„A jövő vezetői” tehetségprogram őszi Alumni eseményét október 28-án tartottuk online. A jó hangulatú beszélgetésen szó volt a fenntarthatóság komplex értelmezéséről, „A jövő vezetői” tehetségprogram nemzetközi sikerességéről, az Alumni szervezet fejlesztéséről és arról, hogyan tudnak a résztvevők vállalataikon belül még nagyobb hatást elérni.

Márta Irén, a BCSDH igazgatója köszöntötte a résztvevőket, kiemelte, hogy a WBCSD szervezetén belül a magyar „A jövő vezetői” tehetségprogramot már egy pár éve jógyakorlatként mutathattuk be a WBCSD nemzetközi tagszervezeteinek, hogy mit csinálunk másként és mitől lesz ilyen sikeres. Ekkor már az Alumni programot is elindítottuk, amivel szintén élen jár a magyar szervezet, most pedig elindítjuk az Alumni vezetőséget is.

Az eseményen Katona Sarolta, a Budapest Airport Fenntarthatósági vezetője és a BCSDH Tanácsadó Testületének alumni tagja bemutatta az elmúlt év alumni programját, illetve a most alakuló Alumni vezetőséget. Az Alumni szervezet strukturálására a megnövekedett létszám miatt volt szükség, amellett, hogy a BCSDH fontosnak tartja, hogy a fiatal vezetők gondolkodásmódjával, ötleteivel színesítse a szervezet munkáját. A vezetőség alakuló ülése november 5-én lesz.

A vezetői interjún Kovács Ágnes, a Sió-Eckes ügyvezető igazgatója, a Fenntartható jövőért díj változásvezető kategóriájának nyertese volt a vendégünk. Ágnessel a fenntarthatóság komplex értelmezéséről, a Sió-Eckes fenntarthatósági jógyakorlatairól, vezetői életpályájáról és a pandémia kapcsán bevezetett intézkedésekről beszélgettünk. „A fenntarthatóság nem egy funkcionális feladat, hanem a teljes vállalati működést át kell hatnia” – summázta az ügyvezető a tapasztalatait.

A szakmai workshopot Katona Sarolta és Szederkényi Zita, a BCSDH képzésvezetője moderálták és arra kerestük a választ, hogy hogyan érdemes a vállalataitoknál implementálni „A jövő vezetői” tehetségprogram során elsajátítottokat.

Márta Irén a programzárásaként meghívta az alumni tagokat a Körforgásos Gazdaság Summitra is.

A WBCSD a világ több mint 200 vezető tagvállalatával együtt a  tagsági feltételeinek részeként előterjesztett új kritériumok révén emeli az üzleti elkötelezettség mércéjét a fenntarthatóság iránt. Ezeket a kritériumokat a WBCSD tagvállalatok vezetőinek nagy többsége elfogadta az éves közgyűlésen, a Tanács Végrehajtó Bizottságának egyhangú ajánlása alapján.

 

 

 

 

 

Az öt új átfogó kritérium a következő:

  • Tűzze ki célul a nettó nulla üvegházhatást okozó gáz (GHG) kibocsátás elérését 2050-ig, valamint rendelkezzen tudományosan megalapozott tervvel ennek elérésére.
  • Tűzzön ki olyan ambiciózus, tudományalapú, rövid és középtávú környezeti célokat, amelyek hozzájárulnak a természet/biodiverzitás helyreállításához 2050-ig.
  • Támogassa az ENSZ üzleti és emberi jogi irányelveit azáltal, hogy az emberi jogok tiszteletben tartásának politikáját és az emberi jogi átvilágítási folyamatot alkalmazza.
  • Támogassa a befogadást, az egyenlőséget, a sokszínűséget és a megkülönböztetés bármilyen formájának felszámolását.
  • Az átláthatóság legmagasabb szintjén működjön azáltal, hogy az éghajlattal kapcsolatos pénzügyi nyilvánosságra hozatali munkacsoporttal (TCFD) összhangban közzéteszi a fenntarthatóságra vonatkozó lényeges információkat, és összehangolja a vállalati kockázatkezelést (ERM) a környezeti, társadalmi és kormányzással kapcsolatos (ESG) kockázatokkal.

További információ a kritériumokról angol nyelven itt található.

Mit jelent a valódi partnerség? Mi a fontosabb a profit vagy a valódi értékközösség, amikor üzleti partner választunk? Mit jelent a partnerség egy krízis helyzetben vagy például a COVID-19 pandémia alatt? „A jövő vezetői” tehetségprogramunk pót szakmai napján vendéglátónk, a McDonald’s Magyarország segítségével a “Partnerség az érdekelt és érintett felekkel” témakört jártuk körbe.

Vállalati partnerségi dilemmákra keresték a választ a napon szervezett kerekasztalbeszélgetésen a résztvevők és a McDonald’s partnerei. A beszállítókkal és a franchise partnerekkel megvalósított háromlábú szék stratégiája a magas szintű partnerségen alapszik. Erről beszélgettek Papp Zoltán, a McDonald’s Magyarországi Étteremhálózat Kft. ellátási hálózat vezetője, Zsidi Sándor, az OSI Food Solutions Hungary ügyvezető igazgatója, Nagy Gréta Dandelion Kft. ügyvezető igazgatója. Olyan összefüggésekre világítottak rá, ami kívülről nem látható, de alapja a sikeres partneri együttműködésnek. A partneri viszony nem ellenőrzésen, hanem közös gondolkozáson és tanácsadáson alapul. Esetükben pedig a valódi megrendelő vagy célcsoport maga a fogyasztó, aki besétál egy étterembe. Akkor működik jól egy üzleti partnerség, ha nem csak a profitra koncentrálnak a felek, hanem hasonló elvi közösséget vallanak. A kerekasztal beszélgetés résztvevői elmesélték azt is, hogy a nehéz időkben, például a COVID-19 panedémia során a terheken is közösen osztoztak.

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány munkáját Konyári Andrea, az alapítvány operatív igazgatója és Dr. Ablonczy László, az alapítvány szakmai vezetője mutatta be. A Ronald McDonald Házban pedig Nagyné Bayerl Andrea, a ház vezetője invitálta a résztvevőket virtuális sétára. Az alapítvány kiemelkedő munkát végez a beget gyermekek és családjaik támogatásában. Valódi otthont nyújtanak az otthontól távollévő, kórházi kezelés alatt lévő betegeknek. A szívhez szóló, elkötelezett munka mély benyomásokat hagyott a résztvevőkben.

A napot ismételten vezetői interjú zárta. Az őszinte beszélgetésben Égi Zsolttal, Progress Étteremhálózat Kft., a McDonald’s magyarországi Developmental Licensee Partnerének ügyvezető igazgatójával szó volt a csapatról, karrierútról, a Z generációs munkavállalókról, a közös sikerek megéléséről és egymás támogatásáról.

Új körforgásos projekteket mutattunk be a BCSDH Körforgásos gazdaság munkacsoportunk megbeszélésén, október 20-án. Zuggó Balázs, a Daikin Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, mint a rendezvény házigazdája nyitotta meg az eseményt egy különleges előadással. Egy virtuális túra során ismertette az új bemutató termük létrehozása során alkalmazott körforgásos megoldásokat.

Szalai Gabriella, a Daikin környezetvédelmi munkatársa, a 3R projektről, a hűtőközeg újrahasznosítás új, innovatív, körforgásos modelljéről osztotta meg gondolatait. A Daikin átfogóan közelíti meg a körforgásosságot, figyelve a biztonságra, a környezeti hatásokra, az energiahatékonyságra, valamint a költséghatékonyságra. A szakember bemutatta a LOOP by Daikin programot, mely során igyekeznek minél tovább használható hűtőberendezéseket létrehozni különös hangsúlyt helyezve azok karbantartására és a pót alkatrészek gyártására. Másrészt a vállalat egy olyan projektet hozott létre, mely piacot teremt a használt hűtőközegeknek, ezek értékesítésével pedig hatékonyabban támogatják a körforgásos gazdaságot.

Circular Region, Interreg projektet Tanka Eszter, az IFKA Zöld gazdaság osztályvezetője mutatta be, melyben a BCSDH is partnerként vesz részt. A projekt során a szlovák és magyar határok mentén jelentkező fenntarthatósági kihívásokra keresnek megoldást. Célja, az intézményi együttműködések során a körforgásos gazdaság lehetőségeinek jobb megértése a határokon túlnyúló kiválasztott ágazatokban. A folyamat során helyet kap a kapacitásfejlesztés, szolgáltatások közös fejlesztése és elérhetővé tétele, régiók feltérképezése, szakértők képzése, szolgáltatásfejlesztés, valamint a körforgásosság általános mérése.

Üveg Róberttől, a CRH Alternatív tüzelő- és nyersanyag menedzserétől az építőiparban saját vállalatuknál alkalmazott körforgásos megoldásokról beszélt. A korábban lineárisan működő termelést, most hulladékmentes termelési technológiákkal igyekeznek felváltani. Mivel a szektor igen energia és anyagigényes, ezért igyekeznek nem primer bányászatból nyerni az alapanyagokat, miközben törekednek a karbonsemlegességre. Hulladékhasznosítást kettős jelleggel veszik figyelembe, így energiát és anyagot is spórolnak a megfelelő tervezésű termékekkel. Mára már 1 tonna szürke cement előállítása közel harmadannyi szén felhasználásával történik alternatív tüzelőanyagok hasznosításának köszönhetően, mint 15 éve.

Körforgásos Gazdaság webinárium eredményeit, tanulságait Horváth Bálint, a Holland Nagykövetség körforgásos gazdasági szakértője mutatta be. A webináriumok során szó esett a lineáris gazdaságról való áttérésről, körforgásos üzleti modellekről, konkrét gyakorlati példákkal, valamint a körforgásos design és terméktervezés is a fókuszba került. Az események mindegyikét több mint 40 résztvevő követte nyomon. Igényt látunk az eseménysorozat folytatására, mely sokkal specifikusabb témákkal fog foglalkozni, a visszajelzés alapján leginkább a körforgásosság mérésére alkalmas mérőszámok témája iránt nagy az érdeklődés.

November 26-án tartjuk a Körforgásos Gazdaság Summit-ot, melynek apropójaként hoztuk létre a munkacsoportot. Az esemény idei programjait Márta Irén, a BCSDH ügyvezető igazgatója mutatta be, mely során neves előadók mellett a Szlovák Körforgásos Gazdasági Platform is bemutatkozik. A következő évben holland együttműködéssel, a Circo program keretében szakemberek képzésére is sor kerül, körforgásos termékfejlesztés területén.

A nap zárásaként a platform tagjai megoszthatták egymással a körforgásos gazdaságot támogató vállalati híreiket, programjaikat.

A munkacsoport következő ülésére február 2-án kerül sor.

A 35. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál klasszikus maratoni távján csaknem 2.000 futó állt rajthoz, a futóhétvége két napja alatt pedig összesen 8100-an mérték össze tudásukat különféle számokban. A koronavírus okozta járvány miatt a szervezők különleges óvintézkedésekkel készültek a résztvevők egészségének megőrzése érdekében.

A pandémia miatt példa nélküli biztonsági intézkedések mellett zajlott a 35. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál. A résztvevők a rajtszámukat előre kitöltött COVID-19 nyilatkozat és testhőmérséklet mérés után vehették át. A rajtzónákba kötelezően szájmaszkban állhattak be, melyet a rajtig mindenkinek viselnie kellett, majd a célban ismét fel kellett venniük azokat. A verseny útvonalán a frissítőállomások elrendezése és a frissítők felvétele is érintésmentesen történt, a szervezők számos pontra kézfertőtlenítőket helyeztek.

A 35. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál második napján, a klasszikus maratoni távon összesen 1.930-an indultak, a vírushelyzet miatt idén a futók döntő többsége belföldről érkezett a sporteseményre. A fesztivál két napja alatt összesen 11.700 futó nevezett, közülük több mint 8.100-an rajthoz is álltak. A biztonsági intézkedések miatt minden versenyszámot 300 fős rajthullámban indítottak a szervezők.

A SPAR Magyarország idén is főtámogatóként segítette Magyarország egyik legnagyobb szabadidős sporteseményét. A vállalat húsüzeme, a Regnum Húsüzem és Oktatóközpont hot-doggal és csípős debrecenivel, valamint különféle frissítőkkel – többek között SPAR Verde ásványvizekkel – fogadta a Pázmány Péter sétányon berendezett kiállítói soron a vendégeket. A stand bevételét, több mint 600 ezer forintot az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak ajánlotta fel az üzletlánc.

A látogatók megismerkedhettek a SPAR Életmód programmal is, és egészségtudatos életvitellel kapcsolatos nyereményjátékokban vehettek részt. A program szakértői, Tóth Gábor és Turcsák Katalin pedig minőségi táplálkozással, és sportolással kapcsolatos kérdésekre válaszoltak a hétvége folyamán.

„A SPAR Magyarország 2008 óta áll a rendezvény mellett. Idén a COVID-19 okozta járvány soha nem látott körülményeket teremtett a futófesztivál életében, a szervezők azonban elismerésre méltóan álltak a helyzethez, számtalan intézkedést hoztak meg a résztvevők biztonsága érdekében. Az elmúlt években jól érzékelhetően megnőtt a futás népszerűsége, láthatóan egyre többen húznak időről-időre futócipőt. A SPAR Magyarország számára kiemelt cél, hogy növeljük vásárlóink egészségtudatosságát, és továbbra is támogassuk a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot céljai megvalósításában” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

Körforgásos terméktervezés és design témával zárult a Körforgásos Gazdasági Platform webinárium sorozata október 15-én. Ahhoz, hogy a termékeinket és szolgáltatásainkat fenntarthatóvá, visszaforgathatóvá tegyük, már a tervezés során figyelembe kell vennünk a körforgásos gazdaság, a körforgásos terméktervezés aspektusait. A résztvevők neves szakemberektől kaptak betekintést a téma világába, mely során a termékek életciklusát, az Ipar 4.0-t, körforgásos elektronikát és konkrét körforgásos gyakorlatokat taglaló előadásokat hallhattak.

Bodnárné Sándor Renáta, a Bay Zoltán Kutatóintézet LCA vezetője előadásában a termékek életciklus-elemzéséről adott elő. Elmondása alapján már a tervezőasztalon figyelembe veszik a termék későbbi visszaforgathatóságát, variálhatóságát, felújíthatóságát, valamint a szállítási megoldásokra is különös hangsúlyt helyeznek. A folyamataik során a bölcsőtől a bölcsőig elvet alkalmazzák, így primer anyagok helyett igyekeznek minél több szekunder anyagot bevonni a termékek tervezése során. Előadásában kitért az EDP védjegy értékére, mellyel bármely termék életciklusát elemezni tudják a sarokcsiszolótól az olajig.

Mészáros Fanni, az APPLIA Magyarország Egyesülés cégvezetője a cégük fő területeit érintő témákat taglalta, melyek az elektronikai hulladékok, energiahatékonyság és a körforgásos gazdaság. A szakmai szövetség kiemelten foglalkozik a háztartási gépek cserealkatrészeivel és a karbantartással kapcsolatos problémáival. Mészáros Fanni hangsúlyozta az újonnan elindított, hiánypótló háztartási gép szerviz szaktechnikus képzést, mellyel olyan szakértői csoportot tudnak létrehozni, amely valóra tudja váltani a körforgásos elektronika egyes kritériumait.

Ipar 4.0 és a Continental kapcsolatáról izgalmas gondolatokat osztott meg a vállalat ügyvezető igazgatója, Rábai Dániel. Előadásában kiemelt helyet kapott a terméktervezés témája kapcsán, a gyártásvizualizáció, intelligens energiafelhasználás, 3D nyomtatás, az automatizálás, valamint a gép-gép kommunikáció. Működésük során a munkavállalóik drónok, okosórák bevonásával, applikációk napi szintű használatával optimalizálják a folyamataikat minden szinten.

Dr. Fábián Ágnes, a Henkel, ügyvezető igazgatója konkrét gyakorlatokat mutatott be, melyek mind a Henkel a fenntarthatóságot priorizáló szemléletmódját tükrözik. A Henkel konkrét célokat tűzött ki a termékeik csomagolásának 100%-os újrahasznosíthatóságával kapcsolatban. Rengeteg már megvalósított megoldásuk van, köztük a rugalmasan újrahasználható csomagolóanyag, szilárd sampon, bioalapú műanyag. Elkötelezettségüket tükrözi, hogy az általuk használt szoftvert, mellyel a csomagolóanyagaik mennyiségét, és a helyettesítő anyagok felkutatását intézik, nyilvánossá tették a weboldalukon, segítve ezzel más vállalatok fejlődését.

A klímaváltozás és a fenntarthatóság a fő témája a TEDxDanubia Countdown online konferenciának, amelyre 2020. október 15-én kerül sor. A bárki által ingyenesen elérhető esemény egy globális TED-kezdeményezés része. A hazai megvalósítás fő támogatója és szakmai partnere a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, kiemelt partnere az E.ON Hungária Csoport és az MVM.

A visszaszámlálás elkezdődött, nincs már több időnk: ha most nem cselekszünk, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Erre próbálja meg felhívni a figyelmet a TED által létrehozott globális kezdeményezés, a Countdown, amelynek célja a helyi közösségek megszólítása, a megoldások keresése, a cselekvésre való ösztönzés. A Countdown együttműködésre hív minden szervezetet, vállalatot, várost és nemzetet, hogy közösen megteremthessük az esélyét egy biztonságosabb, tisztább, igazságosabb jövőnek.

A korábban megszokott konferenciaformától eltérően október 15-én kivételesen online jelentkezik a TEDxDanubia Countdown, ráadásul ingyenesen elérhető lesz bárki számára. A háromórásra tervezett programban 11 nemzetközileg ismert előadót nézhetünk meg, köztük nem csupán a fenntarthatóság kérdéskörében jártas szakembereket, hanem olyan nagy befolyással bíró közéleti személyiségeket is, mint Antonio Guterres ENSZ főtitkár, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Johan Rockström, a potsdami Klímakutató Intézet igazgatója, vagy Vilmos herceg.

A TEDx élmény elválaszthatatlan részét képezi rendszerint, hogy a résztvevőknek alkalmuk nyílik a felvonások közti szünetekben egymással beszélgetni, a hallottakra reagálni. A szervezők szeretnék, ha ez az élmény nem maradna el teljesen: ezért meghívták vendégként a közvetítő stúdióba a TEDxDanubia néhány korábbi előadóját, akikkel közösen reflektálnak majd a nemzetközi előadásokra és a megismert programokra. Antal Miklós ökológiai közgazdász, Gyurkó Szilvia gyermekjogi aktivista és Hodász András katolikus pap kerekasztalbeszélgetéséhez az online konferencia nézői is csatlakozhatnak: élőben kérdezhetnek a vendégektől, vagy csak megírhatják saját véleményüket.

A TEDxDanubia Countdown kezdeményezés nem ér véget október 15-én, az online esemény csak a kezdete a hónapokon át tartó programsorozatnak. Október 15-én megtudhatjuk, hogy milyen közösségekhez csatlakozhatnak azok, akik aktívan szeretnének tenni valamit a klímaválság megoldásáért. A TEDxDanubia Countdown bemutatja saját cselekvésre ösztönző programját, az Action Circles-t, emellett kiderül az is, hogy főtámogatója és szakmai partnere, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, valamint az esemény partnerszervezetei, a WWF, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) és a Planet Fanatics Network milyen projekteket terveznek.

„Hogy milyen lesz a társadalmunk, a világunk holnap, azon múlik, mit teszünk meg ma – most sokkal inkább, mint eddig bármikor. Számít, hogy hogyan, milyen gyorsan, és milyen hatékonyan cselekszünk. Ezért is volt számunkra egyértelmű, hogy csatlakozunk a TED Countdownhoz” – állítják egybehangzóan a TEDxDanubia Countdown kurátorai: Honti Pál és Mányai Csaba. „Érdemi részvételre és hosszútávú elkötelezettségre van szükség az egyén, a közösségek, és a társadalom szintjén is. Pont ezért a legjobb pillanat mindig épp most van, hogy elkezdjünk változtatni. Ennek szellemében szeretnénk teret és lehetőséget biztosítani néhány olyan kezdeményezés bemutatására, amelyek ötleteket adhatnak, ösztönözhetnek bennünket, vagy akár csatlakozhatunk is hozzájuk. 2021 áprilisára pedig egy nagyszabású konferenciát tervezünk a téma köré, magyar és nemzetközi előadókkal, elismert szaktekintélyekkel.”

A TEDxDanubia Countdown 2020. október 15-én 14:00 órakor startol, és az esemény weboldalán online nyomon követhető. A weboldalon hírlevélre feliratkozók már előzetesen részleteket kapnak a program menetéről.

A TEDxDanubia Countdown főtámogatója a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, kiemeltpartnere az E.ON Hungária Csoport és az MVM.

Bemutatták a BCSDH három pontos ajánlását a fenntartható élelmezési rendszerekért

 „A változás felgyorsításához innovatív együttműködésre van szükség az üzlet, kormányzat, tudomány és az oktatás között” – mutatott rá Mark Zwinkels előadásában a BCSDH virtuális üzleti ebédjén. Az esemény szakmai programjának fókuszában a fenntartható élelmezés és természet állt. A rendezvényen a Fenntartható jövőért díj átadásával idén rendhagyó módon nem csupán a kiemelkedő vezetőket és vállalati megoldásokat ismerték el, de a pandémia során kimagasló fenntartható kezdeményezéseket is.

Budapest, 2020. október 8. – A világ növekvő népességének megfelelő élelmiszerrel való ellátása alapvető fontosságú. A pandémia kapcsán megtapasztalhattuk, mit jelent más országokból származó élelmiszerektől függeni, válság és lezárt határok esetén. Mit tehet az üzleti szféra? A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) virtuális üzleti ebédjén került sor az üzleti szféra számára készült három pontos ajánlás bemutatására, amely a biodiverzitást maximálisan figyelembe vevő fenntartható élelmezés megvalósításához vezető utat mutatja meg. 

A partnerség és innováció a kulcsa a fenntarthatósági folyamatok felgyorsításának – Mark Zwinkels előadása

„A világ népessége nő, öregszik és urbanizálódik, az éghajlatváltozás sokkal erőteljesebben és gyorsabban jelentkezik, mint azt sokan gondolták; a biodiverzitás rohamosabban csökken, mint az emberiség története során bármikor, és ennek ellenére a természettel kapcsolatos kockázatokat még mindig alábecsülik az üzleti döntéshozatalban. Azonnali cselekvésre van szükség, fel kell gyorsítani a változásokat.”  mutatott rá előadásában Mark Zwinkels a hollandiai World Horti Center nemzetközi igazgatója, Ehhez páratlan összefogás, partnerség szükséges.”

„A növekvő népesség megfelelő élelmiszerrel való ellátása elsődleges cél, de fel kell ismerni, hogy ez nem egyre több szántófölddel érhető el, hanem az olyan technológiába, biológiába való befektetéssel, amelyek fenntarthatóvá teszik a termelést. A pandémia kapcsán a kormányok megtapasztalhatták, mit jelent, ha a határokat lezárják, és más országokból származó élelmiszerek behozatalától függenek. Ennek következtében sok ország hajlandó fenntartható, csúcstechnológiájú üvegházi létesítményekbe befektetni. Ezzel a fenntartható növénytermesztés szintje történelmi lendületet kaphat. A World Horti Center jó példa arra, hogy a gyakorlati kutatások, a tehetséges hallgatók, valamint a tapasztalt és sikeres vállalatok ötvözésével az innováció virágozni fog.” – tette hozzá.

A BCSDH ajánlása a fenntartható élelmezésért és a biodiverzitásért

„Az élelmiszer ellátási láncokat nehéz helyzetbe hozta a koronavírus, ráirányítva a figyelmet a rendszerek kitettségére és globális folyamatok problémáira, a biodiverzitás fokozottabb védelmére. Noha számos kihívás van az élelmiszer rendszerek átalakításának összetettségében, vannak ígéretes, innovatív technológiai fejlesztések és fogyasztói trendek is, amelyek jelzik az erőfeszítések felgyorsításának lehetőségeit. Van-e jobb alkalom arra, hogy változtassunk, mint most?” – hívta fel a figyelmet beszédében Ifj. Chikán Attila, a szervezet elnöke, felvezetve azt a három pontos ajánlást, amelyet a BCSDH, tagvállalatainak vezetőivel közösen fogalmazott meg, hogy segítsenek az üzleti szférának megtenni a fenntartható élelmezés megvalósításához szükséges lépéseket:

A BCSDH ajánlása az üzleti szektor számára a fenntartható élelmezésért:

  1. Rövidebb, átlátható és diverzifikált ellátási láncok kialakítása a reziliencia erősítése érdekében
  2. Az élelmiszerpazarlás minimalizálása érdekében akcióterv kidolgozása a hatékonyság és a tudatosság növelésére
  3. A természeti értékek sokszínűségének helyreállítását és megőrzését szolgáló gazdálkodás és befektetések

 

Az ajánlás szakmai előkészítésében és megfogalmazásában közel 80 első számú vezető, civil, tudományos és vállalati szakember vett részt. Mind az üzleti szektor, mind az érintettjeik számára azonosítottak olyan üzleti megoldásokat, amelyek terjesztésével és megvalósításával növelhetik pozitív hatásukat a fenntartható élelmezés kapcsán.

Az üzleti ebéden a témában tartott kerekasztal beszélgetésen Bartók Annamária a Silvertris és Szilas ügyvezető igazgatója, Kovács Ágnes a Sió-Eckes ügyvezető igazgatója, Gazsi Zoltán az Eisberg ügyvezető igazgatója és Noszek Péter a Nestlé ügyvezető igazgatója, beszélgetett, a rövidebb ellátási láncokról, a partnerségről és a biodiverzitás megőrzéséről.

A BCSDH rendezvényei karbonsemlegesek, melynek támogatója: 

A BCSDH virtuális üzleti ebédjén, október 8-án rendhagyó módon vették át oklevelüket „A jövő vezetői” tehetségprogram 2020-as évfolyamának végzettjei. A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) Európában egyedülálló „A jövő vezetői” tehetségprogramjában az idei 36 résztvevővel együtt már több mint 200 fiatal vezető végzett az eddigi 7 évfolyamon.

A Magyarországon, de még Európában is egyedülálló program során a résztvevők nem csupán elismert szakértőktől, hanem gyakorló vezetőktől tanulhatják az etikus működést, stratégiát, fenntarthatóságot egy sokszínű csoportban, miközben megismerkedhetnek a mentorvállalatokkal. Évfolyamonként közel ötven mentor: vállalatvezető, civil, tudományos és vállalati szakértő segíti, hogy a résztvevők minél több nézőpontból ismerhessék meg az üzleti szféra lehetőségeit.

A hetedik évfolyam résztvevői, az előző évfolyamokhoz hasonlóan, a BCSDH tagvállalatainak fiatal vezetőiből kerültek ki, akik különböző szakterületekről érkeztek. Az idei év rengeteg kihívás elé állította mind a résztvevőket, mind pedig a szervezőket és az előadókat.

Tagvállalataink vezetői egyetértettek abban, hogy a fenntarthatóság nem várhat, nem kerülhet a háttérbe, így az idei év kihívásai a tehetségprogramban is megújulást hoztak. A részben online térbe terelődött szakmai napokon a fenntarthatósági kérdések mellé bekerültek az olyan hazai és nemzetközi aktualitások, mint  a munkaerő megtartása, vagy a pandémia hatása a klímaváltozásra és az üzleti szférára. Számos hazai és nemzetközi szaktekintélytől kaphattak információt első kézből a résztvevők a válság alatt a válság aktualitásairól. Előadónk volt többek között Filippo Veglio (WBCSD), Prof. Dr. Ürge-Vorsatz Diána (IPCC), Dr. Bartus Gábor (NFFT) és Baja Sándor (Randstad) is virtuális előadás és beszélgetés keretében.” -mondta Szederkényi Zita, a program vezetője.

A napok során a BCSDH „A vállalati fenntarthatóság komplex értelmezése” vezetői ajánlásának egy-egy célját, annak elméleti hátterét és vállalati gyakorlatát járják körbe (Stratégiai megközelítés, Felelős vállalatirányítás, Alapértékek tisztelete, Környezeti felelősségvállalás, Partnerség az érintett és érdekelt felekkel, Etikus és Átlátható működés, illetve a tavaly bevezetett a Fenntartható termékek, szolgáltatások és innováció). A 2020-as évfolyam 36 végzőse a BCSDH  virtuális üzleti ebédjén, október 8-án rendhagyó módon, online, szelfit készítve vették át oklevelüket. Az idén végzettekkel együtt, már 7 évfolyamot és több mint 200 fiatal vezetőt foglal magába „A jövő vezetői” tehetségprogram Alumni szervezete.

„A jövő vezetői” tehetségprogram 8. évfolyama 2021 januárjában indul.

A program támogatói 2020-ban:

Fenntartható jövőért díj 2020 – vállalatok, vezetők a fenntarthatóságért

A BCSDH 2020. október 8-án tartott üzleti ebédjén került sor a 2020-as Fenntartható jövőért díj eredményhírdetésére

Márta Irén a BCSDH igazgatója, a szakmai zsűri egyik tagja kifejtette: „A nehéz helyzetekben különösen nagy szükség van elismerésre. Emiatt döntöttünk úgy, hogy idén is meghirdetjük   a   BCSDH   által   alapított, Fenntartható jövőért díjat, és csak erre az évre létrehozunk egy új, Társadalmi felelősségvállalás kategóriát is. Elsődleges célunk, hogy elismerjük a Fenntartható Fejlődési Célok elérése érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményt, melyet most kibővítettünk a pandémia során tett nagyhatású intézkedésekkel.”

 

A Fenntartható jövőért díj 2020-as nyertesei:

A VÁLTOZÁSVEZETŐ DÍJ:

Kovács Ágnes
ügyvezető igazgató
Sió-Eckes Kft.

Kovács Ágnes emberileg és szakmailag egyaránt példaértékű egyéniség, aki innovatív, előremutató megoldásokkal erősíti vállalatát. Mind az üzleti eredmények és az emberek menedzsmentje terén kimagaslóak a tevékenységei. Számára a hangsúly a fenntarthatóságra való törekvéseken van, amely még járvány alatt sem lassulhat le. Az utóbbi időszakban a dolgozók egészsége és munkahelyeik megtartása volt az elsődleges szempont.

 

TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS DÍJ:

„A Coca-Cola Magyarország nyújtotta támogatások a COVID-19 járvány első szakaszábancímű akciójában a pandémiára való rendkívül gyors reakciójával érdemelte ki a díjat. A program során egyfelől jelentős pénzügyi, másfelől szakmai támogatást is nyújtottak a Vöröskeresztnek. Üzleti céljaikat egy nemesebb célnak rendelték alá, miközben a dolgozóikat is bevonták önkéntes feladatokba. A mozgósító programmal a társadalom tájékoztatása mellett a rászorulókat is segítették. A díjat a The Coca-Cola Company részéről Kerekes Péter ügyvezető igazgató, a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. részéről Békefi László ügyvezető igazgató vette át.

 

A Generali az „Élethosszig tartó partnerség a koronavírus alatt is” című megoldásával vonta magára a zsűri figyelmét. A program egy gyors és összetett reakciót foglal magába mellyel a vállalati műveletek COVID-rezisztenssé tudták alakítani, miközben a vállalat elkötelezettsége egyértelműen megmutatkozik a belső és külső partnerek iránt. Számos anyagi és működésbeli megoldást kínálnak, melyekkel megkönnyebbítik mind a partnerek, mind pedig az ügyfelek életét.  A díjat Erdős Mihály, a Generali Biztosító Zrt. vezérigazgatója vette át.

 


A Grundfos a „Biztonság és stabilitás COVID19 idején is” című megoldásával érdemelte ki a Társadalmi felelősségvállalás díjat. A programban egyértelműen megjelenik a szemléletük komplexitása és a partnerség szelleme kiemelkedő fontosságú az érdekelt felekre összpontosítva. A dolgozóik egészsége mindenek felett áll, emellett a helyi kórházak anyagi támogatása is helyett kapott.  A díjat Szundy Olivér a Grundfos Magyarország Kft, ügyvezető igazgatója vette át.

 

 

 

A díj idei fő támogatói: