Legújabb tagvállalatunk az Amundi Befektetési Alapkezelő Zrt., amely már 1992 óta foglalkozik alapkezeléssel, kollektív portfoliókezeléssel és befektetéskezeléssel Magyarországon. 2018-ban 2222 millió éves árbevétellel és 20 foglalkoztatottal számolt. Elsőszámú vezetőjeként Vízkeleti Sándor 2006 óta irányítja a vállalat működését.

A cégcsoport elkötelezett a fenntartható gazdaság finanszírozása iránt, a fenntarthatósági kritériumok pedig egyre nagyob súlyt képviselnek a befektetési tevékenységeik során. A működésüket és referencia indexüket egy úgynevezett ESG minősítési rendszer határozza meg. Az ESG az angol környezeti, társadalmi és kormányzati szavak rövidítése, a szemlélete pedig a 3 fő fenntarthatósági szempont alapján rangsorolják a befektetéseket. A vállalat belillesztette politikájába az ENSZ fenntarthatósági kritériumait, valamint a környezetszennyező, társadalmi felelősségvállalást és a tisztességes vállalatirányítást sértő cégeket kizárja a befektetési palettájáról.

Az vállalat biztosítja átlátható működését, hiszen alaptevékenysége hatóságilag szabályozott, ezáltal a tett ígéretek teljesítése is folyamatos ellenőrzés alatt áll. A belső etikus működést az etikai és viselkedési kódex, a belső szabályzatok, a kritériumok valamint a nemzetközi szervezetekhez fűződő tagságaik segítségével biztosítják.

Az Amundi Zrt. szeretne azon vállalatok közé tartozni, amelyek a fenntarthatóság területén élen járnak. A BCSDH-hoz való csatlakozásuktól az előzőekhez szükséges ismereteik bővítését várják, céljuk pedig meghonosítani Magyarországon a fenntartható befektetéseket.

Még több szendviccsel segíti a kórházakban dolgozók megfeszített munkáját a SPAR az Etesd a Dokit! civil kezdeményezés keretében. A vállalat emellett az UNICEF Magyarország felhívására pénzügyi támogatást nyújt és szendvicseket biztosít a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekeknek és a gyermekvédelmi rendszerben dolgozóknak.

„Köszönettel tartozunk a magyar egészségügyben dolgozóknak, akik nap mint nap emberfeletti munkát végeznek a koronavírus járvány alatt. Látjuk, hogy további segítségre van szükségük, ezért bővítjük az Etesd a Dokit! kezdeményezést és további 2.000 szendviccsel járulunk hozzá a fővárosi kórházak orvosainak, ápolóinak étkeztetéséhez. Az egészségügyi szektor mellett azonban egy másik különösen veszélyeztetett helyzetben lévő csoportra is figyelmet kell fordítani. A SPAR is csatlakozott az UNICEF Magyarország felhívásához, amely a koronavírus-járvány legkiszolgáltatottabb érintettjeit, azokat a gyerekeket próbálja segíteni, akik másra nem számíthatnak. A magunk eszközeivel őket is támogatjuk, hiszen a gyermekvédelmi gondoskodásban élők azok, akik a legvédtelenebbek a járvánnyal és az ahhoz köthető válsággal szemben” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Az egészségügy mellett kevés figyelmet kaptak a gyermekvédelmi szektorban dolgozók, akik szintén megfeszített munkát végeznek. Példaértékű az UNICEF Magyarország munkája, amely most arra törekszik, hogy a gyermekvédelem intézményrendszerének, a hátrányos helyzetű, beteg, nehéz helyzetben lévő gyerekeknek segítsen a járvány idején. A SPAR 2 millió forinttal támogatja ebben a munkában az UNICEF Magyarországot, valamint 1.000 szendviccsel járul hozzá a gyerekvédelmi intézményekben élő gyermekek és a velük foglalkozó szakemberek étkeztetéséhez.

Az energetikai vállalat az elmúlt hetekben minden szükséges egészségügyi, üzembiztonsági és munkavédelmi intézkedést bevezetett annak érdekében, hogy mind munkavállalói egészségét és biztonságát megóvja, mind pedig biztosítsa a folyamatos energiaellátást, és az ALTEO Csoport által üzemeltetett erőművek üzembiztonságát. Az ALTEO Csoport nemcsak saját alkalmazottai körében tette meg a szükséges intézkedéseket ügyfeleinek biztonságos és folyamatos kiszolgálásáért, hanem ezzel párhuzamosan meghatározta a működéséhez nélkülözhetetlen alvállalkozók körét is – velük folyamatos egyeztetések zajlanak a szerződéses munkák ellátásának biztonságos feltételeinek megteremtéséről.

Az ALTEO Csoport többek között a következő általános intézkedéseket hozta:

  • Minden külföldi utat törölt.
  • Kötelező „home-office” elrendelése azon munkakörökben, ahol a munkát otthonról is el lehet végezni.
  • Azon munkavállalók, akiknél ez nem megoldható és tömegközlekedést használtak, gépjárművel járhatnak dolgozni melynek költségét a vállalat megtéríti.

Az erőművekre és a kivitelezésekre vonatkozó további megelőző intézkedések történtek:

  • A telephelyeken a vezénylőkbe futár, szállító cég sofőrje vagy külső kivitelező nem léphet be.
  • A vezetők heti váltásban tartózkodnak az erőművekben, valamint a műszakok minimális létszámban dolgoznak.
  • Minden telephelyen kézfertőtlenítőt, eldobható gumikesztyűt helyeztek ki, valamint a telephelyek takarítása az előírásoknak megfelelő vegyszerekkel naponta két alkalommal történik.
  • A telephelyeken munkát végző alvállalkozók, valamint a saját dolgozók részére kötelező a védőmaszk viselése.
Április 6-án indul a SPAR és a Főtaxi Csoport új TAXI SHOPPING szolgáltatása. A koronavírus okozta járványidőszakban, a mindenkit érintő kijárási korlátozások idején a bevásárlás sokak számára nehézséget okoz. Rajtuk igyekszik segíteni a SPAR, illetve a Főtaxi Csoport új szolgáltatása, amely a SPAR online shopra épül.

„Az összefogás az egyetlen út a jelenlegi járványügyi és gazdasági helyzetben. A SPAR küldetése a lakosság élelmiszerrel történő folyamatos ellátása: munkatársaink szerte az országban erőn felül teljesítenek nap mint nap. A Főtaxi Csoporttal közös TAXI SHOPPING szolgáltatás a SPAR online shopra épül. Azért jött létre, hogy vásárlóinknak újabb alternatívát kínáljunk a házhoz szállításra, amennyiben nincs lehetőségük vagy nem szeretnének kimozdulni otthonukból, esetleg idősebb vagy beteg rokonaik helyett intézik a bevásárlást” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A kényelmi szolgáltatás 2020. április 6-tól egyszerűen igénybe vehető. A www.spar.hu/onlineshop oldalon a személyes átvétel opciót kell bejelölni, majd a vásárló számára megfelelő szabad idősávot kiválasztani. Ezután a szokásos módon kell a kosárba tenni a kívánt termékeket, és kifizetni a rendelést bankkártyával. A rendelés feladását követően lehet felhívni a Főtaxi Csoport telefonszámainak egyikét (Főtaxi esetében: +36 1/20/30/70 2 222 222, a Budapest Taxi esetében: + 36 1/20/30/70 7 777 777). Meg kell adni a nevet, a SPAR rendelési számot, a kiválasztott idősávot, illetve az áruház címét, ahol a taxis felveheti az összekészített rendelést, valamint azt a címet, ahova a taxi a rendelést kiszállíthatja. A kiszállítás a SPAR online shopot kiszolgáló INTERSPAR áruházainak valamelyikéből (INTERSPAR Diósd, INTERSPAR Szentendre, vagy INTERSPAR Pesterzsébet) történik. A kiszállítás díját, ahogy egy normál fuvar esetében is, külön, a kiszállításkor a sofőrnek kell fizetni. A kiszállítás díja a rögzített személytaxi-szolgáltatás hatósági díjainak megfelelő: alapdíj: 700 Ft, távolsággal arányos egységdíj 300Ft/km, idővel arányos egységdíj 70Ft/perc. A becsült összeget a www.fotaxi.hu oldalon lehet kiszámolni, de ebben segítséget nyújtanak a Főtaxi diszpécserei is. A Főtaxi Csoport minden autója rendelkezik papírmentes bankkártya terminállal, így a fizetés érintésmentes. A Főtaxi Csoport a SPAR Magyarországgal kooperációban a veszélyhelyzet kihirdetése óta azon dolgozik, hogy a taxis személyszolgáltatás utasforgalmában is tapasztalható visszaesés ellenére új, innovatív üzleti lehetőségeket keressen a munkahelyek megóvása és a társadalmi hasznosság érdekében.

„A fenntartható működés napjainkban minden üzleti szereplő számára új értelmezést nyer. Személyszállítási szolgáltatásunk során is arra törekszünk, hogy a legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki utasainkat. Most egy számunkra is új területre lépünk, de biztos vagyok benne, hogy a Főtaxi nevéhez kapcsolódó minőség és megbízhatóság a SPAR áruházlánccal kötött együttműködésünkben is érvényesülni fog, amelyhez az ország legnagyobb flottája biztos hátteret nyújt” – mondta el Angyal Zsolt, a Főtaxi vezérigazgatója.

Budapest 2020.03.25. – A koronavírus elleni védekezés érdekében a MOL megkezdte a Magyarországon hiánycikknek számító kéz-, és felületfertőtlenítő termékek gyártását. A vállalatcsoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó MOL Lub Kft. mindössze két hét alatt állította át almásfüzitői üzemének egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát. Az egység a nap 24 órájában, három műszakban megállás nélkül dolgozik és termeli ki a napi mintegy 50,000 literes mennyiséget, amivel a MOL jelentősen hozzá tud járulni a koronavírus okozta higiénés helyzet eredményes kezeléséhez.

A két új termék receptúrája a WHO ajánlása alapján készült, amelyeket a Nemzeti Népegészségügyi Központ a helyzetre való tekintettel rekordgyorsasággal vizsgált be és hagyott jóvá. A kézfertőtlenítőhöz szükséges etanolt magyar forrásból szerezte be a MOL Lub, így hazai beszállítótól, hazai cég állítja elő a hazai higiéniás termékeket.

Az első legyártott mennyiségeket a MOL Lub már le is szállította a Magyarország kormánya mellett működő Operatív Törzs által meghatározott és a koronavírus kezelésében kiemelt fontossággal bíró állami intézményeknek (pl. kórházaknak, hulladékkezelőnek, közüzemeknek) és önkormányzatoknak. A termelés és a kiszállítás folyamatos lesz, ezzel megszűnhet az ellátási probléma. A MOL finomítóiban, üzemeiben és töltőállomásain dolgozó szakembereit is ezzel a fertőtlenítőszerrel védi a vírus ellen annak érdekében, hogy mindig megfelelő létszámú állomány tudja biztosítani az ország energiaellátását. A MOL Lub egyúttal azon is dolgozik, hogy mihamarabb elindulhasson a termék kiskereskedelmi értékesítése, hogy a lakosság is hozzáférhessen a jelenleg hiánycikknek minősülő termékhez.

A MOL Hygi egyelőre 2 literes, újrahasznosítható műanyagból készült flakonban érhető el, de a MOL Lub kisebb kiszereléseket is alkalmaz majd a jövő hónaptól.

Ezen felül a MOL-csoport Szlovákiában és Horvátországban is megkezdi fertőtlenítők gyártását a helyi üzemeiben az országos igények lefedésére.

„Az egész világon hiánycikk a fertőtlenítőszer, ami a koronavírus elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze. A járványhelyzet fokozódásával úgy döntöttünk, hogy almásfüzitői üzemünk egyik gyártósorát a vírus elleni védekezés szolgálatába állítjuk. Egyúttal szoros egyeztetésben Magyarország Kormányával megkezdtük a termékek kiszállítási rendszerének kidolgozását is. Rendkívüli helyzetek, rendkívüli megoldásokat igényelnek. Rekordidő, mintegy két hét alatt sikerült átállítani a gyárat, megszerezni a szükséges engedélyeket és kialakítani a gyártási folyamatokat. Nagyon reméljük, hogy az Almásfüzitőn előállított kézfertőtlenítők érdemi segítséget adnak a járvány elleni védekezésben. Szeretném megköszönni MOL Lub-os kollégáimnak ezt az emberfeletti munkát. Ez is jól mutatja a MOL-csoport munkavállalóinak elköteleződését az ország biztonsága és energiaellátása iránt. Amíg a MOL működik, az ország működik. Felelősségünk, hogy mindenáron biztosítsuk a hazai energiatermelést, finomítást, szállítást és kereskedelmet – még a legnehezebb időkben és gyakran nagy áldozatok árán is. De ezeket az áldozatok a MOL-csoport mindig meg fogja hozni.” – mondta Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója.

Magyarországon Domestos-, Knorr- és Baba-adományokkal segítjük a küzdelmet.

Globálisan 100 millió euró (35,3 milliárd forint) értékű szappan-, fertőtlenítő-, és élelmiszeradományal támogatja az Unilever a koronavírus (Covid-19) elleni küzdelmet. A vállalat ezen felül 500 millió eurót (176,5 milliárd forint) szabadít fel a kis- és középvállalati partnerek (beszállítók, kiskereskedők) számára azért, hogy ezzel segítse pénzügyi stabilitásuk megőrzését. A társaság jövedelempótlással segíti azokat az Unilever létesítményeiben dolgozó munkavállalókat – attól függetlenül, hogy a vállalat vagy partnercégek alkalmazottairól van szó –, akiknek a válság nyomán hirtelen veszélybe került a megélhetése.Covid19 washing hands

A globális támogatási program részeként számos szervezetet és nehéz helyzetben lévő közösséget termékadományokkal támogatunk Magyarországon is.

  • A hajléktalanok élelmezését – egy civil szervezeten keresztül – több ezer Knorr-termékkel segítjük;
  • időskorúakat ellátó intézményekhez 900 flakon, azaz közel 700 liter Domestost juttatunk el,
  • egészségügyi intézmények számára több mint 1200 liter fertőtlenítő szert adományozunk;
  • a Domestos Iskolamosdó Felújítási Programban részt vevő 30 iskolához intézményenként több száz flakon Domestost és folyékony Baba szappant szállítunk ki;
  • továbbá a nyírbátori önkormányzatnak és kormányhivatalnak is adományozunk fertőtlenítő szereket.

A globálisan felajánlott 100 millió euró értékű szappan-, fertőtlenítő-, fehérítő- és élelmiszeradományból legalább 50 milliárd eurónyi mennyiség jut a Világgazdasági Fórum által létrehozott COVID Action Platformnak, amely a vészhelyzettel küzdő globális egészségügyi szervezeteket támogatja. Az Unilever mindemellett a termelés átszervezésével fokozza a kórházakban, iskolákban és egyéb intézményekben használatos fertőtlenítőszerek gyártását. A vállalat a helyi közösségeket termékadományozással, kézmosás-oktatási programokkal, partnerségekkel támogatja az illetékes egészségügyi hatóságok és civil szervezetek bevonásával.

Az Unilever további 500 millió eurót ajánl fel kiterjesztett értékláncának nehéz helyzetbe került szereplőinek. Ez azt jelenti, hogy a legsérülékenyebb kis- és középvállalati beszállítók pénzügyi likviditását a számlák határidő előtti kiegyenlítésével támogatjuk, míg azon kiválasztott kiskereskedelmi kisvállalkozások számára, amelyek megélhetése az Unilevertől függ, a halasztott fizetés meghosszabbítását ajánljuk fel, hogy elkerülhetőek legyenek a létszámleépítések. Az Unilever legfeljebb háromhavi időtartamra azt is vállalta, hogy azok számára, akik a részpiacok összeomlása, vagy a feladatvégzésük ellehetetlenülése miatt a keresetük hirtelen visszaesésével szembesülnének, jövedelempótlást biztosít. Ez vonatkozik az Unilever alkalmazottain túl a partnerek alkalmazásában álló, de az Unilever létesítményeiben dolgozókra is, akár teljes, akár részmunkaidőben dolgoznak. Azok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik a jövedelemkiesésük okán nem nem kapnak hasonló támogatást az államtól vagy a saját, közvetlen munkaadójuktól.

„Mélységesen elszomorít bennünket az, hogy a koronavírus mindenütt milyen szörnyű hatással van az emberek életére és megélhetésére. A világ az utóbbi évtizedek legnagyobb próbatételével áll szemben. Az Unilever csapata egészen hihetetlen erőfeszítéseket tesz, különösen azok, akik a működésünk frontvonalában, a gyárakban, a disztribúciós központokban és az üzletekben dolgoznak” – mondta Alan Jope, az Unilever elnök-vezérigazgatója.„Reméljük, hogy a 100 millió euró értékű szappan-, fertőtlenítő-, fehérítő- és élelmiszeradományunk érdemben hozzájárul az emberek életének védelméhez, dolgozóink jövedelmének és állásának megóvása pedig megnyugvást ad az érintetteknek ezekben a nehéz időkben. Vállalatunk erős pénzügyi helyzete azt jelenti, hogy megadhatjuk és meg is kell adnunk ezt a kiegészítő támogatást.”

Nemzetközi sikert is jelenthet a hazai győzelem az E.ON pályázatán

Az idén is díjazza a legjobb fenntartható, energiatudatos és zöld kezdeményezéseket az E.ON a nemzetközi Energy Globe verseny magyarországi fordulóján. Április 6-ig hat kategóriában jelentkezhetnek ötleteikkel a pályázók. Magánszemélyektől kezdve szervezeteken, vállalatokon át az önkormányzatokig bárki beküldheti a környezet- és energiatudatos szemléletformálást célzó pályázatát a versenyre. Az E.ON Energy Globe az energiavilág „Oscar-díja”, 187 országban tartanak hasonló versenyeket. A legjobb ötleteket milliós nyereményekkel díjazzák.


Klímasemleges üdülőhely a legmodernebb környezettudatos technológiákkal kiegészítve, természet-idegen anyagoktól mentes ökogazdaság, lépten-nyomon megújuló energiaforrást használó kisközség, évi 70 ezer látogatót vonzó, a környezettel teljes harmóniában fejlesztett élménypark, a gázkonvektort „felokosító” technikai megoldás, környezettudatosságra nevelő oktatóterem – néhány példa az E.ON Energy Globe Magyarország díj korábbi nyertesei közül.

Az 1999-ben indított Energy Globe Award a fenntarthatóság és az energiahatékonyság rangos nemzetközi eseménye, az energiavilág “Oscar-díjaként” tartják számon. A versenyeket ma már 187 országban – köztük Magyarországon – rendezik meg, a győztesek pedig bejutnak a nemzetközi döntőbe. A nevezéseket a hazai fordulóban 2020. április 6-ig várják a www.energy-globe.hu oldalon. A pályázatokat az energetika, a klímaváltozás és az innováció terén elismert szakértők bírálják el. A nemzetközi zsűri által kiválasztott döntős pályázatok közül pedig a közönség az idén is online szavazással választhatja ki, hogy ki legyen az egyes kategóriák győztese.

Jelentkezhetnek olyan magánszemélyek, akik a háztartásukban, tágabb közösségükben környezet- vagy energiatudatos változást hozó kezdeményezést indítottak el, olyan csapatok, akik az okos és fenntartható energiafelhasználást, energiatudatosságot, otthoni életet, közlekedést, városi életet elősegítő ötlettel, üzleti modellel rendelkeznek, és a piacra lépéshez szeretnének szakmai és anyagi támogatást kapni. Nevezhetnek pályázók energiahatékony, környezetkímélő épületekkel, a szemléletformálást segítő projektekkel, és olyan vállalati, önkormányzati megoldásokkal, amelyek az innovatív energiafelhasználást, a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és a megújuló energia használatát szolgálják.

Az egyes kategóriák nyerteseit 2020 őszén, ünnepélyes díjátadó keretében hirdetik ki. A győztesek az elismerés mellett értékes nyereménnyel is gazdagodnak. A verseny fődíja egy 2.500.000 forint értékű támogatási csomag, amelyet a zsűri által kiválasztott legjobb projekt továbbfejlesztésére használhat fel a nyertes.

A Bíráló Bizottság elnöke idén is Ürge-Vorsatz Diána, Nobel-díjas klímakutató.

Nemrégiben csatlakozott tagvállalatunk a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., amely 1990-ben alakult, és 13 ezer munkavállaló foglalkoztatásáért felelős. A cég 2018-as árbevételének nagysága 617,6 milliárd Ft. Tevékenységét illetően nem szorul túlzott bemutatásra, az egyik legnagyobb hazai FMCG vállalat, az ország hatodik legnagyobb munkaadója.

A SPAR az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, ennek eredményeként már harmadik éve jelenik meg fenntarthatósági jelentésük. Továbbá 2019 tavaszán létrehozták a vállalat fenntarthatósági csoportját, valamint készítettek egy dedikált honlapot, ahol tevékenységeiket egységes keretbe szervezték, összekötve a fenntartható fejlődés ágait, mint a környezetvédelem, az egészséges életmód támogatása, az élelmiszer-biztonság, a munkatársak támogatása, valamint a társadalmi felelősségvállalás. A fenntarthatósági céljaikat pedig egy új ernyőmárka fémjelzi mostantól, melynek szlogenje: „SPAR – a fenntartható jövőért”. Az elmúlt időszakban számos fenntarthatósághoz kötődő üzleti megoldást mutattak be és valósítottak meg a gyakorlatban.

A cég emellett fontosnak tartja az etikus működést is, melynek érdekében a vállalat rendelkezik egy Etikai Bizottsággal és egy Magatartáskódex-szel is, valamint az egyes működési területeket rendszeres és független audit által vizsgálják meg évente, kétévente.

A BCSDH-hoz való csatlakozásuk mögött komoly célok húzódnak meg: szeretnének tanulni a szervezetben lévő tagvállalatoktól, és nyitottak arra, hogy saját tapasztalataikat megosszák, mint a hazai FMCG szektor meghatározó lánca.

3 millió forint műszertámogatást értek a varázslatos gyógyulástörténetek

Budapest, 2020. február 17. – A K&H gyógyvarázs: gyermekem varázslatos gyógyulásának története pályázaton három kórházi osztály összesen nettó hárommillió forint értékben nyert műszertámogatást. A pályázó szülők ezzel hálálták meg azt az áldozatos munkát, amelynek köszönhetően gyermekük felépült. A budapesti Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekkardiológiai Intenzív részlege így egy pacemaker készülékkel lett gazdagabb, amely a gyermekkori szívbetegségek kezelésében nyújt hathatós segítséget.

Magyarországon minden századik gyermek szívhibával születik, ami az egyik leggyakoribb ritka betegségnek számít. Gyermekkardiológiai ellátásban több mint 15 000 gyermek részesül. A szívbetegségek egyik leggyakoribb formája a ritmuszavar, amelynek kezelése a picik mérete és gyenge immunrendszere miatt újszülött – és csecsemőkorban különösen nehéz. A megfelelő gyógyszeres kezelés mellett hatékony és innovatív megoldást nyújthat azonban a nyelőcsőbe vezethető, elektródával működő pacemaker, amellyel most a K&H gyógyvarázs: gyermekem varázslatos gyógyulásának története pályázat jóvoltából a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet is gazdagodott.

A K&H gyógyvarázs program a gyermekegészségügy aktuális igényeire reagál, szem előtt tartva a technológiai fejlődés és innováció nyújtotta lehetőségeket. Második alkalommal hirdették meg a K&H gyógyvarázs: gyermekem varázslatos gyógyulásának története pályázatot, amelyre a szülők küldhették be súlyos betegségen átesett gyermekük gyógyulástörténetét. Hitet adva az ezzel a hasonló helyzetben lévő családok számára, a nyertes pályázatokban megjelölt egészségügyi intézmények pedig a mindennapi gyógyításhoz szükséges innovatív eszközöket kaptak, összesen nettó hárommillió forint értékben.

„Immár 17. éve járulunk hozzá a gyermekegészségügyben dolgozó orvosok, ápolók számára biztosított legkorszerűbb, innovatív eszközökkel a minőségi gyermekellátáshoz, ezáltal lehetővé téve a gyermekek gyorsabb, fájdalommentesebb gyógyulását. A pályázatokban azonban valami ennél is többet ismerhettünk meg: olyan csöppségek gyógyulástörténeteit, akik életveszélyes állapotban kerültek kórházba, a szüleik és az őket kezelő orvosok és ápolók azonban mégsem adták fel a reményt, és rendíthetetlenül tettek és hittek a gyógyulásukban. Hiszen, az egyik anyukát idézve „ha mi nem bízunk benne, akkor ki fog?”. Ezek a megrendítő történetek azonban utat mutathatnak és reményt adhatnak a hasonló problémával küzdő családok, vagy akár mindannyiunk számára is” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

„Évente 1000 gyermeket veszünk fel a GOKI Gyermekszív Központba, és körülbelül évente 500 szívműtétet és 200 szívkatéteres beavatkozást végzünk, ezért fontos, hogy korszerű, innovatív műszerekkel legyünk ellátva. Az elnyert pacemaker a gyermekkori szívritmuszavarok kezelésében van nagy segítségünkre, és a gyors szívfrekvenciával járó, visszatérő ritmuszavarok kezelésére fogjuk használni az újszülöttek, valamint csecsemők esetében” – mondta Dr. Ablonczy László, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjának gyermekellátásért felelős orvos igazgatója.

Varázslatos gyógyulások

Egy súlyos agyvérzéssel született koraszülött kisfiú kezelőorvosai nem sok reményt láttak a gyógyulására, a terapeuták türelme, kitartása, a gyermekben való hit, a megfelelő motiváció és a játékos munka azonban megtörte a jeget. Ma már a kisfiú is kíváncsi a világra, szívesen dolgozik, várja a foglalkozásokat – ami a szülők számára maga a varázslat és csoda.

Egy mindössze 400 grammal született kislány szülei 172 küzdelmes nap során megjárták a poklot és a mennyet is, de kisbabájuk élni akarása, kitartása és mosolya arra sarkallta őket, hogy büszke szülőként helyt álljanak és segítsék a kórházi dolgozók munkáját.

A pályázaton az alábbi intézmények gazdagodtak műszerekkel:

  • Budapest, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet – Gyermekkardiológiai Intenzív részleg, pacemaker készülék
  • Győr, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház – Perinatális Intenzív Centrum, csecsemő kocsik
  • Nyíregyháza, Sz-Sz-B-M Jósa András Oktatókórház – Gyermekrehabilitációs Osztály, neurofeedback készülék

A K&H gyógyvarázs programról

A K&H Csoport a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, évről évre tudatosan törekszik arra, hogy a terület változó igényeinek megfelelő lehetőségeket kínáljon az intézetek és szakembereik számára. A K&H gyógyvarázs program keretében 2004 óta közel 685 millió forint értékben, összesen 476 alkalommal kapta műszereket a kórházak, mentőállomások és háziorvosi rendelők annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek.

A K&H Csoport a gyermekek testi gyógyulása mellett lelki egészségükhöz is hozzájárul. A 2013 óta működő K&H gyógyvarázs mesedoktorok program mára az ország egyik legnagyobb önkéntes kezdeményezésévé vált, melynek keretében bárki segítheti a kórházban fekvő gyerekek gyógyulását. Az ország 46 kórházában várják személyesen az önkéntes meseolvasókat, de a K&H gyógyvarázs Youtube csatornáján keresztül videón is.

A Shell egyszerre két újdonsággal is megjelenik az elektromos töltők kelet- és közép-európai piacán: a vállalat a töltőhálózatot üzemeltető IONITY-vel együttműködve megnyitja első gyorstöltő állomását Magyarországon, ezzel egyidőben pedig bemutatja a Shell Recharge töltőpontot is, amely a Shell elektromos járműveket töltő globális, saját márkája. Az autósoknak így a Shell töltőállomásokon mindkét töltőponton lehetőségük nyílik újratölteni elektromos autóikat is.

„Örömmel tölt el, hogy új fejezetet kezdünk a Shell kiskereskedelmi üzletágának életében Közép- és Kelet-Európában. A Shell V-Power prémiumüzemanyagok bevezetésével a tradicionális üzemanyagok innovációját ösztönöztük a régióban, de most egy új korszakot nyitunk, és alacsony kibocsátású közlekedési üzemanyagot biztosítunk vásárlóinknak” – mondta Kapitány István, a Shell globális kiskereskedelmi alelnöke.

Az IONITY-val közös első gyorstöltő állomás az M7-es autópálya mentén, a Balaton közelében található, így az elektromos autók már egyre hosszabb utak megtételére válnak alkalmassá. Mind a négy töltőpont akár 350 kW töltési teljesítményt kínál. A gyorstöltők 10-15 perc alatt fel tudják tölteni az új generációs elektromos járműveket, ez háromszor gyorsabb, mint az autósok számára jelenleg elérhető töltők.

Az IONITY 2021 végéig összesen 21 töltőállomás kiépítését tervezi Közép- és Kelet-Európában a Shell töltőállomásokon, amely lefedi Csehországot, Magyarországot, Lengyelországot, Szlovákiát és Szlovéniát. Ezzel egy időben jelenik meg hazánkban a Shell Recharge is, így Magyarország lesz a Shell 5. európai (és a világban a 9.) piaca, ahol a márkát bevezetik. A saját töltő – 50 kW-os gyorstöltési kapacitást kínálva az elektromos jármű számára – általában 0%-ról indulva 80%-os töltöttséget biztosít körülbelül 30 perc alatt. A szolgáltatást két állomáson vezették be, és azoknak az autósoknak kínál töltési lehetőséget, akik az M3-as autópályán, valamint az M7-es autópálya mentén Budapestről Szlovénia és Horvátország irányába utaznak. Mindkettő elektromos töltő tesztüzemben működik. A kezdeti tesztidőszakot követően a bevezető ár töltésenként 1925 Ft[1] lesz, ezzel utalva a Shell magyarországi alapításának évére.

„Magyarország jelenleg a legfejlettebb elektromos járműpiac Közép- és Kelet-Európában, ezért kezdtük el itt a megoldásaink fejlesztését és tesztelését. Célunk, hogy 2021 végére régió szerte 100 Shell töltőállomáson kínáljunk elektromos jármű töltési lehetőséget saját befektetéseink vagy partnereink által” – tette hozzá Sasha Koliakin, a Shell Kiskereskedelem Közép- és Kelet-Európáért felelős ügyvezetője.

Az elektromos jármű töltési megoldások csak egyike azon fejlesztéseknek, amelyekkel a Shell világszerte több és tisztább energiát szeretne biztosítani. A Shell továbbra is dolgozik a hagyományos üzemanyagok hatékonyságának fokozásán és a regionális lehetőségeknek megfelelően támogatja az olyan alacsony kibocsátású közlekedési üzemanyagok fejlesztését, mint a hidrogén, a bioüzemanyagok és a földgáz.

[1] A Shell Recharge használata nem jár előfizetői vagy csatlakozási díjjal