2017-ben immár negyedik éve kerül megrendezésre a Coface Országkockázati Konferenciája! A rendezvény célja, a pénzügyi, kutatási és üzleti világ vezető szakembereinek bevonásával az elmúlt év gazdasági történéseinek felülvizsgálata, a következő év világgazdasági trendjeinek, legjelentősebb kihívásainak és lehetséges megoldásainak megvitatása.

Időpont: 2017. november 21. (kedd) 9:00-16:00

Helyszín: Larus Rendezvényközpont, 1124 Budapest Csörsz utca 18/b

 

REGISZTRÁCIÓ

Program

9:00 Érkezés és regisztráció
9:30

A konferencia megnyitása, köszöntő beszéd

          Declan Daly -Ügyvezető igazgató CEE, Coface

9:45

Országkockázati áttekintés-Magyarország felminősítése

Grzegorz Sielewicz, Chief Economist CEE, Coface

10:15

„Ki nevet a végén?”

Az ország jelenlegi helyzetének, állapotának és kilátásainak megítélése Jaksity György előadásában

10:35

Elemzői párbaj- az ország jelenlegi helyzetének, állapotának és kilátásainak megítélése

Piros sarok: Samu János- a Concorde vezető elemzője

Kék sarok: Banai Péter – a Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartásért Felelős Államtitkára (felkérés alatt)

11:15

Top 500 díjátadó és  beszélgetés a hazai konjunktúra fenntarthatóságáról

Moderátor: dr. Molnár László- vezérigazgató, Gazdasági Kutató intézet

Beszélgető partnerek: (felkérés alatt)

-MERCEDES/AUDI/SUZUKI

-MOL/SHELL/OMV/Borsodchem

-SAMSUNG/Flextronics/Robert Bosch

-RICHTER/CHINOIN

-TESCO/LIDL/SPAR

12:15Ebédszünet
13:20

 Munkaerő-piaci kihívások – rugalmas megoldások a fenntartható fejlődésért

Kerekasztal beszélgetés a Magyarország Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) közreműködésével.

Moderátor: Baja Sándor – Ügyvezető igazgató, Randstad Hungary Kft, a BCSDH Action 2020 Foglalkoztatás Munkacsoport vezetője

Beszélgető partnerek
– Pálfalvi Márta – HR vezető, Heineken
– Gazsi Zoltán-ügyvezető, igazgató, Eisberg Hungary Kft.
– Verő Barbara – HR vezető, Nestlé Hungaria Kft.
– Zuggó Balázs – ügyvezető igazgató, Daikin.

14:30

Panelbeszélgetés az állami és az üzleti szféra jeles képviselőivel a magyarországi versenyképességről az           Uniós források felhasználási hatékonyságának és jövőbeli elérhetőségének tükrében.

Moderátor: KPMG/ DHUIK/ GKI

Beszélgető partnerek (felkérés alatt)

–     Varga Mihály – Nemzetgazdasági Miniszter

–     Dale A. Martin – Vezérigazgató, Siemens Zrt,

–     dr.Vértes András – Elnök, Gazdasági Kutató Intézet

–     Orbán Gábor – Vezérigazgató, Richter Zrt

–     Daniel Korioth – Ügyvezető igazgató, Robert Bosch Kft

14:50

Zárszó, a konferencia zárása

Póka Valentin – Országigazgató, Coface Magyarország

REGISZTRÁCIÓ

További információért:

Pinkóczy Anna.: + 36 20 242 6464

marketing_hungary@coface.com

Konferencia díjak :

– 15 000 HUF + Áfa/fő – early bird regisztráció (2017 nov. 11-ig)

– 20 000 HUF + Áfa/fő – sztenderd regisztráció

– 10 000 HUF + Áfa/fő – Partnereknek

Meghívó

.Idén 17. alkalommal kerül átadásra a Deloitte Zrt. Zöld Béka Díja, ami idén is a legjobb fenntarthatósági jelentést készítő cégeket díjazza.

Rendezvény időpontja:

2017. november 22.

13.00-15.00

Rendezvény helyszíne:

Deloitte irodaház

(1068, Budapest, Dózsa György út 84/c.)

Regisztráció

.

A rendezvény előadói között lesz Kőrösi Csaba a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője, Márta Irén a BCSDH igazgatója és a Deloitte szakértői csapata is. Az esemény keretein belül képbe kerülhet a jelentéskészítést érintő legújabb trendekkel és hasznos újdonságokat tudhat meg a Deloitte szakértői csapatától.

Program:

13.00 – 13.10
Mező Csaba, üzletágvezető, Energetikai tanácsadás, Deloitte – Esemény megnyitása

13.10 – 13.40
Kőrösi Csaba, KEH (Köztársasági Elnöki Hivatal) Környezeti Fenntarthatóság Igazgatósága, Igazgató
Paradigmaváltás a fejlődésben – az SDG-k logikája és a pályamódosítás esélye

13.40 – 13.50
Márta Irén, BCSDH, Igazgató – SDG-k, mint újabb divat?

13.50 – 14.10
Kávészünet

14.10 – 14.30
Lukács Ákos, Fenntarthatóság és Klímaváltozás Tanácsadás üzletágvezető – Jelenlegi és várható nemzetközi és hazai szabályozások és módszertanok a jelentésírás területén.

Rajnai Tamás, Fenntarthatóság és Klímaváltozás Tanácsadás, Szenior Tanácsadó – Hazai jelentéstételi trendek a tavalyi év tapasztalatai alapján

14.30 – 14.40
Márta Irén, BCSDH, Igazgató, Zöld Béka Díj 2017 zsűrielnök – A nyertes pályázat értékelése

14.40 – 15.00
Zöld Béka Díj 2017 átadása, kerekasztal-beszélgetés a résztvevőkkel

Regisztrációhoz kattintson ide!

„Az emberei erőforrásba legalább ugyanannyi időt és erőforrást kell befektetni, mint a technológiába” – derült ki Gerd Leonhard jövőkutató előadásából, a BCSDH jubileumi üzleti ebédjén, aminek fókuszában a fenntartható foglalkoztatás állt és ahol szintén kiemelkedő egyéni vezetői teljesítmények kerültek elismerésre a Fenntartható jövőért díj átadásakor.

A 10 éves fennállását ünneplő Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) jubileumi üzleti ebédjén került sor az idén alapított Fenntartható jövőért díj átadására valamint annak a hárompontos ajánlásnak a bemutatására, ami kijelöli az utat az üzleti szféra számára a fenntartható munkaerőpiac felé.

A teljesen karbonsemleges rendezvényen, idén került átadásra először a Fenntartható jövőért díj Változásvezető, Vezető nő és Üzleti megoldás kategóriában.

 

A technológiai nincs ember nélkül… – Gerd Leonhard jövőkutató előadása

 
„A hatékonyság soha nem szabad, hogy fontosabbá váljon az emberiességnél, mert nem minden automatizálható – a boldogság sem automatikus.”emelete ki élő video előadásában Gerd Leonhard jövőkutató, Európa egyik legbefolyásosabb személyisége (Wired magazin, 2015), a Future Agency vezérigazgatója az ember szerepét egy digitalizálódó társdalomban.
Hisz „a jövő már itt van – de legtöbbünk még nem vette észre. A technológia exponenciális mértékben változik, és ez még csak a kezdet. Az elkövetkező 20 évben az emberiség többet fog változni, mint az elmúlt 300 évben. Az elkövetkezendő 10-15 évben a munkahelyek 50%-a automatizálódik. Ez lehet a mennyország, de a pokol is; minden attól függ, hogyan működünk együtt, hogyan haladunk együtt előre.” „Ezért legalább annyi energiát fektessünk az emberbe, magunkba, mint amennyit a technológiába fektetünk. Így leszünk sikeresek – mind személyes, mind a gazdasági szempontokat figyelembe véve.” – tette hozzá.
Ezzel is rámutatva arra, hogy a digitalizáció, mint az egyik leginkább hangsúlyos tényező, hogyan befolyásolja a munkaerőpiac erőviszonyait, de azt is kiemelve, hogy a technológia mélyebb megértéséhez feltétlenül szükségesek az olyan emberi képességek, mint érzelem, érzelmi intelligencia, intuíció, képzelőerő és kreativitás.
Gerd Leonhard prezentációja innen tölthető le.
Gerd Leonhard előadása itt megtekinthető.

A BCSDH ajánlása a fenntartható munkaerőpiacért

 
„A munkaerőpiac a technológiához hasonlóan gyorsuló ütemben változik. Nincs ma Magyarországon olyan vállalat, amelyet ne érintene mindez. Hiszen a minden eddiginél nagyobb szakember hiány veszélyezteti a piaci pozíciókat és komoly növekedési korlát is lehet” – mondta el Ifj. Chikán Attila, a szervezet elnöke beszédében felvezetve azt a három pontos ajánlást, amelyet a BCSDH, tagvállalatainak vezetőivel közösen fogalmazott meg, hogy segítsenek az üzleti szférának megtenni a foglalkoztatási célok eléréséhez szükséges lépéseket:
A BCSDH ajánlása az üzleti szektor számára a fenntartható munkaerőpiacért:
1. Élethelyzethez illeszkedő foglalkoztatás
2. Élethosszig tartó fejlődés
3. A nők karrierútjának támogatása

 

Az ajánlás szakmai előkészítésében és megfogalmazásában több mint 70 első számú vezető, civil, tudományos és vállalati szakember vett részt. Mind az üzleti szektor, mind az érintettjei számára azonosították azokat az üzleti megoldásokat, amelyek terjesztésével és megvalósításával növelhetik pozitív hatásukat a foglalkoztatás kapcsán.
 
A program idei kiemelt támogatói: Alteo, Mavir, McDonald’s, MOL, Nestlé, Unilever további támogatói pedig: Folprint, Hungarocontrol, HVG, KPMG, Rossmann, SCA, Syngenta voltak.
Az ajánlásokról bővebben és az Action 2020 Magyarország program Foglalkoztatás területén végzett munkáról a BCSDH idei kiaványában olvashat.

Fenntartható jövőért díj 2017 – emberek, vezetők a fenntarthatóságért

A BCSDH jubielumi üzleti ebédjén került sor a szervezet 10 éves évfordulója alkalmából alapított Fenntartható jövőért díj átadására is.
Márta Irén a BCSDH igazgatója, a szakmai zsűri egyik tagja kifejtette: „Ezt a komplex díjat azért hoztuk létre, hogy, elismerjük, és széles körben bemutassuk a fenntarthatóság területén tett kiemelkedő vállalati, vezetői és személyes teljesítményeket. Ezzel is előmozdítva és növelve az üzleti szektor hozzájárulását és hatását a fenntarthatósági célok teljesítésében.”
Dr. Bartus Gábor, Krizsó Szilvia, Márta Irén és Salgó István alkotta 4 tagú szakmai zsűri 26 pályázatból választotta ki a díjazottakat.
A Változásvezető díj nyertesei: Károlyi László (Legrand) és Kovács Károly (BDL).
A Vezető nő kategória nyertesei: Csomai Kamilla (MAVIR), Istenesné Solti Andrea (Shell), Pálfalvi Márta (Heineken), Vörös Mónika (Unilever).
A legjobb Üzleti megoldás díját a TESCO Globál Áruházak Zrt. „Egyetlen falat sem veszhet kárba” élelmiszerpazarlást csökkentő programja nyerte.
A díj idei kiemelt támogatói: Alteo, Coca-Cola, Greenpro, Inest, SCA, támogatói pedig: E.On, K&H voltak

A Fenntartható jövőért díj 2017-es nyertesei:

 A VEZETŐ NŐ DÍJ:

Csomai Kamilla vezérigazgató, MAVIR Zrt.

Aki karizmatikus, következetes és empatikus vezetőként aktív szerepet vállal a megújuló forrásokból származó villamos energia rendszerbe történő illesztésében, emellett biztosítja munkatársai elköteleződését egy megújulásra és változásra kész szervezetben, alkalmazkodva a fenntartható fejlődés kihívásaihoz, személyesen hozzájárulva a Fenntartható Fejlődési Célok teljesüléséhez.

Istenesné Solti Andrea regionális HR vezető, Shell Hungary Zrt.

Aki energikus, értékközpontú és elkötelezett vezetőként sokat tesz a sokszínűség vállalati működésbe történő beépítése érdekében. Aktív szakmai közéleti munkájának köszönhetően egyre több vállalat köteleződik el a sokszínűség értékei mellett, hozzájárulva az esélyegyenlőség megteremtéséhez és a Fenntartható Fejlődési Célok teljesüléséhez.

Pálfalvi Márta HR és Corporate Affairs igazgató, Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.

Aki tudatos, célorientált és a maximális teljesítményre törekvő vezetőként személyes példamutatásával, elkötelezettségével a fenntarthatóság, az egyenlő bánásmód és a nemek közti egyenlőség területén inspirál munkatársain túl más vezetőket is, hozzájárulva a Fenntartható Fejlődési Célok teljesüléséhez.

Vörös Mónika HR vezető, Magyarország-Adria Unilever

Aki sokszínű, együttműködő és inspiráló vezetőként kiemelkedő szakmai tudásával és személyes példamutatásával komoly eredményeket ért el a női karrierpályák segítésében a rugalmas munkaidő és a távmunka elterjesztésével, hozzájárulva a Fenntartható Fejlődési Célok teljesüléséhez.

 

A VÁLTOZÁSVEZETŐ DÍJ:

Kovács Károly ügyvezető igazgató, BDL Kft.

Aki hiteles, elismert és innovatív vezetőként, a szakmája és a fenntarthatóság mellett elkötelezett módon nagy hangsúlyt helyez a tudásmegosztásra. Stratégiai döntéseiben az üzleti szempontokon túlmenően gazdasági, társadalmi és környezeti szempontok vezérlik. Vállalatvezetői tevékenysége és szakmai közéleti üzenetei hiteles összhangot képeznek.

Károlyi László vezérigazgató, Legrand Zrt.

Aki széles körben elismert kreatív, rendszerszemléletű és humánus vezetőként új üzleti modellt fogalmazott meg. Elsőként csatlakozott a fenntartható vállalati működést célzó számos kezdeményezéshez, szívén viseli a leendő gazdasági vezetők menedzsment és etikai területen történő képzését.

 

A ÜZLETI MEGOLDÁS DÍJ:

 Tesco Global Áruházak Zrt. „Egyetlen falat sem veszhet kárba” programja innovatív, a szokásos üzletmeneten túlmutató, szemléletformáló üzleti megoldás, amely a piac más szereplőire is könnyen kiterjeszthető és ezzel segíti, hogy az üzleti szektor jelentősen hozzájárulhasson az Action 2020 Magyarország és a Fenntartható Fejlődési Célok teljesüléséhez.

Gratulálunk!

Az esemény fotógalériáját itt tekintheti meg.

HuGBC Partnerségével az Ingatlan.com idén nyolcadik alkalommal rendezi meg Az Év Irodája versenyt, melynek egyik fő kategóriája Az Év Legzöldebb Projektje.

Az Ingatlan.com versenykiírása:

A VERSENY:

Az Év Irodája évek óta az egyik legnívósabb, több ezer ember által követett, szakmailag méltán elismert verseny az irodapiacon dolgozók, belsőépítészek és marketing szakemberek számára. Az első eseményt 2010-ben rendezte meg az iroda.hu csoport, mely céljait tekintve mindvégig változatlan maradt: támogatni, elismerni és jutalmazni azokat a cégeket és piaci szereplőket, akik transzparens módon maradandó és követendő értékeket teremtenek a hazai piacon.

AZ ÉV IRODÁJA VERSENY SZAKASZAI JELENTKEZÉS
2017. szeptember 7. – november 30.
Designban és innovatív megoldásokban kiemelkedő irodák jelentkezéseit várjuk a piaci trendeknek megfelelő, különböző kategóriákban. Az idei verseny átfogó témája az ember és az embert körülölelő épületek harmóniája, kölcsönös egymásra hatása.
S Z AVA Z Á S
2017. december 1. – 2018. január 15.
A szavazási időszak a pályázatok beérkezését követően kezdődik, melynek végén kiderül, kik nyerik el a különböző kategóriák díjait. A hiteles díjazás érdekében a független szakmai zsűrin kívül a közönség is véleményt nyilváníthat, beleértve az adott cégek munkavállalóit is.

G Á L A E S T
2018. február 8.
A díjakat egy exkluzív vacsora keretében nyújtja át a szakmai zsűri a kategóriák nyerteseinek, az ingatlanpiac ünnepeként számon tartott gálaesten. A Gálán átadott díjak ma már az irodapiac legnagyobb kitüntetéseinek számítanak. A Várkert Bazárban tartott eseményen minden eddiginél több, 430 ingatlanpiaci szakember vett részt az idei évben. A VII. Díjátadó Gála győzteseit és a gálán készült fényképeket, videókat ezen a linken lehet elérni.

MIÉRT ÉRDEMES NEVEZNI?

  • 1 éven keresztül támogatjuk nevezőink, győzteseink márkaépítését
  •  online és offlne felületeinken folyamatosan kommunikáljuk a verseny eredményeit
  •  több százezer potenciális vásárlót és munkavállalót szólítunk meg a fél év alatt
  • workshopokkal, szakmai tanácsokkal, információval támogatjuk a vállalatok Employer Branding stratégiáját
  • kézzelfogható megjelenést, kommunikációs lehetőséget adunk győzteseinknek
  • újságírónk személyesen látogat ki irodájukba és egy ingyenes cikkel mutatjuk be önöket saját felületeinken (www.iroda.hu)

HOGYAN LEHET NEVEZNI?

A legfontosabb értéknek a szakmaiságot tartjuk és pontosan ezért döntöttünk úgy, hogy idén is ingyenesen hirdetjük meg a nevezést a vállalatok számára.
Gyorsan és egyszerűen lehet nevezni a www.azevirodaja.hu/nevezes oldalon.
Az egész folyamat online működik de ha bármilyen kérdése van a nevezéssel kapcsolatban keressen minket bizalommal!

AZ ÉV IRODÁJA VERSENY IDEI KATEGÓRIÁI (12+6)

• Az Év Irodája

– Az Év Design Irodája
– Az Év Irodája Nagyvállalat kategória
– Az Év Irodája Különdíj
– Az Év Irodája Kisvállalat kategória

• Az Év Közösségi Tere (ÚJ)
• Az Év Irodaháza Bérlői Díj
• Az Év Legzöldebb Projektje
• Az Év Új Ingatlanfejlesztése
• Az Év Tervezett Projektje

– Az Év Tervezett Lakó Projektje
– Az Év Tervezett Kereskedelmi Projektje

• Az Év Facility Management Cége
• Az Év Belsőépítészeti Cége (ÚJ)
• Az Év Tanácsadó Cége (ÚJ)
• Az Év Asset Management Cége (ÚJ)
• Az Év Property Management Cége
• Az Év Ingatlanpiaci Személyisége

FODOR DÁNIEL
Projektvezető
Szponzoráció és médiatámogatás
+36 70 620 9925
fodor.daniel@ingatlan.com

UHLÁR ESZTER
Projektvezetői asszisztens
Nevezés és jegyvásárlás
+36 1 799 1933
uhlar.eszter@ingatlan.com

 

Fókuszban az esélyegyenlőtlenség

 

A felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozója

 

Konferencia és kiállítás

Időpont: 2017. november 15. szerda, 9.00–17.00

Helyszín: Budapest, Hotel Aréna

 

Fővédnökök:

László Ervin, a Budapest Klub alapító elnöke

Juhász Árpád geológus

 

Tisztelettel emlékezünk

Láng István akadémikusra, a Brundtland Bizottság tagjára, a Magyar Fenntarthatósági Csúcs nemrég elhunyt fővédnökére.

 

Miről szólunk?

A nyolcadik Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában az esélyegyenlőtlenség globális és magyarországi problémája áll. Az emberiség jelentős részének esélye sincs a mindennapi betevő falathoz, szomjának oltásához, fedélhez a feje fölé. Mélyszegénység, nélkülözés, erőszak és háború. – ez jut nekik.

 

A rohamléptekre váltott klímaváltozás és a kimerülő természeti erőforrásokért dúló harcok miatt egyre több a krízishelyzet. Elhárításukban kimerülnek a nemzetek. A hosszú távra felkészülésre már nem marad erő.

Tovább pusztul a földünk, rajta az élő környezet, elszennyeződnek tájaink, tengereink, elfogynak a természeti erőforrások. Háborúk, terrorizmus, népvándorlás a válaszunk a globális problémákra.

Tehetünk ellene?

Kiket várunk?

Várjuk a tanácskozásra a felelősen gondolkodó és tenni akaró embereket. Vitassuk meg, hogyan fordíthatjuk vissza a fenntarthatatlanság felé rohanó vonatot, amin akarva, akaratlanul, mindannyian ülünk! Osszuk meg gondolatainkat, tapasztalatainkat a felelősen gondolkodók nyolcadszorra összehívott tanácskozásán!

A konferencia fő témái

  • Földünk állapota.
  • Az esélyegyenlőtlenség globális problémája.
  • Klímaváltozási jelentés. Legfrissebb adatok.
  • Elérhető a jó minőségű környezet? Itthoni kilátások.
  • A társadalmi felzárkózás esélyei.
  • Rohamos fejlődésben az alternatív energia- és környezetipar.
  • A K+F és innováció fejlődése a fenntarthatósággal szinkronban.
  • A fekete bárányok miatt nem haladunk.
  • A jövő új üzleti modellje.
  • „Az én jövőm.” Felelős vállalati gyakorlat.
  • A hazai szabályozás kritikája.
  • Paradox világunk. Növekvő egyenlőtlenségek.
  • A cserdi példa. Meg lehet csinálni!
  • Európa. Vállalatok a globális célokért.

 

Fórumok, kerekasztal-beszélgetések

Rendszerváltás az energiában.

Az esélyegyenlőtlenség felszámolásáért.

Környezetvédelem, környezettudatosság, környezetipar.

Felelősségvállalás a CSR-en túl.

 

Felkért előadók

Juhász Árpád, Faragó Tibor, Ürge-Vorsatz Diana, V. Németh Zsolt, Langerné Viktor Katalin, ifj. Chikán Attila, László Ervin, Tóth Valentin, Hegedűs Miklós, Dinya László, Bogdán László, Bonifert (Szigeti) Márta

és még sokan mások…

 

Részletes program, információk

A tematika változtatási jogát fenntartjuk!

További felvilágosítás és információ:
Tel. : (1) 239 – 9597                                                                         E-mail: konferencia@piacesprofit.hu

 

Az Antall József Tudásközpont 2017. október 26-án negyedik alkalommal rendezte meg SUSCO Budapest 2017 – „The Global Energy Landscape” nevű nemzetközi fenntartható fejlődési konferenciáját.

Felkérésre Márta Irén, szervezetünk igazgatója tartotta a konferencia összegző, záró előadását a délelőtti workshopokat és a délutáni előadásokat követően. Az esemény programja a jövő energiaellátásával, annak technológiai és szabályozási kérdéseivel foglalkozott.

 

Egy felelős vállalat ma már nem létezhet fenntarthatósági stratégia nélkül, és nem engedheti meg magának, hogy működése során ne vegye figyelembe a fenntarthatósági szempontokat. Emellett hétköznapi életünknek is egyre inkább részévé válnak a környezetvédelmi szempontok és a társadalmi egyensúly iránti igény. A Transparency International Magyarország és a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért közös eseménye arra keresi a választ, hogy mit is jelent a fenntarthatóság a vállalatok, és mit a civil szektor képviselői számára. Melyek azok a közös értékek és érdekek, amelyek mentén a cégek és a különböző társadalmi problémával foglalkozó szervezetek partnerséget tudnak kialakítani? Az eseményen szó lesz az ENSZ tagállamai által elfogadott Fenntartható Fejlődési Célok (Sustainable Development Goals, SDG) gyakorlati megvalósulásáról, továbbá hazai nagyvállalatok képviselői mutatják be a különböző civil szervezetekkel folytatott partnerségi projektjeiket.

A fenntartható fejlődési célok a szegénység csökkentése mellett a jólét megteremtését, illetve növelését, az egészségügyi ellátás és az oktatási rendszer színvonalának emelését, a szociális biztonság megteremtését, továbbá a környezet fokozott védelmét irányozzák elő. Ezen célok elérése érdekében nem vitás, hogy a magánszektor, a civil társadalom és az állampolgárok aktív részvételére és együttműködésére van szükség. Az együttműködés kereteiről és megvalósulási módjairól beszélgetnek üzletemberek és civil szakértők.

8:30 – 9:00     Regisztráció, reggeli

9:00 – 9:10     Köszöntők
Márta Irén, igazgató, Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért
Martin József Péter, ügyvezető igazgató, Transparency International Magyarország

9:10 – 9:30     Bevezető előadás – Zlinszky János, a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ Fenntartható Fejlődés Akadémiájának volt igazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense

9:30– 9:45      Partnerségi projektek bemutatása 5 percben
TESCO Magyarország és Magyar Élelmiszerbank Egyesület
Nestlé Hungária és Milestone Intézet
Telenor Magyarország Zrt. és Transparency International Magyarország

9:45 – 10:45    Panelbeszélgetés: Miért fontos a fenntarthatóság? Jó gyakorlatok, kihívások az üzleti és a civil szektorban. Mit tanulhatunk egymástól, milyen lehet az együttműködés?

Résztvevők:

Varga Eszter, média kapcsolatok menedzser, TESCO

Szabó Szilvia, ügyvezető igazgató, Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Tompa Gábor, külső vállalati kapcsolatokért felelős igazgató, Nestlé Hungária

Zeitler Ádám, alapító, Milestone Intézet

Kutas István, vállalati kommunikációs igazgató, Telenor Magyarország Zrt.

Martin József Péter, ügyvezető igazgató, Transparency International Magyarország

 

Moderátor: Zsiborás Gergő, újságíró, Forbes Magyarország

10:45- 11:00   Q&A

Az eseményről készült fotógaléria ide kattintva megtekinthető.

 

 

Egy nap a környezettudatos, ugyanakkor az emberek jóllétét figyelembe vevő építészet, városnegyed-fejlesztés és otthonteremtés témakörében. Építész-tervezőket, szakági mérnököket, ingatlanfejlesztőket, épületfenntartókat, üzemeltetőket, önkormányzatokat és zöldépítéssel foglalkozó szakembereket várunk hazai és nemzetközi előadásokkal.

A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) mint az egyetlen, a zöldépítés ügyét felkaroló nonprofit szakmai szervezet október 26-án rendezi meg éves nagykonferenciáját Budapesten „BETTER PLACES FOR PEOPLE –  A zöld és élhető épített környezetért” címmel.

„A gyorsan változó piaci kihívásokra az egyesületnek meg kell tudnia adni az épített környezet fenntarthatóságával kapcsolatos válaszokat” – mondta Barta Zsombor, fenntarthatósági szakember, a HuGBC áprilisban megválasztott új elnöke.

Ennek fényében a konferencián olyan tervekről, elvekről, gyakorlatokról és megvalósult projektekről beszélnek hazai és külföldi szakemberek az előadásaikban, amelyek nemcsak zöldek, hanem egészségesebb, boldogabb és nagyobb teljesítményre ösztönző életteret nyújtanak az embereknek. E téma mentén három blokkra bontottuk a napot: Zöld és élhető városnegyedek, melynek házigazdája Beleznay Éva, a HuGBC alelnöke, urbanista;  Zöld és élhető munkahelyek (irodák, kereskedelmi egységek, ipari épületek), mely blokkot Baross Pál, a HuGBC korábbi elnöke, ingatlanfejlesztő vezeti és a Zöld és egészséges otthonok, melynek Szentesi Mária, a HuGBC elnökségi tagja, műszaki és termékfejlesztési vezető lesz a házigazdája.

A hallgatóságnak minden blokk végén lehetősége lesz kérdéseket feltenni az előadóknak, hogy párbeszéd alakulhasson ki a zöld építés ügyének előmozdítására.

A részletes program és regisztráció itt.

Teljes árú részvételi díj: 10.000 Ft + áfa (12.700 Ft)

További részvételi díjak a rendezvény honlapján.

MÉK továbbképzési pontérték: 3 pont (épületbejárással)

 

A konferencia támogatói: Alukönigstahl, Armstrong, HB Reavis, James Halstead PLC, Kinnarps, NGBS Hungary, NKA, Saint-Gobain, Skanska, VELUX

Nők a tudományban

oktatás, kutatás, üzlet
Konferencia

A Budapesti Francia Intézet és partnerszervezetei által megrendezésre kerülő konferencia három fő témakört jelöl meg, amelyek hatással lehetnek a nők arányos részvételére a kutatásban, a döntéshozatalban és a vállalatirányításban: egyenlő hozzáférés a természettudományi egyetemek képzéseihez; hozzáférés a kutatások pénzügyi támogatásaihoz; kutatás és innováció az üzleti életben.
Hogy ez az esemény valódi lehetőséget nyújtson a perspektívák megvitatására és a bevált gyakorlatok megosztására, felszólalóként európai és nemzetközi szakértőket és szakembereket kértünk fel, akiknek részvételét együttműködő partnereink: magyarországi nagykövetségek, kulturális intézetek és kutatóintézetek támogatják.

A konferencia programja innen tölthető le.

A konferencia partnerei: az European Institute of Innovation and Technology, a Magyar Tudományos Academia, a Nők a Tudományban Egyesület, a Lengyel Intézet, a Német Nagykövetség, a Cseh Centrum, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Business Council for Sustainable Development in Hungary, L’Oreal, és Div[e]it.

Regisztráció : conference@inst-france.hu (Október 20.-ig)

ANGOL NYELVEN, MAGYAR SZINKRONTOLMÁCSLÁSSAL
További információ : http://www.franciaintezet.hu/hu/cikkek/programok/konferenciak/nok-a-tudomanyban.html

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) november 15. és 17. között immár 25. alkalommal rendezi meg az év legnagyobb logisztikai eseményét, az MLBKT Kongresszusát, Siófokon a Hotel Azúrban. A jubileumi esemény középpontjában a smart logisztika áll, vagyis olyan megoldások ismertetése, amelyek ebben a technológiailag folyamatosan változó világban hozzásegítik az egyént és a vállalatokat a sikeres működéshez.

A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság azoknak az ellátási lánc menedzsmenttel foglalkozó szakembereknek a közössége, akik hatékony, fenntartható és etikus ellátási láncokat hoznak létre és működtetnek. A szervezet az általa képviselt szakterületeken kompetenciaközpontként működik. Ennek köszönhetően évről évre kiemelkedő színvonalon rendezi meg az iparág legjelentősebb eseményét.

„Az idei Kongresszus nagyon különleges a számunkra, hiszen jubilálunk. Büszkék vagyunk arra, hogy immár 25 éve szervezzük a szakma legnagyobb konferenciáját, amelyen az elmúlt években közel 500 résztvevőt számlálhattunk. Minden évben igyekszünk úgy kialakítani a programot, hogy az egyes szakterületek legfontosabb kérdéseit járjuk körül. Idén éppen ezért esett a választásunk a smart logisztikára, hiszen az Ipar 4.0 megoldásai választ adhatnak az iparágat érintő jelenkori kihívásokra” – mondta Kőhegyi Anita, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság ügyvezető igazgatója.

 

Az előadások és panelbeszélgetések leginkább az ellátási folyamatokban alkalmazott különböző smart technológiák bemutatását célozzák. Ugyanakkor erős hangsúlyt kapnak a programban a gyógyszeripart érintő aktualitások is, mint például a gyógyszer-nagykereskedelem kihívásai vagy a különféle innovatív intermodiális megoldások. Ezen kívül több előadás is feszegetni fogja a lean folyamatfejlesztés új irányvonalait, a munkaerő toborzás és megtartás kihívásait, a zöld logisztika izgalmas praktikáit valamint a gazdaság más-más területein működő vállalkozások kereslet tervezéséhez való viszonyulásait és módszereit. Olyan megoldások kerülnek terítékre, amelyek hozzásegítik a cégek, vállalatok vezetőit a sikeres működéshez ebben a technológiailag folyamatosan változó világban.

Újdonságként a résztvevőknek esélye nyílik megmérettetni magukat egy üzleti szimulációs játék keretében. Lényegében a játékosoknak három napon keresztül egy virtuális cég vezetőiként valós versenyhelyzetet szimuláló piacon kell helytállnia, ahol az egyes döntések üzleti következményei követhetőek nyomon.

A szervezet elnöksége hagyományosan az éves kongresszuson adja át Az Év Logisztikai Menedzsere, Az Év Beszerzési Menedzsere, valamint a Logisztikai Kiválóság Díjat. Ezekkel a szakmai díjakkal hívja fel a figyelmet a legjobb hazai gyakorlatokra. Novemberben az is kiderül, hogy idén kiknek a pályázata nyert az egyes kategóriákban.

A konkresszus programja innen tölthető le.

A 25. MLBKT Kongresszus gyémánt fokozatú támogatója a Flex, az innovatív tervezési és elektronikai gyártási szolgáltatások vezető vállalata. Az ezüst szponzorok között megtalálható a felsőkategóriás telematikai megoldásokat nyújtó WebEye Magyarország, az egyik legnagyobb hazai logisztikai háttérszolgáltató, a Logi-Store, valamint az intralogisztikai megoldásokban élen járó Still. Velük és számos más kiállítóval is találkozhatnak a Kongresszusra kilátogatók.

Látogasson el a kongresszus honlapjára, regisztráljon még ma!

További információk:

Hegedüs Sándor

operatív és marketing vezető

sandor.hegedus@logisztika.hu