Recsetár-Maioli Kinga tölti be a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) szakmai vezetői pozícióját 2021. október 1-től.

Az új szakmai vezető munkájának fókuszában a WBCSD által megújított Vision 2050 program áll, a szavak után elérkezett a gyors cselekvés ideje. A Vision 2020 során számos jógyakorlat indult útjának, célok fogalmazódtak meg, de a változás sebessége elmarad a globális trendek alakulásától (népességnövekedés, fokozatosan romló ökoszisztémák, éghajlatváltozás, stb.).

Recsetár-Maioli Kinga 10 év multinacionális és 6 év regionális, illetve globális vezetői tapasztalattal a háta mögött döntött úgy, hogy a „mellékállását” helyezi előtérbe. Miközben vezetői feladatai során a lean transzformációra, automatizációra és magas szintű operációra helyezte a hangsúlyt, mellette Kelet-Európai Önkéntességi, illetve később fenntarthatósági vezetői funkciókat is ellátott. A civil szféra sem áll távol tőle, önkéntességi vezetőként számos projekt során dolgozott együtt szervezetek képviselőivel, elkötelezett a pro bono önkéntesség elterjesztése és vállalati kultúrába való integrálása mellett. Számos nemzetközi konferencián képviselte a GE kelet európai régióját a témában, illetve szerzett szakmai elismerést a vállalat számára.

Az új szakmai vezető feladatai közé tartozik a Vision 2050 magyarországi adaptálásán túl, az Action2030 program stratégia felülvizsgálata, konkrét akciók és ajánlások kidolgozása, a Race to Zero és ESG programok szakmai vezetése a BCSDH részéről és az ezekhez kapcsolódó szakmai munkacsoportok koordinálása.

Recsetár-Maioli Kinga elsődleges célja, hogy programok során a hangsúlyt áthelyezze az elméleti gondolkodásról a tettek mezejére, egy átlátható, mérhető és könnyen replikálható formában.

Továbbá fontos feladatának tartja az egyéni szemléletformálást, a személyes megélést és tapasztalást. Hiszi, hogy a felelősséget nem lehet csupán a vállalatokra vagy kormányzatokra hárítani, hiszen ezek a szervezetek is egyénekből állnak, a változáshoz így elengedhetetlen a személyes fejlődés és elköteleződés.

Szeretettel meghívjuk Önt a 26. KÖVET Konferenciára, amely a fenntarthatóságért elkötelezett vállalatok és tagvállalataink rangos szakmai találkozója.

A nyersanyag szűkösség a járványhelyzet okozta átmeneti tünet vagy megatrend? Vége az expanziós gazdaságnak és a fogyasztói társadalomnak? A körforgásos gazdaság a Megoldás?

Időpont: 2021. október 21. (9:30-17:00)

Helyszín: MagNet Közösségi Ház, Hamvas terem (1062 Budapest, Andrássy út 98.)

személyes rendezvény, online részvételi lehetőséggel

(a regisztrációt követően küldünk zoom linket a közvetítéshez)

REGISZTRÁCIÓ

Globális anyagtalanodás?

A cím az emberiség fejlődésének egy gyönyörű lépését is jelenthetné. Visszatérést a materializmusból a spiritualizmushoz, a szolgáltatások térnyerését, az ökohatékonyság és okosrendszerek diadalát, a termékek ésszerű használatát túlzott birtoklásuk helyett.

Ám azt is látjuk, hogy miközben egyre többen érzékelik a jelenlegi, pazarlásra épülő rendszer fenntarthatatlanságát, a világgazdaság babiloni tornyának építése halad tovább a maga útján: az ökohatékonyságot meghaladva nő a termelés és a fogyasztás.

Egyre kevesebb embernek építünk egyre nagyobb és magasabb házakat, használati tárgyaink, autóink mennyisége folyamatosan nő. Hazánk népessége 1990 óta 10%-kal csökkent, beépítettsége ugyanakkor 30%-al nőtt! Mindez rengeteg természetes és műanyagot igényel, amelyekből úgy tűnik, nem korlátlanok a készletek.

A globális anyagtalanodás így azt is jelentheti, hogy a legbanálisabb dolgok kezdenek elfogyni: már nemcsak a fosszilis tüzelőanyagok vagy az ivóvízkészletek kimerülése fenyeget, de a chip gyártáshoz vagy az építkezéshez szükséges alapvető anyagoké is.

Úgy tűnik: fel kell készülnünk a toronyház befejezésére. Meg kell határoznunk a végleges emelet számot, hogy beköltözhessünk végre.

Tóth Gergely / KÖVET Egyesület

REGISZTRÁCIÓ

 Jelentkezési határidő: október 18. (hétfő)

PROGRAM
9:30-10:00Érkezés és regisztráció
10:00-11:30Plenáris nyitóelőadások – levezető elnök: Herner Katalin ügyvezető igazgató, KÖVET Egyesület
10:00-10:10 Herner Katalin ügyvezető igazgató, KÖVET Egyesület10:10-10:30 Dr. Donnie Maclurcan ügyv. ig, Post Growth Institute (USA), egyetemi docens (SOU US, UT Sidney): Practical Steps towards the Post-Growth World our Heart’s Desire (angol nyelven, személyesen) 10:30-10:50 Prof. Dr. Kerekes Sándor professor emeritus, Budapesti Corvinus Egyetem: Húsz évre elegendő nyersanyag készletek!? 10:50-11:10 Dr. Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, a Karátson Gábor Kör vezetőségi tagja: Tervezett elavulás – a beépített ellenség. 11:10-11:30 Prof. Dr. Tóth Gergely főtitkár, KÖVET Egyesület; egyetemi tanár, MATE Kaposvári Campus: Bábel tornyának építése alapanyaghiány esetén.
11:30-12:00KÁVÉSZÜNET
12:00-13:30Plenáris előadások – nyersanyag szűkösség és megoldási lehetőségek a különböző iparágakban levezető elnök: Rőczei Norbert projektvezető, KÖVET
12:00-12:20  Ódor Erzsébet HSE Menedzser, Európa és Afrika régió, Sanofi Aventis Zrt.; elnök, KÖVET Egyesület – Réti Gábor EBK igazgató, EGIS Gyógyszergyárak Zrt.: Merre tovább gyógyszeripar?12:20-12:40 Dr. Szigeti Tamás üzletfejlesztési igazgató, WESSLING Hungary Kft.: Requiem az életet adó a vízért 12:40-13:00  Dr. Ürge László ügyvezető igazgató, DBH Investment Zrt., címzetes egyetemi tanár, Pannon Egyetem: A körforgásos gazdaság és a klíma stratégia összefüggései. Fenntartható-e a pályánk és a modellünk? 13:00-13:30 kérdések, vita
13:30-14:15EBÉDSZÜNET
14:15-15:25Kerekasztal beszélgetés: megoldások, jó gyakorlatok  moderátor: Herner Katalin
Békés Zoltán alapító, Mr. Sale Öltönyüzlet; társalapító, xforest.hu klímamagazin Berta László alapító, Cleanwashers.org Vitányi Márton ügyvezető igazgató, Inter-Metal Recycling Kft. Töreki Szabolcs elnökségi tag, Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete, a WING Zrt. projekt koordinátora
15:25-15:45KÁVÉSZÜNET
15:45-17:00Plenáris-záró előadások (angolul, Zoomon) – levezető elnök: Tóth Gergely
15:45-16:00 Dr. Hazel Henderson, angol jövőkutató, evolúciós közgazdász: Steering Societies Beyond GDP Toward the SDGs 16:00-16:20 Prof. Dr. Tim Jackson, angol ökológiai közgazdász, a fenntartható fejlődés professzora: Post Growth: Life After Capitalism (azonos című új könyvének bemutatója)16:20-16:40 Dr. Riane Eisler, amerikai rendszerkutató és aktivista: Creating a Caring Economy: Beyond Capitalism and Socialism

Részvételi díjak:

  • VIP jegy* KÖVET tagoknak: 12.000 Ft
  • VIP jegy* nem tagoknak: 18.000 Ft
  • belépőjegy csak a rendezvényre ebéd nélkül: 5.000 Ft
  • nem vállalati képviselőknek/ diákoknak: ingyenes
  • online: ingyenes

*VIP jegy tartalmazza: Belépésre jogosít a rendezvény teljes időtartama alatt, kávé fogyasztási lehetőséget biztosít és személyenként egy ebédre jogosít.

Mit tudunk tenni vezetőként azért, hogy fenntarthatóbbá tegyük a cégünk működését? Mire van szükség ahhoz, hogy valódi változásvezetők lehessünk?  Hogyan változtatja meg az üzleti szféra működését a “Fit for 55”? – ezekről a kérdésekről beszélgettünk „A jövő vezetői” tehetségprogram utolsó szakmai napján 2021. szeptember 23-án, a nap házigazdája a METRO volt. A résztvevők tagvállalataink vezetőiből álló zsűri előtt bemutatták projektmunkáikat és rövidfilmjeiket, valamint összegezték a vállalati fenntarthatóságról tanultakat.

Délelőtt a résztvevők bemutatták a klímaadaptáció és klímasemlegesség megvalósításáért megtervezett projektjavaslataikat, melyeket egyperces rövidfilmekként az október 7-i üzleti ebédünkön tagságunk és vendégeink is megismerhetnek majd. A projektek formájában feldolgozott témák között volt a műanyag hulladékcsökkentéséért kidolgozott kukagyűrű koncepció, az ételrendelésből származó műanyag dobozokat helyettesítő redobozok, egy fenntarthatósági index alapján termékbesorolást lehetővé tevő weboldal, egy, a karbonlábnyom alapján létrehozott tanúsítvány, és a nagyvárosokba történő munkábajárás CO2-kibocsátásának csökkentéséhez hozzájáruló tanácsadói szolgáltatás, melyekre a tagvállalataink vezetőiből álló szakmai zsűri adott visszajelzéseket. Köszönjük a projektmunkák zsűrijének, Kelemen Attilának, a ProSelf International elnök-vezérigazgatójának, Brand Évának, az Iberdrola Renovables Magyarország Kft. országigazgatójának, Chikán-Kovács Eszternek, a BCSDH kommunikációs menedzserének, Kaszás Helgának, a METRO HR igazgatójának és Horváth Áronnak, a Deliotte Senior Managerének és fenntarthatósági szakértőjének a munkáját és szakmai támogatását.

Ezt követően Dr. Botos Barbara, az Innovációs és Technológiai Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára a magyar klímapolitika és az üzleti szféra kapcsolódási pontjairól számolt be a „Fit for 55” vagyis az „Irány az 55%” javaslatcsomag keretében.  Beszélt az uniós és nemzeti éghajlatváltozásról, a megújuló energiaforrásokkal és az energiahatékonysággal kapcsolatos szakpolitikákról, és kiemelte  az éghajlat-politikai uniós taxonómia fontosságát.

A következőkben Katona Sarolta, a Budapest Airport Zrt. Fenntarthatósági vezetője, és a BCSDH Elnökségi tanácsadó testületének „A jövő vezetői” Alumni tagja osztotta meg, hogy hogyan segítette munkáját a tehetségprogramban szerzett tudás, tapasztalat és hogyan tudta hasznosítani a program során tanult ötleteket, gyakorlatokat vállalatánál. Nagy Andrea, a BGE fenntarthatósági és esélyegyenlőségi központjának vezetője, a 2014-es Alumni évfolyam vezetője számolt be az Alumni vezetőség ajánlásról, ami abban segíti a résztvevőket, hogyan hasznosíthatják vállalataiknál a legjobban a program során tanultakat és tapasztaltakat.

Köves Alexandra, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, környezetileg fenntarthatóbb és társadalmilag igazságosabb rendszerek létrehozásának fontosságáról beszélt, kiemelve a cégek kulcsszerepét a jövőformálásában.

Ezt követően a nap házigazda vállalatának, a METRO-nak fenntarthatósági tevékenységét mutatta be Perendi Péter, a METRO minőségbiztosítási vezetője, majd Thierry Guillon-Verne ügyvezető igazgatóval beszélgethettek a résztvevők a CEO interjú keretében. „Légy szenvedélyes a munkádban és repülni fog az idő” – tanácsolta a résztvevőknek.

Márta Irén, a BCSDH igazgatója a program zárásaként útravalóval látta el az immár fenntarthatóságban jártas vezetőket.

A programmal 33 résztvevő előtt nyílt ki az ajtó, hogy fenntartható szemléletmóddal egy gazdagabb, értékesebb környezetet teremtsenek életük minden pontján. A megszerzett komplex gondolkodásmód végigkíséri majd őket a jövőben megoldandó problémák során, így fenntartható, felelős gondolkozásukkal pozitív hatással legyenek vállalataik működésére és környezetükre is.

Ezúton is gratulálunk a résztvevőknek!

A hazai vállalatok jövőbeni működése, kihívások és innovációk az ESG szempontok tükrében

A fenntarthatóság kérdésének előtérbe kerülésével egyre nagyobb figyelmet kap az ESG (Enviromental/környezeti, Social/társadalmi, Governance/ vállalatirányítási) szemléletnek megfelelő vállalati működés, és a koronavírus-járvány hatására fokozatosan felértékelődik az ESG szempontok közül eddig kisebb súllyal bíró társadalmi komponens szerepe. Arról, hogy mindez mit is jelent a gyakorlatban, jelentős hazai nagyvállalatok képviselői osztják meg gondolataikat, tapasztalataikat az Effekteam Egyesület október 1-jén megrendezendő éves szakmai konferenciáján. A rendezvény keretében sor kerül az Effekt 2030 A közösségi befektetések díjának ünnepélyes átadására is. Az érdeklődők az interneten keresztül kísérhetik figyelemmel eseményeket.

Egyre többen ismerik fel a fenntartható fejlődés megteremtésének szükségességét világunk és az emberiség jövője érdekében. A cégvezetők is mindinkább kritikus tényezőként tekintenek az általuk irányított szervezetek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási aspektusaira, melyek ma már valódi hatással vannak a vállalatok bevétel- és eredménytermelő képességére. Az ESG szemlélettel összhangban működő cégek komoly piaci előnyre tehetnek szert versenytársaikkal szemben és vonzó célpontot jelentenek a befektetők számára. Bár korábban a társadalmi aspektus némileg háttérbe szorult a környezeti és vállalatirányítási szempontokhoz képest, a koronavírus-járvány hatásaként mostanra az S komponens is az E-vel és a G-vel egyenrangú tényezővé vált.

Az Effekteam Egyesület október 1-jén KÖZÖSSÉG. HATÁS. JÖVŐ. – A hazai vállalatok jövőbeni működése, kihívások és innovációk az ESG szempontok tükrében címmel szervezi éves szakmai konferenciáját. A rendezvényen megszólalnak jelentős hazai nagyvállalatok szakemberei, a Bosch, a Coca-Cola, a Deloitte, a dm, az E.ON, az IKEA, a Lafarge, a McDonald’s, a MOL, a Nestlé, az OTP Bank, a Pfizer, a PwC, a SPAR, a Syngenta, a Telekom, a Tesco és az UniCredit Bank képviselői, valamint non-profit szervezetek vezetői, egyetemi szakértők és kutatók. A résztvevők az ESG szemlélet társadalmi komponensének főbb szegmenseit járják körül, azaz a felelős közösségi kapcsolatok, a felelős munkáltatói magatartás, a felelős termékek/szolgáltatások, valamint a felelős beszerzések és beszállítói kapcsolatok területeit veszik górcső alá.

A szakmai kerekasztal-beszélgetéseket követően kerül sor az Effekt 2030 A közösségi befektetések díjának ünnepélyes átadására. Az idei elismerésre augusztus 2-ig nevezhettek a Magyarországon működő nagyvállalatok, kkv-k és startupok, valamint az általuk létrehozott vállalati alapítványok. A beérkezett pályázatok elbírálását ötfős szakmai zsűri végzi. A testület tagjai: Matolay Réka PhD, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem; Nagy Bálint lapigazgató, Pénzcentrum.hu, Agrárszektor, HelloVidék; Pogány Éda regionális üzleti fenntarthatósági vezető, Syngenta; Schubauer Krisztina elnökségi tag, Effekteam és CSR szakértő, Futuremind; Szabó Gyula kuratóriumi elnök, Ökoszolgálat Alapítvány. A zsűri szeptember 10-ig hozza meg döntését a nyertesekről és a kategóriánként shortlistre kerülő pályázatokról. Ez utóbbiakra szeptember 15–24. között a nagyközönség is szavazhat és kiválaszthatja az idei közönségdíjas programot. Az ünnepélyes eredményhirdetést és díjátadást az október 1-jei konferencia keretében, az interneten keresztül kísérhetik figyelemmel az érdeklődők.

A konferenciával kapcsolatban bővebb információ, részletes program és jelentkezési lehetőség itt található: https://effekteam.hu/konferenciak/

További felvilágosítás:

  1. Molnár Klára igazgató, +36 30 210 3171, klara.molnar@effekteam.hu

Az Effekteam Egyesületről:

Az Effekteam Egyesület 2006-os – Magyar Adományozói Fórum néven történt – megalakulása óta a vállalati felelősségvállalás iránt elkötelezett szakemberek egyik legelismertebb platformjaként dolgozik azon, hogy a felelősen gondolkodó gazdasági szereplők valódi társadalmi és környezeti hatással bíró kezdeményezéseken keresztül, fenntartható módon teremtsenek értéket a közösségek számára. Küldetése, hogy inspirálja és naprakész nemzetközi tudása megosztása révén támogassa a felelősen gondolkodó üzleti és non-profit szereplők közösségi befektetéseit a valódi, mérhető és kimutatható környezeti és társadalmi hatás elérése érdekében. https://effekteam.hu/

Szonja diplomáját az ausztráliai Newcastle-i Egyetemen szerezte, ahol fejlődés- és fejlesztéskutatást tanult. Mesterdiplomáját a dániai Roskildei Egyetemen kapta nemzetközi igazgatás  és politika szakon. Az MTA Szociológiai Intézetében végzett kutatóasszisztensi munkája során a gazdasági és környezeti kihívások társadalmi hatásaival foglalkozott. Azóta is kíváncsi és lelkes: Nemzetközi civil szervezeteknél (UNICEF, Transparency International, CEE Bankwatch Network) a fenntartható fejlődésben rejlő kihívások tanulmányozása tartozott hozzá. Különösen fontos számára a fenntartható fejlődés és a társadalmi felelősségvállalás mind egyéni, mind pedig vállalati szinten.

Hogyan tegyük elkötelezetté kollégáinkat a zöld gondolkodás iránt, ami nemcsak nekik, de a cégnek is jó? A Bánáti és Hartvig Építész Irodán belül alakult Zöld Kommandó a munkatársai többségét bevonta a programjaiba, de a jövőre nézve még merészebb tervei vannak –erről beszélgetnek majd a Nemzetközi Zöld Építés Hetén.

Nézze meg a Nemzetközi Zöld Építés Hete összes hazai programját!

A Zöld Kommandó egy idén tavasszal alakult aktív és elkötelezett kis csapat, amely a vezetőség támogatásával azon dolgozik, hogy maga a munkahelyük és a többi kolléga is elkötelezze magát a zöld irányelvek, a dekarbonizáció és a fenntarthatóság mellett.

„Nem akartunk túl komoly nevet, innen jött a Zöld Kommandó – mondta a HuGBC-nek Márkus Péter, a műveleti egység alapítója. – A cél a motiválás és a figyelemfelkeltés, ezért semmit nem teszünk kötelezővé, akit érdekel, az csatlakozik a kezdeményezéseinkhez.”

Kezdeményezés pedig sokféle van: az elmúlt hetekben teljesítendő challenge-eket találtak ki: a mobilitás hetén minél több biciklivel érkező munkatársat szerettek volna, volt műanyag– és húsmentes hét is, amikor ezek használatát, illetve fogyasztását csökkentették a minimálisra.

Sikerült meggyőzni olyan kollégákat is, akik maguktól nem feltétlenül vágnának bele hasonlóba, de a társak lelkesedése rájuk is hatott. Mint Márkus mondja, még a nyári szabadságok alatt is meghaladta az 50 százalékot a részvétel, de a cél még merészebb: elérni a 80 százalékot. Ugyanakkor ez egy folyamat, maga a Zöld Kommandó is tanul még új módszereket, technikákat – például azok kedvéért, akinek hajlandósága volna, kerékpárja viszont még nincs, tervezik irodai biciklik beszerzését.

Példakép akad házon belül is: az egyik munkatárs Káposztásmegyerről teker be naponta a Fehérvári úti irodába. Az irodán belüli zuhanyzó, a megtett kilométerek gyűjtése ösztönzőleg hat, legutóbb például egy esősebb napon is 16-an érkeztek kerékpárral a munkába. A Zöld Kommandó minden titkát azonban nem akarjuk elárulni, a Nemzetközi Zöld Építés Hetén rendezett beszélgetésen azonban arra is választ kap majd, hogy:

  • Hogyan lehet a kollégákat motiválni és bevonni a zöld programokba?
  • Miként lehet az iroda fizikai környezetét a kitűzött célok mentén átalakítani?
  • Milyen programokkal, képzésekkel lehet az értékrendet továbbadni a kollégáknak, hogy a mindennapi szemléletükké váljon?
  • Mit tehet a cégvezetés a partnerek, beszállítók „zöldítéséért”?
  • Hogyan lehet a körforgásos gazdaság elveit átültetni az irodai mindennapokba?

A beszélgetés résztvevői az építésziroda részéről: Bánáti Béla (építész, alapító), Hartvig Lajos (építész, alapító), Márkus Péter (építész, a Zöld Kommandó alapítója), a moderátor Molnár Zsuzsanna (PR Munkatárs).

Kérdezzen, szerezzen tapasztalatot és alkalmazza a saját cégénél és kollégáival a bevált jó gyakorlatokat!

A helyek száma limitált, ezért regisztráljon mihamarabb!

Hogyan alakítható környezet- és közösségtudatosabbá szemlélet- és életmódunk? Erre a kérdésre adott kreatív, sokoldalú választ és egy 6 elemből álló, egyedi eszközrendszert az ISSUE projekt.

2021. augusztus 27-én a Budapesti Gazdasági Egyetemmel együtt szerveztük meg az ISSUE (Innovative Solutions for Sustainability in Education) ERASMUS+ projekt záró eseményét a Microsoft Teams felületen. A 24-hónapos programot lezáró rendezvényen először mutattuk be a projekt során kifejlesztett, a Fenntartható Fejlődési Célok (SDG-k) elérését támogató, mind a felsőoktatási intézmények, mind a vállalatok által alkalmazható, szemléletformáló eszközöket.

Az eseményt Márta Irén, szervezetünk igazgatója nyitotta meg, aki elmondta, hogy a projekt során számos olyan eszköz került kidolgozásra, ami nem csak az akadémiai szféra, de a vállalatok számára is eszközt nyújt a fenntarthatósági edukáció területén. A rendezvényt Németh Tamás, a BGE adjunktusa moderálta.

Ezt követően Dr. Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács titkára beszélt a fenntarthatóság különböző területeken történő megjelenéséről és jelentőségéről. Mivel a fenntarthatóság aspektusát a döntéseink meghozása során figyelembe kell vennünk, különösen hasznosak az ISSUE projektben kidolgozott programok és eszközök, amely a hallgatók számára ezt a fajta gondolkodásmódot segítik megérteni.

Az akadémiai előadást egy vállalati esettanulmány követett. Molnár Csaba, a MagNet Bank közösségfejlesztési igazgatója mutatta be a MagNet Bank esettanulmányát, ami az ISSUE projekt Módszertani Kézikönyvében jelent meg és a program keretén belül került kidolgozásra. Az esettanulmány fókuszában az értékalapú bankok üzleti modellje, kultúrája és azok fenntarthatósági stratégiája áll. A bankok szerepét, felelősségüket, hatásukat a pénzen, finanszírozásokon keresztül, illetve gazdasági transzformációs erejüket, képességüket vizsgálja összefüggésben a 17 SDG-vel és a világ dekarbonizációs törekvéseivel. Ebben a konkrét esetben azt vizsgálja, hogy a MagNet Bank üzleti modellje elősegíti-e és ha igen, hogyan teszi ezt. Az esettanulmány kidolgozását egy hosszú kutatás előzte meg, mely során munkatársakkal, banki vezetőkkel, ügyfelekkel készültek szakmai interjúk, illetve a kutatás során a banki termékek folyamatos vizsgálata zajlott. A tanulmány sikerét mutatja, hogy a napokban megjelent a Sustainability című lapban, ami tudományos körökben egy magas presztizsű lap.

A két vezérelőadást követően Dr. Szegedi Krisztina, a Budapesti Gazdasági Egyetem tudományos rektor-helyettese és Varga László, a Budapesti Gazdasági Egyetem Nemzetközi Pályázati Irodájának vezetője mutatták be magát az ISSUE projektet a résztvevőknek. A projekt azzal a céllal jött létre, hogy létrehozzon számos olyan fenntartható fejlődési célokon alapuló oktatási eszközt, amely felsőoktatási intézmények által adaptálható. A fenntarthatóságot minden szervezetnél tudáson, elköteleződésen, együttműködésen és innováción keresztül kell beágyazni. A felsőoktatási intézményeknek biztosítaniuk kell azt, hogy a vezetésük, karaik, dolgozóik és tanulóik ne csupán megértsék a fenntarthatóságot, de legyen elég kapacitásuk arra, hogy fenntarthatóan cselekedjenek, valamint támogassák a fenntartható gyakorlatokat. Ezért is került kifejlesztésre egy olyan tartalom és eszközrendszer a fenntartható fejlődés számos kérdését érintve, amely modern pedagógiai nézeteket vall, valamint az egyetemek különböző célcsoportjaira van szabva.

A projekt keretében 6 eszköz került kidolgozásra, amit a projektben résztvevő munkatársak mutattak be.

  1. Integrált Jelentés
  2. Módszertani Kézikönyv
  3. 21-napos kihívás
  4. A jövő fenntarthatósági menedzserei nyári egyetem
  5. Zöld Iroda koncepció
  6. Fenntarthatósági Szabadulószoba

A program eszközei a linkekre kattintva elérhetőek, ide kattintva pedig az eszközöket bemutató videót lehet megtekinteni.

Az eseményt Kérdések és válaszok szekcióval zártuk.

Mi a szerepe az ESG-nek? Hogyan motiválhatja egy befektetési alap a fenntartható és etikus működést? Mi kerüljön bele a fenntarthatósági jelentésbe és hogyan? Mitől lesz egy beszerzés megfelelő? Az etikus és átlátható működés a fenntartható gazdaság egyik alappillére. Minden nap találkozunk etikai kérdésekkel a privát életünkben, ügyintézés közben vagy a munkánk során is. Hatással vagyunk a vállalatunkra, kollégáinkra, partnereinkre, fogyasztóinkra. Ami igazán nehéz az etikus viselkedésben az, hogy a mindennapok rohanásában, a teljesítmény nyomása alatt is felismerjük, hogy rólunk, a döntéseinkről szól. Vezetőként pedig a felelősségünk megsokszorozódik. Azokról a témákról, eszközökről és folyamatokról beszélgettünk, melyekkel biztosítható vállalataink felelős működése, “A jövő vezetői” tehetségprogram Etikus és átlátható működés szakmai napján augusztus 26-án a Telenor Zrt. székházában.

A szakmai napot dr. Erdélyi Márk, a Telenor jogi, reputációs és fenntarthatósági igazgatója, egyben a szakmai nap házigazdája nyitotta meg a megfelelőség kultúrájáról nemzetközileg is híres Telenor Zrt. törökbálinti központjában. Köszöntőjében kiemelte az egyéni felelősség és vezetői gondolkodás fontosságát.

„Az intelligencia arra való, hogy jobban megértsük a világot. Az etika arra való, hogy jobban működtessük a világot” – vezette fel dr. Angyal Ádám, a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa a napot. Keretbe foglalta az etika szerepét a vállalat stratégiai és operatív működése során. Beszélt az emberi cselekvés motorjairól, a felelősség értelmezéséről, az erkölcsös magatartásról, az etika szervezeti intézményesítéséről

A világszintű versenyképességi felmérések alapján a korrupció és gazdasági teljesítmény egyértelműen összefügg – mutatott rá a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója, dr. Martin József Péter. A résztvevőkkel beszélgetett Magyarország helyzetéről nemzetközi összehasonlításban és arról, hogy mit lehet tenni a fejlődés érdekében.

Dr. Fazekas Orsolya, ügyvéd a csernobili katasztrófán keresztül mutatta be a külső és belső  átláthatóság hiányának következményeit, illetve azt, hogyan alakult ki a nukleáris iparban a jelentéstételi kötelezettség szabályozása. A hosszú távú sikeresség, a vállalat fejlődése csak a fenntartható fejlődéssel összhangban valósítható meg, ahhoz pedig elengedhetetlen, hogy egy szervezet egyrészről nyomon kövesse és elszámoljon teljesítményével és célkitűzéseivel, továbbá az érintettekkel párbeszédet folytasson és együttműködjön.

Vízkeleti Sándor az Amundi Alapkezelő vezérigazgatója a fenntartható befektetések előnyei mellett beszélt az ESG térnyeréséről a vagyonkezelés elvárásai között. Elmondta, hogy aktív befektetői igény jelent meg a felelős, fenntartható befektetések iránt és hogy az ESG kiválasztás ma már hozamelőnnyel is jár. Bemutatta az ESG minősítési rendszer komplex, szektorspecifikus kritériumait.

A délután során konkrét vállalati eseteket vizsgáltak meg a résztvevők a mentorok vezetésével. A MOL csoportszintű etikai főtanácsosa és az Etikai bizottságának elnöke, dr. Kara Pál bemutatta a vállalat etikai menedzsment rendszerének elemeit, eredményeit, a „whistle-blowing” folyamatát és az elmúlt évek során elért eredményeiket.

A Telenor Magyarország szenior megfelelőségi tanácsadója, Mosonyi Szabolcs egy esettanulmányon keresztül tette próbára a jövő vezetőinek érzékenységét az etikus beszerzés témakörében. Mikor érdemes bevonni a megfelelőségi csapatot? Baj-e, ha egyik ismerősünket, barátunkat hozzuk be beszállítóként? Hogyan kell viselkedni egy beszerzési folyamat során pénzügyi és időbeli nyomás alatt?

Schillinger Attila a Széchenyi Alapok fenntarthatósági és marketing igazgatója bemutatta az ESG megjelenésésnek és fejlődésének történetét, majd gyakorlati kérdéseket tett fel a résztvevőknek. Hogyan feleljünk meg az ESG-nek, ha a feltételek nem tökéletesen adottak? Az Edelman Trust Barometer alapján az emberek egyedül a vállalatokat tartják megbízhatónak és kompentensnek, ezért a szerepük és vezetőik szerepe kiemelkedő ESG bevezetésében.

Vállalati  fenntarthatósági jelentési trendeket foglalta össze  Anga Adrienn, a KPMG tanácsadója és egy izgalmas szimulációs játékot is hozott, melyben a résztvevők kipróbálhatták a döntéshozatal menetét egy-egy átláthatósági kérdéssel kapcsolatban. Az üzleti szimulációs játékot mellettük dr. Erdélyi Márk, a Telenor jogi igazgatója és Márta Irén, a BCSDH igazgatója és Schillinger Attila  támogatta aktív részvételével.

A vezetői interjú keretein belül Peter Gažík a Telenor vezérigazgatója személyes és vezetői tapasztalatait osztotta meg. Beszélt arról, hogy ne tartsunk az újtól, hogy legyünk nyitottak, őszinték, bevállalósak és kreatívak.

Végül Gulyás Anett, Telenor CSR specialistája nap végén körbevezette a résztvevőket a Telenor díjnyertes székházában.

A napról készült galériát ide kattintva tekintheted meg.

Szervezetünk, a BCSDH szakmai támogatásával, valamint a Portfolio.hu együttműködésével valósul meg szeptember 7-én a Sustainable World 2021 – A jövő vállalata konferencia,  amihez a helyszínt a Anantara New York Palace Budapest Hotel biztosítja. A konferencián számos tagvállalatunk (Hell Energy, Alteo, Met, KPMG,  PWC, Amundi, Spar – az előadók teljes listája az alábbi linken érhető el) is bemutatja jó gyakorlatát. A tavalyi évhez hasonlóan idén is  a fenntarthatóságról, a zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.

A konferenciával kapcsolatos további információ az alábbi linken érhető el.

GENF, augusztus 9. – A tudósok megfigyelik a Föld éghajlatának változásait minden régióban és az egész klímarendszerben – derül ki az Éghajlatváltozási  Kormányközi Testület (IPCC) ma közzétett jelentéséből. Az éghajlatban megfigyeltek  számos olyan visszafordíthatatlan változást ami  példátlan az elmúlt többezer,  vagy akár több százezer évben. Ezen visszafordíthatatlan változások egyike a folyamatos tengerszintemelkedés.

A szén -dioxid (CO2) és más üvegházhatású gázok kibocsátásának erőteljes és tartós csökkentése azonban korlátozná az éghajlatváltozást. Bár a levegő minőségének előnyei gyorsan jelentkeznének, 20-30 évbe telhet, amíg a globális hőmérséklet stabilizálódik-állítja az IPCC I. munkacsoport jelentése, Climate Change 2021: The Physical Science Basis, amelyet pénteken hagyott jóvá az IPCC 195 tagállama, július 26 -tól kezdődően két héten keresztül tartott virtuális jóváhagyási ülésen.

Az I. munkacsoport jelentése az IPCC hatodik értékelő jelentésének (AR6) első része, amely 2022 -ben készül el.„Ez a jelentés rendkívüli erőfeszítéseket tükröz rendkívüli körülmények között” – mondta Hoesung Lee, az IPCC elnöke. „A jelentésben szereplő újítások és az általa tükrözött éghajlati tudományok felbecsülhetetlen értékű hozzájárulást nyújtanak az éghajlati tárgyalásokhoz és a döntéshozatalhoz.”

Gyorsabb felmelegedés

A jelentés új becsléseket tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mekkora esély van arra, hogy a felmelegedés a következő évtizedekben átlépje a 1,5 ° C-os globális szintet. A jelentés azt is  megállapítja, hogy ha nem történik azonnali, gyors és nagymértékű csökkentés az üvegházhatású gázok kibocsátásában, akkor a  2 ° C felmelegedés is elérhetetlenné válik.

Minden régió egyre nagyobb változások előtt áll

A jelentés előrevetíti, hogy az elkövetkező évtizedekben az éghajlatváltozás minden régióban fokozódni fog. A globális felmelegedés 1,5 ° C-os  hőmérsékletének hatására fokozódó hőhullámok, hosszabb meleg évszakok és rövidebb hideg évszakok lesznek. A jelentés szerint a globális felmelegedés 2 ° C -os hőmérsékletén a szélsőségek gyakrabban érik el a mezőgazdaság és az egészségügy kritikus tűrési küszöbét.De ez nem csak a hőmérsékletről szól. Az éghajlatváltozás számos különböző változást hoz a különböző régiókban – amelyek mind fokozódnak a további felmelegedéssel. Ide tartozik a nedvesség és a szárazság, a szél, a hó és a jég, a part menti területek és az óceánok változása.

Emberi befolyás a múlt és a jövő éghajlati változásaira„Évtizedek óta világos, hogy a Föld éghajlata változik, és az emberi befolyás szerepe az éghajlati rendszerben vitathatatlan”-mondta Masson-Delmotte. Az új jelentés azonban a tudományában elért jelentős előrelépéseket is tükrözi – az éghajlatváltozás szerepének megértése az időjárás és az éghajlati események erősödésében, például extrém hőhullámokban és nagy mennyiségű csapadékban.A jelentés azt is mutatja, hogy az emberi cselekvések még mindig képesek meghatározni az éghajlat jövőbeli alakulását. A bizonyítékok egyértelműek, hogy a szén -dioxid (CO2) a klímaváltozás fő hajtóereje, még akkor is, ha más üvegházhatású gázok és légszennyezők is befolyásolják az éghajlatot.

A tanulmányról több információ az alábbi linken érhető el.