a vállalat harmadik alkalommal jelenik meg a legfenntarthatóbban működő olaj- és gázipari vállalatok között, de ez az első alkalom, hogy ezt sikerült két egymást követő évben megőrizni.

Kizárólag olyan vállalat lehet a DJSWI tagja, mely különböző fenntarthatósági mutatók mentén az ágazati versenytársakhoz képest a legjobb teljesítményt nyújtja. Ezek között megtaláljuk a környezeti-, társadalmi teljesítménymutatókat és a gazdasági fenntarthatósági mutatókat is. „Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy sikerült egy olyan robosztus fenntarthatósági rendszert kialakítani, mellyel már két egymást követő évben szerepelhetünk az ágazat felső 15 százalékában. Ezek a szilárd alapok teszik lehetővé, hogy kihívásokkal terhes időkben is hűek maradjunk fenntartható fejlődéssel kapcsolatos vállalásainkhoz.” – mondta Molnár József, MOL-csoport vezérigazgató.

Két évvel a Párizsi Klímaegyezmény után az ENSZ idén Bonn-ban rendezte meg az éves éghajlatvédelmi csúcstalálkozóját, a COP23-at. Az eseménynek különös felhangot adott Trump kijelentése, miszerint az USA kivonul a megállapodásból. Az egyik fő kérdés az idei tárgyalásokon ennek megfelelően az volt, vajon a világ milyen irányt tud mutatni Amerika nélkül, hogyan tudjuk a globális felmelegedést legfeljebb két fok alatt tartani.

Az ENSZ-ben kezd teret nyerni, hogy a magánszektorral is ki kell építeni a kapcsolatokat, hiszen az üzleti világ fogja a kibocsátás csökkentések jelentős részét leszállítani. Az UNFCCC (United Nation Framework Convention on Climate Change), az ENSZ klímás szárnya tehát egyre nyitottabb az együttműködésre az üzelti világgal. Eddig összesen kevesebb mint egy tucat partneri viszonyt létesített, azonban idén az etanol ipar is bekerült ezek közé. A Pannonia Etanol kezdeményezésére felállt a Climate Ethanol Alliance, amely egy formálódó szövetség a Pannonia Ethanol Zrt-t tulajdonló Ethanol Europe és az amerikai Marquis Energy között. A szövetséghez csatlakozott az amerikai etanol iparági szövetség (Growth Energy), és a közép-kelet-európai partnerek is, mint a nagyrészt szlovák Envien Group és a bulgár Almagest is. A fő cél a Párizsi klímacélok teljesítéséhez való hozzájárulás előmozdítása, és a közlekedés dekarbonizációja megújuló energiák által. Azt gondoljuk, hogy ebben a hazánkban is megtermelt bioetanolnak jelentős szerepe van, hiszen jelentősen, 70%-kal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását a benzinhez képest, és ez a mutató folyamatosan javul.

A COP23 2017. november 6-17-e között került megrendezésre több ezer résztvevővel. A Climate Ethanol Alliance keretében egy konferenciát is rendeztünk, többek között az International Energy Agency (IEA) közreműködésével, amely rávilágított arra, hogy a bioetanolnak fontos szerepe van a meglevő és a következő évtizedben piacra kerülő gépjárműpark által előidézett emisszió kibocsátásának csökkentésében. Az UNFCCC-val való partnerségünk jó példája lehet a politika és az üzleti élet együttműködésének.

További információ:

http://ethanolalliance.com/news/

epure.org/media/1610/2016-industry-statistics.pdf

https://www.iea.org/newsroom/news/2017/november/cop23-an-important-step-towards-paris-agreement-implementation.html

 

Beköszöntött a tél. Amiről nekünk a szánkózás, hógolyózás öröme jut eszünkbe, az az utcán élők számára a mindennapos küzdelem kezdetét jelenti a túlélésért.
Az idén is több ezer ingyen elvihető takaró várja a MagNet Bank fiókjaiban, hogy egy jó szó kíséretében átadják valakinek, aki számára ez életmentő lehet. Az AdjMeleget! Program már ötödik éve segít hozzá bárkit, aki ehhez kedvet érez, hogy segíthessen.

 

A társadalmi felelősségvállalás valamennyi vállalati és állami szereplő közös ügye és feladata

Sok vállalkozás érzi magáénak, de továbbra is az elszigetelt programok uralják a CSR tevékenységet a vállalatirányítást meghatározó rendszerszerű működés helyett

Összefogásban kutatták a hazai társadalmi felelősségvállalás jellemzőit azzal a céllal, hogy megtudják, miként vélekednek a hazai gazdaság érintettjei a témával kapcsolatban. A Magyar Public Relations Szövetség szervezésében a kutatást az Inspira Kft munkatársai végezték, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Richter Gedeon Nyrt., és a Magyar Suzuki Zrt. támogatásával. A kutatás kiindulási pontja a CSR és az SDG fogalmának és ismeretének vizsgálata volt. A résztvevők egyértelmű véleménye, hogy a társadalmi felelősségvállalás a teljes gazdaság ügye, ezért egyre több vállalat az érintettek kiválasztásánál is figyelembe veszi ezeket a szempontokat. Fókuszban az oktatás és közvetlen területei, de a megkérdezettek nagyobb állami szerepvállalást, az ösztönzők közvetlenebb alkalmazását várják, adó- és járulék csökkentés vagy pozitív diszkrimináció formájában.

 

Közös előkészítést és egyeztetést követően valósult meg az a CSR (Társadalmi Felelősségvállalás) tanulmány, amelynek legfontosabb tanulságait a szervezők az NGM munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkárával, Dr. Simon Attila Istvánnal együtt mutattak ma be a sajtó munkatársainak.

 

Lakatos Zsófia, a Magyar PR Szövetség Elnöke bevezetőjében kiemelte, hogy alapvető céljuk az érintettek véleményének és megítélésének megismerése volt. „Több hipotézissel fogalmaztuk meg a kutatás céljait és kaptuk meg azokra a válaszokat, melyből néhányra megkülönböztetett figyelmet kell fordítanunk a jövőben. Örülnénk, ha valóban ösztönöznék a döntéshozók a gazdaság szereplőinek felelősségvállalását olyan konkrét intézkedésekkel is, mint a pozitív diszkrimináció lehetősége, vagy az adó-és járulék csökkentés.”

 

A tanulmány lebonyolításának módszertanát és legfőbb következtetéseit Géczi Tamás, az Inspira Kft. ügyvezető igazgatója mutatta be. A CSR-hoz szorosan kapcsolódó, sokszor annak gyakorlati alapját képező Fenntartható Fejlesztési Célokat (SDG – Sustainable Development Goals) a hazai vállalatok és állami intézmények kevesebb, mint felében ismerik, de a nagyobb és multinacionális cégek többsége előtt ismertek. Az SDG-hez köthető aktivitások kevés vállalatnál, intézménynél jelennek meg integráns programként, de egyes elemei erősen felfedezhetőek több vállalati programban. A kutatás egyik fontos megállapítása a megkérdezettek véleménye alapján, hogy a Társadalmi Felelősségvállalás valamennyi vállalati és állami szereplő közös ügye és feladata. Egyre több vállalat törekszik arra, hogy a beszállítók kiválasztásánál előnyben részesítsék a felelős munkáltatói, szállítói magatartást, ugyanakkor a vonatkozó kritériumok ellen hat, hogy ezek működési programjai a beszállítói oldalon költségnövekedéssel jár, ami a beszállítói árakban is jelentkezik, ez pedig a szolgáltatást vagy terméket megvásárló vállalat és beszállító számára is egyértelmű hátrányt jelenthet a tendereztetés folyamatában. A külső CSR programok tekintetében egyértelműen az oktatás és közvetlen hozzátartozó témák kezelése kap kiemelt figyelmet. Végül a megkérdezettek többsége szívesen látna nagyobb állami szerepvállalást az ösztönzők és pozitív diszkrimináció kidolgozása területén.

 

A Kormány eddig végzett, CSR-ral kapcsolatos munkája, a gazdaságfejlesztés, a környezetvédelem, illetve a munkaügyek és esélyegyenlőség területén hozott intézkedései, valamint a horizontális prioritásokon keresztül megfogalmazott célcsoportjai pontosan illeszkednek a kutatás eredményeihez. Mindazokat a csoportokat tartja a Kormány fontosnak, és azokat a célokat elérendőnek, amelyeket a kutatás eredményei is megfogalmaznak.

 

Az állam a jövőben is szeretné a vállalatok ilyen irányú tevékenységét előmozdítani. Partnerségre törekszik azon vállalatokkal, amelyek már eddig is sokat tettek ezekért a célokért, de segítséget kíván nyújtani azon főleg kis- és közepes méretű vállalatoknak is, amelyek jelenleg még nem tartják üzleti stratégiájuk kiemelkedően fontos elemének a CSR-t.

 

Ismert a Kormány számára is, hogy a nagyvállalatok erősebb pozícióban vannak a CSR megvalósítása szempontjából, hiszen korábban a CSR szinte csak a nagyvállalatok ügye volt, de ma már az Európai Unió törekvése is az, hogy a KKV-k CSR tevékenységét jelentős mértékben növekedjen. Pozitív eredmény, hogy a jövőbeni tevékenység meghatározásakor minden megkérdezett a CSR tevékenységének a megtartását vagy bővítését tervezi.

 

A Kormány számára kiemelkedően fontos, hogy széles körben megismerje a vállalatok CSR-ral kapcsolatos elgondolásait, és az állami szerepvállalással kapcsolatos elvárásait.

 

A kutatásban megjelenő belső CSR tevékenységek szinte teljes egészében lefedik az első kormányzati CSR Cselekvési Terv prioritásait és intézkedéseit. Különösen pozitív, hogy a privát szféra ugyanolyan fontosnak tartja pl. a hátrányos helyzetű csoportok vagy a megváltozott munkaképességű emberek támogatását, mint az állami szféra.

 

De ugyanígy egyetértés van az állam és a privát szféra között a rugalmas munkaidő és távmunka támogatásában, a kismamák foglalkoztatásában, a kisgyermekes- és nagycsaládok támogatásában, vagy a megváltozott munkaképességű és hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának támogatásában.

A külső CSR tekintetében a Kormány is kiemelkedően fontosnak tartja pl. az oktatásban való aktív részvételt, a helyi vállalkozások fellendítését, a gyermekekről gondoskodó, illetve kórházi alapítványok támogatását.

 

A Richter Gedeon, mint a magyar gyógyszergyártás meghatározó szereplője számára mindig is különösen fontos volt a társadalmi környezet, amelyben működik” – mutatott rá Beke Zsuzsa, a vállalat PR és kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője. „A Richter támogatási politikája az egészségügy és az oktatás területére terjed ki, így az életminőség fejlesztését hirdető küldetésének megfelelően több egészségügyi, tudományos és oktatási kezdeményezést támogat és szervez. Jelentős anyagi támogatást nyújt egészségügyi intézményeknek, valamint meghatározó szerepet vállal a lakosság egészségének megőrzésében is” – tette hozzá Beke Zsuzsa.

 

A Richter e kutatásban elsősorban olyan információkat kívánt megszerezni, amelyek birtokában a beszállítói körének kiválasztásánál a CSR szempontokat a jelenlegi gyakorlatnál hatékonyabban tudja érvényesíteni. A Richter fenntarthatósági tevékenységének részét képezi az is, hogy nemcsak saját magára tartja érvényesnek a Fenntartható Fejlesztési Célok elérését, hanem lehetőség szerint azon alvállalkozókkal igyekszik együttműködni, amelyeknek szintén fontos a társadalmi és környezeti fenntarthatóság kérdése.

 

A kutatás révén képet alkothatott arról is, hogy a különböző érintetti körök milyen elvárásokat támasztanak a fenntarthatósággal kapcsolatban, valamint saját vállalati gyakorlata milyen viszonyban van egyéb gazdasági szereplők elvárásával és tevékenységével.

 

Jelen kutatással a Richternek többek között lehetősége nyílt a hazai beszállítók Felelősségvállalási és Fenntarthatósági magatartásának megismerésére, amelyet a jövőben figyelembe vehet kiválasztásuk során.

 

„A Magyar Suzuki Zrt-nél a CSR az üzleti tevékenységbe ágyazottan működik” – mondta Ruska Viktória a vállalat kommunikációs vezetője. „Japán anyavállalatunk a Suzuki Motor Corporation a felelősségvállalást alapvetőn a helyi közösségek programjaival együttműködve végzi, de a legfontosabb, hogy ezek a folyamatok a Creating Shared Value (CSV), tehát a Közös Értékteremtés jegyében, magában az üzletmenetben is zajlanak. Filozófiánk – mely alapvetően a japán hagyományokon nyugszik – is ezt tükrözi: visszaadjuk a környezetünknek, amit kapunk tőle.  Éppen ezért a Magyar Suzuki elkötelezett támogatója a helyi közösségeknek, lokális ügyeknek, melyek felkarolásával cégünk üzletmenetét is javítjuk. Rengeteg globális kihívással kell szembenéznünk, azonban fontos, hogy a vállalatok a helyi, régiójukra jellemző problémák kezelését tűzzék ki célul, hiszen így segíthetnek a legtöbbet a közösségnek és maguknak egyaránt. Amikor a kutatás támogatása mellett döntöttünk, az a cél vezérelt bennünket, hogy ezt a szemléletmódot erősítsük a piaci és állami szervezetek körében.”

 

A sajtóközlemény a kutatást szervező és támogató szervezetek, vállalatok közös kiadványa, további információ az alábbi elérhetőségeken:

 

Magyar PR Szövetség – Bertalan Erika, titkár, titkarsag@mprsz.hu, telefon: +36309678356

Háttéranyag melléklet: – Kutatás háttér információk és grafikonok közlésre

 

                                

A megtakarítási kultúra fejlesztése fontos kulcsa egy fenntartható társadalomnak. A MagNet Bank Apránként Programjával ügyfelei beállíthatják, hogy bankkártyás költéseiket a Bank 10, 100 vagy 1000 forintra kerekítse, a visszajárót pedig automatikusan félreteszi számukra minden vásárláskor. A digitálisan gyűjtött aprópénz naponta kamatozik, a kitűzött cél elérését pedig kamatprémiummal díjazza a MagNet.

 

Negyven darab táblagépet ajándékozott a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán ápolt gyermekek számára a Provident Pénzügyi Zrt. az Őrzők Alapítvány közreműködésével. A tabletek révén a klinikán kezelt daganatos, leukémiás gyermekek könnyebben tartják a kapcsolatot szüleikkel, családtagjaikkal, ami hozzájárulhat mielőbbi gyógyulásukhoz.

A tabletek amellett, hogy megkönnyítik a családtagokkal, barátokkal való kommunikációt, játékra, szórakozásra is alkalmasak és segítenek a gyermekeknek ellátni az iskolai feladatokat is. Az eszközöket a pénzügyi vállalat képviseletében Dudás Krisztina, a Provident Pénzügyi Zrt. marketing igazgatója adta át Dr. Garami Miklósnak, a Gyermekklinika igazgatóhelyettesének.

 

„A Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis betegeit már több alkalommal támogattuk. Kollégáim szívükön viselik a jó ügyeket – az elmúlt évek során több mint 70.000 önkéntes munkaórával segítettünk egészségügyi, oktatási és szociális intézményeknek. Ez a mostani felajánlás is egy dolgozónk ötlete alapján valósult meg. Tudjuk, és átérezzük, hogy egy beteg gyermek számára mennyire fontos a család, a szülő jelenléte és gondoskodó szeretete, ugyanakkor ez nem minden pillanatban lehetséges a kórházi ellátás során. A gyermekeknek szánt ajándékunk ennek áthidalásában szeretne segítséget nyújtani.” – mondta el Dudás Krisztina, a Provident Pénzügyi Zrt. marketing igazgatója.

 

Az Őrzők Alapítvány közel 30 éve támogatja a Tűzoltó utcai II. számú Gyermekklinikát. Céljuk javítani a daganatos és leukémiás gyermekek gyógyítási körülményeit, hogy a kórház az elérhető legmodernebb kezelési és diagnosztikai eljárásokat alkalmazhassa, illetve magas színvonalon képezhesse tovább a szakszemélyzetet. Az alapítvány emellett vidéki családok számára több korszerű, gyermekbarát módon felújított lakást tart fenn, hogy a szülők közel maradhassanak gyermekeikhez, elősegítve a rehabilitációt.

 

 „„Egyik kiemelt célunk azt elérni, hogy az 1-1,5 évig tartó intenzív onkológiai gyógykezelés ne szakítsa szét a családokat, ne válassza el az óvodai, iskolai barátokat a kórházi kezelés idejére. Ebben segítenek a klinikán dolgozó pedagógusok, játszóházi foglalkoztatók, valamint a most átadott 40 db táblagép”” – tette hozzá Dr. Garami Miklós, az gyermekklinika helyettes igazgatója.

 

A Provident társadalmi felelősségvállalás programja évtizedes hagyományokra tekint vissza. Magyarországon. A „Provident Őrangyalok”, azaz a pénzintézet elkötelezett önkéntesei anyagiakkal és munkával egyaránt rendszeresen támogatnak jó ügyeket. A vállalat kiemelt figyelmet fordít a segítségre szoruló gyerekekre és családokra. Az elmúlt években a vállalat több mint 100 civil szervezettel dolgozott együtt, köztük a Máltai Szeretetszolgálattal, az Ökumenikus Segélyszervezettel, a Bátor Táborral, illetve a Baptista Segélyszervezettel.

A középiskolás diákok részére meghirdetett tudományos program a debreceni Agóra Tudományos Élményközpontban kerül megszervezésre

A BASF Chemgeneration program 2018 januárjában indul és egész évben elérhető

Az Agóra a jelentkezéseket a chemgeneration.com vagy az agoradebrecen.hu weboldalon keresztül várja

A BASF a mai tájékoztatón bejelentette, hogy az Agóra Tudományos Élményközponttal együttműködésben elindítja a BASF Chemgeneration elnevezésű, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos tudományos programját.

 

A tudományos program célja, hogy kísérleteken keresztül ráirányítsa a diákok figyelmét a kémia fontosságára, arra a tudományágra, amely szerepet játszik az emberiség fenntartható jövőjének megteremtésében. A program egy 11 közép- és dél-európai országot magában foglaló nagyobb projekt része. A BASF az Európa-szerte legrangosabb tudományos és oktatási intézmények hálózatával együttműködve szervezi a programot, beleértve az Agóra Tudományos Élményközpontot.

“A BASF Chemgeneration Tudományos Programot azért hoztuk létre, hogy a középiskolás diákokat megismertessük az egyén természettel való kapcsolatának jelentőségével, az egész emberiség jövője érdekében. Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a lineáris gazdasági szemléletről áttérjünk a körkörös gazdasági koncepcióra, és megmutassuk, hogy a dolgaink használat utáni eldobása nem éppen a legjobb megoldás a víz, az erdő, a levegő és az elfogyasztott élelmiszereink szempontjából. A változásoknak még a mai fiatalok életében meg kell kezdődniük, éppen ezért indítottuk ezt a középiskolás diákokat célzó projektet, amely megtanít bennünket a felhasznált források és termékek ismételt felhasználásának módjaira.” –

nyilatkozta Dr. Thomas Narbeshuber, a BASF kelet-európai vezetője, a BASF Hungária Kft. ügyvezetője a tudományos program kapcsán.

 

Szabó István, az EMMI Felsőoktatás- és Kutatásstratégiai Főosztályának főosztályvezetője a sajtótájékoztatón kiemelte: “A Chemgeneration programnak több oktatáspolitikai vetülete is van, többek között, hogy növekedjen a fiatalok körében a matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai (MTMI) terület iránti érdeklődés. Fontos, hogy a saját világában eligazodó, azt összetettségében értő, s egyben kritikusan szemlélő, felelősen gondolkodó felnőtteket neveljünk. Emellett a tudományt érdekessé téve – a szórakoztatva tanulással – a fiatalok tudás iránti igényét is kielégíti, aminek következtében az oktatás hatékonysága megnőhet.

A program inspirálóan hat a vállalatok és az oktatási intézmények együttműködésére, iskolai oktatást kiegészítő, nemformális és informális képzési lehetőségeket biztosít a természettudomány, jelesül a kémia eredményeinek felhasználásával, a fenntartható fejlődésben leginkább érintett fiatalok, így a középiskolások bevonásával.”

 

„Debrecen célja az, hogy gazdasága erősödjön, s vezető szerepet töltsön be régiójában. E cél elérésének egyik eszköze a város oktatási infrastruktúrájának minőségi fejlesztése. Napjaink fiataljai egyre inkább azt igénylik, hogy az ismereteket élményszerűen tudják elsajátítani. Ennek kiváló helyszíne az Agóra Tudományos Élményközpont. Az itteni programok nem csupán a játékos ismeretszerzés élményét kínálják a fiataloknak, hanem megmutathatják számukra annak a lehetőségét, hogy műszaki vagy a természettudományokhoz kapcsolódó életutat is választhatnak. Szerencsére mindebben segítségünkre vannak az olyan gazdasági szereplők, mint a BASF Hungária Kft. A gazdaság és az oktatás együttműködése pedig arra lehet garancia, hogy a jövőben egyre több magasan képzett, kreatív szakember dolgozzon az élet számos területén” – mondta dr. Barcsa Lajos, Debrecen alpolgármestere.

 

„Nagyon örülünk, hogy tovább erősödik a BASF Hungária Kft. és az Agóra Tudományos Élményközpont eddig is kiemelkedő együttműködése, és reméljük, hogy a BASF Chemgenerationnek is legalább olyan sikere lesz, mint a már második éve az Agórában működő, kisiskolásoknak szóló Kölyöklabor programnak. Fontos számunkra, hogy az új programmal nemcsak az elérhető kísérleti foglalkozások köre bővül, de egyre szélesebb körben tudjuk a diákokat is megszólítani, és közösen a természettudományos pályák felé irányítani.” – hangsúlyozta Somogyi Béla, az Agóra Tudományos Élményközpont vezetője.

 

A BASF Chemgeneration Tudományos Program interaktív kémiai workshopok sorozatából áll, amelyek keretében a diákok lehetőséget kapnak arra, hogy kísérleteket hajtsanak végre és megoldják a mai társadalom néhány problémáját. A diákok a helyszínen részt vesznek a papírújrahasznosítás folyamatában, olyan rendszereket hoznak létre, amelyek ténylegesen szűrik a szennyezett vizet, fém elektrolízist végeznek és bebizonyítják, hogy vannak olyan műanyagtípusok, amelyek mindössze néhány héten belül lebomlanak. A teljes workshop 90 percig tart, mely során a diákok valódi kémiai kísérleteket végeznek egy szakember segítségével.

 

A BASF Chemgeneration Tudományos Programra vonatkozó jelentkezést kizárólag tanárok vagy iskolák adhatják be, a www.chemgeneration.com vagy a www.agoradebrecen.hu weboldalon keresztül. A programon diákonként 800 Ft-os kedvezményes belépőjeggyel lehet részt venni.

 

További információk:

www.agoradebrecen.hu

www.chemgeneration.com

***

 

Háttérinformációk

 

A BASF Chemgeneration Tudományos Programról

A BASF Chemgeneration egy interaktív tudományos program, amelyet arra terveztek, hogy népszerűsítse a természettudományokat a középiskolás (14-18 éves) diákok körében azáltal, hogy megismerteti őket a kémia szórakoztató oldalával, valamint segíti őket annak megértésében, hogy a természettudományok miként járulhatnak hozzá a fenntartható fejlődéshez. A Chemgeneration 2011-ben internetes oktatási portálként indult, hogy aztán egy sokkal átfogóbb, tudományos programmá váljon.

A programnak köszönhetően a diákok lehetőséget kapnak arra, hogy részt vegyenek interaktív kísérletekben, valamint megtudhassák, miként képes a tudomány a mindennapi problémák megoldására, és milyen szerepet tölt be bolygónk megmentésében. A középiskolások képesek lesznek átlátni, hogyan működik a kémia az osztálytermen kívül, ami ösztönözni fogja a tudomány világával kapcsolatos kreativitásukat és ezidáig rejtett tehetségük kibontakoztatását.

A Chemgeneration program minden diáknak szól, nem kizárólag a kémiában vagy más természettudományos tantárgyakban jeleskedőknek vagy az azok iránt kifejezetten érdeklődőknek. A programban valamennyi középiskola részt vehet, függetlenül attól, hogy általános oktatást biztosítanak vagy a természettudományok képzésre összpontosítanak.

A Chemgeneration Tudományos Programot a BASF, a világ vezető vegyipari vállalata hozta létre Közép-Európa néhány legrangosabb egyetemével és tudományos intézményével együttműködve.