Augusztus végén zárult a Tesco idei első, közel egy hónapon át tartó élelmiszeradomány-gyűjtő akciója, amellyel a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel együttműködve a nehéz helyzetben élőket kívánja segíteni az áruházlánc. Az akció keretén belül a vásárlók összesen több mint 12 ezer kilogramm tartós élelmiszert adományoztak a rászorulók számára, valamint online bevásárlókosarukba is 705 ezer forint értékben tettek be adománycsomagot.

A Tesco nyári élelmiszergyűjtő akciója augusztus 2-től augusztus 29-ig tartott az ország 148 Tesco áruházában, a digitális megoldásokat előnyben részesítők pedig a hónap utolsó napjáig vásárolhatták meg az átadásra szánt csomagokat a Tesco Otthonról online bevásárlás szolgáltatásban. Az akció során a Tesco vásárlói tartós élelmiszereket, így például rizst, tésztát, cukrot, olajat, lekvárt, különböző befőtteket, illetve teát, kávét és csokit ajánlhattak fel, amiket az áruházakban a kasszasoron kívül kialakított gyűjtőpontokon adhattak le.

Az áruházlánc vásárlói összesen több mint 12 ezer kilogramm élelmiszert ajánlottak fel ilyen módon. Azok, akik online szerettek volna hozzájárulni a gyűjtéshez, bevásárlásuk során 1000, 2000, illetve 3000 forint értékű adománycsomagot tehettek a virtuális kosarukba. A kampány egy hónapja alatt 705 ezer forint értékű adomány gyűlt össze ilyen módon, amit a Tesco a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel egyeztetve tartós élelmiszerre vált át.

A felajánlott élelmiszereket a Tesco stratégiai partnerén, az Élelmiszerbankon keresztül juttatja el azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Válságos állapotban van bolygónk, a legutóbbi tanulmányok alapján egyértelművé vált, hogy az eddig bejelentett kibocsátáscsökkentési vállalások nem elégségesek ahhoz, hogy az évszázad végéig két Celsius-fok alatt maradjon a Föld átlaghőmérsékletének az emelkedése.

A Fenntartható fejlődés című kiadvány egyrészt bemutatja a válságjeleket, de felsorolja azt is, hogy az egyes országok, nemzetközi szervezetek, illetve vállalatok milyen újabb programokkal és vállalásokkal próbálják megfordítani a kedvezőtlen folyamatokat. A kiadvány ismerteti az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (WBCSD) Vision 2050: Time to Transform című programját, s érinti azt is, mit tesz a szervezet magyarországi tagvállalata, a BCSDH.

Az idén ismét fontos téma lesz az élelmiszerpazarlás és szó esik arról, miképpen tehetjük hétköznapjainkat is fenntarthatóbbá.

A kiadvány a korábbi évekhez hasonlóan foglalkozik a fenntarthatóság egyik kulcselemének számító körforgásos gazdasággal is, bemutatja az Európai Unió körforgásos gazdasággal kapcsolatos programját, és foglalkozik azzal is, mi lehet az oka annak, hogy 2020-ban – 2019-hez képest – hátramenetbe kapcsolt a körforgásosság. 

A kiadvány foglalkozik az energiatermelés – a megújuló források kihasználásával, az atomenergetika, illetve az energiatárolás – kérdéseivel is, s szó esik a fenntarthatóságot szolgáló technikai újdonságokról, például a szén-dioxid befogásáról, az új technológián alapuló tengeri szélfarmokról, illetve az okos városokban zajló fejlesztésekről. A kiadvány természetesen elemzi, milyen változásokat hozott a koronavírus-járvány: hogyan alakulnak át a városok a pandémia hatására és milyen hatással van a járvány a környezetre.

A kiadvány ezúttal is jelentős teret szentel a fenntarthatóság társadalmi vetületeinek: a zöld munkahelyek számának növekedésének, illetve az ESG-beszámolók gyors terjedésének.

Legújabb tagunk az 1993-ben megalakult Denkstatt Hungary Környezettechnológiai és Management Tanácsadó Kft. A társaság elsőszámú vezetője Ferjancsik Zsombor Gergely, 2020. évi árbevétele közel 425 mio forint volt, 32 foglalkoztatott mellett. A Denkstatt Hungary  Kft. szakértő csapata a jövő kérdéseire keresi a választ a régió 6 országában környezeti fenntarthatóság, a gazdaság és a társadalom érdekében.

Környezeti felelősségvállalásuk többek között fő tevékenységük; szakmai tanácsadás környezetvédelem és fenntarthatóság területén. Komplex megoldást nyújtanak fenntarthatósági stratégia alkotáshoz, megvalósításához és a jelentések megírásához. Szakértői támogatást nyújtanak vállalati karbonlábnyom meghatározásához, de-karbonizációs technikák alkalmazásához, és nemzetközi fenntarthatósági rendszerek és keretekben (CDP, SBTi, TCFD, LEED, BREEM…) való részvételhez.  Az emberi jogok és alapvető emberi értékek tiszteletben tartása fontos alapját képzik a szervezet működésének.

Tagságuk célja a jó gyakorlatok megismerése, szakértői hozzájárulás a BCSDH témaköreihez, melyen keresztül hozzájárulhatnak a vállalati szektor fenntarthatósági teljesítményének javításához.

Júliusban zárult a Tesco helyi közösségeket támogató pályázati programjának kilencedik fordulója. Az „Ön választ, mi segítünk” kezdeményezéssel az áruházlánc évről évre rendszeresen több száz különféle projekt megvalósításához járul hozzá országszerte. Eddig összesen több mint 320 millió forintból több mint 1200 pályázat válhatott valóra, illetve indulhat el a megvalósítás útján az alpakaterápiás foglalkozástól a rock- és kórházsulin át a drogprevenciós kiállításig.

A kezdeményezést az áruházlánc 2016-ban hívta életre, hogy támogassa a helyi közösségek életének fejlesztéséhez hozzájáruló szervezetek, vállalkozások programjait, legyen az akár egy közös tér felújítása, állatvédelmi, művészeti, hagyományőrző vagy edukációs program, esetleg mozgásösztönző vagy a rászorulókat segítő tevékenység.

A beérkezett pályázatokat az Effekteam Egyesület független szakértői bírálják el, valamint választják ki, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. Ezután a Tesco vásárlói voksaikkal dönthetnek arról, hogy az adott körzetben melyik projekt kapja a 400 ezer, a 200 ezer, valamint a 100 ezer forintos támogatást. A program 7. fordulója óta a Tesco a leginnovatívabb, legkreatívabb pályázót további 400 ezer forint különdíjjal jutalmazza. Ezt tavaly az etyeki borvidékre jellemző szőlőtőkékből készülő és napelemekkel felszerelt zöld buszmegálló, valamint értelmi fogyatékkal élő fiatalok edukatív konyhakertprojektje kapta, míg idén egy jótékonysági vármakettépítés, ahol az alkotóelemek eladásából befolyó pénzből hátrányos helyzetű gyermekek táboroztatását segítik.

A lehetőségek tárháza végtelen: sokan pályáznak óvoda- és iskolafelújítással vagy közösségi kertek, tanösvények kialakításával, és gyakoriak a környezettudatosságot, a felelős állattartást népszerűsítő, valamint a szemléletformáló, érzékenyítő programok is, melyekbe sok esetben az ép és sérült embereket egyaránt bevonják. A Tesco eddig 322 millió forintot fordított több mint 1200 pályázat támogatására, így olyan egyedi ötletek is valóra válhatnak, mint a lovagkort felelevenítő gyerektábor, stresszkezeléssel foglalkozó tanórák, interaktív drogprevenciós kiállítás vagy az alternatív oktatást lehetővé tévő rock-, kórház- és szabadtéri suli.

Annyira precízen és teljeskörűen készítettük el az anyagunkat, hogy az auditáló Simply Cert intézet nem csak hogy minden idők legjobb 5 ISO dokumentuma közé sorolta, de várhatóan egy angliai marketingkampánya során fel is fogja referenciaként használni azt.

Az ISO 19650 minősítés mindamellett, hogy keretrendszert ad a működésünkre, egy komoly üzenetet is megfogalmaz a piac számára: bizonyítottan képesek vagyunk a nemzetközi sztenderdeknek is megfelelő módon problémamentes BIM projekteket leszállítani.

2021. júniusától a BUILDEXT nemzetközi BIM minősítés szerint végzi a tevékenységét, ráadásul európai szinten is a legjobbak közé tartozunk az alkalmazott workflow tekintetében.

“Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert egy ilyen minősítést megszerezni önmagában is komoly teljesítmény. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik erre képesek, az viszont, hogy a legjobbak közé sorol minket az auditor cég, mindent elmond arról, hogy hazánkból is lehet a nemzetközi szinten kiemelkedő teljesítményt nyújtani a BIM és a digitális építőipar területén.” – mondta el Livják Csaba, az építésziroda alapítója és ügyvezetője.”

Cégünk egy sikeresen elnyert HEPA Külpiacralépési Támogatás keretein belül kezdte el a minősítésre való felkészülést. A minősítésnek való megfelelés nem jelentett nagy kihívást, mivel négy éve mindent zárt, Revit alapú klasszifikált BIM modellekben tervezünk. Így az sem ért minket felkészületlenül, hogy az ISO 19650 szabvány időközben szigorodott és bekerült az UKAS (The United Kingdom Accreditation Service, az Egyesült Királyság nemzeti akkreditációs testülete) alá. Nekünk már ennek a kibővült elvárásrendszernek kellett megfelelnünk.

Ennek ellenére meglepetésként ért minket, hogy az auditor cég már a Stage 1 során elmondta: a leadott dokumentum minősége alapján az 5 legjobb ISO minősített BIM workflow közé sorolja azt, amit a BUILDEXT napi szinten használ. A minősítés dokumentációját Plannerly BIM management platformon belül készítettük el és ennek prezentálása közben, a Stage 2-t követő online audit alatt ért minket a következő komoly elismerés.

Az intézet jelezte kollégáink felé, hogy a Plannerly-ben található ISO dokumentumunkról, a workflow-ról és a szoftverek használatáról szeretnének reklámfilmet készíteni, azért, hogy az alapján segítsék és népszerűsítsék az ISO 19650 minősítést az Egyesült Királyságban.

A tervek szerint a kampány 2022-ben indul, de elképzelhető, hogy már idén találkozhatunk a minősítő cég felületein a BUILDEXT nevével.

„SPAR HAZAI.SZERETEM” névvel kiváló minőségű, hagyományos magyar ízvilágú élelmiszerek kerülnek még a nyáron az áruházlánc polcaira. A vállalat a belföldi gyártóktól, beszállítóktól érkező áruk vásárlásának ösztönzésével a fenntartható gazdálkodáshoz is hozzájárul.

„Vállalatunk átfogó fenntarthatósági koncepciójának fontos része a hazai termékek támogatása. Előnyben részesítjük az itthoni családi vállalkozások, gazdák és beszállítók áruit, jellemzően az élelmiszer-kategóriában. Ez hármas haszonnal jár: a vevők újra felfedezhetik az egyedülálló tradicionális magyar ízeket, a belföldi beszerzéssel nagy mértékben csökken a szállítási útvonal – időt, költséget, üzemanyagot is megtakarítunk –, és a hazai gyártók  árui vásárlásának ösztönzésével a fenntartható gazdálkodáshoz is hozzájárulunk. A „SPAR HAZAI.SZERETEM” márkanévvel ellátott termékcsalád élelmiszerei idén augusztus 19-től kezdődően kerülnek az áruházak polcaira, mégpedig folyamatosan. Bízunk benne, hogy a hazai áruk új, saját márkás családja elnyeri a vásárlók tetszését, és a továbbiakban bővíteni tudjuk a kínálatot, minél több hazai gazdát és termék-előállítót bevonva a márka építésébe” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

A vállalat áruházaiban széles körben megtalálhatóak a magas minőségű és kedvező árú saját márkás termékek, ezek között pedig a különleges fogyasztói igényeket kielégítő árucikkek is. A SPAR Magyarország 1997-ben kezdett saját cégnevével megjelölt termékeket bevezetni a piacra és azóta is folyamatosan fejleszti a kínálatot. Az üzletlánc jelenleg több mint 30-féle saját termékcsaláddal rendelkezik. Tavaly a SPAR saját márkás termékeinek aránya élelmiszer-területen 29,9%, míg a vegyi áruk kategóriájában 18,6% volt.

A „SPAR HAZAI.SZERETEM” új saját márkás termékcsalád a magyar – gasztronómiai – értékek közvetítésével azt jelzi, hogy az üzletlánc tartósan elkötelezett a hazai beszállítók mellett. A SPAR a kiváló minőségű, hagyományos hazai ízvilágú élelmiszereket egytől egyig itthoni gyártóktól és beszállítóktól szerzi be. Az ezen a néven forgalmazott több mint félszáz élelmiszertermék – többek között kolbászok, húskészítmények, tészták, tejek, tejtermékek, szörpök, savanyúságok és készételek – a SPAR és City SPAR szupermarketek, az INTERSPAR hipermarketek, illetve a SPAR market, SPAR partner áruházak kínálatát gazdagítja.

A közleményhez csatolt képeket gyors regisztráció után nagyobb felbontásban is elérheti a SPAR Médiatárban, a http://mediatar.spar.hu/ oldalon. A felületen lehetősége nyílik a SPAR további publikus képeit is letölteni. A képek felhasználásakor kérjük, hogy a spar.hu fotókreditet használja.

További felvilágosítás:

Maczelka Márk, kommunikációs vezető

SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ∙ 2060, Bicske, SPAR út

Mobil: +36 20 823 7891 ∙ E-mail: maczelka.mark@spar.hu

Legújabb tagunk a 1990-ben megalakult UniCredit Bank Zrt. A társaság elsőszámú vezetője Tóth Balázs, 2019. évi árbevétele közel 25 milliárd forint volt, 1740 foglalkoztatott mellett. Az UniCredit Bank Zrt. a magyar bankszektor meghatározó szereplője, a magán- és vállalati hitelektől és a faktorálástól az európai uniós támogatásokkal megvalósuló nagy fejlesztési projektekig; a számlavezetéstől, bankbetétektől a vagyonkezelésen át a befektetési banki szolgáltatásokig széleskörű kínálattal szolgálja ki ügyfeleit.

Környezeti felelősségvállalásuk a 2019 negyedik negyedévében bejelentett új ESG-célok keretein belül valósul meg; a saját működésre vonatkozó vállalások mellett az UniCredit partnerséget alakít ki az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való átállás terén is. A Párizsi Egyezmény nyomán kidolgozott PACTA projekt keretében a nemzetközi bankok módszertant dolgoznak ki a hitelezési portfólióik értékelésére. Az UniCredit vállalta, hogy 25%-kal növeli a megújuló energia-ágazat szereplőinek nyújtott hitelállományt és célja, hogy bekerüljön az EMA kombinált zöldkötvények és ESG-hitelek kibocsátói között az első ötbe 2023-ra. Irodaépületeiben és fiókhálózatában a műanyag vizespalackok használatát megszűntette, és vállalta, hogy 2023-ra teljesen megszabadul az egyszer használatos műanyagoktól. Jelentősen csökkenti a papírfelhasználást a belső és az ügyfélfolyamatok átalakításával és digitalizálásával. Folyamatosan csökkenti irodahálózata és irodaépületei energiafelhasználását. E-car sharing szolgáltatást vezettek be, melyet kollégáik kedvezményesen vehetnek igénybe. Belső szemléletformálásukra is nagy hangsúlyt fektetnek, események, előadások, edukációs kampányok segítségével. Szoros kapcsolatot alakítanak ki ügyfeleikkel, befektetőkkel és a tágabb közösséggel a Social Impact Banking programon keresztül, amely az elkötelezettségük egy befogadóbb és méltányosabb társadalom építése iránt.

Tagságuk célja a közös gondolkodás,  a jó gyakorlatok megosztása, terjesztése és a tudástranszfer, amihez a bank a saját tapasztalatait és elkötelezettségét ajánlja, kiemelten au ESG social területén belül.

A Tungsram a pandémia alatt is nagy hangsúlyt fektet az egészség megőrzésére; legyen szó mentális tréningekről vagy rendszeres testmozgásról.

 

Online erősítő órák mellett  virtuális futóversenyt rendezett; a résztvevők hétről-hétre tölthették fel eredményeiket 5, 10 és 21 km-es távokon, a verseny lezárultával pedig ajándékcsomagokkal díjazták őket. A Tungsram 125. születésnapja alkalmából a nagykanizsai telephely munkavállalói számára „Fuss 125 km-t!” kihívást is szervezett. A rendszeresen hosszabb távokat futó munkavállalókon kívül felhívásukhoz csatlakoztak újabb munkatársak is. A Fittungsram egészségprogram kezdeményezései a járványhelyzet miatt elmaradt sportesemények hiányában a Tungsramos futóknak plusz motivációt jelentettek.

Az elmúlt években a fenntarthatóság a gazdasági élet egyik meghatározó mozgatórugója, kormányok, pénzintézetek és vállalatok sorra kötelezik el magukat a zéró nettó kibocsátás mellett. Vajon az elmúlt időszakban megváltozott körülmények hogyan befolyásolták a fenntarthatósági törekvéseket? Ezt a kérdést tettük fel a BNP Paribas szakértőinek 2021. május 12-én rendezett online konferenciánkon. A BNP Paribas tavaly elindított Fenntartható Jövő konferenciasorozatának harmadik eseménye lehetőséget adott, hogy visszatekintsünk az elmúlt évre, mennyiben valósultak meg elvárásaink, és mi következik ezután.

Alexandra Basirov (Global Head of Sustainable Finance, Financial Institutions Coverage) az energetikai átállásról beszélt, mindezt a befektetők szemszögéből vizsgálva. Claire Iversenc (Head of Sustainability and Management Team member for Corporate Coverage EMEA) arról osztotta meg gondolatait, hogy miként viszonyul a vállalati oldal az átmenethez. Cécile Moitry (Co-Head of Sustainable Finance Markets) az ESG indikátorok közül a Szociális mutatóról adott áttekintést, amely korábban olykor háttérbe szorult a Környezeti és Irányítási mutatók mögött, kitért a KPI-ok meghatározására és arra, mindez hogyan integrálható a vállalati stratégiába.

Előadóink egyetértettek abban, hogy az energetikai átállás egyik legnagyobb kihívása a technológiai változás sebessége. A vállalatok és a pénzügyi szektor számára nehézségeket okozhat lépést tartani az innováció ütemével, és különösen az, hogy a várt eredmények eléréséhez releváns és életképes projekteket kell kiválasztaniuk. Mindemellett a változásnak elég gyorsnak kell lennie ahhoz, hogy elérjük a klímavédelmi célokat, de nem túl gyorsnak, hogy a társadalom alkalmazkodhasson ezekhez, és ne sodródjunk bele egy szociális válságba. A szakértők úgy tapasztalják, hogy a BNP Paribas legtöbb ügyfele 2030-ig már megtalálta a tranzíciót lehetővé tévő megoldásokat. A szabályozók mellett a bankoknak is aktív szerepet kell vállalniuk a fenntarthatóság terén: irányt kell mutatniuk a vállalatoknak, edukálni az ügyfeleket és a dolgozókat, és az ágazaton belül együtt kell működniük egymással. Az Európai Központi Bank legutóbbi stressztesztje megmutatta, hogy a klímaváltozás komoly fenyegetést jelent a pénzügy rendszer ellenállóképességére, ezért a bankoknak nehéz döntéseket is meg kell majd hozniuk.

Hogyan tudják a vállalatok dolgozóik körében felhívni a figyelmet az ESG szempontokra? A BNP Paribas szakértői felülről induló megközelítést javasolnak, amelynek részeként a felsővezetés aktívan részt vesz a társaság fenntarthatósági stratégiájának kommunikációjában. Ha a vállalat él egy zöld pénzügyi eszközzel, az erről szóló hírnek is pozitív hatása van, hiszen a munkavállalók látják, hogy erőfeszítéseik ténylegesen megvalósulnak. Egy olyan alapvető átalakulás, mint a fenntarthatóság, egy tanulási görbével írható le, vagyis a társaságnak be kell fektetnie alkalmazottai képzésébe és készségeik fejlesztésébe. A szabályozó és felügyeleti hatóságok is egyre inkább elvárják, hogy a vállalatok jobban értsék a fenntarthatósági kérdéseket, ezért a szervezeten belül sokkal többeknek kell alapos ismeretekkel rendelkezniük a témában.

Az esemény moderátora Björn Claussen (Regional Head of Multinational Coverage at BNP Paribas Central Europe) volt. A sorozat következő, őszi eseménye a Fenntarthatóságot célzó innovációkra fókuszál.

Ha szeretné megtekinteni az eseményről készült felvételt vagy következő konferenciánkra kíván regisztrálni, kérjük vegye fel a kapcsolatot Berman Zsuzsával (Regional Head of Communication, BNP Paribas).

Az utóbbi évtizedekben egyre súlyosabb problémát okoz az egész világon a nem megfelelően szervezett, sok esetben felelőtlen műanyaghulladék-kezelés, és ezt a helyzetet csak súlyosbította a koronavírus járvány idején megnövekedett csomagolóanyag-felhasználás. A problémáról rengeteg szó esik a nyilvánosságban, ám ahhoz, hogy valóban változzon valami globális szinten, először mindenkinek a saját cégében kell elkezdenie a változtatást. Cikkünkből megtudhatja, milyen konkrét lépésekkel fordíthatja környezetbarátabbá cége működését, miközben költségei terén is megtakarítást ér el.

A műanyaghulladék okozta környezetvédelmi problémák megoldását lényegében három alappilér köré lehet szervezni: a visszagyűjtési és visszaforgatási struktúrák fejlesztése, a csökkentett műanyag-felhasználás, valamint a környezetbarát műanyagok alkalmazása. A Manupackaging Magyarország Kft. csomagolástechnikai és csomagolóanyag-gyártó vállalat az utóbbi két területen tud segítséget nyújtani cégének, hogy csökkentse ökológiai lábnyomát, méghozzá úgy, hogy mindeközben pénzt is megtakarít.

És hogy konkrétan ez miként valósul meg, kiderül az alábbi esettanulmányokból, amelyek olyan partnercégek sikereiről számolnak be, akiknél már elkezdődött a változás: a Manupackaging optimalizáló megoldásainak köszönhetően ezek a cégek ma már jelentősen (átlagosan 50-70%-kal) kevesebb műanyaghulladékot termelnek, hasonló vagy akár a korábbinál jobb rakatstabilitás, nem utolsó sorban pedig gazdaságosabb működés mellett.

  • „Folyadék palackozó partnerünk a csomagolási folyamat optimalizációval bízott meg minket, amelynek keretében mindössze a gépek szakszerű beállítását végeztük el amellett, hogy az addig használt hagyományos fóliát saját gyártású fóliára cseréltük (mivel gépberuházásra nem állt rendelkezésre keret). Az egy paletta csomagolásához szükséges fóliamennyiséget így is 1,3 kg-ról 350 grammra csökkent.” Csomagolóanyag-megtakarítás: 73%. Költségmegtakarítás: 61%.

 

  • „Konzervgyártó partnerünk számára egyedi igényekre szabott stretch-fóliázó gépet fejlesztettünk, amely a saját gyártású fólia használata mellett 736 grammról 220 grammra csökkentette az egy palettához felhasznált fóliamennyiséget. A befektetés így mindössze 2,3 hónap alatt meg is térült.” Csomagolóanyag-megtakarítás: 70%. Költségmegtakarítás: 66%.

 

  • „Gyógyszeripari partnerünk telephelyén a nagy kiszerelésben beérkező áru újracsomagolása történik kisebb kiszerelésekre. Megbízásunk célja az volt, hogy úgy javítsuk a lehető legnagyobb mértékben a csomagolási folyamat költséghatékonyságát, hogy a rakatstabilitást mindeközben megőrizzük. A küldetés sikerét bizonyítja, hogy jelenleg évente 2 tonnával kevesebb csomagolóanyag kerül felhasználásra a telephelyen, a két gép beszerzésére fordított összeg pedig mindössze másfél év alatt meg is térült.” Csomagolóanyag-megtakarítás: 54%. Költségmegtakarítás: 46%.

 

  • „Német tulajdonú partnercégünk évente 10.000-nél is több prémium minőségi szalmát báláz lótenyésztők számára, ekkora mennyiségnél márpedig a legkisebb részlet is számottevő lehet a csomagolásban. Saját gyártású, prémium minőségű csomagolóanyagunkkal és a fennálló munkakörülményekhez tökéletesen illeszkedő, “low profile”, azaz alacsony profilú félautomata stretch-fóliázó gépünkkel éves szinten két tonnás anyagmegtakarítást értünk el, aminek köszönhetően a beruházás is mindössze egy éven belül megtérült.” Csomagolóanyag-megtakarítás: 88%. Költségmegtakarítás: 85%.

A Manupackaging Magyarország ezen felül külön figyelmet szentel a körforgásos gazdaságba illő, valamint a lebomló és a biológiailag lebomló termékek fejlesztésére. A cég saját fejlesztésű, Manunature stretch-fóliája pedig a piacon az első olyan csomagolófólia, amely biológiailag lebomló és újrahasznosítható is egyben, vagyis ha nem jut vissza a körforgásba, a természetbe kerülve szerves anyagokra bomlik.