A SPAR Magyarország folyamatosan magas színvonalú kereskedelmi és szolgáltatói tevékenysége mögött a vállalat munkatársainak kitartó munkája áll, akiknek elkötelezettségét, illetve a vállalat innovatív, a fenntarthatóságot is célul kitűző megoldásait rangos szakmai díjakkal ismerték el az elmúlt időszakban.

Klauzál Gábor Elismerő Oklevél Heiszler Gabriella elnök-ügyvezetőnek, Magyar Kereskedelemért Nagydíj Csepeli Szilviának

Az Európai Kereskedelem Napja évről-évre a szakma egyik legszínvonalasabb eseménye, ahol a panelbeszélgetéseken túl a legrangosabb kereskedelmi díjakat is átadják. A rendezvényt a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) hagyományteremtő szándékkal indította útjára 18 évvel ezelőtt, s az eltelt közel két évtized alatt a szakma egyik legrangosabb fórumává nőtte ki magát, ráirányítva a figyelmet a szektor jelentőségére hazánk gazdasági életében. A rendezvény célja nemcsak az, hogy a kereskedelmet, mint szakmát a középpontba állítsa, hanem az is, hogy annak kiemelkedőt nyújtó képviselőit elismerje. Az esemény keretében adják át immár hagyományosan a szakma legrangosabb kitüntetéseit, a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat. A SPAR Magyarország büszke rá, hogy ebben az esztendőben Heiszler Gabriella elnök-ügyvezető vehette át a Klauzál Gábor Elismerő Oklevelet a kereskedelemért végzett kimagasló, példamutató munkájáért a rendezvény fővédnökétől, Dr. Nagy István agrárminisztertől. Szintén az Európai Kereskedelem Napján Csepeli Szilviát a 170-es SPAR áruház zöldség-osztályvezetőjét Magyar Kereskedelemért Nagydíjjal ismerték el.

Szijjné Kállai Ildikó személyzetfejlesztési és HR vezető lett az év innovatív HR-vezetője

A Behaviour HR-magazin harmadik alkalommal hirdette meg „Az év HR-vezetője” megmérettetést, melynek keretében a szakmai zsűri idén Szijjné Kállai Ildikónak, a SPAR Magyarország személyzetfejlesztési és HR-vezetőjének ítélte oda „Az év innovatív HR-vezetője” különdíjat. A szakmai lap által kiírt verseny során azokat a kimagasló karrierúttal rendelkező vezetőket tüntetik ki minden évben, akik kiemelkedő teljesítményükkel, innovatív megoldásaikkal jelentősen hozzájárultak cégük sikerességéhez, és a szervezeti kultúra stabil kialakításához. A HR-vezetők az idei évben is ajánlás útján kerülhettek a díj várományosai közé, majd a második körben a benyújtott pályamunkákat az ágazat neves szakembereiből álló zsűri értékelte.

Különdíjat kapott a SPAR innovatív rollitakaróit gyártó LC Packaging TPI Kft.

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) 39. alkalommal hirdette meg a Hungaropack Magyar Csomagolási Versenyt, amelynek keretében idén a Technológiai és Ipari Minisztérium különdíját kapta az LC Packaging TPI Kft. a SPAR Magyarország által használt, fenntartható műanyag alapú csomagolásért, a rolli takaróért. Az LC Packaging által beszállított 3000 rolli-takaró 30 százalékban újrahasznosított, rPP-ből (Recycled polypropylene) készül, ezt a környezetkímélő innovációt ismerte el a tárca a különdíjjal. A verseny alapvető célja a hazai csomagolástechnika előrehaladásának bemutatása és az újdonságok mielőbbi széles körű elterjesztésének önzetlen segítése.

POPAI-díjjal elismert reklámeszközök

A POPAI (Part of the Shop Global Network) Magyarország Egyesület idén két, a SPAR Magyarországhoz kötődő díjat is kiosztott a POPAI Awards Magyarország 2022-es POP versenyén. A díjakat eladáshelyi reklámeszközökkel nyerte el a vállalat az eszközöket tervező és gyártó POS Services Kft-vel közösen. A SPAR Spenót-totem a nem tartós kategóriában kapott kitüntető címet, a ledes megvilágítású SPAR Fűszerek polczászlók pedig a kampány kategóriát nyerték meg. Ezek az eszközök a vállalat saját márkás termékeinek áruházon belüli reklámozására készültek, és 10-10 INTERSPAR hipermarketben találhatók meg.

 

2022 végére a korábbinak mintegy duplájára nőtt a SPAR hálózatában telepített használt sütőolaj-gyűjtőpontok száma országszerte, így immár nyolcvan hiper-, és szupermarketnél lehet egyszerűen elhelyezni az egyébként környezetszennyező, ám korszerű technológiával újrahasznosítható anyagot.

„A SPAR 2021-ben indította el a használt étolaj és zsiradék újrahasznosítási programját, s azóta folyamatosan bővítjük az átvételi pontok számát. Az indulás évében kilenc hiper-, és huszonöt szupermarketünkben állítottunk fel egy-egy 800 literes kapacitású, speciális tárolót, majd tavaly nyár közepéig tizenegy, év végére pedig két fázisban további harmincöt ilyen átvevőhelyet létesítettünk. Élelmiszer-hulladékok gyűjtésére és feldolgozására szakosodott partnerünk, a Biotrans Kft. a tárolókba leadott használt sütőolajat és zsiradékot a gyűjtőpontokról rendszeresen elszállítja, ülepíti, majd a felhevítést követően biodízel üzemanyag készül belőlük. Környezettudatos kezdeményezésünk a lakosság körében is pozitív fogadtatásra talált: 2021-ben több mint 13 tonna, 2022-ben pedig már csaknem 73 tonna használt sütőolajat és zsiradékot adtak le kihelyezett gyűjtőpontjainkon.” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A vizek élővilágára nemcsak a kőolaj, hanem a növényi olajok, állati zsírok – azaz a háztartási sütési olajok – is veszélyesek. A környezet megóvása szempontjából ezért rendkívül fontos a háztartásokban keletkezett használt sütőolaj és zsiradék begyűjtése és újrahasznosítása, hiszen már egyetlen cseppjük is káros hatással van az élővizekre. Emiatt is lényeges, hogy ne öntsük a lefolyóba, árokba, vízelvezetőkbe, és ne folyassuk bele a kukába a sütés során keletkezett káros anyagokat. Hazánkban egyetlen esztendő alatt közel 25 ezer tonna használt étolaj keletkezik a háztartásoknál, s e tetemes mennyiségnek csak a töredéke kerül gyűjtőpontokra. Azzal, hogy összegyűjtjük és leadjuk ezt a fajta veszélyes hulladékot, egyben arról is gondoskodunk, hogy újrahasznosítva, bio-üzemanyagként kerüljön vissza a körforgásba. Tudatos hulladékkezelésünkkel nemcsak a közműszolgáltatók környezetvédelmi munkáját segíthetjük, hanem megóvhatjuk a szennyvízhálózatot, ezzel együtt pedig a természetes vizeinket is. 2 A vásárlók üvegben, PET palackban vagy saját csomagolásukba visszatöltve is leadhatják ezt a fajta háztartási hulladékot, s egy interaktív térkép segítségével pedig könnyedén megtalálhatják a hozzájuk legközelebb eső áruházai átvevőpontokat. A helyszínek aktuális listája elérhető a SPAR fenntarthatósági weboldalán: https://www.sparafenntarthatojovoert.hu/szelektiv-hulladek

A magyar gyógyszergyártó vállalat a hazai egészségügyi ellátás meghatározó szereplőjeként immár több mint 120 éve fordít kiemelkedő figyelmet az egészségügyi szektor legfontosabb területeinek támogatására. A háziorvos kategóriában meghirdetett pályázatot követően idén az egészségügyben ugyancsak kulcsszerepet betöltő további szakorvosok számára is lehetőséget biztosít, hogy figyelemre méltó szakmai teljesítményükkel kiérdemeljék a rangos elismerést

A modern hazai gyógyszerészet alapítójaként is számon tartott Richter Gedeonnak a mai napig ható szellemisége előtt tisztelgő díj célja, hogy a kiváló szakemberek mindennapi munkájának elismerésén túl támogatást nyújtson olyan kreatív ötletek, jó gyakorlatok, innovatív elképzelések megvalósításához, amelyek hozzájárulhatnak az egészségügy további modernizációjához, az orvosi hivatás hatékonyságának növeléséhez.

„Az innováció az egyik lefontosabb mozgatórugója működésünk minden területének, ezért különösen fontos számunkra, hogy az egészségügy támogatását szolgáló programjaink keretében is elismerjük azokat az orvosokat, akik nap mint nap ebben a szellemiségben végzik hiánypótló munkájukat. Az elmúlt évek járványidőszaka rávilágított arra, hogy az orvoslásnak az innováción túl a prevenció, valamint a kommunikáció is kulcsfontosságú része, így szerettük volna ezeken a területeken is elismerni azokat a jó gyakorlatokat, melyek előmozdíthatják az egészségügy további fejlődését.” – nyilatkozta Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.

A díj elnyerésére pályázhat minden aktív klinikai szakágban szakorvosi képesítéssel Magyarországon tevékenységet folytató szakorvos a www.richtererdemerem.hu weboldalon az elektronikus pályázati űrlap kitöltésével.

A Richter Gedeon Nyrt. és a Magyar Orvosi Kamara az alábbi kategóriákban várja a pályaművek beérkezését:

  • Az év leghatékonyabb betegkommunikációját folytató szakorvosa
  • Az év legjobb prevenciós gyakorlatát folytató szakorvosa
  • Az év legkiemelkedőbb tudományos vagy innovációs munkáját végző szakorvosa

A pályázatok feltöltésének határideje 2023. március 12. éjfél

 „A Magyar Orvosi Kamara küldetésének tekinti, hogy őrizze az orvosi hivatás tisztaságát, védje és építse az orvoskar tekintélyét, ezzel szolgálva a nemzet egészségének ügyét. Örömmel csatlakoztunk a Richter Gedeon Nyrt. kezdeményezéséhez, annak érdekében, hogy elismerésben részesítsük a legkiválóbb betegkommunikációs, prevenciós és tudományos, illetve innovációs gyakorlatot vivő orvoskollégákat. Nagy öröm számunkra, hogy 2023-ban már a hazai orvostársadalom szakorvosai is elnyerhetik a díjat. Úgy gondoljuk, hogy ez az elismerés jelentős mértékben járulhat hozzá a gyógyításban szerepet vállalók szakmai fejlődéséhez, ezért reméljük, minél többen szeretnének majd élni a pályázat lehetőségével.” – tette hozzá Dr. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

A pályázatokat a Richter Érdemérem szakmai zsűrije értékeli, melynek tagjai:

Dr. Kozma Róbert a Richter Gedeon Nyrt. belföldi értékesítési és marketing igazgatója,

Dr. Kincses Gyula a Magyar Orvosi Kamara elnöke,

Prof. Dr. Bódis József Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriumi elnöke,

Dr. Keresztes Katalin Ph.D. belgyógyász, kardiológus, diabetológus főorvos,

Dr. Radics Judit pszichiáter-pszichoterapeuta alvásszakértő főorvos.

A beérkezett pályaművek elbírálását követően 2023. április 21-én ünnepélyes díjátadón hirdetik ki a kategóriák győzteseit, akik a Richter Érdemérem mellett bruttó 2.000.000 Ft (kétmillió forint) értékű díjazásban is részesülnek.

A Richter Érdeméremmel kapcsolatos legfontosabb információk, a részvételi feltételek, valamint a pályázati űrlap a www.richtererdemerem.hu weboldalon érhetők el.

A Bank Nyiss és nyerj! akciója keretében minden 100. számlanyitó új ügyfél elektromos rollert, minden 1000. ügyfél pedig elektromos kerékpárt nyer.

A számlanyitással a zöld, kibocsátásmentes közlekedést is igyekszik népszerűsíteni a környezet és élettérünk megóvását fontos küldetésének tartó közösségi pénzintézet.

További információ:

https://www.magnetbank.hu/nyissesnyerj

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! adománygyűjtő akciója révén 2022-ben 143 tonna élelmiszerből készülhetett ajándékcsomag, amelyet 19.500 családnak juttatnak el még az ünnepek előtt a szeretetszolgálat munkatársai. Idén személyes jókívánságaikat is elküldhették a vásárlók az adományozottaknak a www.adniorom.hu weboldalon keresztül.


Az Adni Öröm! karácsonyi élelmiszer-adománygyűjtő akcióban az adakozó emberek egyfajta névtelen jótevői egy másik családnak, amelynek tagjait nem ismerik. Azért, hogy az ajándékozás élménye valamelyest meghittebbé váljon, idén az ajándék mellé személyes üzeneteiket is eljuttathatták az adományozók a rászoruló családoknak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország immár több mint negyedszázada szervezi meg karácsony előtti akcióját, az idei volt a 26. ilyen alkalom.

„A gyűjtésre kijelölt üzletekbe 3.000 önkéntesünk települt ki 2022. december 15. és 20. között, arra buzdítva a vásárlókat, hogy aki teheti, ajándékozzon tartós élelmiszert a rászoruló embereknek. Ebben az esztendőben is több tízezren tették ezt meg, amelynek köszönhetően 143 tonna tartósélelmiszer-adomány gyűlt össze. A jótékonysági kezdeményezés sikeréhez a SPAR és INTERSPAR üzletek, valamint a SPAR Online shop vásárlói több mint 7,3 millió forint felajánlással járultak hozzá a személyesen vagy online megvásárolt adománykártyákon keresztül. A felajánlott tartósélelmiszerek és a befolyt pénzösszeg segítségével idén 19.500 ajándékcsomagot állítottak össze munkatársaink, s juttatják el azokat még az ünnepek előtt a leginkább rászoruló családoknak” – mondta el Romhányi Tamás, a szervezet kommunikációs vezetője.

A SPAR Magyarország felkérése készült idei kutatás szerint a 18-65 éves lakosság 78 százaléka legalább egyszer már adakozott valamikor, minden harmadik megkérdezett pedig rendszeresen adományoz. A válaszadók leggyakrabban az ünnepi időszakokban jótékonykodnak és ezt legnagyobb arányban személyes módon szeretik megtenni: az üzletekben kihelyezett adománygyűjtő perselyekbe dobva, közvetlenül átadva a rászorulóknak, üzletekben termék átadásával, illetve személyesen az adománygyűjtő szervezetekhez fordulva.

„Ezért is fontos, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat több ezer önkéntese települ ki a SPAR és INTERSPAR üzleteinkbe, hozzájárulva a sikeres gyűjtéshez. A kutatás szerint az adományozók 43%-a mondta, hogy szinte látják maguk előtt azt, akinek segítenek, tehát érzelmileg is megérinti őket az adományozás. Vállalatunk éppen ezért idén azt is lehetővé tette, hogy a vásárlók a felajánlott élelmiszer mellé személyesen üzenjenek a megajándékozottaknak. Ezt az üzenetet online, vagy Budapesten, a Batthyány téri áruházunkban a személyes adományozáskor egy óriási képeslapra felírva küldhették el” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Az élelmiszercsomagokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által támogatott rászoruló családok, egyedül maradt idősek, fogyatékkal vagy nehéz körülmények között élő emberek kapják. Az adományt előzetesen összeállított címlista alapján viszik házhoz a karitatív szervezet munkatársai, a hajléktalan emberek pedig a nappali melegedőkben vehetik át a számukra összeállított csomagot.

Idén márciustól jótékony célra is felajánlhatták a visszaváltható alumínium italdobozok árát a fogyasztók. A kezdeményezésnek köszönhetően 200 ezer doboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. A befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táborozását segíti.

Zörrenek az üres aludobozok, gyűri össze őket az automata. Már az is jó érzés, hogy teszünk a környezetünkért, amikor nem a kukába dobjuk ezeket, hanem vesszük a fáradságot, és elvisszük a SPAR kijelölt üzleteiben felállított gyűjtőhelyre. Az értük járó pénzt egy választógomb megnyomásával nemes célra is felajánlhatjuk, így egy másik jó érzéssel is gazdagodhatunk: szerény körülmények között élő gyerekeknek segítünk egyetlen mozdulattal..

A SPAR Magyarország több mint negyedszázada dolgozik együtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal. Ennek az együttműködésnek újabb állomása érkezett el idén márciusban, amikortól egy különleges kezdeményezés jóvoltából a háztartásban összegyűlt alumínium dobozok visszaváltásakor a vásárlóknak felkínálták az adakozás lehetőségét. Az aludobozok értéke így jótékonysági célokat szolgál, hiszen nehéz sorsú gyermekek nyaralását segíti a szeretetszolgálat nyári táboraiban.

„A Minden Doboz Visszajár kezdeményezésnek köszönhetően a visszaváltott termék többszörösen újrahasznosul: az így összegyűjtött fémet ismét felhasználhatja a gazdaság, az adományok révén pedig több száz, nehéz sorsú kisgyereknek biztosíthatunk felhőtlen nyaralást. Idén március végétől ebben a programban 200 ezer jótékony aluduboz gyűlt össze, ami több mint 3 tonna újrahasznosítható alumíniumot jelent. Az így befolyt közel egymillió forintból a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nehéz sorsú gyerekek nyári táboroztatását segíti” – mondta Maczelka Márk a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

„A legszegényebb családok gyermekei olykor számos lehetőségtől elzárva, beszűkült élettérben élnek, gyermekkori éveik nem úgy telnek, mint kortársaiké. Esélyteremtő programjaink elsősorban arról szólnak, hogy ne kelljen idő előtt felnőtté válniuk. Az aludobozok árának felajánlásával a vásárlók olyan élményeket adnak ezeknek a gyermekeknek, amiket máshonnan nem kapnak meg” – tette hozzá Romhányi Tamás a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője. A kijelölt SPAR és INTERSPAR üzletekben lévő több mint 30 automatában 2021-ben 320 tonna mennyiségben 20 millió dobozt váltottak vissza a felhasználók, ami az összes Magyarországon forgalomba hozott aludoboz közel 2 százaléka. A Returpack 2010 tavaszán helyezte ki az első aludoboz visszaváltó automatát a budapesti, Sibrik Miklós úti INTERSPAR hipermarkethez, majd ezt követően országszerte több mint 30 ilyen gép kapott helyet, jellemzően INTERSPAR áruházakban. Évente átlagosan 20 millió dobozt váltanak vissza az itt működő gépekben, ami az együttműködés kezdete óta eltelt közel tizenkét esztendőben több mint 220 millió újrahasznosított alumíniumdobozt jelent.


A Returpack Kft. évente közel 70 millió darab, azaz több mint 1000 tonnányi alumínium italdoboz visszagyűjtésével és újrahasznosításával végzi környezetvédelmi tevékenységét. Egyedülálló szabadalmuk hazai innováció: automatáik felismerik és elfogadják az összegyűrt vagy összelapított dobozokat is.

„Ez nem szemét, hanem érték, hiszen az italos dobozok örökké újrahasznosíthatók. A Minden Doboz Visszajár kezdeményezés annak népszerűsítéséért dolgozik, hogy otthonaikban minél többen gyűjtsék a dobozokat akár szelektív hulladékként, vagy éppen ami a leghatékonyabb megoldás: vigyék el azokat a gyűjtő automatákba. Ezek használata nagyon észszerű, nincs szükség utólagos válogatásra, egy újrahasznosított doboz pedig mintegy 8 hét alatt már vissza is kerülhet újabb aludoboz formájában a boltok polcaira” – érvelt az újrahasznosítás mellett Vida Péter, a Minden Doboz Visszajár Magyarországi képviselője, a Returpack Kft. operatív vezetője.

Új fejezet kezdődött a magyar magasépítő cég, a Market Csoport életében. A közel 27 éve alakult, és hosszú évek óta piacvezető vállalat a hazai építőiparban elsőként adta ki a 2021-es évet felölelő Fenntarthatósági Jelentését. A beszámoló, melyben a Market Csoport közzéteszi a környezetvédelem és a fenntartható működés érdekében tett erőfeszítéseit a GRI (Global Reporting Initative/Globális Jelentéskészítési Kezdeményezés) Standard nemzetközi szabványának megfeleltetve készült el.

 

 A Market Csoport a legmagasabb vezetői szinten foglalkozik a környezetünket, élhető jövőnket veszélyeztető problémákkal. Elkötelezettségét a 2025-ig megfogalmazott fenntarthatósági stratégiájában deklarálta: gazdasági céljai elérése mellett, építőipari tevékenysége végzése közben lehetőségeihez képest a tőle telhető legnagyobb figyelmet fordítja arra, hogy feladatait a környezeti és társadalmi fenntarthatóság jegyében végezze. A cég „Építeni szeretünk” szlogenjével összhangban a vállalat azt vallja, hogy az épített környezet megteremtése és fejlesztése a gazdaság, a társadalom és a környezet érdekében történik, ezért aki igazán szeret építeni, annak a felelős vállalatirányítás, a környezettudatos működés, a klímavédelem kiemelt jelentőséggel bír. A Market Csoport, ahogyan épületeit, úgy vállalatát is stabil, fenntartható alapokra kívánja helyezni, ezért 2021-ben azt tűzte zászlajára, hogy ezt a biztos alapot 2025-ig megteremti és a fenntarthatóságot a cégcsoport identitásának részévé teszi.

 

Önként léptünk erre az útra, mert felelősséget érzünk környezetünk iránt. Jelenleg nem kötelez erre bennünket senki, mi belső meggyőződésből már most úgy határoztunk, hogy elkészítjük a Market Csoport első fenntarthatósági beszámolóját. Levonjuk belőle a tanulságokat és lépünk. Mikor, ha nem most? Hiszen különösen fontos elhatározás ez olyan időkben, amikor erősen prognosztizálható, hogy a makrogazdasági helyzet romlása miatt számos területen háttérbe szorul a fenntarthatóság. Fontosnak tartjuk az erről való kommunikációt, továbbá érteni, hogy milyen hatással vagyunk környezetünkre” – mondta el Báthory Balázs, a Market Építő Zrt. innovációkért felelős vezérigazgató-helyettese a jelentéssel összefüggésben.

 

Scheer Sándor, a Market Csoport vezérigazgatója a jelentés köszöntőjében hangsúlyozza: „Észre kell vennünk: az építőipar átalakulóban van, és ahogy minden változás, ez is számos lehetőséget és kockázatot hordoz magában. Lehetőség, hiszen az ágazat kiemelkedő szerepet játszik mind az európai uniós, mind pedig a globális fenntarthatósági törekvésekben. Kockázat, hiszen a járt útról letérni és új ösvényt kitaposni mindig kockázatokat rejt. A Market Csoport alapítása óta azonban mindig jól alkalmazkodott a változásokhoz, és tudom, hogy ez így fog történni a következő években is. Foglalkozunk innovációval, hatékonyságnöveléssel, környezetvédelemmel, figyeljük az iparági világtrendeket, és ha találkozunk új, hasznos, okos gondolatokkal, azokat megragadjuk és beépítjük gyakorlatunkba. Mindazonáltal nem szabad, hogy a jelenlegi nehézségek elvonják figyelmünket korunk legkomplexebb globális problémájáról, a klímaváltozásról. A Market Csoport ezért 2021-ben a fenntarthatóságot üzleti stratégiája fókuszába helyezte.”

 

A Market 2021. évi Fenntarthatósági Jelentése környezettudatos megfontolásból kizárólag online verzióban érhető el: FENNTARTHATÓSÁGI JELENTÉS 2021

 

 

A fogyatékosság nem lehet akadály! Ezt vallja a Szerencsejáték Zrt. minden munkatársa, és hogy mennyire hosszú távú ez az elkötelezettség, jelzi, hogy közel húszéves múltra tekint vissza a fogyatékossággal élő emberek integrációjának filozófiája a vállalatnál.

Ennek a gondolkodásnak a kézzel fogható eredménye, hogy a Szerencsejáték Zrt. támogatásának köszönhetően 2017 óta összesen huszonkettő budapesti és vidéki befogadó játszótér épült országszerte, melyeket a Nagykarácsony sorsjegy bevételeinek egy részéből vállalta elkészíteni a nemzeti lottótársaság. Magyarországon minden tizennegyedik kiskorú valamilyen fogyatékossággal él, ezért ebben a programban a gyermekekre koncentráltak.

A 2022-es játszótér programunk helyszínei: Pécel, Pomáz, Szekszárd és Szolnok.

  

Ezeknek a játszótereknek a különlegessége, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek ép társaikkal közösen tudnak játszani, mert ahogyan a program is vallja Nem az a fontos, ami elválaszt, hanem az, ami összeköt!.

A játszóterek építésekor az egyetemes tervezés szabályait maradéktalanul érvényesültek, ennek érdekében szoros szakmai partnerségben működnek együtt a Mozgássérültek Budapesti Egyesületével.

 

A játékelemek kiválasztásánál azon túl, hogy a fogyatékossággal élő (atipikus) és ép (tipikus) gyermekek együtt tudjanak játszani, szempont volt az is, hogy minél szélesebb korosztály érdeklődésére számot tartó játékok kerüljenek telepítésre.

A szemléletformálás része az is, hogy idén ősszel a nemzeti lottótársaság széleskörű kommunikációs kampányt indított, mely elsősorban a fogyatékossággal élő gyermekek beilleszkedésére, sikeres és boldog felnőtté válására fókuszál. A „Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!” kampány a „semmit rólunk, nélkülünk” alapelv mentén az érintettek bevonásával hívja fel a figyelmet a szemléletformálás fontosságára.

A kampány Illés Fanni, világ- és Európa-bajnok, paralimpikon úszó személyes élettörténetén keresztül mutatja be, hogy lebonthatók az akadályok az elfogadás és a család, illetve a nagyobb közösség támogatásával. Ezt a reklámfilmet egy rendhagyó videósorozattal támogatták, amelyben ismert és kevésbé ismert érintettek élethelyzetét mutatják be, és eddig tabunak minősült kérdéseket is megválaszolnak.

Hisznek abban, hogy a közös élmények, a közös játék örömének nyomán befogadóbbak és nyitottabbak lesznek az ép gyerekek, akik felnőttként már ezt a szemléletet adhatják tovább a mindennapokban, a munkahelyükön és persze majd a saját gyerekeiknek is. A fogyatékkal élő gyerekek számára pedig nagy jelentősége van annak, hogy az elfogadó, befogadó környezetben sikeres és boldog felnőtté válhassanak. Ehhez szeretnének hozzájárulni a maguk eszközeivel. Ebben a hosszú távú programban, melyet jövőre is folytatnak, már 20 ezer gyermek számára nyújtanak lehetőséget a közös játékra.

 

További részletek: https://rolunk.szerencsejatek.hu/hu/a-jatek-osszekot

Októberben zártuk az IFUA Nonprofit Partner üzleti mentorprogramját és már indítjuk is a következőt. A programban az IFUA Horváth munkatársai önkéntes mentorként segítenek nonprofit szervezetek / kezdeményezések valamilyen üzleti problémájának megoldásában, illetve új ötletének kidolgozásában. A program során 10 mentor támogatta 5 nonprofit szervezet projektjét.

Az IFUA Nonprofit Partner Közhasznú Nonprofit Kft.-t az IFUA Horváth partnerei alapították 2009-ben azzal a céllal, hogy segítsenek nonprofit szervezeteknek hatékonyabbá, eredményesebbé válni, társadalmi hatásukat növelni, fenntartható működésüket erősíteni.

A résztvevők hasznosnak találták

A nemrég véget ért mentorprogram résztvevői között volt például a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezet, amely a Nem Adom Fel Kávézót működteti. Utóbbi munkatársai kerekesszékes, látássérült, hallássérült, autizmussal élő és értelmileg akadályozott fiatalok. A Szövetkezet az árazás kialakításához kért segítséget. Mint Józsa Ágnes, a kávézó menedzsere elmondta, „a mentorok egy olyan szemléletmódot adtak, ami más, mint a mi működésünk: sokat gondolkodtunk korábban is az árazáson, de nem mertük meglépni a változtatást”. A program eredményeként megvannak a szükséges számításaik, az elkészült sablonokat később is használni tudják majd.

A Rejtett Kincsek Down Egyesület – Csodavár Budapest szintén kávézóhoz kért segítséget, ahol lehetőség nyílik a szülőknek közösségépítésre, míg gyermekeik a fejlesztő foglalkozáson vannak. Ők még csak most indulnak ezzel, így üzleti koncepcióra volt szükségük. „Nagyon hiányzott tőlünk az üzleti szemlélet, hiszen gyógypedagógusok vagyunk. A mentorok módszertani támogatásával, a marketingre vonatkozó tippekkel elindult a fejlődés” – összegezte Elek Zsuzsanna, a Csodavár Intézményvezetője.

A pécsi Nevetnikék Alapítvány, amely kórházban ápolt gyermekek mindennapjait teszi színesebbé, a stratégiájának és a szervezeti működésének átgondolásához szeretett volna támogatást, ugyanis az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt az Alapítvány. „Nagyon jó feladatokat és módszertani segítséget kaptam ahhoz, hogy egy ötéves stratégiai tervet rakjunk össze” – értékelt Kőműves Glória programvezető, kuratóriumi elnök.

A többi résztvevő szervezet is hasonlóan sikeresnek ítélte meg az IFUA Nonprofit Partner mentorprogramját. Bízunk benne, hogy a most meghirdetett következő mentorprogram végén is így lesz.

Mentoráltak és mentorok az IFUA Nonprofit Partner Mentorprogram záróeseményén.

 

Jöhet a következő!

December 16-ig lehet jelentkezni és január végén kezdődik a következő mentorprogram. A legkülönfélébb üzleti problémákkal és kidolgozandó új ötletekkel fordulhatnak mentorainkhoz a nonprofit szervezetek / kezdeményezések. Tapasztalataink alapján példaként összeszedtünk néhány, a nonprofitokra jellemző, megoldásra váró helyzetet:

  • Vajon elérjük azt a célt, amire létrejött a szervezet? Hogyan tudnánk ezt mérni?
  • Hatékonyan használjuk fel azt, amink van az elérendő célhoz?
  • Olyan sok mindent csinálunk forrásteremtés címszó alatt, de valóban jól fókuszálunk?
  • Sokan érkeznek hozzánk önkéntesnek, de végül keveseket tudunk hosszú távon elkötelezetté tenni. Mi lehet a baj?
  • Szeretnénk indítani egy (társadalmi) vállalkozást. Hogy kezdjünk hozzá?
  • Nem tiszta, kinek mi a felelőssége, hogy lehetne az ebből adódó konfliktusokat megelőzni?
  • Megnőtt a szervezet, de még mindig úgy tűnik, mintha mindent az alapító csapat csinálna. Hogy lehetne ezen javítani?

A programba beválasztott szervezetekkel / kezdeményezésekkel január végén kezdenek együtt dolgozni az IFUA Horváth mentorai. A közös munka témától függően 3-5 hónapig tart és legkésőbb június végén zárul. További részletek az IFUA Nonprofit Partner honlapján: https://nonprofitpartner.hu/mentorprogram/

 

Az UniCredit Bank 2022 tavaszán indította el faültetési programját a Magyar Bankszövetség „Jótett Bank Zöldszív” programjának keretein belül, amikor is minden munkatársuk után elültettek egy-egy facsemetét a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó, Ócsa melletti Nagyerdőben található védett természetvédelmi területen. Ez egy európai szinten is egyedülálló, többszáz éves láperdő, ahol a klímaváltozás következtében megjelent gombafaj a faállomány gerincét adó magaskőrisek pusztulását okozza; erre pedig a megoldás más, de szintén őshonos fafajok, például tölgy telepítése. A 2022 tavaszán a munkatársak után elültetett 2.000 fát most újabbak követték. A bank ezúttal azon ügyfelei után ültetett szintén 2.000 fát, akik a bank tavaszi kampányában elsőként váltottak papír alapú bankszámlakivonatról elektronikus havi számlakivonatra.